2016. október 23., vasárnap

TGM: 1956- a szocialista forradalom

 (Ennek az írásnak az első formája előadás volt a berlini MarxIsMuss kongresszuson, amelynek a szövegét utólag jegyeztem le angolul. Megjelent az International Socialism 152., 2016. őszi számában, a 111-116. lapon. A magyar fordítás a Kettős Mérce szerkesztőségének munkája – nekem sajnos nem volt időm átnézni. Az írás külföldi közönség számára készült, és bizonyos egyoldalúságaival a sok évtizedes jobboldali historiográfia ferdeségeit szerettem volna helyrebillenteni. Ezért csak kurtán említem az ellenforradalmi epizódokat. Ennek ellenére rövid esszém nem mond ellent a történettudomány által föltárt tényanyagnak és a legtöbb értelmezésnek se, bár elméleti keretei természetesen mások – ezért az itteni értelmezés az én munkám és az én felelősségem. A kezdetleges antikommunista propagandaműveket nem vettem tekintetbe. Ezek lényege: alapvető egyetértés a Kádár-korszak hivatalos beállításával, amely az 1956-i demokratikus szocialista forradalmat restaurációs kísérletként, azaz „ellenforradalomként” mutatta be; ugyanezt hiszi a mai jobboldali propaganda is, csak amit a kádári ideológiai apparátus kárhoztatott, azt dicséri. De mindkettő hamisít, méghozzá ugyanúgy.)




Folytatása: http://kettosmerce.blog.hu/2016/10/23/tgm_magyarorszag_1956_a_szocialista_forradalom

2016. október 21., péntek

1956 - miért a munkástanácsok (politikai) forradalma? Miért nem ellenforradalom?



«a kommunisták mindenütt támogatnak ... minden forradalmi mozgalmat. Mindezekben a mozgalmakban a kommunisták a mozgalom alapvető kérdéseként a tulajdon kérdését helyezik előtérbe...»









A Petőfi kör munkás-paraszt hatalmat, munkásigazgatást követelt. 
A Veszprém megyei Munkástanács Rákosi kizárását a pártból. A dimávagosok a párt és a munkásosztály vezető szerepét hangsúlyozták; a Központi Munkástanács csak a szocializmust elfogadó pártok működését fogadta el  (12 párt alakult !), a forradalmi szervezetek egy része végig kitartott amellett, hogy «gyárat, földet vissza nem adunk»,  és tervgazdálkodást követelt. A köztulajdon védelmében bízták a vállalatvezetést a munkásokra és szakemberekre, óvták, karbantartották a nagy sztrájkok idején is ; a közvetlen gazdasági demokrácia a közös tulajdon hatékonyságát szolgálta. Az Egyesült Izzóban a vezetés felelősségét firtatták a nemzetgazdaság tönkretételében. A Duclos Bányagépgyárban aug-ban maga a gyári pártbizottság tette közzé, hogy bérköveteléseiben a munkásságnak igaza van és a gyári demokrácia valódi fórumait kell létrehozni. A politikai követelések összefüggtek az ország szuverenitása iránti vággyal, s mögöttük ott állt a nyomorúságos helyzettel való elégedetlenség. A spontán munkásszervezetek létrejötte, tartalma azonban meghatározta az orientációt, a szocialista utat. A sztálinista államszocialista rendszer lerombolását és a tőkés restauráció megakadályozását összekötötték a termelés új alapokra helyezésével, a munkás önigazgatással. A termelőeszközök valódi birtoklását akarták, politikai forradalommal megszerezve a hatalmat. Bukásuk oka nyilvánvaló: nem volt élcsapatuk, az önigazgatást a többé-kevésbé ismert jugoszláv mintára képzelték. De politikai forradalom volt a termelőeszközök köztulajdona védelmében és azok munkás (népi) működtetéséért. 

Egy forradalmat nem egyes szereplőinek törekvései minősítenek, a forradalom: „önként fakadt, ellenállhatatlan megnyilatkozása olyan nemzeti kívánságoknak és szükségleteknek, melyeket, ha világosan nem is fogott föl, de erősen átérzett számos osztály”, „a forradalmi rázkódások mögött társadalmi szükségleteknek kell lappanganiuk, amelyeknek kielégülését elévült intézmények gátolják”.

Felkelés, a függetlenség követelése, a sztálinizmussal való leszámolás, az államszocializmus ellen. Ezekkel a célokkal mindenki egyetértett – még azok is, akik polgári demokratikus (vagy még rosszabb) utat képzeltek –, azok is, akik ma már megtagadják saját múltjukat  …  (a legreakciósabb elemek ezért sem mertek nyíltan színt vallani).

«Minden forradalomban benne van az ellenforradalom lehetősége is». Napjainkban az ellenforradalom teóriájának «baloldali» hívei nagy kedvvel hivatkoznak a Köztársaság téri vérengzésre, az itt-ott megtörtént lincselésekre – figyelmen kívül hagyva a nagy társadalmi mozgások irányát és azt, hogy az ilyennel együttjárnak mindig a retrográd törekvések... (és persze - a mintegy 50, munkàstüntetéseket érő sortűzről hallgatnak). Míg a régi-új tőkés rend csakis az "antikommunista" (értsd: antisztálinista) és reakciós jelenségekre, az 56 utáni (bornírt, becstelen) megtorlásokra koncentrál, saját maga is ellenforradalomnak minősíti kisajátított «forradalmát és szabadságharcát. Ebben összefolyik a sztálinista baloldallal...
 
A Kádár-rendszer végső soron a bürokrácia egy másik csoportja hatalmának fenntartására szolgált. A Kádár-korszak értékelései (csakúgy mint a rendszerválás utáni «hivatalosak») hazudnak a tényekben, keverik a valódi munkás osztályharcot a (jobb- és «baloldali») zavarosban halászók restaurációs törekvéseivel. A cél az, hogy a munkásság kedvét egyszer s mindenkorra elvegyék az alulról felfelé szerveződéstől, és a bürokrácia közvetlen munkásellenőrzés alá vételétől. Sem a sztálinizmusnak, sem a nagyhatalmaknak, sem az egypártrendszernek,  sem a rendszerváltás utáni pluralizmusnak sem volt – és ma sem érdeke –, hogy nevén nevezze 56-ot. Sem egyik, sem másik nem szeretné, ha a munkás-paraszt hatalom példává válna.

2016. október 20., csütörtök

«Blade, tudjuk, hogy 1994-ben eladtál bennünket!»



Október 11-én egyik johannesburgi egyetemi campus. A tüntető diákok új szlogenje: «Blade, tudjuk, hogy 1994-ben eladtál bennünket!»

Witwatersrand (Wits) egyetem, Johannesburg

Blade? Blade Nzimandéról van szó, a dél-afrikai kommunista párt (SACP) főtitkáráról, az ANC-kormány felsőoktatási miniszteréről.  Ő volt az, aki engedélyezte, hogy az egyetemek 8 %-kal növeljék a tandíjakat. Ő az, aki a sztrájkoló egyetemistákat «csőcseléknek» nevezte. Ő az, aki rendőröket küld rájuk gumilövedékkel…

1994? Ez a Kempton Park-egyezmények dátuma. Az ANC (és a kommunista párt) és az apartheid rasszista rezsime vezetőinek egyezsége. Azzal a lózunggal, hogy «véget vet» az apartheidnek, a Kempton Park  a fehér kisebbség alapvető privilégiumait őrizte meg. A fekete többségtől, amely pedig 1994-ben tömegesen voksolt az ANC-re, a legelemibb jogokat is megtagadta.

A gazdag fehér farmereké  a földek 70 %-a. A feketék  pedig gettóknak élnek. Az ANC, amely 1994-ben kötelezettséget vállalt az apartheid állam adósságának fizetésére, teljes ellentétben áll a diákok követelésével: garanciát az összes fiatalnak az ingyenes felsőoktatásra.

Igazuk van a dél-afrikai fekete diákoknak! Az apatheidellenes harcban vérével fizetett a nép, s a népet árulták el a  Kempton Park-egyezmények aláírói: az ANC és a Kommunista Párt vezetői  «eladták» a feketék többségét, hogy megmentsék a gyarmatosítók leszármazottainak fehér kisebbségét.

A Dél-afrikai vasas szakszervezet (NUMSA) vezetőjének,  Irvin Jimnek is teljesen igaza van, hogy a diákokat támogató felhívást tesz közzé, és Nzimandét «úgynevezett kommunistának»  nevezi.  2012. aug. 16-án ugyanez a kormány lövetett a Marikana sztrájkoló fekete bányászaira harmincnégyőjüket megölve.
Október 15-én az ANC egyik vezetője bejelentette, hogy «készen áll fegyvert fogni Zuma megvédésére» (Zuma a köztársasági elnök és az ANC-é is – a ford.)

Tényleg nem lenne bűnös a dél-afrikai kormány?
Mindnyájan álljunk az egyetemisták mellé, le a megtorlással!
Nzimande, Zuma: el a kezekkel a fiataloktól!

(D.F.)

Tőzsdemanipulációért izlandi bankárok börtönben



A kis, 300 ezernél alig több lakosú, de annál határozottabb Izland bíróság elé állította országában azokat, akik felelősek voltak a 2008-2009-es világgazdasági destabilizációért. Közönséges bűnözőkként kezeli, nem úgy, mint Európa és az USA, melyek «védett példányoknak» tartja a bankárokat…

A Kaupthing, Izland legnagyobb nemzetközi bankja, jó időre kénytelen lesz nélkülözni 26 vezetőjét és magasrandú káderét.

 






A reykjaviki bíróság bűnösnek ítélte őket közvetlen részvételük miatt 2007 novemberétől a bank részvényvásárlásainak finanszírozásában, amely manipulációk a 2008-as összeomláshoz vezettek. Az ügy tárgyalása a múlt év áprilisában kezdődött, annak során mind a 9 vezető bűnösnek bizonyult.
A Kaupthing hatalmas adósságai alatt 2008-ban összeomlott megbénítva a kis nemzet gazdaságát. Izland viszont nem azt az utat választotta, hogy névleges bírságot rójon a bankra és azt az adófizetők pénzéből felpumpálja (mint minden más ország), hanem megkereste a felelősöket, megbüntette őket, a bankokat pedig hagyta csődbe jutni.