2012. november 11., vasárnap

Nemzetközi információk



Nemzetközi információk
99.sz. (468) – 2012. nov. 9.
Dolgozók és népek Nemzetközi Egyetértése


Dél-Afrika

           Lybon Mabasa, a Socialist Party of Azania
elnöke a Marikana bányászsztrájkolóival szembeni megtorlásról

A Marikánál történteket kivizsgáló hivatalos bizottság egyik meghallgatásán a múlt héten Cyril Ramaphosa (1) elektronikus levele került bemutatásra, melyet az aug. 16-i mészárlás előtti estén küldött a hatóságoknak és a rendőrségnek. Ebben a küldeményben a szakszervezet volt tisztségviselője (az ANC-nél még mindig az) kérte a rendőrséget, a minisztériumot és magát a multinacinacionális vállalatot, hogy alkalmazzanak a rend helyreállítására «összehangolt akciókat» a sztrájkolók «büntetendő» aktusaival szemben.

Rögtön a bányászok legyilkolása után Julius Malema (2) beszélt a sztrájkolók előtt Marikanában és ezt mondta: «Cyril Ramaphosa adta ki a parancsot a mészárlásra.» Az emberek így vélekedtek: «Minthogy az ANC apparátusát ismeri, tudnia kell, mit beszél», de azért elgondolkodtak rajta, tudni szerették volna, igaz-e az információ. Most a vizsgálóbizottság a dokumentumból megállapította, hogy igaz.

Cyril Ramaphosa valahol annak a folyamatnak szimbóluma, amely révén a bányászok tradicionális szakszervezetükbe, a NUM-ba vetett bizalmat elveszítették. Úgy találják, hogy a szakszervezet lemondott a küzdelemről és arról, hogy követeléseikről tárgyaljon. Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a NUM hivatalosan is deklarálta, hogy a Marikana bányászainak bérkövetelése (a havi  12 500 rand, azaz 1.250 euró) «túlzott», és az aktuális 400-500 eurós bérekhez kell tartaniuk magukat.

A NUM vezetői tudomásul sem veszik, hogy a Marikanát is birtokló Lonmin multinacionális vállalat a múlt évben 9,6 milliárd eurós profitot realizált. Bárki felméri, még ha nem is nagyon képzett, hogy az egymilliárd az ezer millió. A NUM vezetői olyan stádiumba érkeztek, hogy csak rendőrségi kísérettel mernek a dolgozókhoz fordulni, csak akkor szólnak a bányászokhoz, ha rendőrkordon veszi őket közül. Néhány hete például azt mondták a dolgozók a NUM elnökének: te egy vagy közülünk, gyere, vitassuk meg a dolgokat. És az elnök mert nem kibújni ki a rendőrautók mögül.

45 bányászt ölt meg a Marikanánál az – elvileg – fekete kormány, mely 1994 óta van hatalmon, három erő alkotja, az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC), a  Cosatu szakszervezeti tömörülés és a Kommunista Párt (SACP). Azért ölték meg őket, mert követeléseket mertek formálni egy jobb fizetésről, jobb életkörülményekről, mert ivóvizet akartak, w.c.-ket, stb. Az egyetlen válasz, amit kaptak, a brutális megtorlás. A Marikana után a kormány azonnal propagandahadjáratot indított. Azt állítják ebben, a dolgozók támadták meg a rendőrséget. Most pedig ott a bizonyíték, a meggyilkoltak közül 15-öt a hátán értek a lövések. Másik 15-öt szemből gyilkoltak le, de kezük a levegőben volt. Egyszerűen hidegvérű gyilkosság, ahogyan társaik mondják, a rendőrségnek lőnie és ölnie kellett.

Ennek ellenére a dolgozókat nem törték meg, és nem semmisítették meg. Nem mennek vissza a bányába. Bizottságokat hoztak létre, követeléseik vannak. Ezeket mi is, Julius Malema is feltételek nélkül támogatjuk. A bányákat államosítani kell, azoknak Azania népe a birtokosa, nem pedig a külföldi társaságok. Kezdettől ez az álláspontunk.
Több hét kellett ahhoz, hogy a Lonmin elfogadja a 19 %-os béremelést (az eredeti követelésnél 500 euróval kevesebbet). Azután, hogy a Lonminnak meg kellett hátrálni és emelnie a béreket, a szakszervezet még egyszer kijelentette: nem, ezek a követelések túlzottak, téved a társaság, ha meghátrál. A sztrájkoló bányászokat pedig azzal vádolják, azokat a szerződéseket semmisítik meg, amelyekről éppen tárgyalnak.

De még a kormány is: ilyen típusú szerződést nem kell aláírni, mert akkor a bányák bezárnak, a társaságok kivonulnak Dél-Afrikából! Mi, a Socialist Party of Azania, azt mondjuk: ha el akarnak menni, hát menjenek, a bányák pedig kerüljenek állami kézbe!

A Marikana nyomán ma már az egész bányaszektor sztrájkba lépett. A világelső tröszthöz tartozó Amplatsnál 15 ezer bányász szüntette be a munkát, elzavarták a NUM tisztségviselőt mondván: nem akarjuk, hogy ti képviseljétek követeléseinket, megtesszük az mi magunk!

Egy másik nagy bányában ugyanez játszódott le. A dolgozók nem kérnek a NUM képviseletéből, mert az a munkáltatóval összejátszik. Saját bizottságot hoztak létre.

A mészárlás után a bányászokat gyilkosság vádjával letartóztatták. Gyilkosságével, mintha saját magukat ölték volna le… Végül kiengedték őket, merthogy mégiscsak nonszensz.

Itt szeretném megköszönni a Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértésének kampányát, mert ha az nem lett volna, társaink valószínűleg még ma is börtönben lennének.

Ma más dolgok is történnek. Miután a 78 bányászt szabadon engedték, a sztrájkbizottságok vezetőit tartóztatják le szelektálva különféle, közöttük gyilkosság vádjával is. Mert a hatalom attól tart, hogy a NUM összeomlik és ezzel a bányászok közötti befolyás is elpárolog. A néhány héttel ezelőtt tartott Cosatu-konferencián tagja, a NUM 500 ezer tagot jelentett be. Senki nem tagadja, hogy a NUM osztályharcos szakszervezet volt, de mára elárulta a dolgozókat. A bányászok tömegesen hagyják el, csatlakoznak a utóbbi hónapban megalakult AMCU-hoz – ma már a NUM-nak maximum 50 ezer tagja lehet. A NUM vezetőit a TUCSA (3) sorsa érte utol, azt is elhagyták, mert a munkások nagyon is jól meg tudták választani harcukhoz az irányt. Ha a NUM túl akarja élni az eseményeket, vissza kell térnie a munkáltatóktól-kormánytól-imperializmustól független útjára.

Dél-Afrika elnöke, Jacob Zuma összehívott egy «társadalmi csúcsértekezletet», ide meghívta a nagytőke, a NUM, a kommunista párt, az AMCU képviselőit, és a kormány kijelentette: most aztán a sok az sok, találunk egy kiegyensúlyozott megoldást, de a bányászoknak vissza kell a munkába térni. A dolgozók elutasítják az ilyenféle társadalmi értekezést.

Október 27-én a NUM és a Cosatu vezetői megpróbálták a kezdeményezést magukhoz ragadni. Az mondták: vissza fogjuk nyerni az elvesztett teret. Egy stadionban szerveztek tömeggyűlést  Rustenburg bányavidékén, ahol a  Marikana is van. A program az lett volna, hogy a Cosatu főtitkára, Zwelinzima Vavi beszél, aztán a NUM egyik vezetője és a kommunista párt főtitkára. De amikor megérkeztek, ott találtak vagy ezer bányászt fekete T-shirtben ilyen feliratokkal: «Emlékezzetek a Marikanára!», «Méltó béreket!». És azt mondták: «A bányák államosítását akarjuk

A rendőrség persze beavatkozott, szétkergette őket, a gyűlést pedig rendőri felügyelettel üres stadionban tartották meg, csak a buszokkal Johannesburgból hozott 5-600 ember maradt, holott Rustenburg körzetében többszázezer bányász él.

A dolgozók eltökéltebbek, mint valaha, folytatják a harcot és várják azok támogatását, akik, mint ők, úgy tartják, országunk helyzete és jövője számára ez a sztrájk a központi erőpróba.

A kormány és a NUM vezetőinek eszköze a megtorlás és a terror. Ott, ahol sztrájkba kezdtek, sokezer bányászt lock-outoltak és elzavartak, a sztrájkbizottságok vezetőit pedig letartóztatják.

KÖVETELJÜK:

—   a munkahelyéről kitiltott összes bányász visszaintegrálását;
—   összes követelésük teljesítését;
—  a letartóztatott bányászok azonmód feltétel nélküli szabadon engedését!

Dél-Afrika összes bányájának azonnali államosítását!

A harc folytatódik!



(1) Cyril Ramaphosa a NUM bányászszakszervezet egyik alapítója volt. Ma egyben az ANC központi bizottságának tagja, a Lonmin-csoport, amelyhez a Marikana is tartozik,  igazgatótanácsának tagja. A részvények 15 %-át birtokolja, ennek köszönhetően milliomos.
(2) Julius Malema az ANC ifjúsági szervezetének volt vezetője. Két év kizárták, mivel a bányák államosítását követelte.
(3) «Szakszervezeti» konföderáció, a rasszista rezsim a ’70-es évek elején hozta létre, hogy nemzetközi szinten legyen mit «kitenni a kirakatba», az 1973-es durbani kikötői és dokkmunkások sztrájktól kezdve a fekete dolgozók széles körben megtagadták.



Nyílt levél Jacob Zumhoz, a Dél-Afrikai köztársaság elnökéhez
(a 96-os és 97-es Nemzetközi információkban a levelet és az első, majd a második sorozat aláíróinak nevét közzétettük)  
Az aláírók  harmadik listája:

Németo.: Heiner Becker, GEW pedagógus és tudományos dolg. szakszervezete - Hesse, Frankfurt am Main); Lothar Ott, (GEW - Hesse, Frankfurt am Main, SPD helyi képviselő); Maurella Carbone, (GEW - Hesse,); Ingeborg Konradi, (GEW - Hesse –Main-Taunus); Bernd Vogler, (GEW - Hesse, középisk. tanár); Christiane Treffert, (tanítók melletti tanácsos, Frankfurt/Main, GEW); Ernst Olbrich, (GEW) Frankfurt/Main; Thomas Sachs, (GEW) Frankfort/Main; Valentin Wiedeman (GEW) Frankfort/Main; Henrich Zorko, (GEW) Frankfort/Main; Hanne Hirn, (GEW) Frankfort/Main; Andrese Sadiku, diák, Frankfort/Main.

Auztrália: Debbie Brennan, Radical Women.

Banglades: Rafiq Uzzaman, a Demokrata Munkáspárt elnöke; Zakir Hossain, DMP titkára; Mujibor Rahman, DMP központi bizottsága tagja; Sanzeed Hossain, DMP központi bizottsága tagja; Shamim Ara, DMP központi bizottsága tagja.

Belgium: Loix Rosette, állampolgár, művész, ATTAC tagja.

Brazília: Alda Lúcia Fernandes dos Santos, a metró szakszervezetének vezetése nevében.

USA: Schuyler Kempton, a The Hudson Valley Radical szerkesztője, New York; Charles R. Powell, «Volt Harcosok a békéért», Donald & Sally-Alice Thompson, Albuquerque, Új Mexikó; Anne Slater, Radical Women, USA; Kathy Black, dolgozó szakszervezeti nők koaliciója CLUW) elnöke, Philadelphia; Carl Finamore, AFL-CIO-küldött, San Francisco, IAMAW; Andy Griggs, Los Angeles; Olivia Lichterman, Socialist Organizer, Diákok a demokratikus egyetemért, Berkeley.

Franciaország: Clozier Pierrette, orvos, szakszervezeti felelős; Serge Adelise, POI aktivistája; Alice Bourgeois, művész; Donna Kesselman, egyetemi tanár, szakszervezeti felelős; Jean-Luc Maurier, szakszervezeti aktivista.

Gabon: Joseph Mengara, UTG szaksz. tömörülés.

Nagy-Britannia: Glenroy Watson, a vasutasszakszervezet 543-as szekciója elnöke - RMT, az Afrikai Világkongresszus brit szekciója főtitkára; David Halpin, nyugdíjas sebészorvos; Dr S.E. Perrig, Bradfordi egyetem; John Calderon, Labour Party, Hackney North, Unison szakszervezet; Helen Peters, Open University; Jeanette Findlay, Glasgow-i egyetem, UCU szakszerv. titkára; Julie Turnell, UCU felsőoktatási szakszervezet; David Maslin, Wolverhamptoni egyetem kutatója; Henry Mott, Unite szakszerv. titkára, Southwark; Dr S.E. Perrigo, Bradfordi egyetem; Matt Well, PCS szakszerv.; Dr Michael Loughlin, Manchesteri egyetem, UCU szakszerv.; Robert Brinkworth, FBU tűzoltók szakszerv.; Julia Simpkins, pedagógusszakszerv. – NUT, Bolton; John Weeks, egyetemi tanár, London; Professeur Carolyn Kagan, egyetemi szakszerv. fel., Manchester; Graham Bash, postásszakszerv.; Barbara Lowe, Unison szakszerv., Islington; Jim Hollinshead, John Moore egyetem, Liverpool, UCU szakszerv.; Sean Fox, UNISON szakszerv. titkára, Haringey; Fiona Monkman, Unison szaksz. elnöke, Islington; Paul Hudson, nyugd. Egyetemi tanár; Cliffe Obaseki, Unison, Islington; Alex Wood, Unison, Islington; Audrey Riley, Unison, Islington; Professeur Russ Bowman, UCU, East Midlandsi egyetem; Professeur Andrew Knapp, Readingi egyetem; Martha Wörsching, Loughboroughi egyetem; Catherine West, Labour helyhatósági képviselő, Islington; Andrew Berry, Unison Islington; Diana James, Unison Islington; Mark Hollinrake, PCS/Unite; Peter Hughes, Middlesexi egyetem; Bahadur Najak UCU; Diana Leach, Unison Brighton; Janet Burgess, helyhatósági képviselő, Islington; Wally Burgess, Unison Islington; Dean Ryan, Unison Islington; Felicity Dowling, NUT pedagógusszakszerv., Cheshire West; Geraldine Grizzle, Unison Islington; Denise Facey, Unison Islington; Keith Facey Unison, Islington; Rosemary Plummer, Unison Islington; Jenny Densham, Unison Islington; Eric Hill, Unison Islington; Greg Jone, NUT ped.szakszerv., Leicestershire.

Magyarország: Antal Jeschitz.

Marokkó: Adel Bouhouch,UMT szakszerv. tömörülés

Oroszország: Olga Viktorovna Ivanova, újságíró; Anasztaszja Khroustalnaja, szociális aktivista, Perm; Boris Kagarlitsky, Globlizációs és társadalmi mozgalmak intézete (IGSO) igazgatója.

Svédország: Bengt Silfverstrand, szociáldemokrata helyi képviselő; volt parlamenti képviselő; Jan-Erik Gustafsson, szaksz. felelős, a The Union of Civil Servants szaksz. tagja.

Svájc: Coline de Senarclens, szocialista párt, Genf; Laurence Fehlemann-Rielle, FEGPA főtitkára, tanácsos, Genf; Sylvain Thevoz, szocialista tanácsos, Genf; Dr Jean-Charles Rielle, közszféra orvosa, PSS; Roberto Barazini, tanácsos, szoc.párt elnöke, Genf; Albert Anor, pedógogus szakszerv., szoc. párt; Georges Meylan, szoc. párt, szakszerv. felelős; André Schlüssel, OST; Cédric Vincensini, szaksz. felelős OST; Claudio Barriera, syndicaliszakszerv., OST; Michel Zimmermann, parlamenti asszisztens, szoc. párt; Samuele Torrini, bitosítási szakszerv., OST; Alexandre Anor, nyugdíjas, szoc. párt.


TUNÉZIA

Beszélgetés Lamine HAGUI, igazgatóhelyettessel (“Manar” általános iskola Kasserine-ben), az UGTT szakszervezeti tömörülés regionális végrehajtó bizottsága tagjával

A közoktatás talpraállításában semmi nem nem történt”

- Közel két évvel a forradalom kitörése és Ben Ali elzavarása után mi a helyzet Kasserine-ben, a forradalom egyik fészkében?

- A mi régiónkban az iskolák és az oktatás helyzete megmutatja az általános helyzetet is. Meg kell állapítanunk, hogy egyetlen lépéssel sem jutottunk előrébb annak jobbításában vagy az oktatási rendszer reformjában.
Sok iskola volt a douarokban (douar = leginkább a Magreb-országokban egy időszakos vagy állandó település, általában rokoni szálak kötik össze lakosait), a parasztság gyerekeit fogadták, de bezárták, arra hivatkozva, hogy kevés a gyerek. A gyerekeket tehát utaztatni kell, mégpedig hosszasan, hogy iskolába járhassanak. A második gond az osztályösszevonások. Szerintünk ez nonszensz, ne állítsuk már, hogy a mai viszonyok között egy pedagógus képes hatékonyan egy elsőst és egy hatodikost egyszerre tanítani.

- A pedagógusok voltak a forradalom kitörésekor az élcsapat, és követelték az egész oktatási program újrafogalmazását és a pedagógusképzés kibővítését. Mi van ezekkel a követelésekkel?

- Ahogy mondod, a pedagógusok főszereplők voltak Ben Ali megbuktatásakor. Kasserine-ben általános sztrájkot folytattunk Ben Ali rendszere megbuktatásáért és egy másikat pedig Ghannouchi rezsimje távozásáért.
A pedagógusok megszervezték őnmagukat, a iskolaépületek védelmét és őrzését. Még a rendőrség teljes felbomlásakor is biztosítottuk az oktatást. Az oktatási program és struktúrája újraalapozását állítottuk előtérbe, ezt a követelést a tunéziai nép egésze támogatta. A mai napig azonban semmi sem történt. Az osztályokban akár 40-nél is több a gyerek szégyenletes körülmények között: lelakott helyiségek, pedagógiai eszközök teljes hiánya, ideértve a krétát is.

- A Ben Ali által évtizedekkel ezelőtt bevezetett oktatási programok a tanulók jelentős részét az iskolai bukásokba sodorta.

- Annak idején a tanítás rehabilitációja egyszerűen annyi volt, hogy a homlokzatot kifestették, higyjük azt, az állam biztosítja annak kezelését. Most ugyanez történik, a kormány előtt nem is szerepel az oktatási programok projektje. Az iskolaigazgató rendelkezett egy bizonyos költségvetés felett a karbantartásra, amely évente volt 2 dinár gyerekenként. Ma pedig ez a kis költségvetés is eltűnt, nem lehet egy villanykörtét kicserélni vagy egy törött üveget.

- Az UGTT kezdeményezése, hogy a politikai erőket mozgósítva olyan kongresszust tart, amelyen a forradalom által megfogalmazott, de megoldatlan kérdések szerepelnek (a bíróságok függetlensége, munkahelyek, sajtófüggetlenség, a forradalmi mártírok dossziéja, stb.). Mi ennek a visszhangja Kasserine térségében?

-Támaszkodunk erre a kezdeményezésre, mert kivezető utat mutathat abból a zsákutcából, amelybe egy év óta az ország került. Azt tartom, hogy regionális szinten szakszervezeti gyűléseken kellene részletesen a kezdeményezés eredményéről informálni minket.

Levelezőnktől



Kapcsolattartás
Informations internationales
Entente internationale des travailleurs et des peuples
87, rue du Faubourg-Saint-Denis 75010 - Paris -France
Tél : (33 1) 48 01 88 28Fax : (33 1) 48 01 88 36 E.mail eit.ilc@fr.oleane.com

Directeur de la publication : Daniel Gluckstein - Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75010 Paris (France) - Commission paritaire n° 0713 G 82738Edité par “Les Amis de l’Entente”, 18, allée Colbert, 78470 Saint-Rémy-lès-Chevreuse

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.