A fiatalok elutasítják a háború jövőjét, amelyet Macron rájuk akar kényszeríteni.
„Csak az élethez, a tanuláshoz és a jövőnknek a megépítéséhez szükséges eszközöket kérjük.”
A jövőépítés iránti vágyat megtestesítve, ez a felhívás született a múlt szombaton a következő kezdeményezés köré összehívott országos ifjúsági találkozón: „Franciaországban 2025-ben a diákok éheznek!”
Ez egy felhívás, de egyben vádirat is egy olyan társadalom ellen, amely megakadályozza a fiatalokat abban, hogy felépítsék a jövőjüket, és ami még rosszabb, lebontja azt. Ennek a társadalomnak az alapja a kizsákmányolás kapitalista rendszere, amely egyre növekvő profitot termel a spekulánsoknak és a multinacionális vállalatoknak.
Milyen áron? Azon az áron, hogy aláássa mindazt, amit évtizedek alatt a munkásosztály és a demokrácia küzdelme révén építettek fel. A kábítószerek olyan csapás, amely különösen a fiatalokat sújtja. Mindenki kínálja a saját megoldásait. De ki hagyhatja figyelmen kívül, hogy a kábítószerek a kapitalista gazdaság egyik ágává váltak, és így számolják a bruttó hazai termékben? Ki hagyhatja figyelmen kívül hatalmas hatását, amely számos kormány és pénzügyi intézmény legmagasabb szintjéig terjed? A kábítószer-probléma nem oldható meg anélkül, hogy foglalkoznánk a kiváltó okával: a kapitalizmussal.
Franciaországban jelenleg 240 000 ember „dolgozik” a kábítószer-kereskedelemben. Hogyan jutottunk el idáig? Mi történt azokkal a szakmai képesítésekkel, amelyeket a fiatalok a munkáltatók által finanszírozott állami műszaki és szakképzésen keresztül szerezhettek meg? Sokan eltűntek. Mi történt az ipari szakképzett, állandó munkahelyekkel, amelyekre kollektív szerződések vonatkoznak?
A fiatalok számára ma ez legjobb esetben is bizonytalan ("prekariátus") szerződéseket jelent... vagy akár munkanélküliséget!
Mi történt a közszféra szakképzett munkahelyeivel, amelyeket a foglalkoztatási státusz garantál?
Számuk csökken, és amikor fiatalokat alkalmaznak, lehetőleg bizonytalan szerződéssel teszik. Mi történt azokkal az oktatási lehetőségekkel, amelyek lehetővé tették a fiatalok számára, hogy ösztöndíjakhoz, diákszállásokhoz és egyetemi éttermekhez jussanak?
„A kormány számára a fiatalok számára az egyetlen út a hadsereg” – ítéli el a találkozó által elfogadott felhívást, amely ragaszkodik hozzá: „A diákok éhesek, és a követeléseik csataterén harcolnak a győzelemért.” A fiataloknak teljesen igazuk van abban, hogy követelik az élethez, a tanuláshoz, az életük felépítéséhez való jogot – olyan célokat, amelyek elválaszthatatlanok a munkások küzdelmétől, hogy újjáépítsék és visszaszerezzék mindazt, amit generációkon át megszereztek azok, akiknek csak a munkájukból élnek. Ez egy hosszú és nehéz küzdelem. Végső célja a kapitalizmus, ennek a kizsákmányolást, a pusztítást és a háborút ötvöző rendszernek a megszüntetése. De bárki, aki ambiciózus célt tűz ki maga elé, azzal kell kezdenie, hogy semmihez sem ragaszkodik – semmihez a társadalombiztosításban, semmihez a nyugdíjakban... Azzal, hogy a jogaiért küzd, a munkásosztály, szervezeteivel egyesülve, a fiatalok vágyaira is válaszol: élni, tanulni, felépíteni az életüket.
DG (Tribune de travailleurs, 518. sz.)
Bejegyzések
