2021. január 30., szombat

Pénzt vagy életet: avagy hogyan fékezik a szabadalmi jogok a világjárvány elleni küzdelmet

 


A WTO múlt héten ismét blokkolta a korona-gyógyszerek szabadalmi jogainak feloldását. A teljes déli földteke lakói számára ez azt jelenti, hogy még tovább kell várniuk az életet mentő vakcinákra. Közös baloldali választ kell erre adnunk, írja Lukas Hoffmann. A szabadalmi jogok védelmével kezdve az egész egészségügyi szektort demokratizálni kell.

„A koronaoltásnak a közjó részének kell lennie“, nyilatkozta az EU- Bizottság 2020 májusában. Háromnegyed év múlva a globális szolidaritásnak ez az ígérete az ellenétébe fordult át. A múlt hét elején a WTO-ban megbeszélést tartottak. Itt az EU, Nagy Britannia, az USA és néhány más állam ismét elutasította, hogy a korona oltóanyagok és gyógyszerek szabadalmi jogait feloldják.

Dél-Afrika és India már tavaly ősszel sürgősségi kérelmet nyújtott be a szabadalmi jogok feloldása érdekében. A szabadalmi jogok feloldása lehetővé tenné, hogy több oltóanyagot és több gyógyszert gyártsanak a korona vírus legyőzésére és ezeket igazságosan elosszák. Ezért számos állam támogatta ezt a kérelmet[1]. De a WTO-ban egyhangú döntéseket kell hozni. A globális Észak[2] blokádja hat – borzasztó következményekkel.

Ez a blokád oda vezet, hogy az emberek nagy részének a Globális Délen még sokáig várniuk kell a beoltásukra –részben 2024-ig. Addig a korona járvány számos áldozatot fog követelni és iszonyú károkat fog okozni. De honnan ered az ipari államok blokádja? Nem világos, hogy az egész világot felölelő oltási program csekély esélyeink egyike arra, hogy a világjárványt befejezzük? Az okok feltárása a blokád frakció egyik közös jegyéhez vezet: a nagy gyógyszergyárak mind a globális Nyugaton találhatók.


Szuperhősök és TRIPS-Mentességek[3] (TRIPS = A szellemi tulajdonjogok kereskedelmi vonatkozásairól szóló megállapodás)

Pfizer/Biontech, Astrazeneca és Moderna. Ezek azok a konszernek, akik eddig sokat ígérő oltóanyagokat fejlesztettek ki, illetve részt vettek ezek kifejlesztésében. Szuperhősök a világ megmentésének missziójában? Ez a benyomásunk alakul ki, amikor az aktuális hírekbe beletekintünk. A német Biontech alapítóit, Uğur Şahin-t és Özlem Türeci-t antirasszista integrációs csodaként ünneplik. Ha a kritikák hangosakká válnak, akkor az EU, Németország vagy Ausztria a „hibás”, mert túl kevés oltóanyagot biztosítottak a maguk számára – mintha a nemzeti fellépés bármit is megoldhatna.

A valódi botrányt a hősi mondák narratívái, és az oltóanyag-nacionalizmus elfedik: Az ipari országok egoizmusa és a gyógyszeripari konszernek profittörekvései megakadályozzák a világjárvány globális leküzdését. Ez a WTO Szellemi tulajdonjogokról szóló egyezményével függ össze: Agreement on Trade-Related Aspects of Intellectual Property Rights, rövidítve TRIPS.[4] (az Egyezmény hatályos, teljes szövege németül).

Az Egyezmény bevezetője magyarul:

A TANÁCS (EU) 2015/1855 HATÁROZATA (2015. október 13.) az Európai Unió nevében a legkevésbé fejlett ország tagok által benyújtott, a szellemi tulajdonjogok kereskedelmi vonatkozásairól szóló megállapodás 66. cikkének (1) bekezdése szerinti átmeneti időszaknak a gyógyszerészeti termékekre vonatkozó egyes kötelezettségek tekintetében történő meghosszabbítására és az említett megállapodás 70. cikkének (8) és (9) bekezdése szerinti kötelezettségek alóli mentesség biztosítására irányuló kérelem tekintetében a Szellemi Tulajdonjogok Kereskedelmi Vonzataival foglalkozó Tanácsban és a Kereskedelmi Világszervezet Általános Tanácsában képviselendő álláspont meghatározásáról “[5] .

A WTO ezt az Egyezményt 1994-ben hirdette ki és hajtotta végre az ezt követő években. A cél, hogy nemzeti szabadalmi jogoknak nemzetközi érvényt szerezzenek. Az Egyezmény kidolgozása és végrehajtása mögött egyik legfontosabb erő Intellectual Property Committee, egy US-amerikai lobby csoport, olyan cégekkel, mint Monsanato, Microsoft és szuperhősünk, a Pfizer.

A gyógyszeripar közösségi tudást privatizál

A TRIPS által vált lehetővé többek között, hogy gyógyszerek olcsó utánzatának– az úgynevezett Generikák – előállítását megakadályozzák. Mindez természetesen a profitmaximálás érdekében. A szabadalmi jogok védelme természetesen a gyógyszergyárak profitérdekeinek védelme. Az egész még botrányosabb. A gyógyszerek kifejlesztése ugyanis sokszor nyilvános egyetemi alapkutatások révén válik lehetővé. A korona oltóanyagok és gyógyszerek fejlesztéséhez ezen túlmenően még jelentős, milliárdos állami befektetések is járulnak. A gyógyszeripar a szabadalmi jogokkal közös tudást privatizál. Felfoghatatlan, de ez a kapitalista realitás.

Még a fent említett sürgősségi kérelem a korona gyógyszerek szerzői jogainak feloldása iránt – az un. TRIPS Waiver, - is túl nagy engedménynek tűnik. Pedig ez a mentesség csak a világjárvány idejére vonatkozna és semmit nem változatna a neokolonialista szerzői jog rendszerén. A számla egészen egyszerű: az egyik oldalon áll a pénz hihetetlen mennyiségben, a másik oldalon a korona járvány által veszélyeztetett emberi életek, szintén óriási számban. Pénzt vagy életet? Az ipari államok és a gyógyszeripari konszernek döntése már megszületett.

Kormányzati kritika nem elég

Ezért olyan fontos, hogy a társadalom baloldali része foglalkozzon ezzel a témával. Az elmúlt hónapokban sokat vitatkoztunk a koronajárvány szociális kihatásairól itt Európában. Joggal bírálják a kormányokat, a kapitalista termelés szinte teljes fenntartása miatt. Legutóbb #ZeroCovid [6]hívta fel a figyelmet egy európai szolidáris Lockdown szükségességére.

De mi nem korlátozhatjuk le politikánkat Európára vagy egyes nemzetekre. Ha mi a korona válság globális dimenzióját nem vonjuk be politikánkba, akkor nem fogunk valódi kiutat találni a világjárványból – mi csak akkor vagyunk biztonságban, ha mindenki biztonságban van. Korona-szolidaritásunknak globálisnak és nemzetközinek kell lennie. Élesen vissza kell utasítanunk azt a birodalmi, előnyökre építő életmódot, amelyhez mi a globális Nyugaton hozzászoktunk.

Oltóanyagot mindenkinek, profitot senkinek

A szerzői jogok blokádjáról szóló viták az utóbbi hetekben hangosabbakká váltak. Már korán felhívta a figyelmet a medico international, Déli partnereivel együtt arra, hogy „a szerzői jogok gyilkolnak”[7]. Létezik az európai felhívás NoProfitsInAPandemic[8] illetve a #NoCovidMonopolies[9] kampány az Orvosok határok nélkül szervezete részéről. Az orvosok azonban túlzottan a felhívásokra és a szociális médiákban kifejtett akciókra korlátozzák tevékenységüket. Ha a korona szolidaritást globálisan is komolyan akarjuk venni, akkor ki kell mennünk az utcára.

Most éppen itt alkalmas az időpont: a neoliberális válságkezelés éppen csődöt mondott, a járvány letagadásának jobboldali stratégiája is. Most itt van az idő, egy baloldali válaszra. Ez a szerzői jogok blokádja következtében különösen világossá vált. Itt van a lehetőség arra, hogy más szociális mozgalmakkal közösen lépjünk fel, pl. az egészségügyi dolgozókkal gondozókkal, akik a neoliberális kórházi finanszírozás ellen küzdenek és a társadalom részéről jelentős támogatást kapnak.

A perspektíva világos: a gyógyszeripart társadalmi tulajdonba kell venni – a korona gyógyszerek szabadalmi jogainak feloldása csak az első lépés ezen az úton. Az egész egészségügyi szektort társadalmasítani és demokratizálni kell – a kórházaktól egészen a gyógyszerek kifejlesztéséig. Ez természetesen egy hosszú harc lesz. De ha az ipari országok és a gyógyszeripar a pénz mellett döntöttek, akkor nekünk az élet oldalára kell állnunk. Talán vannak olyanok a gyógyszeriparban vagy a szabadalmi jogi hivatalokban, akik ezt hasonlóan látják és Whistleblower- ként (visszaélést feltáró személy) a korona szabadalmi jogokat nyilvánosságra hozzák?

++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++

Globális Észak – globális Dél

A GLOBÁLIS DÉL fogalma a teljes földet felölelő globális rendszerben elfoglalt hátrányos pozíciót írja le, mind társadalmi, mind politikai, mind gazdasági értelemben. Ezzel szemben a GLOBÁLIS ÉSZAK előnyökkel rendelkező, privilegizált pozíciót jelent. Ez a felosztás a gyarmatosítással és kizsákmányolással szerzett különböző tapasztalatokra utal, egyrészt a profitőrök, másrészt a kizsákmányoltak részéről. A Dél – Észak felosztás ugyan földrajzilag meghatározott, de nem kizárólagosan. Ausztrália például Németországhoz hasonlóan többségében a globális Északhoz tartozik, de mindkét országban élnek olyan emberek, akik a globális Délhez tartoznak, mint pl. az aboriginesek Ausztráliában vagy az illegalitásba kényszerített személyek. Másrészt vannak olyan országok, akik többségükben a globális Dél-hez tartoznak, mégis élnek olyanok is ezekben az államokban, akik a globális Észak privilégiumait élvezik, mint pl. Namíbia telepesei vagy a fehérek Dél-Afrikában. Ez a fogalompár kísérlet a különböző politikai pozíciók egy globális kontextusban való megnevezésére anélkül, hogy olyan értékorientált fogalmak használnánk, mint pl. „fejlett” „fejlődő” vagy éppen a „harmadik világ”.

Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó

Szerző: Lukas Hoffmann

Forrás: https://mosaik-blog.at/patente-corona-wto-impfung/ 2021. 01. 25.


[1] https://mosaik-blog.at/impfpflicht-corona-pharmaindustrie/ Kötelező koronaoltás és a gyógyszeripar

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.