2015. december 9., szerda

Arab vélemények az Iszlám Államról



A dohai (Katar) Arab Opinion Index felmérést végzett, melyből kiderül, hogy az arab közvélemény mélységesen elítéli az Iszlám Államot. Az eredményt sajtótájékoztatón mutatta be Dohában és Washingtonban.


7 arab országban és menekülttáborban 5100 személyt kérdeztek meg. A palesztinek véleménye kicsivel különbözik szomszédaiktól. (A kutatás nem említi, hogy a kikérdezett palesztinek gázaiak, a Palesztin Hatóság által ellenőrzött területen élnek, izraeli arabokról van szó vagy libanoni, jordániai, esetleg másutt élő menekültekről). 

A palesztinek 24%-nak pozitív vagy elég pozitív a véleménye az Iszlám Államról és 36-36%-uk véleménye negatív vagy eléggé negatív. 
Összességében, a mellékelt kimutatás alapján megállapíhatjuk, hogy az arab országokban 85 % azoknak az aránya, akik tisztán negatívan foglalnak állást az Iszlám Állam ellen és mindössze 11 % ítéli meg pozitívnak vagy elég pozitívnak azt.



(a vizsgálat 2014-ben zajlott)

Belgiumnak napi 125 eurót kell fizetni a hajléktalan menekült számára

A brüsszeli munkaügyi bíróság a belga hatóságokat elítélte egy elbírálására váró menekült ügyében, akinek nem biztosítottak szállást




2015. december 8., kedd

Dzsihadisták Irakban és Szíriában


A dzsihadista harcosok száma másfél év alatt kétszeresére nőtt Irakban és Szíriában, ma már eléri a 27 ezret – tette közzé egy hírszerzésre specializálódott intézet.  


© AFP
"Az iraki és szíriai külföldi dzsihadisták valóban globális jelenség", jelzi a New York-i bázisú Soufan Group. Egészében 27 ezer és 31 ezer közötti és 86 országból érkezett harcost találunk ebben a két országban.
"A számuk több, mint duplára emelkedett" a 2014 júniusi utolsó tanulmány óta (akkor 12 ezer volt). "Az IÁ sikere felülmúlja a többi, ma már elavultnak tűnő Al-Kaida-szerű terrorista csoport álmait. Az IÁ több tízezer fiatalt bátorított a csatlakozásra és másokat pedig arra, szimpatizáljanak vele”. A Nyugat-Európából jövők száma 5.000-re emelkedvén megduplázódott, míg az észak-amerikaik száma stabil maradt (280). A Közel-Kelet országaiból 8.240-en jöttek, ebből 2.500 szaudi, 8.000-en a Maghreb-országokból (Tunézia az első 6.000 dzsihadistával).
Az Oroszországból és Közép-Ázsiából jött harcosok száma közel 300%-kal nőtt 4.700-ra, ezek között 2.400 az orosz. A jelentésben 2.100 török is szerepel.


Szíriában az orosz légicsapások alatt 1502-en haltak meg, közel egyharmaduk civil, az Observatoire syrien des droits de l'Homme (Emberi Jogok szíriai megfigyelője) jelentése szerint. A csapások az Iszlám Állam csoportjában 419, az Al-Kaidához tartozó Al-Nosra csoportjaiban pedig 598 harcost öltek meg. A jelentés 485 civil, közöttük (18 év alatti) 117 fiatalkorú  és 47 női áldozatról számol be.


(Az AFP nyomán)

2015. december 7., hétfő

Kaleidoszkóp



–        Két holland fiatal, Sacha et Alexander vettek egy Bibliát, a Koran borítójával fedték be. Céljuk azt volt a kisérlettel, hogy bemutassák mennyire nem ismerik az emberek a kereszténységet, mennyire általánossá lettek az iszlámot érő vádak. Az utcák kérdezgetve a Bibliából idéztek erőszakos részleteket, mintha azok a Koránból lennének.
A legsokkolóbbak:
"Ha egy férfi úgy fekszik le egy másik férfival, mint egy asszonnyal, mindkettő gyalázatos; halállal fognak bünhődni ".
"Ha ennek ellenére nem hallgattok rám, vagy ellenkeztek, (...) a fiaitok húsát eszitek majd, a lányaitok húsát eszitek majd ".
 A megszólított személyek, amikor megtudták, hogy az Ótestamentumból hallottak idézetet valósággal sokkot kaptak. Saját bevallásuk szerint nem is gondolták volna, hogy ilyen véres dolgok lehetnek benne. "Az előitéletek... – mondta egy fiatalember - próbálom, hogy nekem ne legyenek, de szemmel láthatóan vannak". Egy másik: "Sok bibliai történetet hallottam már, de ezt nem vártam volna".



–        «A muzulmánok nem integrálódnak, mert ez a kultúrájuk része», sugallja a kormány, miközben azt is erősíti, hogy Európa öngyilkosságba rohan, amikor gesztusokat tesz. A magyar sajtóban  is nemrég a saját útját kezdte járni egy történet, amely arról szólt, hogy egy olasz iskolaigazgató "diákjai sokféle nemzetiségére hivatkozva idén eltörölte a hagyományos karácsonyi ünnepséget, betiltotta a karácsonyi dalokat és a vallási jelképek felhasználását az ünnepi készülődéshez". Erről a valóságban szó sem volt: a Milánó közelében fekvő Rozzano igazgatója egy anya kérését utasította el, aki arra kért engedélyt, hogy a keresztény diákok vallásos énekeket tanuljanak ebédidőben. Mindenesetre a sztori nagy visszhangot kapott, a kormányközeli Magyar Idők pedig arról írt, hogy milyen abszurd ötletekkel próbálják a a bevándorlók hatékonyabb integrációját elősegíteni, hogy véletlenül se sértsék meg őket vallási érzékenységükben. Figyelemre méltó, hogy immár nemcsak szélsőséges oldalak, Facebook-csoportok és kamu híroldalak közölnek nettó álhíreket az iszlám vallással kapcsolatban, hanem egyre nagyobb teret kap a mainstream médiában is. Nemrég a norvég bevándorlási hivatal volt kénytelen cáfolni azt a híresztelést, hogy leszedeti a kereszteket a bevándorlók érzékenységére hivatkozva a templomokról, a hétvégén pedig egy magyar kamuoldal dobta fel, hogy Angela Merkel minden 5000 főnél nagyobb magyar településen létrehozna menekülttáborokat – az állítólagos interjúból, melyet az N24 hírtelevíziónak adott, semmi nem volt igaz.


–        Dec 4-én a német képviselők engedélyezték, hogy Franciaország megsegítésére 1200 katonát és egy féltucat repülőgépet bocsátanak rendelkezésre a katonai intervenció keretében az Iszlám Állam ellen. A kereszténydemokraták és szociáldemokraták 445 szavazattal (146 ellen és 7 tartózkodás) így felsorakoztak Angela Merkel mellett. A «misszió» 2016-ra várható teljesítésének idejét nem pontosították jobban. A Die Linke képviselői a nyugati bombázásokon túl a döntés siettetését bírálták és a “kiérlelt stratégia hiányát”. John Kerry amerikai külügyminiszter szerint csak légicsapásokkal nem lehet végezni az Iszlám Állammal, és ha a Nyugat nem küld földi csapatokat, Washington fog küldeni néhány száz katonát Irakba és Szíriába.


–        Colleen Bell, budapesti amerikai nagykövet: “Magyarország kiváló NATO-szövetséges, a magyar katonai szakmai színvonalat, lelkesedést és tehetséget elismerés övezi, ezért Magyarország büszke lehet fegyveres erőire. Ami a NATO-hozzájárulást illeti, Magyarország Walesben kötelezettséget vállalt, hogy GDP-arányos védelmi költségvetését növeli, és fontos, hogy minden ország vállaljon hasonló kötelezettséget”. Arra is kitért, hogy “az Egyesült Államok és Magyarország között érett a viszony, egyúttal összetett és dinamikusan változó. Vannak erős oldalai és olyan területek is, ahol tovább kell dolgozni”.


Az Európai Bizottság (EB) továbbra is szoros figyelemmel követi a magyarországi helyzet alakulását, ugyanakkor nem lát a jogállamiságot veszélyeztető rendszerszintű veszélyt – közölte Vera Jourová, a szervezet igazságügyi biztosa az Európai Parlament (EP) szerda késő esti plenáris ülésén, amelynek a magyar jogállamiság helyzete volt az egyik témája. A folyamatban lévő jogsértési eljárások ellenére az Európai Bizottság nem lát a magyar demokráciát és jogállamiságot fenyegető rendszerszintű veszélyt.


2015. december 4., péntek

Izrael/Kína - vessenek véget a kiszolgáltatott dolgozók importálásáról szóló kormányegyezségnek

A Labourstart Info nemzetközi petíciót indít a következő szervezetekkel partnerségben:  l'Association pour les droits civiques en Israël (ACRI), WAC MAAN független szakszervezeti tömörülés , la Hotline des travailleurs (Kav La'Oved), a Hotline des refugiés et migrants és a Confédération des Syndicats de Hong Kong (HKCTU)





Csatlakozzatok az izraeli és hongkongi dolgozói szakszervezetekhez és az emberi jogokat védő szervezetekhez, hogy együtt vessünk véget az izraeli és kínai kormánymegállapodásnak, amely a migráns dolgozókat rendkívül kedvezőtlen helyzetbe hozza.

Izrael kormánya 2015. szept. 20-án döntött a kínai dolgozók importjáról, de nem bilaterális egyezmény keretében, melyet figyelemmel kisérhetne a Nemzetközi Migrációs Szervezet, mint más esetekben. A bilaterális egyezmények a migráns dolgozók jogait védik a túlzott kizsákmányolástól, a toborzó magánirodáktól is. 

Ez az egyezmény azt teszi lehetővé Izrael számára, hogy 20 ezer kínai építőmunkás jöjjön dolgozni az országba. A toborzást magáncégek végzik, elképesztően magas összeget kérnek a kiközvetítésért. Az a kínai dolgozó, aki aláírja, ùgymond kölcsönt vesz fel ennek «kifizetésére» mielőtt Izraelbe belép, csekély, vagy semmilyen izraeli munkahelyi védelem nem illeti meg és kiteszi minden munkáltatói kénynek, munkahelyi visszaélésnek. Mùltbeli informákciókból következően, egy-egy dolgozó munkaengedélyéért akár 30.000 US $-t is fizethet.

A munkajoghoz értők ezt a szisztémát az arab országok némelyikében ismert «kafalához» hasonlítják. A kafala a kvalifikálatlan munkásokat kötelezi, hogy «keresztapát» szerezzenek be, ez leginkább a munkáltató, aki felelős vízumáért, jogi státuszáért. A kafala ellenőrizhetetlen visszaélésekhez vezet, a személyes iratok, ùtlevelek elkobzásához, a túlzott kizsákmányolás és a visszaélések megkönnyítéséhez. 

Ez az izraeli  «kafala» a munkavégzés első három évében a dolgozót teljes egészében munkáltatói függés alá veti, minden szakszervezeti és érdekvédelmi tevékenységet megakadályoz, ezen felül  egyenlőtlenséget alakít ki a helyi dolgozókkal szemben.    

A szakszervezetek és az emberi jogok védői az izraeli kormányhoz fordulnak azzal a felhívással, hogy a helyi dolgozók munkavégzését preferálják, hozzanak létre ùj munkahelyeket és ne toborozzanak migráns munkaerőt olyan országból, amellyel nem írtak alá bilaterális kereskedelmi egyezményt.


2015. december 3., csütörtök

Klíma

Klíma
  


    Az ipari forradalom óta az atmoszféránkban halmozódó és üvegházhatást eredményező gázkibocsátás kétharmadát mindössze … 90 vállalat okozta. Richard Heede vizsgálatát a Climatic Change tudományos folyóirat, maj a The Guardian publikálta. Hét cementelőállításra szakosodott vállalat kivételével mindegyik cég energetikai. Az első az amerikai Chevron magánvállalkozás (3,5 % kibocsátás), majd az ExxonMobil (3,2 %), a brit BP (2,4 %), a holland Shell (2,1 %) és a szintén amerikai ConocoPhillips (1,1 %). Francia vállalatok is szereplnek a listán: a Total a 7. A legnagyobb magánvállalkozás (0,8 %-nyi kibocsátással), a Lafarge-csoport pedig a cementgyártok között szerepel.
  


   November 5-én szevedte el Brazília történelmének legnagyobb környezeti katasztrófáját: 50 millió tonna vasérctartalmú szennyezés öntött el egy völgyet, miután a bányatársaság 2 gátja is összeomlott. A mérgező iszap továbbfolyt a legfontosabb brazil folyókon át, az Atlanti-óceánba 850 km hosszúságban végezve a faunával és flórával. A szövetségi kormány 3 hetet várt a reagálással… Az ok az ellenőrzés hiánya annak következtében, hogy a brazil politikusok gyümölcsöző kapcsolatot építettek ki a választási kampányukat finanszírozó, mindenható bányaipari érdekeltségekkel.

   


      A COP21 klímakonferencia 10 legnagyobb szponzora közül mindössze egy tartja be az Európa által meghatározott CO2-kibocsátást, állapítja meg együttesen az Observatoire des multinationales és a Bureau d’analyse sociétale pour une information citoyenne. A tanulmány a 10 nagyvállalat és hálózatai valódi szenyezési kibocsátásán alapul. Egyedül az EDF «jár jó úton» ahhoz, hogy 2050-ig valóban csökkentse «ökológiai lábnyomát». A Renault vegyes képet mutat, a legrosszabb tanuló pedig az Engie (a volt GDF Suez) és a luxusipar (az LVMH ésKering). A nagy vállalati csoportok szeretik delokalizálni a fejlődő országokba szennyezésüket.  

2015. december 1., kedd

Mi borította ki leginkább a pedagógusokat?


2013 január elsejétől az önkormányzati iskolák a Klik fenntartásába kerültek. Ez a tanév közepe volt, ami a félévi bizonyítványok kiállítása miatt adminisztrációkkal terhes időszak. Ennek ellenére a pedagógusok több hétig leltároztak: az utolsó szögig felmérték az iskolák eszközállományát, és vezették az átadás-átvétel adminisztrációját.
- Az új törvény értelmében emelkedett a kötelezően iskolában töltött idő (32 óra), illetve bővült a tanórákkal lekötött idő (sok helyen 26 órára). Rengeteg pedagógus túlórázik anélkül, hogy egyetlen fillér kompenzációt is kapna. A 32 órát jóval túlteljesítik, de a munkaidő-nyilvántartásban ezt nem jelezhetik. Ők azt mondják: hazudniuk kell.
- A kormány szétverte a tankönyvpiacot, az államosított rendszerben sokszor rossz időben és hiányosan érkeztek meg a tankönyvcsomagok, ami a tankönyves tanárokra sokkal nagyobb terhet rótt. Mindezt sokkal alacsonyabb díjazásért, mint a piaci működés idején. A fórumon egy pedagógus arról számolt be: még novemberben is van olyan tanítványa, akinek nem jött meg a tankönyve.
- A kormány megszüntette a tanszabadságot: kötelezően írja elő azt a két tankönyvet, amelyből választani lehet, illetve nem engedi meg a kötelező kerettantervektől való eltérést.
- A mindennapos testnevelés órát annak ellenére vezették be, hogy az iskolák negyedében nem volt megfelelő tornaterem. Az óraszervezésben óriási feszültséget jelentett ez az intézkedés.
- A Klik megalakulása óta forráshiányos, a kormánynak még egyszer sem sikerült olyan költségvetést kialakítania, amely elegendő lenne az oktatás zavartalan működtetéséhez. A forráshiány miatt az iskolák sokszor hiába kérik a taneszközöket, azokat a pénzhiány miatt nem kapják meg.
- Az óraadó pedagógusok fizetése rendszeresen csúszik, hónapokig nem kapják meg a bérüket.
- A Klik az alvállalkozóknak (például gyerekeket sportfoglalkozásra buszoztató cégeknek) sem fizet időben, és sok esetben a közüzemi számlákat sem egyenlíti ki. Több botrány is kipattant amiatt, hogy egyes iskolákban kikapcsolták az internetet, vagy az áramszolgáltatást.
- A Klik nem, vagy csak késve fizeti a pedagógusok utazási költségeit.
- A Klik a jubileumi díjakkal is tartozik sok pedagógusnak.
- Bevezették a pedagógus-életpályamodellt, amivel megszűntek a pótlékok, így azok is, amelyek a helyettesítésekre, illetve a minőségi munka elismerésére szolgáltak. Az új bértábla belépésével megjelent a minősítési rendszer, amely kötelezi a pedagógusokat, hogy bizonyítsák, milyen kategóriára – pedagógus 1, 2, mester tanár, kutató tanár – jogosultak. A rendszer merev, túlbürokratizált, számos hasznos tevékenységet nem lehet feltölteni a minisztériumi asztaloknál kialakított sémákba. A pedagógusok zömének 2013 szeptemberétől több lépcsőben emelkedik a fizetése, ugyanakkor a munkaterhelése is, így ezt kevesen érzékelik előrelépésnek.
- Gyakorlatilag megszűnt a gyerekvédelem az iskolákban. A gyerekvédelmi felelősök – ha vannak – túlterheltek, mert extra feladatként látják el az ezzel járó feladatokat.
- A minősítéssel párhuzamosan kiépíti a kormány a szakfelügyeleti rendszert. Mivel nincs elég minősítő pedagógus, bevezeti a BECS-et (korábbi nevén PÖCS-öt), azaz a belső ellenőrzési csoportot. Ennek keretében a pedagógusoknak egymást kell minősítgetniük, ami felmérhetetlen feszültségeket gerjeszt a tantestületekben.
- A félelem egyre mélyebben issza be magát a tantestületekbe. A pedagógusok attól tartanak, hogy a kritikának retorzió lehet a vége.
- A pedagógusok nyakára ültették a Nemzeti Pedagógus Kart, amelyet az állam hozott létre és a költségvetésből finanszíroz. A közelmúltban ez a testület etikai kódexet szavazott meg, amely alapja lehet etikai eljárásoknak. A köznevelési törvény eddig is tartalmazott a munkavégzésre etikai előírásokat, ezért sokan újabb fenyegetésként élik meg a kódexet, amelyet ráadásul vitatható körülmények között szavaztak meg.
- Az állam azt tervezi, hogy iskolaközpontokat hoz létre, kisiskolákat szüntet meg. Ez újabb bizonytalanság a pedagógusok körében.
- A szakképző intézményeket 3 év alatt háromszor szervezték át, ennyiszer kellett káoszban tanítaniuk a szakképző intézmények pedagógusainak. A többcélú intézményeket szétszedik, így gimnáziumok szűnnek meg.