Magyarázat fiatal barátainknak...

Lev Davidovics Trockij

1879. november 7-én (a régi pravoszláv naptár szerint október 26-án) született a herszoni kormányzóság kis falujában, Janovkában. Megjárta a csúcsok csúcsait és a poklok poklait a politikában és magánéletében egyaránt: neve egyenlő volt a proletárforradalommal, Lenin után a legtekintélyesebb vezetőnek számított, majd a szocializmus elárulásának szinonimája, viselője pedig a népellenség megtestesítője lett a szovjet birodalomban.

A cár idején kétszer száműzték Szibériába, megjárta 1917-ben az Ideiglenes Kormány börtönét, illetve a győzelemre jutott szovjethatalom emigrációra kényszerítette. Az első világháború éveiben kiutasították Bécsből, Franciaországból, távollétében börtönre ítélték Németországban, letartóztatták Spanyolországban, hadifogoly-táborba internálták Kanadában. Két feleségétől két leánya és két fia született, de még életében elvesztette mindegyiküket, akárcsak (elv)barátait - őket a szó szoros értelmében kilőtték mellőle.

Pályafutása a hivatásos forradalmáré. Neveltetése, odesszai tanulmányai és kezdeti mozgalmi tapasztalatai a nemzeti elhatárolódáson felülemelkedő internacionalista áramlatok felé terelték. 19 évesen tartóztatják le és börtönözik be először, 21 éves, amikor száműzik, s még mindig csak 23, amikor Londonba érkezve elkápráztatja az oroszországi szociáldemokrata emigráció vezérkarát. Szuverén egyénisége nehezen tűrte a csoportbeli kötöttségeket. Kezdetben Leninnel tartott, de már 1903-ban szembekerült vele, a mensevikekhez csatlakozott, majd 1904 decemberében velük is szakított forradalomelméletük különbözősége miatt - a forradalom permanenciájára vonatkozó elképzelése Lenin felfogásához állt közelebb. 1904 és 1917 között "frakción kívüli", középutas álláspontra helyezkedett a különböző áramlatok között, meg-megújuló kísérleteket téve összebékítésükre, egyesítésükre.

A mozgalom azon ritka vezetői közé tartozott, akik nemcsak elméleti téren, de a gyakorlati munkában is ütőképesek voltak. Az 1905-ös forradalom idején a pétervári szovjet élén állt, akárcsak az 1917-es események idején. 1917-ben belépett a bolsevik pártba, tagja lett a Központi Bizottságnak, októberben Lenin mellett ő irányította a felkelést. A bolsevik kormányban külügyi népbiztos lett, de miután a németekkel folytatott breszti béketárgyalásokon Lenin utasítását megszegve nem hajlott a kompromisszumra ("sem háború, sem béke"), átkerült a hadügyi és a haditengerészeti tárca élére. Elévülhetetlen érdemeket szerzett a Vörös Hadsereg megszervezésében és a polgárháború megvívásában. Nevéhez fűződött az első lágerek létrehozása, melyeket a szovjethatalom ellen lázadók izolálására szánt. A hadikommunizmus éveiben Trockij mint a gazdaság szervezője szerzett hírnevet .

Konfliktusa Sztálinnal - akit nemes egyszerűséggel csak «pártunk legkiemelkedőbb középszerűségének» titulált - még Lenin életében kirobbant. Trockij 1923-ban hadat üzent a Központi Bizottságnak és a Központi Ellenőrző Bizottságnak, az apparátust téve felelőssé a pártbeli légkör megromlásáért. Deklarációkon túl nem sokra jutott, ellenben ellenzéki tevékenysége miatt 1925 januárjában leváltották hadügyi népbiztosi tisztségéről, 1926 októberében kizárták a Politikai Bizottságból, 1927 novemberében a pártból, 1928 januárjában Alma-Atába száműzték, végül 1929 januárjában «szovjetellenes tevékenysége» miatt a Szovjetunió elhagyására kötelezték (Sztálin).

Törökország, Franciaország, Norvégia adott neki ideiglenes otthont, de szovjet nyomásra mindenhonnan kiutasították, így a távoli Mexikóba menekült. Emigrációja éveiben a "Bjulletyeny oppozicii" című folyóiratban szervezte a "bolsevik-lenini" ellenzéket, a IV. Internacionálét, könyveket publikált, az 1936-ban megjelent Elárult forradalomban sztálini bonapartizmusként jellemezte a Szovjetunióban kialakult rendszert. Odahaza eközben mindenfajta ellenzékiség szinonimája lett a neve, a moszkvai nagy perekben őt jelölték meg az ellenzéki csoportosulások fejeként, a terrorakciók inspirálójaként, s kimondták: "mindent meg kell tenni kézre kerítéséért".

Megölésére két hálózatot hoztak létre, az egyiket a neves festő, David Alfaro Siqueiros, a mexikói kommunista párt egyik szervezője irányította, s ez 1940. május 25-én lépett akcióba: szétlőtték Trockij szobáját, de célpontjuk "megúszta" a támadást. Jégcsákánya 1940. augusztus 20-án sújtott le Coyoacánban, áldozata egy nappal később belehalt sérüléseibe. (múlt-kor)

A történelemben kevesen vannak, akit annyira vakon gyűlőlnek máig is, mint Trockijt. Mindenféle rágalom kering róla, egyik oldalról a tőke ügynökei, másikról a sztálinizmus örökösei terjesztik. Miért?

Tegnap még az orosz forradalomban betöltött szerepe miatt, ma pedig azért, mert a forradalmat nem lehet levenni a napirendről. Rosa Luxemburg a Kommunista Internacionálé alapító kiáltványában (szerkesztette Trockij) azt írta, az emberiség előtti választás a «szocializmus vagy a barbárság». Mára a globális tőke (az imperializmus) a rombolás, a pusztítás eszköze lett, a pénztőke uralma annak halálos válságát jelzi: ipartalanítás, termelés helyett spekuláció, évi 600 milliárd dollárt forgalmazó drogkereskedelem, prostitúció, vallási narkotikumok, divatos «szolgáltatások» terjedése (reklámipar, kommunikációs, szakértői ügynökségek), az IMF és az Unió ösztönzésére az emberi létezést szolgáló egész szektorok magánkézbe adása.

Trockij a Szovjetunió védelme mellett kötelezte el magát, akkor is, mikor az a bürokrata és rendőri elfajulás szörnyűséges útjára lépett, mert a fejlődést az állami tulajdon és a tervgazdálkodás jelenti. Ezt bizonyítja, hogy, az 1922-ben még 33-szoros életszínvonal-különbséget mindössze 4-5-szörösére csökkentette 1999-re a II.világháborúból 27 millió áldozattal kikerülő Szovjetunió, miközben az USA meggazdagodva világuralmi tényezővé vált.

A bürokrácia és az amerikai imperializmus katonai-gazdasági nyomása szétrobbantotta a SZU-t és a közép-keteleurópai köztulajdonra épülő társadalmakat. Trockij 1936-ben előre megmondta, mert «konkrét tények, konkrét elemzését» végezte el.

Mára pedig ez a rendszer az egész földkerekségen szervezi a társadalmi vívmányok megszüntetését, a munkaerő nyomorát, árának csökkentését, «rugalmasságát», «mozgásképességét», a szabályok alóli kivonását. Országokat tördel szét, háborúkat folytat a rablás folytatásának érdekében. A demokratikus intézményeket totális intézményekre cseréli fel (Európai Unió, Központi Bank), a szakszervezeteket próbálja saját szolgálatába fogni. A szocialista és kommunista pártok pedig hatalomra jutva: privatizálnak…

Sztálin varázspálcája nyomán Trockij a fehérgárdák cinkosává, ellenforradalmárrá vált, végül terroristává, szabotőrré, a német, angol, amerikai, japán (mikor melyik) titkosszolgálatok ügynökévé, az egész világ kommunista pártjai politikai bizottságai pedig ezt ismételgették. Az aktuális helyzethez igazítva a hazugságok ma is folytatódnak. «Trockij halott, de hívei mozognak még». Mert most is a munkásosztály harcának folyamatosságában azt képviselik, amit a «szocializmust» reklamáló hivatalos pártok régen elhagytak: a társadalom alapjában véve azokra oszlik, akiknek munkájuk eladásából kell élniük és olyanokra, akik ebből húznak hasznot; ezért alapvető érdekeik ellentétesek.

Itt van ma is Trockij időszerűsége.

A «német modell»

Manapság annyit emlegetik – felsőfokon – a «német modellt»! A francia elnök, a különböző nemzetközi és nemzeti munkáltatói szervezetek, az európai intézmények, de még a magyar politika körök is követésre méltónak festik le, Németország «kiegyenesedéséről» szavalnak.

Érdemes megnézni egy kicsit közelebbről is.

Németország csakugyan az Unió vezérlova lett. Új helyi specialitásával jelentkezett, az alacsony bérekkel. A történet visszanyúlik egészen a német egyesítésig, melyet a német munkásosztály oly nagyon várt, ereje növelését remélve a nyugati országrész gazdasági potenciáljának és a keleti szociális vívmányok összekapcsolásával.

2010 szeptemberében a ZDF sugárzott egy dokumentumfilmet «Az NDK kifosztása és likvidálása» címmel ennek az időszaknak a gazdasági aspektusáról. Feketén-fehéren kiderült, 1990-ben korántsem állt csőd előtt az NDK, a márka tökéletesen önkényes átváltásával döntötték be (Edgard Most, a volt keleti állami bank igazgatója, később a Deutsche Banknak dolgozott); áron alul nyugati magánkezekbe kerültek a keleti bankok, a (nem csak elavult, gazdaságtalan, hanem a prosperáló) gyárak is; 1990-ben 12 ezer vállalatnál 4 millióan dolgoztak, 4 év múlva félmillió maradt. Összesen hatmillió munkahely semmisült meg. Itt lett kipróbálva a bérdömping, a szociális vívmányok lesöprése, a kollektív szerződések megkerülése, új szociális viszonyok kipróbálása. Minden megengedhető volt – és ha nem jól sült el, hát a múlt kontójára lehetett írni. Sajtókampány kísérte az akciót a «lusta», «elkényezetetett» ossikról, akik nincsenek hozzászokva a munkához (ma ugyanezek a fanfárok szólalnak meg, csak «ossi» helyett «görög» szerepel). Ami itt történt, csábító lett persze a nyugati országrészben is. A Volkswagennek pl. 1993-ban 30 ezer munkásától kellett hirtelen megszabadulnia. Túl drága lett volna a tömeges elbocsátás, így ahhoz a megoldáshoz nyúlt, amit Peter Hartz személyzeti igazgató fundált ki: munkaidő- és bércsökkentés. 17,9 %-os bércsökkenést kellett elviselniük a dolgozóknak… de végül 32 ezernek mégicsak el kellett távoznia. 1996-tól a bérbefagyasztás lett a bűvös szó. 1998-ban a választások a szociáldemokrata-zöld koalíciót segítették hatalomra. Schröder nyíltan a munkaerőpiac deregularizációja mellé állt: olcsóbbá kell tenni az elbocsátásokat, s mivel a «munkaerő túl drága», a munkáltatói társadalombiztosítási terheket is csökkenteni. A szakszervezetek ellenállásán ezegyszer meghiúsult, de a folyamat nem állt le. Schröder a jól bevált Hartzhoz fordul, a VW személyzeti igazgatójához a «munkaerőpiac reformja» kidolgozásáért. A «munkahely»-ből «job» lett, az elbocsátásokon, a munkáltatói terheken könnyítettek, a munkanélküli juttatásokat limitálták időben, a munkanélkülieket kötelezték bárhol Németországban munka elfogadására, a határozott idejű szerződéseket preferálták, eltűntek a fix szerződések fix munkaidővel, velük együtt a normális megélhetést nyújtó bérek is. Hartz javaslatait a 2003-ban kibocsátott Agenda 2010-be foglalták négy csomagban, eltemetve az «egyenlő munkáért egyenlő bért», «mini-job»-okat kínálva havi 400 eurónál kevesebbért, egy éves munkanélküliség után szociális segítségre bízva a dolgozókat. A német vállalatok így aztán könnyen kínálhatják portékáikat olcsón külföldön.

Akinek munkája van, hallgat, mert az ajtók előtt ott áll a «tartaléksereg». De a méltatlankodás, az aggodalom nő. Joschka Ficher mégis azt erősítgeti 2004 augusztusában: «A Hartz IV. nem az elszegényedést növeli, ellenkezőleg, biztosítja az alapellátást és a munkához jutás lehetőségét». Nézzük akkor.

1 munkanélküli év (55 év felett másfél) után a járadék megszűnik, az ember az Arbeitslosengeld II. (ALG-II) szociális asszisztenciához fordulhat. Egyedülálló havi 364 eurót kap, ennek kell elégnek lenni mindenre, étkezésre, betegségre, utazásra, öltözködésre, lakhatásra. Gyermekekre – koruktól függően – 215-287 eurót. Lakbér- és fűtéskiegészítést is. 25 éven aluliak nem, ők lakjanak csak a szülőkkel. De ahhoz, hogy ezt kapjuk, bizonyítani kell, hogy nincsenek tartalékaink, nincs olyan velünk egy háztartásban élő, aki kereső foglalkozással bír (sok nő így lett totálisan partnere kénye-kedvére bízva), különben nincs «asszisztencia». A Bundesagentur für Arbeit (munkaügyi ügynökség) turkálhat bankszámlánkban, ellenőrzésre jöhet váratlanul («és ott az a fehérnemű a széken kié? csak nem együtt él valakivel? dolgozik az illető? ezt a készüléket miből vette»), s ha nem tudunk bizonyítani, ugrik a segély. Félmillióan veszítették így el. Vannak azután a munkaajánlatok. Óránként 1 euróért (bizonyos esetekben 1,50) a 364 euró mellé. Sövénynyírás, utcaseprés, bevásárlás, középületek takarítása. Visszautasításuk szintén a segély elvesztésével jár. Hivatalosan úgy hívják, «a társadalom számára hasznos és kompenzáló» munka, de magáncégek szintén használják. A rendes fix állások így tűnnek el. Vasárnap kivételével a hét minden napján reggel 8 és este 20 óra között rendelkezésre kell állni, az álláskeresést folytatni kell, bizonyítani, bármilyen szintű is a végzettségünk, azt is el kell fogadni, ami csak minimális életszínvonalat nyújthat. Kényszermunka modern verzióban.

2010-ben a hivatalos jelentés szerint 828 300 szankcionálás történt a Hartz IV. keretében. A Werklozenforum, a munkanélküliek fóruma szerint 70 %-uk megalapozatlan. «Egy találkozót ha lekéstél vagy csak elkéstél róla, elveszíted a járadék 10 %-át. Ha úgy ítélik, hogy hanyag vagy, 30 %. Ha ismétlődik, 60, majd 100 %.»

A Hartz IV-gyel azonban a munkanélküliséget el lehet kendőzni. A társadalom gondját át lehet hárítani a «Hartzer»-re, aki kevesebb, mint nulla. Ő a hibás, ő a felelős – a «zöld-vörös» törvények jól elvégezték a stigmatizálást. De ha munkanélküliek vagyunk, szégyent jelent, katasztrófát. Szinte lehetetlen innen kivergődni.

«Méltóság nélkül lehetetlen embernek érezni magunkat. Ezt a méltóságot pedig sok honfitársunk elveszítette. Azt az érzést sütik rájuk, hogy nem számítanak. Soha ennyi német nem szenvedett pszichésen.» (Günter Walraff)

Nemzetközi információk

Nemzetközi információk

új széria 64.sz. (433) - 2012.márc.9.

Franciaország

A Független Munkáspárt (POI) közleménye

Nemet a brüsszeli egyezményre, a szupermaastrichtra!

• Márc. 2-án huszonöt állam- és kormányfő aláírta az új európai egyezményt (a gazdasági és monetáris unió stabilitása, koordinációja és kormányzása).

• Ez az új brüsszeli egyezmény tartalmazza mindazt, amit a Maastrichti tartalmaz, de még rosszabb! A sajtó a «költségvetési fegyelem új paktumának» keresztelte el. Fegyelem? A szerződés előírja az «aranyszabály» alkalmazását az állami költségvetés egyensúlya érdekében az Alkotmány kereteiben.

Be nem tartása esetében «automatikus büntetést» és az Európai Bíróság elé citálást helyezi kilátásba. Legalább évi 5 %-kal kell csökkenteni az államadósságot, ha az meghaladja a GDP 60 %-át. Franciaországban ez 90 milliárd eurót jelent, jóval többet, mint a nemzeti oktatás költségvetése! «Túlzott deficit esetében» pedig «strukturális reformok» bevezetésére kötelez: privatizáció, deregularizáció, a szociális védelem és a munkatörvénykönyv rendszerének lebontása, bér- és nyugdíjcsökkentés, stb. A strukturális reformokat az Európai Bizottságnak kell jóváhagynia, ez ellenőrzi közvetlenül azok végrehajtását is.

Valódi diktatúra

• Mi marad a nemzeti szuverenitásból és a demokráciából? Milyen hely marad a szakszervezetek számára? Mi lesz a munkásjogokkal? Amit a Brüsszeli szerződés be akar vezetni, az az összes érintett tagállamban a mai görögországinál is totálisabbá teszi a káoszt. A POI ünnepélyesen kijelenti: Franciaországban, Görögországban és minden országban meg kell akadályozni a nyomor és a jogoktól megfosztás eme programját.

• Március 2-án, néhány héttel az elnöki és törvényhozói választások előtt Sarkozy aláírta ezt a szerződést Franciaország nevében. Három nappal előtte a Szenátusban a többségi Szocialista Párt – rendkívül sajnálatos módon – tartózkodott a valutaalapot felállító Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) szavazásánál. Tartózkodása tette lehetővé a szenátusi kisebbségben levő UMP számára, hogy keresztülvigye ezt a szerződést, mely szorosan kapcsolódik a Brüsszeli szerződéshez.

Az aláírt szerződés francia ratifikálása a választások utánra marad

• A Parti ouvrier indépendant azt a megoldást választotta, hogy nem indít jelöltet az elnökválasztáson tiltakozásképpen az V. Köztársaság és az Európai Unió antidemokratikus intézményei ellen. A POI és 103 törvényhozási jelöltje — mindnyájan az EU-val szakítás és az adósságok eltörlésének hívei — a Szocialista Párt, a Baloldali Front jelöltjeihez fordultak (akinek képviselői az ESM ellen szavaztak).

A POI ennél általánosabban azokhoz fordul, akik Sarkozyt és politikáját akarják elküldeni: «Mindenki tudja: a francia nép a 2005-ös népszavazás folyamán elutasította azt az európai alkotmányt, amelyet belefoglaltak most a brüsszeli szerződésbe. Nyilvánvaló: olyan politikához, amely a dolgozó nép és a demokrácia szükségleteinek megfelel, azzal kell kezdeni, hogy meg kell akadályozni a “szuper Maastricht” diktatúráját.»

A POI egység létrehozására hív fel ebben a kérdésben előzetes feltételek nélkül: egységet a szerződés megakadályozására!

Akármi is legyen az elnök- és törvényhozási választások végeredménye: a Brüsszeli szerződést nem szabad ratifikálni!

Claude JENET, Daniel GLUCKSTEIN, Gérard SCHIVARDI, Jean MARKUN, a POI országos titkárai

Olaszország

A «Bizottság a dolgozók független pártja létrehozásáért» közleménye:

Nyílt levél a Demokrata Párt, a SEL (Baloldal, Ökológia és Szabadság) a Rifondazione, a PdCI (Olasz Kommunisták Pártja), a Sinistra critica, a PCdL (Kommunista Munkáspárt) vezetőihez

Nemet az új európai szerződésekre!

Nemet az alkotmányban rögzített állandósuló szigorításokra, szavazzatok ellene!

Vezetők, szervezzétek meg az egységes mozgósítást a NEM érdekében!

Mi, különböző szektorban, tartományban élő dolgozók, aktivisták, szakszervezeti felelősök márc. 3-án Torinóban gyűltünk össze a «Bizottság a dolgozók független pártja létrehozásáért» kezdeményezésére akkor, mikor 25 ország állam- és kormányfője éppen aláírta az új szerződést (az EU gazdasági és monetáris unió stabilitása, koordinációja és kormányzása). Néhány héttel ezelőtt egy másik szerződést írtak alá, az ESM-et.

Mindkét szerződésnek egy a célja: ugyanazokat az intézkedéseket akarja ránk kényszeríteni, melyeket Görögországra is, a maradék szerzett jog és demokrácia megsemmisítésére, a spekulánsok és bankárok milliárdos hasznának további biztosítására. Azok hasznát, akik ilyen helyzetbe hoztak minket. A propaganda az ellenkezőjét igyekszik a fejekbe verni, de az elemzés világos: Maastricht és a destrukció 20 éve alatt most egy «szuper-Maastrichtot» akarnak létrehozni, mely állandó «programokkal» 100 milliárd eurós megtakarítást akar megvalósítani.

A helyzet súlya indított bennünket arra, hogy hozzátok forduljunk: egyetlen dolgozó, egyetlen választott képviselő, egyetlen aktivista sem, aki a dolgozók és a többség érdekeinek képviseletéről beszél, nem fogadhatja el a ratifikálásra váró szerződéseket.

Egész Európában megsokszorozódnak a felhívások és mozgósítások a ratifikáció ellen. Mindnyájuknak megvan saját felelőssége, a mienkhez hozzátartozik, hogy ezt a felhívást elküldjük azoknak, akik a parlamentben ülnek, és ha valóban küzdeni akarnak a mindnyájunkat sújtó csapás ellen, hát voksoljanak nemmel, mozgósítsanak az egységért, hogy az olasz parlament azt ne emelhesse törvényerőre.

A helyzet sürgős, kérjük, fogadjátok küldöttségünket.

Mit jelent a «gazdasági és monetáris unió stabilitása, koordinációja és kormányzása» (Fiscal Compact)?

A Maastrichti szerződés szabályai szerint a költségvetés éves hiánya maximum a GDP 3 %-a lehet, az államadósság pedig a GDP 60 %-a.

Az új szerződés 3. cikkelye: «A költségvetés nem lehet kiegyensúlyozatlan vagy túlzottan hiányos (…) A követendő szabály, hogy a hiány a GDP 0,5 %-ával csökkenjen».

Mit jelent mindez konkrétan Olaszországban?

2011-ben a deficit kb. 4 %-os volt, vagyis kb. 60 milliárd euró. 0,5 %-os (7,5 milliárdos) csökkentése annak több, mint 50 milliárdos megnyesegetését jelenti!

A 4-es cikkely: «Ha az államadósság átlépi a 60 %-ot (Olaszországban 120 %-os!), évente 1/20 részével kell azt csökkenteni» (5 %).

20 év kell ahhoz, hogy fél százalékokkal csökkentve elérkezzen az ország a 60 %-ra, 20 éven keresztül tehát minden évben 50 milliárd euró kell megtakarítani. Az eddigi legkeményebb programok (iskolák, egészségügyi intézmények felszámolása, a nyugdíjak, közszolgáltatások komplett tönkretétele, az állami javak likvidálása, stb.) 45 milliárdba kerültek…

A 3-as cikkely megfenyegeti azokat az államokat, amelyek nem tarják be ezeket a szabályokat, a 2. kötelez arra, hogy «a nemzeti törvényekbe, lehetőleg az Alkotmányba kötelező és állandó jelleggel beépüljenek, hogy garanciájuk teljes legyen».

Nem többről és nem kevesebbről van szó, mint a spekuláció, a bankok diktatúrájáról, melyek az «adósságokból» már eddig ezerszeresre dagadtak, most pedig a maradék jogainkat, de magát a demokráciát is meg akarják semmisíteni. Egyetlen párt, egyetlen szakszervezet nem tehet mást, mint ellenállni. Más programunk nem lehet.

Mi az az Európai Stabilitási Mechanizmus?

Febr. 2-án írták alá Brüsszelben a «nemzetközi pénzügyi szervezet» (ESM) alapításáról szóló dokumentumot (1. cikkely), mely egy francia képviselő szerint az «európai valutaalap, státuszához tartozó minden kiváltsággal».

Ennek az intézménynek lesz a feladata, hogy pénzügyi ”segítséget” nyújtson azoknak az államoknak, melyek, mint Görögország, erre „rászorulnak” – de csak azzal a feltétellel, hogy ezek az államok minden intézkedést elfogadnak és bevezetnek, melyet az ESM vezetése előír számukra. Vezetése az Európai Bizottságból, az Európai Központi Bankból és az IMF-ből fog állni. Gyakorlatilag intézményesíti azt a zsarolást, mely Görögországot dönti nyomorba, újabb milliárdokat bocsát a spekulánsok rendelkezésére.

Az alap kezdeti összege 80 milliárd euró, de felkúszhat akár 700 milliárdra is. Minden ország GDP-je bizonyos százalékával járul hozzá, Olaszország esetében tízmilliárdokról van szó. Természetesen a mi zsebünkből, az adófizetőkéből.

Az ESM-et a tagállamok parlamentjeinek most kell ratifikálniuk.

(…)

Görögország példája lebeg a szemünk előtt.

Ha ez a két szerződés átmegy, a «csapás» szó nem csak szó marad, hanem realitássá válik.

Képviselők, szavazzatok nemmel, ne módosítsátok az alkotmányt!

Baloldali vezetők: foglaljatok állást, mobilizáljatok a NEM érdekében, hassatok képviselőitekre!

Kapcsolat: 3402440505 www.tribunalibera.altervista.org tribunalibera@altervista.org

Spanyolország

NEM az új európai szerződések ratifikálására!

Felhívás a képviselőkhöz, elsősorban a szocialistákhoz, a baloldaliakhoz, azokhoz akik a demokráciához és nép jogaihoz ragaszkodnak

Az Európai Unió süketnek bizonyul a görög, a portugál, a brit, a spanyol és a többi európai dolgozó követelései előtt. Két új szerződést hozott létre, a korábbiak folytatásaként még súlyosabbá teszi az 1992-es Maastrichti szerződést. Szó sincs arról, hogy kijavítanák azt a politikájukat, amely tönkretette a munkahelyeket, szociális vívmányokat, jogokat, Európa népeit, azt még inkább elmélyítik.

A spanyol Rajoy-kormány is be akarja nyújtani elfogadásra az országgyűlés elé.

Mi, aláírók, több politikai irányzathoz tartozó aktivisták, szakszervezeti felelősök, fel akarjuk hívni a munkásmozgalom, az ifjúság, a népesség figyelmét arra, hogy az új szerződések jelentőségét hivatalosan elfedik előttünk.

A Fiscal Compact alkotmányba akarja vésni a 0 deficit aranyszabályát, melyet Zapatero és a Rajoy már szept. 6-án aláírt. Szankciókkal fogják sújtani azokat az országokat, melyek nem respektálják.

Az «európai IMF» pedig minden országot kiigazítási programokra kötelez (privatizáció, költségvetési nyirbálások, stb.), ezeknek alá kell rendelni a kollektív szerződéseket, munkajogot.

Az EU és az IMF diktatúrát akar bevezetni ezzel a két szerződéssel, hogy a nemzetközi tőke ugyanúgy kirabolhasson bennünket is, mint Görögországot.

Ezt a levest már megkóstoltuk. 2011. máj. 12. óta, mikor Zapatero az első kiigazítási tervet bevezette megfelelve az EU követeléseinek, költségvetési megszorítások, ellenreformok követik egymást a nyugdíjakat, a munka világát illetően, megsokszorozva a munkanélküliséget, megnehezítve az életkörülményeket, romokba döntve számos család életét. A Rajoy-kormány megígérte az IMF-EU párosnak, hogy ennél is tovább fog menni. Febr. 10-i «munkaügyi reformja» a dolgozók státuszának lerombolását célozza, ezzel Franco halála óta a legjelentősebb megmozdulásokat provokálta, most pedig még nagyobb költségvetési restrikcióra készül fütyülve a dolgozók jogaira.

Febr. 19-én dolgozók százezrei vonultak az utcákra minden spanyol nagyvárosban az UGT és a CCOO hívására. Több, mint egy éve, hogy Murciában, Barcelonában, Valenciában, Madridban, az egész országban azt halljuk: «Elég! Visszavonni a munkaügyi reformot, az összes kiigazítási programot!»

Titeket szólítanak most a szerződések törvénybe iktatására. A nehéz harcban elért legelemibb jogok védelmében arra kérünk Benneteket, szavazzatok NEM-mel!

Szervezeteinkben a legszélesebb frontot akarjuk létrehozni a kormánykonszenzusokkal, a «társadalmi párbeszéddel» való felhagyásért, mert ezek csak a kormány és a munkáltatók számára adnak szárnyakat.

Mi Európa szabad és szuverén nemzetei szövetségének hívei vagyunk, az Európai Unió intézményei csak a nagytőkét szolgálják.

Bizottságot hozunk létre a szerződések ratifikációjának megakadályozására, mindenkit hívunk, csatlakozzék hozzánk.

Első aláírók:

Andaluzia : Luis González, CCOO konföderális tanács tagja - Antonio Criado Barbero, a Baloldali Szocialista Kezdeményezés főtitkára - José Mª Ollero, Aznalcázar (Sevilla) helyi tanácsos;

Baléárok: Pere Felip, a mallorcai egyesületek szóvivője;

Katalónia : Rosa María Guardia, MxS - Miguel González Mendoza, UGT-jogász, Tarragona - Andrés Pérez Subirana, ügyvéd, Barcelona - Jordi Salvador, UGT szakszervezeti felelős, Tarragona - Rafael Sainz, ISI - Miguel Ángel Almansa, ISI - Francisco Javier Alvear, újságíró, Tarragona;

Estrémadure : Javier Caso, ISI ; Madrid: Jesús Béjar, CCOO szakszervezeti felelős, POSI - Óscar Hidalgo, CCOO szakszervezeti felelős, madridi metró - Xabier Arrizabalo, egyetemi tanár Complutense – Álvaro Peña, szocialista aktivista - Felipe Merinero, UGT szakszervezeti felelős;

Navarra : José Ramón Martínez Benito, független szocialista helyhatósági tanácsos, Sartaguda;

Valencia : Enrique Sánchez, UC UGT MPBP főtitkára - Abraham Campos, UC UGT MPBP-formáció titkára - Mª del Carmen Gómez, az UC UGT MPBP nő-, környezetvédelmi és szociálpolitikai titkára - José Almela, főtitkár, MCA-UGT MPBP - Andrés Moreno, kommunista aktivista, a CCOO tagja - Manolo Serrano, az MCA-UGT MPBP adminisztráció titkára - Antonio Sansano Gil, anachoszindikalista aktivista, Vila-real - Blas Ortega, FSP-UGT szakszervezeti felelős - Vicente Vallés, MCA-UGT szakszervezeti felelős - Víctor Ballesteros, a Generalitat személyzeti tanácsa bizalmija, CC OO;

Baszkföld : Koldo Méndez, UGT szakszervezeti felelős, Biscaye - Felipe Zorita, UGT szakszervezeti felelős, Biscaye. (mindnyájan személyes címen)

Kapcsolat: Comité Organizador de la Conferencia Obrera Estatal: tarraco11@gmail.com

Informations internationales

Entente internationale des travailleurs et des peuples

87, rue du Faubourg-Saint-Denis 75010 - Paris -France

Tél : (33 1) 48 01 88 28Fax : (33 1) 48 01 88 36 E.mail eit.ilc@fr.oleane.com