2012. december 3., hétfő

Ki az a napokban nagy port felvert Gyöngyösi?


A multik tanácsadójából lett a Jobbik vasökle

HVG.hu M. László Ferenc nyomán









 
„Ismerem én is, hogy hány magyar honfitársunk, hány magyar származású ember él Izraelben, hány izraeli zsidó honfitársunk él Magyarországon. Úgy gondolom, pont itt lenne az ideje egy ilyen konfliktus kapcsán annak, hogy felmérjük azt, hogy az itt élő, és különösen a Magyar Országgyűlésben és a magyar kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára. Úgy gondolom, hogy adósai egy ilyen felméréssel Magyarországnak – így zárta le a jegyzőkönyv szerint a Külügyminisztérium államtitkárával folytatott parlamenti vitáját hétfőn délután Gyöngyösi Márton, az Országgyűlés külügyi bizottságának jobbikos alelnöke.

Az ellenzéki politikus azért bírálta a kormányt, mert szerinte a gázai-konfliktusban a magyar állam nem áll ki „Palesztina mellett és a palesztinok jogaiért”. Németh Zsolt államtitkár válaszában nem utasította vissza a zsidózást – mindössze annyit mondott, hogy nincs összefüggés aközött, hány zsidó származású személy van a kabinetben azzal, „milyen súlyos konfliktus zajlik a Közel-Keleten” –, ám a kormány másnap közleményben elítélte a jobbikos képviselő kijelentéseit (a közlemény egyébként szinte szó szerint megegyezik egy korábbi ügyben kiadott szöveggel). A Jobbik képviselője utólag a „félreérthető kijelentésért” a „zsidó honfitársainktól elnézést kér”.

Gyöngyösinek nem ez az első radikális kijelentése. A keleti nyitás politikájának egyik szorgalmazója, az azeri baltás gyilkos kiadásakor még a kormányt támogató jobbikos politikus korábban többször keltett már botrányt kijelentéseivel. Több alkalommal is kiállt a háborús bűnök elkövetésével vádolt, a kassai gettó irányításában részt vállaló egykori csendőrparancsnok, Csatáry László mellett, és bírálta a köztársasági elnököt, amiért a nyáron látogatást tett Izraelben. Az év elején a The Jewish Chronicle című folyóiratnak adott nyilatkozatában pedig megkérdőjelezte a holokauszt áldozatainak számát, a soával visszaélő „izraeli etnobizniszről”.

A multik tanácsadója
A török, azeri, palesztin és iráni kapcsolatok kiépítésén dolgozó Gyöngyösi – aki Vona Gábor pártelnök külpolitikai tanácsadója is – 2010 óta folyamatos vitában áll a Külügyminisztériummal, illetve annak vezetőjével. „Nem gondolja, hogy ez a kijelentés különösen furcsa egy olyan embertől, aki a globális tőke magyarországi berendezkedését segítő Baker & McKenzie nevű ügyvédi iroda budapesti vezetőjeként szolgált, amely cég ráadásul a kilencvenes évek elején a fővárosi közmű privatizációját levezényelte?” – tette fel a kérdést 2011. októberében Martonyi Jánosnak, aki kinevezése előtt a nevezett ügyvédi irodában dolgozott.
Bár a külügyminisztert azért bírálta, mert „kiszolgálta a globális tőkét” és a multinacionális vállalatokat, több párttársától eltérően Gyöngyösi is a multik világából érkezett. A parlamenti honlapon elérhető életrajza szerint a legnagyobb multiknak, a kormányoknak adótanácsokat adó – a nemzetközi szintéren csak Big Four-ként (Négy Nagyként) – emlegetett cégek közül kettőnél is dolgozott.
Így előbb Írországban dolgozott adótanácsadóként a KPMG társaságiadó-osztályán, majd szintén ezt a céget szolgálta a banki és pénzügyi részlegen, miután 2005-ben hazaköltözött Magyarországra. Egy forrás szerint Gyöngyösivel a cégnél elégedettek voltak, jó szakembernek számított, politikai nézeteit soha nem hangoztatta. Szűkebb körben amúgy tudtak arról, hogy szimpatizál a jobboldali nézetekkel, de ezt - ahogy forrásunk fogalmazott - "soha nem verte nagy dobra", így csak akkor derült ki, hogyan gondolkodik a politikáról, amikor belépett a Jobbikba. De előtte még váltott: 2007-ben az adóoptimalizációs tanácsokat is adó Ernst & Youngnál helyezkedett el társasági és nemzetközi adószakértőként (felesége Gyöngyösi távozása, illetve politikussá válása után is a KPMG-nél marad).

Diplomatagyerek
Kecskeméten született, de gyerekkorának jelentős részét külföldön töltötte: édesapja karrierdiplomata volt az 1980-as években, így a család Egyiptomból, Irakba majd Afganisztánba és Indiába költözött. A diplomáját is külföldön szerezte: 2000-ben a dublini Trinity College-ban végzett közgazdászként, illetve politológusként.

Villámkarrier
Jobbikos források szerint a 2006-os választások környékén tűnt fel a pártelnök környezetében, majd rögtön a párt 2010-es parlamentbe kerülése után gyorsan ívelt a karrierje. Forrásaink szerint a parlamentbe készülő pártvezetés a Jobbik irányvonalával egyetértő szakértőket keresett, így találta meg Gyöngyösit, illetve a barátjának tartott Hegedűs Tamást, aki 2004-től 2009-ig szintén a KPMG-nek dolgozott. A két évvel ezelőtt országgyűlési választások előtt Vona már őt nevezte meg a Jobbik „árnyékkormányának” külügyminisztereként, majd frakcióvezető-helyettes lett. Ő vezeti az azeri és a magyar parlament közötti kapcsolatot ápoló Interparlamentáris Unió azeri tagozatát. Az 55 tagozat közül ez az egyik legaktívabb, idén júniusban hivatalos meghívásra az elnök és az alelnök látogatást tett Bakuban. Gyöngyösi nemcsak az azeriekért, a perzsákért vagy a kínai rezsimért rajong, szintén lelkes híve Vlagyimir Putyin elnöknek is, akiről a Barikádnak nyilatkozva azt mondta, el kell ismerni politikáját és törekvéseit.
Kommunikációs kampány

Hétfői parlamenti megszólalása nem is okozott olyan feszültségeket a frakción belül, mint Baráth Zsolt áprilisi mondatai, aki az antiszemiták legrégebbi érvét, a vérvádat vette elő. Baráth a parlamentben felidézte a 130 évvel ezelőtt történt tiszaeszlári eseményeket, azt állítva, hogy "eltusolták az igazságot" arról, ki ölte meg Solymosi Eszter cselédlányt, és a "zsidóság súlyosan érintett az ügyben". (Az 1883-ban lefolyt perben a zsidókat védő Eötvös Károly és védőtársai bebizonyították, hogy a rituális gyilkosság vádja hamis.) Akkor a belsőlevelező listán a párt mérsékeltebb szárnya, a Fideszhez fűződő viszony javítását szorgalmazó politikusok arra hivatkoztak, ez rombolhatja a Jobbik kormányképességébe vetett hitet.
Értesüléseink szerint most ilyen szempontok fel sem fetődtek, ráadásul Gyöngyösi kedden közleményében magyarázta hétfői a zsidó kormánytagok és politikusok listázását szorgalmazó felszólalását. Gyöngyösi megszólalása nem is lógott ki a Jobbik kommunikációs fősodorából. A korábban főleg a „cigánybűnözéssel” kampányoló párt az utóbbi hónapokban gyakrabban vette elő az Izrael-kártyát, és gyakoribbá váltak a zsidóellenes kijelentések.

Vona Gábor október 23-án a készülő földtörvényről azt mondta, szerinte megnyitja a magyar föld fölvásárlásának lehetősége az izraeliek előtt is, így „mi lehetünk az új Palesztina”. A Jobbik elnöke szerint ez nem fog megtörténni, mert a párt nem hagyja, „minden kezet, ami a magyar földért nyúl, a párt majd ellök”.A 2013-as költségvetés vitájában Gaudi-Nagy Tamás a zsidó kárpótlás miatt háborgott, azt kifogásolva, hogy „továbbra is több milliárd forintot kapnak zsidó honfitársaink, a már sokszorosan kifizetett jóvátételen felül. A felvidéki honfitársaink pedig a mai napig nem kaptak kárpótlást azért, amit elszenvedtek, és amiért a magyar állam vállalta a felelősséget.”





 
 


 

Hogyan is folyik a szegénység elleni harc az Európai Unióban?


 

 Az Európai Tanács 2010. jún. 17-én az új európai stratégia (Európa 2020) keretében 5 fontos stratégiai célt jelölt meg: munkahely, innováció és kutatás, energia és klímaviszonyok változása, oktatás, és végül a szociális kirekesztettség és szegénység. Utóbbi témában leszögezi annak dimenzióit:

1. pénzbeni szegénység (az átlajövedelmek 60 %-án aluli összegből élők)

2. az anyagi eszközöktől megfosztottság (jelenti: a váratlan kiadások kifizetésképtelenségét, mindennap két, proteint tartalmazó étkezést hiányát, megfelelő fűtés nélküli életet, évi egyhetes nyaralásra való képtelenséget, hátralékok felhalmozását, közlekedési eszköz (autó), televízió, mosógép használatának stb. nélkülözését)

3. munkanélküli vagy nagyon kevés munkával rendelkező (20 %-os intenzitás alatt) családban élés.

E három indikátort kalkulálja és kombinálja a Jövedelmek és életviszonyok statisztikája (EU-SILC) a szgénység-deriváltság megállapítására.
Az Unió megköveteli, hogy a tagországok benyújtsák, milyen intézkedéseket hoznak annak érdekében, hogy: a 20-64 éves korosztály 75 %-ának munkahellyel rendelkezzen, a GDP 3 %-a kutatás-fejlesztésbe legyen befektetve, az ún. «20/20/20»-ban megfogalmazott klimatikus és energiacélok teljesüljenek, az iskolaelhagyás 10 % alá kerüljön és az ifjúság 40 %-a szakképzettséggel rendelkezzen, és az EU-szinten 120 milliónyi «szegény célszemély» (a népesség  24,5 %-a) száma 20 millióval csökkenjen. (Forrás: http://www.iweps.be/sites/default/files/20101001-FO.pdf)

Ez aztán igen! kiálthatnánk rögvest fel – ha nem néznénk azt, hogyan járul hozzá maga az Európai Unió a szegénységnek nemhogy csökkenéséhez: növekedéséhez!

1.       Az Unió alapelve a tőke, a szolgáltatások és a személyek szabad és akadályoztatlan mozgása. Tiltja az állami beavatkozást, így a Nokia, Mittal, Ford, stb. szabadon bezárhatja üzemeit maga mögé hagyva munkások tízezreit. Szabad utat enged a bérdömpingnek azzal, hogy a munkaerőnek «joga van» a helyinél alacsonyabb bérért munkát vállalni, az ezt akadályozó nemzeti törvényeket megsemmisíti, a szakszervezeti beavatkozás jogát hatályon kívül helyezi.

2.       A Maastrichti szerződéssel előírja a deficit és államadósság csökkentését, ezt megerősíti és fokozza a legújabb GPUSKK-ban, melyek a jóléti, szociális (nyugdíj, járadékok, stb.) és közszolgálati feladatok (oktatás, egészségügy, stb.) megfaragását jelentik.

3.       Előírja a liberalizálás-privatizációt (légitársaságok, vasutak, posták, stb.), mellyel nem csak érintett dolgozók csúsznak le, hanem az egész társadalmat érintik (megszűnik az állami tulajdon, annak bevételi ezután már a magánszektort illeti, de elhárul az akadály is a szolgáltatások szűkülése, drágulása, minősége csökkenése elől).

4.       Az előírt megszorítások mindig a munka világát érintik, a tőkét illető társadalmi terhek állandóan csökkennek (a «versenyképesség»  érdekében!); az állami adósság fizetése pedig a közpénzek magánbankokhoz vándorlásának egyik módja csak (a másik a közvetlen feltőkésítés, «talpraállítás»).

Ezért teszik fel a spanyol munkásaktivisták a kérdést: «Mennyi beteg fog még meghalni orvosi kezelés hiányában, mert a kórházakat megfosztják a szükséges eszközöktől az EU elvárása, a «költségvetések szanálása céljából»? Hány munkáscsaládot fognak még kitenni otthonából? Hány újabb nyugdíjast fognak még nyomorba dönteni a kormányok már bejelentett programjai? A reménytelenség milyen fokát kell elfogadnunk fiataljaink ügyében, hagyjuk-e gyerekeinket, országaink élő erejét tömegesen külföldre emigrálni? Bérük megkurtításának mekkora százaléka vár még a közalkalmazottakra? Hányszor kell még belenyugodni abba, hogy veszítettünk a többezres- tízezres - százezres nagyságrendű elbocsátások következtében? A deregularizáció-liberalizáció-privatizáció mekkora mértéke lesz elég a Brüszelben követelt versenyképességi kritériumokhoz?»

Ma azonban az európai kontinenset olyan helyzet jellemzi, s vele együtt a régi imperialista hatalmakat, az úgynevezett «európai konstrukció» oszlopait, amelyet Lenin így fogalmazott meg: «akik fent vannak, nem tudnak a korábbiak szerint uralkodni» és «akik lent, azok pedig nem akarnak a régi módon élni».

«Fent» válságban vannak az európai intézmények, a legfőbb hatalmak kormányai, melyek a trojka (IMF-EU-EKB) dolgozó és népellenes programjai megvalósítását tűzték ki célul. Súlyosbítja ezt az amerikai imperializmus halmozott nyomása európai versenytársaira. A novemberi európai csúcstalálkozó kudarcba fulladt, nem sikerült megállapodni az EU költségvetéséről – mert egyre kevésbé lehetséges beszélni  Európa «politikai és gazdasági egyesítésről» és az úgynevezett «szociális Európáról». De válságba kerülnek a kormányok is, támogatásuk olvadozik mindenütt.

Szemben a trojka programjainak brutalitásával «lent» a tömegek demonstrálják, hogy nem akarnak a régi módon élni (még ha egyelőre «minden egyes alkalommal beleütköznek saját konzervatív bürokrata apparátusukba» is.) Dolgozói sztrájkok, tömegtüntetések szervezeteikkel együtt, Londontól Párizsig és Berlinig, Athénig, Romániáig, a Cseh Köztársaságig, Szlovéniáig, Moldáviáig. A közelmúlt hatalmas szakszervezeti tüntetései a növekvő munkásellenállást fejezik ki (Európa keleti részében is, a restaurációs bürokraták 20 éves rablóprivatizációja ellenére), meg-megtorpanásra késztetve a hatalmat. Annak ellenére, hogy a sorsukat a bomló tőkés rendszer túléléséhez kötő munkásmozgalmi vezető apparátusok minden lehetséges manővert megpróbálnak, hogy a tömegek haragja ne «csorduljon túl» a megjelölt kereteken. Ezért mennek bele a párbeszédekbe, szociális dialógusokba, különegyezkedésekbe, «történelmi kompromisszumokba».

A válság a szervezetek (szakszervezetek, pártok) minden szintjén jelentkezik, táplálja szétszakadozásukat. De minden országban együtt keresik a munkásmozgalom kűlönböző irányzataihoz tartozó munkásaktivisták az európai munkásosztály segítését azon az úton, hogy mentesüljön a trojka és annak szolgálatában álló kormányok diktatúrája alól (s ehhez a munkásosztály és szervezeteinek függetlensége kérdését vetik fel). Mert «mindnyájunk sorsa szorosan egymáshoz kötődik». A kezdeményezés megfelel annak, hogy a politikai demokrácia visszaszerzéséért indított harccal összekössük. Látnunk kell, semmilyen, a népesség többségének, a munkásosztálynak és a demokráciának megfelelő politika nem lehetséges az Európai Unióval. A trojkával való szakítás mint kiindulópont kell a „versenyképesség-történelmi kompromisszum” konszenzusával való leszámolásához.

 

A Dolgozók és a Demokrácia Pártja

Burundi

 
Népi konzultáció


Mindennaposak az újabb támadások a népesség életkörülményei ellen az erősen limitált vívmányok letörése révén, legyenek azok gazdaságiak, demokratikusak vagy szociálisak. A nemzet megsemmisítése a háborúkon át egészen a lakosság fizikai megsemmisítésig terjed. A tőke és intézményei (Világbank, IMF, a trojka) politikája az emberiség túlélését lehetővé tevő forrásokat apasztja.

Burundiban a népesség minden rétegét érintik a támadások. Az ország az East African Communitytagjaként «élvezi» a személyek, javak, szolgáltatások és a cégek berendezkedésének szabadságát. A burundi menekülteket mégis erővel visszatoloncolják Tanzániából, gyakran meg is fosztják javaiktól és elszakítják családjuktól őket. Magában Burundiban sincsenek meg a feltételek fogadásukra. A Commission nationale Terres et autres biens, a Cntb-t (Országos Föld- és egyéb javak Bizottságát) számtalan földtulajdonnal kapcsolatos botrány övezi Kirundo tartományban, Rumonge-ban, Bujumburában és Bubanzában, ahol a lakosságot szó szerint elűzték földjéről, Bubanzában maguk a bizottság tagjai, megkaparintva javaikat.

A kiskereskedők romokban hevernek a bankok és spekuláció indította fékezhetetlen üzérkedés következtében, az állam folytatja a privatizálást, a kávé után a bujumburai kikötőre kerül sor és a nemzetközi repülőtér kiszolgáló egységeire. A vevők külföldi csoportok – nemzeti szuverenitásunk semmisül meg.

Ami a «bérek harmonizációja» projektet illeti, ha a tervezett intézkedést meghozná a kormány, súlyosan érinteté a dolgozók szerzett jogait, megszüntetné a évi automatikus bérfejlesztést, tehát világos, bérbefagyasztást jelent és bércsökkentést.

A Kongói Demokratikus Köztársaságban ismét háború dúl. Oka a természeti kincsek kirablásának vágya, multinacionális vállalatok fenik rá fogukat, amelyeknek az itteni kormányok nyitottak ajtót.

Mindezen események megállítása érdekében egységes mobibilizációt hirdetünk:

- a föld mindenkié, a hazatérőké és itt lakóké – mezőgazdasági szövetkezeteket!;

- a bankrendszer államosítását;

- a privatizáció leállítását, a megszünt vagy magánkézbe adott vállalatok, közszolgáltatások újraállamosítását;

- az úgynevezett bérharmonizációs projekt visszavonását; az árak emelkedését maga után vonó intézkedések eltörlését; a drágulásokhoz igazított általános indexált fizetésemelést;

- széleskörű közmunkákat a munkanélküliség gátlására.

 

A Parti des Travailleurs et de la Démocratie PTD-TWUNGURUNANI a dolgozókat, fiatalokat, parasztokat és munkanélkülieket hívja, hogy ezeket a javaslatokat együtt megtárgyaljuk.

 

                                 Újra háború a Kongói Demokratikus Köztársaságban

A «Március 23. Mozgalom» (M23) Kivu tartomány északi részén, Gomát a ruandai Gisenyi várossal szemben nov. 19-én elfoglalta és a lázadók tovább haladnak délnyugat felé a Fardc (a hivatalos hadsereg és a Monusco, az ENSZ koalíciója) és a Mayi Mayi miliciáinak gyenge ellenállását meghiusítva. Az ugandai Kampalában nagy sietve összeült Joseph Kabila kongói, Paul Kagame ruandai és Yoweri Museveni ugandai elnök közzétéve egy sajtóközleményt, melyben felhívják az M 23-at, hogy hagyja el Gomát és adja fel helyzetét. A nagy tavak új afrikai csúcstalálkozója nov. 24-én (a három ország államfője, Paul Kagame kivételével, akit a kongói államfő, Sassou Nguesso vizitje akadályozott), a következő határozatot hozta:
      
 

- az M 23-nek abba kell hagynia a háborúskodást, kivonulni Gomából legalább 20 km-re;                   
- a lefegyverzett rendőrségnek kell adni fegyvereit;                                                      
 

- a kinshasai kormánynak a M23 követeléseit tudomásul kell vennie;

- Gomában vegyes erőket kell felállítani: egy Fardc-ot, egy M 23-et  és egy semlegest.

 
Ebben a helyzetben Laurent Fabius, a francia külügyminiszter rosszalta, hogy a Monusco kudarcot vallott – ez a haderő tartalmazza Kongóban a legsúlyosabb ENSZ-kontingenst 17 ezer emberrel. Meg kell jegyezni, hogy 15 éve a Kongóban folytatott kvázi állandó háború (1997- 2003 között) egyedül több mint 3 millió áldozatot követelt. Számos fegyvernyugvási egyezmény született és a miliciák részben integrálódnak a Fardc-ba, amelynek ma van 75.000 rosszul felszerelt, rosszul fizetett harcosa, akik a civil lakosság ellen követnek el zsarolással pénzbehajtást. 2011-ben az ENSZ ügynöksége, a Pnud szerint Kongó a második legszegényebb ország Burundi után és Nigert megelőzve. Azonban második Kazahsztán után az urániumtermelésben (lecsapolva a francia  Areva által) és geológiai botránynak keresztelték a geológusok a keleti gigantikus ásványi kincse okán (magnézium, arany, koltán, ón, kobalt, réz (Shaba). Semmi kétség, ez a háborúk oka ebben az országban, itt koncentrálódnak a milíciák, a legaktívabb az antitutszi Mayi Mayi, az Fdlr (az 1994-es ruandai genocídium szerzője), az M 23 Laurent Nkunda tábornok és Fardc-ba integrálódott tutszi vezetés (Banyamulenge). A Fardc földi vezérkari főnökét, Gabriel Amissit nemrég bocsátották el fegyverkereskedésért. De ez sem rejti el a tényt, hogy a kormány, a milíciák, az alkormányzatok az ország kifosztása mellett kötelezték el magukat. Az ország egy óriási  bánya-önkiszolgálóvá változott, teljes mértékben felbomlott és a rabló külföldi tőke, nevezetesen amerikai tőkés csoportok szolgálatába álltak.

Ruandát azzal vádolja az ENSZ és a kinshasai ellenzék, hogy beavatkozott a kongói háborúba az M 23 támogatásával, bár ő maga tagadja részvételét a konfliktusban. De minden eleme kimutatja, hogy Ruanda és Uganda az amerikai érdeket képviselik, az amerikai imperializmus bástyáit képezik a nagy tavak térségében. Az M 23 azzal fenyeget, hogy ha a kinshasai kormány nem fogadja el a politikai, gazdasági és szociális, az országot mérgező problémákról a tárgyalásokat, a jövőben Bukavut támadja (a déli Kivu fővárosa), Kisanganit (a keleti tartomány) és Kinshasát.

2012. nov. 24-én Kampalában az államfők csúcstalálkozója megparancsolja, hogy határozatait együttműködve teljesíteni kell 48 órán belül. Senki nem tudná megmondani, hogy mi jöhet ezután. Az M23-mal történő tárgyalások kibontakozhatnak a nagy tavak országainak vezetői által legitimnek tartott követelésekről a 2009-es egyezményt illetően, de Joseph Kabilát ejtheti az amerikai imperializmus, ahogy apját, Laurent Désiré Kabilét vagy korábban Mobutut is.

Kongó népe kockáztatja, hogy még sokat fizessen a földje alatt rejtőző kincsekért. Már eddig 120 ezrüket az utakra, erdőkbe üldöztek. A feszültség nő, a köztulajdon kívánsága kezd erősödni.

De a béke Kongóban és a nagy tavak környéken is csak úgy teljesülhet, ha az itt élő népek és államok szuvenének lesznek, javaikkal maguk rendelkeznek, sorsukat saját kezükbe veszik az imperializmus jármával szakítva.

 

M.K. 2012.11.25.       
                                                                                                            

2012. december 1., szombat

Szent kilakoltatás

 
 
Az egyház anélkül, hogy zavarba jönne, folytatja szokásos tevékenységét, a közjavak megkaparintását – az úgynevezett felekezeteken feletti állami intézményektől is segítve. A hab a tortán az utóbbi napok terméke.1)
 
Az krajovai «Elena Cuza» állami gimnázium 700 tanulóját az a veszély fenyegeti, hogy a román ortodox egyház kihajítja az utcára. Tudnillik az egyháznak sikerült megszereznie  – a kifacsart igazságszolgáltatás segítségével – a Mihai Viteazu utca 2. sz. alatti épületet egy 2010-es jogerős ítélettel. Miután az épület átkerült  tulajdonába, az olténiai metropolita a szó legtisztább maffiózó értelmében zsarolni kezdte a középiskola vezetését és a krajovai helyi tanácsot, hogy ha nem kap havi bérleti díjat, kipaterolja a gyerekeket. Ez esetben kiadhatja (mondjuk) valami „vállalkozónak”, aki ott éjszakai bárt üzemeltet. Miért ne?
Az ügy miatt nem sokan képednek el, mivel tudomásul vettük, hogy a román ortodox egyház rákapott (újból) az egyáltalán nem elhanyagolható bértarifájú ingatlanok kiadásának ízére. Másképpen hol találna elég pénzt a főpapság limuzinokra, ultraluxusvillákra?
Az összeg, amit az olténiai metropolita követel, több mint  600.000 lei (kb. 140.000 euró). Ez az az összeg, amit az olténiai metropolita jogosnak tart – 2007-től kezdve, mikoris elkezdte procedúráját az épület megkaparintására (s nem 2010-től, amikor a jogerős ítéletet megkapta).
A bérlet összegéről sem tárgyalt soha az iskolával, amely hirtelen fizessen még 600.000 lejt is az egyház képviselőinek! Ellenkező esetben a tanulóknak el kell hagyni az iskolát 2012. nov. 1-vel.
Az olténiai metropolita kufár gondolkodásmódja illusztrálására idézzük szóvivője, Nutu Apostolache nyilatkozatát, megjelent a Déli Újság 2012. okt. 18-i számában: «Volt egy szerződés, amelyet nem tartottak tiszteletben, ebből az okból kénytelenek vagyunk azt felmondani. Pillanatnyilag nem üríttettük ki az épületet az intézmény iránti tiszteletből. Várjuk viszont, hogy az adósságot átutalják számunkra. Ha nem adnak jelet, akkor döntést hozunk. Elvben nyitottak vagyunk a párbeszéd előtt, várjuk a javaslatokat. Az biztos, hogy az adósságot ki kell fizetni. Bárkinek, aki kiad egy épületet, jár a bérleti díj. Keresni kell a megoldást. Azt nem tudom megmondani, megoldás híján mi lesz
 
Az egyház ismét kimutatta, hogy csak egy «korlátozott felelősségű társaság», melynek az a szerepe, hogy az embereket nem csak anyagiakban, de öntudatuktól is megfossza.
Andrei Radu kommentálja a Déli Újságban: "nagy szomorúsàggal és szörnyülködve konstatáljuk, hogy édes hazánk, a Romániai Kapitalista Köztársaság középkori lendületbe jött. A bizonyíték? Megszüntetünk és tönkreteszünk iskolákat, kórházakat, de templomokat építünk és kolostorokat. Orvosból csak 40 ezer maradt, de a pópák szàma 60 ezerhez közeli!”"
 
Mi a nemzeti  vagyon  megőrzése mellett állunk ki és annak bármiféle elidegenítése ellen. Azok mellett vagyunk, akik harcolnak azért, hogy Krajova lakossága megőrizhesse iskoláját anélkül, hogy fizetne érte.
 
Costi Chivulescu
 
A fordító:
 
(1)    A szó szerinti fordítás ez: «cukorka a süteményen» ; a kifejezés egyházi egyedetű, a coliva egy sütemény, melyet temetés vagy az arról való periodikus emlékezés esetén fogyasztanak.
 

Fiatal barátaink figyelmébe

(Phoenix közgazdasági magyarázata)

 


... gondolkodik.

Ma már csak kis és kisebb középtőkés vállalatok működnek egyetlen tulajdonossal, de az egyszerűség kedvéért tegyük fel, hogy egy jelentős vállalatnak egy tulajdonosa van. Tegyük fel, hogy a vállalat tiszta adózás előtti nyeresége évi 100 millió Ft. Ebből a tulajdonos és családja igen nagy lábon élve (de természetesen nem alkoholista vagy szerencsejátékos életmódot folytatva) mondjuk évi 20 milliót költ (ez nagyon sok, de a teljes összegnek csak a 20%-a). A többit vagy a saját vállalatába, vagy más területekre fekteti be. Megint az egyszerűség kedvéért tekintsünk el a külföldi befektetésektől. Akkor a más területre való befektetés is a nemzetgazdaságba történik, tehát ha nem ezt az egyetlen tőkést tekintjük, hanem az egész tőkés osztályt, akkor az a saját tulajdonában levő nemzetgazdaságba fekteti be. Ezért további egyszerűsítéssel feltételezhetjük, hogy a tőkésünk a saját vállalatába fektet be (vagy áttérhetünk a nemzetgazdasági szintre, ami talán még jobban érthető is lenne). Ha nem fektet be, akkor versenyképtelenné válik és tönkre megy (ez is átvihető a nemzetgazdasági szintre). Ha tehát 40%-os adót vetnek ki a nyereségére, akkor

1) ebből némileg javítani lehet a nyomorban tengődők helyzetén (ugye, hogy ugye! - lelkesedsz erre Te be)

2) éhen hal a tőkés és családja (kit érdekel? - mondod Te, és én nem foglak ezért erkölcsileg elítélni, mert én a főiskolán is azt tanítom, a közgazdaságtan nem erkölcstan)

3) a tönkretett üzem (ha áttérünk a nemzetgazdasági szintre - a tönkretett nemzetgazdaság) miatt újabb tömegek kerülnek az utcára, zuhannak a mélynyomorba (na most talán lelohadt egy kicsit a lelkesedésed).

4) és akkor még arról nem is beszéltem, hogy mindez azért nem fog így megtörténni, mert a tőkések (most már szigorúan áttérve a nemzetgazdasági szintre) az adó nagy részét át fogják hárítani a fogyasztókra. A marxista politikai gazdaságtan kutatói - egy korábban nem publikált Marx-kéziratra is támaszkodva - kidolgozták a "makroprofit"-elméletet, aminek egyik fontos következtetése, hogy az adókat bárkitől is szedik be, mindig a tőkés osztály fizeti, de a terheit mindig a fogyasztók, elsősorban a munkásosztály viseli. Tehát egy 40%-os nyereségadó, amit alapvetően szociális célokra költ az állam hatalmas inflációt gerjesztene, ami ezt az adót még azelőtt lenullázná, mielőtt az a rászorultakhoz jutna.

Mit lehet tenni?

Azonnal megoldani a problémát csak a populista demagógok tudják - légvár építéssel.

Akár mennyire nem tetszik a dolog, de a megoldás kizárólag a tőkés magántulajdon megszüntetése. Én pontosan ezt neveztem a "mai tőkés viszonyok meghaladásának". És természetesen a Bors-féle burzsujok ezt mindig is lopásnak és rablásnak fogják nevezni, mert ők képtelenek felfogni, hogy a magántulajdon nem tulajdonos és tulajdona (gatyája, asszonya, gyára, WEB-oldala) közötti viszony, hanem emberek közötti viszony: mások munkáját leigázó tőkések és azon munkások viszonya, akiknek a munkáját a tőkések leigázzák.

A fő probléma az, hogy a munkásosztály igen jelentős része ezt Borshoz, a tőkéshez hasonlóan nem érti. A különbség az, hogy Borsnak, a tőkésnek ehhez érdeke fűződik, nektek viszont nem csak nem fűződik ehhez érdeketek, hanem kifejezetten ellenérdekelteknek kellene lennetek. És szerintem a kommunisták fő feladatai egyike éppen az (ettől kap hideg frászt Bors, a tőkés, és viselkedik úgy, ahogy viselkedik), hogy erről felvilágosítsák a munkásosztályt.

Hiszen miket írsz most is?!

"... én erre azt kérdezem, hogy miért nem ad a "polgár", a tőkés annyi bért, hogy én abból 2-3, vagy akár 10 év alatt saját kis kezdő vállalkozást indíthassak?"

Ha egy kicsit elmélyednél a marxista elméletben (ahelyett, hogy azt is "úri huncutságnak" tartanád), akkor megértenéd mennyire buta, és mégis mennyire alapvető ez a kérdésed.

Miért adna? Akkor ki fog nála dolgozni? Ki fogja a profitját megtermelni?

Másrészt, mit is akarsz Te ezzel a kérdéssel?

"Saját kis kezdő vállalkozást".

Vagyis Te nem akarod megdönteni a tőkét, hanem a mostani tőkések helyett te akarsz tőkés lenni. Ez - neked is be kell látnod - nem lehet a megoldás. Ebben a pillanatban úgy fog kinézni, hogy Bors összes baromsága a kommunisták "irigységéről", "lopásáról" igaz. De nem! A magántulajdon meghaladása nem azt jelenti, hogy az eddigi tulajdonosok helyébe az általuk leigázottak lépnek.

Amikor - nagyon régen - a fiam először kezdett az iskolában történelmet tanulni, megdöbbenve olvastam a könyvében, hogy állítólag a feudalizmus bukásával az arisztokratákból lettek a tőkések, a jobbágyokból a munkások. ennél nagyobb ostobaságot nem igen olvastam (akkoriban, azóta - ajaj!). Valójában a tőkések is a jobbágyokból lettek. Ha a Te kérdésedben elrejtett vágyad a saját kis kezdő vállalkozásról teljesülne, akkor vagy igen hamar belebuknál, vagy kénytelen lennél a profitot hajhászva tőkéssé lenni, más lehetőséged a meg nem buktatott, túl nem haladott tőkés termelési mód keretein belül nem lenne.

Hosszan folytathatnám...

Nagyon komolyan ajánlom az alábbi blog elolvasását és főképpen a megértését:

Cirkusz kenyér nélkül


TRIBUNA SOCIALA



Október 17-én vagyunk. Bukarestet a legkülönfélébb színekre festett  burzsoázia ostromolja. Egyesek narancsszínűek, mások lilák, megint mások sárgák vagy kékek vagy a történelem  tréfájából vörösek.

A parlamenti palotában (volt  Nép Háza)  a trojka «népi (szerű)» része tanácskozásra gyűlt. Az eurokraták luxuslimuzinjaikból kiszállva undorodva néznek a méltó élethez való jogáért kiáltozó népre. Sajnos azok, akik azért jöttek, hogy köszöntsék őket, a füttyögések és pfujolások kórusában nem nagyon tudták, hogy amazok mit akarnak. Basescuval akarnak leszámolni. Nagyon helyes, én is azt akarom, de ez nem elég. Basescu el fog menni, de a burzsoázia marad. Meddig? Amíg a munkásosztály (fiatalok, dolgozók) – akiknek fejük is van, erős karjuk is van –, a munkanélküliek (akiknek van jövedelmük és akiknek nincs), a nyugdíjasok verekedni tudnak érdekeikért. Amíg kezükbe nem veszik sorsukat. Addig meg a tőke reprezentánsai undorral nézegethetik azokat, akik munkájuk révén a profitot termelik számukra.


Messzebb, a volt «Aug.23.» stadionban  – újjáépítve és féltudósok által átkeresztelve «Nemzeti Arénára» –, a burzsoázia másik része a 2012. dec. 9-i  parlamenti választások jelöltjeit hozza forgalomba. Az USL (liberális társadalmi unió) hívei, másképpen polgári klikk, akik most antibasescuisták, de 1990-től máig azt támogatták hiba nélkül, a Nemzeti Arénát vették ostrom alá, hogy azoknak tapsoljanak, akik meg akarják választatni (legtöbbje újra) magukat a parlamentbe.


Miután a színjáték befejeződött, az USL összes drukkere (kb. 70 ezer ember) nyugodtan hazavonult anélkül, hogy üdvözölte volna a brüsszeli  bürokratákat,  akik Basescut többé-kevésbé 8 millió román voksa ellenére visszahelyezték  funkciójába. Vagy az is lehet, hogy vezetőik, akik ugyanazt a trojkának alárendelt politikát folytatják, nem engedték őket odamenni.


A legközelebbi választásokon a román nép választhat a trojka reprezentánsai … és a trojka reprezentánsai között. Gyönyörű opciók! Akárkire szavazol, a trojkára adod le a voksod.


Az egyetlen megoldás a dolgozók pártjának létrehozása, amely reális és legitim módon az osztályérdekeket képviseli. A burzsoá pártok és csoportocskák  sokasága nem tudja és nem is akarja a dolgozók érdekeit megvédeni. Tehát:

                Egységbe, dolgozók, egységbe!


Emilian Condel