2014. január 11., szombat

Az ukrajnai eseményekről

Részlet Vologyimir Iscsenko írásából, megjelent a Transformban


… Nem kétséges, hogy Viktor Janukovics uralma korrupt. Az ukrán rendkívül egyenlőtlen társadalom leggazdagabb néhányának az érdekeit képviseli, és felelős az ellenzéki tiltakozás brutális elnyomásáért. A legtöbb tiltakozó igazságos, tisztességes és demokratikus társadalmat remél akkor is, ha naiv módon összekapcsolja ezt az idealizált „Európával”.
De az Euromaidan egészében nem az ukrán kormány és az ukrán társadalom közötti konfliktusról szól…   a nehézipari keleti és déli részeken élő ukránok többségében ellenzik a tiltakozásokat. Ők inkább joggal aggódnak a munkahelyeiket érintő következmények, valamint jólétük miatt azután, hogy az EU szabadkereskedelmi zónájához csatlakozással megnő a verseny és a korábbi szovjet országokkal megromlik a gazdasági kapcsolat. Nem a demokráciát utasítják vissza, hanem az IMF kölcsönökkel érkező szerkezet-kiigazítási és megszorító intézkedéseket, amelyek nem nagyon különböznek azoktól, amelyek miatt a közelmúltban egy sor tiltakozásra került sor az európai városok utcáin. A fél ország álláspontját egész Ukrajna álláspontjaként bemutatni - miközben elhallgatják a másik felének a hangját - félrevezető és nem demokratikus, amelyet a magas akadémiai státuszok törvényesítenek.
….
… Az Euromaidan egyik nagy ereje a szélsőjobboldali, xenofób Szvoboda (azaz Szabadság) párt. Ők adják a tiltakozó tábor önkéntes őrségét, és az olyan legradikálisabb utcai akciók élvonalában vesznek részt, mint amilyen Kijev központjában a hivatali épületek elfoglalása. 2004 előtt a Szvobodát Ukrán Szocialista-nacionalista Pártnak hívták, és a náci Wolfsangel (1) szimbólumot használták. A párt vezetője, Oleg Tjagnyibok ma is közismert antiszemita megnyilvánulásairól. A párt átkeresztelése után a Szvoboda együttműködik az olyan európai neo-náci és újfasiszta pártokkal, mint a német Nationaldemokratische Partei Deutschlands és az olasz Forza Nuova. Aktivistái gyakran vesznek részt a bevándorlók és politikai ellenzékük elleni utcai erőszakokban és bűncselekményekben.
… Az olyan, korábban a szélsőjobboldalra jellemző jelmondatok kerültek a tiltakozások középpontjába, mint „Dicsőséget Ukrajnának! Dicsőséget a hősöknek!”, Dicsőség a népnek, halál az ellenségre!, „Ukrajna mindenek felett” (a német Deutschland über alles mintájára). Január 1-én a Szvoboda fáklyás felvonulást szervezett Sztyepan Bandera születésnapja megünneplésére, aki az Ukrán Nacionalisták Szervezete vezetőjeként egy bizonyos ideig kollaborált a nácikkal, részt vett a holokausztban és felelős volt a nyugat-ukrajnai lengyelek népírtásáért. Természetesen az Euromaidan ezen része buzgón törekedne az „új Európa” kialakítására, de siker esetén kétséges, hogy ez sokkal tisztességesebb lenne, mint a nácik európai újjászervezési terve (Neuordung Europa). Az Euromaidan ezen sötét oldalának elhallgatása és őket a „polgári érettség” mintájaként és „a legjobb európai értékként” bemutatása csak törvényesíti a xenofóbiát és a neofasizmust, s hozzásegíti őket, hogy az ukrán civil társadalomban hegemóniát érjenek el.
Természetesen az Euromaidant nem lehet fasiszta lázadásnak feltüntetni, ahogyan az ellenséges orosz médiában gyakran megjelenik. A polgári önszerveződés szintje a tiltakozók táborában megkapó és a tömegtüntetések többszázezer olyan embert is odavisznek, akik korábban nem vettek részt egyetlen pártban vagy civil szervezetben, s akik abban bíznak, hogy az európai álom jegyében alapvető változást érjenek el. Azonban az ukrán tiltakozások politikai képviseletét három nagy ellenzéki párt adja: egyikőjük a szélsőjobboldali Szvoboda, a másik kettő (Arszenij Jacsejuk és Vitalij Klicsko vezetésével) tele van hitelét vesztett emberekkel, akik a „Narancsos forradalom” után kerültek hatalomba és jó kapcsolatokat ápolnak több ukrán oligarchával. Sem szándékuk, sem képességük nincs, hogy társadalmi-gazdasági reformoknak vessék alá az oligarchák uralta neoliberális kapitalizmust. Ha az Euromaidan győz, akkor ezek a pártok – és senki más – fognak hatalomra kerülni. E tény figyelmen kívül hagyása és a korrupt és brutális rezsim bármilyen alternatívájának vak üdvözlése politikai felelőtlenség.
Az ukrán alulról szerveződő haladó mozgalmaknak és civil szervezeteknek bizonnyal szükségük van a nemzetközi segítségre az elszegényedett ukrán polgárok sürgetően fontos társadalmi-gazdasági jogainak megvédése és az alulról jövő valódi politikai képviselet megteremtése érdekében. De az európai értékekről szóló fellengzős és felületes szónoklatok, valamint a Marshall-tervhez hasonló tervjavaslatok semmilyen módon nem segítenek rajtuk, amikor az EU ugyan segíteni akar, de nem képes segíteni Görögországon és más válságban lévő dél-európai gazdaságon sem. …
(1) A Wolfsangel farkas-horgot jelent, amit a német vadászok használtak a farkasok elejtésére. A nácik szimbólumként használták a szerszám stilizált rajzát. A szónak nincs magyar megfelelője. A fordító.
Írta: Vologyimir Iscsenko

Fordította: Kleinheincz Ferenc

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.