2015. november 23., hétfő
2015. november 22., vasárnap
„NE VELÜNK FIZETTESSÉK MEG MÁSOK HIBÁIT!”
FOGYATÉKOS EMBEREK SZERVEZETEI TILTAKOZNAK EURÓPA-SZERTE
2015. NOVEMBER 21.
Fogyatékos
emberek tömegei tiltakoztak az elmúlt hetekben az őket érintő megszorítások
ellen Európa több országában – a magyar média egyik tüntetésről sem számolt be.
A kontinensen végigsöprő megszorítások a fogyatékos embereket érintették talán
a legkomolyabban.
Szeptember
végén fogyatékos aktivisták Dublinban,
az ír parlamentnél tartottak 72 órás tiltakozást, követelve az ír kormánytól a
megszorítások befejezését, és a fogyatékos emberek és családjaik terheinek
enyhítését, támogatásuk erősítését. Komoly okuk volt erre: az ír kormányok az
elmúlt években nemcsak befagyasztották a segélyek és nyugdíjak indexálását, de
ráadásul 2008 óta a 15-23%-kal csökkentették a szociális szolgáltatások
támogatását: a megroggyant szociális szektorban nőttek a várólisták és nőtt az
szegénységi küszöb alá csúszott fogyatékos emberek száma is. Eközben egészségügyi
szolgáltatásokat privatizáltak, civil tiltakozások ellenére. Fogyatékos
aktivisták (köztük súlyosan fogyatékos emberek) 2 éve egyszer már élőlánccal
zárták körbe az ír parlament épületét, akkor sikerrel akadályozták meg a bent
folyó költségvetési törvényről szóló (tőlük pénzt elvonó) szavazást.
Októberben Brüsszelben tizenöt EU-s ország fogyatékos
aktivistái (mozgássérült, látássérült, értelmi fogyatékos emberek), mintegy
félezres tömeg vonult fel az
Európai Parlamentnél. Követelték, hogy az EU komolyan lépjen fel, és a piaci
preferenciák helyett a társadalmi kérdésekkel törődjön, ne hagyja leszakadni
európai fogyatékos emberek millióit – petíciójukat átadták az Európai Bizottság
illetékes hivatalnokának.
Múlt héten Athénban tízezer fogyatékos ember és szimpatizáns vonult fel a
megszorítások ellen tiltakozva a legnagyobb görög fogyatékosügyi civil
szervezet vezetésével. A görög társadalmat drámai mélységekbe taszító
megszorítások a fogyatékos emberek tömegeit tolták a szegénységi küszöb alá: a
már a válság előtt sem túl erős görög szociális és egészségügyi rendszer szinte
összeomlott. A segélyek és nyugdíjak 20-40%-kal csökkentek 2014-re, azóta pedig
további megszorítások történtek. Az érintett fogyatékos emberek tömegei szinte
minden szociális támogatást elvesztettek, támogató szolgáltatások sora zárt be
– jelentések szerint az éhezés sem ritka, fogyatékos emberek és volt
pszichiátriai ellátottak váltak hajléktalanná.
Ír tüntető: Jogokat kérünk és
nem adományt
A jóléti Svédországban is aggasztó dolgok történnek: néhány hete a svéd gazdasági miniszter
Magdalena Andersson bejelentette, hogy ha a menekülthullám miatt több kiadást
kell elviselnie a svéd költségvetésnek, akkor azt a társadalombiztosítástól
fogják elvenni és átcsoportosítani: példaként a fogyatékos embereknek is
nyújtott házi segítségnyújtást említette mint potenciális megszorítási
területet. A svéd fogyatékosügyi szervezetek nevében nyilatkozó aktivista
szerint „elképesztő, hogy egy szociáldemokrata kormány egymásnak fordítja a
legkiszolgáltatottabb csoportokat.” Eközben Svédország 2006 óta 140 milliárd
svéd koronának megfelelő (ez hatalmas összeg még ott is) adókedvezményt adott
nagyvállalatoknak. Mindezt úgy, hogy a svéd fogyatékosügyi ellátás sokat
irigyelt modellje, a százezreknek elérhető otthoni segítségnyújtás (személyi
asszisztencia) jogosultságát komolyan szűkítették egy 2012-ben.
Eközben az
ENSZ illetékes bizottsága vizsgálatot indított az Egyesült Királyság ellen, mert a megszorítások politikája
a fogyatékos emberek jogainak „súlyos és rendszerszerű megsértését” jelenti. A
vizsgálat az első, amelyet ilyen témában az ENSZ valaha indított. És jó okkal
teszik, hiszen a 2010-ben hatalomra jutott konzervatív-liberális
Cameron-kormány komoly forrásokat vont ki a rokkantsági nyugdíjrendszerből, a fogyatékossági
támogatásokat drasztikusan csökkentette, és segítő szolgáltatásoktól is pénzt
vont el „szükséges reformok” cím alatt. Idén szeptemberben például országos
felháborodást váltott ki, hogy egy négygyermekes, 52 éves kerekesszékes férfit
kilakoltattak Londonban (a képsorokon a pár hete történt józsefvárosi
kilakoltatásokhoz hasonlóan képeket látunk: videó itt) – habár a hatóságok által felajánlott
cserelakás nem volt akadálymentes, ennek ellenére a kilakoltatás megtörtént.
Magyarországon
is volt kísérlet utcai tiltakozásra: a Mozgássérültek Egyesületeinek Országos
Szövetsége 2012-ben a Hősök terén tiltakozott „A
fogyatékos emberek nem csalók!” címmel a sokak által kritizált
rokkantsági felülvizsgálatok ellen. Idén áprilisban ismét több százan vonultak a Parlament elé, a fogyatékos embereket
támogató civil szervezetek nevében, az elvonások ellen tiltakozva.
Bolgár tüntetők Brüsszelben: Ne
mi fizessünk a ti válságotokért!
És hogy mindez miért fontos? Az európai példákból lépjünk át
saját házunk tájára, bár a példák többé-kevésbé minden említett országra is
vonatkoznak.
Először is a fogyatékossággal élő emberek (mozgás- vagy
látássérült, siket vagy nagyothalló, autista vagy értelmi fogyatékos emberek)
többsége a társadalom alsó jövedelmi hányadába tartozott már a 2008-as
gazdasági válság előtt is, a fenti megszorítások tehát egy eleve elkeserítő
helyzeten rontottak. A fogyatékos emberek foglalkoztatottsági szintje rendkívül
alacsony (a 2001-ben 8%-uk, 2011-ben 13%-uk volt foglalkoztatott, ami a teljes
népességhez képest is ijesztően kevés) – és nem csak azért, mert a
munkáltatóknak nem kell egy fogyatékos munkavállaló, hanem mert egy fogyatékos
gyerek vagy fiatal csak kis eséllyel kap megfelelő szakképzést vagy oktatást
ahhoz, hogy felnőve kenyérkeresővé váljon. A munkajövedelemmel nem
rendelkezők pedig minden társadalomban csak a szociális rendszerre támaszkodva,
szociális juttatások segítségével képesek a szegénységi küszöb környékén
megélni.
Ha ez nem
lenne elég, akkor gondoljunk arra, hogy Magyarországon családok tízezreiben
kényszerül az egyik szülő állásából kilépni, csak mert fogyatékos gyermekét a
szociális és oktatási rendszer nem képes még tanköteles korban sem a
nem-fogyatékos társaihoz hasonló mértékű oktatáshoz, napi ellátáshoz vagy
legalább – a svéd példában említett – otthoni segítséghez juttatni. (Ugyanez
igaz időskorú fogyatékos, vagy fogyatékossá vált emberekre.) Az így kényszerből
egykeresőssé váló családok megint csak a mélyszegénység szélén egyensúlyoznak,
amint azt ez
a remek rövidfilm is
mutatja. Végül: a fogyatékosság jelentős pluszköltségekkel is jár. Speciális
segédeszközök, akadálymentesített lakás, közlekedési pluszköltségek,
gyógyszerek mind-mind komoly összegekbe kerülnek – és nem választás kérdése,
hogy valaki ezekre költ-e, hiszen ezek nélkül mozogni, közlekedni, étkezni, a
lakását elhagyni vagy egyszerűen életben maradni nem tud.
A megszorítások, a jóléti állam koncepciózus leépítése a
legkiszolgáltatottabbakat, a munkaerőpiacról amúgy is kiszorított, és komoly
akadályokkal küzdő fogyatékos embereket érinti talán legjobban. Nem látszik az
alagút vége, a fogyatékosügyi szervezetek gyengék, érdekvédelmi munkájuk a
jövedelmi helyzettel alig foglalkozik, és nem mutatkoznak erős társadalmi
mozgalmak, amelyek őket is képviselni akarnák a megszorításokkal szemben.
2015. november 20., péntek
Amikor a «dzsihadista» kínálat találkozik az igénnyel
SAID BOUAMAMA
Michel Collon weboldalán - részlet
Nemzetközi és nemzeti
szinten a «dzsihadizmus» ajánlata régóta létezik, nem új, nem megmagyarázhatatlan.
Megvannak teróriái és finanszírozó államai. Egyebeken kívül főként Szaud-Arábia,
Katar – az Egyesült Államok
és Franciaország szövetségesei.
Sok éve már, hogy a olajmonarchiák a regionális destabilizációt használják
arra, hogy fenntartsák és/vagy megszerezzék a Közel-Kelet természeti kincseit. Ezt
az anyagi bázist egészíti ki ideológiai szükségletük. Szükségük van olyan képet
nyújtani az iszlámról, amellyel el lehet kerülni a haladó vagy forradalmi iszlám
fellobbanását és kifejlődését, mivel az saját ideológiai hegemóniájukat fenyegetné.
Szélesebb értelemben az olajmonarchiákat mindenféle olyan politikai teoretizáció
fenyegeti, amely megkérdőjelezné viszonyukat a Földünket uraló nagyhatalmakhoz:
a nacionalizmus, antiimperializmus, a különféle haladó irányzatok, kommunizmus,
a felszabadítási teológia, stb.
Ez a kettős, anyagi és ideológiai szint egyesül az imperialista hatalmak «reálpolitikájával».
Egész régiók destabilizációjának anyagi érdekét hordozza, hogy megkaparintsa a
természeti javakat, igazolja az afrikai és közel-keleti újgyarmatosító háborúkat,
a konkurensek kiszorítását, a geostratégiai területek ellenőrzése alá vételét,
a kézben tartás végett az államok balkanizálását. Ideológiai szükséglete van, hogy
elmaszkírozza a káosz valódi okát, a jelenlegi ultraliberális globalizációt.
Nem valami különleges barátság áll fenn a nyugati uralkodó osztályok, az
olajmonarchiák és/vagy a «dzsihadisták» között, hanem az anyagi és ideológiai
érdekközösségen alapuló konvergencia. Ahogyan De Gaulle aláhúzta a reálpolitika
leírását: «Az államoknak nincsenek barátaik,
csak érdekeik vannak». Ez a reálpolitika vezetett a múltban az afganisztáni
«dzsihadisták» szabadságharcos leírásához, Fabius ma pedig azt mondja: «az El Nosra jó munkát végez».
De ha leállunk az ajánlatnál, akkor nem értjük meg, miért hatásos a mostani
jelenség. Meg kell magyarázni a tényt, hogy ez az ajánlat összetalálkozott egy
«igénnyel ». Az ajánlat nem új, magunk is találkoztunk vele a népi
negyedekben 30 ével ezelőtt. Csakhogy abban az időben egyszerűen nem volt
«igény». Éltünk, szórakoztunk, küzdöttünk, szerettünk és ezeket a prédikátorokat
gyújtogatóknak láttuk. Ez az
az ok, amiért ennek a «made in France» igénynek a fejlődési folyamatára kell
fordítanunk a figyelmet. Meg kell
vonnunk a párhuzamot a népi tömegek elszegényedésével, a tömeges prekarizácóval.
A nem muzulmán családokból jövő «dzsihadista» jelöltek léte* aláhúzza, hogy ebben
a folyamatban a népi osztályok az érintettek, annak legtörékenyebb tagjait
pedig nihilista magatartásba sodorja. Szintén össze kell kötünk a
szisztematikus és intézményes rasszizmussal, amely fekete, arab és muzulmán
honfitársaink életét teszi tönkre. Számot kell vetnünk azzal, hogy a francia társadalomban
elterjedt az iszlamofób beszéd és gyakorlat, azokat relativizálják, eufemizálják,
sőt tagadják. Ennek a folyamanak együttese hat a kortárs nihilizmus megerősödéséhez.
Végül itt van a népi negyedek lakóit «lumpenproletariátusként» megvető
szemlélet, amely úgy láttatja őket, mint akik politikai gondolatokra képtelenek.
Ez vezetett a politikai szükséglet alábecsüléséhez a népi osztályokban általában
és annak a posztkoloniális emigrációban gyökerező rétegeiben különösen. Ezek a
honfitársaink vizsgálgatják a világot és próbálják megérteni azt a
történelmileg adott képsorban a rendelkezésre álló rostélyon keresztül. Csak
azt tudják megállapítani, hogy a háborúk megsokszorozódnak és azokra mindig találnak
pénzt, holott nekik azt szajkózzák, a kasszák üresek. Csak magukban
gondolkodhatnak az iraki, afganisztáni, szíriai, líbiai, elefántcsontparti,
mali, stb. úgynevezett sürgős beavatkozásokról, vagy fordítva, Izrael állam úgynevezett
sürgős támogatásáról, holott az egyetlen ENSZ-határozatot sem teljesített. Mindezek
a faktorok a többségből felháborodást váltanak ki keresve kifejeződésének
csatornáját, a szélső kisebbséget pedig nihilista irányba viszi.
Ha nem értjük meg, hogy egy fertelmes
világ vezet ilyen fertelmes aktusokhoz, magunk hozzuk létre a nihilizmus kínálata
és igénye találkozóját.
*A muzulmán hitre áttértek száma jelzi,
a dzsihadisták 20-25%-a ilyen, a szakértők szerint. Ha a videókat nézzük, tökéletes
francia-, vagy angolsággal beszélnek. Az amerikai áttértek vannak legtöbben, utána
a franciák (ford.)
Mely országok profitálnak az Iszlám Állam létéből?
Forrás:
Le Nouvel Obs
Nem
mindenki szeretné, hogy az Iszlám Állam eltünjön, sőt… vannak, akik érdekeltek is megmaradásában
2015. november 19., csütörtök
Belgium
"A társadalomnak soha nem szabad
meghátrálnia a terror előtt", mondja az FGTB (az egyik legnagyobb belga szakszervezeti
szövetség).
Jól mondja!
De akkor miért törli a következő hetekre tervezett demonstrációkat? Miért követi valószínüleg a
CSC (a másik nagy szakszervezeti tömörülés)?
Szolidárisak vagyunk a párizsi áldozatokkal, igen.
De az elkövetkező hetekre bejelentett sztrájkok és
tüntetések fefüggesztése egyoldalú társadalmi fegyverszünetet jelent. Vajon a kormány is felfüggeszti
destruktív programjait? A munkáltatók is felhagynak a támadással?
Persze, hogy nem.
Ennél is rosszabb, a kormány megpróbálja
megosztani a dolgozókat, hangulatot szít a muzulmánok, a menekültek ellen.
Ahogyan a
francia kormány, a belga is a szabadság- és demokratikus jogok korlátozásával válaszol
a terrorizmus elleni harc nevében.
Nem most nem szabad az utcákra mennünk.
Nem most nem szabad tiltakozásunkat felfüggeszteni, nyomásunkat
csökkenteni. Éppen fordítva.
2015. november 17., kedd
Eric Cantona levele
Eric Cantona levele:
Íme a bajok valódi okozói (Sarkozy, Hollande és Marine) ... Afganisztánban, Irakban, Líbiában, Csádban, Szíriában a halált és a terrort hintettük. A «demokráciát» akartuk rákényszeríteni bombákkal azokra a népekre, akit ezt nem akarták. Azokat az «értékeinket» akartuk exportálni, amelyekben magunk sem hiszünk már. Annyi szenvedést okoztunk, hogy ma mi aratjuk a kovábbi vetést.
Politikusaink háborút csinálnak ahelyett, hogy országunk súlyos problémáit oldanák meg. A munkanélküliséget, a terjedő nyomort, a kukákban keresgélő nyugdíjasok gondjait, a jövő nélküli fiatalokét. Kormányaink pedig milliárdokat költenek idegen népek és országok bombázására.
Hagyjuk abba, hogy beavatkozunk a világ dolgaiba. Se követnivaló példák nem vagyunk, se igazságosztók …
Ezek felelőtlen politikusok, akik bennünket a pusztulás felé vezetnek, ezek a piromán tűzoltók, akik a terrorizmusból profitálnak, hogy bevezessék a rendkívüli állapotot, egyikünket a másik ellen uszítva saját országunkban, azzal a kockázattal, hogy polgárháborút robbantanak ki. …
Kimondhatatlan sajnálatunk, dühünk és bánatunk ellenére ébereknek kell maradnunk, egyesülve.
Ne tévesszük el az ellenséget, ne fizettessük meg muzulmán honfitársainkkal kormányaink háborús őrületének következményeit. Piromániás tűzoltók kormányoznak bennünket, ezek a valódi felelősek azért, amit most átélünk.
Ne hagyjuk magunkat az érzelmek által elragadtatni, lássunk tisztán, hallgassunk az ÉSZRE.
Ezek a politikusok nem biztonságunkat garantálják, politikájuk a háború, amely a terrorizmust méginkább táplálja.
Íme a bajok valódi okozói (Sarkozy, Hollande és Marine) ... Afganisztánban, Irakban, Líbiában, Csádban, Szíriában a halált és a terrort hintettük. A «demokráciát» akartuk rákényszeríteni bombákkal azokra a népekre, akit ezt nem akarták. Azokat az «értékeinket» akartuk exportálni, amelyekben magunk sem hiszünk már. Annyi szenvedést okoztunk, hogy ma mi aratjuk a kovábbi vetést.
Politikusaink háborút csinálnak ahelyett, hogy országunk súlyos problémáit oldanák meg. A munkanélküliséget, a terjedő nyomort, a kukákban keresgélő nyugdíjasok gondjait, a jövő nélküli fiatalokét. Kormányaink pedig milliárdokat költenek idegen népek és országok bombázására.
Hagyjuk abba, hogy beavatkozunk a világ dolgaiba. Se követnivaló példák nem vagyunk, se igazságosztók …
Ezek felelőtlen politikusok, akik bennünket a pusztulás felé vezetnek, ezek a piromán tűzoltók, akik a terrorizmusból profitálnak, hogy bevezessék a rendkívüli állapotot, egyikünket a másik ellen uszítva saját országunkban, azzal a kockázattal, hogy polgárháborút robbantanak ki. …
Kimondhatatlan sajnálatunk, dühünk és bánatunk ellenére ébereknek kell maradnunk, egyesülve.
Ne tévesszük el az ellenséget, ne fizettessük meg muzulmán honfitársainkkal kormányaink háborús őrületének következményeit. Piromániás tűzoltók kormányoznak bennünket, ezek a valódi felelősek azért, amit most átélünk.
Ne hagyjuk magunkat az érzelmek által elragadtatni, lássunk tisztán, hallgassunk az ÉSZRE.
Ezek a politikusok nem biztonságunkat garantálják, politikájuk a háború, amely a terrorizmust méginkább táplálja.
2015. november 15., vasárnap
A sokk után a francia sajtó már a «visszavágásra» készül
"Bánat és düh" állítja a konzervatív Le Figaro, amely,
mint a baloldali Libération, különkiadást jelentett meg.
"Je suis Paris" címmel a Libération a januári támadás után skandált "Je suis
Charlie" szlogant használja.
"Ellenállunk", hangoztatja a populáris Le
Parisien/Aujourd'hui en France rendkívüli számában.
"Franciaaország háborúban áll. A totalitárius, vak, gyilkos terrorizmus ellen",
így a Le Monde.
"Ez a háború, mindenki megértette most, még csak elkezdődött",
figyelmeztet a Le Figaro.
A Libération: "a konklúziót le kell vonni annak szörnyű realizmusával:
a franciáknak ezután együtt kell élniük a terrorizmussal".
Az egység jelszava az egész sajtót uralja. "A Köztársaság a
barbársággal szemben", írja címlapján a Journal du dimanche.
Az elzászi Les Dernières Nouvelles szerint, "a valódi tét a
köztársasági értékek megerősítése". "Háborút hoztak ránk. Egységben
szembe kell fordulnuk ezzel az őrülettel", licitál a regionális Presse de
la Manche.
"Eljött az idő, hogy könyörtelenk legyünk ellenségeinkkel
szemben itthon és külföldön ", jelenti ki a szintén regionális l'Alsace.
"A brutalitás ellen csak egy elv létezik: az erőé. A vádság
ellen csak egy törvény: a hatásosság", foglalja össze a Le Figaro.
"Franciaország külpolitikája került a célkeresztbe. Párizs
elkötelezte magát a radikális iszlám elleni harcban Maliban, Irakban, légiereje
néhány hét óta a nemzetközi koalíció és Oroszország oldalán Szíriában mér rá csapásokat.
" (le Vif l’Express, Belgium)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)







