A választók több mint 40%-a nem járult az urnákhoz. A jobboldali populista Traian Basescu éppencsak legyőzte a szociáldemokrata Mircea Geoanát, volt washingtoni nagykövetet, a politikai élet kvázi totális támogatottját.
Traian Basescu elnök úgy tűnt, veszít ezen a választáson, látva a Mircea Geoana körüli hatalmas támogatást. Basescu volt partnerei, a liberálisok, elsőként sorakoztak fel a szociáldemokrata lobogó alatt. Azután a romániai Magyar Demokrata Szövetség következett, de paradox módon a Nagy Románia párt ultranacionalistái is. Mint egy Szentszövetség – megfelelő formában –, megtámogatva az oligarchák, az országban legfontosabb médiatulajdonosoktól. S ne felejtsünk ki több szakszervezeti szövetséget sem, amelyek vezetői képviselők és a szociáldemokrata párt szenátorai.
Basescu mögött a Demokrata Liberális Párt (PDL) állt – kormánypozícióban –, az összes állami apparátust ellenőrizve az Európai Néppárt támogatásával. A távozó elnök antikorrupciós retorikája, a szocdem jelöltet támogató oligarchák privatizációs műveleteinek elítélése, és az az ígérete, hogy a Romgaz, a Posta, a Takarékpénztár köztulajdonát stratégiai okokból megvédi, Basescunak lehetővé tette tábora megőrzését. Természetesen a jelölt őrizkedett attól, hogy elnöksége 5 éve privatizációs műveleteire hivatkozzon… De a kampányban és az ellenjelöltekkel vívott vitákban mindig védelmébe vette Románia az IMF-fel “megtárgyalt” közkiadás-csökkentési programját, persze a számokat gondosan titkolva… A sajtó szerint a Basescu PDL-je által aláírt IMF-szerződés az állami szektorban több mint 100 ezer munkahelyet kíván megszüntetni – csak 2010-ben.
Ilyen ábra előtt nem csoda, hogy a választók nem tolongtak az urnák előtt. Az bizonyos, hogy nagyobb volt a részvétel a 2–3 korábbi szavazásnál, de ez a másik két jelölt, az oligarchák szociáldemokratája és az IMF demokrata jelöltje elutasításának effektusa. Végülis a szavazók több mint 40%-a újból nem szavazott azokra, akik a dolgozók, a nyugdíjasok, a fiatalok szemében csak a régi rendszer termékei és a jelenlegi haszonélvezői, a hazai és külföldi maffia politika képviselői.
A választások estéjén az urnáktól távozók közvéleménykutatása Geoana győzelmét jelezte. Az egész ország látta, ahogyan a kamera előtt ujjongott mint egy gyermek. Végül pedig Basescu győzött 70.000-zal több szavazattal… A szociáldemokrata vezérre konvertált washingtoni ex-nagykövet rögtön elkomorodott és elvesztette hitét a demokráciában…
Mik a következmények a tömegekre nézve? Nyilván nehéz megmondani. Egy nyugdíjas azt mondta, hogy Basescu győzelmével “a zsákmányt kevésbé osztják fel a rablók”. Ami bizonyos, hogy ez a “zsákmány” sem a dolgozókhoz, sem a nyugdíjasokhoz, sem a szegényparasztsághoz nem kerül. Ami bizonyos, hogy Basescu és a kormány mindent megtesz az IMF és az Európai Unió diktátumainak alkalmazására. És legyen az bármely apparátus, ezeket fogja követni…
2009. december 8., kedd
2009. december 5., szombat
Tiltakozunk a magyar katonák külföldre küldése ellen!
A Humanista Párt, a Munkáspárt 2006, a Magyarországi Egyesült Baloldal (MEBAL) és a Demokratikus Hálózat (DH).
2009.12.06-án 13.00 órakor közös sajtótájákoztatót tart.
TÉMA:
Tiltakozunk az afganisztáni hadműveletekhez 200 újabb magyar katona kivezénylése miatt
helyszín:
1051 Bp, Kossuth Lajos tér, József Attila szobor.
Humanisták, demokraták és baloldaliak együtt mondanak nemet arra, hogy magyar katonákat vigyenek külföldre.Évek óta ellenezzük, hogy hazánk szerepet vállaljon a békefenntartásnak nevezett megszálló hadműveletekben.
Az Amerikai Egyesül Államok közvéleménye tudja, hogy az USA afganisztáni és iraki kalandja csődött vallott. Obama elnök választási sikerének alapja elsősorban az volt, hogy a háborús műveletek beszüntetését ígérte.
A Humanista Párt, a Munkáspárt 2006, a Magyarországi Egyesült Baloldal (MEBAL) és a Demokratikus Hálózat együtt tiltakozik. Felháborító azon terv, hogy Magyarország újabb katonákat kíván Obama elnök kérésére Afganisztánba küldeni. Felháborító, hogy Obama elnök a kevesebb amerikai katona jelenlétét több szövetséges, így magyar katona mozgósításával igyekszik prezentálni az amerikai közvélemény irányába.
Magyarország nem adhat több katonát. Sőt, ki kell jelenteni, hogy magyar katonának nincs keresnivalója határainkon túli területeken. Ezért követeljük, hogy kormányfő a 200 katonára szóló ígéretét vonja vissza és hazánk kezdeményezze a külföldön állomásozó katonái végleges visszavonását.
2009. december 3., csütörtök
Tépelődés a választások előtt
Tépelődés a választások előtt
Így fél évvel a választások előtt, lassan itt az ideje átgondolni ezt a dolgot.
Az alábbiakban ezzel kapcsolatos töprengésemet, útkeresésemet osztom meg veletek, hátha ezzel segíthetek másoknak a
saját döntésük meghozatalában. Másrészt számítok a kollektív bölcsességre, kérem mutassatok rá ha valahol hibáztam a gondolkodásom során,
valamit elrontottam, tévedtem, félre siklottam. Ez nem egy kikristályosodott „álláspont” hanem csupán a gondolkodási folyamat első állomása.
Azt is hangsúlyozni kívánom, hogy ez szigorúan az én egyéni, magán tépelődésem semmiképpen sem egy szervezet vagy testület álláspontja.
Az első kérdés persze, hogy egyáltalán érdekel ez minket?
Egy általam nagyon tisztelt barátom mondta nemrég: „kapitalizmusban hatalmon mindig a burzsoázia van, a pártok kormányon vannak”.
A parlamenti kutyakomédiát nézve az embernek sokszor jut az eszébe a „cirkuszt a népnek” jelszó. El tudom fogadni azt az álláspontot is,
hogy a valósággal, az élettel foglalkozzunk és ez a parlamentnek nevezett vásári komédia a hozzá tartozó választással együtt nagy ívben
le van sz...va.
Ugyanakkor akár tetszik akár nem azért formálisan itt születnek a törvények, amik bizony nagy mértékben beleszólnak az életünkbe.
És olyan kevés az életünket meghatározó fontos dologba van a legkisebb beleszólásunk, akkor amibe elvileg egy kicsi mégis csak vanvan,
azzal a lehetőséggel se éljünk?
Másrészt, ha másra nem arra azért jó a parlamenti választás, hogy a nép üzenhet a politikai elitnek, kifejezheti véleményét az eddigiekről,
elvárásait a jövőre vonatkozólag...az más kérdés hogy az elit ezt mennyire veszi figyelembe (annyira amennyire rá kényszerül).
Úgy, hogy én a magam részéről azért mégis foglalkozok ezzel, miközben tisztába vagyok a dolog korlátozott jelentőségével.
Akkor elöször nézzük a technikai dolgokat.
A parlament összetétele:
176 egyéni
152 területi listáról
58 a "töredék szavazatok alapján" kialakult kompenzációs lista alapján
----
386 386 * (2 / 3) = 257
A választási rendszer rövid összefoglalása:
Az első fordulóban a választó egyéni jelöltekre, és párt listákra szavaz.
Ha egy jelölt megkapta az ÉRVÉNYES szavazatok több mint a felét akkor nincs
második forduló
A második fordulóban (ha ilyen van) a 15%-nál többet elért vagy az első három helyezést elért jelöltre
lehet szavazni, egyszerű többség dönt.
Az arányok, küszöbök számításánál mindig a leadott érvényes szavazatok száma a a százalék számítás alapja, ez alól
egy kivétel van az érvényességi küszöbök itt a választópolgárok száma.
A területi listás helyekre az első fordulóban a párt listára leadott szavazatok
arányában kerülnek a pártok képviselői.
A két fordulóban leadott mandátumot nem eredményező szavazatokból lesz egy
matematikai eljárással az un "kompenzációs lista" kialakítva aminek alapján
58 képviselő kerül a parlamentbe. Itt csak azok a pártok kaphatnak mandátumot
akikre a párt listás szavazáson legalább (az érvényes szavazatokra vetített) 5%
szavazott.
A továbbiakban az érvénytelen szavazás esetével (amikor nem megy el szavazni
a választásra jogosultak 50% -a) nem foglalkozok, ez a mai helyzetben nem
valószínű.
A továbbiakban BAL oldalon, baloldali képviselőn, baloldali mandátumon mindig az MSZP -től lénygesen balra álló,
antikapitalista irányzatot értek.
Nagyon optimista (valószínűtlen) forgatókönyv:
FIDESZ+(KDNP)+Jobbik együtt sem szerez 2/3 -ot és bejut a parlamentbe egy-két baloldali képviselő
Optimista forgatókönyv:
FIDESZ+(KDNP)+Jobbik együtt sem szerez 2/3 -ot
Egy (nem kizárt) pesszimista forgatókönyv:
Minden egyéni képviselő FIDESZ -es : 176
területi listán a jelenlegi közvélemény kutatási adatok szerint kb. 100 Fidesz, 48 MSZP, 4 jobbik
kompenzációs listán ez esetben kb. 56 MSZP, 2 jobbik.
Eredmény: 276 FIDESZ, 48 MSZP, 6 jobbik 2/3 -os FIDESZ győzelem
A (Szerintem) legrosszabb forgatókönyv
FIDESZ+Jobbik együtt 2/3.
Például:
Egyéni képviselő 120 FIDESZ, 36 MSZP
területi listán a jelenlegi közvélemény kutatási adatok szerint kb. 100 Fidesz, 48 MSZP, 4 jobbik
kompenzációs listán ez esetben kb. 45 MSZP, 6 FIDESZ, 7 Jobbik.
Eredmény: 246 FIDESZ, 84 MSZP, 11 jobbik 2/3 -os FIDESZ+Jobbik győzelem
A számottevő valószínűséggel:
- Az MSZP állít országos listát, sehol nem nyer az első fordulóban egyéni
mandátumot, ahol van második forduló ott bejut a második fordulóba
- A FIDESZ állít országos listát, néhoé nyer az első fordulóban, ahol nem nyer az első fordulóban
ott bejut a másodikba
Kérdéses (lehetséges hogy igen, de az is hogy nem):
- A rendszerkritikus baloldal tud országos listát állítani?
- A rendszerkritikus baloldal bejut a második fordulóba?
- A rendszerkritikus baloldal eléri az 5%-ot a listás szavazásban?
- Az első fordulóban a FIDESZ túllépi az 50% -t? (nincs második forduló)
- A jobbik bekerül a második fordulóba?
- A jobbik eléri az 5% -os küszöböt a listás szavazáson?
Itt egy táblázat következik, ez technikai okokból ezen az oldalon nem jelenithető meg.
A teljes dokumentum a táblázattal együtt itt tekinthető meg:
Persze az a döntés mátrix csak abban az esetben jó bármire is, ha a bal oldali oszlopokban lévő lehetséges (de különböző valószínűséggel bekövetkező) lehetőségek közül tudjuk vagy megbecsüljük melyik következik be. (Egy részét meg fogjuk időben tudni – hogy ki állított
országos listát – más részét azonban csak utólag tudjuk meg, előre csak feltételezésekkel élhetünk)
Néhány szubjektív megjegyzés:
A szélső jobb oldali veszély megállítása azt hiszem ebben a körben magyarázatot nem igénylő evidens szükségszerűség.
El kell azonban gondolkodni azon, hogy a politkai elitnek küldött következő üzenet:
„lehetsz bármilyen buta, önző, korrupt, hazug, folytathatsz bármilyen nép ellenes öngyilkos politikát ha szavakban
antifasiszta vagy akkor rád szavazunk” nem hasonlóan veszélyes-e?
Mint már fentebb említettem én a legrosszabbnak a FIDESZ+Jobbik 2/3 -os győzelmét tartom.
Ezért (félve, sok sok kérdőjel között) felvetem annak a kérdését, hogy adott szituációban nem merülhet-e fel,
hogy a legraconálissabb lépés a szélsőjobb,jobbik ellen a FIDESZ esetleges támogatása ???????????????????????????????????????Ez nem javaslat csak kérdés, talán egy-két perc gondolkodást megér.
Néhány esetlegen indok ehhez :
-Az MSZP politikájában eddig csak mikroszkóppal volt felfedezhető némi szociális érzékenység, eltérés a tragikus neoliberalizmustól,
kapitalizmus kritika pedig még azzal sem, pedig mint tudjuk a fasizmus alapvető oka a kapitalizmus, miből gondoljuk, hogy ellenzékkéntez másként lesz?
-Esetleg a FIDESZ hatalom vetélytársának tekinti a Jobbikot és ezért (valamint nemzetközi elfogadottságát emelendő) fellép ellene
-A politikai elitnek küldött népi üzenet hogy „nem tehetsz meg mindent, nem folytathatsz tartósan nép ellenes politikát, nem köpheted
szembe a választóidat” nem fontosabb-e mint az, hogy a rettenetes FIDESZ- mellé, egy tőle csak szavakban különböző hasonlóan
szörnyű ellenzéket (MSZP) támogassunk és ezzel legitimáljunk?-Az eddigi politikai gyakorlatból azt is látjuk, hogy a parlamenti ellenzék leginkább az „udvari bolond” szerepét játszhatja,
a dolgok alakításába akkor sincs semmi beleszólása ha nincs a kormánynak 2/3-a.
Még egyszer mondom ez kérdés felvetés és nem vélemény (ezt még nem alakítottam ki, keresem...), pláne nem tanács.
Aki utána akr nézni valaminek, íme a törvény:
http://www.vokscentrum.hu/torveny/index.php?jny=hun&mszkod=210000&torvid=1
És abból néhány általam ehhez a kérdéshez kapcsolódóan, fontosnak tartott kiragadott rész:
III/7. § (1)
Az egyéni választókerületben az első választási fordulóban az a jelölt lesz
országgyűlési képviselő, aki megkapta az érvényes szavazatoknak több mint a felét,
feltéve, hogy a szavazáson a választókerület választópolgárainak több mint a
fele szavazott. A választópolgár egy jelöltre szavazhat
III/7. § (2)
Ha az első választási fordulóban nem szavazott a választókerület
választópolgárainak több mint a fele (a továbbiakban: érvénytelen választási
forduló), a második választási fordulóban a) mindazok a jelöltek indulhatnak,
akik az első fordulóban indultak; b) képviselő az a jelölt lesz, aki a legtöbb
érvényes szavazatot kapta, feltéve, hogy a szavazáson a választókerület
választópolgárainak több mint az egynegyede szavazott.
III/7. § (3)
Ha az első választási fordulóban a választókerület választópolgárainak több
mint a fele szavazott ugyan, de a egy jelölt sem kapta meg az érvényes
szavazatoknak több mint a felét (a továbbiakban: eredménytelen választási
forduló), a második választási fordulóban a) azok a jelöltek indulhatnak,
akik az első fordulóban az érvényes szavazatoknak legalább tizenöt százalékát
megkapták; ha nincs legalább három ilyen jelölt, akkor az első fordulóban a
legtöbb szavazatot elért három jelölt; ha a jelöltek közül bármelyikük
időközben visszalép, helyébe másik jelölt nem léphet; b) képviselő az a
jelölt lesz, aki a legtöbb érvényes szavazatot kapta, feltéve, hogy a
szavazáson a választókerület választópolgárainak több mint az egynegyede
szavazott.
III/7. §(5) Az (1) és (3) bekezdésben említett esetben sem kap mandátumot a
lista, ha az alábbi feltételeknek nem tesz eleget:
a) A pártlista nem kap mandátumot, ha az azt állító párt területi
listái a választópolgárok által valamennyi területi pártlistára
leadott és országosan összesített érvényes szavazatok több
mint öt százalékát nem érték el.
E vonatkozásban összesíteni csak az ugyanazon párt területi
listáira leadott érvényes szavazatokat lehet.
9. § (1) Az országos listákon a jelöltek az országosan összesített
töredékszavazatok arányában, a bejelentés sorrendjében jutnak mandátumhoz.
Töredékszavazatnak minősülnek:
a) egyéni választókerületben a választás első érvényes fordulójában az
olyan pártjelöltekre leadott szavazatok, amelyekkel a választás
egyik fordulójában sem szereztek mandátumot;
b) területi választókerületben - a választás érvényes fordulójában - a
listákra leadott olyan szavazatok, amelyek mandátum megszerzéséhez
nem voltak elegendőek, illetőleg amelyek mandátum megszerzéséhez
felhasznált szavazatszámot meghaladták.
Utopszkij
(Fogler Tibor)
Nemzetközi információk 364.sz.
2009.nov.25.
A Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértésének hetilapja
Tartalom:
Csapatkivonást Afganisztánból!
— dec.5.: nemzetközi ifjúsági nap amerikai fiatalok felhívására;
— Franciaország: dec.5-én a Független Munkáspárt (POI) és a Fiatal Forradalmárok Szövetsége tüntetésre hív a francia csapatok visszahívására.
USA: Cynthia McKinney levele Obamához: «kérem Önt, hívja haza a katonákat azonnal» és az AFT (Amerikai Pedagógus Föderáció 1021) indítványa az afgán háború leállításáról.
Az afgán LRA üzenete és részletek a brit képviselőkhöz intézett felhívásból: «Az afganisztáni háború erkölcstelen.»
Honduras: a Radio Nederland interjúja, Carlos Reyes, független elnökjelölt, akik opponál a demokratikus garanciák nélküli választásoknak.
Németország:
— interjú Beate Sieweckével, az SPD kogresszusi küldöttével az SPD precedens nélküli választási vereségéről: «Folytatni fogjuk a harcot az egyetlen lehetséges megújításig.»
— Levelezőnk a német hallgatók sztrájkjáról az LMD ellen és az EU kedeményezte «Bolognai processzus» ellen.
Irország: cikk a pedagógusok és a közszolgáltatási dolgozók nov.24-i sztrájkjáról.
Kína: a Franciaországban megjelenő Kína – Információs levél 322.számának szerkesztőségi cikke.
USA: Berkeley-Kalifornia, sztrájkoló hallgatók elfoglalták az egyetemet.
Németország
Az SPD (Szociáldemokrata Párt) szept. 27-i példa nélküli választási vereségàn hatmillió szavazatot veszített. Kongresszusa bíràlja a kudarcért felelős politikát és vezetést.
7 héttel a szövetségi választásokon való történelmi veresége után az SPD kongresszust tartott Drezdában nov. 13-18-én.
6 millió választó a párt munkásbázisából demonstratívan megmutatta a Schröder által elkezdett, majd utódai, Steinmeier, Müntefering, Steinbrück által már a nagykoaliciós kormányban folytatott politikája elvetését. A felháborodott tüntetések egymást követik az utóbbi hetekben a vezetés öngyilkos futása ellen…
Interjú Beate Sieweckével, kongresszusi delegátussal, levelezőnktől.
“Folytatni fogjuk a harcot az egyetlen lehetséges megújításig”
Olvastam az újságban, hogy kongresszusi hozzászólásod után azt mondtad, hogy nem szavaznád meg sem a promramszöveget, sem a vezetést. Miért?
Az SPD hatmillió hagyományos szavazója megtagadta, hogy a pártra szavazzon. Ezt azt jelenti, hogy teljes mértékben visszautasítja annak politikáját a nagykoalicióban, az összes schröderi politikát, kezdve a «2010-naptárt» a Hartz-IV törvényt, a nyugdíjkorhatár 67 évre emelését és az ezeket képviselő összes vezetőt, Münteferinget, Steinmeiert et Steinbrücköt.
Amit a német lakosság vár az SPD-től, az radikális politikai változás. Ehhez új, hiteles vezetőkre van szükség.
Szerintem ez nem valósítható meg ezekkel az emberekkel, akik nemrég növelték meg a munkával töltendő éveket, liberalizálták a pénzügyi tőkét, a vállalatok eladásához adóengedményeket és hasonló dolgokat szavaztak meg.
Nem tetszik az a mód, ahogyan politikájukat kieszelik, a «autoproklamált» új országos iroda kidolgozott egy tervet a párt új vezetője, Sigmar Gabriel vezetése alatt és Müntefering vezetésével. «Vessünk egy pillantást a múlt 11 évre – meri kijelenteni–, amely folyamán az SPD sikerrel látta el a kormányzati feladatokat.»
Egyébként a tervben benne van a megoldás: «Sikerrel lecsökkentettük a munkanélküliséget!.(…) Ügyeltünk rá, hogy a nyugdíjasoknak ne legyen okuk nyugtalankodni a válság okozta jövedelemcsökkenés miatt(!).» Ez valódi inzultus az egyre inkább elszegényedő munkanélküliek, a nyugdíjasok irányában.
Az SPD 11 éves kormányszintű közreműködése alatt a a gazdagok és szegények közötti szakadék nőtt. Egyre több ember kényszerül állami segítségre munkáján felül. Steinmeier, a kancellárjelölt és jelenlegi parlamenti csoportelnök a pártkongresszushoz erre még rátett beszédében, azt szeretné, hogy a párt ellenzékben is az olyan sikeres kormányzati politikát kövesse.
Fel voltam háborodva azon a módszeren, de nem csak én, ahogyan a vezetés tagjait kijelölték. Steinmeier, a volt kancellárjelölt már a választások estéjén deklarálta, hogy a parlamenti csoport vezetőjének helyére vágyik. Sokan szavaztak ellene. Néhány nappal később a párt országos irodája még a kongresszus előtt megegyezett Sigmar Gabriel személyében, a párttagságot egyszerűen meg sem kérdezték.
Téged úgy mutattak be mint egy «rebellist» egy kis «ellenálló» csoportból. Tényleg olyan kicsi ez a csoport?
A volt SPD-elnök, Müntefering a választás mérlegéről tartott beszéde után több mint 60 elvtársunk kért szót. Órási többségük haragját fejezte ki a vereséggel kapcsolatban. Nyilván ez az SPD választótáborának nézőpontja is. De az Iroda ezt nem veszi tudomásul. Gabriel ellen csak 19 ellenszavazat volt, az alapindítványt 4 tartózkodással és az én egyetlen ellenszavazatommal fogadták el. Ez tükrözi a küldöttek összetételét. Ugyanezek a küldöttek – sokukat manipulálja a vezetés – már júniusban megszavazta egyhangúlag a kormányprogramot. Volt sok nagyon korrekt projekt, pl. az afganisztáni német beavatkozás ellen. De a programbizottság ellen, ahol a régi minisztereket, tartományi vezetőket, az országos iroda tagjait találjuk, nem volt sok ellenszavazat. A szekciókon más volt a helyzet. Amelyben fel is szólaltam, sok pozitív reagálást kaptam.
Szerinted melyek az alapvető pillérek, melyekre támaszkodni akarnak a dolgozók és az SPD tagjai, mit várnak tőle? Hogy maradjon hű értékeihez és világos válaszokat adjon?
Több követelés hangzott el pl. a munkakölcsönzői munkajog módosításáról. A kormány az SPD közreműködésével hajlékonnyá tette ezt a törvényt, ennek következtében a robbanássszerű növekedés után ma már kb. 700 ezer személyt érint. Ök találták magukat először az utcán a gazdasági válsággal.
Vagy itt van a 67 éves nyugdíjkorhatár: mindenféle rejtett kísérletezés ellenére mindenki megértette, hogy a nyugdíjak csökkentéséről van szó. Ma az emberek kb. 7 %-a dolgozik 67 éves koráig, mert a többiek betegek, munkanélküliek vagy már halottak.
Vegyük az Opel példáját. Sigmar Gabriel üdvözölte az SPD elkötelezettségét az Opelért. Holott a CDU/CSU-SPD nagykoalíció megerősítette több mint 10 ezer munkahely megszüntetését az Opelnél.
Mindezek ellen a szakszervezetisek, az Opeles kollégák, szolciáldemokraták már annak idején kérték Scholz munkaügyi SPD-s minisztertől, hogy azonnal kezdeményezzen törvényt az Opel államosítására, hogy garantálni lehessen az összes munkahely és az összes Opel üzem megtartását. Bochumból jövök, ahol 6 ezer Opel-dolgozó él, félnek munkahelyük elvesztése miatt. Azt várják a népességgel együtt, hogy az SPD induljon harcba a munkáért, a termelésért és az állam védje meg a vállalatokat. Mi is ezt akarjuk, különösen az SPD munkásbizottságaiban (AfA).
A kongresszus után beszélgettem kollégákkal, még Düsseldorfból is. Folytatjuk a harcot és szervezzük az SPD egyetlen lehetséges «megújítását», ami csak alulról építkezhet, a dolgozó népesség és az ifjúság követelései alapján.
Német egyetemi hallgatók sztrájkolnak
Ellenállnak az LMD-nek (1) és a “ Bolognai processzusnak
Diákok tízezrei tüntettek nov. 17-én egész Németországban az egyetemi és techikai, az «eutópai harmonizációhoz» kötődő rendszer ellen és jobb tanulmányi körülményeket reklamáltak. «Ingyenes oktatást mindenkinek! Pénzt az oktatásra, nem a bankokra!», olvashattuk a transzparenseken Berlinben. Eloglalt előadótermek, sit-in hálózsákban… a múlt hét óta mintegy tucat intézményt érint. Tüntetések Berlinben, Münchenben, Frankfurtban, Heidelbergben, Kölnben és Hamburgban.
Júniusban az első sztrájk 230 000 egyetemi és gimnáziumi diákot mobilizált egyszerre Németország városában. A diákok a Bolognai processzus alkalmazását ítélik el, amely „harmonizál” az európai szintű kurzusokkal a licencsz-master-doktorátus (LMD) modell szerint.
Az LMD-reform a piac szükségleteinek megfelően fogant, másképpen szólva a munkáltatók igényei szerint, ezrek tanuláshoz való jogát kérdőjelezi meg, lecsökkenti a tanulmányi időt és az idő használatát megnehezíti. A német felsőoktatási intézmények háromnegyede az LMD-t követi. Jobb három év alatt licenszet szerezni, hogy azután a masterhez nagyobb szerencsénk legyen, utóbbi ugyanis nagyon drága.
«Az első félévet kezdtem a Humboldt-egyetemen és nagyon nagy a stressz. Nincs időnk semmira, gondolkodni és asszimilálódni sem. Amit szeretnék, az egyszerűen tanulni, gondolkodni.» - Christina Stark, nyelvi-filozófiai hallgató. Azt tartja, mint sokan, hogy az új licensz-master program nem egyeztethető össze párhuzamos aktivitással, holott a hallgatók egyharmadának dolgoznia kell tanulmányai finanszírozásához. Achim, etnológushallgató nyugtalankodik, hogy a munkáltatók számára hoznak létre «edukációs gépezeteket, mely a hallgatókat fogyasztási termékké degradálja».
A hallgatók támadják a német oktatás krónikus bajait is: túlzsúfolt előadótermek, egyenlőtlenségek, igazságtalanságok, alulfinaszírozás. «Több pénzt kell az oktatásba fektetni, különben 50 év múlva senki nem fogja Németországot a kutatás élországának tekinteni» mondja Lehnert agronómushallgató.
A hallgatók reklamálják a beiratkozási költségek teljes eltörlését és ösztöndíjat (510 000 hallgató kapja jelenleg).
(1) LMD : a + 5 érettségi európai elvezése.
Írország
A pedagógusok és közszolgálati dolgozók sztrájkja nov.24-én
Írországban az iskolák bezártak. 65 ezer tanító és tanár lépett nov.24-én sztrájkba a kormány várható bércsökkentési intézkedései ellen. A dec. 9-én kihirdetendő 2010-es költségvetés drasztikus csökkentéseket tartalmaz, a közszolgáltatás bérmegtakarításai elérik az 1,3 milliárd eurót.
Közös kommünikében a pedagógusszakszervezetek így fogalmaztak: «A pedagógusokkal úgy bánnak, mintha felelősök lennének a közszolgáltatások finanszírozásának válságáért».
Az IMPACT, a közszféra többségi szakszervezete figyelmeztet, hogy az egészségügy, a kollektív szolgáltatások többsége 24 órás sztrájkot tart nov. 24-én. Sheila Nunan, az INTO (alsófokú oktatási szakszervezet) új titkára jelezte, hogy a tanítók 79 %-a háromnapos sztrájk mellett álll ki. A nov.13-i Gorey-ben (Wexford grófság) tartott szakszervezeti kongresszuson Sheila Nunan pontosított: «A kormánynak címzett világos üzenetről van szó (…). A pedagógusok nem akarnak erőszakkal bűnbakként szolgálni és aránytalanul hozzájárulni a fellendítési tervhez. Nem akarnak célpont lenni akkor, mikor hozzá sem nyúlnak a nagy vagyonokhoz (...).
Amit a pedgógusok akarnak, az hiteles munkahely-megőrző program, a lakhely védelme, a béreké és a szolgáltatásoké. Ebben az évben a tanítók fizetése 14 %-kal csökkent. A bérek, nyugdíjak és munkakörülmények támadása egészében elfogadhatatlan.»
Jean-Pierre BARROIS
Franciaország
Az afganisztáni csapatok kivonását
Pénzt a munkahelyteremtésre, iskolákra, egészségügyre … nem pedig háborúra!
A katonai és háborús erőfeszítések Afganisztánban növekednek. A francia kormány csendőröket akar küldeni (elöször!), akik csatlakoznának a NATO kereteiben itt lévő 3 750 francia katonához. Az amerikai kormány szintén több tízezet katonát akar még küldeni és kötelezi a NATO-t, hogy tegye ugyanazt.
Afganisztánban a NATO bombázásai egész falukat irtanak ki. A háború kiterjedt Pakisztánra is. A «nemzetközi közösség» Hamid Karzaï «újraválasztási» maskarádját elismerve egy korrupt kormányt segített hatalomba.
A «tisztogatási» akciók, melyekben részvesz a francia kontingens, a világ első hatalmának másodhegedűseként kontrázik.
Mialatt a pénz elfolyik a katonai intervenció következtében az afgán nép és a környező népek ellen, a kormány elbocsát, a közszolgáltatásokat, mint a Postát, privatizálja, a költségvetést, mint a kórházakét, nyirbálja, munkahelyeket szüntet meg, mint a pedagógusok ezreiét.
A háborúra talál pénzt, de a munkahelyi balesetet szenvedettek kártérítését azok munkanélküli járandóságával akarja kifizetni… Cinikus és elfogadhatatlan!
Minden módon a lakosságot sanyargatja, de a háborúra mindig van elég pénz! A POI a szocialista, a kommunista, a Balpárthoz, a Munkásharchoz, az Új Antikapitalista Párhoz fordul, hogy együtt tüntessen a Matignonnal szemben, hogy együtt követeljük: az afganisztáni francia csapatok azonnali, feltélel nélküli kivonását!
A POI tüntetésre hív
dec.5-re 11 órakor
a 18 Juin 1940 térre (M° Montparnasse-Bienvenue)
a miniszterelnöki rezidencciával, a Matignonnal szemben
Le a háborúval, le a kizsákmányolással!
A francia csapatok azonnali és feltétel nélküli kivonását Afganisztánból!
Afgán üzenet
A POI nyilatkozatáról tudomást szerezve az LRA aktivistái, akik a szocializmus hívei a következő üzenetet küldik a POI-nak.
«Kedves barátaink az Egyetértésnél és a POI-nál, fogadjátok testvéri üdvözletünket. Megkaptuk felhívásotokat és határozott nyilatkozatotokat az francia és a NATO megszálló csapatok kivonásáról Afganisztánból a követeléssel, hogy azonnal vessenek véget ennek a barbárságnak, amit a demokrácia és az újássépítési terv ürügyén tesznek.
Tudjátok, hogy a választások csak a kabuli bábkormány legitimitására szolgáló utolsó kísérlet volt, ez a választás valóságos szégyen, olyannyira manipulált, amilyet még nem láttunk a történelemben (...).
Sok jelölt tiltakozott, közöttük olyanok is, akik az USA-ban vagy Európában élve a kabuli kormánynak parancsolnak.
A hivatalos adatok szerint 17 millió választó volt, de csak 5 millió voksolt! A számok hamisak, tudjátok, sok tartományban, főként délen és keleten az emberek teljes mértékben bojkottálták azt, mert nem volt biztonságos szavazóhelyiség. Köszönjük korrekt álláspontotokat Afganisztán kérdésében és szolidaritásotokat az afgán néppel és ellenállási mozgalmával.»
“Az afgán háború erkölcstelen”
Brit képviselők felhívása
Több brit képviselő, közöttük a Labour Partyból Jeremy Corbyn és John Mc Donnell, különböző szervezetek és az afgán háborúból hazatért katonák felhívást tettek közzé. Néhány részlete: «az afgán háború erkölcstelen. Több ezer áldozattal járt, közöttük 221 brit katonáéval (…). Ez a háború nem hozta meg Afganisztánnak a demokráciát, ahogyan az utóbbi választások is bizonyítják. Nem javította meg a mindennapi életet, különösen nem a nőkét. A kormány azt állítja, hogy a háború megerősíti Nagy-Britannia védelmét. Ténylegesen csak a terrorista veszélyt növeli.
Azt gondoljuk, hogy a háborúnak véget kell vetni és a brit csapatoknak haza kell térniük. A nép többsége is ezt tartja, amit számos közvéleménykutatás megerősít.»
Afganisztán: a NATO-megszállás alatt az ország a világ első számú ópium-előállítójává és –kereskedőjévé vált
Az ENSZ kábítószer- és bűnözéselleni bizottsága (ONUDC) Bécsben jelentést adott ki az ópium termeléséről, melynek 92 %-át Afganisztánban állítják elő. A világkereskedelemben felbecsült értéke 65 milliárd dollár. Az ópium előállítás felgyorsult, a háború 10 éve alatt 2009 évre 6 900 tonnára. A kábítószer ellen a NATO-erőknek nem feladata a küzdelem.
2009.dec.5.
Nemzetközi ifjúsági nap az afganisztáni csapatok kivonására
Az AFT Los Angelesi szekciójának indítványa az afgán háború leállítására és országos szintű feljesztési terv támogatására
Az AFT [American Federation of Teachers – Pedagógusok Amerikai Szövetsége] 1021-es szekciója, mely a Los Angelesi United Teachers szakszervezet része és kb. 10 000 pedagógus és oktatási dolgozó a tagja, a következő indítvánnyal élt nov. 12-én.
Az afgán háború leállítása és országos szintű feljesztési terv támogatása
— mivel a közvéleménykutatások szerint az amerikaiak többsége ellenzi az agfanisztáni háborút, 38 %-uk az azonnali csapatvisszavonások mellett áll és csak 25%-uk támogatja újabb katonák küldését,
— mivel a katonai kiadások jóval kevesebb munkahelyet hoznak létre, mint az infrastruktúra és más belső szükségletek (Robert Pollin és Heidi Garret-Peltier, «The Wages of Peace» The Nation, 2008.márc.31.),
— mivel az afganisztáni halottak száma évről évre emelkedik, és az amerikai katonahalottak száma 2009.szept.15-re elérte a 830-at,
— mivel a nemzetnek sürgősen szüksége van egészségügyért, lakásokért, a volt harcosok kielégítéséért és munkahelyek millióinak megteremtéséért arra az ezévi 65 milliárd dollárra és még milliárdok százezreire, melyet az afgán felkelők elleni küzdelemre szánnak.
• Az AFT 1021 szekciója kéri az USA kormányát, hogy vessen véget a megszállásnak és háborúnak Afganisztánban, állítsa le a szomszédos Pakisztán elleni támadásokat, zárja be összes katonai bázisát a térségben és vonja vissza minden hederőjét.
• Az AFT 1021 kéri az afganisztáni katonai költségvetés felülvizsgálatát, annak az afgán nép infrastruktúrája és szociális kiadásai jobbítására, a hazatért US-katonák szükségleteinek kielégítésére és a hazai oktatás, egészségügy, lakásügy, munkahelyi és más szociális programok sürgős feljesztésére fordítását.
• Az AFT 1021 információs kampányba kezd tagjai között ezekről a gondokról, politikai akciókkal mobilizálni fog avégett, hogy ez a megoldás szülessen a társadalomban.
• Az AFT 1021 támogatja az e hónapban kezdődő és jövő év első negyede végéig tartó helyi, regionális és országos mozgósításokat, hogy a fentiekben megjelölt célok megvalósuljanak.
• Az AFT 1021 közölni fogja jelen döntését a kongresszusi képviselőkkel és tagjaival (CFT/AFT, Los Angelesi Munka Föderáció, US Labor Against the War), hogy a nekik megfelelő akciókról döntsenek.
Cynthia McKinney (a « rekonstrukciós párt » aláírója) levele Obama elnökhöz:
«Kérem Önt, hívja haza a katonákat azonnal»
2009.nov.21.
«Elnök Úr!,
Azért írok Önnek, hogy tűzszünet bejelentését kérjem s ezután mindjárt az összes iraki, afganisztáni amerikai csapatkivonást a leggyorsabb tempóban, erőink biztonságával kompatibilis módon. Azt kérem, hogy azonnal vessen véget a civileket gyilkoló «Predatorok» felhasználásának. Felhívom, hogy vessen véget a titkos hadműveleteknek Afrikában, Ázsiában, Észak- és Dél-Amerikában.
Túl nagy számú katonai szakértő keveredett háborús, emberiség- és békeellenes bűncselekményekbe, kínzásokba. Az Ön igazságügyminisztere manipulál az USA bíróságai előtt a Bush-adminisztráció bünöseinek védelmében.
Korábban már küldtem Önnek egy levelet, melyben felhívtam figyelmét arra, ha nem vizsgáltatja ki a Bush-adminisztráció bűncselekményeit, Ön is cinkossá válik.
Sajnos, ma már az Ön nevében is elkövetnek háborús bűncselekményeket, kínzásokat. Kérem, vonassa vissza a csapatokat azonnal.»
-Washington, D.C. 2009.dec.12. béketüntetés
A Fehér Ház mellett (Lafayette Park) 11 órakor gyülekezés a háborús eszkaláció ellen
Honduras
“A hondurasi válság el fog mélyülni”
A Radio Nederland (RNWO) interjúja Carlos Reyes független elnökjelölttel, aki opponál a választások demokratikus garanciák nélküli összehívása ellen
Miután visszavonult a garanciák nélküli választásoktól, a volt elnökjelölt, Zelaya híve figyelmeztet, hogy a nov. 29-i választás “robbantani fogja az országot”.
Carlos H. Reyes elmagyarázza, hogy Washington ma is beavatkozik Honduras belügyeibe a jún.28-i államcsíny mellett, s az amerikai adminisztráció ezt azért teszi, mert az USA érdekeit képviselő gazdasági csoportok veszélyben érezték magukat.
Az interjút Craig Kelly, USA-ba kiküldött tudósító készítette.
Reyes szerint nem lehet legitimizálni a választási processzust, még kevésbé pedig elfogadni a nov. 29-i eredményt, «mert becsaptak bennünket és a puccsisták a választásokat szüzen csinálhatják végig».
Visszavonult a választási versenytől néhány napja, mert a legimitációs feltételek nem teljesültek. Van-e lehetőség a helyzet módosulására?
Ténylegesen nem visszavonultunk, kényszerítettek rá azzal, hogy az alkotmányos rendhez nem tértek vissza. Határidőt szabtak meg a független jelölteknek, s mivel nem tudunk belemenni abba a játékba, hogy «visszatér az alkotmányos rend, nem tér vissza», «holnap lesz, a jövő héten» vagy «kell még az OEA (Amerikai Államok Szövetsége), az ENSZ, Obama» és nem történik semmi. Nem vagyunk bohócok.
Tudjuk, hogy minden államcsíny után vagy visszatér az alkotmányos rend, a puccsisták visszalépnek vagy összehívnak egy alkotmányozó nemzetgyűlést, ahogy Honduras egész történelmében történt. Az alkotmányos rend nem állt helyre, ezzel kikényszerítették visszalépésünket (…) A választások csak az államcsíny legalizására valók, bárki is kerülne hatalomra, a puccsisták kontinuitását fogadná el. Számunkra ez azt jelenti, hogy úgyismint népnek, nincs jogunk alkotmányozó nemzetgyűlésről beszélni.
Azt is látni kell, és ez hatalmas veszély, hogy ezeknek az uraknak, akik az ország gazdasági és politikai életét uralják, ha érdekeikkel ellentétes kormány áll fel, joguk lesz egy újabb puccsra és akkor újabb választáskat írhatnak elő.
Ezt nem lehet elfogadni. Visszavonjuk jelöltségünket, a függetlenek igy véglegesen eltűntek.
Sem az OEA, sem az EU nem fogja elismerni a nov. 29-i választásokat. De az USA igen. «Elárulva» érzi-e magát, hogy Washington így regál?
Végülis Washington azokhoz tartozik, akik a puccsot előkészítették, ott kovácsolták össze. Amit még tettek, az az, hogy a folyamatot késleltették azért, hogy oxigénnel táplálják a puccsistákat, létüket meghosszabbították egészen a választásokig, hatalmas kampányt folytattak azért, hogy emberek ne maradjanak távol, hogy kötelezőnek érezzék, s egész széria médiamanipulációt dobtak be. De a nép többsége mégsem fog szavazni. Ez nem lesz sem legitim, sem legális kormány. Az USA a jelenlegi státuszt fenn akarja tartani, mert nem csak a hondurasi nép elleni államcsínyben vett részt, hanem a haladás ellen is van, Latin- és Közép Amerika integrációs fejlődése ellen is, ami nekik nem teszik. Nincs itt árulás, mindig is ezt tették, Honduras történelmének összes államcsínyében részt vettek.
Mikor Thomas Shannon eljött, meghívtak engem is az USA nagykövetéhez, Hugo Llorenshez. Ott volt az összes elnökjelölt, a volt elnök Carlos Flores és mások. Mondtam nekik, hogy az alapvető probléma Hondurasban az államcsíny eredete, hogy kit fog az állam reprezentálni (…) Mondtam Shannonnak, hogy függetlenségünk kivívása óta nem tudtuk stabilizálni a nemzetállamot. Mindig súlyos problémáink voltak a kormányozhatósággal, mivel az állam a kisszámú gazdasági csoport szolgálatában állt (…). Mihelyt kormányzati válságba jutunk, az USA-hoz folyamodunk, hogy támogasson bennünket a polgárháborúkban, felkelésekben államcsínyekben. Washington pedig mindent geopolitikai érdekből tesz.
Az USA mindig beavatkozott Honduras belügyeibe, a jún.28-i államcsíny idején is, mert a gazdasági érdekeiket képviselő csoportok veszélyben érezték magukat. Attól kezdve, hogy Zelaya bevezette a kis reformot és az alkotmányozó nemzetgyűlés lehetőségét fontolgatta.
Ezért modnott igent Washington az államcsínyre, jól előkészítve azt már jún. 28. előtt. Shannonnak megmondtam, hogy részt vett benne John Negroponte és Bill Clinton több tanácsosa is (…)
Llorens nagykövet azt kérte tőlem, ne ismételjem meg, amit mondtam. Azt válaszoltam: így gondoltuk, ekként történt, ezt erősítik meg információim.
Jól látjuk az amerikai kormány kettős játékát. Ha Barack Obama kormánya mond valamit, a valódi hatalmonlévők mást mondanak. Az USA csak szavakban ítélte el, valójában pártfogolta és pártfogolja a puccsistákat, az amerikai pénzügyi kapcsolatok is zavartalanok voltak mindvégig.
Ezért mondom, hogy nem érezhetjük magunkat elárulva, mert soha nem támogattott minket. Egész történelmünkben beavatkozott, azt folytatja gőgösen.
Manuel Zelaya elnök is kijelentette, a nov. 29-i választási eredményeket nem fogadja el. Mi történik azután?
Számunkra illegitim kormány születik, melyet nem fog támogatni a nép. Óriási gazdasági válsággal állunk szemben, a következő kormány instabil lesz. A nép meg fogja dönteni vagy kénytelen lesz alkotmányozó nemzetgyűlést összhívni és visszatérni az alkotmányos rendhez. Ez a békés ellenállás vonala. A nemzetközi közvéleménynek el kell ismernie a hadviselésünket a puccsistákkal, mivel a választások nem oldják meg a problémákat.
Kína
Részletek a 2009.nov.1-i, Franciaországban publikált "Kína- Információs levél"
322.számából
A «harmonikus társadalom» és a munkajogok
Nem tudunk «harmonikus társadalmat» elérni – azt a célt, melyet Hu Jintao meghatározott –, ha a dolgozók jogaira fittyet hánynak, ha azok, akik megteremtik az ország gazdagságát, akik dolgoznak és kizsákmányolják őket, csak arra jók, hogy a központi kínai bankot – az amerikai kincstár adósságának finanszírozására szolgáló – dollárhegyekkel töltsék meg, azonban maguknak nincs joguk szerveződni saját érdekeik védelmére.
Ellenkezőleg lesz, peticiók, sztrájkok és tüntetések százaival fogunk találkozni naponta. Mivel az állami vállalatok restrukturációjával, likvidálással vagy privatizálásával a Kommunista Párt vezetői és az állam minden szinten a társadalmi bukást készítik elő. Védelem és jogok nélküli munkaerőt ajándékoztak a multinacionális és magánvállalatoknak, melyek szaporodnak, mint a gomba eső után. De ez a politika idézte elő a dolgozók ellenállását is és viszi harca annak következményei ellen.
Befagyasztott privatizáció
A dolgozók eme ellenállása az állami vállalati «reformmal» szemben vagy külföldi vagy hozzájuk csapódó magánvállalkozásoknak a szokásoson is felüli kizsákmányolásával szemben soha nem volt cáfolható. Az utóbbi években konstatáltuk, hogy a sztrájkok, peticiók, tüntetések valóságos robbanása történt, szakszervezeti felelősök, gyakran az öregek bizalmát elnyert fiatalok demonstrációt szerveznek. A dolgozók kezükbe veszik ügyeiket és szerveződnek.
Az ACFTU hivatalos szakszervezet nyíltan a vezetés mellett áll, ezekhez a mozgalmakhoz nem csatlakozik, tehetetlen.
Nemrég állapítottuk meg, hogy a sztrájkok nem csak a vállalatokat érintik: 2008-ban a pedagógusok, a taxisofőrök; 2009-ben pedig a bányászok és vasmunkások szünteték be a munkát. 2009 tavaszán és nyarán az állami vállalatok restrukturációi és privatizációi elleni tömegsztrájkok és -tüntetések a bányákban és vasiparban eredményt értek el: a kormányzati terveket befagyasztották. Ez új dolog.
Felélénkült feszültség
Ez az ellenállás, amely a központi hatalom politikájának kudarcához vezetett, új feszültséget és helyzetet eredményezett, mégpedig az egyetlen elismert szakszervezeti szövetség, az ACFTU kebelén. Egy jegyzék jelent meg az állami vállalatok restrukturációs-privatizációs processzusa idején szakszervezeti keretekben felállított bizottságokról, melyeknek a rendszerint elbocsátásokkal végződő restrukturációs eljárásokat, a munkaszerződések drasztikus felülvizsgálatát, stb. kellett végrehajtaniuk. Kihez-mihez fordulhat a dolgozó érdekei védelmére, ha a szakszervezet «eltűnt», vezetőik a restrukturáló szervezetekben üldögélnek?
A Tonghua Acélüzem munkása konstatálta ezt az űrt a júl. végi erőszakba torkolló tüntetésen: «Nem emlékszem egyetlen szakszervezetei gyűlés megtartására sem.»
Hogyan találja meg az ACFTU eltűnt «legális függetlenségét», akarja-e vállalnia bérből élők védelmét? Pillanatnyilag csak a társadalmi harmóniáról beszél, az elkerülendő incidensekről, nem arról, hogy a szakszervezetnek érdekvédelmet kell folytatnia.
Bizonyos szakszervezeti függetlenség?
Tagadhatatlan, hogy az ACFTU-ban vannak erők, melyek – úgy tűnik – a hivatalos szakszervezetből szeretnének legalább bizonyos legális munkásjogok védelmezőjé válni. A háromhavi bérfizetésének kampánya alkalmából Li Shouzhen szakszervezeti szóvivő elmondta egy bérét reklamáló bolti eladó főnöke általi megveretése kapcsán, hogy a hatóságokkal meg fognak vitatni egy olyan rendszert, mely garantálja a bérkifizetéseket és a büntetőtörvénykönyvi szankciókkal sújtják az azokat megsértőket. Az év elején nyilvánosan kiállt a gazdasági válság ürügye révén felmerült minimálbér eltörlésével szemben.
Azt mondta, a dolgozók életszinvonalát védeni kell, le kell állítani a munkaerő árának a bér- és prémium zsugorításával elért csökkentését. Más szakszervezeti felelősök nyíltan kiállnak amellett, hogy a sztrájkjog legyen ismét elismert és alkotmányos jog, mások pedig a kommunista párrtól és államtól való függetlenségért.
A migránsok visszaélnek a bíróságokkal?
Hogyan tudnánk a «harmonikus társadalmat» elérni, ha a migráns dolgozóknak nincsenek ugyanolyan jogaik, mint a helyieknek, ha nincs olyan szervezet, mely vállalkozik védelmükre? A «China Labour Bulletin» információja (okt. 29.): «A jogi tanácsadás rendszerét szabályozni kell», ez a konklúziója a szept. elején tartott tanácskozásnak Dongguanban (Guangdong tartomány), ahol mintégy 8 millió migráns dogozik. A bíróságok 23.044 munkahelyi konfliktussal foglalkoztak 2008-ban, 160 %-kal többel, mint 2007-ban! A városi ACFTU-szervezet ingyenes központot nyitott egy ügyvédi iroda segítségével, de a dolgozók csak havi egy alkalommal konzultálhatnak itt. Olyan intézkedés, mely szárnyakat adhat a munkáltatóknak, akik csakis robotoltatható munkaerőről álmodnak, büntetlenségről, a konfliktusok időbeni elhúzárásól addig, amíg azt már csak peticióval, sztrájkkal, tüntetéssel lehet megoldani.
USA
BERKELEY (Kalifornia)
A sztrájkoló hallgatók elfoglalták az egyetemi campust
BERKELEY, 2009.nov.20.
Az hallgatók elfoglalták a Wheeler Hallt a kaliforniai Berkeley egyetemen, hogy tiltakozzanak az egyetemi tanács döntése ellen a tanulmányi díjak 32 %-os emeléséről, mely ezzel eléri a 10 302 dollárt hallgatónként.
Az egyetem két szakszervezete – az UPTE és a CUE –, a hallgatók, a személyzet tagja határoztak a campus egész területésre kiterjedő sztrájkról.
A foglalás elején a hallgatók különböző követeléseket fogalmaztak meg, közöttük az elbocsátott 32 tagú felügyelet visszahelyezését és a tiltakozók büntetlenségének biztosítását.
Többszáz diák, az egyetemi kar tagjai, támogató szervezetek vették közbe az előadótermet egyetértésük kifejezésére.
Egynapos foglalás után a diákokat a közrend megsértésének vádjával idézést kaptak.
Los Angeles, Santa Cruz, Davis egyetemein is elfoglalták a diákok a campusokat, néhányukat letartóztatták. Puck Lo, újságíróhallgató a The Timesnak adott interjújában elmondta, hogy vizsgákra való felkészülés idejében történtek a tiltakozások. «Nem túl jókor, de ez ez egyetlen dolog, amit tehetünk a jövő egyetemistáiért».
Kapcsolattartás
Informations internationales
Entente internationale .des travailleurs et des peuples
87, rue du Faubourg-Saint-Denis
75010 - Paris – France Tél : (33 1) 48 01 88 28 Fax : (33 1) 48 01 88 36 E.mail eit.ilc@fr.oleane.com
Directeur de la publication : Daniel Gluckstein - Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75010 Paris (France) - Commission paritaire n° 0713 G 82738
Edité par “Les Amis de l’Entente” , 18, allée Colbert, 78470 Saint-Rémy-lès-Chevreuse
Correspondance
A Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértésének hetilapja
Tartalom:
Csapatkivonást Afganisztánból!
— dec.5.: nemzetközi ifjúsági nap amerikai fiatalok felhívására;
— Franciaország: dec.5-én a Független Munkáspárt (POI) és a Fiatal Forradalmárok Szövetsége tüntetésre hív a francia csapatok visszahívására.
USA: Cynthia McKinney levele Obamához: «kérem Önt, hívja haza a katonákat azonnal» és az AFT (Amerikai Pedagógus Föderáció 1021) indítványa az afgán háború leállításáról.
Az afgán LRA üzenete és részletek a brit képviselőkhöz intézett felhívásból: «Az afganisztáni háború erkölcstelen.»
Honduras: a Radio Nederland interjúja, Carlos Reyes, független elnökjelölt, akik opponál a demokratikus garanciák nélküli választásoknak.
Németország:
— interjú Beate Sieweckével, az SPD kogresszusi küldöttével az SPD precedens nélküli választási vereségéről: «Folytatni fogjuk a harcot az egyetlen lehetséges megújításig.»
— Levelezőnk a német hallgatók sztrájkjáról az LMD ellen és az EU kedeményezte «Bolognai processzus» ellen.
Irország: cikk a pedagógusok és a közszolgáltatási dolgozók nov.24-i sztrájkjáról.
Kína: a Franciaországban megjelenő Kína – Információs levél 322.számának szerkesztőségi cikke.
USA: Berkeley-Kalifornia, sztrájkoló hallgatók elfoglalták az egyetemet.
Németország
Az SPD (Szociáldemokrata Párt) szept. 27-i példa nélküli választási vereségàn hatmillió szavazatot veszített. Kongresszusa bíràlja a kudarcért felelős politikát és vezetést.
7 héttel a szövetségi választásokon való történelmi veresége után az SPD kongresszust tartott Drezdában nov. 13-18-én.
6 millió választó a párt munkásbázisából demonstratívan megmutatta a Schröder által elkezdett, majd utódai, Steinmeier, Müntefering, Steinbrück által már a nagykoaliciós kormányban folytatott politikája elvetését. A felháborodott tüntetések egymást követik az utóbbi hetekben a vezetés öngyilkos futása ellen…
Interjú Beate Sieweckével, kongresszusi delegátussal, levelezőnktől.
“Folytatni fogjuk a harcot az egyetlen lehetséges megújításig”
Olvastam az újságban, hogy kongresszusi hozzászólásod után azt mondtad, hogy nem szavaznád meg sem a promramszöveget, sem a vezetést. Miért?
Az SPD hatmillió hagyományos szavazója megtagadta, hogy a pártra szavazzon. Ezt azt jelenti, hogy teljes mértékben visszautasítja annak politikáját a nagykoalicióban, az összes schröderi politikát, kezdve a «2010-naptárt» a Hartz-IV törvényt, a nyugdíjkorhatár 67 évre emelését és az ezeket képviselő összes vezetőt, Münteferinget, Steinmeiert et Steinbrücköt.
Amit a német lakosság vár az SPD-től, az radikális politikai változás. Ehhez új, hiteles vezetőkre van szükség.
Szerintem ez nem valósítható meg ezekkel az emberekkel, akik nemrég növelték meg a munkával töltendő éveket, liberalizálták a pénzügyi tőkét, a vállalatok eladásához adóengedményeket és hasonló dolgokat szavaztak meg.
Nem tetszik az a mód, ahogyan politikájukat kieszelik, a «autoproklamált» új országos iroda kidolgozott egy tervet a párt új vezetője, Sigmar Gabriel vezetése alatt és Müntefering vezetésével. «Vessünk egy pillantást a múlt 11 évre – meri kijelenteni–, amely folyamán az SPD sikerrel látta el a kormányzati feladatokat.»
Egyébként a tervben benne van a megoldás: «Sikerrel lecsökkentettük a munkanélküliséget!.(…) Ügyeltünk rá, hogy a nyugdíjasoknak ne legyen okuk nyugtalankodni a válság okozta jövedelemcsökkenés miatt(!).» Ez valódi inzultus az egyre inkább elszegényedő munkanélküliek, a nyugdíjasok irányában.
Az SPD 11 éves kormányszintű közreműködése alatt a a gazdagok és szegények közötti szakadék nőtt. Egyre több ember kényszerül állami segítségre munkáján felül. Steinmeier, a kancellárjelölt és jelenlegi parlamenti csoportelnök a pártkongresszushoz erre még rátett beszédében, azt szeretné, hogy a párt ellenzékben is az olyan sikeres kormányzati politikát kövesse.
Fel voltam háborodva azon a módszeren, de nem csak én, ahogyan a vezetés tagjait kijelölték. Steinmeier, a volt kancellárjelölt már a választások estéjén deklarálta, hogy a parlamenti csoport vezetőjének helyére vágyik. Sokan szavaztak ellene. Néhány nappal később a párt országos irodája még a kongresszus előtt megegyezett Sigmar Gabriel személyében, a párttagságot egyszerűen meg sem kérdezték.
Téged úgy mutattak be mint egy «rebellist» egy kis «ellenálló» csoportból. Tényleg olyan kicsi ez a csoport?
A volt SPD-elnök, Müntefering a választás mérlegéről tartott beszéde után több mint 60 elvtársunk kért szót. Órási többségük haragját fejezte ki a vereséggel kapcsolatban. Nyilván ez az SPD választótáborának nézőpontja is. De az Iroda ezt nem veszi tudomásul. Gabriel ellen csak 19 ellenszavazat volt, az alapindítványt 4 tartózkodással és az én egyetlen ellenszavazatommal fogadták el. Ez tükrözi a küldöttek összetételét. Ugyanezek a küldöttek – sokukat manipulálja a vezetés – már júniusban megszavazta egyhangúlag a kormányprogramot. Volt sok nagyon korrekt projekt, pl. az afganisztáni német beavatkozás ellen. De a programbizottság ellen, ahol a régi minisztereket, tartományi vezetőket, az országos iroda tagjait találjuk, nem volt sok ellenszavazat. A szekciókon más volt a helyzet. Amelyben fel is szólaltam, sok pozitív reagálást kaptam.
Szerinted melyek az alapvető pillérek, melyekre támaszkodni akarnak a dolgozók és az SPD tagjai, mit várnak tőle? Hogy maradjon hű értékeihez és világos válaszokat adjon?
Több követelés hangzott el pl. a munkakölcsönzői munkajog módosításáról. A kormány az SPD közreműködésével hajlékonnyá tette ezt a törvényt, ennek következtében a robbanássszerű növekedés után ma már kb. 700 ezer személyt érint. Ök találták magukat először az utcán a gazdasági válsággal.
Vagy itt van a 67 éves nyugdíjkorhatár: mindenféle rejtett kísérletezés ellenére mindenki megértette, hogy a nyugdíjak csökkentéséről van szó. Ma az emberek kb. 7 %-a dolgozik 67 éves koráig, mert a többiek betegek, munkanélküliek vagy már halottak.
Vegyük az Opel példáját. Sigmar Gabriel üdvözölte az SPD elkötelezettségét az Opelért. Holott a CDU/CSU-SPD nagykoalíció megerősítette több mint 10 ezer munkahely megszüntetését az Opelnél.
Mindezek ellen a szakszervezetisek, az Opeles kollégák, szolciáldemokraták már annak idején kérték Scholz munkaügyi SPD-s minisztertől, hogy azonnal kezdeményezzen törvényt az Opel államosítására, hogy garantálni lehessen az összes munkahely és az összes Opel üzem megtartását. Bochumból jövök, ahol 6 ezer Opel-dolgozó él, félnek munkahelyük elvesztése miatt. Azt várják a népességgel együtt, hogy az SPD induljon harcba a munkáért, a termelésért és az állam védje meg a vállalatokat. Mi is ezt akarjuk, különösen az SPD munkásbizottságaiban (AfA).
A kongresszus után beszélgettem kollégákkal, még Düsseldorfból is. Folytatjuk a harcot és szervezzük az SPD egyetlen lehetséges «megújítását», ami csak alulról építkezhet, a dolgozó népesség és az ifjúság követelései alapján.
Német egyetemi hallgatók sztrájkolnak
Ellenállnak az LMD-nek (1) és a “ Bolognai processzusnak
Diákok tízezrei tüntettek nov. 17-én egész Németországban az egyetemi és techikai, az «eutópai harmonizációhoz» kötődő rendszer ellen és jobb tanulmányi körülményeket reklamáltak. «Ingyenes oktatást mindenkinek! Pénzt az oktatásra, nem a bankokra!», olvashattuk a transzparenseken Berlinben. Eloglalt előadótermek, sit-in hálózsákban… a múlt hét óta mintegy tucat intézményt érint. Tüntetések Berlinben, Münchenben, Frankfurtban, Heidelbergben, Kölnben és Hamburgban.
Júniusban az első sztrájk 230 000 egyetemi és gimnáziumi diákot mobilizált egyszerre Németország városában. A diákok a Bolognai processzus alkalmazását ítélik el, amely „harmonizál” az európai szintű kurzusokkal a licencsz-master-doktorátus (LMD) modell szerint.
Az LMD-reform a piac szükségleteinek megfelően fogant, másképpen szólva a munkáltatók igényei szerint, ezrek tanuláshoz való jogát kérdőjelezi meg, lecsökkenti a tanulmányi időt és az idő használatát megnehezíti. A német felsőoktatási intézmények háromnegyede az LMD-t követi. Jobb három év alatt licenszet szerezni, hogy azután a masterhez nagyobb szerencsénk legyen, utóbbi ugyanis nagyon drága.
«Az első félévet kezdtem a Humboldt-egyetemen és nagyon nagy a stressz. Nincs időnk semmira, gondolkodni és asszimilálódni sem. Amit szeretnék, az egyszerűen tanulni, gondolkodni.» - Christina Stark, nyelvi-filozófiai hallgató. Azt tartja, mint sokan, hogy az új licensz-master program nem egyeztethető össze párhuzamos aktivitással, holott a hallgatók egyharmadának dolgoznia kell tanulmányai finanszírozásához. Achim, etnológushallgató nyugtalankodik, hogy a munkáltatók számára hoznak létre «edukációs gépezeteket, mely a hallgatókat fogyasztási termékké degradálja».
A hallgatók támadják a német oktatás krónikus bajait is: túlzsúfolt előadótermek, egyenlőtlenségek, igazságtalanságok, alulfinaszírozás. «Több pénzt kell az oktatásba fektetni, különben 50 év múlva senki nem fogja Németországot a kutatás élországának tekinteni» mondja Lehnert agronómushallgató.
A hallgatók reklamálják a beiratkozási költségek teljes eltörlését és ösztöndíjat (510 000 hallgató kapja jelenleg).
(1) LMD : a + 5 érettségi európai elvezése.
Írország
A pedagógusok és közszolgálati dolgozók sztrájkja nov.24-én
Írországban az iskolák bezártak. 65 ezer tanító és tanár lépett nov.24-én sztrájkba a kormány várható bércsökkentési intézkedései ellen. A dec. 9-én kihirdetendő 2010-es költségvetés drasztikus csökkentéseket tartalmaz, a közszolgáltatás bérmegtakarításai elérik az 1,3 milliárd eurót.
Közös kommünikében a pedagógusszakszervezetek így fogalmaztak: «A pedagógusokkal úgy bánnak, mintha felelősök lennének a közszolgáltatások finanszírozásának válságáért».
Az IMPACT, a közszféra többségi szakszervezete figyelmeztet, hogy az egészségügy, a kollektív szolgáltatások többsége 24 órás sztrájkot tart nov. 24-én. Sheila Nunan, az INTO (alsófokú oktatási szakszervezet) új titkára jelezte, hogy a tanítók 79 %-a háromnapos sztrájk mellett álll ki. A nov.13-i Gorey-ben (Wexford grófság) tartott szakszervezeti kongresszuson Sheila Nunan pontosított: «A kormánynak címzett világos üzenetről van szó (…). A pedagógusok nem akarnak erőszakkal bűnbakként szolgálni és aránytalanul hozzájárulni a fellendítési tervhez. Nem akarnak célpont lenni akkor, mikor hozzá sem nyúlnak a nagy vagyonokhoz (...).
Amit a pedgógusok akarnak, az hiteles munkahely-megőrző program, a lakhely védelme, a béreké és a szolgáltatásoké. Ebben az évben a tanítók fizetése 14 %-kal csökkent. A bérek, nyugdíjak és munkakörülmények támadása egészében elfogadhatatlan.»
Jean-Pierre BARROIS
Franciaország
Az afganisztáni csapatok kivonását
Pénzt a munkahelyteremtésre, iskolákra, egészségügyre … nem pedig háborúra!
A katonai és háborús erőfeszítések Afganisztánban növekednek. A francia kormány csendőröket akar küldeni (elöször!), akik csatlakoznának a NATO kereteiben itt lévő 3 750 francia katonához. Az amerikai kormány szintén több tízezet katonát akar még küldeni és kötelezi a NATO-t, hogy tegye ugyanazt.
Afganisztánban a NATO bombázásai egész falukat irtanak ki. A háború kiterjedt Pakisztánra is. A «nemzetközi közösség» Hamid Karzaï «újraválasztási» maskarádját elismerve egy korrupt kormányt segített hatalomba.
A «tisztogatási» akciók, melyekben részvesz a francia kontingens, a világ első hatalmának másodhegedűseként kontrázik.
Mialatt a pénz elfolyik a katonai intervenció következtében az afgán nép és a környező népek ellen, a kormány elbocsát, a közszolgáltatásokat, mint a Postát, privatizálja, a költségvetést, mint a kórházakét, nyirbálja, munkahelyeket szüntet meg, mint a pedagógusok ezreiét.
A háborúra talál pénzt, de a munkahelyi balesetet szenvedettek kártérítését azok munkanélküli járandóságával akarja kifizetni… Cinikus és elfogadhatatlan!
Minden módon a lakosságot sanyargatja, de a háborúra mindig van elég pénz! A POI a szocialista, a kommunista, a Balpárthoz, a Munkásharchoz, az Új Antikapitalista Párhoz fordul, hogy együtt tüntessen a Matignonnal szemben, hogy együtt követeljük: az afganisztáni francia csapatok azonnali, feltélel nélküli kivonását!
A POI tüntetésre hív
dec.5-re 11 órakor
a 18 Juin 1940 térre (M° Montparnasse-Bienvenue)
a miniszterelnöki rezidencciával, a Matignonnal szemben
Le a háborúval, le a kizsákmányolással!
A francia csapatok azonnali és feltétel nélküli kivonását Afganisztánból!
Afgán üzenet
A POI nyilatkozatáról tudomást szerezve az LRA aktivistái, akik a szocializmus hívei a következő üzenetet küldik a POI-nak.
«Kedves barátaink az Egyetértésnél és a POI-nál, fogadjátok testvéri üdvözletünket. Megkaptuk felhívásotokat és határozott nyilatkozatotokat az francia és a NATO megszálló csapatok kivonásáról Afganisztánból a követeléssel, hogy azonnal vessenek véget ennek a barbárságnak, amit a demokrácia és az újássépítési terv ürügyén tesznek.
Tudjátok, hogy a választások csak a kabuli bábkormány legitimitására szolgáló utolsó kísérlet volt, ez a választás valóságos szégyen, olyannyira manipulált, amilyet még nem láttunk a történelemben (...).
Sok jelölt tiltakozott, közöttük olyanok is, akik az USA-ban vagy Európában élve a kabuli kormánynak parancsolnak.
A hivatalos adatok szerint 17 millió választó volt, de csak 5 millió voksolt! A számok hamisak, tudjátok, sok tartományban, főként délen és keleten az emberek teljes mértékben bojkottálták azt, mert nem volt biztonságos szavazóhelyiség. Köszönjük korrekt álláspontotokat Afganisztán kérdésében és szolidaritásotokat az afgán néppel és ellenállási mozgalmával.»
“Az afgán háború erkölcstelen”
Brit képviselők felhívása
Több brit képviselő, közöttük a Labour Partyból Jeremy Corbyn és John Mc Donnell, különböző szervezetek és az afgán háborúból hazatért katonák felhívást tettek közzé. Néhány részlete: «az afgán háború erkölcstelen. Több ezer áldozattal járt, közöttük 221 brit katonáéval (…). Ez a háború nem hozta meg Afganisztánnak a demokráciát, ahogyan az utóbbi választások is bizonyítják. Nem javította meg a mindennapi életet, különösen nem a nőkét. A kormány azt állítja, hogy a háború megerősíti Nagy-Britannia védelmét. Ténylegesen csak a terrorista veszélyt növeli.
Azt gondoljuk, hogy a háborúnak véget kell vetni és a brit csapatoknak haza kell térniük. A nép többsége is ezt tartja, amit számos közvéleménykutatás megerősít.»
Afganisztán: a NATO-megszállás alatt az ország a világ első számú ópium-előállítójává és –kereskedőjévé vált
Az ENSZ kábítószer- és bűnözéselleni bizottsága (ONUDC) Bécsben jelentést adott ki az ópium termeléséről, melynek 92 %-át Afganisztánban állítják elő. A világkereskedelemben felbecsült értéke 65 milliárd dollár. Az ópium előállítás felgyorsult, a háború 10 éve alatt 2009 évre 6 900 tonnára. A kábítószer ellen a NATO-erőknek nem feladata a küzdelem.
2009.dec.5.
Nemzetközi ifjúsági nap az afganisztáni csapatok kivonására
Az AFT Los Angelesi szekciójának indítványa az afgán háború leállítására és országos szintű feljesztési terv támogatására
Az AFT [American Federation of Teachers – Pedagógusok Amerikai Szövetsége] 1021-es szekciója, mely a Los Angelesi United Teachers szakszervezet része és kb. 10 000 pedagógus és oktatási dolgozó a tagja, a következő indítvánnyal élt nov. 12-én.
Az afgán háború leállítása és országos szintű feljesztési terv támogatása
— mivel a közvéleménykutatások szerint az amerikaiak többsége ellenzi az agfanisztáni háborút, 38 %-uk az azonnali csapatvisszavonások mellett áll és csak 25%-uk támogatja újabb katonák küldését,
— mivel a katonai kiadások jóval kevesebb munkahelyet hoznak létre, mint az infrastruktúra és más belső szükségletek (Robert Pollin és Heidi Garret-Peltier, «The Wages of Peace» The Nation, 2008.márc.31.),
— mivel az afganisztáni halottak száma évről évre emelkedik, és az amerikai katonahalottak száma 2009.szept.15-re elérte a 830-at,
— mivel a nemzetnek sürgősen szüksége van egészségügyért, lakásokért, a volt harcosok kielégítéséért és munkahelyek millióinak megteremtéséért arra az ezévi 65 milliárd dollárra és még milliárdok százezreire, melyet az afgán felkelők elleni küzdelemre szánnak.
• Az AFT 1021 szekciója kéri az USA kormányát, hogy vessen véget a megszállásnak és háborúnak Afganisztánban, állítsa le a szomszédos Pakisztán elleni támadásokat, zárja be összes katonai bázisát a térségben és vonja vissza minden hederőjét.
• Az AFT 1021 kéri az afganisztáni katonai költségvetés felülvizsgálatát, annak az afgán nép infrastruktúrája és szociális kiadásai jobbítására, a hazatért US-katonák szükségleteinek kielégítésére és a hazai oktatás, egészségügy, lakásügy, munkahelyi és más szociális programok sürgős feljesztésére fordítását.
• Az AFT 1021 információs kampányba kezd tagjai között ezekről a gondokról, politikai akciókkal mobilizálni fog avégett, hogy ez a megoldás szülessen a társadalomban.
• Az AFT 1021 támogatja az e hónapban kezdődő és jövő év első negyede végéig tartó helyi, regionális és országos mozgósításokat, hogy a fentiekben megjelölt célok megvalósuljanak.
• Az AFT 1021 közölni fogja jelen döntését a kongresszusi képviselőkkel és tagjaival (CFT/AFT, Los Angelesi Munka Föderáció, US Labor Against the War), hogy a nekik megfelelő akciókról döntsenek.
Cynthia McKinney (a « rekonstrukciós párt » aláírója) levele Obama elnökhöz:
«Kérem Önt, hívja haza a katonákat azonnal»
2009.nov.21.
«Elnök Úr!,
Azért írok Önnek, hogy tűzszünet bejelentését kérjem s ezután mindjárt az összes iraki, afganisztáni amerikai csapatkivonást a leggyorsabb tempóban, erőink biztonságával kompatibilis módon. Azt kérem, hogy azonnal vessen véget a civileket gyilkoló «Predatorok» felhasználásának. Felhívom, hogy vessen véget a titkos hadműveleteknek Afrikában, Ázsiában, Észak- és Dél-Amerikában.
Túl nagy számú katonai szakértő keveredett háborús, emberiség- és békeellenes bűncselekményekbe, kínzásokba. Az Ön igazságügyminisztere manipulál az USA bíróságai előtt a Bush-adminisztráció bünöseinek védelmében.
Korábban már küldtem Önnek egy levelet, melyben felhívtam figyelmét arra, ha nem vizsgáltatja ki a Bush-adminisztráció bűncselekményeit, Ön is cinkossá válik.
Sajnos, ma már az Ön nevében is elkövetnek háborús bűncselekményeket, kínzásokat. Kérem, vonassa vissza a csapatokat azonnal.»
-Washington, D.C. 2009.dec.12. béketüntetés
A Fehér Ház mellett (Lafayette Park) 11 órakor gyülekezés a háborús eszkaláció ellen
Honduras
“A hondurasi válság el fog mélyülni”
A Radio Nederland (RNWO) interjúja Carlos Reyes független elnökjelölttel, aki opponál a választások demokratikus garanciák nélküli összehívása ellen
Miután visszavonult a garanciák nélküli választásoktól, a volt elnökjelölt, Zelaya híve figyelmeztet, hogy a nov. 29-i választás “robbantani fogja az országot”.
Carlos H. Reyes elmagyarázza, hogy Washington ma is beavatkozik Honduras belügyeibe a jún.28-i államcsíny mellett, s az amerikai adminisztráció ezt azért teszi, mert az USA érdekeit képviselő gazdasági csoportok veszélyben érezték magukat.
Az interjút Craig Kelly, USA-ba kiküldött tudósító készítette.
Reyes szerint nem lehet legitimizálni a választási processzust, még kevésbé pedig elfogadni a nov. 29-i eredményt, «mert becsaptak bennünket és a puccsisták a választásokat szüzen csinálhatják végig».
Visszavonult a választási versenytől néhány napja, mert a legimitációs feltételek nem teljesültek. Van-e lehetőség a helyzet módosulására?
Ténylegesen nem visszavonultunk, kényszerítettek rá azzal, hogy az alkotmányos rendhez nem tértek vissza. Határidőt szabtak meg a független jelölteknek, s mivel nem tudunk belemenni abba a játékba, hogy «visszatér az alkotmányos rend, nem tér vissza», «holnap lesz, a jövő héten» vagy «kell még az OEA (Amerikai Államok Szövetsége), az ENSZ, Obama» és nem történik semmi. Nem vagyunk bohócok.
Tudjuk, hogy minden államcsíny után vagy visszatér az alkotmányos rend, a puccsisták visszalépnek vagy összehívnak egy alkotmányozó nemzetgyűlést, ahogy Honduras egész történelmében történt. Az alkotmányos rend nem állt helyre, ezzel kikényszerítették visszalépésünket (…) A választások csak az államcsíny legalizására valók, bárki is kerülne hatalomra, a puccsisták kontinuitását fogadná el. Számunkra ez azt jelenti, hogy úgyismint népnek, nincs jogunk alkotmányozó nemzetgyűlésről beszélni.
Azt is látni kell, és ez hatalmas veszély, hogy ezeknek az uraknak, akik az ország gazdasági és politikai életét uralják, ha érdekeikkel ellentétes kormány áll fel, joguk lesz egy újabb puccsra és akkor újabb választáskat írhatnak elő.
Ezt nem lehet elfogadni. Visszavonjuk jelöltségünket, a függetlenek igy véglegesen eltűntek.
Sem az OEA, sem az EU nem fogja elismerni a nov. 29-i választásokat. De az USA igen. «Elárulva» érzi-e magát, hogy Washington így regál?
Végülis Washington azokhoz tartozik, akik a puccsot előkészítették, ott kovácsolták össze. Amit még tettek, az az, hogy a folyamatot késleltették azért, hogy oxigénnel táplálják a puccsistákat, létüket meghosszabbították egészen a választásokig, hatalmas kampányt folytattak azért, hogy emberek ne maradjanak távol, hogy kötelezőnek érezzék, s egész széria médiamanipulációt dobtak be. De a nép többsége mégsem fog szavazni. Ez nem lesz sem legitim, sem legális kormány. Az USA a jelenlegi státuszt fenn akarja tartani, mert nem csak a hondurasi nép elleni államcsínyben vett részt, hanem a haladás ellen is van, Latin- és Közép Amerika integrációs fejlődése ellen is, ami nekik nem teszik. Nincs itt árulás, mindig is ezt tették, Honduras történelmének összes államcsínyében részt vettek.
Mikor Thomas Shannon eljött, meghívtak engem is az USA nagykövetéhez, Hugo Llorenshez. Ott volt az összes elnökjelölt, a volt elnök Carlos Flores és mások. Mondtam nekik, hogy az alapvető probléma Hondurasban az államcsíny eredete, hogy kit fog az állam reprezentálni (…) Mondtam Shannonnak, hogy függetlenségünk kivívása óta nem tudtuk stabilizálni a nemzetállamot. Mindig súlyos problémáink voltak a kormányozhatósággal, mivel az állam a kisszámú gazdasági csoport szolgálatában állt (…). Mihelyt kormányzati válságba jutunk, az USA-hoz folyamodunk, hogy támogasson bennünket a polgárháborúkban, felkelésekben államcsínyekben. Washington pedig mindent geopolitikai érdekből tesz.
Az USA mindig beavatkozott Honduras belügyeibe, a jún.28-i államcsíny idején is, mert a gazdasági érdekeiket képviselő csoportok veszélyben érezték magukat. Attól kezdve, hogy Zelaya bevezette a kis reformot és az alkotmányozó nemzetgyűlés lehetőségét fontolgatta.
Ezért modnott igent Washington az államcsínyre, jól előkészítve azt már jún. 28. előtt. Shannonnak megmondtam, hogy részt vett benne John Negroponte és Bill Clinton több tanácsosa is (…)
Llorens nagykövet azt kérte tőlem, ne ismételjem meg, amit mondtam. Azt válaszoltam: így gondoltuk, ekként történt, ezt erősítik meg információim.
Jól látjuk az amerikai kormány kettős játékát. Ha Barack Obama kormánya mond valamit, a valódi hatalmonlévők mást mondanak. Az USA csak szavakban ítélte el, valójában pártfogolta és pártfogolja a puccsistákat, az amerikai pénzügyi kapcsolatok is zavartalanok voltak mindvégig.
Ezért mondom, hogy nem érezhetjük magunkat elárulva, mert soha nem támogattott minket. Egész történelmünkben beavatkozott, azt folytatja gőgösen.
Manuel Zelaya elnök is kijelentette, a nov. 29-i választási eredményeket nem fogadja el. Mi történik azután?
Számunkra illegitim kormány születik, melyet nem fog támogatni a nép. Óriási gazdasági válsággal állunk szemben, a következő kormány instabil lesz. A nép meg fogja dönteni vagy kénytelen lesz alkotmányozó nemzetgyűlést összhívni és visszatérni az alkotmányos rendhez. Ez a békés ellenállás vonala. A nemzetközi közvéleménynek el kell ismernie a hadviselésünket a puccsistákkal, mivel a választások nem oldják meg a problémákat.
Kína
Részletek a 2009.nov.1-i, Franciaországban publikált "Kína- Információs levél"
322.számából
A «harmonikus társadalom» és a munkajogok
Nem tudunk «harmonikus társadalmat» elérni – azt a célt, melyet Hu Jintao meghatározott –, ha a dolgozók jogaira fittyet hánynak, ha azok, akik megteremtik az ország gazdagságát, akik dolgoznak és kizsákmányolják őket, csak arra jók, hogy a központi kínai bankot – az amerikai kincstár adósságának finanszírozására szolgáló – dollárhegyekkel töltsék meg, azonban maguknak nincs joguk szerveződni saját érdekeik védelmére.
Ellenkezőleg lesz, peticiók, sztrájkok és tüntetések százaival fogunk találkozni naponta. Mivel az állami vállalatok restrukturációjával, likvidálással vagy privatizálásával a Kommunista Párt vezetői és az állam minden szinten a társadalmi bukást készítik elő. Védelem és jogok nélküli munkaerőt ajándékoztak a multinacionális és magánvállalatoknak, melyek szaporodnak, mint a gomba eső után. De ez a politika idézte elő a dolgozók ellenállását is és viszi harca annak következményei ellen.
Befagyasztott privatizáció
A dolgozók eme ellenállása az állami vállalati «reformmal» szemben vagy külföldi vagy hozzájuk csapódó magánvállalkozásoknak a szokásoson is felüli kizsákmányolásával szemben soha nem volt cáfolható. Az utóbbi években konstatáltuk, hogy a sztrájkok, peticiók, tüntetések valóságos robbanása történt, szakszervezeti felelősök, gyakran az öregek bizalmát elnyert fiatalok demonstrációt szerveznek. A dolgozók kezükbe veszik ügyeiket és szerveződnek.
Az ACFTU hivatalos szakszervezet nyíltan a vezetés mellett áll, ezekhez a mozgalmakhoz nem csatlakozik, tehetetlen.
Nemrég állapítottuk meg, hogy a sztrájkok nem csak a vállalatokat érintik: 2008-ban a pedagógusok, a taxisofőrök; 2009-ben pedig a bányászok és vasmunkások szünteték be a munkát. 2009 tavaszán és nyarán az állami vállalatok restrukturációi és privatizációi elleni tömegsztrájkok és -tüntetések a bányákban és vasiparban eredményt értek el: a kormányzati terveket befagyasztották. Ez új dolog.
Felélénkült feszültség
Ez az ellenállás, amely a központi hatalom politikájának kudarcához vezetett, új feszültséget és helyzetet eredményezett, mégpedig az egyetlen elismert szakszervezeti szövetség, az ACFTU kebelén. Egy jegyzék jelent meg az állami vállalatok restrukturációs-privatizációs processzusa idején szakszervezeti keretekben felállított bizottságokról, melyeknek a rendszerint elbocsátásokkal végződő restrukturációs eljárásokat, a munkaszerződések drasztikus felülvizsgálatát, stb. kellett végrehajtaniuk. Kihez-mihez fordulhat a dolgozó érdekei védelmére, ha a szakszervezet «eltűnt», vezetőik a restrukturáló szervezetekben üldögélnek?
A Tonghua Acélüzem munkása konstatálta ezt az űrt a júl. végi erőszakba torkolló tüntetésen: «Nem emlékszem egyetlen szakszervezetei gyűlés megtartására sem.»
Hogyan találja meg az ACFTU eltűnt «legális függetlenségét», akarja-e vállalnia bérből élők védelmét? Pillanatnyilag csak a társadalmi harmóniáról beszél, az elkerülendő incidensekről, nem arról, hogy a szakszervezetnek érdekvédelmet kell folytatnia.
Bizonyos szakszervezeti függetlenség?
Tagadhatatlan, hogy az ACFTU-ban vannak erők, melyek – úgy tűnik – a hivatalos szakszervezetből szeretnének legalább bizonyos legális munkásjogok védelmezőjé válni. A háromhavi bérfizetésének kampánya alkalmából Li Shouzhen szakszervezeti szóvivő elmondta egy bérét reklamáló bolti eladó főnöke általi megveretése kapcsán, hogy a hatóságokkal meg fognak vitatni egy olyan rendszert, mely garantálja a bérkifizetéseket és a büntetőtörvénykönyvi szankciókkal sújtják az azokat megsértőket. Az év elején nyilvánosan kiállt a gazdasági válság ürügye révén felmerült minimálbér eltörlésével szemben.
Azt mondta, a dolgozók életszinvonalát védeni kell, le kell állítani a munkaerő árának a bér- és prémium zsugorításával elért csökkentését. Más szakszervezeti felelősök nyíltan kiállnak amellett, hogy a sztrájkjog legyen ismét elismert és alkotmányos jog, mások pedig a kommunista párrtól és államtól való függetlenségért.
A migránsok visszaélnek a bíróságokkal?
Hogyan tudnánk a «harmonikus társadalmat» elérni, ha a migráns dolgozóknak nincsenek ugyanolyan jogaik, mint a helyieknek, ha nincs olyan szervezet, mely vállalkozik védelmükre? A «China Labour Bulletin» információja (okt. 29.): «A jogi tanácsadás rendszerét szabályozni kell», ez a konklúziója a szept. elején tartott tanácskozásnak Dongguanban (Guangdong tartomány), ahol mintégy 8 millió migráns dogozik. A bíróságok 23.044 munkahelyi konfliktussal foglalkoztak 2008-ban, 160 %-kal többel, mint 2007-ban! A városi ACFTU-szervezet ingyenes központot nyitott egy ügyvédi iroda segítségével, de a dolgozók csak havi egy alkalommal konzultálhatnak itt. Olyan intézkedés, mely szárnyakat adhat a munkáltatóknak, akik csakis robotoltatható munkaerőről álmodnak, büntetlenségről, a konfliktusok időbeni elhúzárásól addig, amíg azt már csak peticióval, sztrájkkal, tüntetéssel lehet megoldani.
USA
BERKELEY (Kalifornia)
A sztrájkoló hallgatók elfoglalták az egyetemi campust
BERKELEY, 2009.nov.20.
Az hallgatók elfoglalták a Wheeler Hallt a kaliforniai Berkeley egyetemen, hogy tiltakozzanak az egyetemi tanács döntése ellen a tanulmányi díjak 32 %-os emeléséről, mely ezzel eléri a 10 302 dollárt hallgatónként.
Az egyetem két szakszervezete – az UPTE és a CUE –, a hallgatók, a személyzet tagja határoztak a campus egész területésre kiterjedő sztrájkról.
A foglalás elején a hallgatók különböző követeléseket fogalmaztak meg, közöttük az elbocsátott 32 tagú felügyelet visszahelyezését és a tiltakozók büntetlenségének biztosítását.
Többszáz diák, az egyetemi kar tagjai, támogató szervezetek vették közbe az előadótermet egyetértésük kifejezésére.
Egynapos foglalás után a diákokat a közrend megsértésének vádjával idézést kaptak.
Los Angeles, Santa Cruz, Davis egyetemein is elfoglalták a diákok a campusokat, néhányukat letartóztatták. Puck Lo, újságíróhallgató a The Timesnak adott interjújában elmondta, hogy vizsgákra való felkészülés idejében történtek a tiltakozások. «Nem túl jókor, de ez ez egyetlen dolog, amit tehetünk a jövő egyetemistáiért».
Kapcsolattartás
Informations internationales
Entente internationale .des travailleurs et des peuples
87, rue du Faubourg-Saint-Denis
75010 - Paris – France Tél : (33 1) 48 01 88 28 Fax : (33 1) 48 01 88 36 E.mail eit.ilc@fr.oleane.com
Directeur de la publication : Daniel Gluckstein - Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75010 Paris (France) - Commission paritaire n° 0713 G 82738
Edité par “Les Amis de l’Entente” , 18, allée Colbert, 78470 Saint-Rémy-lès-Chevreuse
Correspondance
2009. december 2., szerda
A Left Radicals of Afghanistan (LRA) szervezet üzenete
azokhoz a fiatalokhoz, akik dec. 5-én tiltakoznak a NATO-csapatok kivonàsa ellen
Az Afganisztànba küldendő csapatok az afgànok, amerikaiak, európaiak még nagyobb pusztítàsàt fogjàk okozni
Az USA-NATO tragikus és barbàr hadigépezete folytatja az afgàn nép és az imperialista orszàgok afgàn földön talàlható katonàinak vérehullatàsàt.
A USA-ban, Kanadàban és az afgàn hàborùba keveredett orszàgokban folytatott tanulmànyok szerint, a lakossàg többsége ellenzi a hàborùt és csapatai jelenlétét a szerencsétlen kimenetelű missziókban. Csak kormànyzati minoritàsok tàmogatjàk ezt a hàborùt és véres tragédiàt, folytatjàk szégyenletes érdekeinek képviseletét màs nemzetek fosztogatàsàval, meggyötrésével, gyilkossàgokkal, sajàt honfitàrsaik tàmadàsàval, sajàt adófizetőik àltal finanszirozva.
Ez a helyzet Afganisztànban is. Csak a korrupt hatósàgok, a hàborùs nagyurak, a hàborùs bűnösök, maffiózó-csoportok kérik ùjból és ùjból imperialista uraiktól a mindig nagyobb tàmogatàst és katonasàgot, hogy védjék sajàt illegàlisan megszerzett hatalmukat, tőkéjüket. A korrupt és maffizózó rendszert az USA és a NATO rendezte be Kabulban, melynek parazita jellegét teljes mértékben tàplàlja az USA/NATO invàziós csapatok jelenléte, s mely jelentősen gazdagodott a 8 éves megszàllàs folyamàn. Ellenben az afgàn àllampolgàrok többsége, különen 2005 óta, radikàlisan ellenzi az őrült USA és NATO missziók jelenlétét. Azt gondoljàk, hogy az ilyen erőszakos, vadàllati csapatok nemhogy a biztonsàgot vagy az egyszerű tùlélést erősítik, hanem destabilizàlják az orszàgot és teljes infrastuktùràjàt megsemmisítik.
A gyönyörű ígéretek és az Afganisztànból földi paradicsomot csinàló àlmok gyorsan hazugnak bizonyultak. A nép nem hisz többé a szép szavaknak: «demokràcia, béke, emberi jogok és ùjjàépítés». Az utóbbi 8 év alatt az USA és a NATO agyondicsért demokràciàjàval szemben mi, az afgàn nép csak a barbàrsàgàt ismertük meg. A «béke» helyett a biztonsàg hiànyàt, àrtatlan gyerekek és nők leölését, az «emberi jogok» helyett bebörtönzéseket és kínzàsokat. Az «ùjjàépítés» helyett bombàzàsokat, a falvak és hàzak megsemmisítését.
A jelenlegi 100.000 USA és NATO katona a 200.000 afgàn katonàval és rendőrrel semmi jót nem hozott. A közelmùltban elhangzott kérés szerint 40 ezer ùjabb US-katonàt küldnek és még – lehet 50 ezer - európai uniós katonàt megerősítésként. Mindez még jobban növeli a csalódàst Afganisztànban.
Ugyanakkor ezek az imperialista orszàgok, hogy hàborùs szomjùsàgukat és fosztogató hajlamukat kiéljék, megpróbàljàk a hàborùt kiszélesíteni stratégiai érdekeik megerősítésére; bàrmekkora is legyen ennek àra emberben, àldozatok milliói sem gàtoljàk őket. Az imperialista fosztogatók képesek 5 barel vér kiontàsàra 1 barel olajért. Az ùj USA/ NATO csapatok a pakisztàni, iràni és közép-àzsiai hatàr közelében akarnak àllomàsozni. A 45 ezer USA/NATO katona a hàborùt Pakisztànnak készíti elő, nem Afganisztànnak.
A hàborù és a destabilizàció Pakisztànt màr erősen érinti. Rendszeres katonai hadműveletek folynak afgàn föld felől pakisztàni területen. Az USA ellenségeskedése a térségben atomhatalmi stàtuszàra vàgyó Iràn irànyàban màris tùllépett a diplomàciai kardcsörtetésen és a katonai agresszió felé halad. Az észak-afganisztàni ellenàllàs az USA és NATO részére alkalom a még több katona küldésére, hogy a làzadàst leverjék, hogy katonai betöréseket hajtsanak végre a közép-àzsiai orszàgokba, ezekben közvetlenül beavatkozzanak és destabilizàljanak.
Az Obama-adminisztràció nemcsak, hogy nem keresi a nyugalmat, a hàborùs politika befejezését az egész vilàgon, hanem inkàbb követi G.W Bush ùtjàt, mely egy lépéssel előmozdította az USA kormànyànak bomlàsàt. Veszélyes jàték ez a hàborùs stratégia, mely gazdasàgi és tàrsadalmi vàlsàgot hoz létre az USA-ban, a vilàgon, felkelti a népek felhàborodàsàt, az ellenàllàst az USA àllampolgàrai, ifjùsàga és munkàsosztàlya körében.
Megszàlló csapatok, afgàn hadsereg és rendőrség
Afganisztàn megszàllàsa és a kabuli bàbkormàny felàllítàsa óta az USA-imperializmus és európai szövetségesei egyetértenek abban, hogy «afgàn nemzeti hadsereget» és «afgàn nemzeti rendőrséget» hozzanak létre a kormàny katonai pozíciói megerősítésére. Kezdetben levàltottàk a régi magasrangù profi rendőröket, katonàkat, akiket a szovjet erők képeztek ki a 80-as években, ùjakat, gazdasàgilag tőlük függőket neveztek ki helyükre és ripsz-ropsz képzést adtak.
A US/NATO-kiképzők ùgy bànnak az afgànokkal, mint a rabszolgàkkal. Semmi tiszteletet nem mutatnak a hagyomànyok irànt, sem pedig méltósàgot. Első vonalba küldik őket a kiképzés napjaiban, hogy élő falat képezzenek az idegen katonàk előtt, megfelelő fegyverek, felszerelés nélkül. Az afgàn katonasàg és rendőrség soraiból 90 %-kal magasabb az elesettek szàma, mint a külföldieknél. Semmi együttműködés, semmi bizalom nincs az afgàn erők és az idegenek között. Az US/NATO légiererejének bombàzàsa szàmtalan àldozatot követelt az afgàn fegyveres erőknél.
2002 óta gyakoroltak nyomàst képzésükre, de nem tartjàk be kötelezettségeiket. Szimbolikus akciókat inditanak, nem csak az afgàn, de sajàt népüket is elàrulva. Az afgàn fegyveres erők költségvetése kevesebb, mint 50 amerikai katonàé.
Könnyen megítélhetjük a nemzetközi közösség minőségi és mennyiségi segítsége mértékét, ha meghallgatjuk Gordon Brownt, az Egyesült Kiràlysàg miniszterelnökét, aki két hete, hogy az angol jelenlétet védje Afganisztànban, azt mondta: a kivonàssal az afgàn erők megszűnnének, a kormàny összeomlana. Ha 8 év alatt nem sikerült az afgàn kormànyt az agfàn nép ellenàllàsàval szemben megvédeni, hàny évbe kerülne az afgàn kormànynak, mennyi idő kell az amerikai és az európai népeknek, hogy az invàziós stratégia célhoz érjen? 40 évig lesznek angol-amerikai katonàk nàlunk?
Az afgàn nép fel akarja hívni Gordon Brown miniszterelnök és Obama elnök figyelmét a brit birodalom és a Szovjteunió néhàny kudarcàra Afganisztànban. Maradhatnak akàr 40 vagy 80 évig is, de az afgàn nép hamarosan felébred és nem tűri tovàbb megszàllàsàt.
Népünk invàziónak tartja az USA/NATO csapatok megszàllàsàt. Barbàr missziónak. Ellenséges velük.
Nem vagyunk egyedül, az egész vilàg ifjùsàga és dolgozói tàmogatàsàt és szolidaritàsàt élvezzük. Az USA és Európa népei sem fogjàk sokàig tűrni, hogy fiaikat megöljék, megsebesítsék, s nem akarjàk fizetni a szennyes hàborù költségeit. Csak a megszàllott és megszàlló orszàgok elnyomottai, a dolgozói, a fiatalsàg egyesült harca garantàlhatja a nép győzelmét és az imperializmus bukàsàt a vilàgon. A csapatok kivonàsa megnyitja az utat a győzelem felé, pontot tehetünk a hàborùk, az ember àltal előidézett katasztrófàk, a jogok megsértése, a kizsàkmànyolàs és a szegénység végére.
Az Afganisztànba küldendő csapatok az afgànok, amerikaiak, európaiak még nagyobb pusztítàsàt fogjàk okozni
Az USA-NATO tragikus és barbàr hadigépezete folytatja az afgàn nép és az imperialista orszàgok afgàn földön talàlható katonàinak vérehullatàsàt.
A USA-ban, Kanadàban és az afgàn hàborùba keveredett orszàgokban folytatott tanulmànyok szerint, a lakossàg többsége ellenzi a hàborùt és csapatai jelenlétét a szerencsétlen kimenetelű missziókban. Csak kormànyzati minoritàsok tàmogatjàk ezt a hàborùt és véres tragédiàt, folytatjàk szégyenletes érdekeinek képviseletét màs nemzetek fosztogatàsàval, meggyötrésével, gyilkossàgokkal, sajàt honfitàrsaik tàmadàsàval, sajàt adófizetőik àltal finanszirozva.
Ez a helyzet Afganisztànban is. Csak a korrupt hatósàgok, a hàborùs nagyurak, a hàborùs bűnösök, maffiózó-csoportok kérik ùjból és ùjból imperialista uraiktól a mindig nagyobb tàmogatàst és katonasàgot, hogy védjék sajàt illegàlisan megszerzett hatalmukat, tőkéjüket. A korrupt és maffizózó rendszert az USA és a NATO rendezte be Kabulban, melynek parazita jellegét teljes mértékben tàplàlja az USA/NATO invàziós csapatok jelenléte, s mely jelentősen gazdagodott a 8 éves megszàllàs folyamàn. Ellenben az afgàn àllampolgàrok többsége, különen 2005 óta, radikàlisan ellenzi az őrült USA és NATO missziók jelenlétét. Azt gondoljàk, hogy az ilyen erőszakos, vadàllati csapatok nemhogy a biztonsàgot vagy az egyszerű tùlélést erősítik, hanem destabilizàlják az orszàgot és teljes infrastuktùràjàt megsemmisítik.
A gyönyörű ígéretek és az Afganisztànból földi paradicsomot csinàló àlmok gyorsan hazugnak bizonyultak. A nép nem hisz többé a szép szavaknak: «demokràcia, béke, emberi jogok és ùjjàépítés». Az utóbbi 8 év alatt az USA és a NATO agyondicsért demokràciàjàval szemben mi, az afgàn nép csak a barbàrsàgàt ismertük meg. A «béke» helyett a biztonsàg hiànyàt, àrtatlan gyerekek és nők leölését, az «emberi jogok» helyett bebörtönzéseket és kínzàsokat. Az «ùjjàépítés» helyett bombàzàsokat, a falvak és hàzak megsemmisítését.
A jelenlegi 100.000 USA és NATO katona a 200.000 afgàn katonàval és rendőrrel semmi jót nem hozott. A közelmùltban elhangzott kérés szerint 40 ezer ùjabb US-katonàt küldnek és még – lehet 50 ezer - európai uniós katonàt megerősítésként. Mindez még jobban növeli a csalódàst Afganisztànban.
Ugyanakkor ezek az imperialista orszàgok, hogy hàborùs szomjùsàgukat és fosztogató hajlamukat kiéljék, megpróbàljàk a hàborùt kiszélesíteni stratégiai érdekeik megerősítésére; bàrmekkora is legyen ennek àra emberben, àldozatok milliói sem gàtoljàk őket. Az imperialista fosztogatók képesek 5 barel vér kiontàsàra 1 barel olajért. Az ùj USA/ NATO csapatok a pakisztàni, iràni és közép-àzsiai hatàr közelében akarnak àllomàsozni. A 45 ezer USA/NATO katona a hàborùt Pakisztànnak készíti elő, nem Afganisztànnak.
A hàborù és a destabilizàció Pakisztànt màr erősen érinti. Rendszeres katonai hadműveletek folynak afgàn föld felől pakisztàni területen. Az USA ellenségeskedése a térségben atomhatalmi stàtuszàra vàgyó Iràn irànyàban màris tùllépett a diplomàciai kardcsörtetésen és a katonai agresszió felé halad. Az észak-afganisztàni ellenàllàs az USA és NATO részére alkalom a még több katona küldésére, hogy a làzadàst leverjék, hogy katonai betöréseket hajtsanak végre a közép-àzsiai orszàgokba, ezekben közvetlenül beavatkozzanak és destabilizàljanak.
Az Obama-adminisztràció nemcsak, hogy nem keresi a nyugalmat, a hàborùs politika befejezését az egész vilàgon, hanem inkàbb követi G.W Bush ùtjàt, mely egy lépéssel előmozdította az USA kormànyànak bomlàsàt. Veszélyes jàték ez a hàborùs stratégia, mely gazdasàgi és tàrsadalmi vàlsàgot hoz létre az USA-ban, a vilàgon, felkelti a népek felhàborodàsàt, az ellenàllàst az USA àllampolgàrai, ifjùsàga és munkàsosztàlya körében.
Megszàlló csapatok, afgàn hadsereg és rendőrség
Afganisztàn megszàllàsa és a kabuli bàbkormàny felàllítàsa óta az USA-imperializmus és európai szövetségesei egyetértenek abban, hogy «afgàn nemzeti hadsereget» és «afgàn nemzeti rendőrséget» hozzanak létre a kormàny katonai pozíciói megerősítésére. Kezdetben levàltottàk a régi magasrangù profi rendőröket, katonàkat, akiket a szovjet erők képeztek ki a 80-as években, ùjakat, gazdasàgilag tőlük függőket neveztek ki helyükre és ripsz-ropsz képzést adtak.
A US/NATO-kiképzők ùgy bànnak az afgànokkal, mint a rabszolgàkkal. Semmi tiszteletet nem mutatnak a hagyomànyok irànt, sem pedig méltósàgot. Első vonalba küldik őket a kiképzés napjaiban, hogy élő falat képezzenek az idegen katonàk előtt, megfelelő fegyverek, felszerelés nélkül. Az afgàn katonasàg és rendőrség soraiból 90 %-kal magasabb az elesettek szàma, mint a külföldieknél. Semmi együttműködés, semmi bizalom nincs az afgàn erők és az idegenek között. Az US/NATO légiererejének bombàzàsa szàmtalan àldozatot követelt az afgàn fegyveres erőknél.
2002 óta gyakoroltak nyomàst képzésükre, de nem tartjàk be kötelezettségeiket. Szimbolikus akciókat inditanak, nem csak az afgàn, de sajàt népüket is elàrulva. Az afgàn fegyveres erők költségvetése kevesebb, mint 50 amerikai katonàé.
Könnyen megítélhetjük a nemzetközi közösség minőségi és mennyiségi segítsége mértékét, ha meghallgatjuk Gordon Brownt, az Egyesült Kiràlysàg miniszterelnökét, aki két hete, hogy az angol jelenlétet védje Afganisztànban, azt mondta: a kivonàssal az afgàn erők megszűnnének, a kormàny összeomlana. Ha 8 év alatt nem sikerült az afgàn kormànyt az agfàn nép ellenàllàsàval szemben megvédeni, hàny évbe kerülne az afgàn kormànynak, mennyi idő kell az amerikai és az európai népeknek, hogy az invàziós stratégia célhoz érjen? 40 évig lesznek angol-amerikai katonàk nàlunk?
Az afgàn nép fel akarja hívni Gordon Brown miniszterelnök és Obama elnök figyelmét a brit birodalom és a Szovjteunió néhàny kudarcàra Afganisztànban. Maradhatnak akàr 40 vagy 80 évig is, de az afgàn nép hamarosan felébred és nem tűri tovàbb megszàllàsàt.
Népünk invàziónak tartja az USA/NATO csapatok megszàllàsàt. Barbàr missziónak. Ellenséges velük.
Nem vagyunk egyedül, az egész vilàg ifjùsàga és dolgozói tàmogatàsàt és szolidaritàsàt élvezzük. Az USA és Európa népei sem fogjàk sokàig tűrni, hogy fiaikat megöljék, megsebesítsék, s nem akarjàk fizetni a szennyes hàborù költségeit. Csak a megszàllott és megszàlló orszàgok elnyomottai, a dolgozói, a fiatalsàg egyesült harca garantàlhatja a nép győzelmét és az imperializmus bukàsàt a vilàgon. A csapatok kivonàsa megnyitja az utat a győzelem felé, pontot tehetünk a hàborùk, az ember àltal előidézett katasztrófàk, a jogok megsértése, a kizsàkmànyolàs és a szegénység végére.
2009. november 29., vasárnap
Vaklárma Kronstadt körül
(Lev Trockij (1938) írása, megjelent a Marxizmus és anarchia –Abexpress Bondy kiadásában francia nyelven)
Vádlók «népfrontja»
A Kronstadt körüli ernyedetlen energiájú kampány bizonyos miliőbe vezet. Azt gondolhatánk, hogy a kronstadti lázadás nem is 17 éve, hanem csak tegnap történt. Anarchisták, orosz mensevikek, a londoni Iroda baloldali szociáldemokratái, egyéni tévelygők, Miljukov újsága és alkalomszerűen a tőkés nagysajtó is részt vesz ebben a kampányban azonos buzgósággal és csatakiáltásokkal. A maga nemében «népfront» ez is! Tegnap véletlenül kezembe akadt egy mexikói reakciós katolikus tendenciájú és ugyanakkor «demokratikus» hetilap a következő sorokkal: «Trockij megparancsolta másfél ezer (?) kronstadti matróz kivégzését, a tiszták között a legtisztábbakét. Hatalmi politikája nem különbözik semmiben Sztálin jelenlegi politikájától». Ugyanaz az érv, melyet a legbaloldalibb anarchistáktól ismerünk. Amikor – legelőször – röviden válaszoltam a sajtóban Wendelin Tomas New York-i (a moszkvai pereket vizsgáló - szerk.) vizsgálóbizottsági tag kérdéseire, az orosz mensevikek újságja rögtön a kronstadti lázadók és ... Wendelin Thomas segítségére sietett. Miljukov lapja ugyanebben az irányban mozdult meg. Az anarchisták még nagyobb energiával ostromoltak. Ezen összes tekintély elismeri, hogy Thomasnak adott válaszom teljes egészében tökéletlen. Ez az egyhangúság annál is inkább megjegyzendő, mert az anarchisták a kronstadti lázadók személyében az autentikus államellenes kommunizmust védik; a kronstadti lázadás idején a mensevikek a kapitalizmus restaurációjának deklarált hívei voltak, és Miljukov ma is a tőkés rendszeré. Hogyan ütheti annyira szíven a kronstadti lázadás az anarchistákat, a mensevikeket és a liberális ellenforradalmárokat egyaránt? A válasz egyszerű: mindezen csoportoknak érdeke diszkreditálni a zászlaját soha meg nem tagadó egyetlen valóban forradalmi irányzatot, mely az ellenséggel soha nem kompromittálódott és egyedül képviseli a jövőt. Ezért vannak közöttük olyanok, akik késve denunciálják „büncselekményemet” Kronstadtban, akár régi forradalmárok, akár fél-forradalmárok, olyanok, akik elhagyták programjukat és elveiket, olyanok, akik szükségesnek találják, hogy elfordítsák a figyelmet a II. Internacionálé lealjasodásáról vagy a spanyol anarchisták árulásáról. A sztálinisták nem tudnak még nyíltan csatlakozni a Kronstadt-körüli kampányhoz, de persze elégedetten dörzsölik kezüket. Ezek a csapások a ”trockizmus”, a forradalmi marxizmus, a IV. Internacionálé ellen irányulnak!
Hogy is van, hogy ez a tarkabarka testület éppen Kronstadthoz ragaszkodik annyira? A forradalom évei alatt nem kevés konfliktusunk volt a kozákokkal, parasztokkal, sőt, bizonyos munkáscsoportokkal is (az urali munkások Kolcsak seregébe szerveztek egy önkéntes hadtestet!). Ezen konfliktusok alapját leginkább az az antagonizmus képezte, mely a munkások, mint a kenyér fogyasztói és a parasztok, mint annak termelői és eladói között jött létre. A szükség és a hiány hatása alatt a munkások maguk is epizodikusan kettéhasadva áttérnek néha az ellenség táborába, többé-kevésbé erős falusi kötődésük szerint. Maga a Vörös Hadsereg is a falu hatása alá került. A polgárháború éveiben elégedetlen ezredeket többször is le kellett fegyverezni. Az „új gazdaságipolitika” (NEP) bevezetése enyhített a súrlódásokon, de messze volt attól, hogy teljesen megszüntesse. Ellenkezőleg, előkészítette a kulákság ismételt felbukkanását és az évtized elején a falvakban polgárháború újjászületéséhez vezetett. A kronstadti felkelés csak egy epizód volt a proletár város és a kispolgár falu viszonyának történelmében; csak úgy érthetjük meg ezt az epizódot, ha a forradalom alatti osztályharc fejlődésének általános menete összefüggésében nézzük.
Más események, ksipolgári felkelések hosszú listáján Kronstadt csak szenzációs aspektusában különbözik. Tengeri erődről van szó, sőt, Petrográdról magáról. A felkelés alatt proklamációkat bocsátottak ki, igénybe véve a rádiót. A Petrográdból idesiető szociálforradalmárok és anarchisták „nemes” frázisokkal és gesztusokkal gazdagították a felkelést. Mindez nyomott hagyott a papíron. A „dokumentumanyag” segítségével, tehát hamis etikettekkel nem nehéz Kronstadt körül legendát kelteni, jóval egzaltáltabbat az 1917-es forradalmi dicsfénnyel övezett Kronstadtnál. Nem semmiért nevezte az idézett mexikói revű ironikusan a kronstadti tengerészeket „tiszták között tisztáknak”.
A valóban sarlatán kampány egyik fő vonása a spekuláció Kronstadt forradalmi renoméján. Anarchisták, mensevisek, liberálisok úgy próbálják bemutatni a dolgot, mintha 1921 kezdetén a bolsevikok fegyvereiket ugyanazon tengerészek ellen fordították volna, akik az októberi felkelés győzelmét biztosították. Itt a kiindulópontja az összes hazugságnak. Aki ennek a valótlanságnak a mélységét akarja megmérni, annak el kell olvasni mindenekelőtt J.G.Wright elvtárs cikkét a „The New International”-ben. Az én feladatom különbözik ettől: én a kronstadti felkelés fizionómiáját akarom jellemezni általánosabb szemszögből.
A kronstadti társadalmi és politikai csoportok
A forradalmat kisebbség „csinálta”. Ugyanakkor a forradalom sikere csak úgy volt lehetséges, hogy ez a minoritás támaszkodott egy többé-kevésbé nagy vagy legalább barátságosan semleges többségre. A forradalom különböző stádiumainak egymást követése, csakúgy mint a forradalomból ellenforradalomba átmenete, egyenesen determinált a kisebbség és többség, az élcsapat és az osztályközötti változó politikai viszonyok által.
A kronstadti matrózok három politikai rétegbe sorolhatók: proletár forradalmárok, közöttük számosan komoly harci múlttal és forradalmi edzéssel; a közbülső többség, leginkább paraszti származású, és egy reakciós réteg, kulák-, boltos- és pópagyerek. A cár idején a hadihajókon és erődökben a rendet a tisztiállomány csak az altisztek és matrózok reakciós részének segítségével tudta fenntartani, mely befolyásolta vagy terrorizálta a széles közbülső réteget, elszigetelten tartva a forradalmároktól, kik gépészek, tüzérek, villanyszerelők voltak, mindenekelőtt városi munkások.
A Potyemkin cirkáló 1905-ös felkelésének története teljes egészében e három réteg viszonyán alapul, vagyis a szélső rétegek, a proletárnak és a reakciós kispolgárinak a középső, legnagyobb számú paraszti rétegre való domináns hatásgyakorlásáért folyó küzdelmen. Aki nem értette meg ezt a problémát, mely a flotta forradalmi mozgalmának tengelye, jobb, ha hallgat az orosz forradalom problémáiról általában is. Mert a harc a proletariátus és a burzsoázia között teljes egészében ebben állt, a parasztságra való meghatározó befolyás gyakorlásáért, és jelentős részében ma is megmaradt. A burzsoázia gyakran jelenik meg a szovjet időkben a kulák személyében, vagyis a kispolgárság, a „szocialista” értelmiségi legfelsőbb rétegében, ma pedig a „kommunista” bürokrácia formájában. Ez a forradalom alapmechanikája minden szakaszban. A flottánál ez a mechanizmus vett koncentráltabb jelentést és ezáltal drámaibbat is.
Kronstadtban a szovjet politikai összetétele tükrözte a garnizon és a személyzet társadalmi összetételét. 1917 nyarától a szovjet irányítása a bolsevik párt kezében volt. Támaszkodott a tengerészek legjobbjaira, számos illegalitásból, kényszermunkából visszatért forradalmárra. De a bolsevikok, ha jól emlékszem, még az októberi felkelés napjaiban is csak kevesebb, mint felét képezték a szovjetnek. Több mint fele szociálforradalmár (eszer) és anarchista volt. Mensevikek egyáltalán nem voltak Kronstadtban. A mensevik párt gyűlölte Kronstadtot. Az eszer tisztek attitüdje egyébként szintén ez volt. A kronstadti szociálforradalmárok gyorsan áttértek Kerenszkij ellenzékéhez, létrehozva egyik sokkoló elszakadását azoknak, akiket „baloldali” szociálforradalmároknak hívtak. A flotta és a helyőrség paraszti származású rétegére támaszkodtak. Ami az anarchistákat illeti, a legsokszínűbb csoportot képezték. Volt közöttük valódi forradalmár, Zsuk és Zseleznyakov típusú; de elszigetelt egyének, alig kapcsolódva a bolsevikekhez. A kronstadti „anarchisták” többsége a városi kispolgárság tömegét képviselte és forradalmi szintje a baloldali szociáldemokraták szintje alatt állt. A szovjet elnöke „anarchista szimpatizáns” pártonkívüli volt, lelke mélyen azonban békés kis tisztviselő, aki azelőtt tele volt a cári hatóságok iránti hódolattal, most pedig a forradalom irántival. A mensevikek teljes hiánya, a szociálforradalmárok „baloldali” jellege és a kispolgárság anarchista színezete magyarázható a flotta forradalmi harcának akut jellegével és a tengerészek proletár részének domináns befolyásával.
A polgárháborús évek alatti módosulások
Ez a kronstadti társadalmi és politikai jellegzetesség, melyet, ha akarnánk, számos ténnyel és dokumentummal illusztrálhatnánk és támaszthatnánk alá, láttatja máris a polgárháború alatti Kronstadtban bekövetkezett módosulásokat, melyek eredménye az lett, hogy annak fizionómiája felismerhetetlenné változott. A kérdésnek pontosan ezen a felettébb fontosabb oldaláról nem szólnak egy szót sem a kései bírálók, részint ismeretek hiányában, részint rosszhiszeműen.
Igen, Kronstadt a forradalom történetébe egy hősies lapot jegyzett. De a polgárháború szisztematikusan ritkította Kronstadtot és az egész balti flottát. Már az októberi felkelés napjaiban megkezdődött, a kronstadti tengerészeket Moszkva megsegítésére küldték. Újabb különítmények a Don mellékére, Ukrajnába, a kenyér rekvirálására, a helyi hatalom megszervezésére. Eleinte úgy tűnt, hogy Kronstadt ereje kifogyhatatlan. Előfordult, hogy különböző frontokról küldtem táviratok tucatjait, új, petrográdi munkásokból és balti tengerészekből álló „megbízható” különítmények mozgósítását reklamálva. 1918 végén, de semmiképpen nem később, mint 1919-ben, a frontokon panaszkodni kezdtek, hogy az új kronstadti tengerészcsapatok rosszak, követelőzőek, elvtelenek, bizonytalanok a harcban, összességükben károsabbak, mint hasznosak. Jugyenics megsemmisítése után (1919 telén) a balti flotta és Kronstadt teljesen kimerült. Mindenkit kivontak, akinek volt valami értéke is és Gyenyikin ellen Délre küldtek. Ha az 1917-18-as kronstadti tengerészek a Vörös Hadsereg nivóját jelentősen felülmúlták, első különítményeik armatúráját és számos tartományban a szovjet rendszer tartószerkezetét képezték, akkor Kronstadtban az egészen 1921 elejéig „békén” hagyott tengerészek, akik a polgárháború egyetlen frontján sem találtak munkát, általában jelentős mértékben a Vörös Hadsereg átlagszintje alatt voltak, jelentős százalékban teljesen demoralizált elemek, kikent-kifent ficsúrok.
A csüggedés – az éhség és spekuláció közepén – a polgárháború vége felé általában irtózatosan megnőtt. A „csencselés” – spekulatív kiskereskedelmi üzérkedés – olyan társadalmi baj képét vette fel, mely a forradalmat megfojtással fenyegette. Éppen Kronstadtban ért el szélsőséges arányokat a demoralizálódás, ahol a helyőrség nem csinált semmit, a múltból élt. Amikor a kiéhezett Petrográd helyzete különösen nehézzé vált, a Politikai Bizottság nem is egyszer vizsgálta, nem kellene egy „belső kölcsönt venni” Kronstadból, ahol maradt még a mindenféle régi tartalékokból. De a petrográdi munkások küldöttei azt válaszolták: ”Nem adnának semmit önszántukból. Üzérkednek a szövettel, a szénnel, a kenyérrel. Kronstadtban most az egész csőcselék felemelte a fejét”. Ez volt a valós helyzet, utólagos édeskés idealizáció nélkül.
Hozzá kell még adni, hogy a Balti flottában helyezkedtek el azok a lett és észt „önkéntes” tengerészek, akik tartottak attól, hogy a frontra küldik őket és és készülődtek hazatérni új burzsoá hazájukba: Lettországba és Észtországba. Ezek az elemek a szovjethatalom radikális ellenségei voltak és érzéseiket ki is mutatták a kronstadti felkelés napjaiban. Ugyanakkor a lett munkások ezrei és ezrei, különösen a régi révkalauzok, példa nélküli hősiességről tettek tanubizonyságot a frontokon és a polgárháborúban … Nem vehetjük egy kalap alá sem az összes lettet, sem az összes «kronstadtit». A társadalmi és politikai különbségeket fel kell ismerni.
A felkelés társadalmi okai
Objektív adatok alapján komoly kutatások feladata meghatározni a kronstadti felkelés társadalmi és politikai természetét és azt a helyet, amit a forradalom fejlődésében elfoglal. E nélkül a „kritika” pacifista jellegű szentimentális siránkozássá silányul, Alexander Berkman, Emma Goldman és más imitátorok módjára. Ezeknek az uraknak nincs a legkisebb fogalmuk sem a tudományos kutatások kritériumairól és módszereiről. Úgy idézik a felkelők felhívásait, ahogyan a jámbor prédikátorok teszik a Szentírással. Egyébként panaszkodnak, hogy én nem veszem számba a „dokumentumokat”, vagyis a Mahno és más apostolok szerinti Evangélumot. „Számba venni” ezeket a dokumentumokat nem azt jelenti, hogy hinni kell a puszta szavaknak. Már Marx megmondta, hogy nem ítélhetjük meg sem a pártokat, sem egyéneket annak alapján, amit ők maguk mondanak. Egy párt jellege sokkal inkább determinált szociális összetétele, múltja, a különböző társadalmi osztályokkal és rétegekkel való kapcsolatai által, mint verbális és írott, különösen a polgárháborús kritikus időkben tett nyilatkozatai által. Ha készpénzként elfogadjuk például Negrin, Companys, Garcia Oliver és társasága megszámlálhatatlan proklamációját, el kell ismernünk, hogy ezek az urak a szocializmus elszánt hívei. Ugyanakkor ténylegesen annak álnok ellenségei.
1917-1918-ban forradalmi munkások magukkal tudták vonni a paraszti tömegeket, nem csak a flottában, hanem az egész országban is. A parasztság kisajátította a földet és felosztotta, leginkább a falvakba érkező matrózok és a katonák irányítása alatt. A kenyér-rekvirálás éppencsak elkezdődött és korlátozódott is egyébként majdnem teljes mértékben a falusi nemességre és a kulákságra. A parasztok úgy tekintették a rekvirálást, mint időleges rosszat. De a polgárháború 3 évig tartott. A város majdnem semmit nem adott a falunak és elvett tőle majdnem mindent, legfőképpen háborús szükségből. A parasztok tisztelték a „bolsevikokat”, de egyre ellenségesebbekké váltak a „kommunistákkal”. Ha az előző korszak folyamán a munkások vitték előre a parasztságot, most a parasztság húzta vissza a munkásokat. Csak ilyen lelkiállapotváltozás nyomában sikerült a fehérekeknek magukhoz vonni részlegesen a paraszti, sőt az uráli félmunkás rétegeket. Ebből a lelkiállapotból, a város iránti gyűlöletből táplálkozott Mahno mozgalma, amely leállította és fosztogatta a gyárakhoz, üzemekhez és a Vörös Hadsereghez igyekvő vonatokat, tönkretette a vasúti síneket, kivégezte a kommunistákat. Természetesen Mahno ezt az „állam” elleni anarchista harcnak nevezte. Ténylegesen ez a reménytelen kispolgárság küzdelme a proletárdiktatúra ellen. Analóg mozgalom jött létre más tartományokban, főleg Tambov vidékén a „forradalmi szocialisták” zászlaja alatt. Végül pedig ez volt az ország különböző részein a „zöldeknek” nevezett paraszti különítmények létrejötte, melyek nem akarták elismerni sem a vörösöket, sem a fehéreket, és távol tartották magukat a városi pártoktól. A „zöldek” megmérkőztek olykor a fehérekkel és kegyetlen leckét kaptak; de biztosan nem találkoztak könyörülettel a vörösök részéről sem. Ugyanakkor, mikor a kispolgárság őrlődött a nagytőke malma és a proletariátusé között, a paraszti partizáncsapatok porrátörtek a Vörös Hadsereg és a fehérek között.
Csak eltorzult lekű ember láthat Mahno bandáiban vagy a kronstadti felkelésben az anarchizmus absztrakt elvei és a szocialista állam közötti harcot. Ezek a mozgalmak végülis a paraszti kispolgárság kapálózása volt, amely bizonyosan fel akart szabadulni a tőke alól, de ugyanakkor semmiképpen nem értett egyet azzal, hogy önmagát a proletárdiktatúrának alávesse. Saját maga nem tudta konkrétan, hogy mit akar, és helyzete alapján nem is tudhatta. Ezért palástolta olyan könnyen követelései zavarosságát hol az anarchizmus zászlajával, hol populistával, hol egyszerű «zölddel». A proletariátusnak ellenállva, az összes zászló alatt a forradalom kerekét visszafelé akarta forgatni.
A kronstadti lázadás ellenforradalmi jellege
Kronstadt különböző társadalmi és politikai rétegei között nem volt nyilvánvalóan áthatolhatatlan válaszfal. A gépek karbantartására Kronstadtban maradt bizonyos számú kvalifikált munkás és technikus. De kiválasztásuk eliminációs úton történt, akik maradtak, azok voltak politikailag a kevésbé biztosak és kevésbé alkalmasak a polgárháborúra. Ezekből az elemekből váltak ki később a mozgalom különféle „vezetői”. Ez a tény teljesen természetes és megkerülhetetlen, amit bizonyos vádlók győzedelmesen aláhúznak, de semmit nem változtat a rebellió munkásellenes arculatán. Ha nem hagyjuk, hogy dagályos jelszavakkal, hamis cimkékkel, stb. megtévesszenek, a kronstadti felkelés csak annak tűnhet, ami, a kispolgárság fegyveres reagálása a szocialista forradalom nehézségeire és törvényszerűen a proletárdiktatúrára. Pontosan ez a kronstadti „szovjeteket kommunisták nélkül” jelszó jelentése, amely rögtön nem csak a szociálforradalmárokat nyerte meg, hanem a liberális burzsoáziát is. Miljukov professzor, a tőke legéleslátóbb kéviselője megértette, hogy a kommunista irányítású szovjeteken való átlépés azt jelenti, hogy rövid időn belül végeznek velük. Ezt megerősíti az orosz szovjetek tapasztalata a mensevik és szociálforradalmár periódusban és még világosabban a német és osztrák szovjetek tapasztalata a szociáldemokrácia uralkodása alatt. A szociálforradalmárok és az anarchisták dominálta szovjetek csak a proletárdiktatúrából a kapitalista restauráció felé vezető lépcsőfokként szolgálhattak volna. Semmi más szerepet nem játszhattak volna, bármilyenek is legyenek tagjainak „elvei”. A kronstadti felekelésnek így ellenforradalmi jellege volt.
Osztályszempontból – anélkül, hogy támadni akarnám ezeket az eklektikus urakat – alapvető kritériuma nem csak a politikának, hanem a történelemnek is, különösen fontos Kronstadt viselkedésének összehasonlítása ezekben a kritikus napokban a petrográdival. Petrográdban szintén megtaláljuk a munkások minden vezető rétegét. A kihalt fővárost hideg és éhség uralta, kegyetlenebb talán, mint Moszkvában. Hősies és tragikus szakasz! Mindenki kiéhezett, ingerült volt. Mindenki elégedetlen. Az üzemekben titkos lázongás. A kulisszák mögött szociálforradalmár szervezők és fehér tisztek, akik próbálták a katonai felkelést összekötni az elégedetlen munkások mozgalmával. A kronstadti újság petrográdi barrikádokról beszélt, megöltek ezreiről. A világsajtó ismételgette. De valójában fordított jelenség következett be. A kronstadti lázadás nem vonzotta, hanem taszította a petrográdi munkásokat. A határvonal az osztályok vonala szerint állt meg. A munkások rögtön megérezték, hogy a kronstadti lázadók a szembenlevő barrikádon találhatók és támogatták a szovjethatalmat. Kronstadt politikai elszigetelődése belső biztonságának elvesztését és katonai vereségét okozta.
A NEP és a kronstadti lázadás
Victor Serge, aki úgy tűnik, valami szintézist akar fabrikálni az „anarchizmusból”, a poumizmusból (POUM, Partido Obrero de Unificación Marxista – a ford.) és a marxizmusból, szerencsétlenül belekeveredett a Kronstadtról szóló vitába. Szerinte a NEP egy évvel korábbi bevezetésével el lehetett volna kerülni a felkelést. Tételezzük fel. De könnyű ilyen tanácsot adni a dolog megtörténte után. Bizonyos, ahogy Serge is megjegyezte, hogy 1920 elején javasoltam a NEP-re való áttérést. De egyáltalán nem voltam meggyőződve annak sikeréről. Számomra nem volt titok, hogy a gyógymód a rossznál is rosszabbnak bizonyulhat. Amikor a pártvezetés ellenállásába ütköztem, nem tettem nyílt felhívást a bázishoz, hogy ne mozgósítsam a kispolgárságot a munkások ellen. A következő tizenkét hónap tapasztalata kellett, hogy a párt meggyőződjön az új kurzus szükségességéről. De meg kell jegyezni, az anarchisták minden országban úgy fogadták a NEP-et, mint … a kommunizmus elárulását! Most pedig az anarchisták prókátorai bennünket vádolnak azzal, hogy nem egy évvel korábban vezettük be!
A 1921-es év folyamán Lenin többször beismerte, hogy a párt ragaszkodása a hadikommunizmus módszereinek fenntartásához súlyos hiba. De változtat ez valamit is a dolgon? Akármi is lett légyen a kronstadti felkelés oka, azonnali vagy régebbi, jelentése ez volt: halálos veszély a proletárdiktatúrára. A proletárforradalom, ha el is követett politikai hibát, saját magát kellett volna büntesse és öngyilkosnak lennie?
Vagy elég lett volna a kronstadti felkelők megnyugatására közölni velük a NEP-dekrétumokat? Illúzió. A felkelőknek nem volt tudatos programjuk és a kispolgárság természete szerint nem is lehetett. Maguk sem értették világosan, hogy apjuknak, fivéreiknek mindenekelőtt a kereskedelem szabadságára volt szükségük. Elégedetlenek voltak, fel voltak háborodva, de nem tudták a kivezető utat. A legtudatosabb elemek, a leginkább jobboldaliak, akik a kulisszák mögött tevékenykedtek, a burzsoá rezsim restaurációját akarták. De hangosan erről nem beszéltek. A „baloldali” szárny a fegyelem likvidálását, a „szabad” szovjeteket és a jobb élelmezést akarta. A NEP rendszere csak fokozatosan csillapíthatta volna le a parasztokat és a csak parasztság után a hadsereg és a flotta elégedetlen részét. De ehhez tapasztalat és idő kellett.
Még nagyobb ostobaság azt feltételezni, hogy a lázadás nem lázadás volt, hogy a matrózok semmi veszélyt nem jelentettek, hogy „mindössze” hatalmukra kerítették az erődöt, hadihajókat, stb. Ebből az következik, hogy ha a bolsevikok a jégen átkelve megtámadták az erődöt nyílt sisakkal, az abból fakad, hogy rossz a jellemük, hajlamuk van a mesterséges konfliktusok előidézésére, gyűlölik a kronstadti matrózokat vagy az anarchista doktrinát (amire, zárójelben mondva, senki sem gondolt akkor). Nem gyermeteg beszéd? Időben és térben szabadon mozogva a dilettáns kritikák megpróbálják (17 évvel később) azt a gondolatot sugallani, hogy minden általános megelégedéssel zárult volna, ha a forradalom hagyta volna a felkelő tengerészeket. De a baj az, hogy az ellenforradalom egyáltalán nem hagyta volna őket. A harc logikája előnyt biztosított volna a legszélsőségesebb, tehát legellenforradalmibb elemeknek az erődítményben. Az ellátás szükséglete közvetlenül a külföldi burzsoáziától és ügynökeitől, a fehér emigránsoktól függő helyzetbe hozta volna az erődöt. Ehhez minden előkészület már folyamatban volt. Passzívan várni az előnyös megoldásra ilyen körülmények között, nem vitás, megfelelt volna a spanyol anarcho-szindikalista vagy poumista típusú embereknek. Szerencsére a bolsevikok más iskolához tartoztak. Úgy gondolták, a tűzvészt eloltani mindjárt annak elején kell, következtetésképpen kevesebb áldozattal.
A „kronstadti lázadók” erőd nélkül
Ezek a kritikus urak lelkük mélyén a proletárdiktatúra ellenségei, tényként pedig a forradalomé. Ez az összes titok. Bizonyos, közöttük sokan szavakban elfogadják a forradalmat és a diktatúrát. De ez alig jobb. Forradalmat akarnak, mely nem vezet diktatúrához és diktatúrát, melyet kényszer nélkül lehet gyakorolni. Ez persze roppant kellemes diktatúra lenne. Néhány elem létezését azonban megköveteli: nagyon szabályos fejlődés és főleg a dolgozó tömegek magas nívója. Ilyen körülmények között a diktatúra nem lenne szükségszerű. Bizonyos anarchisták, akik lelkük mélyén liberális pedagógusok, remélik, hogy száz vagy ezer év múlva a dolgozók a fejlődés olyan szintjére érnek, hogy a kényszer szükségtelenné válik. Biztos, hogy szükségtelen lenne megdönteni, ha a kapitalizmus képes lenne ilyen fejlődésre. Nem kellene sem a forradalom a maga erőszakos cselekedeteivel, se a diktatúra, mely elkerülhetetlen következménye a a forradalmi győzelemnek. Ugyanakkor a jelenlegi, hanyatló kapitalizmus nem sok helyet ad humanista és pacifista illúzióknak.
A munkásosztály – a félproletárok tömegeiről nem is beszélve - heterogén, társadalmilag csakúgy mint politikailag. Az osztályharcnak létre kell hoznia az élcsapatot, amely vonza az osztály legjobb elemeit. A forradalom akkor lehetséges, amikor az élcsapatnak sikerül magával ragadnia a proletariátus többségét. Azonban ez semmiképpen nem jelenti maguk a dolgozók közötti ellentmondások eltűnését. A forradalom kulmináns pontján ezek közül sok elhalványul, de azután, a második szakaszban heveny formában ismét felerősödik. Ez a forradalom teljes menete. Ez volt menete Kronstadtban is. Amikor a papucsos okoskodók elő akarnak írni az októberi forradalom után egy másik útvonalat, csak azt kérhetjük tőlük tisztelettel, mutassák meg, hol és mikor nyertek megerősítést a gyakorlatban ezek a nagy elvek, nem volt-e csak részleges, nem volt-e csak tendenciózus? Hol vannak azok a jelek, melyek alapján számíthatunk a jövőben ezen elvek győzelmére? Bizony, soha nem kapunk választ.
A forradalomnak megvannak törvényei. Régen megformáltuk már ezeket az „októberi leckéket”, melyeknek fontossága nem csak orosz, hanem nemzetközi is. Senki nem kísérelt meg más „leckéket” adni. A spanyol forradalom negatíve erősíti meg az „októberi leckéket”. A szigorú kritika elhallgat vagy eltűnik. A „Népfront” kormánya megfojtja a szocialista forradalmat és kivégzi a forradalmárokat. Az anarchisták résztvesznek ebben a kormányban, és amikor elűzik őket, folytatják a hóhérok támogatását. Szószólóik és külföldi szövetségeseik a védelem helyett mivel foglalkoznak? A Kronstadti rebellióval a kegyetlen bolsevikok ellen. Nemtelen komédia!
A Kronstadtról jelenleg folytatott viták ugyanúgy az osztálytengelyek körül forognak, mint a kronstadti felkelés maga is, melyen keresztül a reakciós tengerészréteg megpróbálta megdönteni a proletariátus diktatúráját. Érezve tehetetlenségüket a mai forradalmi politika arénájában, a fogalomzavarban szenvedő és eklektikus kispolgárok megkísérlik felhasználni a kronstadti régi epizódot arra, hogy a IV. Internacionálé, vagyis a proletárforradalom nemzetközi pártja ellen támadjanak. Ezeket az új kronstadti elégedetlenkedőket ugyanúgy, mint másokat, le fogják gázolni ugyan fegyver igénybevétele nélkül, mert erődítményeik nincsenek – szerencsére.
Coyacan, 1938.jan.15.
Lev Trockij
Vádlók «népfrontja»
A Kronstadt körüli ernyedetlen energiájú kampány bizonyos miliőbe vezet. Azt gondolhatánk, hogy a kronstadti lázadás nem is 17 éve, hanem csak tegnap történt. Anarchisták, orosz mensevikek, a londoni Iroda baloldali szociáldemokratái, egyéni tévelygők, Miljukov újsága és alkalomszerűen a tőkés nagysajtó is részt vesz ebben a kampányban azonos buzgósággal és csatakiáltásokkal. A maga nemében «népfront» ez is! Tegnap véletlenül kezembe akadt egy mexikói reakciós katolikus tendenciájú és ugyanakkor «demokratikus» hetilap a következő sorokkal: «Trockij megparancsolta másfél ezer (?) kronstadti matróz kivégzését, a tiszták között a legtisztábbakét. Hatalmi politikája nem különbözik semmiben Sztálin jelenlegi politikájától». Ugyanaz az érv, melyet a legbaloldalibb anarchistáktól ismerünk. Amikor – legelőször – röviden válaszoltam a sajtóban Wendelin Tomas New York-i (a moszkvai pereket vizsgáló - szerk.) vizsgálóbizottsági tag kérdéseire, az orosz mensevikek újságja rögtön a kronstadti lázadók és ... Wendelin Thomas segítségére sietett. Miljukov lapja ugyanebben az irányban mozdult meg. Az anarchisták még nagyobb energiával ostromoltak. Ezen összes tekintély elismeri, hogy Thomasnak adott válaszom teljes egészében tökéletlen. Ez az egyhangúság annál is inkább megjegyzendő, mert az anarchisták a kronstadti lázadók személyében az autentikus államellenes kommunizmust védik; a kronstadti lázadás idején a mensevikek a kapitalizmus restaurációjának deklarált hívei voltak, és Miljukov ma is a tőkés rendszeré. Hogyan ütheti annyira szíven a kronstadti lázadás az anarchistákat, a mensevikeket és a liberális ellenforradalmárokat egyaránt? A válasz egyszerű: mindezen csoportoknak érdeke diszkreditálni a zászlaját soha meg nem tagadó egyetlen valóban forradalmi irányzatot, mely az ellenséggel soha nem kompromittálódott és egyedül képviseli a jövőt. Ezért vannak közöttük olyanok, akik késve denunciálják „büncselekményemet” Kronstadtban, akár régi forradalmárok, akár fél-forradalmárok, olyanok, akik elhagyták programjukat és elveiket, olyanok, akik szükségesnek találják, hogy elfordítsák a figyelmet a II. Internacionálé lealjasodásáról vagy a spanyol anarchisták árulásáról. A sztálinisták nem tudnak még nyíltan csatlakozni a Kronstadt-körüli kampányhoz, de persze elégedetten dörzsölik kezüket. Ezek a csapások a ”trockizmus”, a forradalmi marxizmus, a IV. Internacionálé ellen irányulnak!
Hogy is van, hogy ez a tarkabarka testület éppen Kronstadthoz ragaszkodik annyira? A forradalom évei alatt nem kevés konfliktusunk volt a kozákokkal, parasztokkal, sőt, bizonyos munkáscsoportokkal is (az urali munkások Kolcsak seregébe szerveztek egy önkéntes hadtestet!). Ezen konfliktusok alapját leginkább az az antagonizmus képezte, mely a munkások, mint a kenyér fogyasztói és a parasztok, mint annak termelői és eladói között jött létre. A szükség és a hiány hatása alatt a munkások maguk is epizodikusan kettéhasadva áttérnek néha az ellenség táborába, többé-kevésbé erős falusi kötődésük szerint. Maga a Vörös Hadsereg is a falu hatása alá került. A polgárháború éveiben elégedetlen ezredeket többször is le kellett fegyverezni. Az „új gazdaságipolitika” (NEP) bevezetése enyhített a súrlódásokon, de messze volt attól, hogy teljesen megszüntesse. Ellenkezőleg, előkészítette a kulákság ismételt felbukkanását és az évtized elején a falvakban polgárháború újjászületéséhez vezetett. A kronstadti felkelés csak egy epizód volt a proletár város és a kispolgár falu viszonyának történelmében; csak úgy érthetjük meg ezt az epizódot, ha a forradalom alatti osztályharc fejlődésének általános menete összefüggésében nézzük.
Más események, ksipolgári felkelések hosszú listáján Kronstadt csak szenzációs aspektusában különbözik. Tengeri erődről van szó, sőt, Petrográdról magáról. A felkelés alatt proklamációkat bocsátottak ki, igénybe véve a rádiót. A Petrográdból idesiető szociálforradalmárok és anarchisták „nemes” frázisokkal és gesztusokkal gazdagították a felkelést. Mindez nyomott hagyott a papíron. A „dokumentumanyag” segítségével, tehát hamis etikettekkel nem nehéz Kronstadt körül legendát kelteni, jóval egzaltáltabbat az 1917-es forradalmi dicsfénnyel övezett Kronstadtnál. Nem semmiért nevezte az idézett mexikói revű ironikusan a kronstadti tengerészeket „tiszták között tisztáknak”.
A valóban sarlatán kampány egyik fő vonása a spekuláció Kronstadt forradalmi renoméján. Anarchisták, mensevisek, liberálisok úgy próbálják bemutatni a dolgot, mintha 1921 kezdetén a bolsevikok fegyvereiket ugyanazon tengerészek ellen fordították volna, akik az októberi felkelés győzelmét biztosították. Itt a kiindulópontja az összes hazugságnak. Aki ennek a valótlanságnak a mélységét akarja megmérni, annak el kell olvasni mindenekelőtt J.G.Wright elvtárs cikkét a „The New International”-ben. Az én feladatom különbözik ettől: én a kronstadti felkelés fizionómiáját akarom jellemezni általánosabb szemszögből.
A kronstadti társadalmi és politikai csoportok
A forradalmat kisebbség „csinálta”. Ugyanakkor a forradalom sikere csak úgy volt lehetséges, hogy ez a minoritás támaszkodott egy többé-kevésbé nagy vagy legalább barátságosan semleges többségre. A forradalom különböző stádiumainak egymást követése, csakúgy mint a forradalomból ellenforradalomba átmenete, egyenesen determinált a kisebbség és többség, az élcsapat és az osztályközötti változó politikai viszonyok által.
A kronstadti matrózok három politikai rétegbe sorolhatók: proletár forradalmárok, közöttük számosan komoly harci múlttal és forradalmi edzéssel; a közbülső többség, leginkább paraszti származású, és egy reakciós réteg, kulák-, boltos- és pópagyerek. A cár idején a hadihajókon és erődökben a rendet a tisztiállomány csak az altisztek és matrózok reakciós részének segítségével tudta fenntartani, mely befolyásolta vagy terrorizálta a széles közbülső réteget, elszigetelten tartva a forradalmároktól, kik gépészek, tüzérek, villanyszerelők voltak, mindenekelőtt városi munkások.
A Potyemkin cirkáló 1905-ös felkelésének története teljes egészében e három réteg viszonyán alapul, vagyis a szélső rétegek, a proletárnak és a reakciós kispolgárinak a középső, legnagyobb számú paraszti rétegre való domináns hatásgyakorlásáért folyó küzdelmen. Aki nem értette meg ezt a problémát, mely a flotta forradalmi mozgalmának tengelye, jobb, ha hallgat az orosz forradalom problémáiról általában is. Mert a harc a proletariátus és a burzsoázia között teljes egészében ebben állt, a parasztságra való meghatározó befolyás gyakorlásáért, és jelentős részében ma is megmaradt. A burzsoázia gyakran jelenik meg a szovjet időkben a kulák személyében, vagyis a kispolgárság, a „szocialista” értelmiségi legfelsőbb rétegében, ma pedig a „kommunista” bürokrácia formájában. Ez a forradalom alapmechanikája minden szakaszban. A flottánál ez a mechanizmus vett koncentráltabb jelentést és ezáltal drámaibbat is.
Kronstadtban a szovjet politikai összetétele tükrözte a garnizon és a személyzet társadalmi összetételét. 1917 nyarától a szovjet irányítása a bolsevik párt kezében volt. Támaszkodott a tengerészek legjobbjaira, számos illegalitásból, kényszermunkából visszatért forradalmárra. De a bolsevikok, ha jól emlékszem, még az októberi felkelés napjaiban is csak kevesebb, mint felét képezték a szovjetnek. Több mint fele szociálforradalmár (eszer) és anarchista volt. Mensevikek egyáltalán nem voltak Kronstadtban. A mensevik párt gyűlölte Kronstadtot. Az eszer tisztek attitüdje egyébként szintén ez volt. A kronstadti szociálforradalmárok gyorsan áttértek Kerenszkij ellenzékéhez, létrehozva egyik sokkoló elszakadását azoknak, akiket „baloldali” szociálforradalmároknak hívtak. A flotta és a helyőrség paraszti származású rétegére támaszkodtak. Ami az anarchistákat illeti, a legsokszínűbb csoportot képezték. Volt közöttük valódi forradalmár, Zsuk és Zseleznyakov típusú; de elszigetelt egyének, alig kapcsolódva a bolsevikekhez. A kronstadti „anarchisták” többsége a városi kispolgárság tömegét képviselte és forradalmi szintje a baloldali szociáldemokraták szintje alatt állt. A szovjet elnöke „anarchista szimpatizáns” pártonkívüli volt, lelke mélyen azonban békés kis tisztviselő, aki azelőtt tele volt a cári hatóságok iránti hódolattal, most pedig a forradalom irántival. A mensevikek teljes hiánya, a szociálforradalmárok „baloldali” jellege és a kispolgárság anarchista színezete magyarázható a flotta forradalmi harcának akut jellegével és a tengerészek proletár részének domináns befolyásával.
A polgárháborús évek alatti módosulások
Ez a kronstadti társadalmi és politikai jellegzetesség, melyet, ha akarnánk, számos ténnyel és dokumentummal illusztrálhatnánk és támaszthatnánk alá, láttatja máris a polgárháború alatti Kronstadtban bekövetkezett módosulásokat, melyek eredménye az lett, hogy annak fizionómiája felismerhetetlenné változott. A kérdésnek pontosan ezen a felettébb fontosabb oldaláról nem szólnak egy szót sem a kései bírálók, részint ismeretek hiányában, részint rosszhiszeműen.
Igen, Kronstadt a forradalom történetébe egy hősies lapot jegyzett. De a polgárháború szisztematikusan ritkította Kronstadtot és az egész balti flottát. Már az októberi felkelés napjaiban megkezdődött, a kronstadti tengerészeket Moszkva megsegítésére küldték. Újabb különítmények a Don mellékére, Ukrajnába, a kenyér rekvirálására, a helyi hatalom megszervezésére. Eleinte úgy tűnt, hogy Kronstadt ereje kifogyhatatlan. Előfordult, hogy különböző frontokról küldtem táviratok tucatjait, új, petrográdi munkásokból és balti tengerészekből álló „megbízható” különítmények mozgósítását reklamálva. 1918 végén, de semmiképpen nem később, mint 1919-ben, a frontokon panaszkodni kezdtek, hogy az új kronstadti tengerészcsapatok rosszak, követelőzőek, elvtelenek, bizonytalanok a harcban, összességükben károsabbak, mint hasznosak. Jugyenics megsemmisítése után (1919 telén) a balti flotta és Kronstadt teljesen kimerült. Mindenkit kivontak, akinek volt valami értéke is és Gyenyikin ellen Délre küldtek. Ha az 1917-18-as kronstadti tengerészek a Vörös Hadsereg nivóját jelentősen felülmúlták, első különítményeik armatúráját és számos tartományban a szovjet rendszer tartószerkezetét képezték, akkor Kronstadtban az egészen 1921 elejéig „békén” hagyott tengerészek, akik a polgárháború egyetlen frontján sem találtak munkát, általában jelentős mértékben a Vörös Hadsereg átlagszintje alatt voltak, jelentős százalékban teljesen demoralizált elemek, kikent-kifent ficsúrok.
A csüggedés – az éhség és spekuláció közepén – a polgárháború vége felé általában irtózatosan megnőtt. A „csencselés” – spekulatív kiskereskedelmi üzérkedés – olyan társadalmi baj képét vette fel, mely a forradalmat megfojtással fenyegette. Éppen Kronstadtban ért el szélsőséges arányokat a demoralizálódás, ahol a helyőrség nem csinált semmit, a múltból élt. Amikor a kiéhezett Petrográd helyzete különösen nehézzé vált, a Politikai Bizottság nem is egyszer vizsgálta, nem kellene egy „belső kölcsönt venni” Kronstadból, ahol maradt még a mindenféle régi tartalékokból. De a petrográdi munkások küldöttei azt válaszolták: ”Nem adnának semmit önszántukból. Üzérkednek a szövettel, a szénnel, a kenyérrel. Kronstadtban most az egész csőcselék felemelte a fejét”. Ez volt a valós helyzet, utólagos édeskés idealizáció nélkül.
Hozzá kell még adni, hogy a Balti flottában helyezkedtek el azok a lett és észt „önkéntes” tengerészek, akik tartottak attól, hogy a frontra küldik őket és és készülődtek hazatérni új burzsoá hazájukba: Lettországba és Észtországba. Ezek az elemek a szovjethatalom radikális ellenségei voltak és érzéseiket ki is mutatták a kronstadti felkelés napjaiban. Ugyanakkor a lett munkások ezrei és ezrei, különösen a régi révkalauzok, példa nélküli hősiességről tettek tanubizonyságot a frontokon és a polgárháborúban … Nem vehetjük egy kalap alá sem az összes lettet, sem az összes «kronstadtit». A társadalmi és politikai különbségeket fel kell ismerni.
A felkelés társadalmi okai
Objektív adatok alapján komoly kutatások feladata meghatározni a kronstadti felkelés társadalmi és politikai természetét és azt a helyet, amit a forradalom fejlődésében elfoglal. E nélkül a „kritika” pacifista jellegű szentimentális siránkozássá silányul, Alexander Berkman, Emma Goldman és más imitátorok módjára. Ezeknek az uraknak nincs a legkisebb fogalmuk sem a tudományos kutatások kritériumairól és módszereiről. Úgy idézik a felkelők felhívásait, ahogyan a jámbor prédikátorok teszik a Szentírással. Egyébként panaszkodnak, hogy én nem veszem számba a „dokumentumokat”, vagyis a Mahno és más apostolok szerinti Evangélumot. „Számba venni” ezeket a dokumentumokat nem azt jelenti, hogy hinni kell a puszta szavaknak. Már Marx megmondta, hogy nem ítélhetjük meg sem a pártokat, sem egyéneket annak alapján, amit ők maguk mondanak. Egy párt jellege sokkal inkább determinált szociális összetétele, múltja, a különböző társadalmi osztályokkal és rétegekkel való kapcsolatai által, mint verbális és írott, különösen a polgárháborús kritikus időkben tett nyilatkozatai által. Ha készpénzként elfogadjuk például Negrin, Companys, Garcia Oliver és társasága megszámlálhatatlan proklamációját, el kell ismernünk, hogy ezek az urak a szocializmus elszánt hívei. Ugyanakkor ténylegesen annak álnok ellenségei.
1917-1918-ban forradalmi munkások magukkal tudták vonni a paraszti tömegeket, nem csak a flottában, hanem az egész országban is. A parasztság kisajátította a földet és felosztotta, leginkább a falvakba érkező matrózok és a katonák irányítása alatt. A kenyér-rekvirálás éppencsak elkezdődött és korlátozódott is egyébként majdnem teljes mértékben a falusi nemességre és a kulákságra. A parasztok úgy tekintették a rekvirálást, mint időleges rosszat. De a polgárháború 3 évig tartott. A város majdnem semmit nem adott a falunak és elvett tőle majdnem mindent, legfőképpen háborús szükségből. A parasztok tisztelték a „bolsevikokat”, de egyre ellenségesebbekké váltak a „kommunistákkal”. Ha az előző korszak folyamán a munkások vitték előre a parasztságot, most a parasztság húzta vissza a munkásokat. Csak ilyen lelkiállapotváltozás nyomában sikerült a fehérekeknek magukhoz vonni részlegesen a paraszti, sőt az uráli félmunkás rétegeket. Ebből a lelkiállapotból, a város iránti gyűlöletből táplálkozott Mahno mozgalma, amely leállította és fosztogatta a gyárakhoz, üzemekhez és a Vörös Hadsereghez igyekvő vonatokat, tönkretette a vasúti síneket, kivégezte a kommunistákat. Természetesen Mahno ezt az „állam” elleni anarchista harcnak nevezte. Ténylegesen ez a reménytelen kispolgárság küzdelme a proletárdiktatúra ellen. Analóg mozgalom jött létre más tartományokban, főleg Tambov vidékén a „forradalmi szocialisták” zászlaja alatt. Végül pedig ez volt az ország különböző részein a „zöldeknek” nevezett paraszti különítmények létrejötte, melyek nem akarták elismerni sem a vörösöket, sem a fehéreket, és távol tartották magukat a városi pártoktól. A „zöldek” megmérkőztek olykor a fehérekkel és kegyetlen leckét kaptak; de biztosan nem találkoztak könyörülettel a vörösök részéről sem. Ugyanakkor, mikor a kispolgárság őrlődött a nagytőke malma és a proletariátusé között, a paraszti partizáncsapatok porrátörtek a Vörös Hadsereg és a fehérek között.
Csak eltorzult lekű ember láthat Mahno bandáiban vagy a kronstadti felkelésben az anarchizmus absztrakt elvei és a szocialista állam közötti harcot. Ezek a mozgalmak végülis a paraszti kispolgárság kapálózása volt, amely bizonyosan fel akart szabadulni a tőke alól, de ugyanakkor semmiképpen nem értett egyet azzal, hogy önmagát a proletárdiktatúrának alávesse. Saját maga nem tudta konkrétan, hogy mit akar, és helyzete alapján nem is tudhatta. Ezért palástolta olyan könnyen követelései zavarosságát hol az anarchizmus zászlajával, hol populistával, hol egyszerű «zölddel». A proletariátusnak ellenállva, az összes zászló alatt a forradalom kerekét visszafelé akarta forgatni.
A kronstadti lázadás ellenforradalmi jellege
Kronstadt különböző társadalmi és politikai rétegei között nem volt nyilvánvalóan áthatolhatatlan válaszfal. A gépek karbantartására Kronstadtban maradt bizonyos számú kvalifikált munkás és technikus. De kiválasztásuk eliminációs úton történt, akik maradtak, azok voltak politikailag a kevésbé biztosak és kevésbé alkalmasak a polgárháborúra. Ezekből az elemekből váltak ki később a mozgalom különféle „vezetői”. Ez a tény teljesen természetes és megkerülhetetlen, amit bizonyos vádlók győzedelmesen aláhúznak, de semmit nem változtat a rebellió munkásellenes arculatán. Ha nem hagyjuk, hogy dagályos jelszavakkal, hamis cimkékkel, stb. megtévesszenek, a kronstadti felkelés csak annak tűnhet, ami, a kispolgárság fegyveres reagálása a szocialista forradalom nehézségeire és törvényszerűen a proletárdiktatúrára. Pontosan ez a kronstadti „szovjeteket kommunisták nélkül” jelszó jelentése, amely rögtön nem csak a szociálforradalmárokat nyerte meg, hanem a liberális burzsoáziát is. Miljukov professzor, a tőke legéleslátóbb kéviselője megértette, hogy a kommunista irányítású szovjeteken való átlépés azt jelenti, hogy rövid időn belül végeznek velük. Ezt megerősíti az orosz szovjetek tapasztalata a mensevik és szociálforradalmár periódusban és még világosabban a német és osztrák szovjetek tapasztalata a szociáldemokrácia uralkodása alatt. A szociálforradalmárok és az anarchisták dominálta szovjetek csak a proletárdiktatúrából a kapitalista restauráció felé vezető lépcsőfokként szolgálhattak volna. Semmi más szerepet nem játszhattak volna, bármilyenek is legyenek tagjainak „elvei”. A kronstadti felekelésnek így ellenforradalmi jellege volt.
Osztályszempontból – anélkül, hogy támadni akarnám ezeket az eklektikus urakat – alapvető kritériuma nem csak a politikának, hanem a történelemnek is, különösen fontos Kronstadt viselkedésének összehasonlítása ezekben a kritikus napokban a petrográdival. Petrográdban szintén megtaláljuk a munkások minden vezető rétegét. A kihalt fővárost hideg és éhség uralta, kegyetlenebb talán, mint Moszkvában. Hősies és tragikus szakasz! Mindenki kiéhezett, ingerült volt. Mindenki elégedetlen. Az üzemekben titkos lázongás. A kulisszák mögött szociálforradalmár szervezők és fehér tisztek, akik próbálták a katonai felkelést összekötni az elégedetlen munkások mozgalmával. A kronstadti újság petrográdi barrikádokról beszélt, megöltek ezreiről. A világsajtó ismételgette. De valójában fordított jelenség következett be. A kronstadti lázadás nem vonzotta, hanem taszította a petrográdi munkásokat. A határvonal az osztályok vonala szerint állt meg. A munkások rögtön megérezték, hogy a kronstadti lázadók a szembenlevő barrikádon találhatók és támogatták a szovjethatalmat. Kronstadt politikai elszigetelődése belső biztonságának elvesztését és katonai vereségét okozta.
A NEP és a kronstadti lázadás
Victor Serge, aki úgy tűnik, valami szintézist akar fabrikálni az „anarchizmusból”, a poumizmusból (POUM, Partido Obrero de Unificación Marxista – a ford.) és a marxizmusból, szerencsétlenül belekeveredett a Kronstadtról szóló vitába. Szerinte a NEP egy évvel korábbi bevezetésével el lehetett volna kerülni a felkelést. Tételezzük fel. De könnyű ilyen tanácsot adni a dolog megtörténte után. Bizonyos, ahogy Serge is megjegyezte, hogy 1920 elején javasoltam a NEP-re való áttérést. De egyáltalán nem voltam meggyőződve annak sikeréről. Számomra nem volt titok, hogy a gyógymód a rossznál is rosszabbnak bizonyulhat. Amikor a pártvezetés ellenállásába ütköztem, nem tettem nyílt felhívást a bázishoz, hogy ne mozgósítsam a kispolgárságot a munkások ellen. A következő tizenkét hónap tapasztalata kellett, hogy a párt meggyőződjön az új kurzus szükségességéről. De meg kell jegyezni, az anarchisták minden országban úgy fogadták a NEP-et, mint … a kommunizmus elárulását! Most pedig az anarchisták prókátorai bennünket vádolnak azzal, hogy nem egy évvel korábban vezettük be!
A 1921-es év folyamán Lenin többször beismerte, hogy a párt ragaszkodása a hadikommunizmus módszereinek fenntartásához súlyos hiba. De változtat ez valamit is a dolgon? Akármi is lett légyen a kronstadti felkelés oka, azonnali vagy régebbi, jelentése ez volt: halálos veszély a proletárdiktatúrára. A proletárforradalom, ha el is követett politikai hibát, saját magát kellett volna büntesse és öngyilkosnak lennie?
Vagy elég lett volna a kronstadti felkelők megnyugatására közölni velük a NEP-dekrétumokat? Illúzió. A felkelőknek nem volt tudatos programjuk és a kispolgárság természete szerint nem is lehetett. Maguk sem értették világosan, hogy apjuknak, fivéreiknek mindenekelőtt a kereskedelem szabadságára volt szükségük. Elégedetlenek voltak, fel voltak háborodva, de nem tudták a kivezető utat. A legtudatosabb elemek, a leginkább jobboldaliak, akik a kulisszák mögött tevékenykedtek, a burzsoá rezsim restaurációját akarták. De hangosan erről nem beszéltek. A „baloldali” szárny a fegyelem likvidálását, a „szabad” szovjeteket és a jobb élelmezést akarta. A NEP rendszere csak fokozatosan csillapíthatta volna le a parasztokat és a csak parasztság után a hadsereg és a flotta elégedetlen részét. De ehhez tapasztalat és idő kellett.
Még nagyobb ostobaság azt feltételezni, hogy a lázadás nem lázadás volt, hogy a matrózok semmi veszélyt nem jelentettek, hogy „mindössze” hatalmukra kerítették az erődöt, hadihajókat, stb. Ebből az következik, hogy ha a bolsevikok a jégen átkelve megtámadták az erődöt nyílt sisakkal, az abból fakad, hogy rossz a jellemük, hajlamuk van a mesterséges konfliktusok előidézésére, gyűlölik a kronstadti matrózokat vagy az anarchista doktrinát (amire, zárójelben mondva, senki sem gondolt akkor). Nem gyermeteg beszéd? Időben és térben szabadon mozogva a dilettáns kritikák megpróbálják (17 évvel később) azt a gondolatot sugallani, hogy minden általános megelégedéssel zárult volna, ha a forradalom hagyta volna a felkelő tengerészeket. De a baj az, hogy az ellenforradalom egyáltalán nem hagyta volna őket. A harc logikája előnyt biztosított volna a legszélsőségesebb, tehát legellenforradalmibb elemeknek az erődítményben. Az ellátás szükséglete közvetlenül a külföldi burzsoáziától és ügynökeitől, a fehér emigránsoktól függő helyzetbe hozta volna az erődöt. Ehhez minden előkészület már folyamatban volt. Passzívan várni az előnyös megoldásra ilyen körülmények között, nem vitás, megfelelt volna a spanyol anarcho-szindikalista vagy poumista típusú embereknek. Szerencsére a bolsevikok más iskolához tartoztak. Úgy gondolták, a tűzvészt eloltani mindjárt annak elején kell, következtetésképpen kevesebb áldozattal.
A „kronstadti lázadók” erőd nélkül
Ezek a kritikus urak lelkük mélyén a proletárdiktatúra ellenségei, tényként pedig a forradalomé. Ez az összes titok. Bizonyos, közöttük sokan szavakban elfogadják a forradalmat és a diktatúrát. De ez alig jobb. Forradalmat akarnak, mely nem vezet diktatúrához és diktatúrát, melyet kényszer nélkül lehet gyakorolni. Ez persze roppant kellemes diktatúra lenne. Néhány elem létezését azonban megköveteli: nagyon szabályos fejlődés és főleg a dolgozó tömegek magas nívója. Ilyen körülmények között a diktatúra nem lenne szükségszerű. Bizonyos anarchisták, akik lelkük mélyén liberális pedagógusok, remélik, hogy száz vagy ezer év múlva a dolgozók a fejlődés olyan szintjére érnek, hogy a kényszer szükségtelenné válik. Biztos, hogy szükségtelen lenne megdönteni, ha a kapitalizmus képes lenne ilyen fejlődésre. Nem kellene sem a forradalom a maga erőszakos cselekedeteivel, se a diktatúra, mely elkerülhetetlen következménye a a forradalmi győzelemnek. Ugyanakkor a jelenlegi, hanyatló kapitalizmus nem sok helyet ad humanista és pacifista illúzióknak.
A munkásosztály – a félproletárok tömegeiről nem is beszélve - heterogén, társadalmilag csakúgy mint politikailag. Az osztályharcnak létre kell hoznia az élcsapatot, amely vonza az osztály legjobb elemeit. A forradalom akkor lehetséges, amikor az élcsapatnak sikerül magával ragadnia a proletariátus többségét. Azonban ez semmiképpen nem jelenti maguk a dolgozók közötti ellentmondások eltűnését. A forradalom kulmináns pontján ezek közül sok elhalványul, de azután, a második szakaszban heveny formában ismét felerősödik. Ez a forradalom teljes menete. Ez volt menete Kronstadtban is. Amikor a papucsos okoskodók elő akarnak írni az októberi forradalom után egy másik útvonalat, csak azt kérhetjük tőlük tisztelettel, mutassák meg, hol és mikor nyertek megerősítést a gyakorlatban ezek a nagy elvek, nem volt-e csak részleges, nem volt-e csak tendenciózus? Hol vannak azok a jelek, melyek alapján számíthatunk a jövőben ezen elvek győzelmére? Bizony, soha nem kapunk választ.
A forradalomnak megvannak törvényei. Régen megformáltuk már ezeket az „októberi leckéket”, melyeknek fontossága nem csak orosz, hanem nemzetközi is. Senki nem kísérelt meg más „leckéket” adni. A spanyol forradalom negatíve erősíti meg az „októberi leckéket”. A szigorú kritika elhallgat vagy eltűnik. A „Népfront” kormánya megfojtja a szocialista forradalmat és kivégzi a forradalmárokat. Az anarchisták résztvesznek ebben a kormányban, és amikor elűzik őket, folytatják a hóhérok támogatását. Szószólóik és külföldi szövetségeseik a védelem helyett mivel foglalkoznak? A Kronstadti rebellióval a kegyetlen bolsevikok ellen. Nemtelen komédia!
A Kronstadtról jelenleg folytatott viták ugyanúgy az osztálytengelyek körül forognak, mint a kronstadti felkelés maga is, melyen keresztül a reakciós tengerészréteg megpróbálta megdönteni a proletariátus diktatúráját. Érezve tehetetlenségüket a mai forradalmi politika arénájában, a fogalomzavarban szenvedő és eklektikus kispolgárok megkísérlik felhasználni a kronstadti régi epizódot arra, hogy a IV. Internacionálé, vagyis a proletárforradalom nemzetközi pártja ellen támadjanak. Ezeket az új kronstadti elégedetlenkedőket ugyanúgy, mint másokat, le fogják gázolni ugyan fegyver igénybevétele nélkül, mert erődítményeik nincsenek – szerencsére.
Coyacan, 1938.jan.15.
Lev Trockij
2009. november 26., csütörtök
Nemzetközi információk 363.sz.
2009.nov.18.
A Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértésének hetilapja
Tartalom:
Olaszország: 100 000 római tüntető előtt Guglielmo Epifani, a CGIL főtitkára felhívást tesz: «Készen állunk az általános sztrájkra.»
Svédország: levelezőnk a «Nemet az EU-ra svéd népi mozgalom» (Swedish Folkrörelsen Nej till EU) szakszervezeti hálózat cikkét küldte el nekünk.
Guadeloupe: levél Guadeloupe-ból Sarkozy bejelentése nyomán a tengerentúli háromoldalú párbeszédről: «Új általános sztrájk felé Guadeloupe-ban», és részletek a Travayé é péyizan újságból.
Mexikó: a «Bizottság a Munkásosztály Független Politikai Képviseletére» nyilatkozata:
«Több százezren a villany közszolgáltatási vállalatának likvidálása ellen»
Nemzetközi ifjúsági kampány a háborúk, a megszállás és a katonai bázisok ellen az egész világ fiatalságához és szervezeteihez: «Az USA fiataljai elutasítják, hogy öljenek és meghaljanak az amerikai olajért.»
Fülöp-szigetek: levelezőink a Partido ng Manggagawától a Workers digestben megjelent cikket küldték el a közelmúlt tájfunpusztításáról: «A természeti katasztrófa felelősségét a szegény népességre hárítják.»
Mumia Abu-Jamal: a nov. 12-i delegáció beszámolója az igazságügyi miniszternél tett látogatásról.
Svédország
Ne merjetek a sztrájkjoghoz nyúlni!
A Lex Britannia védelmét!
A svéd konzervatív-liberális kormány az Európai bíróság Laval-ítélete (Vaxholm városában a szakszervezetek védekeztek egy iskola építésekor) folytatásaként azt javasolja, hogy a szakszervezeteknek ne legyen többé joguk ellenállni a külföldi társaságoknak abban az esetben, ha emezek a külföldről hozott munkásaiknak nem a svéd munkakörülményeket és béreket nyújtják.
A javasolt törvény csak minimális bért és munkakörülményeket akar biztosítani. Ha egy külföldi vállalkozás bizonyítani tudja, hogy megfelel az eredeti ország törvényei szerinti kollektív szerződésnek, a svéd szakszervezetnek nem lesz joga sem a svéd kollektív szerződések betartatására, sem pedig sztrájkfelhívásra ellene.
Sven Otto Littorin munkaügyi miniszter a Lex Britannia de facto eltörlésére tesz javaslatot. A Lex Britannia a szakszervezetek azon jogát tartalmazza, mely szerint sztrájkot folytathatnak a kollektív szerződés kikényszerítése érdekében. Az 1990-es évek elején vezették be.
Az új törvénytervezet, melyet a kormány nyújtott be, halálos csapást mér a svéd szakszervezeti mozgalomra csakúgy, mint a kollektív szerződéseken alapuló svéd társadalmi modellre.
A terv megnyitja az utat a bérek csökkentése felé, az Európai Unió más országaiból érkező alulfizetett munkaerőnek a használatát. Fenyegeti a svéd dolgozók munkakörülményeit és -bérét is. Pontosan ezért üdvözölte «nagyon elégedetten» a svéd munkáltatók szövetsége a Laval-ítéletet.
Azt kérjük a kormánytól, hogy vonja vissza ezt a törvénytervezetet, és azt, hogy az általunk demokratikusan megválasztott képviselők utasítsák el az Európai Bíróság szakszervezetellenes Laval-ítéletének a svéd törvényekbe építését.
Svédország nem adta át az EU-nak azt a jogot, hogy a svéd munkaügyi törvényekbe beleavatkozzon. Ezeket a svéd parlament hozta meg demokratikus úton.
Az 1994-es EU-csatlakozási népszavazás idején garantálták, hogy a kollektív szerződéseken alapuló svéd modell megmarad, s a csatlakozásnak előfeltétele volt ez.
Swedish Folkrörelsen Nej till EU
Olaszország
«Az általános sztrájkra készen állunk»
Guglielmo Epifani, a CGIL főtitkára
Nov. 14-én Rómában százezer római tüntető előtt jelentette be a legnagyobb olasz szakszervezeti szövetség főtitkára.
Ezév ápr. 4-én a CGIL már kétmillió dolgozót mobilizált Rómában az «elbocsátások leállítására».
Azóta még 500 ezer állás szűnt meg. «A válság a spekulánsoktól indult, de a dolgozók számára elbocsátási lavina indult. Vége a technikai munkanélküliségnek. Most már semmire nem számíthat az, aki elveszti munkáját, semmiféle szociális védelemre», fejtette ki Epifani.
Hozzátette: «A kormány nem csinál semmit. Készen állunk a megmozdulásra.»
Guadeloupe
Új általános sztrájk felé?
Levél Guadeloupe-ból, Sarkozy bejelentése másnapján a társadalmi párbeszéd konklúziójáról
A francia kormány által bejelentett «tengerentúli társadalmi párbeszéd», a Lyannaj kont pwofitasyon 44 napos általános sztrájkjából való kivezetés «megoldásaként», vajon nem azt célozta, hogy a «kolonializmus által újjászervezett kormányzat» álljon fel? – ahogyan ezt októberben a Travayè é Péyizan lapja megírta.
Az elnök nov.6-i beszéde alapján világos, hogy Guadeloupe-ban, az utolsó francia gyarmatok egyikén, ez a társadalmi párbeszéd nem felel meg az LKP-ban tömörült népi követeléseknek.
A mozgóhadtest 800 tagját küldték az eddigiek mellé az utóbbi hónapban Guadeloupe-ra a Területi Felügyelet (DST) mellett, s 4 újabb ügyészhelyettest Pointe-á-Pitre és Basse-Terre ügyészei mellé.
Ahelyett, hogy a munkahelyet, oktatást, képzést és a fiatalság beilleszkedését szolgáló sürgősségi terveket léptették volna életbe, ahogyan azt a 2009.márc.4-i Jacques Bino-egyezmény tartalmazza, mely ennek fejében függesztette fel az általános sztrájkot, megtorló intézkedéseket vezettek be a szakszervezeti felelősök és a fiatalok ellen.
Az UGTG felelősei és ügyvédei szerint, az UNSA 2 vezetőjét, az LKP aktív tagjait és az UGTG egyik tagját érinti legsúlyosabban a szakszervezetellenes represszió, mindhármójukat munkahelyük elvesztése fenyegeti szakszervezeti tevékenységükért.
A francia elnök viszont a munkáltatókkal nem volt fösvény: «szubvenciókhoz» járult hozzá a hoteltulajdonosok számára, akik mindent megtesznek a kollektív szerződések megsemmisítésére a 44 napos általános sztrájk alatt keletkezett rossz bevételekre hivatkozva.
A francia elnök, aki nem foglalt állást abban a kérdésben, hogy hasznos lenne-e a békék (a rabszolgatartók leszármazottai, nagytőkések) haszonszerzését korlátozni, a «legitim» képviselőkhöz intézte szavait, akik országunk gyarmati intézményeit működtetik, tőlük kérve «Franciaország haladásának» erősítését.
Nov.14-én egy LKP-delegáció előtt a márc.4-i egyezmény végrehajtó bizottsági keretében, a tengerentúli területek minisztere semmilyen választ nem tudott adni az állami vállalások be nem tartása ügyében.
A mobilizáció folytatódik: több mint kétezren kísérték az LKP-t Basse-Terre prefektúrájára, a miniszterrel való találkozás helyszínére. Spontán tüntetések keletkeztek a városban az eredmény hallatán.
Az LKP szervezetei találkozni fognak a nov. 24-i általános sztrájk megbeszélésére.
Részletek a Travayé é péyizan újságból
2009.okt.3.: LKP-tüntetés
25 000 fiatal, dolgozó, nyugdíjas vonult végig Pointe-á-Pitre utcáin okt. 3-án derűsen, de eltökélten. Ez a határozottság megerősítést nyert azokon a találkozókon, melyeken egyre nagyobb tömeg jön össze, s mely egyre inkább felháborodik a gyarmati államtitkár, Mme ML Penchard reagálásán az LKP elvárásaira. Ez az eltökéltség tette lehetővé, hogy a helyhatóságok fogadják a LKP delegációit.
Részletek az LKP közleményéből a tüntetés után: «A BINO-egyezmény tartalmazza a magánszektor közel 60 ezer dolgozóinak nettó 200 eurós béremelését. Végrehajtását maga az egyezményt aláíró állam gátolja, úgy tesz mintha könyöradományról lenne szó».
Az állam elfogadta, hogy a 8 ezer problémával küzdő fiatal számára sürgős bevezetéssel képzési tervet indít.
6 hónappal később még mindig semmit nem tett.
Az állam viszont most szubvencionálta 44 millió euróval az olajtársaságokat, elsősorban a Totalt.
Ez utóbbi még 66 millió eurót követel. Az állam által vállalt feladatok közül egyik sem teljesült, Mme Penchard pedig újabb 22 centime-es üzemanyag-drágulást jelentett be. Az állami szolgáltatásokkal kapcsolatos jelentések és a parlamenti bizottság úgy találja, hogy az árak struktúrája és rögzítésének módja a Guadeloupe-i nép kizsákmányolásának generátora.
Az LKP arra buzdítja a dolgozók, fiatalok, nyugdíjasok, munkanélküliek együttesét GUADELOUPE-ban, hogy készüljenek lakóhelyükön, vállalataiknál, negyedeikben, városokban, családjukkal, barátaikkal együtt hatalmas, széleskörű megmozdulásra annak érdekében, hogy az adott szót és aláírt vállalásokat betartassuk. ( ….) ».
Az LKP interpellál a választott képviselőkhöz. A helyhatóságok, azután a regionális és általános tanácsok felé lépéseket teszünk, hogy képviselőink a kialakult helyzetben saját felelősségüket vállalják. A mai napig mintegy 15 helyhatóság kért találkozót az LKP-tól. Néhányan máris állást foglaltak a mozgalom mellett. Közöttük olyanok is vannak, melyek az államhoz fordultak interpellációval, s a velünk való szolidaritás jegyében bezárták a polgármesteri hivatalokat okt.3-án.
Részletek nyilatkozataikból:
(szept.3., Abymes-ból)
«(…) Eric Jalton képviselő-polgármester hívására rendes önkormányzati ülésünkön meghallgatva az LKP delegációját
— konstatáltuk, hogy 6 hónap óta a két egyezmény, melyet utat nyit társadalmunk új szervezésére, teljesítésére nem került sor.
— sajnálatos, hogy a 2009.febr.26-i Bino-egyezmény (…) bérügyekben nem teljesült.
— szolidaritás vállalunk az LKP-vel igaz és legitim követeléseivel, melyet a felek aláírt egyezményekben rögzítettek.
— kérjük a köztársasági és helyi képviselőket, hogy mindent tegyenek meg a teljes egyezmények betartása és alkalmazása érdekében.»
(okt.2. Pointe-á-Pitre helyhatóság)
« (...) helyi képviselőink fogadták az LKP delegációját (...). A vita után azt kérjük a helyhatósági szolgáltatóktól, vizsgálják meg okt. 3-ra szolidaritási nap lehetőségét és a polg.mesteri hivatalt zárják be szimbolikusan (...). Az üzemanyagról szólva, nyilvánvaló, hogy a petrol-lobby húz hasznot Guadeloupe népe adójából, a fejlesztésre szánt alapokból (…). A legmagasabb szintű politikai erők is tehetetlenek ezzel a lobbyval szemben (…..) ».
Mexikó
2009.nov.11., sztrájkok és tüntetések az egész országban
Több százezren a villany közszolgáltató vállalat likvidálása ellen
Emlékeztető
• 2009.okt.10-én a Calderon-kormány bejelentette a Luz y Fuerza del Centro nemzeti vállalat megszüntetését, mely 44 600 alkalmazottjának elbocsátást fogja maga után vonni, a kollektív szerződések megszüntét és 22 ezer nyugdíj eltörlését.
• A mexikói elektromossági szakszervezet szervezett egy egész sor tüntetést a kormány határozata ellen.
• Nov.5-én szakszervezeti gyűlés az ország egyetemi, bányászati, telefontársasági alkalmazotti, stb. hivatalos és független szakszervezetekkel együtt országos sztrájkra szólított nov. 7. és 11-re valamint Mexikóvárosban nagy nemzeti tüntetésre.
Mexikó, 2009.okt.19.
«Bizottság a Munkásosztály Független Politikai Képviseletére»
Nyilatkozat
Több mint 300 000 dolgozó és fiatal tüntet a nemzet védelméért. Azt mondják:
— Nemet az állami Elektromos Szolgáltató vállalat megszüntetésére (LyFC), mely árammal látja el Mexikót központját.
— Nemet a Mexikói Villamossági Szakszervezet (SME) eltűnésére!
Az ország nem eladó! Meg kell védelmezni!
A szakszervezetek felelőssége az, hogy országos sztrájkot szervezzenek az összes társadalmi és politikai szervezet segítségével a tiltakozás érdekében.
Okt.15-én több mint 300 000 személy vonult fel az Angel of Independence-tól a Zocaloig Mexikóvárosban a villamossági dolgozók szakszervezete (SME) a Luz Y Fuerza del centro (LyFC) nemzeti vállalat megvédésére.
A STUNAM (egyetemi dolgozók autonóm szakszervezete), a SITUAM (fővárosi egyetemi dolgozók szakszervezete), CNTE (pedagógusok), az INAH (felsőfokú oktatási dolgozók), az energiaszektor, bányászok, pilóták, anyagmozgatók, az IMSS (társadalombiztosítás), a metró, az UNAM (a legnagyobb mexikói egyetem), az IPN (nemzeti politikai intézet), az UAM (autonom egyetem) teljes menete. A tüntetés minden reményt felülmúlt.
«SME, SME» és «Erős SME-t!» - néhány a jelszavakból.
A jelszavak egyetlen dolgot jelentenek: a dolgozók és a mexikói nemzet nem akarják a nemzeti vállalat, a szakszervezetek kollektív szerződéseinek tönkretételét. Ami a tét, az egész szervezett munkásmozgalom, a jogok, a vívmányok. Ami a tét, az a nemzet érdeke.
Eddig elképzelhetetlen aktív lelkesedés uralkodott a tüntetésen. A Zocalo szinte kicsordult a lelkesedéstől és a harcolniakarástól. Még a gyűlés után is folytatták a dolgozók és az SME nyugdíjas tagjai menetben az Avenida Madero és a Május 5 sugárút elözönlését.
Ez a tüntetés annak az akaratnak a kifejezése, hogy a szakszervezetek tömörüljenek egységbe a társadalmi-politikai szervezetekkel és a Gazdaságvédelmi Népi Mozgalommal, a Lopez Obrador vezette szervezettel, mely a tüntetés különösen fontos résztvevője volt.
Ezt az egységet realizálta a menet: «Nemet az LyFC végét jelentő dekrétumnak! A nemzet nem eladó!»
Martin Esparza, az SME főtitikára: «Ma óriási mozgalom kezdődött. Vissza kell kapnunk vállalatainkat, kollektív szerződéseinket. Privilégiumokról beszélnek. Egy villanyszerelő átlagos bére havi 6 000 peso, mikor az igazgatóé 240 000 peso. Itt Mexikóban megvan arra a kapacitásunk, hogy működtessük ezt a vállalatot. Nem fogadhatjuk el, hogy likvidáljanak bennünket.»
A bányászatot érő kormányintézkedések után a bányászszakszervezet javasolta a Nemzeti Front létrehozását. Augustin Rodriguez, a STUNAM főtitkára elfogadta az országos sztrájk gondolatát.
Az ország több mint 10 államában voltak tüntetések az SME mellett.
Pedig akkor, amikor az összegyűlt dolgozók a Zocalon azt kiáltozták: «Le vele, le vele!» a Calderon kormánynak címezve, ez utóbbi egyetlen lépést nem hátrál az LyFC és SME ellen meghozott intézkedésekben.
Sok szakszervezeti vezető úgy ítéli meg, hogy ezek az intézkedések szinte államcsínnyel érnek fel a munkásosztály és a nemzet ellen. A kormány jelszava: «likvidálunk és meglátjuk utána».
Az LyFC és a kollektív szerződések tönkretételi szándékának bejelentésével, a 44 000 dolgozó elbocsátásával és a támadással a 25 000 előnyugdíjas ellen, a Calderon-adminisztráció nagyobb sebességre kapcsolt a mexikói nép és nemzet ellen. Az ISSSTE alkalmazotti nyugdíjrendszere likvidálása, a PEMEX nemzeti szénhidrogénvállalat ellenreformja, a «Szövetség a minőségi oktatásért» terv, mely az oktatási rendszert privatizálja, az erőszak általánossá válása, amely ezrek halálát okozta a drogellenes küzdelemben, a Merida-terv, az é-amerikai szabadkereskedelmi egyezmény, mely letörte az ipart és a mezőgazdaságot., stb. Mindehhez hozzáadhatjuk a 2010-es költségvetést, mint a dolgozó nép ellen viselt háborút.
A kormány nagy lépést akar tenni a barbárság irányába. Támadja a kollektív szerződéseket, a nemzeti vállalatokat. Támadja a béreket és a munkahelyeket. Calderon szóviselője azt mondja, 6 000 pesos fizetés a privilegizáltaknak jár! Úgy véli, hogy csökkenteni kell, hogy «versenyképes» legyen.
Az okt. 15-i tüntetés megmutatja, lehetséges egységet létrehozni és ez a dolgozók, szakszervezeteik, társadalmi-politikai szervezeteik egysége, mint Lopez Obrador mozgalma szükséges. Ahogy egy villanyszerelő mondta egyik vitaesten, ami a munkahelyeken és az utcán is elhangzik: «Az kell, hogy a szakszervezeti vezetők általános sztrájkot szervezzenek, az kell, hogy most rögtön határozzák meg annak időpontját!»
A szakszervezetek, dolgozók és aktivisták által megformált «Bizottság a Munkásosztály Független Politikai Képviseletére» a bérekért és munkahelyek védelméért kampányt akar. Ez a bizottság ma úgy véli, ez a kampány irányuljon az LyFC és a kollektiv konvenciók és a SME 44 ezer dolgozója védelmére.
A «Bizottság a Munkásosztály Független Politikai Képviseletére» azt javasolja az elektromos dolgozóknak, hogy szervezzenek SME, munkahelyi és bérvédelmi bizottságokat.
Nemzetközi ifjúsági kampány a háborúk, a megszállás és a katonai bázisok ellen
A világ fiataljaihoz és ifjúsági szervezeteihez
Az USA fiataljai elutasítják, hogy az amerikai kőolajért és birodalomért öljenek és pusztuljanak el
A fiatalság többsége azért voksolt Obamára, mert a háborúknak véget akar vetni. Az Obama-adminisztráció azonban 44 ezer fős kiegészítő kontingenst küldve még intenzívebbé teszi az afgán nép elleni háborút. Ezt nem fogadjuk el! Elutasítjuk, hogy ezt a barbár tettet a mi nevünkben hajtsák végre!
Az afganisztáni eszkaláció beírta nevét a világ népei ellen viselt "végnélküli háborúk" történetébe.
Az amerikai kormány több mint 100 000 személyt tart Irakban, kiszélesítiti a háborút Pakisztánban és finanszírozza Izrael brutális offenzíváját a palesztinok ellen.
Obama több mint 730 USA-bázist tart fenn az egész világban és jelenleg is nyomást gyakorol 7 újabb felállítására Kolumbiában.
Haiti megszállásától az imperializmus által Afrikában előidézett úgynevezett "etnikai" konfliktusokig a háborúk és a megszállás az egész világ ifjúságától tagadja meg a jövőt.
Nyernek-e valamit is ebből a politikából fiatalok és dolgozók az USA-ben? Nem! Ezek a háborúk csak a nyerészkedők apró kisebbségét gazdagítják.
Elutasítjuk, hogy öljünk és meghaljunk a nagy amerikai cégekért!
Valódi munkahelyet akarunk, minőségi oktatást és hozzáférést a kultúrához! Jövőt akarunk!
Felhívjuk a világ fiatalságát és ifjúsági szervezeteit, hogy csatlakozzanak hozzánk, a fiatalok háborúellenes nemzetközi kampányához.
2009. dec. 5-re nemzetközi háborúellenes nap szervezését javasolunk, 2010. márc. 20-ra (az amerikai invázió Irak elleni hét éves évfordulójára) pedig közös nemzetközi tiltakozást Afganisztán, Irak, Palesztina, Haiti megszállása ellen csakúgy, mint az amerikai bázisok jelenléte ellen az egész világon.
Az amerikai és NATO-csapatok azonnali visszahívását!
Első aláírók:
Rico Blanc, City College, San Francisco
Sandra Huerta, San Jose, állami egyetem
Lucy Carrillo, Berkeley egyetem
Nick Gilliam, St. Louis
Michael Inboden, San Francisco, állami egyetem
Krystine Altamira, De Anza egyetem
Reyes Zavalza, Berkeley egyetem
Zach Deutsch-Gross, Lowell High gimnázium
Jose Romero, De Anza College
Melina Juarez, CSU Stanislaus
Raquel Parra, Berkeley egyetem
Chloe Osmer, Los Angeles
Coral Wheeler, San Diego-i egyetem
Desiree Angelo, City College, San Francisco
Nyilvánosan csatlakozom a fenti felhíváshoz:
Vezetéknév :…………...............................................................Utónév : ..................................
Szervezet : ....................................................................
Cím : : .................................................................................................................................................................................................................
Ország:................................................................Te.l:...................................................Email : ..........................................
Helyem a szervezetben:.......................................................................
Csatlakozom : ...... személyes indíttatásból ill....................................................szervezetem nevében
Kapcsolattartás : Comité international de liaison, 87, rue du Fg Saint Denis 75010 Paris France eit.ilc@fr.oleane.com (francia, angol, orosz, magyar nyelven) - USA: ilcinfo@earthlink.net (angol)
Fülöp-szigetek
Tájfun: A természeti katasztrófa felelősségét a szegény népességre hárítják
A Fülöp-szigeteken a közelmúlt tájfunjai óriási károkat okoztak. Humanitárius és gyors segítségre volt szükség.
A kormány azt akarja elhitetni, hogy a felelősök a «felelőtlen squatter-ek», nyomorúságos építkezéseik, a mód, ahogyan megszabadulnak a szemetüktől, amivel blokkolják a víz útját és az árvízeket előidézik. Ezért szükséges kilakoltatni erőszakkal sokszázezer városi szegény családot az úgynevezett veszélyes zónákban.
Arról van itt szó, hogy a szegénységet teszik felelőssé a természeti katasztrófáért.
A jelenségnek van valódi magyarázata. Időtlen idők óta az ember a természettől kapott jót és rosszat. Ez örök szimbizózis. Az ember nem tudja megakadályozni a természeti mozgást. De az ember tehet a természet haragja ellen.
Az ember megtanulta a házépítést ahhoz, hogy védekezzen a hőség és az eső ellen, ruhakészítést, a gyógyítást. Ezen beavatkozás nélkül nagyon régen áldozatul esett volna a természeti erőknek. Ha a természet a társadalom lerombolását végzi, az nem azért van, mert az ember nincs felkészülve vagy a természet túl hatalmas. Azonban a természet felett uralkodó ember képes a Föld számára jót is tenni.
Tehát így lett jól kifundálva, hogy a szegényeket kell blamálni, akik a folyó- és tópartokon élnek, «holott nagyon jól tudták, hogy itt semmiféle védelem nincs az áradások ellen». A valódi veszélyről persze nem is nagyon volt fogalmuk az Ondoy és Pepeng tájfunokról (nemzetközileg Katsuna és Parma a nevük). Mindenki életében, legyen gazdag vagy szegény, bizonyos számú veszélyt kell vállaljon, de azoknak, akiknek nincs választási lehetőségük, jóval több kockázatot kell vállalniuk.
Ezeknek a szegényeknek itt kell élni, a veszélyes övezetben, hogy legalább fedél legyen e fejük felett, ha az élet itt nyomorúságos is. A megerősített, biztonságos területek, La Vista vagy Ayala Heights a gazdagoké. A kormány székhelye, a Malcanang is éppen a hatalmas Pasig folyó partján áll, mégsem veszélyes az övezet.
Nem a szegények pusztítják a környezetet. Ellenkezőleg, ők az áldozatok. A Föld felmelegedéséért a tőkések a legnagyobb felelelősek, azok, akik ipara tömegesen bocsátja a széndioxidot az atmoszférába. A kiszámíthatatlan tájfunok, áradások, szárazságok a klímaviszonyok változásának tudható be.
A természeti területeket a bányatársaságok, az ingatlanvállalkozások szüntetik meg. A Rizal és Benguet tartományokban rendszeresen bekövetkező földcsuszamlásokat pl. a kőbányák és a bányatevékenység idézik elő. Az ingatlanvállalkozók egész hegyeket tüntetnek el buldózerrel, hogy aztán bekerítve golfpályát vagy rezidenciákat építsenek.
A kormány egyáltalán nem gyakorol semmiféle ellenőrző tevékenységet, mivel vezérlő elve a deregularizáció és privatizáció. A fékezetlen tőkés egyéni érdek irányít, az eredmény: káosz.
A tőkések vidáman folytatják az ember és természet kizsákmányolását saját érdekeik szerint. Nem érdekli őket, hogy tevékenységük nyomán megcsúszik a föld, sártenger önti el az alacsonyabb vidéket, savas esőket idéz elő a légszennyezés; fütyülnek a hegyek állapotára, amíg az ontja a fémet és ásványokat számukra. Nem tudatják, hogy az óriásgátak jelentős veszélyek forrásai, ami fontos nekik, az, hogy eladhassák az elektromos áramot és a vizet a földek öntözéséhez. Csak a haszon számít.
Tehát kik a felelősök? Miért állítják azt, hogy a szegények, ha nem ők a gyárak, üzemek, bányák és építési vállalkozások tulajdonosai, mikor semmiféle beleszólásuk nincs a természet jó vagy rossz használatának kezelésébe? Miért nem lehet kimondani, kik a valódi bűnösök rothadó rendszerükkel?
Mi azt állítjuk, a természet pusztításáért a tőkések felelősek! Azt mondjuk, hogy a kormány, hanyagsága és gondatlansága miatt!
Az állami és magánszevezetek erőfeszítése elégtelen a természeti katasztrófák okozta pusztítások kezelésére. Kevés a pillanatnyilag érintett szegények megsegítése, főként, hogy nem is kap minden rászoruló segítséget. Magában ez nem változtat sokat a dolgok állásán. A következő napokban is tömegeknek kell szembenézniük a mezőgazdaságban okozott tájfunpusztítással és a kormányzati segélyalapok hiányával.
De a nép nem várhat ölbetett kézzel. Ha mi, tömegek nem kelünk fel, hogy hallassuk hangunkat, a tőkések a kormánnyal folytatni fogják. A szegények követeléseit figyelmen kívül hagyva, hogy a túléléshez boldoguljon a nép ahogy tud.
Cselekedni kell és harcolni.
El kell utasítani a deregularizációs és privatizációs politikát, ez a kormánynak csak kényelmes ürügy az állampolgárok érdekvédelmének elárulására.
Központi, jól koordinált terv kell a talaj védelmére és építési program a sok millió fülöp-szigeteki család számára méltó lakhatáshoz.
Le kell állítani a veszélyes zónákban élő lakosság átköltöztetését a „halott” területekre, ahol nincs mód kereső tevékenységre és nincs szociális szolgáltatás.
A Bucalanba küldött szegényeknek segítség nélkül kellett boldogulniuk, fedelet építeni fejük fölé abból, amit találtak, olyan területen, melyet már újból letaroltak az utóbbi tájfunok. Tanulni kell ebből, nem szabad engedni, hogy ez a dráma megint bekövetkezzen.
Ha valóban át kell költöztetni a szegényeket, akkor biztonságos helyeken kell elszállásolni őket, tartós épületekben és munkalehetősséggel.
Ez annyit jelent, hogy minden kormányzati szinten megfelelő módon tervet kell készíteni, az új lakásépítési program pénzügyi alapjait elő kell teremteni. Ez a tervezés nem csak szakértőket igényel, hanem az állampolgárok, szervezeteik képviselőinek részvételét is.
Ez az oka annak, hogy a Labor Party, a Partido ng Manggagawa (PM) és az Alyansa ng Maralitang Philipino (AMP), másképpen szólva az Fülöp-szigeteki Szegények Szövetsége nyomást gyakorol a következő követelések elérésére:
• Annak biztosítása, hogy a segélyakciók eltartsanak a szükséges ideig s minden áldozat kapjon támogatást.
• Az élelem, gyógyszer, higiéniai felszerelés garantálása; különösen odafigyelve a nők, a gyermekek igényeire a menekülttáborokban.
• Az erőszakos átköltöztetés leállítása. Amíg nincs központi elszállásolási terv, a helyi és országos hatóságok kötelesek időleges megoldást biztosítani a városokban olyan gyorsan, ahogyan csak lehet, ezeket szolgáltatással ellátni mindaddig, míg méltó állandó lakhatásuk megoldódik.
• Megnyitni és megkönnyíteni a pénzügyi, társadalombiztosítási intézményekhez való hozzájutást. A bankoknak, a szociális igazgatásnak, a biztosításnak a katasztrófa áldozatainak szolgálatába kell állniuk.
• Le kell állítani az adósságfizetést. Ezeket a pénzalapokat a nagy lakásépítési, lakásrekonstrukciós és munkahelyteremtő programok rendelkezésére kell bocsájtani, a szegények szolgálatában.
A filippino népnek megvan a kapacitása a természeti csapásokon való felülemelkedésre. A múltban már sokszor találkoztunk ilyennel, de sokkal könnyebb lenne egy olyan kormányzattal, olyan programokkal, mely nem csak a bekövetkezettt katasztrófa következményeit kezeli, hanem az ennél súlyosabb szegénység problémáját is. Valódi társadalmi változás hiányában az emberek állandóan ki vannak téve a természeti veszélyeknek, tőkés kizsákmányolásnak, mely a környezeti pusztulás, az emberi szegénység okozója.
Van megoldás. A nép egységbe tömörül követelései elérésének harcában a társadalom megváltoztatásáért.
a Partido ng Manggagawa aktivistái által elküldött Workers’ Digest-cikk
USA
Beszámoló a Mumia ABU-JAMAL akciónapról
telefonbeszélgetés Suzanne ROSS-szal, a nov.12-i washongtoni sajtótájékoztató elnökével
Szabadságot Mumiának!
Az akciónap sikerrel zárult.
A nap sajtótájékoztatóval indult, egyenes adásban a Pacifica hálózaton keresztül. A fekete közösség Al Jazeera, Final call és egyéb független sajtója is megjelent, a konferencia szenvedélyes és dinamikusnak bizonyult.
Steven HAWKINS, a NAACT (szervezet a színesbőrűek előrehaladásáért, a feketék demokratikus jogvédői közül az egyik legnagyobb) alelnöke az utolsó pillanatban közbejött egyéb teendője miatt csak üzenetet tudott küldeni.
Mavin «Dock Cheatham senior» a Baltimore-i, az országban a legaktívabb NAACT elnöke szintén megjelent szóvivőként. Meg kell jegyezni, mert jelentős, hogy Lora MOYE, az Amnesty international kampányfelelőse a halálbüntetés eltörléséért, szót kért szintén kampányunk teljes támogatásáról biztosítva.
Suzanne ROSS felolvasta az azániai (D-Afrika) Socialist Party levelét csakúgy, mint a számtalan aláírással ellátott peticiót (Guadeloupe, Brazília, Franciaország, Mexikó). Bemutatta azt a filmet, melyet a berlini koalició küldött Mumia kiszabadítására 5 ezer aláírással az Eric HOLDER főügyészhez írt levél támogatásaként.
Fingole ST CYR, a haiti Dolgozók Autonóm Szövetsége (CATH) elnöke arról beszélt, hogy ezer aláírást gyűjtöttek ugyanezen levél kapcsán (júl. elején Fingole ST CYR, Elie DOMOTA és Raymond GAMMA, a Guadeloupe-i LKP képviseletében egy hetet töltöttek az USA-ban).
Pam AFRICA, Mumia ABU-JAMAL baráti és családi köre társaság koordinátora foglalta össze a konferenciát.
Rögtön ezután a 100 aktivista menete az Igazságügyi minisztérium elé vonult. Itt találkoztak Thomas PEREZ-zel, az egyéni szabadságjogok osztályvezetőjével, akinek a kapott dokumentumokat átadták. A koordinátorok kifejtették jöttük célját.
M. PEREZ megegyezett a koordinátorokkal, hogy a főügyész fogadja a nemzetközi delegációt, s a minisztérium vizsgálatot fog indítani Mumia ügyében.
Suzanne ROSS kérte, hogy a következő delegáció reprezentatív személyekből álljon, mivel atipikus esetről van szó: «egyszerre bírósági ügy és politikai kampány. Azt mondták, Obama egyelőre nem nyúl ehhez az ügyhöz. Nekünk pedig az a szándékunk, hogy Obamát és Holdert szóra bírjuk, a világon sokezer ember várja a választ, az új vizsgálatot».
Kritikus pillanathoz érkeztünk. Ez az új vizsgálat szó szerint élet-halál kérdése Mumia számára, de szabadulásához is vezethet.
Kapcsolattartás
Informations internationales
Entente internationale .des travailleurs et des peuples
87, rue du Faubourg-Saint-Denis 75010 - Paris -France
Tél : (33 1) 48 01 88 28 Fax : (33 1) 48 01 88 36 E.mail eit.ilc@fr.oleane.com
Directeur de la publication : Daniel Gluckstein - Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75010 Paris (France) - Commission paritaire n° 0713 G 82738
Edité par “Les Amis de l’Entente”, 18, allée Colbert, 78470 Saint-Rémy-lès-Chevreuse
A Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértésének hetilapja
Tartalom:
Olaszország: 100 000 római tüntető előtt Guglielmo Epifani, a CGIL főtitkára felhívást tesz: «Készen állunk az általános sztrájkra.»
Svédország: levelezőnk a «Nemet az EU-ra svéd népi mozgalom» (Swedish Folkrörelsen Nej till EU) szakszervezeti hálózat cikkét küldte el nekünk.
Guadeloupe: levél Guadeloupe-ból Sarkozy bejelentése nyomán a tengerentúli háromoldalú párbeszédről: «Új általános sztrájk felé Guadeloupe-ban», és részletek a Travayé é péyizan újságból.
Mexikó: a «Bizottság a Munkásosztály Független Politikai Képviseletére» nyilatkozata:
«Több százezren a villany közszolgáltatási vállalatának likvidálása ellen»
Nemzetközi ifjúsági kampány a háborúk, a megszállás és a katonai bázisok ellen az egész világ fiatalságához és szervezeteihez: «Az USA fiataljai elutasítják, hogy öljenek és meghaljanak az amerikai olajért.»
Fülöp-szigetek: levelezőink a Partido ng Manggagawától a Workers digestben megjelent cikket küldték el a közelmúlt tájfunpusztításáról: «A természeti katasztrófa felelősségét a szegény népességre hárítják.»
Mumia Abu-Jamal: a nov. 12-i delegáció beszámolója az igazságügyi miniszternél tett látogatásról.
Svédország
Ne merjetek a sztrájkjoghoz nyúlni!
A Lex Britannia védelmét!
A svéd konzervatív-liberális kormány az Európai bíróság Laval-ítélete (Vaxholm városában a szakszervezetek védekeztek egy iskola építésekor) folytatásaként azt javasolja, hogy a szakszervezeteknek ne legyen többé joguk ellenállni a külföldi társaságoknak abban az esetben, ha emezek a külföldről hozott munkásaiknak nem a svéd munkakörülményeket és béreket nyújtják.
A javasolt törvény csak minimális bért és munkakörülményeket akar biztosítani. Ha egy külföldi vállalkozás bizonyítani tudja, hogy megfelel az eredeti ország törvényei szerinti kollektív szerződésnek, a svéd szakszervezetnek nem lesz joga sem a svéd kollektív szerződések betartatására, sem pedig sztrájkfelhívásra ellene.
Sven Otto Littorin munkaügyi miniszter a Lex Britannia de facto eltörlésére tesz javaslatot. A Lex Britannia a szakszervezetek azon jogát tartalmazza, mely szerint sztrájkot folytathatnak a kollektív szerződés kikényszerítése érdekében. Az 1990-es évek elején vezették be.
Az új törvénytervezet, melyet a kormány nyújtott be, halálos csapást mér a svéd szakszervezeti mozgalomra csakúgy, mint a kollektív szerződéseken alapuló svéd társadalmi modellre.
A terv megnyitja az utat a bérek csökkentése felé, az Európai Unió más országaiból érkező alulfizetett munkaerőnek a használatát. Fenyegeti a svéd dolgozók munkakörülményeit és -bérét is. Pontosan ezért üdvözölte «nagyon elégedetten» a svéd munkáltatók szövetsége a Laval-ítéletet.
Azt kérjük a kormánytól, hogy vonja vissza ezt a törvénytervezetet, és azt, hogy az általunk demokratikusan megválasztott képviselők utasítsák el az Európai Bíróság szakszervezetellenes Laval-ítéletének a svéd törvényekbe építését.
Svédország nem adta át az EU-nak azt a jogot, hogy a svéd munkaügyi törvényekbe beleavatkozzon. Ezeket a svéd parlament hozta meg demokratikus úton.
Az 1994-es EU-csatlakozási népszavazás idején garantálták, hogy a kollektív szerződéseken alapuló svéd modell megmarad, s a csatlakozásnak előfeltétele volt ez.
Swedish Folkrörelsen Nej till EU
Olaszország
«Az általános sztrájkra készen állunk»
Guglielmo Epifani, a CGIL főtitkára
Nov. 14-én Rómában százezer római tüntető előtt jelentette be a legnagyobb olasz szakszervezeti szövetség főtitkára.
Ezév ápr. 4-én a CGIL már kétmillió dolgozót mobilizált Rómában az «elbocsátások leállítására».
Azóta még 500 ezer állás szűnt meg. «A válság a spekulánsoktól indult, de a dolgozók számára elbocsátási lavina indult. Vége a technikai munkanélküliségnek. Most már semmire nem számíthat az, aki elveszti munkáját, semmiféle szociális védelemre», fejtette ki Epifani.
Hozzátette: «A kormány nem csinál semmit. Készen állunk a megmozdulásra.»
Guadeloupe
Új általános sztrájk felé?
Levél Guadeloupe-ból, Sarkozy bejelentése másnapján a társadalmi párbeszéd konklúziójáról
A francia kormány által bejelentett «tengerentúli társadalmi párbeszéd», a Lyannaj kont pwofitasyon 44 napos általános sztrájkjából való kivezetés «megoldásaként», vajon nem azt célozta, hogy a «kolonializmus által újjászervezett kormányzat» álljon fel? – ahogyan ezt októberben a Travayè é Péyizan lapja megírta.
Az elnök nov.6-i beszéde alapján világos, hogy Guadeloupe-ban, az utolsó francia gyarmatok egyikén, ez a társadalmi párbeszéd nem felel meg az LKP-ban tömörült népi követeléseknek.
A mozgóhadtest 800 tagját küldték az eddigiek mellé az utóbbi hónapban Guadeloupe-ra a Területi Felügyelet (DST) mellett, s 4 újabb ügyészhelyettest Pointe-á-Pitre és Basse-Terre ügyészei mellé.
Ahelyett, hogy a munkahelyet, oktatást, képzést és a fiatalság beilleszkedését szolgáló sürgősségi terveket léptették volna életbe, ahogyan azt a 2009.márc.4-i Jacques Bino-egyezmény tartalmazza, mely ennek fejében függesztette fel az általános sztrájkot, megtorló intézkedéseket vezettek be a szakszervezeti felelősök és a fiatalok ellen.
Az UGTG felelősei és ügyvédei szerint, az UNSA 2 vezetőjét, az LKP aktív tagjait és az UGTG egyik tagját érinti legsúlyosabban a szakszervezetellenes represszió, mindhármójukat munkahelyük elvesztése fenyegeti szakszervezeti tevékenységükért.
A francia elnök viszont a munkáltatókkal nem volt fösvény: «szubvenciókhoz» járult hozzá a hoteltulajdonosok számára, akik mindent megtesznek a kollektív szerződések megsemmisítésére a 44 napos általános sztrájk alatt keletkezett rossz bevételekre hivatkozva.
A francia elnök, aki nem foglalt állást abban a kérdésben, hogy hasznos lenne-e a békék (a rabszolgatartók leszármazottai, nagytőkések) haszonszerzését korlátozni, a «legitim» képviselőkhöz intézte szavait, akik országunk gyarmati intézményeit működtetik, tőlük kérve «Franciaország haladásának» erősítését.
Nov.14-én egy LKP-delegáció előtt a márc.4-i egyezmény végrehajtó bizottsági keretében, a tengerentúli területek minisztere semmilyen választ nem tudott adni az állami vállalások be nem tartása ügyében.
A mobilizáció folytatódik: több mint kétezren kísérték az LKP-t Basse-Terre prefektúrájára, a miniszterrel való találkozás helyszínére. Spontán tüntetések keletkeztek a városban az eredmény hallatán.
Az LKP szervezetei találkozni fognak a nov. 24-i általános sztrájk megbeszélésére.
Részletek a Travayé é péyizan újságból
2009.okt.3.: LKP-tüntetés
25 000 fiatal, dolgozó, nyugdíjas vonult végig Pointe-á-Pitre utcáin okt. 3-án derűsen, de eltökélten. Ez a határozottság megerősítést nyert azokon a találkozókon, melyeken egyre nagyobb tömeg jön össze, s mely egyre inkább felháborodik a gyarmati államtitkár, Mme ML Penchard reagálásán az LKP elvárásaira. Ez az eltökéltség tette lehetővé, hogy a helyhatóságok fogadják a LKP delegációit.
Részletek az LKP közleményéből a tüntetés után: «A BINO-egyezmény tartalmazza a magánszektor közel 60 ezer dolgozóinak nettó 200 eurós béremelését. Végrehajtását maga az egyezményt aláíró állam gátolja, úgy tesz mintha könyöradományról lenne szó».
Az állam elfogadta, hogy a 8 ezer problémával küzdő fiatal számára sürgős bevezetéssel képzési tervet indít.
6 hónappal később még mindig semmit nem tett.
Az állam viszont most szubvencionálta 44 millió euróval az olajtársaságokat, elsősorban a Totalt.
Ez utóbbi még 66 millió eurót követel. Az állam által vállalt feladatok közül egyik sem teljesült, Mme Penchard pedig újabb 22 centime-es üzemanyag-drágulást jelentett be. Az állami szolgáltatásokkal kapcsolatos jelentések és a parlamenti bizottság úgy találja, hogy az árak struktúrája és rögzítésének módja a Guadeloupe-i nép kizsákmányolásának generátora.
Az LKP arra buzdítja a dolgozók, fiatalok, nyugdíjasok, munkanélküliek együttesét GUADELOUPE-ban, hogy készüljenek lakóhelyükön, vállalataiknál, negyedeikben, városokban, családjukkal, barátaikkal együtt hatalmas, széleskörű megmozdulásra annak érdekében, hogy az adott szót és aláírt vállalásokat betartassuk. ( ….) ».
Az LKP interpellál a választott képviselőkhöz. A helyhatóságok, azután a regionális és általános tanácsok felé lépéseket teszünk, hogy képviselőink a kialakult helyzetben saját felelősségüket vállalják. A mai napig mintegy 15 helyhatóság kért találkozót az LKP-tól. Néhányan máris állást foglaltak a mozgalom mellett. Közöttük olyanok is vannak, melyek az államhoz fordultak interpellációval, s a velünk való szolidaritás jegyében bezárták a polgármesteri hivatalokat okt.3-án.
Részletek nyilatkozataikból:
(szept.3., Abymes-ból)
«(…) Eric Jalton képviselő-polgármester hívására rendes önkormányzati ülésünkön meghallgatva az LKP delegációját
— konstatáltuk, hogy 6 hónap óta a két egyezmény, melyet utat nyit társadalmunk új szervezésére, teljesítésére nem került sor.
— sajnálatos, hogy a 2009.febr.26-i Bino-egyezmény (…) bérügyekben nem teljesült.
— szolidaritás vállalunk az LKP-vel igaz és legitim követeléseivel, melyet a felek aláírt egyezményekben rögzítettek.
— kérjük a köztársasági és helyi képviselőket, hogy mindent tegyenek meg a teljes egyezmények betartása és alkalmazása érdekében.»
(okt.2. Pointe-á-Pitre helyhatóság)
« (...) helyi képviselőink fogadták az LKP delegációját (...). A vita után azt kérjük a helyhatósági szolgáltatóktól, vizsgálják meg okt. 3-ra szolidaritási nap lehetőségét és a polg.mesteri hivatalt zárják be szimbolikusan (...). Az üzemanyagról szólva, nyilvánvaló, hogy a petrol-lobby húz hasznot Guadeloupe népe adójából, a fejlesztésre szánt alapokból (…). A legmagasabb szintű politikai erők is tehetetlenek ezzel a lobbyval szemben (…..) ».
Mexikó
2009.nov.11., sztrájkok és tüntetések az egész országban
Több százezren a villany közszolgáltató vállalat likvidálása ellen
Emlékeztető
• 2009.okt.10-én a Calderon-kormány bejelentette a Luz y Fuerza del Centro nemzeti vállalat megszüntetését, mely 44 600 alkalmazottjának elbocsátást fogja maga után vonni, a kollektív szerződések megszüntét és 22 ezer nyugdíj eltörlését.
• A mexikói elektromossági szakszervezet szervezett egy egész sor tüntetést a kormány határozata ellen.
• Nov.5-én szakszervezeti gyűlés az ország egyetemi, bányászati, telefontársasági alkalmazotti, stb. hivatalos és független szakszervezetekkel együtt országos sztrájkra szólított nov. 7. és 11-re valamint Mexikóvárosban nagy nemzeti tüntetésre.
Mexikó, 2009.okt.19.
«Bizottság a Munkásosztály Független Politikai Képviseletére»
Nyilatkozat
Több mint 300 000 dolgozó és fiatal tüntet a nemzet védelméért. Azt mondják:
— Nemet az állami Elektromos Szolgáltató vállalat megszüntetésére (LyFC), mely árammal látja el Mexikót központját.
— Nemet a Mexikói Villamossági Szakszervezet (SME) eltűnésére!
Az ország nem eladó! Meg kell védelmezni!
A szakszervezetek felelőssége az, hogy országos sztrájkot szervezzenek az összes társadalmi és politikai szervezet segítségével a tiltakozás érdekében.
Okt.15-én több mint 300 000 személy vonult fel az Angel of Independence-tól a Zocaloig Mexikóvárosban a villamossági dolgozók szakszervezete (SME) a Luz Y Fuerza del centro (LyFC) nemzeti vállalat megvédésére.
A STUNAM (egyetemi dolgozók autonóm szakszervezete), a SITUAM (fővárosi egyetemi dolgozók szakszervezete), CNTE (pedagógusok), az INAH (felsőfokú oktatási dolgozók), az energiaszektor, bányászok, pilóták, anyagmozgatók, az IMSS (társadalombiztosítás), a metró, az UNAM (a legnagyobb mexikói egyetem), az IPN (nemzeti politikai intézet), az UAM (autonom egyetem) teljes menete. A tüntetés minden reményt felülmúlt.
«SME, SME» és «Erős SME-t!» - néhány a jelszavakból.
A jelszavak egyetlen dolgot jelentenek: a dolgozók és a mexikói nemzet nem akarják a nemzeti vállalat, a szakszervezetek kollektív szerződéseinek tönkretételét. Ami a tét, az egész szervezett munkásmozgalom, a jogok, a vívmányok. Ami a tét, az a nemzet érdeke.
Eddig elképzelhetetlen aktív lelkesedés uralkodott a tüntetésen. A Zocalo szinte kicsordult a lelkesedéstől és a harcolniakarástól. Még a gyűlés után is folytatták a dolgozók és az SME nyugdíjas tagjai menetben az Avenida Madero és a Május 5 sugárút elözönlését.
Ez a tüntetés annak az akaratnak a kifejezése, hogy a szakszervezetek tömörüljenek egységbe a társadalmi-politikai szervezetekkel és a Gazdaságvédelmi Népi Mozgalommal, a Lopez Obrador vezette szervezettel, mely a tüntetés különösen fontos résztvevője volt.
Ezt az egységet realizálta a menet: «Nemet az LyFC végét jelentő dekrétumnak! A nemzet nem eladó!»
Martin Esparza, az SME főtitikára: «Ma óriási mozgalom kezdődött. Vissza kell kapnunk vállalatainkat, kollektív szerződéseinket. Privilégiumokról beszélnek. Egy villanyszerelő átlagos bére havi 6 000 peso, mikor az igazgatóé 240 000 peso. Itt Mexikóban megvan arra a kapacitásunk, hogy működtessük ezt a vállalatot. Nem fogadhatjuk el, hogy likvidáljanak bennünket.»
A bányászatot érő kormányintézkedések után a bányászszakszervezet javasolta a Nemzeti Front létrehozását. Augustin Rodriguez, a STUNAM főtitkára elfogadta az országos sztrájk gondolatát.
Az ország több mint 10 államában voltak tüntetések az SME mellett.
Pedig akkor, amikor az összegyűlt dolgozók a Zocalon azt kiáltozták: «Le vele, le vele!» a Calderon kormánynak címezve, ez utóbbi egyetlen lépést nem hátrál az LyFC és SME ellen meghozott intézkedésekben.
Sok szakszervezeti vezető úgy ítéli meg, hogy ezek az intézkedések szinte államcsínnyel érnek fel a munkásosztály és a nemzet ellen. A kormány jelszava: «likvidálunk és meglátjuk utána».
Az LyFC és a kollektív szerződések tönkretételi szándékának bejelentésével, a 44 000 dolgozó elbocsátásával és a támadással a 25 000 előnyugdíjas ellen, a Calderon-adminisztráció nagyobb sebességre kapcsolt a mexikói nép és nemzet ellen. Az ISSSTE alkalmazotti nyugdíjrendszere likvidálása, a PEMEX nemzeti szénhidrogénvállalat ellenreformja, a «Szövetség a minőségi oktatásért» terv, mely az oktatási rendszert privatizálja, az erőszak általánossá válása, amely ezrek halálát okozta a drogellenes küzdelemben, a Merida-terv, az é-amerikai szabadkereskedelmi egyezmény, mely letörte az ipart és a mezőgazdaságot., stb. Mindehhez hozzáadhatjuk a 2010-es költségvetést, mint a dolgozó nép ellen viselt háborút.
A kormány nagy lépést akar tenni a barbárság irányába. Támadja a kollektív szerződéseket, a nemzeti vállalatokat. Támadja a béreket és a munkahelyeket. Calderon szóviselője azt mondja, 6 000 pesos fizetés a privilegizáltaknak jár! Úgy véli, hogy csökkenteni kell, hogy «versenyképes» legyen.
Az okt. 15-i tüntetés megmutatja, lehetséges egységet létrehozni és ez a dolgozók, szakszervezeteik, társadalmi-politikai szervezeteik egysége, mint Lopez Obrador mozgalma szükséges. Ahogy egy villanyszerelő mondta egyik vitaesten, ami a munkahelyeken és az utcán is elhangzik: «Az kell, hogy a szakszervezeti vezetők általános sztrájkot szervezzenek, az kell, hogy most rögtön határozzák meg annak időpontját!»
A szakszervezetek, dolgozók és aktivisták által megformált «Bizottság a Munkásosztály Független Politikai Képviseletére» a bérekért és munkahelyek védelméért kampányt akar. Ez a bizottság ma úgy véli, ez a kampány irányuljon az LyFC és a kollektiv konvenciók és a SME 44 ezer dolgozója védelmére.
A «Bizottság a Munkásosztály Független Politikai Képviseletére» azt javasolja az elektromos dolgozóknak, hogy szervezzenek SME, munkahelyi és bérvédelmi bizottságokat.
Nemzetközi ifjúsági kampány a háborúk, a megszállás és a katonai bázisok ellen
A világ fiataljaihoz és ifjúsági szervezeteihez
Az USA fiataljai elutasítják, hogy az amerikai kőolajért és birodalomért öljenek és pusztuljanak el
A fiatalság többsége azért voksolt Obamára, mert a háborúknak véget akar vetni. Az Obama-adminisztráció azonban 44 ezer fős kiegészítő kontingenst küldve még intenzívebbé teszi az afgán nép elleni háborút. Ezt nem fogadjuk el! Elutasítjuk, hogy ezt a barbár tettet a mi nevünkben hajtsák végre!
Az afganisztáni eszkaláció beírta nevét a világ népei ellen viselt "végnélküli háborúk" történetébe.
Az amerikai kormány több mint 100 000 személyt tart Irakban, kiszélesítiti a háborút Pakisztánban és finanszírozza Izrael brutális offenzíváját a palesztinok ellen.
Obama több mint 730 USA-bázist tart fenn az egész világban és jelenleg is nyomást gyakorol 7 újabb felállítására Kolumbiában.
Haiti megszállásától az imperializmus által Afrikában előidézett úgynevezett "etnikai" konfliktusokig a háborúk és a megszállás az egész világ ifjúságától tagadja meg a jövőt.
Nyernek-e valamit is ebből a politikából fiatalok és dolgozók az USA-ben? Nem! Ezek a háborúk csak a nyerészkedők apró kisebbségét gazdagítják.
Elutasítjuk, hogy öljünk és meghaljunk a nagy amerikai cégekért!
Valódi munkahelyet akarunk, minőségi oktatást és hozzáférést a kultúrához! Jövőt akarunk!
Felhívjuk a világ fiatalságát és ifjúsági szervezeteit, hogy csatlakozzanak hozzánk, a fiatalok háborúellenes nemzetközi kampányához.
2009. dec. 5-re nemzetközi háborúellenes nap szervezését javasolunk, 2010. márc. 20-ra (az amerikai invázió Irak elleni hét éves évfordulójára) pedig közös nemzetközi tiltakozást Afganisztán, Irak, Palesztina, Haiti megszállása ellen csakúgy, mint az amerikai bázisok jelenléte ellen az egész világon.
Az amerikai és NATO-csapatok azonnali visszahívását!
Első aláírók:
Rico Blanc, City College, San Francisco
Sandra Huerta, San Jose, állami egyetem
Lucy Carrillo, Berkeley egyetem
Nick Gilliam, St. Louis
Michael Inboden, San Francisco, állami egyetem
Krystine Altamira, De Anza egyetem
Reyes Zavalza, Berkeley egyetem
Zach Deutsch-Gross, Lowell High gimnázium
Jose Romero, De Anza College
Melina Juarez, CSU Stanislaus
Raquel Parra, Berkeley egyetem
Chloe Osmer, Los Angeles
Coral Wheeler, San Diego-i egyetem
Desiree Angelo, City College, San Francisco
Nyilvánosan csatlakozom a fenti felhíváshoz:
Vezetéknév :…………...............................................................Utónév : ..................................
Szervezet : ....................................................................
Cím : : .................................................................................................................................................................................................................
Ország:................................................................Te.l:...................................................Email : ..........................................
Helyem a szervezetben:.......................................................................
Csatlakozom : ...... személyes indíttatásból ill....................................................szervezetem nevében
Kapcsolattartás : Comité international de liaison, 87, rue du Fg Saint Denis 75010 Paris France eit.ilc@fr.oleane.com (francia, angol, orosz, magyar nyelven) - USA: ilcinfo@earthlink.net (angol)
Fülöp-szigetek
Tájfun: A természeti katasztrófa felelősségét a szegény népességre hárítják
A Fülöp-szigeteken a közelmúlt tájfunjai óriási károkat okoztak. Humanitárius és gyors segítségre volt szükség.
A kormány azt akarja elhitetni, hogy a felelősök a «felelőtlen squatter-ek», nyomorúságos építkezéseik, a mód, ahogyan megszabadulnak a szemetüktől, amivel blokkolják a víz útját és az árvízeket előidézik. Ezért szükséges kilakoltatni erőszakkal sokszázezer városi szegény családot az úgynevezett veszélyes zónákban.
Arról van itt szó, hogy a szegénységet teszik felelőssé a természeti katasztrófáért.
A jelenségnek van valódi magyarázata. Időtlen idők óta az ember a természettől kapott jót és rosszat. Ez örök szimbizózis. Az ember nem tudja megakadályozni a természeti mozgást. De az ember tehet a természet haragja ellen.
Az ember megtanulta a házépítést ahhoz, hogy védekezzen a hőség és az eső ellen, ruhakészítést, a gyógyítást. Ezen beavatkozás nélkül nagyon régen áldozatul esett volna a természeti erőknek. Ha a természet a társadalom lerombolását végzi, az nem azért van, mert az ember nincs felkészülve vagy a természet túl hatalmas. Azonban a természet felett uralkodó ember képes a Föld számára jót is tenni.
Tehát így lett jól kifundálva, hogy a szegényeket kell blamálni, akik a folyó- és tópartokon élnek, «holott nagyon jól tudták, hogy itt semmiféle védelem nincs az áradások ellen». A valódi veszélyről persze nem is nagyon volt fogalmuk az Ondoy és Pepeng tájfunokról (nemzetközileg Katsuna és Parma a nevük). Mindenki életében, legyen gazdag vagy szegény, bizonyos számú veszélyt kell vállaljon, de azoknak, akiknek nincs választási lehetőségük, jóval több kockázatot kell vállalniuk.
Ezeknek a szegényeknek itt kell élni, a veszélyes övezetben, hogy legalább fedél legyen e fejük felett, ha az élet itt nyomorúságos is. A megerősített, biztonságos területek, La Vista vagy Ayala Heights a gazdagoké. A kormány székhelye, a Malcanang is éppen a hatalmas Pasig folyó partján áll, mégsem veszélyes az övezet.
Nem a szegények pusztítják a környezetet. Ellenkezőleg, ők az áldozatok. A Föld felmelegedéséért a tőkések a legnagyobb felelelősek, azok, akik ipara tömegesen bocsátja a széndioxidot az atmoszférába. A kiszámíthatatlan tájfunok, áradások, szárazságok a klímaviszonyok változásának tudható be.
A természeti területeket a bányatársaságok, az ingatlanvállalkozások szüntetik meg. A Rizal és Benguet tartományokban rendszeresen bekövetkező földcsuszamlásokat pl. a kőbányák és a bányatevékenység idézik elő. Az ingatlanvállalkozók egész hegyeket tüntetnek el buldózerrel, hogy aztán bekerítve golfpályát vagy rezidenciákat építsenek.
A kormány egyáltalán nem gyakorol semmiféle ellenőrző tevékenységet, mivel vezérlő elve a deregularizáció és privatizáció. A fékezetlen tőkés egyéni érdek irányít, az eredmény: káosz.
A tőkések vidáman folytatják az ember és természet kizsákmányolását saját érdekeik szerint. Nem érdekli őket, hogy tevékenységük nyomán megcsúszik a föld, sártenger önti el az alacsonyabb vidéket, savas esőket idéz elő a légszennyezés; fütyülnek a hegyek állapotára, amíg az ontja a fémet és ásványokat számukra. Nem tudatják, hogy az óriásgátak jelentős veszélyek forrásai, ami fontos nekik, az, hogy eladhassák az elektromos áramot és a vizet a földek öntözéséhez. Csak a haszon számít.
Tehát kik a felelősök? Miért állítják azt, hogy a szegények, ha nem ők a gyárak, üzemek, bányák és építési vállalkozások tulajdonosai, mikor semmiféle beleszólásuk nincs a természet jó vagy rossz használatának kezelésébe? Miért nem lehet kimondani, kik a valódi bűnösök rothadó rendszerükkel?
Mi azt állítjuk, a természet pusztításáért a tőkések felelősek! Azt mondjuk, hogy a kormány, hanyagsága és gondatlansága miatt!
Az állami és magánszevezetek erőfeszítése elégtelen a természeti katasztrófák okozta pusztítások kezelésére. Kevés a pillanatnyilag érintett szegények megsegítése, főként, hogy nem is kap minden rászoruló segítséget. Magában ez nem változtat sokat a dolgok állásán. A következő napokban is tömegeknek kell szembenézniük a mezőgazdaságban okozott tájfunpusztítással és a kormányzati segélyalapok hiányával.
De a nép nem várhat ölbetett kézzel. Ha mi, tömegek nem kelünk fel, hogy hallassuk hangunkat, a tőkések a kormánnyal folytatni fogják. A szegények követeléseit figyelmen kívül hagyva, hogy a túléléshez boldoguljon a nép ahogy tud.
Cselekedni kell és harcolni.
El kell utasítani a deregularizációs és privatizációs politikát, ez a kormánynak csak kényelmes ürügy az állampolgárok érdekvédelmének elárulására.
Központi, jól koordinált terv kell a talaj védelmére és építési program a sok millió fülöp-szigeteki család számára méltó lakhatáshoz.
Le kell állítani a veszélyes zónákban élő lakosság átköltöztetését a „halott” területekre, ahol nincs mód kereső tevékenységre és nincs szociális szolgáltatás.
A Bucalanba küldött szegényeknek segítség nélkül kellett boldogulniuk, fedelet építeni fejük fölé abból, amit találtak, olyan területen, melyet már újból letaroltak az utóbbi tájfunok. Tanulni kell ebből, nem szabad engedni, hogy ez a dráma megint bekövetkezzen.
Ha valóban át kell költöztetni a szegényeket, akkor biztonságos helyeken kell elszállásolni őket, tartós épületekben és munkalehetősséggel.
Ez annyit jelent, hogy minden kormányzati szinten megfelelő módon tervet kell készíteni, az új lakásépítési program pénzügyi alapjait elő kell teremteni. Ez a tervezés nem csak szakértőket igényel, hanem az állampolgárok, szervezeteik képviselőinek részvételét is.
Ez az oka annak, hogy a Labor Party, a Partido ng Manggagawa (PM) és az Alyansa ng Maralitang Philipino (AMP), másképpen szólva az Fülöp-szigeteki Szegények Szövetsége nyomást gyakorol a következő követelések elérésére:
• Annak biztosítása, hogy a segélyakciók eltartsanak a szükséges ideig s minden áldozat kapjon támogatást.
• Az élelem, gyógyszer, higiéniai felszerelés garantálása; különösen odafigyelve a nők, a gyermekek igényeire a menekülttáborokban.
• Az erőszakos átköltöztetés leállítása. Amíg nincs központi elszállásolási terv, a helyi és országos hatóságok kötelesek időleges megoldást biztosítani a városokban olyan gyorsan, ahogyan csak lehet, ezeket szolgáltatással ellátni mindaddig, míg méltó állandó lakhatásuk megoldódik.
• Megnyitni és megkönnyíteni a pénzügyi, társadalombiztosítási intézményekhez való hozzájutást. A bankoknak, a szociális igazgatásnak, a biztosításnak a katasztrófa áldozatainak szolgálatába kell állniuk.
• Le kell állítani az adósságfizetést. Ezeket a pénzalapokat a nagy lakásépítési, lakásrekonstrukciós és munkahelyteremtő programok rendelkezésére kell bocsájtani, a szegények szolgálatában.
A filippino népnek megvan a kapacitása a természeti csapásokon való felülemelkedésre. A múltban már sokszor találkoztunk ilyennel, de sokkal könnyebb lenne egy olyan kormányzattal, olyan programokkal, mely nem csak a bekövetkezettt katasztrófa következményeit kezeli, hanem az ennél súlyosabb szegénység problémáját is. Valódi társadalmi változás hiányában az emberek állandóan ki vannak téve a természeti veszélyeknek, tőkés kizsákmányolásnak, mely a környezeti pusztulás, az emberi szegénység okozója.
Van megoldás. A nép egységbe tömörül követelései elérésének harcában a társadalom megváltoztatásáért.
a Partido ng Manggagawa aktivistái által elküldött Workers’ Digest-cikk
USA
Beszámoló a Mumia ABU-JAMAL akciónapról
telefonbeszélgetés Suzanne ROSS-szal, a nov.12-i washongtoni sajtótájékoztató elnökével
Szabadságot Mumiának!
Az akciónap sikerrel zárult.
A nap sajtótájékoztatóval indult, egyenes adásban a Pacifica hálózaton keresztül. A fekete közösség Al Jazeera, Final call és egyéb független sajtója is megjelent, a konferencia szenvedélyes és dinamikusnak bizonyult.
Steven HAWKINS, a NAACT (szervezet a színesbőrűek előrehaladásáért, a feketék demokratikus jogvédői közül az egyik legnagyobb) alelnöke az utolsó pillanatban közbejött egyéb teendője miatt csak üzenetet tudott küldeni.
Mavin «Dock Cheatham senior» a Baltimore-i, az országban a legaktívabb NAACT elnöke szintén megjelent szóvivőként. Meg kell jegyezni, mert jelentős, hogy Lora MOYE, az Amnesty international kampányfelelőse a halálbüntetés eltörléséért, szót kért szintén kampányunk teljes támogatásáról biztosítva.
Suzanne ROSS felolvasta az azániai (D-Afrika) Socialist Party levelét csakúgy, mint a számtalan aláírással ellátott peticiót (Guadeloupe, Brazília, Franciaország, Mexikó). Bemutatta azt a filmet, melyet a berlini koalició küldött Mumia kiszabadítására 5 ezer aláírással az Eric HOLDER főügyészhez írt levél támogatásaként.
Fingole ST CYR, a haiti Dolgozók Autonóm Szövetsége (CATH) elnöke arról beszélt, hogy ezer aláírást gyűjtöttek ugyanezen levél kapcsán (júl. elején Fingole ST CYR, Elie DOMOTA és Raymond GAMMA, a Guadeloupe-i LKP képviseletében egy hetet töltöttek az USA-ban).
Pam AFRICA, Mumia ABU-JAMAL baráti és családi köre társaság koordinátora foglalta össze a konferenciát.
Rögtön ezután a 100 aktivista menete az Igazságügyi minisztérium elé vonult. Itt találkoztak Thomas PEREZ-zel, az egyéni szabadságjogok osztályvezetőjével, akinek a kapott dokumentumokat átadták. A koordinátorok kifejtették jöttük célját.
M. PEREZ megegyezett a koordinátorokkal, hogy a főügyész fogadja a nemzetközi delegációt, s a minisztérium vizsgálatot fog indítani Mumia ügyében.
Suzanne ROSS kérte, hogy a következő delegáció reprezentatív személyekből álljon, mivel atipikus esetről van szó: «egyszerre bírósági ügy és politikai kampány. Azt mondták, Obama egyelőre nem nyúl ehhez az ügyhöz. Nekünk pedig az a szándékunk, hogy Obamát és Holdert szóra bírjuk, a világon sokezer ember várja a választ, az új vizsgálatot».
Kritikus pillanathoz érkeztünk. Ez az új vizsgálat szó szerint élet-halál kérdése Mumia számára, de szabadulásához is vezethet.
Kapcsolattartás
Informations internationales
Entente internationale .des travailleurs et des peuples
87, rue du Faubourg-Saint-Denis 75010 - Paris -France
Tél : (33 1) 48 01 88 28 Fax : (33 1) 48 01 88 36 E.mail eit.ilc@fr.oleane.com
Directeur de la publication : Daniel Gluckstein - Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75010 Paris (France) - Commission paritaire n° 0713 G 82738
Edité par “Les Amis de l’Entente”, 18, allée Colbert, 78470 Saint-Rémy-lès-Chevreuse
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Bejegyzések
