2016. május 14., szombat

Pillantás a minimálbérekre

(A Le Vif nyomán)

Az Egyesült Államokban tömegek reklamálják a minimálbér növelését
15 dolláros órabér a "Fight for $15" követelésében. © REUTERS
"Fight for $15" az amerikai munkások új mozgalma. Az utóbbi hetekben az ország mintegy 300 városában zajlottak sztrájkok a 15 dolláros minimálbérért, aztán pedig átterjedt Kalifornia és New York államra is, ahol a minimálbér 10, illetve 9 dollár.
A "Fight for $15" mozgalom 2012-ben Brooklynban született. Abban az időben főleg a fast-foods (gyorséttermek) dolgozóit mozgósította, akik között számosan a szövetségi szociális programjai (a nevezetes amerikai "food stamps") segítségére szorultak, hiába volt munkájuk, abból nem tudtak megélni. Leginkább a Mc Donald volt a célkeresztben, amely bátorította az egész élelmezési szektorban az alacsony béreket.
A követelés ma már politikai vita tárgya is főként a demokrata táborban. Vermont szenátora és jelöltje, Bernie Sanders a 15 dolláros minimálbér elszánt híve, maga kezdeményezte az erről szóló törvényjavaslatot a Kongresszusban. Hillary Clinton a 12 dolláros minimálbér szószólója, melyet az egész országban 2020-ig vezetne be (azokban a városokban, ahol a megélhetés különösen drága, bizonyos kivételekkel). 

Európában

A minimálbér egyáltalán nem általános. Például Dániában, Svédországban vagy Olaszországban nincs országos minimálbér. Gyakori az is, hogy a társadalmi partnerek (munkáltatói és munkavállalói szervezetek) ágazati szinten határozzák meg.   
Belgiumban teljes munkaidőre 2016 januárjában bruttó 1.501,80 euróban került megállapításra (a nettó ettől jelentősen eltér: családi az adózás, a nettó az eltartottak, a családban keresőtevékenységet végzők számától függ). Hasonló a minimálbér Luxemburgban, Írországban, az Egyesült Királyságban és Hollandiában. A sor végén találjuk Bulgáriát, Romániát és Litvániát a 2015-ös 184-tól 300 euróig terjedő bruttó összeggel (a számokat azonban érdemes összehasonlítani ezen országokban az átlagos megélhetés szintjével).
Az Egyesült Királyságban ezév áprilisában a minimális bér 7,5%-kal nőtt és miután hosszú ideje nem nyúltak hozzá, az elkövetkező 5 évben 40%-kal szándékozzák növelni.
Németország is egy lépést tett előre a közelmúltban a minimálbér felé. 2015 januárja előtt egész egyszerűen nem létezett. A német modell alapja a «rugalmasság és versenyképesség» volt, a «mini-jobnak» nevezett, havi 400€ körüli fizetéssel járó munkahelyekkel, melyek jelentős adókedvezménnyel járnak.
A minimálbér bevezetésének ill. emelésének azonban nem mindenki örül. Vannak közgazdászok, konzervatív politikusok, akik ezzel a versenyképesség elvesztését, a munkahelyek külföldre menekítését vetítik elénk.  Mások ettől várják a belső fogyasztás fellendülését.  

Na és persze a minimálbér nem emelkedik egész Európában.  Görögországban drasztikusan csökkentette Trojka szigorítási pirulája, a 2012 eleji bruttó 876 euróról az ugyanazon év végi 683 euróra (azóta ezen a szinten stagnál annak ellenére, hogy Tsipras miniszterelnök a válság előtti szintre akarta emelni).  

2016. május 13., péntek

Izrael - Palesztina


Gáza, 2014


Azt mondjátok, a megoldás "a békefolyamat újraindítása". Ezt halljuk évtizedek óta, de semmi nem történik és az izraeli telepesek folytatják a palesztin területek elfoglalását, a palesztin házak, a palesztin és nemzetközi segítséggel felépült berendezések lerombolását – és büntetlenül. Itt az ideje, hogy fellépjünk Izrael ellen. Az európai vezetők nagy elánnal látogatják Izraelt, Netanyahuval "őszinte és nyílt" tárgyalásokat folytatnak, büszkén számolnak be a kereskedelmi kapcsolatok fejlődéséről. Pedig egyetlen hivatalos izraeli nyilatkozat sem ítéli el az olyan esztelen rombolást, mint pl. a ciszjordánai palesztin gyerekeknek Belgium által épített játszóteret, melyet a közelmúltban romboltak porig vagy a gázai blokádot, amely megakadályozza a két évvel ezelőtti izraeli támadások által megsemmisített házak újjáépítéséhez nélkülözhetetlen cement bejuttatását is. Nem csapatokat kell küldeni, mint a közel-keleti háborúba, hanem rákényszeríteni Izraelt a nemzetközi szerződések, határozatok, palesztinok jogainak tiszteletben tartására.

Michel Collon független belga újságíró összegyüjtötte, hogy

1./ 1948 óta több mint 700 zsidó közösséget hoztak létre (a megszállt területeket nem számolva). Hetet az izraeli palesztin álllampolgárok számára a Negev-sivatagban azzal az egyetlen céllal, hogy más zónákból eltávolítsák  a beduinokat.
2./ A hatalom olyan szervezetekre bízta olyan jelentős területek, mint a földtulajdon és vidéki telepítések ügyét, amelyek célja a zsidó lakosság privilégiumainak erősítése.
3./ A palesztin menekültek földjeit  törvénnyel megerősítve elkobozták, ez képezi az 1967 előtti összes terület kb 20 %-át.
4./ Négy palesztin állampolgárból egy «hiányzik» (elmenekült vagy internált), akinek földjét és javait az állam elkobozta.  
5./ 90 ezerre becsülik azon palesztinok számát, aki Izraelben élnek a «nem elismert falvak» tucatjaiban. Semmilyen bázisinfrastruktúrával nem rendelkeznek és házaikat lerombolják.  
6./ Az izraeli városok 70 %-ában az ottlakás jogát bizottságok ellenőrzik, azokat eltávolítják, akiket közösségükbe «társadalmi beilleszkedésre» képtelennek tartják.
7./ A palesztinek a lakosság 20 %-át alkotják, az állam azonban csak a költségvetés 4 %-át szánja fejlesztéseikre.
8./ Az oktatási minisztérium ötször annyit fordit egy zsidó diákra, mint egy palesztinre.
9./ A választott képviselők, ideértve a Knesszet és a Minisztertanács tagjait is, nyilvánosan és büntetlenül rasszista kijelentéseket tesznek a palesztineket illetően.  
10./ A Shin Bet, a belső titkosszolgálat, nyíltan küzd a palesztin állampolgárok minden békés és legális tiltakozása ellen, ami Izrael «zsidó» jellegét vonja kétségbe.

2016. május 12., csütörtök

Primitív UNICEf propaganda

Itt (http://unicef.hu/hogylehet/) érzékelhető, hogy mit meg nem lehet tenni a PÉNZÉRT, mert a magyar UNICEF hangulatkeltő propagandafilmjei kifejezetten az emberek zsigeri érzelmeire, indulataik felkorbácsolására alapoznak. Ezek a kisfilmek semmiben sem különböznek a kormány menekültellenes kampányától, annak szellemiségét veszik át. Egyetlen dologra alkalmasak: az indulatok felkorbácsolására, a bizalmatlanság fokozására, a gyűlöletkeltésre, a családok és a társadalom kohéziójának még fokozottabb szétverésére.



A sikeres jobbágyosításhoz ugyanis elszigetelt és kiszolgáltatott, mindenkivel szemben bizalmatlan egyedekre van szükség. És ezt mát gyermekkorban a legjobb elkezdeni. Hogyan lehet szerencsétlenné tenné egy gyermeket. Ha mákisgyermekkorban beléje oltjuk a szülője iránti beteges félelmet és bizalmatlanságot. Olyan ez mintha a nemzeti-keresztény kormány Arthur A. Finkelstein - Habony Árpád propaganda agytröszt párosa készítette volna ezeket a kisfilmeket a magyar UNICEF számára.



Siralmas nézni, ahogyan egy egyetemi oktató elveszíti minden intellektuális és erkölcsi tartását, képességét, amikor védenie kellene a védhetetlen. Érdemes megfigyelni miképpen toporog ott a professzor asszony. Szerinte ez a társadalmi vita gerjesztésének legjobb módszere? A cél szentesít minden eszközt?



A magyar UNICEF kisfilmek tökéletesen beleillenek abba a mostani társadalompolitikai gyakorlatba, amely célzottan kriminalizál társadalmi csoportokat. Kérdés, hogy a nemzetközi UNICEF mit szól mindehhez? És a kriminalizált apáktól még pénzt is szeretne az UNICEF?

Miért csodálkozunk, ha ebben a társadalomban lassan senkinek és semminek nem lesz, nincs becsülete!


A tiszteletet nem lehet kikényszeríteni, hanem azt ki kell érdemelni. Ezek után mégis milyen megbecsülésre tarthat számot Tausz Katalin, és mit gondol az intellektuális tisztességről? Mégis milyen szellemben tanított és tanít? Ezzel a mentalitással milyen "szakemberek" kerültek és kerülnek ki a keze alól? Ezek dolgoznak a gyámhivatalokban és a gyermekvédelmi szolgálatoknál? Talán nem véletlen, hogy a tatai borzalmas gyermekgyilkosság kapcsán a gyermek védelmére szakosodott szolgálatok minden lehetséges és elképzelhető hibát elkövettek. Miért? Mert a 8 éves kislányát bosszúból brutálisan meggyilkoló anyuka egyszerűen nem illett bele az előítéletekbe és a sztereotip sémákba!



Nem kérdés, hogy beteg ez a magyar társadalom. A kérdés az, hogy vajon miért? Nem az olyan "szakemberek", mint Tausz Katalin, és sok-sok más, "értelmiséginek" nem igazán mondható, magasan diplomázott egyén teszi azzá?



Hogyan lehetséges, hogy ez "nem hír" sem a Népszabadságnál, sem pedig a Népszavánál?

Alapkérdés: Mikor fog megszólalni a Nagycsaládosok Országos Egyesülete????




(J.A.)

2016. május 10., kedd

Magyarország - az ész megáll…





Az egészségbiztosító működtetésére a jövőben a mostani ráfordítások 80 százaléka jut: http://www.hazipatika.com/napi_egeszseg/orvosnal/cikkek/dontottek_megszunik_az_oep/20160506093056

(EU-konfom szabályozás keretében!) A munkavállalók hátrányára eltérést enged a törvény (például a bérpótlékfizetésben, a munkafeltételek biztosításában), lazítja a munkavállalók jogvédelmét (például jogellenes munkaviszony megszüntetés, kárfelelősség kérdésében), valamint növeli a munkáltatók mozgásszabadságát (munkaidő-beosztás, munka díjazása, munkaviszony megszüntetése, atipikus foglalkoztatási formák): http://adozona.hu/munkajog/Igy_valtozik_a_munka_torvenykonyve_mutatjuk_2MFUQI#utm_source=hvg_top&utm_medium=email&utm_campaign=newsletter2016.05.08&utm_content=top1&type-id=HvgTopAdo&user-id=

A gyermeket - sőt, kiesése esetén az unokákat -  anyagi romlásba döntheti a szülőtartási kötelezettség:


2016. május 8., vasárnap

Gondolkodó Antikvárium

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK!


Anarcho-kommunista vitaestek a Gondolkodó Antikvárium szervezésében
HELYSZÍN: VASAS SZAKSZERVEZETI SZÉKHÁZ, BUDAPEST VIII. KERÜLET, MAGDOLNA U. 5-7., I. 102-es terem 
IDŐPONT: MINDEN HÓNAP ELSŐ PÉNTEKÉN, 17 ÓRÁTÓL


Térfoglalás és osztályharc

A párizsi eseményekről és másokról …


2016 június 3, péntek 17 órától 


WORKERS OF THE WORLD, UNITE!
Anarcho-communist discussion series organized by Gondolkodó Antikvárium
LOCATION: HQ OF THE METAL WORKERS’ TRADE UNION (VASAS), BUDAPEST VIII. DISTRICT,
MAGDOLNA STREET 5-7., I. Floor, Room 102.
DATE AND TIME: ON THE FIRST FRIDAY OF EVERY MONTH, FROM 5 P.M.
Occupy and class struggle - On Paris and others, forward and back... 

Presentation by anarcho-communist militants

3rd of June 5 p.

2016. május 5., csütörtök

Visszatérés a forrásokhoz: "Merjetek sztrájkolni még a megszállás alatt is!"

 

A II. vilàgháború egy szinte ismeretlen eseményét idézünk fel: 1941 tavaszán két sztrájk rázta meg a liège-i medencét, aztán Franciaország északi részét.  Dominique Dreyfus és Marie-Jo Pareja dokumentumfilmet àllított össze, Jacques Bonnaffé mondta el az RTBF àpr. 29-i adásában.

1941 tavasza: asszonyok ezrei és munkások, bányászok tízezrei – az éhségtől, az elviselhetetlen munka- és az életkörülményektől meggyötörve a náci megszállás alatt harcba merészelt szállni «kenyérért és szappanért». Május elsejétől indult a szervezkedés a szakszervezeti és akcióegység bizottságaiban, a vörös és nemzeti lobogókat villanydrótokra feszítve, röpcédulák ezreit szórva, a követelések megfogalmazásával az egész térségben. A mozgalom átterjedt a belga vasasokra és textilmunkásokra is. A munkabeszüntetés soha nem látott, a bányászatban 80%-os lefedettségű és kiterjedt - amelyért sokan drága árat fizettek. A sztrájk letörésére Niehoff tábornok többek között felfüggesztette a bérek fizetését és az élelmiszerjegyek kiosztását. Nincs pénz, nincs ennivaló, a félelem, a letartóztatások és az éhség megteszi a magáét, jún. 10-én a bányászok felveszik a munkát. Mégis elérnek valamit: a megszálló hatóságok kissé megemelik a béreket, a hús- és szappanadagot és munkaruhát is adnak. 
A munkabeszüntetés mindenekelőtt a megszállók elleni patriotikus gesztus volt. A német háborús gazdaság érzékeny veszteségeket szenvedett: közel 500 ezer tonna szenet veszített…  
Néhány hónappal később, 1941 július 23-án vonat indul a belgumi Huy város állomásáról, a cél Sachsenhausen koncentrációs tábora. 244 észak-franciaországi és Pas-de Calais-i bányászt visz. 1941 szept. 22-én egy másik vonat mintegy hatvan belga sztrájkolót szállít a neuengamme- táborba. 60%-uk nem jön vissza.


Az 1948-assal szemben, a 1941 május/júniusi bányászsztrájk szinte észrevétlen maradt az utókor számára. Pedig példaszerű. Ez az első alkalom, hogy dokumentumfilmben örökítette meg e két rendezőnő.

Putyin volt miniszterének gyanús halála

Forrás: Afp
Az orosz milliárdos Mihail Leszint, Putyin komunikációs ex-miniszterét 2015-ben egy washingtoni hotelben holtan találták. Korábban azt közölték, hogy szívroham végzett vele, egy újabb jelentés azonban inkább gyilkosságot feltételez.  



Az amerikai sajtó most azt jelentette be, hogy a múlt évben holtan talált Leszint a fejére éles szerszámmal mért csapással ölték meg, nyakán, felsőtestén, végtagjain hasonló sérüléseken találtak – az amerikai főváros igazságságügyi orvosszakértője jelentése alapján. A washingtoni rendőrség szóvivője, Dustin Sternbeck szerint, akit a Washington Post idéz, az ügyet vizsgálják, de nem erősítette meg, hogy gyilkosságról van szó.  
A Kreml szóvivője, Dmitrij Peskov kijelentette, hogy szeretné, ha Moszkva "hivatalos és részletes információkat" kapna Leszin haláláról.
Leszin 57 éves volt, korábban Vlagyimír Putyin kommunikációs miniszteri posztját, majd az RT televízió (a volt Russia Today) elindítását bízták rá.
Miután kivált a kormányból, a Gazprom holding médiaigazgatója lett, egy éve mondott le családi okokra hivatkozva. Leszinnek Európában sokmillió dolláros vagyona, Los Angelesben pedig több mint 28 millió dollárt érő ingatlanai vannak.
2014 júliusában Roger Wicker amerikai szenátor szövetségi vizsgálat indítását követelte azzal kapcsolatban, hogy Leszin az USA-ban nem követett-e el pénzfehérítést, vagy kapcsolatban állt-e az amerikai szankciók által érintett személyekkel.