A speciális érdekek és az érdekcsoportok 3. (bef.) rész

Ha részletekbe menően vizsgálódunk még megállapíthatjuk, hogy;
- a fennálló társadalmi viszonyok ellentmondási okán jöttek, jönnek létre;
- nem függetlenek a hatalmi korrupciós viszonyoktól;
- közös bennük a speciális célok eléréséért folytatott küzdelem;
- a domináns helyzetük biztosítása és a versenytársaikkal vívott harc kényszere;
- a társadalmi kényszerverseny alvilági leképezése.
Az örökös kényszerverseny, a domináns helyzetért folyó embert pusztító küzdelem a a magyar kapitalista társadalom, a parlamenti demokrácia kultúrájának jellemzője. Az eddig említett valamennyi csoportok egymás elleni küzdelme nem csak megosztja a társadalmat, amely megosztottság feltétele, az idegen hatalmak által is fenntartott gyarmati státusnak, uralomnak, de 1989 óta látható, hogy kíméletlen társadalmi, gazdasági, szociális egyenlőtlenségeket teremt, Ez a fennálló rendszer, a hatalom az állam, a politika és a szervezett csoportok megosztottsága felelős a magyar társadalom teljes hanyatlásáért.
Az 1989. évi nagy népi megtévesztés volt csupán a modern állam, a demokrácia és többek között a piacgazdaság. Az embertömegek, akik vesztesei lettek egy rendszerváltásnak nevezett modern nagyhatalmi gazdasági gyarmatosításnak egészen mást vártak, egészen más volt az elképzelésük az igazinak mondott, de a szocialista viszonyoktól jóval alábbvaló demokráciáról. A régi-új kapitalista társadalmi forma, a neoliberális demokrácia, maga az állam a politikai struktúra a speciális érdekcsoportok csúcsképviselete, mára népellenessé, a többség érdekeit sértővé vált. A legnagyobb hatalmi befolyással bíró gazdasági egyéb csoportok mind közvetlen, mind közvetlenül befolyásolják, sőt irányítják az államvezetést, amelynek csak névleges formája a parlamentarizmus, a népképviselet, és az, ezt szentesítő össznépi cirkusz négyévente, az általános választás.
A régi-új kapitalista társadalmi forma, a neoliberális demokrácia, maga az állam a politikai struktúra a speciális érdekcsoportok alkalmazott módszerei a társadalom túlélési moralitása szempontjából teljesen demokráciaidegen, elítélendő és a jövőt illetően egyre inkább megengedhetetlen. Óriási pénzeszközök feláldozásával, - ezeket a társadalmi életet fenntartásához szükséges büdzséből orozzák el a saját a Parlamentben hozott törvényeik alapján -, elérik, hogy az általuk kiválasztott politikusok, menedzserek, szakértők, vezetők, összességben a hatalom kegyeltjei, jussanak az állam törvényhozó testületeibe, Fizetett lobbisták, pénzügyi spekulánsok serege serénykedik körülöttük akik nem riadnak vissza a megvesztegetéstől, a félrevezető propagandától és egyéb embertelen, aljas etikátlan módszerektől. Módszereikhez tartoznak a szociális mozgalmakba, vagy a szakszervezetekbe való beszivárgás, a szervezett felvonulások, tüntetések és többek között az uszító propagandagépezet pénzelése. Ez a tevékenység 1989 óta a hatalomnak nem kívánatos személyek eltávolításától a hátrányos társadalmi csoportok szisztematikus, szinte tudományos alapossággal történő megtévesztésig terjed. Ebben kétségtelenül meghatározó szerepe van a médiaguruk által a médiának és már-már a társadalomszervező erővel bíró informatikának és a karriert ígérő a kultúrát romboló szórakoztatóiparnak.
Az egész globális, tőkés világot olyan formális nemzeti csoportok alkotják, mint a magyar társadalmat. A ma fennálló világrendszer politikai arénaként jellemezhető, amelyben az uralkodó helyzet megszerzéséért illetve megtartásáért öldöklő, megsemmisítő harc folyik a speciális érdekcsoportok között. Végül, de nem utolsó sorban az a társadalmi rendszer amelyben élünk itt Magyarországon, a politikai csoportoknak van vezető szerepe és ezek természetüknél fogva egymással szembeállnak, amely alapján mondhatjuk, egy konfrontációs társadalomban jól élnek a kevesek, a kiváltságosak és kárvallottként senyved, szenved a társadalmi többség.
Az ésszerűség pedig mást jelent, amely egy és ugyan azzal az értelemmel. A dolgozók, a társadalom többségének érdeke egy és ugyanaz, oszthatatlan. Mégis, éppen a társadalmi többséget képviselő csoportok osztják meg a többséget azzal, hogy a legkülönfélébb ideológiák mentén, más-más hangon ugyan azt fogalmazzák meg. Ezekhez az eltérő, de ugyanarról szóló nézetekhez pedig ideológiákat, dogmákat gyártanak és válnak egymással versengőkké, riválisokká, és észrevétlenül válnak a kapitalizmus a kizsákmányoló rendszer szekértolóivá a megosztottságukkal. A munkásmozgalom bénító a gyermekbetegsége tehát az a tény, hogy létezik megannyi ideológiai irányzat (13).
Ezzel szemben Marx a következőket állapítja meg:
1. hogy az osztályok létezése csak a termelés fejlődésének meghatározott történelmi szakaszaihoz van kötve;
2. hogy az osztályharc szükségszerűen a proletariátus diktatúrájához vezet;
3. hogy maga ez a diktatúra csak átmenet az összes osztályok megszüntetéséhez és az osztály nélküli társadalomhoz".
A világ és a nemzeti kapitalizmus rémálma ma is a társadalom többségének, a munkásosztálynak a ma még nem létező, de lehetséges egysége.