Egy demokratikus palesztin állam, a folyótól a tengerig.

 Mivel egyre több országban merül fel a palesztin állam elismerésének gondolata a 67-es határon, sok ODS (One Democratic State Initiative, Egyetlen demokratikus állam kezdeményezés) támogatóban felmerül a kérdés, hogy egy ilyen elismerés az ODS felé tett lépés lenne-e egész Palesztinában, vagy inkább távolodna tőle.

---

Az alábbiakban, valamint az Instagramon https://www.instagram.com/p/C3kO9TrMfEF/ , az X-en https://twitter.com/ODSinitiative/status/1759890441414021584?s=20 és a Facebookon https://www.facebook.com/odsinitiative/posts/pfbid0y6MJjjVsmFVAuwitdvwHDDxmNN8ui5VwFv3RpEoF4tkMyVVesAco73YTBToGyTSml találja elemzésünket a kérdésről.

Hogyan hatna a palesztin állam fokozott elismerése az ODS-ért folytatott küzdelemre?

Az államok a saját érdekeiket nézik, nem másokét, és ez alól a palesztin állam elismerése sem kivétel. Azzal, hogy mások határozzák meg helyettünk az államunkat, bezárul a politikai képzeletünk és az önrendelkezéshez való jogunk. A döntés, hogy a palesztin államot a 67-es határok mentén ismerik el, különösen delegitimálja az ODS-t: s minden olyan törekvés, amely egy palesztin állam létrehozására irányul egész Palesztinában, terjeszkedő terrorizmusnak minősülne.

Másrészt egyesek azt gondolhatják, hogy ez az elismerés delegitimálja Nagy-Izraelt is. De minden lehetséges elismerést az általános erőviszonyok összefüggésében kell vizsgálni. Például,

az elismerés azt jelentené, hogy Izraelnek fel kellene adnia a 67 terület feletti katonai és gazdasági ellenőrzését, és ki kellene vonnia telepeseit Ciszjordániából (beleértve Kelet-Jeruzsálemet is)?

meghatároznák-e ezeket a határokat?

a palesztin állam tényleges szuverenitással rendelkezne, beleértve a biztonság ellenőrzését és egy olyan hadsereget, amely képes lenne szembeszállni az IOF-fel?

és mivel Izrael következetesen kijelentette, hogy ellenzi egy olyan palesztin állam létrehozását, amely nem alárendeltje, azok, akik "elismerik" a palesztin államot, hajlandóak lennének ráerőltetni Izraelre az állam szuverenitását?

A gyakorlatban a Palesztina állam elismerésére vonatkozó korábbi nyilatkozatok nem befolyásolták a helyi valóságot. Az ENSZ és a birodalmi hatalmak, beleértve az USA-t is, már kinyilvánították, hogy támogatják egy palesztin állam létrehozását, és ez semmit sem változtatott. Bármilyen jövőbeli elismerés valószínűleg naiv vagy rosszindulatú formalitás lenne, amely még nagyobb legitimitást biztosítana az úgynevezett "Palesztin Hatóságnak", Mahmúd Abbászt ismerné el Palesztina elnökeként, és a határokról és a visszatérési jogról szóló "részleteket" a két "egyenlő" állam közötti tárgyalásokra hagyná.

Még ha egy ilyen elismerés segíthet is egy egész Palesztinát uraló demokratikus palesztin állam létrehozásában, nem szabad elfelejtenünk, hogy még az önkényuralmi kormányok, a fasizmus, a mészárlások vagy a polgárháborúk is segítették alkalmanként a társadalmak fejlődését a jobb politikai struktúrák felé. A cionizmus kétállami változata előbb-utóbb valami pozitívumhoz vezethet, és ha ez bekövetkezik, akkor foglalkozni fogunk vele, de ez nem olyasmi, amit támogatni tudunk.

Ennél is fontosabb, hogy egy jövőbeli fejleményt a megoldás szempontjából kedvezőnek vagy kedvezőtlennek tekintve úgy mutatjuk be ezt a fejleményt, mint olyasvalamit, ami befolyásolja a végeredményt, de figyelmen kívül hagyjuk azt a tényt, hogy döntéseink felhasználhatják az ilyen fejleményt a végeredmény befolyásolására. Ez a passzív behódolást normalizáló keret rendkívül veszélyes. Bár nem helytelen egy bizonyos fejlemény hatását elemezni, ahogyan azt fentebb tettük, a hangsúlyt arra kellene helyeznünk, hogy hogyan kezeljük a jelenlegi és jövőbeli fejleményeket annak érdekében, hogy befolyásoljuk az eredményt.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy világos célt kell szem előtt tartanunk - a felszabadítást -, és folytatni kell a küzdelmet, hogy az erőviszonyokat ennek javára billentsük. És ennek a küzdelemnek az egyik fontos aspektusa a narratíva visszaszerzéséért folytatott küzdelem, és annak a megoldásra való összpontosítása, nevezetesen a "zsidó államról" annak alapvető ellentétére való áttérés: Egy demokratikus palesztin állam, a folyótól a tengerig.

Az obszcenitás mint rendszer

 

"Egyre magasabbra" szállnak, hogy "rekordok záporát" arassák, amelyeket folyamatosan "megtörik". "Eredményeik (...) jobbak a vártnál", és garantálják, hogy "továbbra is ragyogni fognak", köszönhetően az "emelkedésnek (amely) fenntartja a növekedést".

"Ők"? Csúcssportolók, akiknek hőstetteit a magasztos kommentátor üdvözli? Dehogy.

"Ők" a "világ legjobb tőzsdei szereplői", akiknek "a mesterséges intelligencia által felpörgetett Wall Street indexe szárnyakat adott" - írja a Les Echos című napilap, amely február 13-án címlapot szentelt nekik.

Olvasóink talán nehezen értik, hogy a tőzsdei mozgások hogyan hatnak Önökre?

Évente több százmilliárd dollárnyi osztalékot fizetnek ki azoknak a részvényeseknek, akiknek a tőkéje a tőzsdéken virágzik. Csak 2023 második félévére 568 milliárd dollárnyi osztalék*: "új rekord (...), Franciaországban még ennél is jelentősebb tendenciával" - mutat rá a Sud Ouest, amely megjegyzi ugyanakkor, hogy "a gazdasági növekedés elmarad Franciaországban".

Egyre több osztalék, miközben kevesebb vagyont termel: hogyan lehetséges egy ilyen csoda? A termelési költségek csökkentésével, az infláció és a bérek lenyomásának fegyverével, egyre több teher munkavállalókra való áthárításával, egyre több közszolgáltatás, iskola és kórház megfojtásával, a társadalombiztosítási térítések csökkentésével és a legbizonytalanabb munkavállalók kizsákmányolási körülményeinek romlásával. Röviden, közvetlenül a munkaerőtől veszik el a pénzt, hogy a tőkések és spekulánsok étvágyát táplálják.

A Les Echos lehet, hogy komoly újság, de február 13-i cikkei undorító trágárságtól bűzlenek. Egy olyan kapitalista rendszer obszcenitása, amely megelégszik önmagával és bőségével, egy olyan rendszeré, amelyben a kizsákmányolók egyre kövérebbek és kövérebbek lesznek, miközben világszerte emberek milliárdjai nem tudnak eleget enni, nincs fedél a fejük felett, vagy kénytelenek menekülni a háború és a bombázások elől.

Ezért nem fogadhatják el a francia munkások azt a hamis politikai alternatívát, amelyhez le akarják alacsonytani: vagy a szélsőjobboldalt, vagy a "demokrácia megmentője" körüli konszenzust az V. Köztársaság stílusában. Nem tudnak azonosulni a "baloldalra" való homályos hivatkozással sem, szemben az általános jobboldallal, vagy egy "gázos mozgalommal", amely azt állítja, hogy a "népet" képviseli, szemben az oligarchákkal.

A helyzet súlyos, a kizsákmányoló osztály és a kizsákmányolt osztály közötti ellentét napról napra élesedik. Egy munkáspártnak, amely méltó a nevéhez, világosan meg kell fogalmaznia a harc célját: egy munkáskormányt, amely csak maguknak a munkásoknak egységes fellépéséből jöhet létre az osztályterületen, a kizsákmányoló osztály és annak obszcén rendszere ellen.

 * A világ 1200 legnagyobb vállalata

D.G. Tribune des travailleurs 427. szám

Nyílt levél (a Szócikk óhajának megfelelően)

 

A./ Minap rövid, de annál velősebb gyalázat jelent meg a Szócikk oldalán: A kétkapura játszó Orbán megengedte, hogy Izrael ellen ostobák és hülyék tüntessenek Budapesten - Szócikk

«2024. FEBRUÁR 04. 14:30

ÚJ PÉTER

Izraelt eltörölni vágyó idióták vonultak tegnap este a XIII. kerületi Teve utcai Rendőrpalotához – írta meg a Mandiner es a Mérce kézenfogva.

A senki által sem ismert anarchista Varjú Kollektíva is részt vett a megmozduláson. Most legalább már páran hallottak róluk. A tüntetésen többen is annak adtak hangot, hogy Izrael népirtást követ el Gázában.

Képet nem tudunk ezekről az idiótákról mutatni, mert hányingerünk van tőlük, arról viszont van képünk, amikor tavaly októberben palesztin fegyveresek bekerítették a Gázai övezet közeli sivatagban szervezett Szupernova fesztivált és lelőttek mindenkit, akit értek.

Ezek mellett tüntettek most Budapesten ostoba hülyék.»

B./ “Tollat ragadtam” a Szócikk szerkesztőinek címezve:

“Megdöbbenve olvastam (említett) cikketeket.

A következő megjegyzéseket tenném hozzá:

1./1947-ben az ENSZ nagyhatalmai a 181-es határozatban döntenek, hogy Palesztina 2 állam legyen. A zsidó állam birtokolja mintegy 600.000 lakosával Palesztina 56%-át, míg 44%-ot a kb. 1.300.000 fő arab többségi lakosságnak lakosságnak adták volna. Az arab fél nem fogadta el (ők voltak az őslakosok, a zsidó törzsek 2 ezer évvel azelőtt elhagyták a területet). Ezután Izrael állam egyetlen ENSZ-határozatot nem fogadott el, nem tartott be a határozatok sorozatából A cionista oldal hivatalosan ezt a felosztást fogadta el, de az egész Palesztinát saját tulajdonának tekintette. A konfliktus gyorsan nyílt háborúvá fajult, nemcsak a két palesztinai (zsidó és arab) közösség között, hanem a szomszédos arab államokkal is. Izrael győzött (mindig mögötte állt az USA!), eredménye az arab lakosság tömeges elűzése (90%-ukat érintette), jó részük Gázában kötött ki, másik részük pedig menekülttáborokban (mára már a harmadik generációjuk él ott). 1967-ban Izrael másodszor is kiterjesztette határait, és immár az egész Ciszjordániát, beleértve Kelet-Jeruzsálemet és a Gázai övezetet is ellenőrzése alá vette (a nemzetközi jog szerint megszállt területnek számít). A palesztin szervezetek (PFSZ) elismerték volna Izrael államot cserébe az elfoglalt terültek palesztin önállóságának biztositásáért, amire Izrael nem volt hajlandó. A ciszjordániai és gázai övezeti emberek békés eszközökkel próbálkoztak (intifada). Megtorlás érte őket (az akkori védelmi miniszter: „az erőt, a hatalmat és csapásokat kell alkalmazni ennek a polgári, erőszakmentes lázadásnak az elfojtására”). Az oslói egyezményben a PFSZ papíron is elismerte Izraelt a palesztinok pedig gyakorlatilag semmit sem kaptak cserébe. 2006-ban a Hamas megnyerte a választásokat Gázában, ezután Izrael (mögötte az USA és az EU) brutális blokádot vetett ki a Gázai övezetre (megbüntette a gázaiakat). 2008-ban a gázai emberek izraeli mészárlások sorozatát élték át, 1200 halott, köztük 350 gyermek (2008 előtt több mészárlás is volt, nevezetesen kilenc). 2014-ben Izrael körülbelül 2200 embert ölt meg Gázában, köztük körülbelül 550 gyereket, 18.000 házat rombolt le. Majd jött a "nagy menetelés" 2018-ban (a visszatérés jogának békés követelése). Véres megtorlás érte. Tavaly minden napra jutott egy megölt palesztin. Most már értitek, hogy ki kit és miért támadott meg?

2./ A kép: A „Yedioth Ahronoth”című izraeli lap „7 Nap” elnevezésű mellékletében közzétett oknyomozó cikkének elemzése olvasható az Electronic Intifada (EI) honlapján. Ahogy azt Asa Winstanley,az EI oknyomozó újságírója kiemelte a közelmúltban megjelent írásból: október 7-én délben Izrael legfelsőbb katonai parancsnoksága elrendelte minden egységnek, hogy „bármi áron” akadályozza meg az izraeli állampolgárok túszul ejtését – akár a rájuk leadott lövésekkel is. A hadsereg „az összes harcoló egységét arra utasította, hogy a gyakorlatban hajtsák végre a Hannibál-irányelvet, bár ezt az elnevezés említése nélkül tette.” A helyszini képek pedig bizonyitják, hogy nem Hamas-kézifegyverekkel semmisitették meg a menekülő autókat .. 

3. A Varjú Kollektíva (melyről már hallottunk!) az egyetlen becsületes, bátor választ produkálta: nyiltan kiállt egy gyarmatositó, gyilkos apartheid állammal szemben egy nép önrendelkezése mellett (marxista alapelveink szerint). Örüljünk, hogy vannak ilyen fiataljaink! Szerzőtöknek ahhoz van képe, hogy „idiótáknak és hányingerkeltőnek” titulálta őket - helyes megyőződésük alapján. 

Mélyen szégyenlem, hogy lapotokban megjelenhetett...

Várom válaszotokat (remélve, ezt a gyalázatos cikket sürgősen leveszitek)."

---------------------------------------------------------------------------------------

C./ A Szócikk így válaszolt: 

"Nagyon koszonjuk, hogy olvassa a szocikket, jojjon vissza holnap is

Szocikk.hu"

---------------------------------------------------------------------------------------

D./ Feleletem:

„Kedves szócikk! Már "holnap" van, visszajöttem. Szeretnék egy komolyabb választ (talán valamelyik felelőstől), mielőtt ennek hiányában nyílt levél formájában lennék kénytelen megoldáshoz folyamodni.”

----------------------------------------------------------------------------------------

E./ Ezután pedig:

„Kedves Judit!

Várjuk nyílt levelét

SZÓCIKK”

----------------------------------------------------------------------------------------

Azaz, a Szócikk (“ - a baloldali hírportál   A szocikk.hu a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava”) nem hajlandó belső, a munkásmozgalom hagyományainak megfelelő vitára, ehelyett pökhedi, bornírt módon, hangnemében is megengedhetetlenül „kinyilatkozik”.

Gáza nem az izraelieké. Palesztina nem a cionista zsidó államé. Nincs kiválasztott nép (pontosan tudják az öntudatos dolgozók)..

A palesztin nép ellenáll, pedig a 76 éve tartó ismétlődő mészárlásoknak, deportálásoknak, termésük és falvaik elpusztításának, gyarmatosításnak, különféle kisajátításoknak, a vízhez való hozzáférésük megfosztásának, lakosságuk szabadtéri koncentrációs táborba zárásának, katonai megszállásnak, indokolatlan és tömeges bebörtönzésnek, apartheidnek, kínzásoknak, haláleseteknek, eltűnéseknek és mindennapos megaláztatásoknak van kitéve.

Ellenáll - a rendelkezésükre álló eszközökkel, és ehhez csak a Hamasz áll rendelkezésére.

Ha az izraeli kormány nem hozta volna létre az apartheidet és a palesztin területek megszállását 1948 óta, nem jött volna létre a Hamász („terrorista” szárnya). Az izraeli terrorizmus szülte a „palesztin terrorizmust”. A halottak nem csak 2023. október 7-án haltak meg. Emberek ezreit öli évente a szélsőjobboldali izraeli kormány már évtizedek óta. A Hamas támadása „aprópénz” az izraeI által évtizedek óta elkövetett atrocitásokhoz képest. És nehogy előhúzzàtok most az antiszemitizmus nyulát a bűvészkalapból, ha bajorok lennének a megszállók helyén, a palesztinek éppen úgy harcolnának ellenük.

Azok, akik -  az izraeli kormány szàjaíze szerint -  megfordítják a szerepeket a bűnösből áldozatot faragva, de még az életveszélyben élő palesztin nép oldalán állók tisztességét is megkérdôjelezve, és okt. 7. "elfogadhatatlan erőszakáról" beszélnek, anélkül, hogy egy szót is ejtenének az izraeli bűnöző rezsimről - nem érdemelnek mást, mint mély megvetést bármely nemzetiségű (magyar, izraeli, palesztin, zsidó és minden) dolgozó részéről.

(Somi Judit)

Franciaország: A munkás-paraszt szövetségért

 

Képfelirat: ""Emeljék a munkások bérét, az növeli a mi jövedelmünket is!"

A lázadással határos, szörnyű dühkitörés az, ami parasztok ezreit sodorja az utakra, útblokádokat állítanak fel, hogy követeléseiknek nyomatékot adjanak. Egy hatalmas, kétségbeeséssel átszőtt düh, amely alulról jön, a legszegényebb rétegekből, a legelnyomottabbakból, azokból, akik már nem tudnak megélni a munkájukból.

A kormány látja ezt. Legalábbis - eddig - hajlandóságot mutatott a párbeszédre, elkerülve a konfrontációt. Sőt, egyre gyakrabban találkozik a Fédération nationale des syndicats d'exploitants agricoles (FNSEA, Mezőgazdasági Szakszervezetek Országos Szövetsége) és a Jeunes agriculteurs (JA, Fiatal Mezőgazdászok) vezetőivel, azzal a céllal, hogy megpecsételje a kormány és a "nagyok", a nagyon nagy földbirtokosok közötti szövetséget, hogy megfékezze a "kis" gazdák mozgalmát, akik nem bírják tovább.

Itt jön a munkásosztály és a parasztság közötti különbség. A munkásosztályba tartozik minden bérmunkás, közel 27 millióan, akik a megélhetés érdekében kénytelenek eladni a munkájukat. Természetesen a felsővezetők nem ugyanolyan körülmények között élnek, mint a bizonytalan munkások. De az közös bennük, hogy bérért cserébe kénytelenek eladni a munkaerejüket: a magánszektorban egy főnöknek, aki a munkaerejük kizsákmányolásából profitál; a közszférában pedig azért, hogy a kapitalista kizsákmányolás rendszeréhez nélkülözhetetlen állami és önkormányzati szolgáltatásokat a lehető legolcsóbban működtessék. Ezért az egész munkásosztály követelései közösek, mint például a nyugdíjreformmal szemben.

Mi a közös a parasztok osztályában? Formálisan minden paraszt "birtokolja" a termelőeszközöket, és maga használja azokat. De ez az egység csak fikció. A csúcson a nagygazdák igazi kapitalisták: emblematikus, hogy az FNSEA elnöke, aki állítólag minden paraszt nevében beszél, a Lesieur olajok és tucatnyi ipari létesítmény tulajdonosa világszerte. Mint minden tőkés, ő is kizsákmányolja alkalmazottait. És amikor azt mondja, hogy véget akar vetni a normáknak, mindenekelőtt azokra a normákra utal, amelyek korlátozzák a mások munkaerejének kizsákmányolásához való jogát.

A kisgazdák ezzel szemben formálisan ugyan birtokolhatják a termelőeszközeiket, de a legtöbbször minden jelzáloggal terhelt, és a bank tulajdonában van. És amikor nyugdíjba mennek, akkor nyomorúságos nyugdíjjal.

A kérdés továbbra is fennáll: hogyan lehetséges, hogy a világ 7. legnagyobb ipari hatalmában, amely egyben nagy mezőgazdasági nemzet is, a gyümölcs-, zöldség-, hús- és bortermelők nem tudnak megélni a munkájukból? Hogyan lehetséges, hogy "a másik oldalon" a bérből élők és családjaik már nem tudják megvenni a legszükségesebb dolgokat sem, hogy táplálkozzanak?

Ki veszi meg a mezőgazdasági termékeket a gazdáktól nevetséges áron? Ki adja el őket túlzott áron?

A valóságban a jelenlegi válság főszereplői az agrár-élelmiszeripari multinacionális cégek, a szupermarketek és a közvetítő nagykereskedők, akik - ahogyan a lapban szereplő gazdák fogalmaztak - "mind a mi hátunkon zabálnak", mert a kormány "a nagy csoportok számára hoz törvényeket".

Tudtad? A negyven CAC 40 vállalat között, amelyek most több mint 100 milliárd eurót fizettek ki osztalékként, ott van a Carrefour, a Danone, a Crédit Agricole... Mindegyikük milliárdokat oszt ki a részvényeseiknek, milliárdokat, amelyeket a kistermelőktől loptak el, akiknek a terményeit a legalacsonyabb áron vásárolják fel, hogy aztán a fogyasztók hátán hatalmas haszonkulcsot csináljanak. Ezt a politikát a "nagyok" számára a Macron-kormány a kapitalisták fizetésére szervezi, és az Európai Unió irányelvei védik és ösztönzik.

Mi a kiút ebből a helyzetből? A munkások és a parasztság szövetsége, a munkavállalók, bérből élők és a kisgazdák szövetsége. Egy olyan szövetség, amelynek a termelők és a fogyasztók közös védelmének politikájában kellene testet öltenie: a termelési árakat olyan szinten kellene garantálni, hogy a gazdák meg tudjanak élni a munkájukból, a bérek általános emelése minden munkavállaló számára növelje a vásárlóerőt, a bérek csúszóskáláját vezessék be, indexálva azokat az árakhoz, és ennek érdekében a Crédit Agricole, a Danone, a Carrefour és más multik gigantikus profitját kobozzák el, hogy mindenki meg tudjon élni a munkájából és annyit tudjon enni, amennyire szüksége van.

Ez kellene, hogy legyen a munkások és parasztok szövetségének kormányának politikája, amely megvédi a városok és a vidék dolgozóit.

La Tribune des Travailleurs, szerkesztőségi cikk, 425. sz. 2024. jan. 31.

A Negyedik Internacionálé Újjáalakításának Szervezőbizottsága (CORQI) sajtóközleménye

 

Kép: Louisa Hanoune és Elisabeth Moore Aubin

Munkások, aktivisták és fiatalok Algériában és szerte a világon megdöbbenéssel fogadták Louisa Hanoune, az Algériai Munkáspárt (PTA) főtitkára és az amerikai imperializmus képviselője, Elisabeth Moore Aubin nagykövet közötti találkozó hírét január 10-én a párt székházában.

Akkor került sor a találkozóra, amikor az izraeli légierő által használt "made in the USA" bombák gyilkolták a palesztin népet Gázában, abban a pillanatban, amikor az amerikai légierő Jement bombázta. Az amerikai nagykövetség hozta nyilvánosságra a fotót a nagykövet következő megjegyzésével: "Micsoda öröm, hogy ma találkozhatok Louisa Hanoune-val, az Algériai Munkáspárt elnökével. Lenyűgözően elbeszélgettünk az aktuális ügyekről és a politikai pártok fontos szerepéről a demokratikus intézmények kiépítésében."

Több napba telt, mire a PTA vezetősége sajtóközleményt adott ki, amelyben azt állította, hogy a találkozó alkalmat adott a főtitkárnak arra, hogy tiltakozzon az amerikai imperializmus szerepe ellen a gázai népirtásban, és hogy elutasítson minden "beavatkozást" Algéria ügyeibe az elnökválasztás előtt.

Párizsban az Informations ouvrières című hetilap kivonatokat közölt az algériai sajtóból és a PTA közleményéből, de sem a fotót, sem az amerikai nagykövet kommentárját nem közölte. Ugyanez a hetilap hetek óta kampányol, hogy támogassa  az UAW autós szakszervezet Bidenhez intézett kérését a gázai "tűzszünet" támogatása ügyében. Mintha nem az amerikai adminisztráció és annak "demokrata" vezetője lenne, akik október 7-e óta több, mint 15.000 bombát és 58.000 lövedéket küldött volna, ezzel lehetővé tette a cionista népirtók számára, hogy folytassák a mészárlást. De ahogy Algériában, úgy most is lekerült a maszk: az UAW vezetősége most jelentette be, hogy támogatja Biden jelöltségét (amiért dollármilliókat fog fizetni a szakszervezeti tagdíjakból), természetesen anélkül, hogy a legcsekélyebb "tűzszüneti felhívás" igéretét is megkapta volna tőle.

A PTA főtitkára és Biden legfőbb képviselője közötti találkozó a párt irodájában a palesztin nép hátba döfése. Szembemegy a világszerte egyre növekvő számú munkavállaló, aktivista és fiatal követelésével, miszerint a munkásszervezetek vezetői szervezzék meg a tel-avivi és washingtoni népirtók bojkottját.

Nyolc és fél év telt el azóta, hogy 2015 nyarán kitört a Negyedik Internacionálé válsága. Elutasítottuk a likvidációs revizionizmust, és 2016 februárjában Torinóban megalakítottuk szervezőbizottságunkat a Negyedik Internacionálé újjáalakításáért (CORQI).

Nyolc és fél év elteltével mindenki láthatja a szakadás szervezőinek eltévelyedését, és azt, hogy milyen mértékben tapossák sárba a Negyedik Internacionálé elveit. Egy olyan időszakban, amikor az "USA gyártotta" bombák továbbra is pusztítják Gázát, egy olyan időszakban, amikor argentin munkások milliói tüntetnek a szélsőjobboldali rezsim ellen, amelyet az amerikai kormányzat karlengetéssel támogat, egyetlen trockista aktivista sem állhat ki a népek gyilkosaival való "párbeszéd" mellett.

És ez különösen igaz mindazokra, akik a Pierre Lambert elvtárssal 1993-ban megalakított Negyedik Internacionálé tagjának vallják magukat. 

A CORQI aktivistái és szervezetei a maguk részéről készek tárgyalásokat kezdeményezni olyan aktivistákkal, bármilyen szervezetnek is legyenek tagjai, akik hűek kívánnak maradni a Negyedik Internacionálé (marxista-leninista) elveihez.

2024. január 25.

A IV. Internacionálé magyar híveinek megjegyzése:

Olyan vádak értek bennünket, hogy  „a trockistàk mindig szakadnak„. No és a Sziriza - Diem ? A Munkàspàrt - Európai Bal ? Vallónia Kommunista Pártja - Belga Kommunista párt ? Die Linke - Wagenknecht ? Vagy: MSZP - DK ? Sôt:  Jobbik - Mi hazánk ? ..

A szakadásnak oka van, mint látjuk, és az nem is baj. A baj az lenne, ha mindenki elfogadná az elveivel, nézeteivel szembeni ellentmondásokat és belemenne mindenféle elvtelen alkuba, kompromisszumba, az (elképzelt) pàrtegység nevében. Pàrbeszédnek, közös cselekvésnek azonban van értelme. Igaz cél érdekében.

Vissza a normális kerékvágásba?

 

"'Franciàk' vagy 'bevàndoroltak', mindnyàjunk ellensége Macron és kormánya! (PT, a Dolgozók pàrtja)"

A kormány bejelentette a villamosenergia-tarifák közel 10%-os emelését, és azt állította, hogy ez a "visszatérés a normális kerékvágásba". Vissza a normális kerékvágásba? Két év alatt már volt egy 44%-os emelésünk, és Le Maire miniszter úr azt ígérte, hogy nem lesz még egy... jövő évig!

Vissza a normális kerékvágásba? Azok a családok, akik már most sem tudnak fizetni, még kevesebbet fognak tudni fizetni, és le kell mondaniuk a fűtésről és a világításról...

Vissza a normális kerékvágásba? Jónéhány pék már arra készül, hogy bezárja kapuit, mert - ahogy egyikük fogalmazott - "az emberek nem fognak 2 vagy 3 euróért bagettet venni".

És az orvosi önrész megduplázása a dobozos gyógyszerek és orvosi beavatkozások esetében, szintén vissza a normális kerékvágásba?

Egyáltalán, mire jó ez az egész? A kormánynak 12 milliárd euróra van szüksége, mondja józanul Le Maire miniszter. Honnan máshonnan, ha nem a munkavállalók zsebéből?

Tegnap a közüzemi energiaszolgáltatás szerepe az volt, hogy mindenki számára biztosítsa a villamos energiához való hozzáférést. A múltban a társadalombiztosítás garantálta minden munkavállaló és családjaik számára az élet veszélyeivel való szembenézést, különösen a betegségekkel szemben. Ma az állam mindkettőt eszközzé akarja változtatni, hogy kifossza a legszegényebb családok millióinak szűkös anyagi forrásait, és lerombolja a jogaikat!

Két ellentétes logika van: a jogok garantálása vagy a jogok lebontása.

A munkásmozgalomból született szervezetek számára a válasznak magától értetődőnek kellene lennie: vissza kell térnünk a közszolgáltatások monopóliumához, egyetlen, az egész országot lefedő állami vállalattal, amely garantálja a befagyasztott áramdíjakat, amelyekhez minden család hozzáférhet; és vissza kell térnünk a halasztott béreken alapuló szociális biztonsághoz, amely mindenkinek védelmet biztosít az élet veszélyeivel szemben. Egyszóval: visszatérés az 1945-1946-os forradalmi munkáshullám által kivívott győzelmekhez.

Ennek kellene lennie az egész munkásmozgalom közös álláspontjának. És ne essünk a "hiány", az "adósság" és egyéb ostobaságok csapdájába. Végül is... miért ne lehetne az állam által követelt 12 milliárdot elvenni a katonai programozási törvény 413 milliárdjából, vagy a CAC 40 vállalatok részvényeseinek 2023-ban kifizetett 100 milliárdos osztalékból?

Semmi sem akadályozza meg, hogy a munkavállalók összefogjanak az 1945-ös állami monopólium és a szociális biztonság visszaszerzéséért két olyan vívmány érdekében, amelyekről minden munkavállaló tudja, hogy nagyon hatékonyak, akár a betegség elleni védelem, akár az energiához való hozzáférés tekintetében. A munkásszervezetek szilárd egységfrontja ennek kikényszerítésére hozzájárulhat ahhoz a mozgósításhoz, amely a kormányt meghátrálásra kényszeríti.

És ne mondják nekünk, hogy a kormány úgyis visszautasítja. Kétségtelenül ezt fogja tenni, mert ez a kormány a tőkések szolgálatában áll. Tehát vagy nekünk kell majd rákényszerítenünk, vagy egy másik kormánynak kell majd helyreállítania a jogainkat. Melyik kormány? A nagy többség szolgálatában álló kormány. A munkások és a demokrácia kormánya.

(A La Tribune des Travailleurs nº424 szerkesztőségi cikke)

Franciaország: Az alkotmány védelmében?

 

Mialatt a kormány zűrzavarban van az elfogadását követő "bevándorlási" törvény december 19-i elfogadása után, Macron másnap bátran kijelentette: "Nem fejeztem be a munkát! Még mindig van három és fél és fél van hátra".

A dolgozók elgondolkodnak: mi engedi meg Macronnak ezt az  arroganciát?

Lehet-e Macronnak három és fél évet adni arra, hogy "befejezze a munkát", azaz hogy egy olyan munkásellenes politikát hajtson végre, amely aláássa a munkavállalók jogait?

Macron úgy véli, hogy szabad kezet kap ugyanennek a politikának a folytatására.

Tudja, hogy szabad kezet kap, amikor a legnagyobb "baloldali" politikai pártok vezetői mind mögötte állnak.

A "baloldali" politikai pártok arra szólítják fel, hogy hagyjon fel a bevándorlási törvénnyel, ugyanakkor arra is, hogy "lépjen fel a Köztársaság és alkotmánya elleni támadással szemben".

Azáltal nem lehet véget vetni Macron politikájának, hogy megvédik az Ötödik Köztársaság antidemokratikus intézményeit  - éppen ellenkezőleg!

Macron kétségtelenül úgy véli, hogy szabad a keze,  amikor megjegyzi, hogy ugyanazok a szakszervezeti konföderációk, amelyek joggal "elítélték a "bevándorlási" törvény megszavazását" és "ünnepélyesen követelték, hogy szövegét ne hirdessék ki", egyelőre úgy döntöttek, hogy nem mozgósítják az összes munkavállalót azonnali és tömegesn e törvénytelenség ellen. Pedig ez az egyetlen módja annak, hogy a kormány meghátráljon.

Ugyanez vonatkozik a bevándorlási törvényre, mint sok más, a kormány által bevezetett munkavállaló-ellenes törvényre.

Csak az egységes, a munkások szervezeteik általi összefogása az egyetlen módja annak, hogymegakadályozzuk a reakciós intézkedések áradatát.

A POID a harmadik, a bizottságok küldötteinek "egységért, hogy véget vessünk Macronnak és politikájának" címmel, február 3-ra összehívott találkozójának célja, hogy segítsen a munkavállalóknak a követeléseikhez szükséges egység elérésében.

Christel Keiser

La Tribune des Travailleurs N°421, 2023. dec. 28.