Egyesült Államok: Háború, politikai válság a csúcson, valamint a munkások és a fiatalok mozgósítása

 

Elemzés

„Két hónappal az iráni háború kezdete után Trump elnök egy költségesnek, mélyen népszerűtlennek bizonyult konfliktus összetett valóságával néz szembe, amelynek kimenetele továbbra is bizonytalan. (…) Trump úr jóslatai, amelyek egy viszonylag rövid konfliktust és minimális gazdasági következményeket vetítettek előre, úgy tűnik, a szeme láttára omlanak össze” (New York Times, május 3.).

Az iráni háború, amely február 28-án kezdődött, csak súlyosbította a Trump-adminisztráció szinte hivatalba lépése óta sújtott politikai válságot. A háború kezdettől fogva soha nem élvezett széles körű társadalmi támogatottságot, ellentétben Trump várakozásaival, mivel abban reménykedett, hogy eltereli a figyelmet gazdaságpolitikájának gyenge eredményeiről és az Epstein-ügyben való részvételéről. A bombázások első napján hetven városban tüntetésekre került sor országszerte, több ezer résztvevő részvételével, akik azt skandálták: „Nincs több amerikai háború a Közel-Keleten!” és „El a kezekkel Irántól!” A mainstream média sietve közölt közvélemény-kutatásokat, amelyek arra utaltak, hogy a lakosság többsége nem támogatja a háborút, és figyelmeztettek annak potenciálisan katasztrofális gazdasági következményeire. Különösen Trump választói körében népszerűtlen a háború. 2024-es szavazói közül sokan azért adták le rá a szavazatukat, mert Trump megígérte, hogy leállítja a háborúkra és külügyekre fordított pénzköltést, véget vet az elszabadult inflációnak, és helyreállítja az emberek vásárlóerejét. Az iráni bombázások annál is inkább ellentmondásban álltak ezekkel az ígéretekkel, tekintve, hogy az Egyesült Államok már most is növekvő inflációval és munkanélküliséggel néz szembe. A vámok miatti kereskedelmi háború, a tömeges elbocsátások számos ipari ágazatban és a közszolgáltatásokban, valamint az egészségügyi rendszer elleni támadások (1) számos munkavállalót és családjukat rendkívül bizonytalan helyzetbe sodortak. A háború általános elutasítása nem független a hadsereg toborzási nehézségeitől (ami arra készteti a kormányzatot, hogy fontolóra vegye a sorkatonaság esetleges visszatérését, valamint a hadseregbe való bevonulás feltételeinek és szabályainak módosítását).

A minneapolisi „fordulópont”

Mindössze egy hónappal a háború kezdete előtt a munkások és szakszervezeteik felkelése Minneapolisban az ICE ellen Trump elnökségének első vereségét okozta neki, arra kényszerítve őt, hogy kivonja bevándorlásellenes csapatait a városból (lásd előző számunkat). Minneapolis fordulóponttá vált, mert Trump Fehér Házba való visszatérése óta először az amerikai szakszervezetek elfoglalták jogos helyüket a demokrácia védelmét célzó mozgósítás középpontjában. Részt vettek az ICE elleni ellenállás megszervezésében és a bevándorló munkások védelmében. Ez a Trump számára elszenvedett kudarc szélesebb körű jelzést küldött az egész amerikai kapitalista osztálynak: legnagyobb fenyegetésük a szervezett munkásmozgalom. Ez nem jelenti azt, hogy a szervezett munkásmozgalom szunnyadt volna a „minneapolisi fordulópontig”, amint azt a mai napig tartó jelentős sztrájkmozgalmak is bizonyítják.

Amikor a háború kitört, számos szakszervezet ismét felelősséget vállalt az iráni háború elleni nyilatkozatokkal, gyakran összekapcsolva azt követeléseikkel és az Egyesült Államokban a munkások elleni támadásokkal. „A Trump-adminisztráció kiprovokálatlan támadása Irán ellen katasztrófa a munkavállalók számára világszerte. Az Egyesült Államok és Izrael támadásai már civileket öltek meg országszerte, köztük több mint nyolcvan gyermeket egy minabi lányiskolában. Az Egyesült Államok munkavállalói nem akarnak egy újabb illegális rezsimváltó háborút; az amerikai hadsereg nem dönthet arról, hogyan kormányozzák Iránt (...)” – jelentette ki az Egyesült Autómunkások (UAW) szakszervezetének három kaliforniai szervezete már február 28-án.

Március 28-án az Egyesült Államokban harmadik alkalommal került sor a „No Kings” (2) tüntetésekre. A korábbiakkal ellentétben azonban a szakszervezetek kiemelkedőbb szerepet játszottak a mozgósításban. Sokan támogatták a cselekvési napra vonatkozó felhívásokat, és jelen voltak a szervezett felvonulásokon, hordozva a követeléseket. A március 28-i tüntetések egy másik jelentős fejleménye: a nyolcmillió tüntető, akik aznap utcára vonultak, a „Trump távozzon, most!” szlogen köré tömörült. Kétségtelen, hogy a Trump távozását követelő milliók törekvései a tüntetéseken ütköztek a Demokrata Párt által létrehozott keretrendszerrel, amelyet az amerikai munkásmozgalom vezetése támogatott (ahogyan azt a cikk későbbi részében tárgyaljuk). De továbbra is jelentős, hogy a résztvevők e szlogen köré tömörültek, amely a hatalom és a kormányzás kérdését veti fel anélkül, hogy a választási arénára utalna (ha „Trumpnak most mennie kell”, az azt jelenti, hogy nem kell megvárni a ráerőltetett választási vereséget). A március 28-i tüntetéseket a május 1-jei tüntetések követték, még nagyobb számban. A mozgósítás ezen napjának számos aspektusát ki kell emelni. Hagyományosan május 1-jének az Egyesült Államokban nincs akkora jelentősége, mint a világ többi részén (az amerikai munka ünnepe szeptember 1-jén van). Ezért nem elhanyagolható, hogy a szakszervezetek, folytatva a Trump és politikája elleni egyre növekvő mozgósítást, úgy döntöttek, hogy megragadják ezt a lehetőséget. Május 1. hétköznapra esett, ami nem akadályozta meg a még nagyobb részvételt, mint március 28-án (ami szombatra esett), annak ellenére, hogy a munkavállalóknak nincs joguk sztrájkolni a kollektív szerződésekben meghatározott tárgyalási időszakokon kívül.

Turbulencia a republikánusok között 

A minneapolisi fordulópont nyilvánvalóan hatással van a csúcson lévő válságra, különösen Trump pártján belül. A Kongresszusban lévő összes republikánus képviselő most egyetlen határidőre szegezi a tekintetét: a novemberi félidős választásokra. A félidős választások (ahol a Szenátus és a Képviselőház tagjainak felét választják meg) mindig is próbatételt jelentettek a hatalmon lévő párt számára, mivel jelzik, hogy mennyire elutasították a kormányzat által végrehajtott politikákat. A 2026-os választások sem lesznek kivételek. „Trump választóinak nagy része helyteleníti a tetteit” – jelentette a CNN polgári televíziós hálózat április 14-én. Minél közelebb kerülnek a választások, annál több ellenvélemény hallatszik Trump táborán belül, és a Kongresszus számos tagja most attól tart, hogy a jelenlegi kormányzattal való kapcsolat akadályozhatja az újraválasztásukat. Az elmúlt hónapokban nem volt hiány a Republikánus Párton belüli válságot és feszültségeket illusztráló példákban. Először Kristi Noem és Pam Bondi kabinettagokat rúgták ki a minneapolisi helyzet és az Epstein-ügy kezelése miatt… Aztán mind a demokraták, mind a republikánusok felszólították J. D. Vance alelnököt, hogy a 25. alkotmánykiegészítéssel távolítsa el Trumpot a hatalomból (3). Trump MAGA („Tegyük Amerikát újra naggyá”) mozgalmának néhány kulcsfigurája az elnök nyílt ellenzőjévé vált. Egyikük, Candace Owens, április 7-én a Twitteren ezt írta Trumpról: „A 25. alkotmánykiegészítést kell alkalmazni. Ő egy népirtó őrült. A Kongresszusunknak és a hadseregünknek be kell avatkoznia. Túlléptünk az őrület határán.” Április 9-én hozzátette: „Talán itt az ideje, hogy nagypapát idősek otthonába zárjuk.” Ugyanakkor a sajtó felfedte, hogy J. D. Vance alelnök (aki többször is Trump alternatívájaként próbálta bemutatni magát a burzsoázia különböző szektorai számára) az utolsó pillanatig próbálta meggyőzni Trumpot, hogy ne indítson háborút Irán ellen: „Vance úr politikai karrierjét pontosan az olyan katonai kalandorizmus ellenzésére építette, amelyet most komolyan fontolgatnak. Az Iránnal vívott háborút »hatalmas erőforrás-elvonásnak« és »rendkívül költségesnek« nevezte” (New York Times, április 7.).

Trump és az intézmények

Képes Trump megkerülni az összes szabályt és intézményt, hogy rákényszerítse politikáját? Az elnök a közelmúltban összetűzésbe került az amerikai burzsoázia intézményeivel, amelyek állítólag a kormányzat, a Kongresszus és az igazságszolgáltatás közötti bizonyos egyensúlyon és hatalommegosztáson alapulnak.

Február 20-án az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága úgy döntött, hogy felfüggeszti a Trump által a hivatali ideje kezdete óta bevezetett vámok nagy részét. Trump szokásává vált, hogy megkerülje a Kongresszust, hogy végrehajtási rendelettel érvényesítse döntéseit, különösen a vámok kérdésében. A Legfelsőbb Bíróság bírái azonban emlékeztették őt arra, hogy az amerikai intézmények továbbra is fenntartják a hatalmi egyensúlyt a végrehajtó, a törvényhozó és az igazságszolgáltatási ágak között. „Ez a döntés súlyos vereséget jelent Mr. Trump számára, és viszonylag ritka példa arra, hogy a Bíróság korlátozza a második ciklusában az elnöki hatalom kiterjesztésére irányuló erőfeszítéseit.” Mr. Trump többször is a vámokat a programja központi elemeként mutatta be, és ez a Bíróság előtti vereség nemcsak a kereskedelmet, hanem teljes gazdaság- és külpolitikai megközelítését is érinteni fogja. (…) A Legfelsőbb Bíróság bebizonyította függetlenségét. „(…) Míg Trump vámjai nem tudták fellendíteni az amerikai feldolgozóipart vagy csökkenteni a kereskedelmi hiányt, sikeresen teremtettek új bevételi forrást a súlyosan eladósodott szövetségi kormány számára. És ennek a finanszírozási forrásnak a jövője most bizonytalan” (New York Times, február 20.).

Figyelemre méltóak Trump azon kísérletei is, hogy megkerülje a Kongresszust, és háborút indítson Irán ellen. A törvény szerint az amerikai elnököknek hatvan napjuk van katonai akciót kezdeményezni előzetes kongresszusi felhatalmazás nélkül. A február 28-án indított háború azonban elhúzódik. Május 1-jén, amikor Trumpnak kongresszusi jóváhagyást kellett volna kérnie a háború folytatásához, "a Fehér Ház pénteken a CNN-nek adott nyilatkozatában kijelentette, hogy az Irán elleni háború véget ért a két ország közötti tűzszünet miatt, ami lehetővé tenné a kormányzat számára, hogy elkerülje a kongresszusi jóváhagyás kérését" (CNN, május 1.). A Fehér Ház valójában időt próbál nyerni, mert tudja, hogy nem lesz könnyű megszerezni a háború jóváhagyását minden választott tisztviselőtől. Számos republikánus és demokrata, a háborúval szembeni ellenzése miatt, állítólag vonakodik követni Trumpot katonai kalandjában. Április 29-én Pete Hegseth hadügyminiszter egy kongresszusi meghallgatáson elítélte "a kongresszusi demokraták és egyes republikánusok felelőtlen, gyenge és defetista szavait, akik jelenleg a legnagyobb ellenfeleink". Ez a kijelentés önmagában is jól illusztrálja az amerikai burzsoázia legfelsőbb szintjein uralkodó belső válságot…

A fekete-kérdésről

Bár a Legfelsőbb Bíróság a vámok kérdésében féket vetett Trump politikájára, továbbra is az amerikai burzsoáziát kiszolgáló intézmény marad. Ezt bizonyítja a déli államok választókerületeinek újraelosztásáról szóló 2026. április 29-i ítélete. Ez a döntés lehetővé teszi számos déli állam számára, hogy újrafogalmazza választási határait oly módon, hogy az a republikánus képviselők kongresszusi megválasztását kedvezzen – ami kulcsfontosságú kérdés a novemberi félidős választások és a Trump-adminisztráció szempontjából. De ez az ítélet valójában túlmutat az egyszerű választási kérdéseken. A valóságban a Legfelsőbb Bíróság az 1965-ös szavazati jogokról szóló törvényt támadja, amelyet a fekete lakosság mozgósításával és az amerikai polgárjogi mozgalommal értek el. A déli államokban a rasszista Jim Crow-törvények alatt évtizedekig tartó szegregáció után az 1965-ös törvény garantálta a fekete amerikaiak szavazati jogát. Mivel a szavazati jogok nem voltak elegendőek ahhoz, hogy garantálják az ezekben az államokban élő fekete lakosság politikai képviseletét, a szavazati jogokról szóló törvény egy külön szakasza létrehozta a „többségi-kisebbségi körzeteket”. Ezek a választási körzetek a túlnyomórészt fekete lakosságú városokat és környékeket ölelték fel. Pontosan ezeket a „többségi-kisebbségi körzeteket” kérdőjelezi meg most a Legfelsőbb Bíróság döntése. Ahogy az Ujima Népi Haladás Pártja, egy marylandi afroamerikai munkáspárt kifejti, a Legfelsőbb Bíróság döntése visszalépést jelent a szegregációs törvények korszakába. „Tovább gyengíti a fekete lakosság már így is törékeny politikai képviseletét. Ez egy módja annak, hogy az uralkodó osztály megszilárdítsa a hatalmát, amelyről fájdalmasan tudja, hogy kicsúszik a kezükből. Elítéljük ezt a döntést, amely a fekete munkások elleni történelmi támadás része. A fekete munkásosztály politikai befolyásának korlátozása mindig is kulcsfontosságú eleme volt minden munkavállaló jogainak aláásásában.” „Tennessee állam már elfogadott egy új újraosztási rendszert, amely visszatért az 1965 előtti modellhez. Ez a döntés heves reakciókat váltott ki az afroamerikai aktivistákból, nemcsak Tennessee-ben, hanem Alabamában is.

És mi a helyzet a demokratákkal ebben az egészben?

A jelenlegi politikai válságot kihasználva a demokraták a közelgő félidős választásokat a fellendülés lehetőségének tekintik. Számíthatnak az AFL-CIO és a DSA (Amerikai Demokratikus Szocialisták, a Demokrata Párt önjelölt "baloldali szárnya") vezetésére, amelyek jelentős szerepet játszottak a Trump-ellenes ellenállási mozgalom megfékezésében és annak kizárólag a választásokra való összpontosításában. Március 28-án, miközben országszerte nyolcmillió ember vonult az utcára, hogy Trump azonnali lemondását és a háború befejezését követelje, Randi Weingarten, az Amerikai Tanárok Szövetségének elnöke a minneapolisi tüntetésen felszólalt, miután Liz Shuler (az AFL-CIO vezetője) bemutatta: "Elege van a hazugságokból? Dühös a benzin ára miatt? Szeretné, ha lenne hangja? Akkor nincsenek királyok ma és holnap szabadság. Nincsenek királyok. Változtassuk meg az országot holnap. Ma nincsenek királyok. Aztán szavazzunk novemberben. Vagyis: szavazzunk holnap. ”  Mintha semmi mást nem tehetnének, mint megvárni a félidős választásokat, és a demokratákhoz fordulni, akik nem mások, mint a republikánusok tükörképei. Őt követte Bernie Sanders, a Demokrata Párt „bal szárnyának” kiemelkedő alakja, aki az Irán elleni háborúval kapcsolatban kijelentette: „Egy olyan időszakban, amikor az amerikai nép politikailag megosztott, van egy kérdés, ami egyesít minket. A konzervatívok, a mérsékeltek és a progresszívek egy hangon szólalnak meg: »Vessük véget ennek a háborúnak.« És amerikai szenátorként egyszerűen csak el szeretném mondani, mit szándékozom tenni ez ügyben. Először is meg kell győződnünk arról, hogy a Kongresszus nem küld további 200 milliárd dollárt a háború finanszírozására.” A háború befejezésének megoldása tehát a republikánusok, a demokraták és a „baloldali demokraták” egysége lenne az amerikai kongresszusban… Sanders kényelmesen „elfelejti” megemlíteni, hogy pontosan a demokrata párti kollégái szavazták meg két hónappal korábban Trump törvényjavaslatát, amely több mint 828 milliárd dollárt különített el a katonai költségvetésre!

New York, a "szocializmus" laboratóriuma a DSA-ban

2026 első hónapjait nemcsak a Trump-adminisztráción belüli egyre növekvő politikai válság jellemezte. Ebben az időszakban lépett hivatalba Zohran Mamdani, a Demokratikus Szocialista Szövetség (DSA) tagja, New York újonnan megválasztott polgármestere. A „szocialista” jelölt ígéretei nagyon gyorsan ütköztek a „szocialista” polgármester azon elutasításával, hogy megkérdőjelezze a termelőeszközök magántulajdonát. Kampányszlogenje, a „Bérleti díjak befagyasztása” népszerűséget hozott neki, de február elején Mamdani bejelentette, hogy leállítja a CityFHEPS program bővítését. Negyvenhétezer új háztartást vettek fel ebbe a bérleti díjtámogatási programba (minden résztvevő bérlő jövedelmének 30%-át fizeti a bérleti díj egy részének fedezésére, míg a fennmaradó részt a város fedezi). A rendszert azonban túl költségesnek tartják. „Megdöbbentő látni, hogy Mamdani polgármester visszavonja ígéretét a CityFHEPS program bővítésére, amely lehetővé tenné, hogy több alacsony jövedelmű New York-i hagyja el a menhelyeket, és találjon állandó lakhatást” – mondta a Hajléktalanok Koalíciójának egyik tisztviselője. „Ez a fordulat a legszembetűnőbb példája annak a szakadéknak, amely tátong szocialista demokrata kampányának ideológiája és a burjánzó és költséges bürokrácia irányításának kemény valósága között” (New York Times, február 12.).

Február közepén Mamdani bejelentette kezdeti költségvetésének vázlatát, amelyet 127 milliárd dollárra becsülnek a közkiadások terén. Mivel azonban Mamdanit az intézmények által meghatározott keret köti (egy olyan költségvetés, amelyben a kiadások és a bevételek egyensúlyban maradnak az állam költségvetésén belül), további 5,4 milliárd dollárt kell előteremtenie. A polgármester először Kathy Hochulhoz, New York állam kormányzójához fordult, kérve, hogy emelje meg a leggazdagabb magánszemélyek és nagyvállalatok jövedelemadóját. A nő ezt elutasította. Mamdani nem volt hajlandó megtámadni ezt az elutasítást (ami minden bizonnyal összefügg azzal a ténnyel, hogy nyilvánosan támogatta Hochul újraválasztási indulását novemberben). Így New York polgármestere javasolta az ingatlanadó emelését, de végül a népszerűtlen intézkedés miatt visszakozott... mielőtt végül a közszolgáltatások csökkentése mellett döntött volna. Február végén nevezetesen 30 millió dolláros csökkentést jelentett be a könyvtári költségvetésekben. Tavaly augusztusban, amikor elődje, Eric Adams hasonló megszorításokat jelentett be, Mamdani azonnal elítélte az intézkedést: „Polgármesterként véget vetek ennek a költségvetési bohózatnak, amely évről évre bizonytalanságban tartja szeretett könyvtárainkat.” Már 2023-ban is a következőket mondta a megszorításokról: „Adams polgármester azt mondja a New York-iaknak, hogy ezek a kegyetlen költségvetési megszorítások a könyvtárakban, utakban és parkokban szükséges költségvetési intézkedések.” Három évvel később azonban szóvivője Adams logikáját védi: „A könyvtárak városunk ékkövei… de az örökölt költségvetési válság megköveteli tőlünk, hogy kormányzati megközelítést alkalmazzunk, és minden rendelkezésünkre álló eszközt felhasználjunk a költségvetés egyensúlyban tartására vonatkozó jogi kötelezettség teljesítése érdekében, beleértve a hatékonyságnövelést és a pazarlás csökkentését.”

A most megválasztott Mamdani elődei nyomdokaiba lépve biztosítja az állam politikájának folytonosságát. Mamdani által végrehajtott politikák már kérdéseket és csalódást keltenek a munkavállalók és a fiatalok körében, akik reményeiket egy olyan jelöltbe helyezték, aki látszólag a demokrata és republikánus elődei által folytatott politikával való szakítást szorgalmazta. De szó sincs arról, hogy a DSA képviselője bármilyen lépést tenne ebbe az irányba. Valójában ez pont az ellentéte annak a szakításnak, amelyet Mamdani a Politico-nak adott interjújában szorgalmaz: "Miért jön ki ilyen jól Donald Trumppal?" – "Az elnöknek és nekem sok nézeteltérésünk van, mind nyilvánosan, mind magánéletben. De egy dologban egyetértünk: a New York iránti szeretetünkben. Ez a szeretet lehetővé teszi számunkra, hogy produktív kapcsolatot ápoljunk, és tudatja a várossal, hogy nem egyszerűen fenyegetéseknek lesz kitéve, hanem éppen ellenkezőleg, ahogy az elnök mondta, minél jobban teljesít ez a város, annál boldogabb ő." "Produktív, még akkor is, ha ő egy "fasiszta"?" "Igen." És hozzátette: „Az első találkozónk során elmondtam az elnöknek, hogy csodálom Fiorello LaGuardiát [New York volt republikánus polgármesterét] és Franklin D. Rooseveltet [volt demokrata elnököt], és hogy mennyit tudott elérni LaGuardia a szövetségi kormánnyal való kapcsolatának köszönhetően, és hogy a városnak – ahhoz, hogy megbirkózzon a válság mértékével – feltétlenül együtt kellett működnie a szövetségi kormánnyal.” Ez a kijelentés Sanders korábban idézett megjegyzéseire emlékeztet…

Mi a politikai kérdés?

A március 28-án és május 1-jén az utcákon tüntető millióknak adott válasz nem lehet a Demokrata Párthoz való csatlakozás. A The Organizer, a Negyedik Internacionálé amerikai szekciójának újságja, egy május elsejei különszámban kifejtette: „A munkások nem maradhatnak politikailag a Demokrata Párthoz – egy kapitalista párthoz – kötődve, miközben megpróbálják érvényesíteni az általános sztrájk hatalmas erejét a kapitalista osztály ellen. Egy olyan mozgalom, amely az egyik nap az ICE elleni sztrájkra mozgósít, majd másnap támogatja a demokrata politikusokat, akik az ICE finanszírozása mellett szavaznak, saját céljai ellen dolgozik. Ezért kell a munkásoknak, a fiataloknak és a munkásmozgalomnak szakítania mindkét tőkepárttal. Minnesota utat mutat a munkásosztály számára, mert megmutatja, mi lehetséges.” Ez bizonyítja, hogy a munkások nem apatikusak, hogy a szakszervezetek – különösen az egyszerű tagok – képesek cselekedni, és hogy a tömeges fellépés megrázhatja a kapitalizmust, még a félelem, az elnyomás és a halál fenyegetésének légkörében is. Ennek elérése érdekében a munkásoknak a kapitalista pártoktól függetlenül kell szervezkedniük; A szakszervezeti tagoknak alulról építkező sztrájkbizottságokat kell létrehozniuk, szakszervezetek és ágazatok között kell koordinálniuk tevékenységüket, a szimbolikus tüntetések helyett tartós konfrontációra kell felkészülniük, és arra kell ösztönözniük szakszervezeteiket, hogy politikailag szakítsanak a Demokrata Párttal azáltal, hogy megalakítjuk saját politikai pártunkat: egy Munkáspártot, amely az elnyomottak szakszervezeteiben és közösségeiben, valamint szervezeteikben gyökerezik. Ezt a harcot csak egy a munkásosztálytól független politikai mozgalommal nyerhetjük meg.

Ezen a május elsején nem dédelgetünk illúziókat a félidős választásokkal kapcsolatban, ellentétben azzal, amit a Demokrata Párt politikusai el akarnak hitetni velünk. (…) Megerősítjük, hogy csak egy független munkásmozgalom győzheti le a fasiszta erőket, és vethet véget a globalizált háború felé vezető menetelésnek. Kormányok, féljetek a nép lázadásától. Le a háborúval, le a kizsákmányolással! ”  (4).

 

(1) A Medicaid és a Medicare két, a szövetségi kormány által finanszírozott program, amelyek egészségbiztosítást nyújtanak alacsony jövedelmű egyéneknek és időseknek. Az amerikaiak körülbelül kétötöde részesül ezekben. A 2025 végi „Egy nagy, gyönyörű törvényével” Trump közel 800 milliárd dollárral csökkentette e programok költségvetését a következő tíz évben. Ez végső soron közel 8 millió kedvezményezett egészségbiztosításának elvesztéséhez vezet!

(2) A „Nincsenek királyok” tüntetések egy sor tüntetés voltak, amelyekre 2025. június 14-én és október 18-án, majd 2026. március 28-án került sor, és amelyeket különféle emberi jogi és demokráciaszervezetek, valamint szakszervezetek követeltek.

(3) A 25. alkotmánykiegészítés lehetővé teszi az alelnök számára, hogy az elnöki kabinet többségének beleegyezésével alkalmatlannak nyilvánítsa az elnököt feladatainak ellátására, és megbízott elnökké váljon.

(4) Meg kell jegyezni, hogy ezt a nézőpontot nem a revizionista központ kínálja. Az Informations ouvrières című hetilapban, a ... szám alatt. A 2026. május 13-i keltezésű 909-es számban a POI konferenciát hív össze „A fekete amerikai mozgalom az imperializmus ellen” témában. Három megbeszélési témát jelentenek be, anélkül, hogy megemlítenék a Munkáspárt, vagy egy független fekete munkáspárt kérdését... és egy DSA-tisztviselőt már be is jelentettek a viták társelnökeként!

Nelly Mary

L’Internationale, 42.sz.