2022. május 26., csütörtök

Az osztályharc nem áll le: Oroszországban tiltakozások az ukrajnai háború ellen a represszió ellenére

Miközben folytatódnak az ukrajnai háború elleni tiltakozások, sztrájkok törnek ki, a kommunista párt válsága egyre nagyobb.

Rendkívül jelentős, hogy katonák több csoportja nem volt hajlandó Ukrajnába menni. Pedig egy hivatásos számára a visszautasítás a hadseregből való azonnali és végleges elbocsátást jelenti és esetleges büntetőeljárás alá vonást.

A katonák kollektív visszautasításai között voltak: a krasznodari orosz gárda 12 tagja (márc.1.), nyolcvan tengerész egy krími ezredből, hatvanan egy pszkovi ezredből, tizenegyen a minisztérium különleges erőinek tagjai, ötvennyolcan egy kalinyingrádi ezredből (március 29.) és egy dél-oszétiai ezred nagy része (március 31.). Ezek a katonák gyakran a legszegényebb régiókból származnak, ahol az egyetlen munkáltató a hadsereg.

A háború soha nem látott válságot okozott a kommunista pártban, amelynek vezetői, magyarázza egyik tudósítónk, "nem meglepő módon védtek egy soviniszta, háborút támogató álláspontot”. A Komszomol (Kommunista Ifjúság) vezetője az egyik régióban: "A városunkban működő szervezetben kivétel nélkül minden fiatal, de néhány idősebb is és a vezetőség tagjainak kis része ellenzi a háborút, a marxista álláspontot védelmezve. Ezzel szemben az összes idősebb tag, pártfunkcionárius és szinte minden vezető támogatja a háborút”.

Szurgutban (Közép-Szibéria) ötvenhét KP-aktivista közösen adta le pártigazolványát, tiltakozva "a vezetőség népellenes és reakciós álláspontja ellen". A döntés azután született meg, hogy Nyikolaj Kolomajcev képviselő, a KP vezetője azt követelte Putyintól, hogy intenzíven bombázza az ukrán fővárost.

A munkásosztályban a háború és a Kreml hazafias propagandája nem tudta megakadályozni a sztrájkok kitörését, miközben a szankciók az élelmiszerárak 20%-os emelkedését okozták és elbocsátási hullámot.


Az egyik aktivista mondja: "Novoszibirszkben az EkoTrans hulladékgyűjtő vállalat 200 dolgozója 2022. április 19. óta sztrájkol a romló munkakörülmények miatt. Május 9-én a közgyűlés szakszervezet alapításáról döntött, és két nappal később ki is kiáltották. Május 16-án a szakszervezet a tárgyalások megkezdését javasolta.

Egy másik aktivista arról tájékoztat minket, hogy a Moszkva környéki Kolomna mozdonygyárban "a munkások most választottak új szakszervezeti vezetőséget saját társaik közül. A szakszervezet már aktívan harcol a igazgatóság önkénye ellen, mely rendőrségi módszerekkel próbálta megfélemlíteni az aktivistákat, de nem jártak sikerrel.

 

Levelezőinktől

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.