A belga kommunista mozgalom kezdete annak nemzetközi és magyar vonatkozásaival

A belga Kommunista Párt több kisebb csoport egyesülésével született 1921 szeptemberében:  «A kizsákmányolt» c. újság köré gyűlt és Joseph Jacquemotte nevével fémjelzett «Kizsákmányoltak barátai» csoportból (kb. 300 tag), mely a III. Intenacionálé (Komintern) nézetei alapján állt és a War Van Overstraeten nevével jelzett, de kisebb (kb. 200 tag) PCB-ből, melyet néhány hónappal előtte hoztak létre. A két irányzat közötti különbség jelentős volt. A Van Overstraetené antiszakszervezeti és antiparlamentáris, balos szervezet, a szovjetek (tanácsok) abszolut elsőbbségével, Jacquemotte szervezete inkább «centrista», nem volt kész a szociáldemokráciával való szakításra (annak különben is organikus tagja volt). A belga kommunisták ezután aktívan együttműködnek a szakszervezetekkel, a szervezetet átalakítják, vállalati-üzemi sejteket hoznak létre a szociáldemokrata struktúra helyébe, hogy közvetlen kapcsolatban állhassanak a dogozókkkal. 1927-ben vita kezdődik a pártban Trockij szerepéről, nézeteiről. A tagok többsége War Van Overstraeten köré gyűlve a trockistákkal szimpatizál. Eltávolítják őket, 1928-re az ezer tagból csak ötszáz marad. 1932 decemberére azonban már 3.241 tagja lett – a novemberi választáson Charleroiban 9,2%-ot,  Liège 8%-ot ért el. Ide robban be Berei, akit a sztálinista irányt vett Komintern küldött, hogy a «trockista elhajlással» végezzen; itt is marad egészen 46-ig mint a párt nem hivatalos, de tényleges irányítója és hűségesen teljesíti a feladatot: a belga kommunista párt sztálinista irányítását.

1935 áprilisában a Front populaire (Népfront) kongresszusát tartják Charleroiban. A kommunista pártoknak széles frontot kell létrehozniuk a demokratikus szabadságjogok és a nemzeti függetlenség védelmében. 1936-ban az elhunyt Jacquemotte helyett a párt élére Xavier Relecom, Georges Van den Boom és Julien Lahaut triumvirátusa kerül (gyakorlatilag azonban Berei irányít). A spanyol polgárháborúban aktív szerepet vállalnak a belga kommunista és szocialista fiatalok, ezen felül is sokféle formában nyújtanak segítséget. 1936 szeptemberében a  PCB  9 képviselői és 4 szenátori helyet szerez, a nagy vallon iparvidéken 10 % fölött teljesít. 1938-ben már 8.500 tagot számlál (ha Flandriában mindig is marginális marad). (Forrás: Rudi Van Doorslaer).

Bereinek nincs könnyű dolga, különösen a Molotov-Ribbentrop paktum «megértetésével»… Óriási polémiát okoz a párt berkeiben, valóságos nemzedéki ellentéteteket szül, mivel az egyik tábor még nem felejtette el a Komintern „segítségét” a „trockizmus” elleni küzdelemben, a másik pedig tudja, hogy a fasizmus a burzsoázia egy rétegének terrorisztikus diktatúrája, a polgári demokrácia viszonylag békés osztályharcos körülményeinek véget fog vetni. Márpedig a  III. Internacionalé az Sztálint jelenti és pártját, országát. A spanyolosok készek a fasizmus ellen fegyvert fogni, a sztálinistákhoz való hűségük dacára. Dimitrov a Komintern részéről egy búcsúlevélben ezt írja: «Felnőttek vagytok. Cselekedjetek a lehető legjobb módon népetek, országotok javára. Ne felejtsétek el a Szovjetuniót.» A kommunisták lettek Sztálinnak köszönhetően a múlt, a jelen és a jövő összes bajának felelősei. Pedig ahogy Edgard Lalmand írta 39. aug. 26-i szerkesztőségi cikkében: Ha holnap a tőkések hibájából a III. Birodalom megtámadja az országot, mi leszünk az elsők, akik fegyverrel kezünkben megvédjük.

A vita akkor zárul le, amikor Németország megtámadja a Szovjetuniót. Már korábban megszületett a párt stratégiai vonala, melyhez a megszállás alatt is tartja magát (Front wallon, Wallonie libre mozgalom, a Churchill gazette és a La libre Belgique újságokkal, majd a Front de l’Indépendance létrehozásával). A Gestapo, birtokában a «belga listával», letartóztatja számos vezetőjét (közöttük vannak Julien Lahaut, Jean Terfve és Fernand Jacquemotte).

Berei Andor (a Wikipédia nyomán)

(Budapest, 1900. november 9. – 1979. január 28.) kommunista politikus, közgazdász, egyetemi tanár. Az Új magyar lexikon szerkesztője, Andics Erzsébet férje (és Farkas Vladimir apósa).

Budapesten született, kispolgári családban. 1918-tól 1921-es letartóztatásáig bölcsészhallgató volt a budapesti, majd a bécsi tudományegyetemen. 1917-ben belépett az Magyarországi Szociáldemokrata Pártba, 1918-1919-ben ifjúmunkás-szervező volt. 1919 márciusában belépett a KMP-be. A Tanácsköztársaság bukása után részt vett az illegális kommunista mozgalom újjászervezésében, amiért 1921-ben a statáriális bíróság tizenöt év fegyházra ítélte. 1922-ben fogolycserével a Szovjetunióba került, ahol a Kommunista Internacionálé Irodáján, majd annak Központi Apparátusában dolgozott, illetve a Nemzetközi Lenin Iskolában tartott előadásokat. 1934 és 1946 között a belga kommunista mozgalomban vezető funkciókat töltött be. 1946-ban tért haza Magyarországra. 1947 és 1948 között az Országos Tervhivatal első főtitkára, majd 1954-től a munkástanácsok 1956-os forradalmáig annak elnöke. 1948 és 1951 között a Külügyminisztérium politikai államtitkára, majd a külügyminiszter első helyettese volt. 1948 és 1956 között az MDP KV tagja. Az 1947-ben felállított, az MKP „gazdasági feladatainak” kidolgozására szerveződött bizottság, valamint a párt munkájának megjavítására alakított állandó bizottság tagja. 1948 és 1976 között - néhány év megszakítással - a közgazdaság-tudományi egyetem tanára. 1956. október 28-án feleségével, Andics Erzsébettel és más politikusokkal együtt Moszkvába szállították. Andics és Berei november 5-én Szolnokra érkeztek, ahol az Első Kádár-kormány tájékoztatási csoportjának vezetőiként a Szabad Népből Népszabadsággá lett lap szerkesztői voltak. A párt határozatának engedelmeskedve 1956. november 16-án feleségével együtt a Szovjetunióba távozott, ahol szovjet akadémiai intézetekben végzett kutatásokat. 1957 márciusában felvételt nyert az MSZMP-be, de csak 1958 áprilisában települhetett haza. 1958 és 1961 között az Új magyar lexikon főszerkesztője, ezen munkájáért Akadémiai Díjat kapott. 1962 és 1976 között a Kossuth Könyvkiadó Vállalat igazgatója volt. 1960-tól 1971-ig a közgazdaság-tudományi egyetem politikai gazdaságtan tanszékének vezetője, majd 1976-ig tanára volt.