2020. augusztus 28., péntek

Belorusszia: a hatalom és «ellenzéke» szembetalálta magát a dolgozókkal


 


Aug. 9.: az elnökválasztás során Lukasenko – 1994 óta hatalmon – bejelenti, hogy a voksok 80 %-val hatodikra is megválasztották az ellenzéki Tihanovszkájával szemben. Az eredményben kételkedő demonstrálókat brutális megtorlás éri. A minszki és vidék nagyüzemek leállnak, tüntetnek. Macron nyilatkozatait használva Lukasenko az USA-t és az EU-t beavatkozással vádolja aképpen, hogy azok destabilizálni akarják rendszerét, majd a határokra katonai csapatokat küld.


Az Unió nevében Macron «párbeszédet javasol a belorusz hatóságok, az ellenzék és civil szervezetek között» Oroszországot is bevonva.

Beavatkozásának egy a célja: (akár Lukasenko eltávolításával) utat találni a jelenlegi hatalom és az (USA-hoz, az EU-hoz kötődő) ellenzék között.

A mostani rendszerellenes tüntetések ugyanolyan nyugtalanságot keltenek Lukasenko köreiben, mint az ellenzéknél és az Unióban vagy a Kremlben. 


Az ukrajnai vagy grúziai történésekkel szemben itt a munkásosztály emelte fel fejét: «A dolgozó mobilizációja gyakran spontán, a független szakszervezetek is kivártak és csak később csatlakoztak» – mondja Jurij Glusakov, gomeli munkásaktíva.

Aztán kezdtek bízni saját erejükben. Lukasenko tanította meg őket saját kárán aug. 17-én: helikopteren érkezett, megpróbált szónokolni a minszki MZKT-üzem munkásai előtt. «El innen!», válaszolták annak, aki úgy írta le a tüntetőket, mint «drogosok» és «semmirekellők».

Ebben a sosemlátott helyzetben Alexandr Yaroscsuk, a BKDP (belorusz demokratikus szakszervezeti kongresszus) elnöke kimondta:

«Lukasenko a nép szemében illegitim, a hatalom szektorai megbénultak. Szvetlána Tihanovszkaja (az ellenzék vezére) és az általa megalapított koordinációs bizottság nem folytathat párbeszédet a hatóságokkal. Ezentúl a dolgozók alkotják az egyetlen erőt, amely felelős az ország sorsáért és biztosítja a hatalom átmenetét». (Beloruszkij Partizan, aug.17.).


A felhívás feltesz egy kérdést. A munkásosztálynak, szakszervezeteinek és sztrájkbizottságainak az lenne a szerepe, hogy az ellenzéknek átadandó hatalom átmenetét biztosítsák?

Az üzemi gyűléseken, a határozatokban, a röpcédulákban a dolgozók összekötik a demokratikus követeléseket a saját szociális, társadalmi követeléseikkel.

Márpedig ezek a követelések ellentétesek a rendszerrel, legyen szó a rezsimről vagy a privatizációkat és munkásjogok letörését favorizáló ellenzékéről… amit Jaroscsuk persze jól tud.

A munkásmozgalom alávetése ennek az «ellenzéknek», amely Lukasenkónál «jobban és gyorsabban» akar privatizálni, ellentétes a munkásosztály saját követeléseivel, ahogyan azt világosan látjuk a rendelkezésünkre álló dokumentumokból (gomeli munkások, állampolgári koordinációs szervezetek tanácsa), összeegyeztethetetlenek a rezsim, az ellenzék, annak amerikai és európai «szponzorai» politikájával is.

 

Dominique Ferré (2020. aug. 24.)


«Nincs valódi szabadság szociális vívmányok és dolgozói jogok nélkül»

(Gomel város állampolgári, politikai és munkásszervezeteinek tanácsa)

Megerősítve, hogy «a valódi szabadság elválaszthatatlan a szociális vívmányok létezésétől és a dolgozói jogok tiszteletétől Gomel város állampolgári, politikai és munkásszervezeteinek tanácsa a következő jelszavakat hirdeti meg:

«1) a munkásfelvétel egyéves munkaszerződéssel történő rendszerének megszüntetése;

2) Moratórium az állami nagyvállalatok privatizálása ügyében, a munkahelyek megőrzése. Vállalati nagygyûlés, ne pedig az igazgatóság döntsön a vállalat sorsáról;

3) A nyugdíjkorhatár emelésének és a 3-as számú dekrétumnak a megszüntetése;

4) A mezőgazdasági földek eladásának megtiltása;

5) Független szakszervezetek létrehozásának szabadsága a vállalatok tulajdonformájától függetlenül.»

 

(Aug. 22-én kapott dokumentum)


2020. augusztus 16., vasárnap

Belorusszia: munkássztrájkok

 


A minszki traktorgyár aktivistái "olasz sztrájkra" szólítanak fel (azok lebonyolítási technikájára utalva) a Belorusz Köztársaság tüntetési hulláma közepette. Nincsenek teljesíthetetlen követeléseik – csak egyszerűen megfogalmazott, és bizonyos tekintetben "udvariatlan" nyelvhasznàlat, mint:

''A sztrájkok szolgálnak leghatásosabban a hatalom befolyásolására!"

''Egyetlen fecsegő ideológus nem áll a gépek mögött!"


(Forrás: Международный Союз Трудящихся и народов)



2020. augusztus 12., szerda

Belorusszia: A VÖRÖS POLIGRAF szerkesztősége

 


Városaink utcán dörrenések és lövöldözések hangzanak néhány nap óta. Eddig a fegyverek még nem halálos lövedékeket bocsátanak ki, de egy éve lehetetlen volt elképzelni ezt is.

Ha a békét és a stabilitást esténként gránátok százaival és gumilövedékekkel kell fenntartani, akkor ez elég különös «béke és stabilitás».

Hozzá kell tenni, hogy – legalábbis eddig – nem a tüntetők bombáztak, hanem a biztonsági erők. Nem is értjük, hogy miért.  

Ez az erőszak minden mértékkel túlzott, pláne a miénkkel. Belorusszia sok tüntetést megért már és a mostaninál nem kevésbé tömegest. De annak ellenére, hogy azok sem voltak engedélyezve, a tüntető diákokra nem dobáltak gázbombákat.   

Most megtörtént. Az Internetet blokkolták az ország össze állampolgára számára.

Mivel a szavazatok számához nincs hozzáférésünk, a szociológusok adatai hiányoznak, nem tudjuk azt sem, hányan szavaztak Lukasenkora. Csapatunk bojkottálta ezt az ügyet. Abban a 70-80 %-ban sem hiszünk, amit Tihanovszkaja magának tulajdonít.

De abban biztosak vagyunk, hogy mindazok, akik a jelenlegi kormányra voksoltak, rossz lóra tettek, mert ez csak megkönnyíti a belügyminisztérium dolgát az utcákon. Na és arra sem szavaztak, hogy az Internetet bénítsák meg.  

Hisszük, hogy először is ezek az emberek mondják ki a szavukat. Békésen, nyugodtan (levelek, felhívások, csoportok, munkahelyi gyűlések) mindenféle csatornán, hogy eljuttassák a hatalomhoz: még néhány ilyen aktus és lojalitás nélkül maradtok.

Békére van szükségünk és nem a konfliktusok eszkalálására. Mindnyájunknak együtt kell élni ebben az országban, Tihanovszkaja és Lukasenko híveinek is.

A hatóságok azt álltják, hogy kívülről jött a beavatkozás. Megéri hozzátenni, hogy nem minta nélkül. Nem ismerjük a rossz fiút, a felelőtlen személyt vagy csapatot a NEXTA Telegram mögött, de ez a csatorna indította meg lélektelenül a háborút és vetette be az embereket, akik készek bármilyen eszközt felhasználni.

Zseniális lenne, ha azok az emberek, akik nem Lukasenkora szavaztak és nem is hisznek győzelmében, megpróbálnák környezetükben leállítani a nyilvánvaló provokációkat.

Ha persze kell a béke és a konfliktus kiterjedésének megakadályozása. Mégegyszer: együtt kell élnünk ebben az országban később is. Tihanovszkaja és Lukasenko hiveivel is.

Nagy a ködösítés – az sem világos, hogy a hatóságoknak kivel kellene  tárgyalniuk, már persze, ha akarnak. A tüntetők a provokátor NEXTA-val nem tartják ellenőrzésük alatt Tihanovszkaja stábját? De ha azt gondoljátok, hogy ti vagytok a 80 % – ez a 80 % nem fog eltűnni néhány hónap alatt, egy év alatt.

Azt tartjuk, hogy most a lényeg az, hogy a vérbefulladó ellenségeskedést elkerüljük. Ezt nem is olyan régről jól ismerjük. Olyan helyzet ez, amelyet senkinek sem szégyen elhagyni és időlegesen visszahátrálni.

Az a szóbeszéd járja, hogy nemsokára minden kapcsolatot elvágnak. Kívánjuk, hogy mindkét fél emlékezzen tehát.

Viszlát:

kedves szerkesztői irodátok, a Vörös Poligraf, Companiero Re


2020. július 4., szombat

«Mondjátok meg barátainknak: biztos vagyok a IV. Internacionálé győzelmében!»




Ezek voltak Lev Trockij utolsó szavai 1940 augusztus 20-ról 21-re virradó éjszakán, mielőtt gyilkosa, a sztálinista Mercader okozta sebesülések következtében elhunyt.

Nyolvan év telt el a IV. Internacionálé alapítójának halála óta. Nyolcvan év, amely alatt végig követtük Lenin imperializmus-jellemzésének megerősítését: «reakció minden vonalon» és «háborúk és forradalmak érája», amely folyamán – különösen az elmúlt 30 év alatt – a tömegek forradalmi ellenállása ütközött meg a dolgozókkal, vívmányaikkal és független szervezeteikkel szembeni csapásokkal.

A nyolcvan év alatt tanúi lettünk a nemzetközi munkásmozgalom válsága megdöbbentő elmélyülésének, melyet a IV.
Internacionálé sem kerülhetett el. 
   
Nyilván vannak olyanok, akik Trockij halálának 80 évfordulóján, demoralizáltan és szkeptikusan azt állítják, hogy Trockij tévedett és az 1938-ban alapított, az előző három Internacionálé folyamatosságát képviselő  IV. Internacionálé nem hozta meg a várt győzelmeket... Az ilyen ítéletek gyakran a szocializmusért folytatott küzdelemről való lemondást igazolják.
Ez a konklúzió felületes, engedelem az «idők szavának» és az uralkodó ideológia nyomásának. A IV. Internacionálé győzelmébe vett bizalmat ezekkel a szavakkal a ’17 októberi harcosok legjobbja, Trockij erősítette meg akkor, amikor az emberiség a második imperialista világháború borzalmai előtt állt, amikor a diadalmas sztálinizmus sírásóként ünnepelte magát. Trockij bízott abban, a munkásosztály képes megmenteni az emberiséget a barbárságtól. A körülmények egy szilárd, a IV. Internacionálé programjára épülő élcsapat segítségét feltételezik.

Ez a program megerősíti, hogy «szocialista forradalom nélkül, mégpedig a legközelebbi történelmi időszakban, a teljes emberi civilizációt katasztrófa fenyegeti».
Bizonyos, hogy hosszabb lett a történelmi korszak annál, amit 1940-ben képzeltünk…

Azonban megerősítésének nincs-e nagyobb időszerűsége a Covid-19 pandémia pusztítása a világon dolgozók tízmillióit fosztva meg munkahelyétől? Tagadhatjuk-e, hogy ennek valódi okozója az: a tőkés kormányok a köztulajdonban volt kutatásokat, a közegészségügyet, a szociális védelmet tönkretették?

A L’Internationale e dupla, 18-19. számában olvashatjuk számadásunkat a május 23-i franciaországi marxista konferenciáról (a kijárási tilalom alatti videóonferencia), melyet a POID nemzetközi kommunista szárnya, a IV. Internacionálé francia szekciója, a CORQI tagja szervezett. A konferencián kimutattuk, hogy milyen zsákutcába vitt a termelőeszközök magántulajdonán alapuló rendszer túlélési törekvése, mennyire aktuális a szocializmusért vívott küzdelem, a társadalom teljes együttesének újjászervezése a termelőeszközök társadalmasításából kiindulva.

«Az emberiség történelmi válsága lecsökken a proletariátus forradalmi vezetésének válságára», állítja a IV. Internacionálé programja. Itt is arra kérjük olvasóinkat, vizsgálják meg a kérdést a megélt események fényében. Vajon túlzás-e a részünkről, hogy akkor, amikor a tőkés rezsim a válság újabb fázisába lép, legfőbb pártjaink vezetése többé-kevésbe azt követeli, hogy a dolgozók a tőkét és a bankokat mentsék?

Franciaországban a szocialista, kommunista pártok és a La France insoumise (Mélenchon pártja – a ford.) képviselői egyhangúan megszavazták márc. 19-én a Nemzetgyűlésben a Macron-tervet, a bankoknak és a tőkéseknek nyújtott 343 milliárd eurót (azóta 400, majd 500 milliárd lett belőle). Nagy-Britanniában nem csak a  Labour party (és «baloldala») képviselői szavazták meg ugyanazt a mentési tervet, de a Labour és a TUC szakszervezeti tömörülés vezetése javasolja a konzervatív kormánynak egy «nemzeti felemelkedés bizottság» létrehozását, odaláncolva a munkásszakszervezeteket a munkáltatókhoz és a kormányhoz. Belgiumban a szocialista párt képviselői «speciális hatalmat» szavaztak meg a burzsoá kormánynak. Németországban az SPD vezetése régóta beragadt a burzsoá pártokkal közös «nagykoalícióba», csakúgy a spanyol államban a «szocialista» párt (PSOE) a Podemossal és a kommunista párt maradékával közvetlenül a tőkés érdekeket szolgálják a dolgozók kárára. Portugália a szocialista párt kormányzása alatt megtiltotta a sztrájkokat a járvány elleni harc ürügyén. Vagy mit mondjunk arra, hogy Braziliában a Dolgozók pártja, a kommunista párt és a PSOL megszavazták a Bolsonaro-Mourao kormány bérbefagyasztását, a magánszektor bércsökkentését és 1 200 milliárd realnyi ajándékot a bankoknak és a kapitalistáknak! Persze számos példát lehetne még idézni.

A mozgalommal ellentétben az apparátusok jobbra tolódnak a bomló tőkés rendszer megmentésének érdekében, pedig még az utóbbi hónapokban is, minden csapás ellenére is láthatjuk a munkásosztály ellenállásának mindenféle formáját, akár a pandémia utáni sztrájkokat Kínában, akár az észak-amerikai, olaszországi vadsztrájkokat, akár az indiai, bangladesi munkástiltakozásokat vagy Franciaországban a több mint 100 000 kórházi dolgozót megmozgató tüntetéseket, a Braziliában Bolsonaro távozását egyre inkább követelő megmozdulásokat.

Ebben a kontextusban kell megítélni az USA-ban május 25-én, George Floyd megölése nyomán feltámadt mozgalom jelentőségét. A fiatalok és dolgozók millióinak páratlan ereje világosan osztályharcot jelez, mivel a rendőség fekete-gyilkosságain túli legitim tiltakozásán felül megrázza a legerősebb imperialista állam 400 éves rasszizmuson alapuló intézményrendszerét.

A L’Internationale e számában publikáljuk a jún. 12-i marxista konferencia anyagát, a francia szekció, a Socialist organizer (a CORQI egyesült államokbéli tagja), a Baltimore-i Ujima People’s Progress Party fekete munkásszervezet aktivistája hozzászólását, mely alkalmat szolgáltat arra, hogy körüljárjuk a feketék önmeghatározásának és önszerveződésének dialektikáját, az amerikai munkásosztály politikai függetlenségéért folytatott harcát, vagyis szakítását a Demokrata párttal és a szakszervezetekre alapozó Labor Partyért való küzdelmét.

Nyilvánvalóan a politikai függetlenségért vívott harc különleges illusztrációja a IV. Internacionálé szívében található. 5 éve annak, hogy a CORQI (a IV. Internacionálé rekonstrukciójának szervezőbizottsága) keretét megalkottuk. 2020 novemberére tervezzük legközelebbi tanácskozásunkat, hogy nem kevesebbet határozzunk meg, mint közös akciónkat programunkkal összhangban. Azok közös akcióját, akik a munkásmozgalom válsága közepette szükségesnek találják az új tengelyen, a függetlenségen, az osztályok harcán alapuló újjászervezését kiázólag a dolgozói osztály érdekeiből kiindulva.

Ezért köteleztük el magunkat a CORQI nemzetközi tanácskozása előkészítése és a «Nemzetközi munkásbizottság a háborúk, kizsákmányolás ellen a Munkásinternacionáléért» (COI) világkonferenciája szervezésének segítésében.

Teljes egészében osztjuk Nambiath Vasudevan, indiai szakszervezeti vezető és Daniel Gluckstein reflexióit,, mindketten a  COI-tól, melyek a május elseji munkásmeetingen hangzottak el (1):

«Mi a megoldás? Csak a néphatalom tudja megállítani a tragédiát. Ehhez pedig Indiában és máshol a világban a munkásosztálynak meg kell szabadulnia a megosztásától, szilárd szervezetét kell létrehozza nemzeti és nemzetközi szintén. Ezen a május elsején döntsünk úgy, hogy ebbe az irányba lépünk. Nem szabad, hogy a Covid-19 a kizsákmányolás fokozásához járuljon hozzá! (…) Ahhoz, hogy a jövőben az ehhez hasonló járványokat elkerüljük, valódi munkahelyek kellenek olyan bérekkel, amelyek lehetővé teszik az életet, a lakhatást, a kórházakat, iskolákat, egészségügyi rendszert. A profitéhes kapitalizmus az együttérzést, a szolidaritást veri szét, megbukott a nép általános érdekeinek konkrét intézkedéseiben. A közérdeknek felül kell kerekednie az egoista magánérdekeken. (…) Le a tőkés rendszerrel! Le a kizsákmányolással és a háborúkkal!
Éljen a szocializmus!»

A L’Internationale eme dupla száma közöl két hozzászólást, amelyet olvasóinknak reflektálásra ajánlunk. Az első: «A nők dupla elnyomása, hogyan vessünk véget ?» (marxista konferencia Párizs, 2020. jan. 31.), a másodikban pedig elvtársunkra, Pierre Lambert-re emlékezünk (született 1920, jún.9-én, elhunyt 2008. jan. 16-án) és politikánkról szólunk, «a IV. Internacionálé és a szakszervezeti kérdés».

A dokumentumok a CORQI 2020. novemberi tanácsokozásának előkészítésére szolgálnak, egyben a CORQI szervezeteihez való csatlakozásra szólít.  

(A L'Internationale szerkesztősége)

(1) A meeting, amelyen 45 ország különféle irányzataihoz tartozó munkásszervezeteinek aktivistái szólaltak fel, megtekinthető a COI honlapján angolul, spanyolul, franciául és törökül: https://coi-iwc.org/

2020. június 22., hétfő

Azania (Dél-Afrika): 70 éves az apartheid "népesség-osztályozási" törvénye


Aucune description de photo disponible.

Dél-Afrikában 1950. jún. 22-én bevezetett Population Registration Act («népesség-osztályozási törvény») egyike az első és alapvető apartheid-törvényeknek.

Előírta, hogy rasszjegyek alapján osztályozza és regisztrálja az ország minden lakosát.

Eszerint a lakosságot 4 kategóriára osztotta:

Fehérek: kizárta azokat a személyeket, akik egy más rassz-csoporthoz tartozóval házasodtak össze vagy éltek együtt.
Feketék: a bantu-khoîsan nyelvi népességhez tartozó zulu, pedi, conga, sosza, swazi, ndebele, dél-sotho-i, észak-sotho-i, tsonga (vagy shangaan), tswana és a venda lakosok.
Meszticek: színeseknek is nevezett, közöttük más meszticekkel élő fehérek,
Indiaiak: kezdetben nem szerepeltek a kategóriákban, később igen,

Az osztályozás kritériumai:
- Származás
Megkívánta, hogy a gyermek legalább egyik szülője besorolását kövesse. Nem volt gond, ha a szülők ugyanabba a kategóriába tartoztak, azonban, ha egyik szülő nem fehér volt, a gyerek automatikusan hátrányos pozícióba került. Mesztic apa + fehér anya = mesztic gyerek; mesztic apa + fekete anya = fekete gyerek
- Megjelenés
Szubjektív kritériumok: a személy kinézete, a bőr színe, de olyat is tartalmazott, mint öltözködés, a nyelvhasználat, az oktatás szintje, a viselkedés.
- Elfogadottság
A személy társadalmi helyzetének megítélése (tartózkodási helye, munkája, szabadidős tevékenysége) csakúgy, mint hozzátartozói, családja, más vele élők.
- Szándék
Ha a személy eskü alatt megerősítette, hogy nem fehérek ivadéka, meszticnek vagy feketének minősítették. Ez a kritérium tehát a nemfehérek számára negatív kicsengésű, viszont a tanúskodás nem hordott magában jogi jelentőséget.

Belügyminisztériumi szabályozás alapján a névregiszter tartalmazott a dél-afrikai területen élő minden minden személyt. A 16 éven felettieknek olyan személyi igazolványt adtak ki, amely megjelölte a rasszt is, s melyet a rendőrségnek, kérésre be kellett mutatnia. Ha ez nem történt meg, a (halmozott) pénzbüntetések elérhették a 100 fontsterlinget és 6 havi börtönbüntetést.



Population Registration Actot 1991. jún. 28-án eltörölték, az apartheid hivatalosan megszünt. A földet, a gazdasàgi életet azonban ma is a fehér kisebbség bitorolja.





2020. június 3., szerda

2020. jún. 02.- Országos Roma Önkormányzat nyílt ülése


Kb. hetvenen kezdtük az összejövetelt – a lehető legvegyesebb összetételben. Ami persze jó, mert voltak civilek, «profik», pásztorok, vajdák, vállalkozók, munkások, dolgozók, jogvédők, adományozók és adományozottak, fiatalok és idősek, férfiak és nők (szeretném már látni, hogy nőt is ültet maga közé az elnökség ..).
Egy dolog szerepelt a napirenden: a szélsőjobb sok éve ismétlődő támadásai elleni hatékony teendők. Mert az ellenálláshoz meg kell szervezni magunkat, ebben egyetértésnek kell lennie. Mert a romák - hivatalos és törvényes - képviselete az ORÖ. Mert az ORÖ-ban megvan az a szándék, hogy - széles egyetértéssel - együtt lépjen.
Az ORÖ új politikát ígér. Ehhez elengedhetetlen a történelmi visszatekintés és nem csak a konkrét tényeké/történéseké, hanem a körülményeké is, bennük a roma politika sokfélesége a pozitívumoktól negatívumokig – aztán lehet vitatkozni, érvelni. Egy húszfős csapat erre nem volt hajlandó, megsértődve felállt és elvonult (persze voltak olyan «nagy nevek», akik el se jöttek ..).
Aki nagyon akarja, visszanézheti, megtalálja az egyfolytában «lájvolók» felvételein. Csak arra reflektálok itt, amivel erősen vitatkozni tudok (kell).
«Csak magunkra számíthatunk» ! A romák a magyar munkásosztály (volt, jelenlegi és jövőbeli dolgozók) szerves része. A magyar munkásosztály a nemzetközi munkásosztályé. A romák azonban kettős teher alatt görnyednek, őket nem csak a kizsákmányolás ténye, hanem az egész népük elnyomása is érinti. De nincsenek egyedül. Csak nem jó helyen keressük a szövetségeseket.
«Nemzetközi segítségért kell fordulni Brüsszelhez, az ENSZ-hez»! Brüsszel is, az ENSZ is pontosan tudja, hogy mi történik. Szép deklarációkon kívül mást azonban nem lehet várni. Az Unió semmiféle nemzetiségi gondot nem képes megoldani, na és persze egyetlen országban sem; nem azért van, nem az a célja, hanem a termelőeszközök magántulajdonán álló tőkés piacgazdaság (mindenáron megőrzése). Ahhoz meg éppen stimmel a szélsőjobboldali erők feltörése és virágzása (szinte minden tagországban, olykor még kormányon is).
“Eredményesen működő nemzetközi antirasszista szerveződésekhez csatlakozás”. A probléma azonban az, hogy Európa-szerte az utóbbi évtizedek megszorításai oda vezettek, hogy – ha vannak is ilyen szervezetek - azok nem eredményesek. Minden jóindulatuk ellenére nem lehetnek azok. Mert a cigányellenességnek testvérpárja az arabellenesség, a nőellenesség, a szakszervezetellenesség, a kommunistaellenesség, stb. és mind a dolgozók megosztásának eszköze.
“Ki-, felvonulni, demonstrálni a szélsőjobb ellen” (Ásotthalmán, minden településen, stb.). De hát kik, miért, hogyan támogatják ezeket az erőket? Minden bizonnyal nem a települések népe – nekik egyáltalán nem érdekük. Az erőszak általános növekedésének nincs köze a társadalmi állapotok alakulásához? Az erkölcs általános romlásához, az agresszív és arrogáns magatartás általános terjedéséhez? Ehhez a katasztrófához nincs köze a közszolgàltatàsok (iskolák, egészségügy, szociális szféra, és munkaügy, stb.) rothadásának? Megoldás lehet a szétszórt és címezetlen demonstráció?
Nincs helye a “mi hibánk is”-féle szemléletnek. Roma és nemroma egyaránt kárvallottja ennek a rendszernek. És vigyázat – a rendszer nem a Fidesz. A fajgyűlölet, a drogozás vagy korrupció, sőt “uzsorakamatoztatás” elleni küzdelem, a roma irodák felállítása, a “keresztény erkölcs” terjesztése önmagukban mit érnek, ha az alapok fennmaradnak?
Annak van helye, hogy minél inkább széles aktivistahálózattal együtt ki és fel kell dolgozni a hogyan továbbot, hogy mit tegyünk. Az ajtó pedig maradjon nyitva mindenki előtt.
A rasszizmus ellen elsősorban nem a cigányoknak kellene fellépniük, hiába sújt rájuk közvetlenül, mert ez az EGÉSZ, a munkaereje eladásából élt, élő vagy a jövőben arra kényszerülő társadalom minőségét érinti. Induljon el persze az érintettektől és úgy, ahogyan ők akarják. De nem szabad azt gondolni, hogy megoldható kizárólag a rendszer részleges formálásával és a nemroma kizsákmányoltak szolidáris, tevőleges támogatása nélkül.
(SJ)

2020. április 21., kedd

2020. május elsején 3 óra nemzetközi meeting a Munkás Internacionáléért




A dolgozókat, a fiatalságot, és az emberiséget meg kell menteni!
Nem pedig a bankokat és a tőkéseket!

2020. május elsején 3 óra nemzetközi meeting a Munkás Internacionáléért

Az emberiség soha nem látott válságba került.
Nem a Covid-19-től halunk meg, hanem ettől a politikától!

A világ összes tőkés kormánya bűnös: felelős a privatizációkért, az egészségügyi rendszerek, a tudományos kutatás, a szociális rendszerek tönkretételéért. 
Ezek a kormányok a felelősek az eddigi több mint 100 ezer halállal járó esetért és az emberiséget fenyegető katasztrófáért.

Ezek a felelősek azokért a drámai körülményekért, amelyek között kijárási tilalmat szerveznek, de azoknak a védelmét elutasítják, akik dolgozni kénytelenek a tőkés profit biztosításáért. Dolgozók és családok, az «informális szektor» milliói be vannak zárva, mára pedig az éhség jobban fenyegeti őket, mint maga a vírus.

Az epidémia pusztítása kombinálódik a a tőkés rendszer válságának következményeivel: munkahelyek tízmilliói tűntek el néhány hét alatt, és újabbak fognak megsemmisülni az elkövetkező időkben, prekaritásba és nyomorba döntve a dolgozókat és családjukat.  

De hiszen minden tőkés kormány ezt teszi. Legnagyobb problémájuk a «gazdaság» megmentése, azaz a bankok, a tőkés nagyvállalatok kisegítése.
A bejelentett «intézkedési tervek» a 2008-as rekordot is felülmúlják, az “akciókat” pedig sokszor a munkásosztályt úgymond képviselő partok is támogatják.

A válság alatt, amikor a kórházakban minden hiányzik és a kijárási tilalom alá eső milliókat az éhség fenyegeti, a «védelmi ipar» teljes egészében pörög, az amerikai adminisztráció pedig profitálva a helyzetből még egy kicsit jobban fojtogatja Iránt, Venezuelát, Palesztinát.

Nem állnak meg itt, minden tőkés kormány hasznot húz ebből a válságból, újból támadva a munkásvívmányokat és demokratikus szabadságjogokat.

Minden munkásjog szálka a kormányok szemében!

Indiában a Modi-kormány hónapok óta próbálkozik disztkriminatív intézkedéseivel vallási alapon megosztani a népességet, most pedig bejelentette célját, a 12 órás munkanapot  – félredobva az 1948-ban született Factory Act-ot, amely azt 8 órában határozta meg.
Franciaországban a Macron-kormány nyugdíjreformja provokálta a 25 éve nem látott hatalmas munkássztrájkot, most pedig rendeletileg akarja lehetővé tenni a heti munkaidő akár 60 órára emelését bizonyos szektorokban.
Hasonló támadások történnek más országokban is. Több mint egy évszázaddal vissza akarnak bennünket toloncolni a múltba ..

De a dolgozók nem fogadják el, mert élni és túlélni akarnak, életük vesztének árán kellene dolgozniuk, ezért válaszoltak sztrájkhullámmal az USA-tól Olaszországig, Bangladest is ideértve.  

A dolgozóknak nincs más választásuk, mint a «nemzeti egység» elutasítása a kizsákmányolók és kizsákmányoltak között!

Május elseje a 8 órás munkaidő és a munkásjogok napja!

A háború-, kizsákmányolás-ellenes és Munkás Internacionáléért alakult nemzetközi munkásbizottság felhívást intéz a dolgozókhoz, fiatalokhoz, minden munkásmozgalmi irányzat aktivistáihoz.

Május elseje a dolgozók harcának nemzetközi napja!
Május elseje a háborúk és kizsákmányolás elleni harc napja a Munkás Internacionáléért!
Május elseje annak a 8 órás munkanapért vívott harc napja, amit most a kormányok és a munkáltatók vissza akarnak venni!

Ezen a május elsején nemzetközi munkásbizottságunk megszervezi  

nemzetközi meetingjét: három óra a munkás internacionáléért!

«A dolgozókat, a fiatalságot és az emberiséget kell megmenteni, nem a bankokat és a tőkéseket!»

Ezen a napon New-Yorktól  Mumbaiig, Gázától Párizsig, Johannesburgtól Pekingig, Moszkvától a chilei Santiagoig a járvány és a dolgozókra hulló csapások ellenére, a kijárási tilalmak ellenére, ugyanazon zászló alatt gyűlünk össze és ugyanazzal a céllal:

A bankok és a tőke milliárdjainak elkobzását a betegek és kórházak megmentéséért!
A háborúkra szánt milliárdok elkobzását, hogy mindenkinek legyen mit enni és a feje felett fedél!
A «bankmentések» elkobzását a dolgozók és családjuk javára!
A dolgozók egységét a vállságból profitáló kormányok munkásellenes intézkedéseivel szemben!
A 8 órás munkaidő, minden munkás- és demokratikus vívmány fenntartását!

Daniel Gluckstein,
Nambiath Vasudevan,
a bizottság koordinátorai

A kijárási tilalom/korlátozás miatt a meetinget az interneten tartjuk.

Egyenesben itt:  https://coi-iwc.org/
reggel 8 órától – 11-ig az USA keleti partvidékén
17 órától Párizs, Róma, Berlin, Johannesburg időzónája
20.30-tól Mumbai (India)