A palesztin forradalom jelenlegi helyzetéről

 (Kiegészítés a 2025. március 23-án a CORQI nemzetközi találkozóján bemutatott jelentéshez)

A nemzetek kialakulása, függetlenségük és szuverenitásuk érvényesítése olyan folyamatok, amelyek egybeesnek a kapitalizmus fejlődésével annak felemelkedő szakaszában, és különösen nyilvánvalóak a kapitalista nagyhatalmak kialakulásában, amelyek gyorsan imperialistává váltak.

Az imperializmus korszakában a függetlenség és szuverenitás stádiumát el nem érő nemzetek (amelyek néha még a nemzetté válás folyamatát sem fejezték be, különösen az imperialista hatalmak gyarmati uralma miatt) nem tudták megvalósítani ezt az alapvető demokratikus igényt.

Mindazonáltal arra késztették őket, hogy ezt egy olyan időszakban próbálják elérni, amikor a világ imperialista hatalmak közötti megosztottsága egyre inkább ellene volt és van ennek az elemi demokratikus követelésnek a kielégítésének. Ezért van az, hogy még akkor is, amikor a huszadik század közepétől az elnyomott népek és nemzetek legitim küzdelmei formális függetlenséget nyertek a gyarmati hatalmaktól (különösen Franciaországtól és Nagy-Britanniától), az imperializmus biztosította a gazdasági, politikai, sőt katonai uralmi kapcsolatok fenntartását, és a régi gyarmati és imperialista kapcsolatokat ténylegesen neokoloniális kapcsolatokkal váltotta fel. A formálisan a formális politikai függetlenség keretei között létrejött nemzetek mindazonáltal továbbra is a korábbi gyarmati hatalmak uralma alatt maradtak.

A közelmúltban számos ilyen állam, különösen Afrikában, kinyilvánította, hogy szakítani kíván a korábbi gyarmati hatalommal, különösen Franciaországgal, de ez nem jelenti azt, hogy képesek lennének a teljes szuverenitás érvényesítésére, ami feltételezné a termelőeszközök magántulajdonán alapuló kapitalista rendszer megkérdőjelezését és a munkásosztály nemzetközi harcának részeként a kapitalizmus felszámolásáért folytatott küzdelmet, ami messze nem így van.

Gyakorlatilag a huszadik század folyamán a palesztin népet az imperializmus és a sztálinista bürokrácia egyaránt szembeállította, hogy elzárja az útját a szuverenitás és függetlenség bármilyen formája felé. A Balfour-nyilatkozattól a jelenlegi vállalkozásig (amely valójában egy második Nakba Gázában és egy harmadik előkészületben lévő Nakba Ciszjordániában) a mártír palesztin nép azt látta, hogy a legnagyobb hatalmak azt követelik, hogy ők döntsék el helyettük, hogy milyen feltételek mellett érhetik el vagy nem érhetik el a szuverenitást és a függetlenséget. Nagy-Britannia, az Egyesült Államok, a sztálinista Szovjetunió, Franciaország és más országok, az arab rezsimek támogatásával - mind azok, amelyek "haladónak" és a palesztin nép barátainak mondják magukat, mind a legreakciósabb petromonarchiák - a maguk okaiból mind azt tervezték, hogy eltöröljék a palesztin nemzeti közösség valóságát, és megpróbálták feloldani, hol a jordániai valóságban, hol a cionista államnak való egyszerű alárendeltségben és más különböző kombinációkban. Ami a kétállami megoldás különböző változatait illeti, ezek valójában mindig azt jelentették, hogy a palesztin népet a kollektív félrabszolgaság állapotában tartják.

A palesztin nép által 2023. október 7. óta tapasztalt tragikus valóság, a világ szeme láttára zajló valóságos népirtás, a cionista hadsereg és állam által folytatott valóságos megsemmisítési politika a cionizmus logikus fejlődése, előrelátható fejlődése, bár nehéz volt előre látni, hogy a barbárság és a cinizmus ilyen fokát fogja elérni.

Kétségtelen, hogy a cionizmus logikája nemcsak gyarmati logika, hanem a gyarmati telepítés logikája, amely valójában az uralt népek elűzését feltételezi, amint azok fellázadnak uralmuk ellen. A palesztin forradalom jellemzője azonban, hogy arab "barátainak", a szovjet blokkbeli "barátainak" és saját vezetésének minden árulása ellenére 1947 óta soha nem mondott le különböző formákban arról a jogos igényéről, hogy szabad és szuverén nemzetként alkotja meg magát Palesztina teljes történelmi területén.

A világ összes intézményes politikai összetevőjének és az összes politikai rendszernek a palesztin nép nemzethez való jogának tagadása miatt felmerül a nemzeti-demokratikus harc és a társadalmi emancipációért folytatott harc közötti kapcsolat problémája. Ha ugyanis mindenki egyetért abban, hogy a cionizmus gyarmati uralmát a régióban nem lehet megkérdőjelezni, akkor ez azért van, mert mindenki megérti, hogy Izrael az idők során annak az abszolút jognak a koncentrált kifejeződésévé vált, amelyet a kapitalizmus az imperializmus korában magának tulajdonít, hogy minden nép sorsáról döntsön.

A palesztin nép végtelen mészárlása a szemünk láttára figyelmeztetés minden szabadságra és függetlenségre szomjazó nép számára. Ez annak megerősítése, hogy semmi sem lehetséges az imperializmus, különösen a legerősebb imperializmus engedélye nélkül. Figyelmeztetés minden szabadságért és emancipációért harcoló ember számára, legyen szó nemzeti vagy társadalmi emancipációról.

A Negyedik Internacionálé mindig is ellenezte a gyarmati uralom minden formáját. Mindig is fenntartás nélkül támogatta azokat a demokratikus követeléseket, amelyeket csak egy valóban forradalmi proletáráramlat képes végigvinni az imperializmus korában. Ezért mindig is ellenezte a cionizmust, mint reakciós ideológiát, amelynek célja, hogy Kelet-Európa, Észak-Afrika vagy az egész világ elnyomott zsidó tömegeit arra késztesse, hogy reményeiket egy olyan szabadság illúziójába helyezzék, amely csak egy másik nép szabadságának tagadásával érhető el, egy olyan szabadsággal, amely egy olyan államon alapul, amely egyre inkább szabadsággyilkos, elnyomó és romboló minden joggal szemben, beleértve a zsidó proletariátus jogait is, akár tudatában vannak ennek, akár nem.

A Negyedik Internacionálé 1947 óta, anélkül, hogy valaha is hátrált volna álláspontjától, mindig is felszólalt Palesztina felosztása ellen, ugyanakkor az indiai szubkontinens felosztása ellen is, amely ugyanezt a logikát követte, a vallási szempontok szerinti felosztást. 1947 óta a Negyedik Internacionálé soha nem hagyta abba az egységes palesztin nemzet megteremtését követelni, amely integrálja annak minden összetevőjét, függetlenül vallásuktól vagy vallástalanságuktól, kultúrájuktól és nyelvüktől, és egyetlen demokratikus és szekuláris köztársasággá alakítja őket Palesztina egész történelmi területén.

A Negyedik Internacionálé soha nem tért el ettől az álláspontjától. Ma egy palesztin szekció létrehozásának kilátásba helyezése, amely a CORQI szervezeti konferenciájának előkészületeivel összefüggésben vitát igényel, mindenekelőtt azt jelenti, hogy el kell utasítani minden olyan kísérletet, amely egy "izraeli" szervezetet megkülönböztetne egy palesztin szervezettől. Célunk egy egységes palesztin szekció, amelynek mindenkinek egyenlő tagjának kell lennie, egyesülve egy egységes szekuláris és demokratikus Palesztináért folytatott küzdelemben, amely elsöpri a gyarmatosítás és a pusztító cionista projekt utóhatásait; egy egységes szekuláris és demokratikus Palesztina, a palesztin nép jogos nemzeti törekvéseinek teljes és teljes megvalósítása, amely egyenlő jogokkal integrálja a zsidó részt, szabadon lemondva az elnyomó státuszról, amelyet a cionizmus kényszerített rá.

Ez a demokratikus nemzeti követelés összeütközésbe fog kerülni, ahogyan már most is összeütközésbe kerül mindazokkal, akiknek a sorsa a termelési eszközök magántulajdonán alapuló kapitalista rendszer fenntartásához kötődik. Még ha a nemzeti kérdés ma a nap kérdése is, ez nem tünteti el azt a tényt, hogy a palesztin nemzeten belül létezik egy társadalmi differenciálódás, egy embrionális palesztin burzsoázia, egy palesztin proletariátus, és hogy a világi és demokratikus Palesztina szabad és független nemzetének teljes emancipációja csak a Közel-Kelet népeinek szocialista föderációjának létrehozásával érhető el, amely mentes a gyarmati elnyomástól és a kapitalista kizsákmányolástól, mentes a nagy imperialista hatalmak gyámsága alól.

(A L’Internationale 38.sz.)