2013. szeptember 19., csütörtök

Burundi


A dolgozók szabad szószéke, Burundi


57.sz. 2013 aug.


Szakítás a «szegénység elleni stratégiai kerettel»!
Burundiban új politika válság keletkezett 2013 augusztusában, amely visszavezethető a nemzetközi intézmények, a Világbank, az IMF és az Európai Unió legfrissebb offenzívájára. Oka az utóbbi 3 évben kierőltetett privatizációk az állami vállalatok maradék részében valamint a közszolgáltatásokban és az úgynevezett «szegénység elleni stratégia keret», a Cslp 2. generációja. Utóbbi lényege a strukturális kiigazítási program, a PAS, amely valójában csak az ország kifosztása, a lakosság még szegényebb sorsra kényszerítése, sőt, magának az államnak a likvidálása.
Miért folytatódik ennek a politikának az alkalmazása, amelyről világosan kiderült annak perverz mivolta a népességre és az országra nézve? Például a kávé-ágazat privatizálása nemcsak az állam pénzügyi csődjéhez vezetett, hanem a lakosság még mélyebb nyomorához a hagyományos mezőgazdasági kultúra eltűnése révén. A víz privatizálása az ivóvízhez való hozzáférést gátolja, betegségek jelennek meg, kolera pusztít még a fővárosban, Bujumburában is…
Nincs többezer megoldás. A burundi népesség túlélése csak úgy lehetséges, ha szakít a Cslp «szegénységellenes» politikájával. Vissza kell államosítani mindazt, amit privatizáltak, az adósságot el kell törölni. Ezzel a céllal kell mozgósítanunk az ország minden erejét.

Intézmények, törvények, az ország diszlokációja

Ha megvizsgáljuk a két képviselőház voksait, meg kell állapítanunk, hogy több törvénytervezet nem felel meg a lakosság érdekeinek, szükségleteinek és akaratának. Példa okáért a sajtó és az újságírás szabályozása, az áfa emelése az alaptermékek esetében;  de ilyen az általános iskolai törvény is előkészítését és célját illetően. S mintha ez sem lenne elég, a kormány megszavaztatta a maradék köztulajdon privatizálását is, vállalatokat és közszolgáltatást. Eközben folynak a strukturális átalakítások, melyek a nemzetközi pénztőke intézményei megkövetelte privatizációt és adósságfizetést jelentik. Ez a Világbank, az IMF és az Euroópai Unió «szegénység elleni harca», a Cslp második generációja. Ebből fakad Burundi spekulatív eladósodottsága, a munkanélküliség emelkedése, a dolgozói jogokon vett erőszak, a szakszervezeti vezetés integrálódása a hatalomba… A közhatalom pedig homályba borítja bizonyos politikai erők erőszakos fellépését, szándékosan csökkenti a minden állampolgárt megillető szabadságjogokat. S mindez olyan országban zajlik, amely már eddig is csak éhséget, nyomort, betegségeket, szociális és gazdasági gondokat nyújtott lakóinak, s életkörülményeikben még inkább szorít a satun.
Nagyon ideje van annak, hogy Burundi lakossága a privatizációs politika ellen, a szüntelen adósságfizetés ellen forduljon, amelyekből haszna soha nem származott.  (HF)








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.