Egyiptom a gazdasági válság és a tekintélyelvű politika között

 

Egyiptom az elmúlt évtizedek egyik legösszetettebb gazdasági és társadalmi válságán megy keresztül. Kairó utcáin és a vidéki területeken a polgárok a válság hatásait a mindennapi életük részleteiben is láthatják: a magasabb energiaárak, az emiatt emelkedő közlekedési díjak, az emelkedésnek az élelmiszerárakra gyakorolt hatása, valamint az olyan alapvető közszolgáltatások költségeinek sorozatos emelkedése, mint az áram.

A lakosság nagy részének szenvedésének részletei a bérek és a megélhetési költségek közötti egyensúlytalanságot mutatják, egy olyan egyensúlytalanságot, amely veszélyezteti a létminimumot, és amely - olyan tiltakozások hiányában, amelyek a hatalmon lévő osztályokat politikájuk felülvizsgálatára késztetnék - nem oldható meg úgynevezett gazdasági reformokkal, és csak növeli a nyomort.

2008-ban részt vettem egy szakértőkből és szakszervezeti vezetőkből álló bizottságban, amelynek feladata a reális minimálbér meghatározása volt. Helyszíni tanulmányok, valamint a munkavállalói csoportok és szakemberek véleménye alapján arra a következtetésre jutottunk, hogy 1200 egyiptomi font az alapvető szükségletek fedezéséhez szükséges minimum, az úgynevezett alapvető szükségletek kosara. Akkoriban ez az összeg körülbelül 220 dollárnak felelt meg.

Mára, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) ajánlására 2016-ban kezdődött leértékelési sorozatot követően a font árfolyama 50 font körüli értékre romlott a dollárhoz képest. A kormány a bérek és a fogyasztás egyensúlyának megteremtése érdekében a minimálbért 7000 egyiptomi fontra, azaz mindössze havi 137 dollárnak megfelelő összegre emelte.

Más szóval, a fizetéseket ténylegesen csökkentették, ami egyenlő a munkavállalók meglopásával.

Az informális gazdaságban dolgozók milliói azonban nem kapják meg ezt a bért se. Néha két munkahelyük van, és akár napi tizenkét órát is dolgoznak, hogy meg tudjanak élni, amegélhetés költsége pedig 2008 óta a becslések szerint több mint 200 dollár, nem is beszélve az áruk és szolgáltatások helyi szinten megugró árairól.

Miközben a közvetlen adókban jelentős emelések történtek, ezek a szakmák - különösen az ügyvédek - magasabb adójában tükröződtek, az elmúlt két évben tiltakozó megmozdulásokat szerveztek.

2010-ben az adóbevételek 170 milliárd egyiptomi fontot tettek ki, 2014-re több mint 300 milliárdra, 2023-ra pedig 1530 milliárdra emelkednek, és idén 30%-os növekedést terveznek. Ebben az időszakban vezették be a hozzáadottérték-adót (héa). Ez 2016-ban 32 milliárd egyiptomi font bevételt hozott, amely 2022-re 454,2 milliárdra emelkedik, és várhatóan tovább nő, akárcsak a fizetések és egyéb jövedelmek adója.

Ezek a politikai intézkedések nem a véletlen művei, hanem annak a kormánynak a lényegét tükrözik, amely a válságot a bérből élők és a középosztály bizonyos rétegei kárára akarja megoldani, és kemény gazdasági intézkedésekkel és erőszakos politikai elnyomással akarja megerősíteni hatalmát.

Egy olyan időszakban, amikor az ország 165 milliárd dollárt meghaladó külföldi adóssága évente közel 10 milliárd dollárral nő, és amikor ezeket a hiteleket a rezsimhez közel álló üzletemberek által irányított megaprojektekre fordítják, az osztályok közötti szakadék egyre mélyül, és a szegénység köre egyre szélesedik, ami a lakosság több mint kétharmadát érinti.

A jobb béreket vagy munkakörülményeket követelő szakszervezeti mozgalmakat szisztematikusan elnyomják. A sztrájkokat kriminalizálják, a tüntetőket "nemzetbiztonsági fenyegetésnek" állítják be, és a társadalmi igazságosságot követelők ellen terrorizmus vádját emelik.

A közelmúltban lezajlott gázai háború feltárta a politikai és erkölcsi zsákutca mélységét, amelyben a kormány találja magát. Ahelyett, hogy szolidaritást vállalt volna a palesztin néppel, a kormány azzal kezdte, hogy az ellenállást vádolta meg az eszkalációért való felelősséggel. Amikor a háborúnak az egyiptomi gazdaságra gyakorolt hatásai súlyosbodtak, és széles körű dühöt váltottak ki, a hatóságok színházi események szervezésével, a közterületek elkobzásával és a szolidaritás valódi tartalmának kiüresítésével próbálták csökkenteni ezt a dühöt.

A közvélemény-kutatásokban tükröződő megszállásellenes közhangulat és a hivatalos álláspontok ridegsége közötti ellentmondás tovább növelte a lakosság és a hatalmon lévő hatóságok közötti szakadékot. Ahogy a gazdaság romlik, az elnyomás fokozódik és a jogorvoslati lehetőségek csökkennek, úgy alakulnak ki társadalmi feszültségek, amelyek a düh kifejeződésével, a méltóság hiányának érzésével és a palesztin nép és jogos ügye iránti csekély támogatással járnak együtt.

 

A szerző, Essam Shaaban, egyiptomi politikai antropológus kutató.

 

L’Internationale  38. sz.

Németország

      

Kivonatok a Munkáspártért Bizottság által kiadott szórólapból

 

1945-2025:

1945-ben, a Hitler vezette német imperializmus katonai veresége után a náci rezsim megdöntése. 27 millió halott a Szovjetunióban, 20-25 millió halott Kínában, további 10 millió Ázsiában, 6 millió zsidó meggyilkolva, majdnem ugyanennyi halott Lengyelországban, több mint 7 millió Németországban, 1 millió Jugoszláviában...

2025:

Nyolcvan évvel 1945 után, amikor becslések szerint 70 millió ember halt meg és milliók lettek megcsonkítva, a Bundestag a polgári CDU/CSU és a Zöldek, valamint a polgári SPD munkáspárt szavazataival olyan fegyverkezési programot fogadott el, amelyre 1945 óta nem volt példa. Az országnak "háborús alkalmassá" kell válnia. Emellett milliárdokat költenek "infrastruktúrára", hogy az ország "csomópontként" működhessen a csapatok keletre történő átcsoportosításához, és "háborús készenlétben" álljon. A Bundesratban pedig a brémai és mecklenburg-elő-pomerániai Die Linke párt hagyta jóvá a valóban gigantikus méretű, eredetileg több mint 1700 milliárd eurós háborús hiteleket.

A magukat a munkásmozgalom részének valló pártok ismét aktívan részt vettek a háború előkészítésében - a "béke" megőrzése nevében. A háborús uszítók és a szociálsoviniszták elleni küzdelemhez mindenekelőtt egy valódi internacionalista munkáspártra van szükség, amely harcol minden sovinizmus, minden rasszizmus és minden bevándorlásellenes támadás, valamint a háború ellen. Ez minden ország munkásosztályának érdeke. Ennek a feladatnak a teljesítésében kíván helytállni a Munkáspártért Bizottság. (...)

 

A munkásmozgalmi szervezetek függetlenségének védelmében

Egy új világháború veszélye egyre nő! Tudnak-e a szakszervezetek és a munkásszervezetek mással válaszolni, mint "Le a háborúval! Le a kizsákmányolással!"?

2023-ban 2443 milliárd dollárt injektáltak a katonai költségvetésekbe, 2024-ben több mint 2700 milliárd dollárt. Németországnak van a negyedik legnagyobb katonai költségvetése a világon.

A Német Szakszervezeti Szövetség (DGB) azonban a húsvéti felvonulásokról kiadott közleményében azt írja (amelyeken való részvételre nem szólít fel!): "A DGB és a hozzá tartozó szakszervezetek megértik, hogy Németországban és Európában meg kell kettőzni az erőfeszítéseket közös védelmi képességünk megerősítése érdekében.".

Lübeckben a helyi DGB a "DGB értékei" melletti elkötelezettséget követeli. Például "elkötelezettséget Európa és a NATO-tagság mellett", "szolidaritást Izraellel és a Gázai övezetben zajló fegyveres konfliktus polgári áldozataival" vagy "a 'speciális alap' jövőbe való befektetésének jogosságát".

Egyre több szakszervezeti tag mondja: "Ne a mi nevünkben!” Olyan szakszervezeteket akarnak, amelyekkel megszervezhetik a harcot az érdekeikért, a vívmányaik védelmében, a háború és a kizsákmányolás ellen. Ez azt jelenti, hogy meg kell védeni a szakszervezetek függetlenségét, és fel kell hagyni a kormánnyal és a tőkével való szent szövetséggel! Sürgős megbeszélésre van szükség a dolgozók között.

 

Terjesszük a felhívást: "Le a háborúval! Le a kizsákmányolással!" (amelyet a 2025. március 21-22-én tartott, a háború és a kizsákmányolás elleni nemzetközi rendkívüli találkozón fogadtak el, és amelyet most harminc nyelvre fordítottak le - a szerkesztő megjegyzése) (...).

L'Internationale 38.sz.

Interjú Olivia Gamboa-val

 

Olivia, a Los Angeles-i tanárok szakszervezetének, a United Teachers Los Angelesnek a tagja, aki részt vesz a Labor and Community for an Independent Party (Munka és Közösség egy Független Pártért) nevű szervezetben, amely a Los Angeles-i hozzáférhető oktatásért kampányol.

Beszélnél nekünk a Trump-kormányzat oktatás elleni támadásairól?

Trump éppen az oktatási minisztérium, és különösen a Head Start program (az alacsony jövedelmű családokból származó gyermekek oktatáshoz való hozzáférését segítő program) megszüntetésén dolgozik. Ezáltal az oktatás finanszírozása teljesen bizonytalanságban marad. Azzal is fenyegetőzik, hogy megvonja a szövetségi finanszírozást azoktól az iskolatanácsoktól, amelyek nem követik a politikai irányvonalát. "Tömeges deportálási" terve fenyegeti diákjainkat és az iskolai személyzetet. Az iskolában, ahol dolgozom, a családoknak már el kellett hagyniuk az országot e fenyegetések miatt.

Hogyan reagálnak a munkások és az elnyomott közösségek ezekre a támadásokra? 

Többféleképpen... a Demokrata Párt módja hatástalan vagyis az, amely nem tesz semmit ezekkel a támadásokkal szemben. A helyi hatóságok az ICE-vel (vámhatóság) való együttműködés megtagadásának politikáját fogadták el, ami persze segít egy kicsit, de maga az ICE még mindig bárhol felbukkanhat. Sok tüntetés zajlott, de ezek hatása nem világos, mert a mainstream média nem hajlandó beszámolni róluk. És akkor a hatékony módszer.

Az iskolaszék fantasztikus munkát végez! A Los Angeles Unified School District és a New York-i iskolaszék is megtagadta, hogy eleget tegyen Trump politikájának, annak ellenére, hogy a finanszírozásukat fenyegetik. A Los Angeles Unified School District iskolai dolgozói külön képzést is kaptak arról, hogyan tudjuk biztonságban tartani a diákjainkat. Az iskolai irodai személyzet felelőssége, hogy egyszerűen megtagadják a belépést az ICE vagy bármely más ilyen szervezet bármely tagjától, aki be akar lépni az iskola területére.

És eddig nagyon jó munkát végeztek. Múlt héten szövetségi ügynökök mentek be általános iskolákba, és egyszerűen nem engedték be őket a kapun.

A kaliforniai demokraták nagy nyomás alatt létrehoztak egy nagyon jó, megfizethető gyermekgondozási programot. Ennek a programnak a költségvetése Kalifornia államból származik, ami azt jelenti, hogy Trump nem igazán tud vele mit kezdeni. A tanárokat sokkal jobban megfizetik, mint a magániskolákban. Ennek eredményeként nem mondanak fel. A gyerekek ezért megbízható, jól képzett személyzetet kapnak, akikkel hosszú időn keresztül kapcsolatot tudnak kiépíteni (ha valaha volt gyermeke magánóvodában, akkor tudja, hogy sok tanár csak néhány hónapig marad). A pedagógusok és a tanulók aránya is kiváló, és a programok állami iskolák területén zajlanak, ahol sokkal jobbak a játszóterek, mint a legtöbb bölcsődében.

Ez a kedvenc érvem Los Angeles mellett: itt élni többe kerül, de a gyermekgondozási költségeken rengeteget spórolsz, és itt van a legjobb állami gyermekgondozási program, amit valaha láttál! A Los Angeles-i Pedagógusok Szakszervezetének és a Szolgáltatási Dolgozók Szakszervezetének, valamint a lakosok támogatásának köszönhetően jobb étkezdék, kisebb osztálylétszámok és sokkal több alkalmazott van, mint korábban bármikor.

Mik a mozgósítás akadályai? Hogyan látod a Demokrata Párthoz kötődő szakszervezeti és civil szervezetek vezetőinek szerepét?

Ahol én élek, Los Angelesben, az állami gyermekgondozási programok ingyenesek... nem csak elérhetőek, hanem ingyenesek is! Ez óriási különbség, különösen a részmunkaidős vagy idénymunkát vállalók számára. Nem kell új programra jelentkezni, ha munkahelyet váltasz. Ez stabilitást biztosít a gyermekek számára.

Sajnos városunk úgy döntött, hogy növeli a rendőrség költségvetését... az ingyenes gyermekgondozási program és sok más program megszüntetésének árán. A városi tanácsunk és polgármesterünk állítólag "progresszív". A helyi szakszervezetek támogatják őket, de egyikük sem lázad fel ez ellen a támadás ellen! A költségvetés hirtelen ilyen szűkös lett többek között azért is, mert a város rosszul gazdálkodott a hajléktalanok számára szánt pénzekkel, anélkül, hogy új lakásokat épített volna. Ennek az az oka, hogy alvállalkozói szerződéseket kötnek magánfejlesztőkkel és civil szervezetekkel, ahelyett, hogy elrendelték volna, hogy a cégek ne birtokoljanak lakásokat, és maguk építsenek szociális lakásokat. "Progresszívnek" nevezik magukat, de egyikük sem áll ki a Los Angeles-i földbérlőkkel szemben!

Mit kell tenni ezen akadályok leküzdése érdekében? Nem kellene-e a munkásoknak és minden elnyomottnak szakítaniuk a Demokrata Párttal, és saját politikai pártot alapítaniuk?

Saját politikai pártra van szükségünk a közjavak és a munkavállalók politikájának védelmére. A demokraták itt népszerűtlenné teszik magukat, mert úgy tesznek, mintha "wokosok" vagy "progresszívek" lennének, miközben nem hajlandók harcolni a milliárdosok, a vállalatok ellen, vagy a közszolgáltatásokért. Hadd mondjak egy példát.

Azt mondják, hogy "sajnálják" a nehéz körülmények között élő embereket, de keveset tesznek azért, hogy a lakhatás hozzáférhetővé váljon. Azt állítják, hogy egyszerűen figyelmen kívül kell hagyni, hogy az utcák veszélyesek és kényelmetlenek, és hogy szörnyű ember vagy, ha kényelmes utcákat és parkokat kérsz (ami közjó, amit mindannyian megérdemlünk!). Néhány nappal ezelőtt egy hajléktalan férfi láncfűrésszel fákat vágott ki a belvárosban, feldühítve ezzel sokakat a városban, akik kemény büntetéseket követeltek. A demokraták hozzáállása az embereket a szélsőséges rendőri fellépés felé tereli. Nemrégiben választottuk meg Hochman kerületi ügyészt, aki szélsőséges rendfenntartó, miután az előző, meglehetősen progresszív ügyészünk csalódást okozott. Anarchia vagy rendőrállam: ezek a lehetőségek állnak a Los Angeles-i választók rendelkezésére.

De amire szükségünk van, az egy valódi megoldás. Építsünk szociális lakásokat! Védjük meg a bérlők jogait! Magáncsoportoknak nem szabadna jogukban állnia, hogy lakásokat birtokoljanak. Senki ne birtokoljon négynél több lakást! Ingyenes, jó minőségű detoxikáló központokra van szükségünk. Adópénzünk van a hajléktalanellátás finanszírozására, és azt közjavakra kell költenünk, nem pedig a városi munkát kiszervezni cégeknek. Meg kell oldanunk ezt a lakhatási válságot, nem pedig homokba dugni a fejünket.

A Los Angeles-i lakhatási válság összefügg az összes többi problémával, mert sokan nem engedhetik meg maguknak, hogy itt éljenek, a város pedig ragaszkodik ahhoz, hogy a pénzét vállalatokra pazarolja. Ha lenne egy pártunk, amely hajlandó lenne harcolni a vállalatok ellen, hajlandó lenne olyan közjavakat építeni, mint a lakhatás, a gyermekgondozás, az állami bankok, akkor ma nem kellene választanunk a rendőrök és a gyermekgondozás között.

 

L’Internationale  38. sz.