2015. április 21., kedd

Jeruzsálem: a mítosztól az etnikai tisztogatásig


2015.ápr.16.  Pierre Stambul (UJFP - zsidó-francia unió a békéért)

1967. jún.7-én az izraeli hadsereg vérrel foglalta el Kelet-Jeruzsálemet. Azokat a helyeket, ahol százával estek el a jordániai katonák, megtisztították és emléküket is eltörölték. A jún. 7-ét ünneplő cionisták tagadják a palesztin nép méltóságát, emlékezetét.  (…)

Könyvében, a «Hogyan találták ki Izrael földjét», Shlomo Sand izraeli történész, aki katonai szolgálatot is teljesített, leírja a a hadsereget és a népességet hatalmába kerítő, nagyon rossz útra tért messianizmust.

Az annexió

Hívők, ateisták ezrei látogatják a Siratófalat, amely  az i.u. 70-ben Titus által leromboltatott második templom tartófalát (nyugati fal) képezte. Mivel kevéssel ezelőtt épülhetett, akkor, amikor Judeát már megszállták a rómaiak, kissé érthetetlen szimbolikus értéke… «Jeruzsálem egyesítése», amit Naomi Shemer világsikert bejárt slágere mond a «Yéroushalayim shel zahav» (Arany Jeruzsálem). A Knesszet nagyon gyorsan megszavazta, hogy a város Izrael állam «oszthatatlan fővárosa» legyen (ezt a státuszt az országok nagy többsége nem fogadja el). A propaganda azonban Jeruzsálemet azóta a judaizmus exkluzív szimbólumaként mutatja be. Az annektált rész 10-szer nagyobb, mint a jordániai Jeruzsálem: Ramallahtól Betlehemig és két részre vágja Ciszjordániát  és lehetetlenné tesz bármilyen «palesztin állam» létezését az elfoglalt földek maradékán. Ez a «nagy Jeruzsálem» már jelzi a kolonializációt.

A mítosztól a valóságig

A cionista alapítók többségükben nem voltak hívők. De a kolonizálás eszközeként felhasználták a Bibliát. A Biblia eseményeit történelmi tényként tálalták, mint amelyek igazolják a hosszú számüzetés utáni visszatérést. Ma már tudjuk, hogy a számüzetés teóriája csak feltevés, fikció.

Ami Jeruzsálemet illeti, a Bibiában leírt Dávid és Salamon «egyesült királysága» teljes mértékben legenda. A régészet nagyon makacs: ennek a királyságnak a feltételezett korában Jeruzsálem legfeljebb néhány száz lakossal bíró vaskori falucska volt. A nagy templom, Sába királynője – nagyon szép történet, de szintén legenda. Ha egyáltalán létezett Dávid király, inkább pásztor lehetett. Ma pedig a Silwan palesztin negyedben házakat rombolnak le, a lakosok ezreit űzik el, az ellenállókat letartóztatják – Dávid király nevében. A megszálló kijelentette, hogy Dávid király ott élt, akkor hát megépíti Dávid király házát, Dávid király kertjét, Dávid király múzeumát és «judaizálja» a negyedet bulldózerek és rendőrexpedíciók segítségével..
Az izraeli kormány megpróbálja «bizonyítani», hogy a régészek és történészek tévednek, amikor azok a bibliai idézetek történelmi hűségét tagadják, és megsokszorozza provokációit a Templom-hegyen ásatásokat végeztetve. Minden, amit felfedezhetett, ennél a mítikus időnél vagy jóval korábbi, vagy jóval későbbi.

Jeruzsálem és a zsidók

Az utolsó nagy zsidó felkelés leverés után (Bar-Kohba, i.u.135), a várost lerombolták és a zsidók számára megtiltották. A térség népességének nagyrésze áttért a kereszténységre, aztán a VII. sz-i arab hódítások után az iszlámra. Miután 637-ben a várost elfoglalták, Omar kalifa engedélyezte a Bizáncba elűzött zsidóknak, hogy visszatérjenek Jeruzsálembe. 
Két mecsetet építettek (al-Aqsa és a Sziklamecset) a dombon, ahol előtte a lerombolt templom állt és iszlám szent hellyé lett. 
A kereszténység is szimbólumot csinált Jeruzsálemből. Egyre több keresztény zarándok jött és a «szent sírt» felszabadítása szolgált ürügyként a keresztes háborúkra is.  
A zsidóknál másként volt, kvázi egyetlen zarándoklat sem történt. A zsidó vallás az exodus messianisisztikus vallása. Az ortodox zsidók (harédis) számára a visszatérés Jeruzsálembe a Messiás eljövetele előtt tilos. «A jövő év Jeruzsálemben» nem azt jelenti, hogy ott építjük fel az államot, hanem csak annyit, nemsokára megjön a Messiás. 
1492 után, amikor a zsidókat kiűzték Spanyolországból, a török birodalom fogadta be őket, s elsőszámú céljuk Szaloniki, Szmirna, Szarajevo volt, Galilea (Safed), de nem a frissen ottomán hódítású Jeruzsálem. 
1800 körül néhány – elsősorban Lengyelországból, Marokkóból érkezett – zsidó telepedett le Jeruzsálemben. Mélyen vallásosak voltak és a Méa Sharim negyedben tömörültek. 
A cionista propaganda ma azt állítja, a zsidók Jeruzsálemben 200 éve többségben vannak. A 2008-ban elhunyt Sirine Husseini apja irányította a helyi hatóságot, ahol muzulmánok, zsidók, keresztények éltek együtt azelőtt békésen. A palesztinai zsidók nem voltak cionisták, sőt, tartottak attól, hogy a jó kapcsolatokat az megmérgezheti.

Egyik etnikai a tisztogatástól a másikig

Az 1947-es megosztás Jeruzsálem internacinalizálását célozta meg (a palesztin állam közepén!) avégett, hogy a három nagy egyistenhívő vallás szent városa legyen. A 30-as évektől létezett egy titkos megállapodás a cionisták és hasémit dinasztia (jordániai királyi család) között Palesztina megosztásáról, amelyet az alakuló izraeli hadsereg szegett meg azzal, hogy minden palesztin falut megtámadott Tel Aviv és Jeruzsálem között. Ekkor a jordániai arab légió háborúba lépett. 1948.ápr.9-én az Irgun faiszta milicistái (Menachem Begin vezetésével) és a Stern-csoport (Yitzhak Shamir vezetésével) a Jeruzsálem központjától 5 km-re fekvő Deir Yassin falu civil lakosságát lemészárolta. A cél az volt, hogy a palesztin lakosságra elűzzék. Amikor a háború hivatalosan is kitört (1948. május 15-én) az ENSZ adta izraeli államban élő palesztinek majdnem teljes létszámban menekülni kényszerültek.
A többszáz palesztin falu közül Deir Yassin csak egy, amelyet letöröltek a térképről. Pontosan ezzel a hellyel szemben építették fel a Yad Vashemet, a náci népirtás múzeumát. Deir Yassin területén ma a Givat Shaul «új negyede» áll. Az alatta húzódó országúti alagút a gyilkos Menachem Begin nevét viseli. A Porte de Vincennes antiszemita áldozatai pedig Givat Shau temetőjében nyugszanak. Micsoda szimbólum!
Ahhoz, hogy Jeruzsálemben szabad kezet kapjanak, a Stern-csoport terroristái 1948.szept.17-én meggyilkolták az ENSZ-megbízott Bernadotte-ot és helyettesét, Sérot ezredest. A tökéletesen beazonosított gyilkosok az izraeli első nemzeti egységkormányban kaptak szerepet. 
Nyugat-Jeruzsálem «új negyedekkel» gyarapodott, a palesztin jelenlét megszűnt, helyükön új bevándorlók telepedtek le. 
A 1949-es fegyverszünet idején Kelet-Jeruzsálem megmenekült az izraeliek elől. Az óvárost és körülötte néhány negyedet tartalmazott. Jordánia annektálta. Egyetlen átkelőhely volt – főként a zarándokok számára – a város két része között, a Mandelbaum kapu. Ahhoz, hogy Nyugat-Jeruzsálembe menjenek, az izraelieknek a letarolt palesztin falvak ellenére is meg kellett kerülnük a jordán Latrun-enklávét. 
1949. Ben Guriont a jobboldali cionisták vádolták, miért nem hódította meg az egész palesztin mandátumterületet. Azzal mentette magát, hogy ez csak egy része a visszavett területnek. 1967. júniusában a cinisták már egész Palesztina gazdái. Körülbelül 2.500.00 palesztint elkergettek, milliók menekültek. Kelet-Jeruzsálemben pedig elkezdődik a tisztogatás.

A palesztin jelenlét és emlékezet eltüntetése

A régi város négy «negyedre» lett osztva: keresztény, örmény, muzulmán, zsidó. A zsidó negyedben a teljes palesztin lakosságot elűzték, izraeli és amerikai gazdag bevándorlók vették át helyüket. A Siratófal szomszédságában ebben a zsidó negyedben találjuk az 1948-ban elüldözöttek és mártírjaik múzeumát. Nem a Nakba idején elüldözött 800.000 palesztinét, hanem azét a néhány száz zsidóét, akik palesztin-Jordánia részében éltek 1948 és 1967 között. Jól működik az emlékezet manipulálása.
Gyorsan elkobozták az úgymond «gazdátlan» földeket, hogy «új lakónegyedek» épüljenek: Ramot, Atarot, Gilo, Pisgat Zeev, Gush Etzion, Maale Adoumim. 
Har Homa egy gyönyörű erdő volt Betlehem és Jeruzsálem közötti. Titokzatos körülmények között legéett a Jasszer Arafat és Ehud Barak közötti tárgyalások első napján. Ma már egy gyorsan fejlődő kolónia, 30 ezer lakosa lesz és teljesen elvágja Betlehemet Jeruzsálemtől. 
Kelet-Jeruzsálem judaizációja kívülről kapott segítséget: francia tőkések (Alstom és Véolia) építették a városközpontot Pisgat Zeevvel összekötő villamoshálózatot. Amerikai keresztény cionisták (autentikus antiszemiták) finanszírozták a Maale Adoumim építését. Ez a 40.000 lakosú luxuskolónia a Judeai sivatagot uralja kettévágva Ciszjordániát, akadályozva egy életképes palesztin állam létezését és ugyanakkor a térség vizét kirabolva. A beduinok elkergetésére is jó ürügy lett, holott ők mindig a Jerikóig vezető út mentén éltek. Földjeiket elkobozták. 
Az oslói egyezmények (a 2001-ben elhunyt) Fejszal Husszeini vezetésével a «Keleti Háznak» adtak megbízást a jeruzsálemi palesztinok jogainak megvédésével. Akiknek 1967-tól speciális státuszuk volt: se nem állampolgár, se nem idegen, hanem «ottlakó». Narancsszínű rendszámot kaptak az autókra, amivel könnyebben tudtak mozogni. A helyhatósági választásokon részt vehettek (nem vettek részt, nem ismerték el az annexiót), de az országos választásokon egyáltalán nem. Minden megtettek, hogy Jeruzsálemet elhagyják, ideértve a lakhatási költségeket, a számukra bevezetett építési tilalmat. 
Ariel Sharon megértette, hogy a tét Jeruzsálem. Megszerzett egy házat a régi város «muzulmán negyede» kellős közepén, izraeli zászlókkal boríttatta, számos izraeli katonával őriztette…  Jeruzsálemben ő inspirálta a Templom-hegyen 2000. szept. 28-án azt a provokációt is, amely a második intifádához vezetett, őt pedig a hatalomba emelte. 
2001-ben a Keleti Ház bezárt.

Az izraeli fél minden tárgyaláson hajthatatlan volt, tulajdonképpen a palesztin kapitulációt követelte. Még a munkáspárt is jelezte, hogy minden «új negyed» izraeli marad és annyit javasoltak, hogy a palesztin állam fővárosa Abu Dis legyen (nagy-jeruzsálemi kis palesztin falucska, amelyet a várostól fal választ el).

Jeruzsálem, az ellenállás városa

Ma kicsit kevesebb, mint 300.000 lakos él Nyugat-Jeruzsálemben és Keleten kicsivel több mint 500.000. A palesztinek éppenhogy többségben vannk ott, aminek elvileg államuk fővárosa kellett volna legyen. 
A palesztin negyedekben állandósultak a támadások és a harmadik intifádáról beszélnek, ami szintén innen indulna. A feszültség szélsőséges:

Silwanban,  ahol 1991. óta többszáz integrista kolónia rendezkedett be, kiprovokálták a negyed «bunkerizálását» és a lakosságot folyamatosan megtorlás éri. Gyermekeket tartóztatnak le. 

Cheikh Jarrah negyedét 2000 óta árasztják el a telepesek, a Legfelsőbb Bíróság pedig nekik adott igazat. Mindkét negyedben maguk a lakosok szervezik bizottságokban az ellenállást.

Az óváros. Régóta fenyegeti egy integrista szekta, hogy felrobbantja a Templom-hegyet, hogy rekonstruálhassa a Templomot. Eddig még nem tudták megtenni, de hagyják őket parádézni, vonulgatni, a Templom-hegyi imádkozás jogát követelni a zsidóknak. Netanyahu akkor használja őket erőszakos cselekmények kiprovokálására, amikor akarja.

– A Chouafat palesztin negyedben történt, hogy egy 16 éves palesztint fiút, Mohamed Abou Khdeirt a telepesek élve elégettek néhány nappal a 2014 júliusi Gáza elleni támadás kezdete előtt.

– Jeruzsálemben történt az is, hogy egy zsidó-arab vegyes iskolát felgyújtottak és rasszista feliratokkal  borították: «halál az arabokra, stop az asszimilációnak».

Nem! Jeruzsálem nem annak a zsidó államnak az «oszthatatlan fővárosa», amely elnyomja a nemzsidókat. Ez a város mindenkié, minden hívőé és ateistáé. Jeruzsálemben kell követelni ennek a végeláthatatlan háborúnak egyetlen megoldását: a tökéletes jogegyenlőséget és együttélést. 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.