2014. február 10., hétfő

Bosznia-Hercegovina



A Nemzetközi Egyetértés levelezőjétől
A muzulmán, horvát és szerb dolgozók együttes felkelése a privatizációk ellen 

«Az Európai Unió a helyzet eszkalálódása esetén  küldhetne még több katonát Bosznia-Hercegovinába, melyeket jelenleg nagy tüntetések ráznak meg», jelentette ki febr. 9-én a «nemzetközi közösség» boszniai főképviselője. Emlékeztetőül: a nemzetközi intézmények (ENSZ, Európai Unió) tartja ellenőrzése alatt a volt Jugoszlávia «etnikai» minikantonokra szabdalt köztársaságát a daytoni amerikai bázison 1995-ben aláírt egyezmények alapján, melyek a húsz évvel ezelőtti szörnyű háborút követték.


Ma a «nemzetközi közösség» rémüldözik, hiszen Boszniában az összes nemzetiségű dolgozó együtt kelt fel az IMF által diktált privatizációs megsemmisítés ellen, melyet a «nemzetközi közösség» a katonai jelenléttel erőltetett rájuk. A helyzet robbanásra kész, mert az egész ex-Jugoszláviát és általában a Balkánt érinti. Akkor, amikor a boszniai munkások «halált a nacionalizmusra» kiáltással tüntetnek a privatizáció ellen, a daytoni szerződésben megformált korrupt politikusok ellen, a koszovói albán «területen» tüntető egyetemistákat is megtorlás éri. Szerbiában három hete a kormánynak meg kellett hátrálnia a «munkaerőpiac liberalizációja» törvénytervezet apropóján az állami szektorban gyakorlatilag általánossá lett sztrájk és a szakszervezetek előtt.

A volt Jugoszlávia területén mindenütt munkásmobilizáció zajlik azon privatizációk ellen, amelyet a nemzetközi intézmények több mint 20 éve csak úgy voltak képesek bevezetni, hogy az állítólagos etnikai konfliktusokhoz fordultak. 

Dimitar Anakiev szlovén munkásaktíva telefonon érte el a tuzlai és szarajevói tüntetőket.
Dominique Ferré


A Tuzlából kiindult lázadás gyorsan átterjedt egész Bosznia-Hercegovinára

«Tuzlában, a Bosznia-Hercegoviai Föderáció iparvárosában a privatizált vállalatok (Dita, Polihem, Poliolhem, Gumara és Konjuh) elbocsátott dolgozói keltek fel ezrével febr. 6-án a privatizációt végrehajtó kantonális kormányzat ellen (1).
A tüntetők követelték: “1./ A kantonális kormány lemondását,  2./ A végrehajtott privatizálások felülvizsgálatát, 3./ Az elbocsátott munkásság járandóságait és szociális biztonságát, 4./ A gazdasági bűncselekményeket elkövetők jogi felelősségrevonását, 5./ Az illegálisan megszerzett javak elkobzását, a privatizált javakra vonatkozó szerződések megsemmisítését, 6./ Az üzemek visszaadását a dolgozóknak, a köz általi ellenőrzés felállítását a közérdek védelmére, az üzemi termelés azonnali újraindítását, 7./ A közszféra és a magángazdaságok közötti bérharmonizációt, 8./ A magasrangú funkcionáriusok munkásbérrel fizetését. A hatóságok által utalt prémiumok, jogosulatlan szubvenciók elkobzását 9./ A miniszteri – és egyéb hivatalos – bérfizetések megszüntetését mandátumuk lejártával.”

A zendülés másnap már felütötte fejét a legnagyobb városokban – és ugyanolyan intenzitással mobilizálva Szarajevo, Zenica, Brčko, Mostar dolgozóit … de a Szerb Köztársaság (2) városaiban is: Prijedor, Banja Luka, ahol a megmozdulás szolidáris tiltakozómenet formájában jelentkezett. Minden városban megtámadták a kantonális kormányzatok épületeit, sőt, olykor fel is gyújtották, kárt okoztak bennük, s csakúgy a kormánypártokét. Brutális összecsapások zajlottak a rendőrséggel, a két oldalon több mint 500 sebesültet hagyva. A megmozdulások általános rendszerellenes mozgalommá alakultak a Bosznia-Hercegovinára alkalmazott újgyarmatosító politikával szemben (számos molinón: “Elég volt, hogy az IMF-nek dolgozzunk”).

Febr. 7-én Tuzla kantonális kormánya lemondott, ekként teljesítette a tüntetők első követelését. Másnap a szarajevói miniszterelnök is. Az új körülmények között a tuzlaiak két új követelést iktattak be: “A törvények és a rend fenntartását az állampolgárok helyi csoportja és a rendőrség közösen biztosítsa, hogy megakadályozza a bűncselekményeket és politikai machinációkat. Átmeneti kormány felállítását olyanokból, akik nem diszkreditálták magukat, eddig nem rendelkeztek politikai mandátummal, hogy 2014-ben választásokat lehessen lebonyolítani a tuzlai kantonban. A kormány minden héten köteles legyen számot adni végzett munkájáról, céljai megvalósításáról.”

Miközben soraim születnek, a helyzet kissé lecsendesült azzal a várakozással, hogy a követelések realizálódnak. Bosznia-Hercegovina 10 kantonjából kettőben (közöttük a szarajevóiban) lemondott a kormány. A föderális kormány már elkezdte a tüntetők hitelrontási kísérletét a sajtóban azzal az álinformációval, hogy a tüntetők 32 kiló drogot birtokoltak…»

(1) Az etnikai «kantonokról» van szó (horvát, szerb, muzulmán, stb.), melyeket az 1995-ös daytoni egyezmények után alakítottak ki.
(2) A többségében szerbek lakta Respublika Srpska (Szerb Köztársaság) nem ismeri el a Boszniai-Hercegovinai Föderációt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.