2010. augusztus 21., szombat

Nemzetközi Információk

Új sorozat 16.sz. (385) – 2010.aug.20.


A háború és kizsákmányolás elleni nyílt világkonferencia (Algír, 2010.nov.) előkészítése


Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése

Nyílt világkonferencia
A háború és kizsákmányolás ellen
Algír, 2010.nov.27-28-29.

54 ország 463 első aláírója
összehívására



Tartalom:
- Afganisztán
az LRA levelezője: «Az afganisztáni háború, ahol Afganisztán és az egész világ profi tolvaj bandái bizniszeiket csinálják».
Az LRA szolidaritási levele az APTUF-nak.
- Korea
Beszélgetés az algíri konferencia koreai delegációjának egyik tagjával
- Mexikó
«A bebörtönzött három pedagógus szakszervezeti felelős közül kettőt szabadon bocsátottak»


Az afganisztáni háború, ahol Afganisztán és az egész világ profi tolvaj bandái bizniszeiket csinálják


2010. júl. 20-án nemzetközi tanácskozáson Kabul kb. 50 ország küldöttét és mintegy 30 nemzetközi intézmény képviselőjét fogadta.

A konferenciát széleskörű kampány előzte meg a közvélemény meggyőzése érdekében arról, hogy ez a tanácskozás fogja megtalálni az afganisztáni politikai, katonai és gazdasági helyzet kulcsát.

A Karzai-féle bábkormány és imperialista gazdái az afgán nép és az egész világ lelkébe plántálták azt, hogy tisztán afgán kezdeményezésről van szó a béke és stabilitás, az újjáépítés és fejlesztés kérdéseinek gyakorlati és stratégiai, a jó kormányzás megoldásaira és a korrupció elleni küzdelemre.

Ténylegesen az összejövetelt a háborúban és tragédiánkban érintett imperialista országok közvetlen támogatásával és szoros felügyeletével tartották meg avégett, hogy hazug ígéreteikkel a népben éltessék a reményt, ahogy a tokiói, berlini, párizsi, londoni, stb. konferenciákon is.

A valóság az, hogy az afganisztáni háború nem «béke- és fejlesztési misszió», hanem kereskedelmi ügy. Biznisz a «nemzetközi közösség» számára és üzlet az afgán kormánynak is. Egymást kölcsönösen lopással és korrupcióval vádolják, hogy saját magukat mutassák az Afganisztánnak juttatott költségvetés kompetenciájával bíró legitim intézménynek.

A kabuli konferencia folyamán az afgán zsoldosok engedélyt kértek gazdáiktól, hogy felhasználhassák az Afganisztánnak nyújtott adományok legalább felét, de az adományozó országok és intézmények elítélték a rezsimet, mint a világ legmegbízhatatlanabb, legkorruptabb országát. Csak az utóbbi három év folyamán 4 milliárd dollár vándorolt ki jogtalanul az országból a kormány legfelsőbb rangú hatóságai és családtagjaik, nemzetközi partnereik révén. Egy helyi civilszervezet felmérése kimutatta, hogy 2009-ben egymilliárd dollárral vesztegették meg az afgán kormány tisztviselőit.

Így tehát a partnerek egymásra kenik saját becsületük hiányát, egymást teszik felelőssé a korrupcióért, a gazdasági, politikai, katonai csődért Afganisztánban. Az alkudozás és a kormány vádolásának tétje, hogy a költségvetés legjelentősebb részét ki költheti el, ki nyithat újabb utat a fosztogatásnak a «monetáris segítség» mértékében. Rendszerük – az ENSZ-től az USA-ig és Európáig – egy gyermek mohóságával akar minél több pénzt szerezni állandóan, különféle trükkökkel, fiktív szerződésekkel, nevetséges mértékben magas fizetésekkel és alapokat nélkülöző juttatásokkal.

Az Afganisztán megszállásában résztvevő helyi és nemzetközi partnerek korruptak és szélhámosak. Az ilyen konferenciák, mint amilyen a londoni vagy a kabuli, megígérték az 5 következő évre a költségvetés növelését 15-18 milliárd dollárral, adományokból. Ezzel elfogadták az afgán kormánynak adandó ezen «ügyek» jelentős százalékát. Világos, hogy a tanácskozásnak semmi pozitív befolyása nincs az afgán nép fejlődésére és életviszonyaira. A büdzsé fele bizonyos zsebekben köt ki. Aztán a maradék felét használják projektekre, melyek szintén nem népi prioritásnak vagy infrastrukturális szempontoknak felel meg.

A kabuli konferencia nagy csinnadrattával zajlott, de végül csak egy nyilatkozat született, amely elsőbbséget ad a «nemzetközi közösség» ígéretei kontinuitásának, a misszióknak és a regionális együttműködésnek, a Karzai-kormány szoros felügyeletének a korrupció ellen, hogy elkerüljék a megismétlődő botrányokat.

Mind a "nemzetközi közösség", mind az afgán kormány - úgy tűnik - elégedett a konferenciával és azt nyilatkozták, hogy az sikeresen zárult. De a különböző érdekeken alapuló ellentmondás, a kölcsönös bizalom hiánya rányomta pecsétjét a tanácskozásra annak elejétől a végéig.

A megszálló erőknek és az éppoly korrupt, mint amilyen népszerűtlen kabuli rendszerüknek meg kell érteniük, hogy kudarcuk elkerülhetetlen a megszállás ellen növekvő afgán ellenállás nyomán. Katonai és politikai kezdeményezéseik nem kapják meg a szükséges támogatást az Afganisztánhoz és a térséghez fűződő érdekeik kielégítéséhez. Egyetlen lehetőségük meghajolni az az afgán nép eltökéltsége előtt és a vártnál is korábban elmenni, mert bejelentett terveik végrehajtásával szemben az ellenállás hullámai egyre erősödnek és gyorsulnak.

Left radical of Afghanistan
2010. júl. 28.


Az Afganisztáni Radikális Bal levele az All Pakistan Trade Union Federation-höz


Az Afganisztáni Radikális Bal (LRA) őszinte részvétét fejezi az áldozatok családjainak, az APTUF-nak és a pakisztáni népnek.

Az LRA követi a tragikus eseményeket, melyeket Pakisztánban az árvíz okoz. A Pakisztánba menekült jelenleg hárommillióra tehető afgán sorsa ugyanaz, mint a helyi lakosságé.

Pakisztán népe amerikai és Nato-bombázásokat, katonai hadműveleteteket, támadásokat szenvedett el, most pedig újabb csapásként természeti katasztrófa éri.

A pakisztáni kormány csakúgy, mint a «nemzetközi közösség», képtelen volt az áldozatoknak segítséget nyújtani, a szerencsétlenül járt népesség életét megmenteni, holott dollármilliókat áldoznak naponta barbár háborúkra a «terrorizmus» ellen.

Az LRA üdvözli az APTUF kezdeményezését és kolosszális erőfeszítését a dolgozók és a nyomorgó tömegek megsegítésére. Az Afganisztáni Radikális Bal mindent megtesz, ami hatalmában áll, hogy a pakisztáni árvíz áldozatait, a dolgozó családokat támogassa.

Elvtársi üdvözlettel:
Left Radical of Afghanistan (LRA), 2010. aug. 16.


KOREA


Ezen a héten a szót az algíri világkonferencia koreai küldöttsége egyik tagjának adjuk, a KCTU fémipari szakszervezet egyik felelősének. A világválság elmélyülésével kapcsolatban 2009 decemberében szakszervezetellenes törényt szavaztak meg, mely korlátozza a bizalmik számát. Ugyanakkor nő a háborús nyomás Észak és Dél között, utóbbiban 28 ezer amerikai katona állomásozik. A feszült feltételek között a munkásosztály próbálja óvni a szakszervezetek létét és kivédeni a háborús fenyegetést.

A válsággal kapcsolatban a munkásmozgalom eredményeit – mint a szervezkedés jogát – vonják kétségbe vagy semmisítik meg. Megmagyaráznád mit a tét Koreában és hogyan szervezi az ellenállást a koreai munkásmozgalom?

A KCTU-hoz tartozó vasipari szakszervezetben harcolunk. A törvény tiltja, hogy a szakszervezeti felelősök fizetést kapjanak, ebbe mi nem egyezünk bele. Egész sorozat részleges sztrájkot folytattunk minden szakszervezeti szinten június-júliusban. Az ellenállási akció során egyik vasipari üzemet (egy dél-koreai ipari körzetben, 700 szervezett munkással) bezártak, sárgák százai is résztvettek az offenzívában, sőt, más ágazati szakszervezetek, mint a kórháziak, a közszolgáltatásiak, szintén akciót folytattak. De elszigeteltsége és a jelenlegi diszlokáció miatt a munkásosztály védekezésben maradt, s úgy tűnik, gyengébb, mint amire számítottunk.

Milyen okból?

Ahogy tudjátok Ti is, a koreai munkásosztály két konföderációhoz tartozik, megosztott. Az FKTU, mely vezetése az osztály-együttműködés felé irányul, megegyezett a hatalmon levő párttal, hogy néhány képviselői helyet kapjon vezetői számára. Ez a vezetés megelégszik a kormányt bíráló néhány nyilatkozattal és elfogadta a munkáltatók kínálta pénzt is bizalmijai fizetésére. Az FKTU vezetői visszavonultak, nem csinálnak semmit, s azt magyarázzák, hogy «a XXI.századi újfajta munkásmozgalom» felé kell tartani.
Az 1980-as évek végén részt vettünk egy munkásmozgósítási folyamatban, generációm részt vett abban a csatában, mellyel megalakítottuk a független konföderációt, a KCTU-t. Mégis, ha a KCTU belsejébe tekintünk, viszályai olyan jelentősek, hogy senki sem tudja elérni azt, amit harci követeléseink előrevitelében együtt tudnánk tenni. A politikai frakciók között egyre hangsúlyosabb az ellentét; a KCTU vezetésének erős hajlama van a bürokratizálódásra, az elnök mandátuma korlátozott, annak ellenére, hogy egy hatalmas vasúti szakszervezetből jött – így a többi vezetéssel összahasonlítva ez a leggyengébb.
A KCTU ugyan deklarálta az általános sztrájkot a kormány egyoldalú szakszervezetellenes intézkedései ellen, ezt mégis különféle okokból lemondták, azzal indokolva, hogy nem vagyunk még készek rá. Szinte az összes szakszervezetei vezető kételkedett a KCTU mai, szövetségi szintű harci kapacitásában. Gyengülünk központi szinten csakúgy, mint regionális vonatkozásban!

Sajnos az utolsó évtizedek folyamán a szakszervezeti vezetés (különösen ami a rendszeres dolgozók stabil szerződését illeti) elbürokratizálódott és a munkáltatók kiváltságait élvezi. A szakadék megnőtt a bázis és a szakszervezeti felelősök között – azt gondolom, hogy a pillanatnyi meghátrálásnak ez a lehetséges oka.
A tőkének, saját szempontjai szerint, sikerült a Hyundai Motors szakszervezeti vezetését átalakítani, ez a szakszervezeti vezetés tehát nem vesz részt a harcban!

A bázis szakszervezeti tagok látásmódját kifejezve, nem szeretjük a kiváltságos vezetőket, akik mindig csak a hatalmat keresik szakszervezetükben a munkásmozgalom és elvei nevében. Engem ez nem érdekel, de kezdjük megérteni, hogy az, amit a tőke vesz célba, nem csak a szakszervezeti felelősök fizetése, hanem mindazon vívmány is, melyet Koreában az utóbbi 20 év küzdelmeiben a munkásosztály harcolt ki! A munkáltatók el akarják törölni a szakszervezetek alakítására szánt időt is, mely pedig a kollektív szerződésekben garantált, ahogy más szociális kedvezmény is.
Harcolnunk kell tehát a munkásosztály érdekeiért különösen az alapszinteken, jogainkat határozottan megvédeni, ideértve az én üzememet is.
Ezek az elemek válságot alkotnak keveredve a bizalmik fizetésével és más, a munkásosztályt illető kérdéssel, ez bizonyos. De ha eltökélten szembefordulunk ezzel a válsággal és harcolunk, megerősítve kapcsolatainkat a szakszervezeti bázissal, ahogy eleinte, amikor a szakszervezeti mozgalmat szerveztük, akkor a helyzetet megfordíthatjuk a koreai munkásosztály előnyére. Erről meg vagyok győződve.

Az egész világ láthatja Koreában a katonai konfnrontáció veszélyét. Hogyan reagál a munkásosztály és mozgalma erre?

Valójában a tömegszervezetek szintjén nem csinálunk különösebb akciót, kivéve néhány forradalmi élcsapat szervezetet, melyek az Interneten keresztül dokumentumokat közölnek és cselekednek. A mi csoportunk tartott összejövetelt a koreai béke megőrzéséért, a dolgozókhoz kötődő haladó csoportok kezdeményezésére. Rávilágítottunk a tények hamisítására, felvetettük a Cheonan hajótörésének kérdését Interneten és röpiratokban. Megmagyaráztuk ezen események észak-kelet ázsiai katonai konzekvenciáit a haladó szervezetek és a szövetségi szakszervezet újságjaiban.

Mit vársz a világkonferenciától?

Nem csak az én csoportom, hanem mások és a szakszervezet is leszűkült mozgástérben él — a nemzet is, minden vállalat, stb. Nehéz ezeket a határokat átlépni.
Legöregebb elvtársainknak, azoknak, akik Korea felszabadításáért harcoltak a japán és az amerikai dominenciával szemben, volt tapasztalatuk nemzetközi téren és elméletileg teljes volt a képzettségük. A mi feladatunk, csoportunk dolga az, hogy nemzetközi tapasztalatokkal fegyverezzük fel elvtársainkat azoknak a kapitalizmussal szembeni közös feladatoknak a megvalósítására, melyekkel szembetaláljuk magunkat, nemzeti hovatartozásunktól és politikai meggyőződésünktől függetlenül. És, hogy együtt akarjunk partot érni a nemzetközi munkásmozgalom nevében a közeledő általánossá váló válság viszonyai között; mi tudjuk jól, hogy ezt a válságot a termelőeszközök magántulajdonán alapuló rendszer generálja, s ezért akarjuk más országbéli elvtársainkkal szorosra vonni a kapcsolatokat.


Mexikó

A bebörtönzött három pedagógus szakszervezeti felelősből kettőt szabadon bocsátottak


Ketten a mexikói Chiapas állam pedagógus szakszervezete (SNTE-CNTE) 7-es szekciója bebörtönzött tagjai közül, Misael Palma López és Pedro Gómez Bámaca visszanyerték szabadságukat.

A mexikói és nemzetközi szintű kampánynak, melyet a Nemzetközi Egyetértés is támogatott, ez az első eredménye.

Az egyetlen, aki még mindig börtönben van, Alberto Mirón Vázquez, tanár. Kiszabadításáért a kampány folytatódik.

Chiapas kormányzója, Juan Sabines Guerrero kénytelen volt elismerni a Takarékszövetkezet III. kongresszusán elsöprő demokratikus többséggel megválasztott, a szakszervezeti felelősök és pedagógusbázisuk által támogatott adminisztratív bizottságot. Ugyanez a találkozó, melyet minden tömegesen mozgósított kategória támogatott, rögzítette a két pedagógus szabadlábra helyezésének tényét.
Humberto Martínez Brizuela



Kapcsolattartás
Informations internationales
Entente internationale des travailleurs et des peuples
87, rue du Faubourg-Saint-Denis 75010 - Paris -France
Tél : (33 1) 48 01 88 28 Fax : (33 1) 48 01 88 36 E.mail eit.ilc@fr.oleane.com



Directeur de la publication : Daniel Gluckstein - Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75010 Paris (France) - Commission paritaire n° 0713 G 82738
Edité par “Les Amis de l’Entente”, 18, allée Colbert, 78470 Saint-Rémy-lès-Chevreuse

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.