Miért akkora a francia regionális választások negligálása? Milyen tanulsággal szolgál Magyarországon, ahol szintén egyre gyérebb a választási részvétel?

 

Borjúnak nevezik azokat, akik a regionális választások második fordulóján távolmaradtak, a facebookon állandóan visszatér a kifejezés. Még a baloldal baloldalán is.

Mit nem értenek “elvtársaink“? Hát vaknak és süketnek kell lenni ahhoz, hogy ne fogjuk fel, ultratöbbség utasítja el a szavazást.  

A munkások távolmaradása 75%-os, az alkalmazottaké 69%.

A 18-24 éves fiatalok 87%-a, a 24-34 évesek 82%-a nem mozdult meg.

Minden meglepetés nélkül: ott, ahol a szegénység különösen nagy, a távolmaradás rekordokat ér el.

Eképpen, a Grand Est-ben 71%-os, az Ile-de-France-ban 69,1 %-os, a Pays de Loire-ban 69,3%, a Vaux-en-Velin-ben 88,3%, Aubervilliers-ben 77,71%-os – ehhez adjuk hozzá az érvénytelen szavazatokat.

Azzal ellentétben, amit a politológusok és az újságírók szeretnek ismételgetni, se arról nincs szó, hogy hiányzik az érdek, se arról, hogy nincs politikai öntudat. Pontosan ellenkezőleg. Egy igen erős szankcióról van szó, egy utolsó ingyenes figyelmeztetésről nem csak Macronnak és LREM-jének, hanem a baloldal intézményes pártjainak is, amelyekbe a választók 1980 óta több ízben bizalmukat helyezték, de ezek a pártok csak ugyanazt a jobboldali politikát folytatták Mitterrand első mandátumától kezdve (néhány kivétellel, mint a halálbüntetés eltörlése vagy a homoszexualitás büntethetőségének kizárása).

A távolmaradás az utóbbi években rendszeresen szélesedett, de a sajtó és a politikusok minden alkalommal csak Le Penről beszéltek, s miközben csakis arról, aközben az antiszociális intézkedések megsokszorozódtak és egyenesen ide vezettek. De ezek nem számítottak «eseménynek».   

2015-ben a regionális választások első fordulójában a távolmaradás 50,09 %-os volt, 2021-ben pedig már 66,77%. 

Vasárnap 33 milliónyian nem mentek be a választási irodákba. Ez pedig érett, meggondolt távolmaradás. Egyenes következménye az egymást követő, jobb- és baloldali kormányok minden antiszociális intézkedésének, és a történelmi pártok csendjének is. Valószínűleg sokak számára nem egy nagy tragédia... a választásokat gyorsan elfelejtjük, jóváhagyjuk e választási bohózatot az elvtelen összefogási boszorkánykonyha révén.

Macronnak minden hatalma megvan az V. Köztársaság alkotmányának köszönhetően, siet tehát befejezni minden vívmányunk teljes lebontását. El kell hinnünk, hogy a nyugdíjreformtól letesz, de aztán megtudjuk, hogy júliusban újra előhúzza; a munkanélküli biztosítás reformját az Alkotmánybíróság «felfüggeszti», felfüggeszti de nem törli el.

 

Röviden: nem megyek szavazni a második körben.

A 33 millió borjú közül vagyok egy.

 

(Francoise Debreuille)

Figyelmeztető kiáltvány 6. rész

 

A 4. Internacionálé rekonstrukciójának szervezőbizottsága (CORQI) figyelmeztető kiáltványa:

a dolgozókhoz, fiatalokhoz, az egész világ munkásaktivistáihoz és mindazokhoz, akik végezni akarnak a tőkés kizsákmányolással

(2020. november 8-9-10.)

 

18/ Kína és az USA viszonyát a pandémia megjelenése előtti periódusban növekvő eszkalád  jellemzi. Ennek gyökere kapcsolatba hozható magának a kínai államnak a természetével. A Kínai Népköztársaság forradalmi folyamatban született, 1949-ben a burzsoázia hatalmát forradalom döntötte meg. Különleges tulajdonsága, hogy a burzsoázia hatlamának megdöntésétől a politikai hatalmat egy társadalmi réteg elkonfiskálta, teljes mértékben kivonva magát a dolgozó nép ellenőrzése alól: a sztálini apparátusban gyökerező bürokrácia.

Vitathatatlan, hogy ez a bürokrácia, és különösen az utóbbi évtizedekben, szisztematikusan az – 1949 óta az állami tulajdon monopóliumán álló – kínai gazdaság megnyitásán dolgozik az imperialista, főként észak-amerikai multinacionális vállalatok behatolása előtt.

Az állami tulajdon specifikus tulajdonsága megmutatkozott a kínai vezetésnek a pandémiával való szembenézésével is. Kénytelen volt mobilizálni az állami tulajdon hatalmas erőforrásait; a kínai Kommunista párt vezetése, és ez tény, néhány nap alatt kórházakat «varázsolt a földből» (az európai és észak-amerikai nagy tőkés hatalmak esetében nem így állt). De miután mozgósította ezeket a gigantikus eszközöket (ami lehetséges volt, hiszen a bürokrácia központosította az állami hatalmat, az állam maga pedig még központosította a termelőerők széles szektorainak tulajdonát), a kínai bürokrácia sietett megfizettetni a helyzet következményeit a munkásosztállyal. Nehogy a dolgozók valamiféle bátorítást lássanak arra, hogy saját területükön cselekedhessenek. Semmilyen módon nem avatkozhat be a kínai munkásosztály! Ezért vannak azok a kivételesen brutális intézkedések Hong Kong dolgozói és fiatalsága ellen, melyek megcélozták a kínai népnek nem csak ezt a részét, hanem rajta keresztül a proletariátus teljes szektorát.

Ugyanakkor ellentétben minden propaganda-diskurzussal szemben, amely Kínát a kapitalizmus új eldorádójának mutatja, a válság brutalitása Kínában 200 millió munkahely megszűnését hozta. A helyzetnek ez is egy ellentmondásos aspektusa. A kínai bürokrácia jogoktól megfosztott munkaerőt bocsát az egész világ multinacionális vállalatai számára, a termelőerők gyors, jelentős koncentrációját hozta létre (azon az áron, hogy más országokban törte le azok termelőerejét). A tényből fakad, hogy a növeli világpiactól, az amerikai pénzügyi tőkétől való függőségét. A válság érkezésekor a termelőerők tömeges destrukciója egyenesen Kínára vetődött, amelynek áruja (az előző fázistól különbözően) megvált a szíves fogadtatástól az egész világon, tehát a munkaereje se lett már megfelelő. Közvetlenül szenvedte el a világgazdaság diszlokációs hatását.

Ez a helyzet dönti el a tőkés sajtó periodikusan felmerülő kérdéseit, nevezetesen, hogy a világgazdaság  amerikai irányítását veszélyezteti-e a «kínai konkurencia».  Semmiképpen sem. A kapitalizmus utolsó szakaszába érkezte óta az imperialista hatalmak nem tolerálják a «feltörekvő» országok autonóm iparosodásának fejlődését, amelyek gazdasága csak a nemzetközi imperializmus által kontrollált munkamegosztás egy darabkája lehet. Trump és adminisztrációjának éveken át tartó erőszakos fellépése Kína ellen azt tanusítja, hogy az amerikai imperializmus számára elfogadhatatlan bármilyen gazdasági fejlődés egy olyan országban, amely – az 1949-es forradalom következményeként – a tőke kisajátításának társadalmi bázisán nyugszik. 

A tény az, hogy ma Kína a 350 - 400 millió proletárral közvetlenül érintett a világválságban. Kína az imperializmus számára alapvető stabilizáció korábbi szakaszában a túlzottan kizsákmányolt munkaerőt biztosította, a bürokratikus apparátus pedig repressziós arzenáljával uralkodott felette. Azonban ez a Kína és az USA közötti komplex egymásrautaltság ebben a stádiumban még nem rombolta le az állami tulajdonban koncentrálódó társadalmi bázist.

A válsággal szemben a kínai újraindítás beleütközik abba a ténybe, hogy a termelés fokozása a világpiac hívásán függ. A kínai gazdaság túlzottan függ a világpiactól ahhoz, hogy az újraindítást a belső fogyasztásra lehessen lényegében, pláne főként alapozni. Az export a gazdaság együttesének jelentős és elkerülhetetlen motorja. Ebben a kontextusban az imperializmus fenyegetései megsokasodtak és sokasodnak Kína ellen, ideértve a katonai fenyegetéseket is, megcélozzák a termékek, a tőke szabad mozgását, amely pillanatnyilag még megakadályozza az állami tulajdon végleges összomlását. Az imperializmus számára elviselhetetlen, hogy ezt a jelentős dimenziókkal rendelkező gazdaságot más is irányíthassa, mint maga az amerikai imperializmus szükségletei szerinti profitigény.

A IV. Internacionálé szerint világos, hogy az amerikai imperializmusnak az a célja, hogy elmenjen egészen a kínai állami tulajdon megsemmisítéséig, ahogyan a Szovjetunióval tette. Ha sikerülne neki, az nem csak a kínai proletariátusra lenne csapás, hanem az egész világéra. Ezért a IV. Internacionálé feltétel nélkül kiáll Kína védelmében az amerikai imperializmus ellen. A feltétel nélküli azt jelenti, hogy a bürokrácia felé semmilyen «feltételt» nem támaszt. A támogatásban az is benne van, hogy semmiféle, a bürokráciának történelmileg haladó missziót tulajdonító illúziónk nincs.

A kínai munkásosztály ellenállásának középpontjába a demokrácia követelése áll.  A IV. Internacionále a kínai állami tulajdon feltétlen védelmezőjeként úgy ítéli meg, hogy a legbiztosabb út az 1949-es forradalom vívmányainak őrzése érdekében az a küzdelem, amely által a munkásosztály minden komponense követeli jogát saját magának szervezésére, független szervezeteinek létrehozására. A kínai munkásosztály szerzett vívmányait (ideértve a bürokratikus államapparátussal szemben is) saját függetlenségének terepén fogja megőrizni.

A lV. Internacionálé számára a kínai dolgozó nép sorsa elválaszthatatlan a nemzetközi osztályharctól.

19/ A CORQI sürgőséggel összehívott konferenciáját az amerikai elnökválasztások másnapján tartottuk. Az amerikai imperializmus kimagasló eseménye világszinten is ez a választás.

Trump jelszava, az «America First» vezette az USA külpolitikáját. Ez a politika nem egy «világrend» felé orientálódott, hanem az amerikai hegemónia megerősítése felé fordult minden eszközzel és minden formában. E cél érdekében Trump hátat fordított egy egész sorozat nemzetközi multinacionális intézménynek, az ENSZ-nek, az IMF-nek, a WHO-nak, az ILO-nak, stb. Utóda, Biden nem fog visszafordulni – ami az USA pénzügyi tőkéje gazdasági megerősítését és kiterjesztési szándékát illeti. De az is tény, hogy választási kampánya folyamán azt mondta, hogy az USA jelenlétének erősítése érdekében cselekszik a régi «világrend» számos multilaterális intézményében abból a célból, hogy kutassa az USA legitimnek tűnő állandó kiterjeszkedését. Ahogyan Biden megpróbálja a partnerkapcsolati struktúrákat visszaállítani, belső terve alapján kooptálni és bevonni a szakszervezeti vezetőket a munkahelyek és szocális szolgáltatások letörésének elfogadtatásába az USA-ban, ugyanúgy nemzetközi területen is megújítaná szövetségét, elfedve az egész világon az imperializmus növekvő offenzíváit a dolgozók és az elnyomott népek ellen.

Bejelentette, hogy visszatér a Párizsi klímaegyezményekhez, az USA szerepét visszaállítja a NATO-ban, visszatér a Csendes-óceáni partneriátusba. A kirakatot újraaktíválja, mondta – hogy az USA Global leadership-helyzetét visszaállítsa, hogy elhárítsa "nemzetbiztonságunk elleni" támadás növekvő veszélyét.

Vajon Biden megvalósítja programját? Vagy többé-kevésbé követi Trump útját ? A választ majd később kapjuk meg, az dönti el, hogy az új elnöknek szükséges lesz-e minden eszközt felhasználnia az USA-kapitalizmus speciális érdekeinek védelmében.  

Palesztina kérdése csak egy a szóbanforgó játékban. Trump elutasított minden ún. két állam-megoldást, az amerikai nagykövetséget áthelyezte Jeruzsálembe. Kitöltetlen blankettát adott Izrael államnak a palesztin néppel szembeni növekvő támadásaihoz. Az arab államokat a cionista állam elfogadása felé lökte, és Bidennek is ez a programja. Vajon Biden előveszi a két állam úgynevezett megoldásának projektjét folytatva Gáza fojtogatásának és az izraeli telepek kiterjesztésének szponzorálását, ami valójában egyre kisebb bandusztánokat hoz létre és elűzi a palesztineket földjükről? Vagy többé-kevésbé elfogadja azt, amit Trump tett, vagy elutasítja és – mondjuk – Jeruzsálemből visszaviszi nagykövetségét Tel Avivba? Nemsokára megtudjuk.

Mindenestre és röviden, Biden az amerikai imperialista hegemóniát keresi minden szükséges módon.

 

20/ Ezen körülmények közepette a munkásmozgalom rekonstrukciójának segítése a függetlenség tengelyén kell mozogjon és a munkásosztályosztály pillanatnyi nemzetközi helyzetéből alapján. Az Átmeneti program jelszavainak relevanciája – az azonnali követelésektől kiindulva ezért, hogy a munkásosztály eljusson a hatalom megragadásához, alapvetőbb, mint valaha. Ebből következik az a szükség, hogy a munkásosztály politikai képviselete rekonstrucióján dolgozzunk.

A IV. Internacionálé helyreállítása felé haladás elválaszthatatlan annak a folyamatnak a segítésétől, melyben az áramlatok, aktivisták, csoportok, a munkásosztály tapasztalataiba ágyazódott szervezetek a földrészek különféle országaiban a független munkáspártok létrehozásának problémájához viszonyulnak. Azok az aktivisták, akik a IV. Internacionálé programja köré gyülekeztek, nem saját nézőpontjukat akarják diktálni. Testvéri párbeszédben a folyamat résztvevői akarnak lenni, közös akcióban a Comité ouvrier international pour l’Internationale ouvrière (Nemzetközi Munkásbizottság a Munkás Internacionáléért) kereteiben, ugyanakkor megőrizni függetlenségüket megnyilvánulásaikban és a IV. Internacionálé állásfoglalásai javára folytatott propagandában. A CORQI szervezetei minden más irányzat aktivistáival hozzájárulnak a COI kezdeményezte nemzetközi vizsgálódás megvalósulásához a kizsákmányolás és háborúk elleni második nemzetközi konferencia előkészítésében. A pandémiának az egész világon a munkásosztályra és a népekre mért következményekből kiindulva ez a vizsgálódás a tények alapján, ki fogja mutatni a tőkés kormányok felelősségét és azokét, akik lefeküdnek a lábaik elé.

(a hetedik rész néhány nap múlva)