2013. szeptember 17., kedd

A katalóniai munkásmozgalom aktivistáinak felhívása


A spanyol állam minden munkásmozgalmi aktivistájához, a népek testvérisége híveihez, a közszolgáltatások, jogok, szociális vívmányok és a demokrácia védelmezőihez

 
Kritikus pillanatban fordulunk hozzátok. Azok, akik Barcelonában és Madridban a hitelt csökkentik és privatizálják az egészségügyet, az oktatást, támadják a kollektív szerződéseket, a béreket és nyugdíjakat, azt akarják, hogy a katalán nép forduljon szembe az állam többi népével. Nekünk meg kell védenünk egységben, szervezeteinkkel azokat a jogokat, amelyeket együtt harcoltunk ki.
 
Néhány hónappal ezelőtt mi, néhány tucat katalán szakszervezeti felelős aláírtunk egy nyilatkozatot a szociális és nemzeti jogokról a trojka diktátumai és ezen követelések teljesítése ellen. A nyilatkozat a népek önrendelkezését követve elutasítja a spanyol és katalán kormány alkalmazta kiigazítási politikát. Megerősíti azt, hogy a nemzeti jogokért való küzdelem elválaszthatatlan a társadalmi jogoktól való harctól, ebben az esetben a költségvetési nyirbálások ellen.
A katalán dolgozóknak, a katalán népnek csakúgy, mint az összes spanyol és európai népnek, szüksége van szuverenitása gyakorlására, hogy küzdeni tudjon a trojka diktátumai ellen, amely maga alatt tudja az összes kormányt.   (...)
 
Most  Rajoy kormánya a nemzetközi tőke parancsára a spanyol állam minden népére lesújt, a közös társadalmi-gazdasági alapokat teszi tönkre vörös-sárga zászlóba burkolózva, s a katalán népet semmibe veszi, annak népszavazási kérését illegálisnak minősíti. Nyílt konfrontációt akar.
 
A maga részéről a katalán kormány megpróbál félrevinni és megosztani. Mintha maga nem lenne részese az antiszociális és reakciós politikának. Azt javasolja, módosuljon a spanyol államnak való alávetés közvetlenül az Európai Unió alá vetésre, obligón kívül helyezve az együttesen, a spanyol államban elért vívmányokat.
Katalóniából mi azt mondjuk, ez csalás! Az ellenségünk a trojka, a Mas és Rajoy kormány, amely nyomorpolitikájukat alkalmazza. Szövetségesünk pedig azok a dolgozók, azok a népek, amelyek ugyanezt szenvedik el.
 
Soha ekkora szükségünk nem volt az egységre, hogy győzzünk a nemzetközi tőke politikája ellen, s megnyílhasson az út mindenki számára a valódi szuverenitás előtt. Az egység legvilágosabb alapja a demokrácia. Nem lehet megszabadulni a trojka igája alól, ha a katalán nép nem dönthet saját maga.
Ezért a Rajoy-kormány provokációi, a katalán kormány ámítása és fortélyai ellenére kijelentjük, hogy Katalónia önmeghatározása az egész spanyol állam dolgozóinak ügye. A demokrácia alapvető kérdése. Megvédve egy népnek azt a jogát, hogy szabadon válassza meg jövőjét, annyit jelent, hogy megvédjük minden népnek ezt a jogát.
Együtt harcoltunk Franco ellen, megmutattuk erőnket általános sztrájkokban: ha testvérien egyesülünk, minden lehetséges. Erre hívunk benneteket, utasítsunk el együtt minden megosztást, a népek egymásra uszítását, szervezzük közösen a szigorítások elleni küzdelmet.
 

 (Bizottság a dolgozók és népek szövetségéért)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.