2014. január 26., vasárnap

Davos


Az Oxfam vizsgálata szerint a világ 85 leggazdagabb embere ugyanakkora vagyonnal bír mint 3,5 milliárd «közönséges földi halandó» együttvéve. Az amerikai JP Morgan főmenedzserének jövedelme 2013-ban majdnem duplájára emelkedett (20 millió dolláros évi fizetés az előző évi 11,5 millióval szemben), míg a bank dolgozónak meg kellett elégedniük a szerényebb 1 %-os béremeléssel.

Persze, a világ nem «gazdagokra» és «szegényekre» oszlik, hanem elnyomókra és elnyomottakra, kizsákmányolókra és kizsákmányoltakra.

Az «elit» Davosban nemrégen ismét összejött világggazdasági fórumán. Szervezői még korábban publikáltak egy tanulmányt, mely szerint «a jövedelmek egyenlőtlen megoszlása a következő év egyik legnagyobb fenyegetése a világra».

Vagyis attól tartanak, a «lent lévők» megrázzák a magántulajdonon, a profiton alapuló rendszert, amely kevesek kezében óriási jövedelmet és mérhetetlen hatalmat összpontosít. Nem alaptalanul. A tömegek elégedetlensége mindenhol növekszik, keresi az utat a legerősebb imperialista államokban csakúgy, mint a «feltörekvő» országokban, a harmadik világban vagy éppen az Európai Unió «periférikus, félperiférikus» térségeiben.

Számtalan akadály tornyosul a szerveződés elé, kezdve a mozgalmak saját vezetőinek megalkuvásával. De mégis előrehalad ez a folyamat, ékes bizonyítéka: az elit fél!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.