Mumia Abu-Jamal

Mumia Abu-Jamal 1954 április 24-én született Wesley Cookban. Mumia ezt a swahili nevet a gimnáziumban választotta magának egy kenyai származású tanára miatt (az “Abu-Jamal”-t fia születésekor tette hozzá). 14 éves korában Mumiát letartóztatták és megverték, mert Philadelphiában egy ultrarasszista képviselőjelölt, George Wallace gyűlésén tiltakozott. Kicsivel később az FBI foglalkozott vele, mivel gimnáziuma nevét “Malcolm X”-re akarta változtatni.

1969-ben a fiatalembert a Black Panther Party philadelphiai szekciója információs szolgálattal bízta meg. Az FBI olyan személynek minősíti, akit “figyelni kell és országos riasztás esetén internálni”.

Egyik a Cointelpro (beszivárgási és kémelhárítási program) célpontjainak, mely áldozata az Américan Indian Movement aktivistája, Leonard Peltier és a Black Panthers más tagjai is.

Megbecsült rádióriporter lett, több díjat nyert, a rendőrségi és helyi politikai korrupció elleni harcában a «hang nélküliek hangja» nevet kapta. 1978 óta a MOVE közösséget ért erőszakos megtorlást, 1981-ben az alapító John Africa ellen fabrikált vádakat tárja a nyilvánosság elé (felmentik). A MOVE támogatása, a politikusok és a rendőrök korruptságának denunciálása miatt a rádiótól elbocsátják. Kénytelen éjjeli taxizással keresni kenyerét.

1981. dec. 9-én a kora reggeli órákban Mumia Abu-Jamal súlyosan megsebesült egy lövöldözésben a város déli részén, ahová egy utasát vitte. Egy rendőr, Daniel Faulkner megölésével vádolva letartóztatták. Annak ellenére, hogy nem ismerte be és semmiféle korábbi törvénysértési ügye nem volt, megállapították bűnösségét a méltánytalan vizsgálat folyamán (a ballisztikus szakértői vélemény hiányzik, a golyókat nem azonosították, a nyomokat nem rögzítették, a tetthelyet nem biztosították, teszteket nem csináltak, stb.) A tanukat megfenyegették, befolyásolták, eltávolították, a rendőrségi jelentések egymásnak ellent mondanak, az eljárás jogait sértette, mégis mindezek ellenére 1982 júliusában halálra ítélték ezt a sokakat zavaró ellenzéki aktivistát ...

Mumia Abu-Jamal: a halálbüntetés életfogytiglanra változik

Seth Williams ügyész 2011 végi bejelentésének ez a következménye. Ezzel Mumia kálváriájának első fejezete lezárulni látszik, 30 évet töltött a halálsoron. A nemzetközi harc eredménnyel járt, de a küzdelem tovább folyik, mert ártatlanságának bizonyítására is szükség van.

373-as Kína-levél 2012. febr. 15.

 

 «Európai vihar Kína felett», írja a Nemzetközi Valutaalap (IMF) «A kínai gazdaság perspektívái »  című febr. 6-án közzétett jelentésében. A – 2012-ben, egyesek szerint még azután is folytatódó – európai recesszió akár 4 %-kal is csökkentheti a kínai növekedést (mely a tíz éve szokásos 10% helyett a kormány már csak 8,2%-ra becsül)! A belkereskedelmi kilátások sem kedvezőek, erősítette meg febr. 15-én a kereskedelmi minisztérium szóvivője.

Lu Zhongyuan, a (kormányzati) Kutatóközpont igazgatóhelyettese mondta a közelmúltban: «Az országnak relatíve gyors növekedésre van szüksége, hogy 2015-ig évi 8-9 millió munkahely jöjjön létre. A fejlett országok 3-4 %-os növekedése elégtelen ahhoz, hogy Kínából fejlett ország legyen. Ha gazdaságunk nem növekszik ésszerű ritmusban, nem lesz elég munkahely» («Beijing Review», okt. 20.). Hivatalosan 2011 első 9 hónapjában  9,94 millió munkahely jött létre (Xinhua, okt. 25.) 9, 2%-os növekedés mellett.

Ahogyan «Európa és az USA a kínai export közel felére számít», mondja ki az IMF jelentése, el lehet képzelni azt a katasztrófát, hogy Kína növekedése 4 %-ra csökken – magával rántva tízmilliókat, elsősorban a manufaktorális export többségében migráns dolgozóit. Ilyen válság földrengés lenne az ország gazdaságára nézve.

 

Sztrájkok, még mindig… A nem lassuló és magas infláció, a magánkézben levő üzemek bezárása (20 000 kis és közepes méretű üzem bezárásáról beszélnek Wenzhuban…), a városokba áradó migráns dolgozók (hivatalosan 10,5 millióval több, mint 2011-ban és 2010-ben, összesen több, mint 252 millióan hagynák el földjeiket, hogy munkát találjanak a városokban!), alacsony reálbérek, gyakran befagyasztva a kormány hivatalos bejelentései dacára (a minimálbért évi 13%-kal kell a 2011-ben indult ötéves terv során emelni), az állami vállalatok restrukturációjának bejelentett felgyorsítása… hát akkor a sztrájkoknál mi sem természetesebb.

Amikor Hanzhongban Shaanxi tartományban a (több állami cég összevonásával keletkezett magán) acélipari üzem 5000 vasasa febr. 14-én beszüntette a munkát béremelési követeléssel, mivel a hétvégi és szabadnapokon végzett munkával együtt is fizetésük éppen csak elég, 1000-1500 yüan (120-180€)… Impozáns tüntetésükön láthattuk: «Tiszteljétek jogainkat, enni akarunk!». A transzparenseket febr. 16-án is láthattuk, de a Siemens Switchgear kerítésén Shanghajban, mert 600 munkás kezdett sztrájkba négy kollégájuk elbocsátása miatt (az indok: néhány nap szabadságot vettek ki)! Ningboban  a Foxconn üzemeiben szintén beszüntették a munkát febr. 17-én, mert az újév alatti munkavégzésre kötelezett munkáért ígért pótlék kifizetése elmaradt …

 

Csökkenteni a munkaerő árát, ez a magáncégek fixa ideája a világon mindenütt, hát a Kínában találhatóknak is. A bérek és a kínai dolgozók szociális védelme eleve jóval alacsonyabb, mint a külföldi befektetők eredeti országaiban, de a 30 évvel ezelőtti politikai nyitás óta ezek a külföldi cégek hatalmas segítséget kaptak a pekingi hatóságoktól a dolgozói érdekek hátrányára: a munkahelyek és munkaszerződések prekaritásával, nevezetesen az igencsak egyedi munkakölcsönző ügynökségek rendszerével. Nem szükséges megszabadulni a személyzettől, annak kifizetésétől, majd az ügynökség foglalkozik vele … vagyishát, nem igazán! (lásd részletesen lejjebb).

Vegyük ismét a Foxconn példáját. A hirhedt cég Shenzhenben állítja össze az Apple és mások elektronikus és informatikus csodáit. Itt a minimálbér 1500 yüan (180€). 2011 augusztusában a shenzheni munka egy részét áthelyezték Zhengzhouba (Henan tartomány), ahol a minimálbér csak 1080 yüan. Itt már 130 000 munkás dolgozik, egy részük diák, szakmai gyakorlaton. A termelés másik része Szecsuán tartományban fog landolni, ahol a minimálbér 800-1080 yüan között lett megállapítva jan. 1-én.

 

Migráns dolgozók és «munkakölcsönzöttek» egy életre? «Itt Zhengzhouban az átlagbér 700 yüan, kevesebb, mint  Shenzhenben, de ott a megélhetés drágább, itt kb. ugyanannyi marad nekünk», mondja a  Foxconn 18 éves fiatal munkása («China Daily», jan. 31.). A hivatalos tartományi adatok szerint 12,7 millió henani migráns dolgozó a tartományban maradt, ami több, mint aki elhagyta. Első alkalommal hat a munka árának csökkentése a tartományi konkurenciában …

Azt mondják,a migráns dolgozók helyzetét tűzi napirendre a népi országgyűlés márc. 5-i ülésén. Ugyanazokat a jogokat, ugyanazt a társadalombiztosítást nekik? Gyanakodjunk, mert «a központi kormány a reformok elmélyítése mellett kötelezte el magát» megígérve «a magánszektor politikájának javítását avégett, hogy vonzza a tőkét a korábban állami monopólium szektoraiba, mint a vasút, helyhatósági adminisztráció pénzügyek, energia, telekommunikáció, oktatás és egészségügy», a hivatalos kommüniké szerint (Xinhua, febr. 15.). Ugyanazok a reformok, melyek a munkahelyeket és a dolgozók életét prekarizálták …

 

 

 

 

 

Reform és munkahelyi prekaritás

 

 

A 70-es évek végi vállalati reformpolitika eredményképpen megszűnt a munkásság számára az állami vállalati munkahelyi garancia. Ami kevésbé ismert, hogy megkezdődött az intézményesített prekaritás a munkakölcsönzők különleges formája («fordított» munkakölcsönző) folyományaként és a kihelyező ügynökségek kifejlődésével.

Ez az, amit a CLNT website (a munkáskörülményekről szóló cikkek és tanulmányok angolra fordítása) kíván nyilvánvalóvá tenni 2011. szept-i tanulmányában, kimutatva, a kommunista párt vezetői először a külföldi, majd az állami vállalatokkal hogyan kövezték ki az utat a munkahelyek ideiglenessége és a szociális jogok kiürítése előtt. Ebben az első részben a kantoni kéthavi lap, a «Nanfeng Chuang» rövidített cikkét közöljük (2011. márc. 17.). [az alcímek a mieink]

 

 

 

A munkakölcsönzés rendszere és a reform

 

 

A 2008-as, a munkaszerződésekről szóló törvénynek a munkakölcsönzővel foglalkoztatott dolgozók jogvédelmét biztosítania kell. 63-as cikkelye világosan kimondja: «ugyanolyan jogokkal rendelkeznek, mint a többi bérezett: "egyenlő munkáért egyenlő bér"». A 66-os cikkely megállapítja: «A munkakölcsönző általában az időszakos, helyettesítő vagy kisegítő posztok ellátásról gondoskodik.» De a gyakorlatban ritkán alkalmazzák eképpen. Sok munkakölcsönzött dolgozik több mint két, sőt 10 éve is ugyanazon a poszton. Ezenkívül pedig az ilyen munkahelyek többsége is fix és elengedhetetlen poszt.

Röviden,a munkakölcsönzés rendszere azt jelenti, hogy a dolgozó szerződést köt egy ilyen ügynökséggel, aztán az ügynökség bocsátja a munkáltató rendelkezésére. A rendszer fontos pontja, hogy a munkafelvétel és a munkahely elválnak. A piacgazdaság és a munkahely-reformok fejlődésével négy időszakot figyelhetünk meg: munkakölcsönzés külföldi vállalatoknak, munkakölcsönzés az állami vállalati reform alatt, piaci munkakölcsönzés és munkakölcsönzés a munkaszerződésekről szóló törvény után.

 

Először a külföldi vállalatok számára bevezetve

Az első kínai munkakölcsönzés a külföldiek miatt lett bevezetve. A 70-es évek végén, 80-as évek elején Kínában működő külföldi vállalatokhoz, civil szervezetek irodáiba vagy külföldre küldtek dolgozókat.

Az állami vállalati refrom elmélyítésével új fontos helyet kapott, hogy ezen vállalatok elbocsátásait kezelje. 2002 után kezdtek ezek a vállalatok és közszolgáltatási egységek kölcsönzött dolgozók után futni. Először a saját bérmunkásaikkal írattak alá szerződést egy kölcsönző ügynökséggel, mely aztán saját üzemükbe visszairányította őket. Azután pedig már a milliószámra elbocsátottak helyét betöltendő új dolgozókat is ezek vették fel. A vállalat megszabadult egész életére attól a tehertől, amelyet a munka garantálásának biztosítása jelentett és a fejlett szociális védelemtől is, amelyet a dolgozók élveztek korábban.

Hamarosan nagyban elterjedt, nem csak az állami vagy közszolgálati cégek környékén, hanem mindenfajta vállalatnál. A hivatalos statisztikák kimutatják, hogy 2005-ben a suzhoui ipari zónában a külföldi vállalatok 85 %-a kölcsönzött személyzetet vett igénybe és ez a Sozhouban rendelkezésre álló kölcsönzöttek 90 %-át képezte.

2005-ben 26 158 ilyen ügynökség volt Kínában, közel 70 %-ukat a Munkaügyi Iroda állította fel vagy hagyta jóvá.

 

A «fordított» kölcsönző, a vállalatok végzetes fegyvere

A kölcsönzői munkaszerződéseket illetően a törvény homályos és nem részletezi alkalmazását. Hatályba lépése jelentett korlátozást a kölcsönzői rendszerben, az normaként megmaradt. Nyugtalanító, hogy a «fordított» kölcsönző a vállalatok végzetes fegyvere lett abban, hogyan kerüljék meg a munkaszerződéseket és társadalmi felelősségüket.  Egy normális munkakölcsönző esetében a dolgozó szerződést ír alá vele, így annak alkalmazottja lesz. E minőségében mehet egy vállalathoz. A kölcsönző biztosítja számára a legális bért, a társadalombiztosítást. A «fordított» kölcsönées esetében a dolgozók már a vállalatnál vannak, a vállalat küldi a kölcsönzőhöz szerződéskötésért  és ezzel meg is szabadul jogi és társadalmi kötöttségeitől.

(…) Miért szédít annyi vállalatot a munkakölcsönző? A legfőbb szempont a munkaerő árának és kezelésének csökkentése amellett, hogy a profitnövelésből adódó munkahelyi konfliktusokat leredukálja. Jóval alacsonyabb áron tud munkásokat beállítani, mint a szokásos munkaszerződéssel, kénye-kedve szerint tud elbocsátani következmények nélkül. Még a munkahelyi balesetek esetében is megszabadul a felelősség vállalásától, azt nem is számítva, hogy a kollektív szerződések és a dolgozói jogok kezelésére sincs szükség.

 

 

A dolgozók kárára nagyon profitábilis munkakölcsönző

A munkakölcsönzés hasznot húz a vállalatból, de a jelentős költséget felszámoló kihelyező ügynökségekből is. Profitdús iparág, tódul a tőke és sokszorozódik az ügynökségek száma. A törvényben nincs más kötelezettség, mint egy kft alapítása 500 000 yüan [50 000 €] alaptőkével. Néha több tízezer dolgozóval foglalkoznak, de egy-egy munkahelyi baleset, szakmai ártalomból adódó megbetegedés, kifizetetlen bér esetén a kölcsönző mossa kezeit. Egyébként pillanatnyilag semmilyen állami intézmény nem ellenőrzi őket, nem felügyeli az ügynökségek létrehozását.

A dolgozók számára pedig mihelyt jogaik megkérdőjelezéséről van szó, nyilvánvalóvá lesz, hogy munkaviszonyaik rosszul lettek meghatározva, két szék között a pad alá kerülnek, mert a vállalat és az ügynökség egymás térfelére küldi a labdát. Még őrültebb, hogy a vállalati szakszervezet is elutasítja a velük való törődést, mivel formálisan nem lehetnek tagok! A dolgozók munkahelye prekaritásos és jövője bizonytalan, mert csak arra számíthatnak, amit az ügynökség nyújt számukra, az pedig elégtelen.

 

Legközelebbi cikk: hogyan rajzottak ki az ügynökségek ezerszámra és a hitalaos szakszervezet, az ACTFU ankétja.

 

Nemzetközi információk

új széria 63.sz. (432) - 2012.márc.02.



Németország


Gotthard Krupp, a Ver.di szakszervezeti felelőse, az SPD düsseldorfi munkásbizottsága tagja és Heinz-Werner Schuster, a Ver.di szakszervezeti felelőse, az SPD berlini munkásbizottsága tagja felhívást kezdeményeztek képviselőikhez.

Petíció

A Merkel-kormány e hó 27-én a Bundestagban, gyorsított eljárásban akarja a második görög csomagot megszavaztatni:
• újabb130 milliárdot a bankoknak és befektetési alapoknak;
• a görög népet a II. Világháború óta nem látott rabszolgaprogramra akarja ítélni.
Az Európai Stabilitási Mechanizmusra márciusban a Bundestagban kerül sor.
Kezdetnek 500 milliárd eurónyi garanciáról van szó, hosszútávra, a «friss pénzek» óhaj szerinti növeléséről – mindenfajta parlamenti ellenőrzésen kívül –, hogy a bankok és spekulánsok adósságának szolgálatába álljon.
A pénzügyi csomag megszavazása az ESM-hez kötődik. Az Európai Unió intézményeinek diktatórikus hatalmát erősíti meg a nemzeti szuverenitás és a demokrácia hátrányára. Minden egyes tagállam az adósság- és a deficitcsökkentés szigorú diktátuma alá kerül. Németország számára ez évi 30 milliárd eurós külön szigorítási intézkedéseket ír elő (DGB).

Ez az EU-EKB-IMF trojka háborús nyilatkozata minden európai nép és dolgozó ellen.
A görög nép pauperizációja, az ESM, a fiskális paktum, újabb milliárdok a bankoknak, újabb megszorítások, ismételt bércsökkentések a dolgozók számára összeegyeztethetetlenek
• a görög néppel való szolidaritással;
• a közszolgálatban dolgozók, a vasasok korrekt béremelési követeléseivel – miután éveken át lemondtak reálbérük növekedéséről.

Ha Sommer folytatni akarja az «euró megmentésének támogatását», nem a szakszervezeti tagok és dolgozók milliói nevében beszél. A DGB-nek és ágazati szakszervezeteinek felelősségének, mandátumuknak, a dolgozók és a demokrácia védelmének megfelelően minden lehetséges módon el kell ítélnie a Merkel impulzálta politikát, elutasítani és NEMMEL szavazni a Bundestagban.

Alulírottak ragaszkodunk követeléseinkhez:
Képviselők, akik a dolgozó nép érdekképviseletét és a demokrácia szolgálatát hirdetitek, csak nemet szabad mondanotok a Görögország ellen irányuló csomagra, az ESM-re, a fiskális paktumra.
Csak nemet mondhattok:
• a bankoknak és spekulánsoknak juttatandó újabb milliárdokra;
• a görög népet pauperizáló diktátumra;
• a megszorító gyilkosságokra, melyek egész Európában a görögországi káoszhoz hasonlót hoznak létre.

Mondjatok nemet a Merkel-kormánynak és a trojkának!



REUNION

Két levelezőnk

Réunion: a társadalmi robbanás a nyomor és a munkanélküliség ellen

Láttuk a tévében azokat a fiatalokat, akiket a gyarmati rend elfogott. A Le Quotidien, ennek az Indiai-óceáni «francia» szigetnek a legnagyobb lapilapja febr. 24-i címoldalán: «a réunioni társadalom mélységesen kiegyensúlyozatlan, az egyenlőtlenség a jellemző, a megélhetés drága, a munkanélküliség magas … egyre növekvő számban komoly gondjaik vannak hónap végén az embereknek az elegendő jövedelem hiányában.»

Az 1991-es saint-denisi szociális robbanás után (11 halott), a 2009-es sztrájkmozgalom után, a nem régen történt mayotte-i felkelés után, a jelenlegi felkelés a francia állam 60 éves, Paul Vergés kommunista pártjával szoros együttműködéssel megvalósított «megyésítési» politikájának eredménye. Az Insee számai:
A népesség 50 %-a a szegénységi küszöb alatt él (havi 911 euró), 10 %-uk 390 euróból, amikor az árak 68 %-kal magasabbak a franciaországiaknál.
Mélységes nyomorban él a lakosság legnagyobb része. A munkanélküliség 30 %-os, a 25 év alattiaknál 60 %-os, szociális segélyből élnek, semmi választásuk nem marad, mint emigrálni Kanadába, Ausztráliába, Franciaországba, tízezer kilométerre.

25 ezer család vár lakásra. Adjuk mindehhez hozzá a szabad zónákat, ahol néhány család uralkodik az importot és a kereskedelmet kezében tartva, egy gyarmati mezőgazdaságot, melyből szinte teljesen hiányoznak a helyi termékek, az ingatlanspekulációt, a korrupciót – itt a «tropikus Európa» mérlege.


“A munkásmozgalomnak védenie kell a fiatalságot a megtorlás ellen”

A Nemzetközi Egyetértéshez tartozó Group Travayèr Larényon (GTR) aktivistái azért küzdenek, hogy a szigeten a munkásosztálynak és a fiatalságnak megfelelő képviselete legyen:
«Egy szikra elég… A szállítók az üzemanyagárak csökkentését reklamálják. A réunioni ifjúság lángra lobbant (…) Igen, van erőszak. A tőkés kizsákmányolás terméke, mely a fiatalokat munkanélküliségre ítéli.»

A Lorganisasion popiler po liber not pei (LPLP) nacionalista mozgalom: «66 évig antiszociális intézkedések alá vetettek bennünket, képviselőink ehhez asszisztáltak (…) óriási robbanás felé haladunk.»

Ivan Hoarau, a CGTR szakszervezeti titkára szerint: «A válság totális és szisztematikus, mert ez a tőkés társadalom válsága. (…) Az aranyszabály az aranyborjút szolgálja.»

A CGTR béremelést követel (1700 euró bruttó minimálbér), a minimális szociális segély emelését, munkahelyek létrehozását.

A PCR «négy hónapig 200 eurós drágasági pótlékot» kér. A prefektus febr. 24-én kerekasztalt hívott össze, hogy a társadalmi tűzvészt lecsillapítsa.

A CGTR egynapos sztrájkra hív és az európai szakszervezeti keretekben a szigorítás elleni napon tüntetésre a prefektúra előtt. Az biztos, több napig tartó éjszakai összecsapás után a szervezett munkásmozgalom feladata, hogy a fiatalok védelmét elássa. Ne hagyjuk őket elszigetelten, fogjunk össze velük, erősítsük egymást. A fiataloknak erre van szükségük.



A Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése honlapja

http://entente-internationale-des-travailleurs-eit-ilc.blogspirit.com/
vagy egyszerűen a böngészőben EIT Entente internationale (több nyelven minden cikk, archivum, rubrikák, országok, hónap, dátum, lapszám szerint)


Franciaország

Független Munkáspárt PARTI OUVRIER INDEPENDANT
87, rue du Faubourg-Saint-Denis -75010 PARIS
Tél. : 01.48.01.85.85
poi@fr.oleane.com
www.parti-ouvrier-independant.com

A POI országos titkárainak közleménye Szíria apropóján

Egy éve Tunéziában tömegek tüntettek «vízért, kenyérért», társadalmi és demokratikus jogokért, követelték «Ben Ali távozását», majd a nép el is űzte a több évtizedig uralkodó diktátort, aki mint az egyiptomi Mubarak, kegyetlen módszerekkel tartotta fent az imperialista nagyhatalmak és külföldi nagyvállalatok által kötelezett «rendet».

Egy évvel később, Tuniszban tartották meg a «Szíria barátai» konferenciát az Arab Liga és a francia, angol, amerikai nagyhatalmak részvételével. Ugyanez a típusú, intenzív médiakampánnyal megerősített tanácskozás előzte meg a líbiai háborút is. Az eredményt ismerjük. Líbia diszlokalizálódott, fegyveres csapatok rivalizálnak egymással. Tunéziával és Algériával határos vidékein megsokszorozódtak a fegyveres incidensek. A tuareg milíciákkal és a Líbiából érkező zsoldosokkal a háború elérte Malit.

A POI mindig a demokráciáért és nemzeti függetlenségért küzdő népek oldalán áll.

A tunéziai nép, a tunéziai dolgozók, történelmi szervezetükkel, az UGTT-vel szüntették meg a barbár rendszert.

A szíriai rezsim is régóta tartja elnyomás alatt saját népét a nagyhatalmak cinkosságával. Sarkozy 2008. júl. 14-én a katonai parádé elnöki tribünére hívta meg Bachar el-Assadot. A szíriai nép sorsa tragikus. De a nagyhatalmi beavatkozás, nevezetesen Katar bevetésével, az ún. «szabad szíriai hadsereg» létrehozásával, katari és nyugati finanszírozásban, fegyverekkel és fegyveresekkel keretbe foglalva azt fogja eredményezni, hogy a nép két tűz közé szorul saját földjén.

Egy szíriai katonai beavatkozás nem fog kiutat jelenteni a nép számára, újabb erőszakos cselekményeket fog eredményezni, felbomlasztja az országot, az egész régióra nézve közvetlen következményekkel. Közel 10 évvel az amerikai intervenció után Irak etnikai vagy vallási zónákra bomlott. Irán izraeli bombázásának veszélye szintén jelen van. A POI aláhúzza: egy szíriai vagy iráni katonai beavatkozás kiindulópontja lehet az egész térség lángra lobbantásának, kihatással az egész világra. Mindenki tudja, hogy a nagyhatalmaknak nem a demokrácia vagy a népek jogai számítanak: ez a térség termeli ki a világon a legtöbb kőolajat. A szíriai nép támogatása a katonai beavatkozás elleni harcot jelenti.

Több, mint 10 évvel ezelőtt a demokrácia és a humanitás nevében az amerikai hadsereg bombázta és elözönlötte Afganisztánt, hogy a tálibokkal leszámoljon. Egy évtized alatt az afgán nép több tízezer halálesettel és több százezer sebesülttel fizetett. Miközben az ország kivérzik, az amerikai és francia csapatok készülődve a kivonulásra azokkal a tálibokkal tárgyalnak, akik elkergetésére jöttek. A POI delegációja 2011 novemberében részt vett az algíri sürgősséggel tartott konferencián a katonai beavatkozások, a nemzetek diszlokációja ellen. A tanácskozás nemzetközi felhívást bocsátott ki a háborús fenyegetés ellen.

Egy szíriai és iráni katonai beavatkozás az egész világra kiható következményekkel jár, különösképpen pedig a válság által súlyosan érintett Európára.

Le a háborúval! Le a kizsákmányolással!


Claude JENET,
Jean MARKUN,
Gérard SCHIVARDI,
Daniel GLUCKSTEIN,
a POI országos titkárai


KOREA


A KCTU szakszervezet felelőseinek és aktivistáinak nyilatkozata. A KCTU 1995-ben született a dél-koreai diktatúra idején. 1997-es kongresszusa idején érte el legalizálását, politikai képviselet létrehozása mellett döntött a DLP (Demokratikus Munkapárt) formájában.
E párt fuzionált olyan pártokkal, melyek nem a munkásosztályt képviselik. A KCTU vezetése támogatja az új pártot.
Az aktivisták, akik ezt a nyilatkozatot tették, az osztályfüggetlenség nevében követelik e párttal való szakítást és munkáspolitika megvalósítását.

A KCTU szakszervezeti mozgalom tagjainak nyilatkozata

A három párt által létrehozott Egyesített Haladó Párt kizárólagos támogatása ellen
A dolgozók számára igazságos politika megvalósításáért


Nem tudjuk támogatni az Egyesített Haladó Pártot, mely azzal a párttal hozott létre egységet (a Nyílt Demokrácia Pártja = Részvételi Párt), mely elsősorban felelős a dolgozók kizsákmányolásáért és elnyomásáért.

A 1997-es nagy gazdasági válság után 10 évig ez a párt kormányzott. A tőke és a kormány által okozott válságban a dolgozókat tette felelőssé. Nem felejthető a számtalan dolgozó elbocsátása, s az sem, hogy ma is utcára tesznek embereket.

Amikor a Részvételi Párt hatalomra jutott, számos elvtársunk veszítette el életét, ideértve a mártír Kim Joo-ikot; a szervezett munkásság ellen megerősítette a megtorlást (helyiségek bezárása, a közszolgáltatásban a sztrájkjog megszüntetése, bebörtönzések). E kormány alatt sem volt kevesebb a rendőrség által keresett és lecsukott dolgozók száma, mint a korábbi kormányok alatt.

A kormány legalizálta a teljes munkaidős szakszervezeti bizalmiknak munkabér fizetése tiltását, kötelezett a tárgyalások egységesítésére – konspirációval, kizárva a KCTU-t.

A kormány aláírta a Koreai Köztársaság és az USA közötti szabadkereskedelmi egyezményt, amely ellen a dolgozók teljes erőből küzdöttek. A közszolgálati vállalatok privatizálása, az elektromossági és repülőtéri dolgozókat ért represszió, a szabályozott munkakörök csökkenése és az időszakos munka robbanásszerű növekedése, a nyugdíjrendszer fokozatos tönkretétele, a bércsökkentések miatti torz bérstruktúra kialakulása ennek az egyezménynek tudható, csakúgy a gyógyászat, az oktatás privatizálása, a Ssangyong gépkocsigyártó eladása egy sanghaji vállalatnak.

Mindez a dolgozók kárára. De a Demokratikus Munkapárt (DLP), mely a dolgozók politikai képviseletét vállalta, egyesült ezzel a Részvételi Párttal. Következésképpen többé nem kérheti a dolgozók támogatását.

A Részvételi Párt azt nyilatkozta, hogy az állampolgárok közös érdekének nem felel meg az ingyenes gyógyítás, oktatás, stb. Ez a párt forszírozta, hogy ne legyen munkáspolitika, ne legyen állami ellenőrzés, megszüntette a dolgozói kiküldetés rendszerét, a helyi és szuverén gazdaságot, Koreát az USA érdekei alá rendelte. Mindez megadja a három párt egyesüléséből létrejött Egyesített Haladó Párt tónusát. Ez egy liberális párt. Nem csak a munkás szót hagyta el, «öt nagy célkitűzése» között nem szerepelnek a munkások célkitűzései sem. Politikai vonalon a Részvételi párt elnyelte az összes többit, így az egyesült párt megszünteti a neoliberális tőke elleni csatát – melyet pedig a KCTU tagjai igényelnek –, bázisjellegű progresszív jellegét elveszítette, mert feladta a tőke megdöntésének és új világ alkotásának perspektíváját. A dolgozókat nem képviselheti.

Eképpen a KCTU támogatását nem élvezheti.

(…)
Mindeddig a dolgozók politikai megerősítése kudarcot vallott. Helyes politikai irány kell, megfelelő vezetés ahhoz, hogy ne így történjen.
(...)

Újból felemeljük az antikapitalista társadalmi forradalom lobogóját és munkáspolitikát követünk.
(…)

Konföderációnk végrehajtó bizottsága megvonja támogatását az Egyesített Haladó Párttól. A konföderáció politika vonalát demokratikus módon a dolgozóknak meg kell vitatniuk, s küldötteik kétharmadának el kell fogadnia. Folytatjuk deklaratív mozgalmunkat az elnöki és általános választásokig egy valódi munkáspolitika követése érdekében.


A szakszervezetek koreai konföderációja tagjai mozgalma


Felelősök:
LEE Sangmu szakszervezeti felelős, tömegközlekedés,
LEE Sangjin szakszervezeti felelős, vegyipari szakszervezet,
JANG Baekgi szakszervezeti felelős, egyetemi dolgozó,
LIM Sungwang szakszervezeti felelős, magánoktatás,
PARK Yugi volt szakszervezeti felelős, vasas,
WON Youngman volt szakszervezeti felelős, pedagógus,
JEON Daeseok a közszolgáltatási szakszervezet volt alelnöke,
KIM Huijun Gangwon felelőse,
KIM Sungmin Chungbuk felelőse,
KIM Dongdo Jeju felelőse,
JEONG Gwangsu Jeonbuk felelőse,
LEE Jeonlak Gyeongbuk felelőse,
CHEON Yeonok Busan alelnöke,
BAE Seongtae Gyeonggivolt felelőse,
GO Jonghwan Szöul volt felelőse,
EOM Yeonseob Daejeon volt felelőse,
LEE Kyeongsu Chungnam volt felelőse

(összesen 1523 aláíró, szakszervezeti aktivisták, felelősök)



AFGANISZTÁN

Új ellenállási hullám öntötte el az országot a megszállás ellen

Afganisztánban az USA és a NATO agresszív megszállása elleni rezisztencia új szakaszába lépett. A közelmúlt bátor tüntetései északtól délig, kelettől nyugattól milliókat mozgattak meg kimutatva, hogy a megszállással szembeni ellenséges érzület nem csökken, hanem növekedik, és egyre nyilvánosabb formában kezd testet ölteni.

Az amerikai és NATO háborúcsinálók az összes jogon és konvención erőszakot tesznek, gyűlöletes bűncselekményeket követnek el katonai operációik alatt és borzalmas fogolytáboraikban az állampolgárok ellen. Ne is várják, hogy áldozataik virágokkal fogadják őket, mint a «terrorizmus elleni háború hőseit». Ellenkezőleg, úgy tekintünk rájuk, mint háborús bűnösökre, az afganisztáni fizikai és kulturális értékek megsemmisítőire.

Amikor az amerikai imperializmus és szövetségesei civileket ölnek meg, asszonyokat aláznak meg, gyermekeket terrorizálnak éjszakai bevetéseiken, ne várják, hogy a nép csöndben tűrje bűncselekményeiket.

Ami még inkább világos, ezeknek az embertelen imperialista erőknek az ölésen kívül más is kell: levágják az ujjakat, holttestekre vizelnek, gyermekeket erőszakolnak meg szórakozásból – ez mutatja, mit is értenek a demokrácián, emberi jogokon, kultúrán.

2012. febr. 8-án a NATO légiereje több tucat civilt ölt meg Kapisa tartományban, s ugyanebben a hónapban Kunarban. De 22-én Nangarharban egy lánynevelőt bombáztak NATO helikopterek, egy tucat kislány megölve és egy tucatot megsebesítve. Az USA és a NATO washingtoni, brüsszeli és kabuli vezetői megelégedtek azzal, hogy bocsánatot kérjenek.

Az utóbbi 10 év az afgánok életének legszomorúbb évtizede. Most már érti az afgán nép az imperializmus piszkos céljait, nem hagyja magát rászedni a demokrácia, az emberi jogok és a fejlődés hamis lózungjai által. A tálibok sötét rezsimét megszüntetve egy korrupt, maffiózó, felelőtlen rendszert kényszerítettek Afganisztánra, rosszabbat bármelyik korábbinál.

(…)

A Left Radical Organization of Afghanistan (LRA) mélyen elítéli az USA és a NATO afganisztáni barbár cselekedeteit, támogatja a dolgozók, elnyomottak, az összes áldozat tüntetését és legális akcióit, a 2012 februárja óta tüntetésen mintegy száz megölt mártír családjának őszinte részvétét nyilvánítja és a több ezer sebesültet támogatásáról biztosítja. Mert meg kell mutatni, hogy az afgán nép nem hagyja, hogy a megszállók játszanak jövőjével. Mert meg kell mutatni, hogy a fejlett technológia, a tömegpusztító és vegyi fegyverek, a dollárok százmilliárdjai sem tudják megtörni a nemzetet jogai és saját védelmében.

Az LRA minden békeszerető, imperialista- és háborúellenes pártot, szervezetet, szakszervezetet és egyént arra hív, követelje az afgán kormánytól a közelmúlt tüntetései kapcsán letartóztatottak szabadon bocsátását.

Le a megszállással!
Le az elnyomással és a megalázással!
Éjlen a megszállással szembeni ellenállás!


Left Radical Organization of Afghanistan (LRA)
2012. febr. 27., Afganisztán


Kapcsolattartás
Informations internationales
Entente internationale des travailleurs et des peuples
87, rue du Faubourg-Saint-Denis 75010 - Paris -France
Tél : (33 1) 48 01 88 28Fax : (33 1) 48 01 88 36 E.mail eit.ilc@fr.oleane.com


Directeur de la publication : Daniel Gluckstein - Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75010 Paris (France) - Commission paritaire n° 0713 G 82738
Edité par “Les Amis de l’Entente”, 18, allée Colbert, 78470 Saint-Rémy-lès-Chevreuse

A háromszegénylegények

Amikor már nem bírták tovább a nélkülözést, a háromszegénylegények eldöntötték, hogy gyalog mennek télvíz idején az új kormányzóhoz elpanaszolni nagy bajukat: nincs munka, nincs kenyér, el fog pusztulni az ország. Egy hétig kellett menniük, útközben sokan csatlakoztak, elkísérték őket egy darabon hozzátéve saját nyomorukat. Közöttük voltak a régi kormányzó vazallusai is, akik váltig állították: nekik aztán nem sok közül van a nyomorhoz… pedig a földek már 20 éve parlagon hevernek, arrafelé azóta csak az adó nő, meg az árak. A háromszegénylegények közül volt, aki elhitte, volt, aki nem. Csak csendesen mondja egy egyik: «Már hogy a fenébe ne tehetnél te a mi nyomorunkról, Pista, mikor éppen te voltál kormányzástok idején a tótumfaktumunk? de meg már azelőtt is! Nándi, te meg egyenesen a nagy Manitu voltál munkaügyben a nagy sivatagosítások idején!» De azért csak továbbmentek. Odaértek az új kormányzó háza elé, hát, ott még dzsemborit is csaptak a tiszteletükre a régi vazallusok! Aztán úgy fordult, hogy egy régi vazallus meghívást küldött számukra magától a császártól! (A császárban nagyon bíztak, olyan messziről biztos nem látja kedves népei közül is a legkedvesebb romlását, de ha megtudja, haj!) Jó is lesz, így nem vízágyúval meg könnygázbombákkal fogadják majd őket, ahogy a császárvárosban szokták a követelőző alattvalókat, hanem terüljterülj-asztalkával.

Így is lett. Voltak még a császári hajbókolók főfőgyűlésén (ahol ugyan nem alkotnak törvényeket, nem is ügyelnek a hatalom törvényességére, pláne nem ellenőrzik a császárt, a kormányzókat, de különféle elhomályosítási szempontokból mégis ez a neve…). Találkoztak még a hajbókolók legszegényebbpárti csoportjával. Kaptak is annyi, de annyi neszesemmifogdmegjól igéretet, hogy alig bírták hazavinni! (De arról egy szó nem sok, de annyi sem hangzott, hogy császári rendeletre vetették be sóval a földeket...)

A legszebb az volt, hogy „a császár mindent megtesz a népéért!” – azért is a legszebb, mert ezt mindenki állította a legszegényebbpártiaktól a leggazdagabbpártiakig. Akkor meg biztosan igaz is lehet! Vagy nem?

Tőkés német magánkommandó belga munkások ellen

Febr. 26-án vasárnap délután kéttucat emberből álló – gumibottal, baseball-ütőkkel, könnygázsprayvel felszerelt – német magánkommandó érkezett a sprimonti (Liège mellett) Meister üzemébe. Az üzemi vezetés küldte, hogy a belga lányvállalatnál készített autóalkatrészeket kamionra pakoltassa és elszállíttassa.

A szakszervezetek úgy döntöttek, megakadályozzák a manővert. A magánkommandósok erőszakot alkalmazva kiszorították a munkásokat, 2 kamiont és 2 furgont megraktak. Az üzem kijáratát azonban mintegy 50 munkás blokkolta megakadályozva távozásukat.

Időközben a rendőrség is megérkezett, majd a társadalmi ombusman, aki rendkívüli vállalati tanács összeülését javasolta, a helyi polgármester, aki megtiltotta a járművek mozgását.

Néhány napja rendkívül feszült a helyzet a német vezetés és a személyzet között a mintegy 80 dolgozót foglalkoztató Meister Beneluxnál, amióta kiderült, hogy a cég delokalizációt tervez (a Cseh Köztársaságba). Szerdán a sprimonti dolgozók elfogták a vezetést és elzárták.

Az RSG nevű aacheni kommandó hétfőn hajnali 1h30 felé rendőri kísérettel hagyhatta el az üzemet, de semmilyen terméket nem vihettek magukkal.

A nyugalom helyreállt, de a harag és keserűség nem csillapodik. Jean-Luc Noirfalise, a FGTB szakszervezet felelőse: ’’Hogy egy magánkommandót fizessenek meg azért, hogy a dolgozókat és a szakszervezeteket bojkottálják, a 30-as évek óta nem láttunk! (…) Ez a diktatúra kezdete. Azt gondolom, egy jogállamnak, ha az akar lennni, nagyon gyorsan reagálnia kell. Mi az FGTB-nél mindenesetre ezt tesszük.’’

Az ügyben a szakszervezetek és 3 munkás külön is feljelentést tett.

A kínai kulturális forradalomról

(megjelent 1971-ben a La Vérité 551.- 553. számában, Pierre Broue írása, a IV.Internacionálé álláspontja)

(14. rész)

Politikai forradalom Kínában

Az gondoljuk, az elemzés, ha lakonikus és kivonatos is, próbál elegendő elemet adni a „kulturális forradalom” interpretációjának fő tézisei közül a «spontaneitás» és a «bürokrácia machinációja» eltávolítására. A két elem valójában nagyon szorosan összekapcsolódott: a mozgalom tagadhatatlanul «fentről» indulva a bürokrácia két frakciója harcának fegyvereként a tömegekben valódi visszhangra talált abban a mértékben, amennyiben válaszolt szükségleteikre és mélységes várakozásukra még torzult formájában is. A spontaneitás a régóta összesűrűsödött alaptendenciák közötti találkozópont, a «bizonyos felelősök» elleni felkelésre biztatás által levegővétel kérése, és példája az eredetileg el nem nyert, de gyorsan annak nyilvánított «szabadságjogoknak». Így jutottunk el a «kontrollált mozgósítástól» addig, amit «spontán» áradásnak nevezhetünk. Annak ellenére, hogy az 1966-os «rebellisek» generációja ebbe a harcba minden látszat szerint a hagyományokra támaszkodás, korábbi tapasztalat útmutatása híján vetette bele magát, a tisztogatás mégis jól sikerült a Száz virág másnapján. Ebből a szemszögből a fiatal nemzedék öntudata a «kulturális forradalom» előestéjén valóban «tiszta lap» volt, ez magyarázza a követelések zavartságát és azt a tényt, hogy közös nevezőként «Mao gondolata» szolgálhatott mint referencia az elnök politikai gyakorlatával szemben fellépő minden csoport számára, legyenek azok Liandong-szerű „konzervatívok” vagy „5.16”-féle „veszettek”.

Ez a helyzet persze a „megújított” kínai kommunista párt természetéről is kérdéseket vet fel. Mao Cetung külföldi csodálói – melyek között Jean Daubier kétségkívül a legpozitívabb jelenség – támogatják azt a tézist, miszerint a kínai kommunista párt forradalmi, a munkások, parasztok számára autentikus, de hatalmának első 17 évében «bürokratikus típusú deformálódást» szenvedett el, mely maga vezetett saját keblén belül a revizionista irányzat megjelenéséhez és a Zou Zi Pai restaurációs tendenciáihoz. Mao, aki a revizionizmus ellen az eszme fenntartása és elmélyítése történelmi feladatának letéteményese, az igazi kommunista gyakorlaté, harcba vetette magát, hogy ezt a «deformálódást» megszüntesse és végül el is érte a «párt» és a «tömegek» közötti új, demokratikus viszonyok létrehozásán keresztül. A tézis csábító a maga egyszerűségében és erkölcsi tanulságaival, de végül is csak a Lin Piao által kifejtettek áttételének tűnik a fejlett országok aktivistái számára is érthető nyelvezeten: «Mao Cetung pártunk legnagyobb vezetője, minden szava normaként szolgál mozgalmunkban. Mao Cetung sokkal több dolgot tett, mint Marx, Lenin, Engels. Ők személyesen nem vezényeltek le egy proletárforradalmat. Nem hasonlítanak Mao Cetungra… Lenin (munkássága) nem tartott olyan sokáig, mint Mao Cetungé. Kína lakossága tízszerese Németországénak, háromszorosa Oroszországénak, forradalmi tapasztalatai termékenyek. Kína nagyobb, kiválóbb mindegyiknél. Az egész országban és az egész világon Mao Cetung a legnagyobb».

A «kulturális forradalom» lefolyása és mérlege világosan megmutatja a kínai kommunista párt természetét, amelyet nem feltétlenül kérdőjeleztek meg, és ahogy mi gondoljuk, ez egy bürokrata centrista pártot jellemez. Bizonyos tekintetben úgy tűnik, hogy ez utóbbi évek megcáfolhatatlan módon jobban kimutatják, mint az 1928-as rekonstrukciója utáni politikája analízise.

Nem térünk ki újra a tömegeknek szóló kontrollált felhívásra, sem a hadsereg manipulációjára – melyek feltáró jellegűek a maoista vezetés természete bemutatásához, amelyet gondosan alá is húztunk. Ami az apparátus berkein belüli csatát illeti, nincs elégséges tudomásunk ahhoz – ez is egy jel –, hogy egy analóg elemzést akárcsak el is kezdjünk. Annak szisztematikus használatára vannak jelek, amit Lucien Bianco így hív: „a kínai kommunista párt és a Szovjetunió Kommunista Pártja korábbi tapasztalataiból fakadó, a tökéletességig bejáratott technikák.” A hadsereg és a rendőrség a kulisszák mögött avatkozott be – néha nyíltan is, de sosem volt publikus a történések idején –, pl. 1966. februárjában az úgynevezett „államcsíny” idején, de Központi Bizottság 11. szessziója előestjén is a következő év augusztusában. Liu Shao Chi és Teng Hsziao Ping kisebbségbe kerülése megkérdőjelezhetetlenül antidemokratikus, de még meg sem felelt a szervezeti szabályzatnak: a tagok kierőszakolt vagy inspirált távolléte, a „kulturális forradalom központi csoportja” tagjainak (akik nem tagjai a Központi bizottságnak), az elnök frakciójának jelenléte és részvétele miatt. Ugyanezekkel a jelenségekkel találkozunk a 12. szekció alatt – sőt, vitatható összetételben –, mely eltávolítja Li Chao-chit köztársági elnöki posztjáról, melyre a köztársasági országgyűlés – ahogy a párt központi bizottsága is – választotta, tehát visszahívni is csak neki lett volna joga. Összefoglalva az apparátus küzdelmének efajta technikai jellemzőit, Lucien Bianco írja:

„Érdekesebb – de erősen klasszikus – az irodalmi vagy ideológiai polémiák fegyverként és a politika harc maszkírozásakénti használata, a megjelenített vagy példaként szolgáló célpontok kiválasztása, az a postériori felfedések (találóan választott régi információk kapóra jött nyilvánosságrahozatala és okos interpretálása), az egyének múltja és a párttörténet örökös rekonstrukciója, röviden: mindaz, ami feltűnik a „titkos és nyilvános” dialektikájából – a „titkos és harsonaszó” dialektikájából inkább, mivel amit felfedni óhajtottak, azt a mass medium és az egész ország felkapja és hamarosan nem lehetséges már ignorálni azt, amit addig nem volt szabad megismerni”.

Hozzá kell adni a „baloldal” támadását illető gyakorlatot, amikor azt állítják, hogy az valójában „jobboldali” – olyan gyakorlat, amit Daubier speciálisan kínainak tart –, ami olyan jól felfeldi a bürokrácia mentalitását és módszereit. Mao és az övéi kifehérítésének vágyában addig megy, hogy megerősíti, a KP hivatalos sajtója soha nem titulálta a baloldali ellenzéket „leplezett jobboldaliaknak”, ami ellentétben áll a mindenki, különösen az apparátus számára hozzáférhető igazsággal.

A legkiválóbb megfigyelők is elhanyagolták eddig a maoista politika bürokrata voltát leleplező másik aspektust. Annak nemzetközi politikájáról van szó. Annak kimondását, hogy a kapitalizmus ma Jugoszláviában és a Szovjetunióban restaurálódik, nem szabad könnnyedén kezelni, úgy mint a realitástól a földrajzi távolság miatt elvágott ázsiai nemtudás eredményét. Az ilyen ellenigazságok akkorák, hogy kétségeket támasztanak még a tudományosan legalaposabb elemzéseket illetően is. Ugyanilyenek a jelenlegi vezetés ismételt kijelentései, miszerint ma a világforradalom súlypontja az afro-ázsiai országokban van a szegényparaszti harcok bázisán. Az a mód, ahogyan a maoista vezetők általában a kommunista mozgalom történetét szétmorzsolják és a világ más részének osztályharcát bemutatják, szintén árulkodó. Szükségszerű a múltban vitt politikájuk védelmében is. Ez szolgál tökéletességük bizonyítására, és az attól való félelmük leplezésére, hogy a haladó országok (az elmaradott országok parasztságánál vitathatatlanul kevésbé manipulálható) proletariátusa ténylegesen sorompóba lép. Egyébként a nyugati, a „maoizmus” által vonzott aktivisták figyelmét is csábítani kellett, hiába a metsző ellentmondás a mód és a mindig hangosabban hangoztatott elvek között a „nemzetközi proletariátust”, a „marxista elemzés szükségét”, a „politika elsőbbségét” és a „munkásosztály forradalmi szerepét” illetően.

A Kínai Kommunista Párt histográfiája a „kulturális forradalom” alatt mélységesen át lett alakítva úgy, hogy Liu Shao-chi és társai múltbéli szerepét a jelen „árulói” és ”burzsoá ügynökök” szerepkörnek megfelelően átformálták: a történelem alárendelésének ez a bürokratikus játékszabálya. De ez a részleges átdolgozás szándékosan elhanyagolta a lényeget, Sztálin és a SZU Komm. Pártjának szerepét, szándékos hamisítását, a Kommunista Internacionálé felelősségét a kínai kommunista párt történetében (és kudarcaiban). Mint a győztes sztálinizmus legszebb idején, a j e l e n l e g i kínai kommunista sajtó azt magyarázza, hogy 1927-ben a Csang Kai-sekkel szembeni forradalom kudarca Chen Du-xiu, a párt alapítója és vezetője „opportunizmusának” köszönhető, akinek pedig volt bátorsága denunciálni a sztálinista vezetés és a Komintern diktálta kapitulációs politikát, akinek fejét Liu és Mao együtt reklamálták Cheng Kai-seknél (miután Chen csatlakozott Trockij baloldali ellenzékéhez), pártjukat pedig a Kuomintanggal ők maguk békítették... Holott senki nem ismeri jobban, mint Mao – aki maga is kritizálta, sőt sajátos módján küzdött is ellene – a sztálini vezetés gyászos szerepét, amely a megbéklyózott kínai forradalmat kiszolgáltatta osztályellenségének!

Ugyanígy a kínai kommunista történetírás ahogy korábban is, ma is (1971-ben) átveszi – s még egy Mao által eltávolított Chi Pen-yü sem kivétel – a szovjet történelem sztálinista verzióját, amely Trockijból, Buharinból, Pjatakovból, Zinovjevből, Kamenyevből és más régi bolsevikokból „népellenséget”, „imperialista ügynököt” csinált, és akik eltávolítása Sztálin számlájára írandó. Ugyanez a konzervatív ösztön nyilvánul meg a magyar kommunista aktivisták Petőfi-körével és a magyar munkások forradalmi tanácsaival szembeni, még Hruscsov által is terjesztett rágalmak fenntartásával – hisz’ elveikben olyan hasonlóak a „sanghaji kommünhöz”. A magyar forradalom eltiprásának igazolására a kínai vezetők még ma is (1971) «ellenforradalomról» beszélnek, annak magyarázatával nem foglalkozva, hogy annak leverésére miért küldött tankokat az a hatalom, mely a világot revizionista ellenforradalomra inspirálja!

Talán még rosszabb, hogy olyan kommunista vezetők, akik egy munkásállam degenerációját úgymond egyenesen a gyökereinél akarják támadni, ennek az elfajulásnak az okait helyesen az imperializmus konkrét nyomásában és egy elégtelenül fejlett gazdaság bázisán a burzsoá ideológia túlélésében ismerik fel, bűncselekményt követnek el, amikor ennek kezdetét a Szovjetunióban Sztálin halála másnapjára teszik. Valóságos tündérmesét – vagy inkább gonosz démonokról szólót – tálalnak a fiatal kínai nemzedékek elé annak magyarázatára, hogy az elfajulástól (Sztálin határozott vonalának köszönhetően) megvédett szovjet állam csodálatosképpen, néhány hónap alatt, Hruscsov alatt átalakult a tőkés restaurációt védő burzsoá állammá. A történelem – mely a marxisták számára a múlt konkrét helyzeteinek konkrét elemzése – az ő tollukból rossz fantasztikus regény vagy magic-fiction, hitelességét elveszti és átfordul a keresett igazolás ellentétébe. Az elmélet, a marxista módszerek és a felvilágosítandó tömegek irányában ugyanaz a megvetés árad – vagy talán a félelem az elvektől, melyek hatalmukba keríthetik a tömegeket és anyagi erővé válhathatnak –, ez teszi lehetővé teszi számukra annak szimultán megerősítését, hogy a bürokrácia egy osztály, hogy Norodom Szihanuk pedig „haladó”.

A kínai forradalom egycsapásra elvágva találja magát minden olyan erőtől a világban, mely a munkásosztály szerveződéséért dolgozik az egyetlen kiút, a világforradalom érdekében. Mao Cetung és hadnagyai a harmincas években reménytelenül keresték a sztálinista bürokrácia kegyeit akkor, mikor az a német forradalmat likvidálta, vagy a spanyol forradalmat döfte hátba, s ma pedig szövetségest keresnek az albán retrográd és rendőri bürokráciában, a legsztálinistább, tompa lengyel bürokratákban, és ellenállnak a kínai forradalom egyetlen valódi szövetségeseinek, a lengyel diákok „tömegkritikájának”, vagy a csehszlovák dolgozók „hatalomátvételének”. Felhívásaik a Szovjetunió vezetésének lábainál nem az új generáció felé irányulnak, amelyek próbálják a „proletárdiktatúrában a legszélesebb demokráciát” (Lenin hagyománya) megtalálni, hanem a sztálini aparátcsikok legkorlátoltabb csoportja felé, amelyek számára a Prágába tankokat küldő Brezsnyev „puha” és „rohadt liberális”. Ragaszkodva a sztálinizmushoz, mely kebelén évtizedeken lélegzett és konspirált, Mao Cetung továbbra is hátat fordít azoknak a mozgalmaknak, melyek 1953 óta jelzik a proletariátus ébredését és csöngetnek a bürokráciának a Szovjetunióban és szatellit-országaiban.

Azonban hiba lenne azt levonni, hogy a maoista frakció (és a párt, amelyet megtisztogatva és megújítva sikerült maga alá gyűrni), ugyanolyan típusú, mint amit a SZU-ban Brezsnyev tartott a kezében, vagy más ellenforradalmi apparátus a világon. Először is, ahogyan kimutattuk, a kínai bürokrácia de facto szakított a sztálini bürokráciával (Sztálin és minden követője alatt), és azért is, mert utána – a kulturális forradalom összes fejleménye mutatja – olyan fejlődési szakaszba ért, mely ezen legalább innen van. Chi Pen-yünek megfellebezhetetlenül igaza van, amikor 1967-ben megerősítette, hogy ha a szovjet vezetők lehetővé tették volna a tömegek számára a szabadságjogokat és az akkori Kínában gyakorolt demokratikus jogokat, a „modern revizionizmus nagyurait” régen megdöntötték volna. Még jobb: a „maroknyi Zou Zi Paï” attitüdjét elemezve a maoista frakció olyan leírást ad, mely teljes részletességgel megfelel a Kreml bürokráciája által dominált összes ország bürokratái leírásának. Magatartásuk jellemzése a Vörös Zászlóban:

„a párt fölötti hatalmukat arra használják, hogy becsapják, elhallgattassák tömegeket, a forradalomnak ellenálljanak ... Mindenkire ráragasztják az ellenforradalmár bélyegét, aki ellene fordul, attól megszabadulnak, börtönbe csukatják”.

Vagy:

„Amit védenek, az a saját hatalmuk. A forradalmi tömegek nyomása alatt formailag előfordul, hogy egy-két engedményt tegyenek, de ezek mélyén is egy a céljuk: a tömegek feletti elnyomófunkció fenntartása. A hatalom területének legkisebb parcellájáért is küzdenek és ebben nem tesznek semmilyen engedményt.”

1932-ben Trockij egy kínai elvtársának írva azt magyarázta, hogy a ha a kínai KP eljutna a hatalom meghódításáig, hamarosan súlyos válságban találná magát amiatt, hogy lényegében a parasztságra támaszkodik és a demokratikus nemzeti forradalom időszakában nem a munkás- és kommunista elemeket, hanem a demokrata kispolgárságot nyerte meg magának. A kommunista párt bürokrata-paraszti és munkás szárnya közötti elkerülhetetlen konfliktus szükségessé tenne egy második forradalmat. A szovjet társadalom valóságának és az 1917 óta lezajlott forradalmak mély ismeretén alapuló hasonló elemzést Mao Cetung nem készíthetett volna (ismerve empirizmusát és az elmélet mélységes megvetését). De tudatosan lavírozva az ellentmondásos erők között, ideértve főként a kulturális forradalom időszakát, mégis több mint 40 évig megőrizte magát a pártvezetésben.

A híres „vita a nép keblén rejtező ellentmondásokról” ténylegesen tartalmazza az öntudatra ébredést – limitált, de elképzelhetetlen egy Sztálinnál, Hruscsovnál, Brezsnyevnél – ezen ellentmondások természetéről, melyek közül a legfőbb a forradalom által bevezetett új típusú termelési viszonyok és a termelőerők gyengesége között létező kontradikció. Innen kiindulva felsorolja a ”nem antagonisztikus” ellentmondásokat, a város és vidék, a proletariátus és parasztság között, pl. a „kisszámú munkás és néhány funkcionárius túlzottan magas fizetése” és, hogy utóbbiak reklamálják az „azonnali gond fordítását anyagi érdekeikre”, mely hozzájárul az ellentétek kiéleződéséhez. Ebben az elemzésben megtaláljuk a Zou Zi Paï-t a kulturális forradalmon keresztül megsemmisítő tömegmobilizáció legfőbb jelszavainak megalapozását. A fontos, a mao cetungi gondolat limitje, hogy számára „nem antagonisztikus” ellentétről van szó. A „kulturális forradalom” – ahogy a „nagy ugrás előre” is – olyan kísérletet tartalmaz, mely megkísérli összebékíteni ezeket az ellentéteket anélkül, hogy a keretet érintené: a kommunista párt monopóliumát, a hatalom bürokratikus struktúráját. Innen vannak a bürokraták ellen a tömegekre támaszkodó centrista politika cikcakkjai; de meg a kádereket meg is kell védeni a tömegekkel szemben; e gondolat „abszolut hatalma” az ellentétek elfojtásához kell, a „szocializmus építése egy országban” politikájához szükséges, amit a „világforradalomért való küzdelem” jele alatt helyez el.

Az új tény, hogy a «kulturális forradalom» lefolyásában Mao és hívei beismerik a politikai forradalom hajtásait, sőt, bizonyos módon annak kommunista „legitimitását” is, a munkásosztály forradalmi kívánságait akarják átformálni reformista vállalkozásba, egyszóval „a felvilágosodott despotikus bürokrácia” új modellje építésére felhasználni.

Lucien Bianco, akiről konstatáltuk, hogy éleselméjű és pesszimista, ezt írta:

„Mindezek után lehetséges, hogy a jövő a kulturális forradalom korszakának termékenységét felfedi egyszer, nem csak és nem éppen a kritikák és jogos követelések okán (...), hanem főként, mert a vörös gárdisták közül sokaknak az a képzete támadt, hogy a forradalom nem fejeződött be, új (antibürokratikus) szakasz kerül napirendre”.

Hírek és vélemények

Lázár János fideszes frakcióvezető és több képviselőtársa által jegyzett előterjesztés már február 16-án megérkezett az Európai Bizottsághoz, vagyis három nappal azt megelőzően, hogy elfogadta a parlament – távolbalátnak.

Bejelentheti a sztrájkot a metró- és HÉV-vezetőket tömörítő Fővárosi Közlekedési Dolgozók Demokratikus Szakszervezete, ha a múlt héten megkezdett kollektív munkaügyi vita eredmény nélkül zajlik – kollektív szerződés helyett átmeneti megállapodás, a cég ötmilliárdot spórol a béren kívüli juttatásokon, hurrá, dolgozók, nem lesz sztrájk!

Szabad-e egyetemet foglalni? – nem szabad, de lehet (sőt, muszáj)

Bár 40 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma egy év alatt, a munkanélküliség aránya továbbra sem csökkent – csak helyet cseréltek.

Ángyán: „maffiacsaládok, spekuláns nagytőkés oligarchák és a volt téeszeket, állami gazdaságokat a többiek elől elprivatizáló nagybirtokos zöldbárók koalíciója” – meg az üzemeket, gyárakat, a közszolgáltatásokat, egyszóval: mindent!

Simor András egy forintos fizetést kért az MNB elnökeként végzett munkájáért, azt is visszamenőleg – a Magyar Nemzeti Bank «függetlensége» csak Magyarország nemzetközi pénzügyi piacoktól való függőségét jelenti…

Hoffmann Rózsa az erkölcstanról : át kell írni a tankönyveket is – a 2x2 legyen 5, a mohácsi vész meg 1234, úgy erkölcsösebb

A kormány úgy látta jobbnak, ha a munkaadók támogatására csoportosítja át azt a 21 milliárd forintot, amelyet eredetileg az egykulcsos adózás miatt rosszabbul járó dolgozók kaptak volna közvetlenül – a számítások szerint azonban akkor is jobban járnak a cégek, ha dolgozóik kirúgásával spórolják össze a többiek fizetésemelésére valót (és ezzel elesnek a többletjuttatástól), akkor meg pláne, ha a béren kívüli juttatásokat veszik el.

Félmillió forintnál is többet veszíthetnek 2014-től azok a polgármesterek, akik egyben parlamenti képviselők is, mivel az új választási szabályok szerint meg kell válniuk valamelyik posztjuktól – évente? havonta? naponta?

Orbán szerint az Európai Bizottság kifogásai olyan „technikai kifogások, amelyek orvoslása gyorsan és könnyen megtörténhet” – így van, lényegileg egyek vagytok, Viktor!