2013. november 8., péntek

Egy szakszervezet függetlenségéért





 

A kormány ellenreformját a «sok problémával, a rosszul szervezett rendszerrel» indokolta az «oktatás minőségének feljavítására», mivel úgymond a «jelenlegi oktatási rendszer továbbműködtetése az ország versenyképességét és fejlődését, prosperitását veszélyezteti». Vonzó megállapítás, hogy az «állam ismét kitüntetett feladatként kezeli a nevelést és az oktatást, irányítja, szabályozza, ellenőrzi, és gondoskodik annak színvonalas működtetéséről». De hát nem erről van szó. A törvény célja a központosítás, ennek révén a munka világa elleni támadás, s még a jelenlegi hatalom «bebetonozásánál» is szélesebb perspektívát szolgál. 

Az Európai Unió az adósságfizetés–deficitcsökkentés jegyében minden tagországot megszorításokra kényszerít, a mienket is. Minden jelenlegi kormány, legyen bármilyen politikai színezete is, ezt a politikát szolgálja. Ennek jegyében faragják meg a költségvetést, rombolják a társadalombiztosítást, nyugdíjrendszert, munkatörvényeket, közszolgáltatásokat, közöttük az oktatást, ezért hajtanak végre ellenreformokat a pedagógusok, a tanulók, a szülők, a társadalom tiltakozása dacára.

 
Ezek az intézkedések nem véletlenül hasonlóak. Részét képezik a dolgozók elleni általános globális támadásnak Görögországtól Spanyolországig, Franciaországtól Magyarországig – a pénzvilág, a spekulánsok, a bankrészvényesek érdekében. A támadás persze csak akkor járhat sikerrel,  ha a hatalom maga mellé állítja a dolgozói szervezeteket, ezzel is akadályozza az érdekkifejezést, a harcot. Az eszközök változatosak, ezek egyike a «tárgyalásos  rendezés», a «társadalmi párbeszéd» koncepciója: olyan ígéretekkel kecsegtetés, melyekről mindenki tudja, semmivé válnak az adósságfékezés és versenyképesség diktátumai előtt.

 
Kompromisszumaival, megalkuvásával ezt fogadta el a Pedagógusok Szakszervezetének vezetése is. Erre predesztinálja múltja, antidemokratikus gyakorlata, irtózása a harctól, a szakszervezeti vagyonnal való elszámolás képtelensége, a saját biznisze utáni hajsza, széke őrzése a fontos posztokon - kezében a szakszervezet öncéllá vált. Feláldozza a tagságot, annak érdekeit, ezt érzékeli is a csökkenő tagság (ma már alig 31 ezer az öt évvel ezelőtti 80 ezerből). A Klebelsberg-központok reklámozása után ez a vezetés megegyezett a hatalommal, előre lemondott a sztrájkjogról, eszköz sem marad a tömeges elbocsátások biztosan közelgő esetére.

De a dolgozók, mint mindenütt, keresik az utat, hogy saját szervezeteiket visszaszerezzék, s azokon keresztül, szervezetten lépjenek fel akkor, amikor szembesülniük kell a «reform» eredményével. A PSZ «belső ellenzéke» évek óta folytatja harcát a szakszervezeti függetlenség elérésére, hasztalanul. Most a miskolci középiskolai tagok megelégelték és nyílt levélben követelik Gallóné elnök lemondását (aláírásgyűjtésük folytatódik).

Az elnökség pánikhangulatban Miskolcra sietett, úgymond «egyeztetni». A szokásos módon: fenyegetések, felelősségrevonás, a felvetett gondok elodázása és félresöprése, az aláírók marginalizálása, az aláírók címkézése. De – a sajtó jelenlétében – szót kapott a kritikus oldal is. "A levél megírását hosszú idő óta fontolgatjuk, ám a megyei titkárok felől érkezett belső ellenállás eddig visszatartott bennünket. Pedig alapvető jogokat vettek el tőlünk. Kiderült például, hogy egyetlen fillért nem terveztek az idei évre akciókra, például demonstrációra. Sztrájkalapunk pedig egyáltalán nincs – nyilatkozta a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) Miskolc Városi Szervezete tagja –, a szervezeten belül ugyanaz a fortélyos félelem igazgat, mint az országban. Az elmúlt 5 évben, ha valaki volt nem elég szervilis, nem igazodik a sorba, azt a hatalmuk megőrzése érdekében teljesen ellehetetlenítik". Az irányító apparátus erőlteti, hogy a szakszervezet gazdája maradjon, hogy azt domesztikálhassa.

 
Csak egységes, független, szervezett fellépés tudja megakadályozni a katasztrófát.

 
A PSZ elnöke, elnöksége nagyon jól tudja, hogy a munkaidő emelésével, a tankötelezettségi korhatár leszállításával, stb. munkahelyek ezrei fognak megszünni, az oktatás-nevelés soha nem látott mélységekbe zuhan. A bérrendezés csak felében-harmadában valósult meg, a többlet-, minőségi munka után járó bérkiegészítés megszűnt. 26 órára emelték a pedagógusok kötelező óraszámát, 32 óra időtartamban az intézmény területén kell tartózkodniuk és ingyen kötelezhetőek helyettesítésre. Az iskolákban káosz van. A helyi kollektív szerződések megszűntek, helyettük az ígért ágazati kollektív szerződés sehol sincs. A szakszervezet vezetése az «állatorvosi ló» minden baját prezentálja. Elherdálta a szakszervezet minden érdekérvényesítő képességét, a korporatív Nemzeti Pedagógus Kar révén privilégiumot is kapott magának. Feladata betöltésére képtelen.

A szakszervezetet vissza kell szereznünk, eredeti funkcióját vissza kell állítanunk! Tiszta vezetést, hiteles vezetőket a rutinos funkcionáriusok és karrieristák helyébe!
Mert  az oktatásügy nem egyedül enyém-tied, nem a PSZ-é, mégcsak nem is a pedagógusoké, hanem mindannyiunké.
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.