2014. május 23., péntek

Írország: demokrácia az EU-ban?




Trichet* és az EKB nem hajlandó megjelenni a parlamenti vizsgálóbizottság előtt






Május 16-án az ír parlament felállított egy vizsgálóbizottságot, amelynek fényt kellene derítenie azokra a körülményekre, amelyek között a kormány 2010 őszén «felfújta»  a bankokat és az EU követelésére bevezette a trojka (EKB, EB, IMF) által eldöntött szigorítási programot.
Németország és Franciaország kötelezték az ír kormányt a bankok «megmentésére», mivel  a német és francia bankoknak voltak leginkább kinnlevőségeik. A program ezeket a bankokat segítette, nem pedig Írországot, mint azokban az időben hirdették.
Az ír parlamenti bizottság tehát úgy döntött, hogy meghallgatja az EKB akkori elnökét, akinek megvoltak az eszközei az ír kormány térdre kényszerítésére. Az EKB kötelezhetett a drákói intézkedésekre - elutasítva a likviditás biztosítását  az ír központi bank számára. Így is történt. Az állam átvállalta a banki adósságot, amely a GDP 30 %-ára rúgott, s ennek szörnyű terhét az ír népnek kell viselnie.
A bizottság szerette volna megismerni a zsarolás részleteit, mivel levélváltások történtek Trichet és a kormányfő között. Trichet azonban kijelentette, hogy nem jelenik meg a bizottság előtt. Az EKB új elnöke, Mario Draghi saját részéről jelezte, hogy az EKB pillanatnyilag nem óhajtja közzétenni ezeket a leveleket.
Az írországi helyzet továbbra is katasztrofális. A munkanélküliség tömeges, az utolsó negyedévben még mindig 2,3 %-ot esett a GDP. A kormány handabandázása a trojka kivonulásáról hazugság. Az ír államnak a pénzpiacok felé kellett fordulnia kölcsönért, hogy az átvállalt adósságot fizetni tudja, s ennek jelentős hatását nyögi az ország.

Jean Claude Trichet az Európai Központi Bank elnöke 2003 – 2011 között, Mario Draghi előtt

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.