Ózd, 32 ezer lakos, becslések szerint 40 % roma. Az utóbbi 10 évben 16 ezer lakos hagyta el a
várost. Elhagyott lakóházak a hajdani ipar romjaival övezve. Az informális
munka virágzik, a pandémia által persze alaposan lelassulva. A legszegényebb
dolgozók - leginkább cigányok - gyűjtött élelemre, ruhákra szorulnak.
A General Electric már tavaly bezárt, delokalizálták, közel
2 ezer családot érintett. Helyén majd indul a Wellis, a beruházásból 2 és fél
milliárdot a kormány vállalt... de még nincs sehol a termelés beindulása. Most
jelentették be, hogy a Johnson Electric is elmegy, 800 dolgozóját fokozatosan elbocsátják.
Mindkét cég nagy multik tulajdona, évtizedek óta hatalmas állami támogatások
élvezői. Persze, sem a „szocialisták”, sem az ilyen-olyan „demokraták” („fiatalok”
és „koalíciósok”) még csak nem is beszélnek az elbocsátások megtiltásáról.
A magyar
acélipar két egységből áll: a Dunaferr (Dunaújváros) és az OAM (Ózd). Mind a
kettő magánkezekben van „nemzeti stratégiai iparágnak” mondott jelentősége
ellenére.
Ózdon az Acélműben
2020 óta ment a huzavona: a szakszervezet újból és újból próbálkozott az akkor
lejárt kollektív szerződés megújításával, a cégvezetés azonban nem is válaszolt,
viszont szakszervezetellenes támadásba lendül a sajtón, közleményein keresztül.
2018 óta nem mozdultak
a bérek, a 13. havi már elveszett a 2008-as válságban, a (túlórákkal együtt) bruttó
370 ezer Ft-os ágazati béreket az ózdiak messze nem érik el.
„Öreg Gyula”: „Még ha ez egy
halott város is, ha még rendes közút sem vezet ide, ha el is veszítjük a munkánkat,
tovább már nem bírjuk, muszáj lázadnunk. Bruttó 20 ezer forint emelést kerünk, ami
még az elmaradásunk behozására sem elég, az olyan sok? Cigány vagyok, látom,
hogyan élnek ideiglenes munkákból itt a „gettónegyedekben” egyik napról a másikra.
Ha elbocsátanak bennünket, ránk is ez vár. De elegünk van.”
Pedig a cégnek megy az üzlet, az
elmúlt években a profit jelentős volt. A 90-es években privatizált acélmű most a
német Max Aicher csoport tulajdonában van
amellett, hogy a magyar állam 20 %-os
részesedést vett benne - kissé borsos áron, 30 millió euróért. A munkahelyi
konfliktus alatt az állam hallgatott.
2020 júliusában
a dolgozók szervezetten, szakszervezeti keretben sztrájkbizottságot hoztak
létre, az 500 dolgozó közül 400-an aláírták a munka felfüggesztésének szándékát.
Az idő telt-múlt,
a sztrájk előkészítése megindult és ekkor hirtelen változott a helyzet: az
igazgatóság egyesével behívatta a munkásokat az irodába és egyéni szerződés
keretében módosított, béremeléssel együtt. A szakszervezetet megkerülve. A
kollektív szerződés lejárt, új nem született, a sztrájkbizottságot feloszlatták.
A helyzet jelenleg csendes.
Bev. kép: az ózdi acélmű ma
(a cikk 2020. ápr. 7-én megjelent a francia La
Tribune des Travailleurs hasábjain)
SJ
Utóirat: a „szervezetlen” ózdi munkások, munkanélküliek
és közmunkások egy csoportja saját munkásszakszervezetét akarja létrehozni.
Bejegyzések
