Nov.7-én, szombaton a kommunistàk az egész vilàgon megünneplik az 1917-es októberi forradalom évfordulójàt.
A link videójàn angolul énekli a Szovjetunió himnuszàt az amerikai kommunista Paul Robeson, a moszkvai 1945-ös felvonulás képeivel kísérve.
http://www.youtube. com/watch?v=OFPw5NTi1NQ&feature=related
Trockij : Az elárult forradalom (1936) (Részletek)
Államkapitalizmus?
(…) A szovjet rejtvényt megpróbálták az « államkapitalizmus » fogalmával leplezni, amelynek az az előnye, hogy senki sem tudja, mi a pontos jelentése. Elsősorban annak az esetnek a jelölésére szolgál, amikor a burzsoá állam átveszi a közlekedési eszközök és bizonyos iparágak irányítását. Az efféle intézkedések szükségessége az egyik tünete annak, hogy a kapitalizmus termelőerői meghaladják a kapitalizmust, és arra késztetik, hogy részben maga tagadja önmagát a gyakorlatban. (...)
A háború óta, és főleg a fasiszta gazdaság tapasztalatai nyomán, legtöbször az állami beavatkozás és gazdasági irányítás rendszerét nevezik „államkapitalizmusnak”. A franciák hasonló esetben egy jóval megfelelőbb fogalmat használnak: az etatizmusét. Az államkapitalizmusnak és az etatizmusnak kétségtelenül vannak közös pontjaik, de mint rendszerek inkább ellentétesek, semmint azonosak. Az államkapitalizmus a magántulajdonnak állami tulajdonnal való felváltását jelenti, és éppen ezért megőriz egyfajta radikális jelleget. Az etatizmus – Mussolini Olaszországban, akár Hitler Németországban, Rooselvelt Amerikájában, vagy Léon Blum Franciaországában – az állam beavatkozását jelenti a magántulajdon alapján, az utóbbinak megmentésére. Bármi is legyen a kormányok programja, az etatizmus elkerülhetetlenül a gyengék vállára helyezi át az erősekéről a rothadó rendszer terheit. (...) nem a termelőerők fejlesztésének szükséglete vezérli, hanem az igyekezet, hogy a magántulajdont az ellene lázadó termelőerők rovására is fenntartsa. (...) egyszóval, mélységesen reakciós.
A termelési eszközöknek az állam kezében való összpontosítását a történelemben először a proletariátus hajtotta végre társadalmi forradalom útján, nem pedig a kapitalizmus a trösztök államosítása útján. Ez a rövid elemzés elég ahhoz, hogy kimutassuk, mennyire abszurd az államkapitalizmus azonosítása a szovjet rendszerrel. Az első reakciós, a második nagy fejlődést valósít meg.
Szovjetunió társadalmi jellegének kérdését a történelem nem döntötte még el.
(...) Tegyük fel, hogy a bürokráciát egy forradalmi párt megfosztja a hatalomtól, egy olyan párt, mely rendelkezik a régi bolsevizmus összes kvalitásával, és ezenkívül az utóbbi idők nemzetközi tapasztalataival. (...) A tulajdonviszonyokat illetően nem kellene forradalmi intézkedésekhez folyamodnia. Folytatná és végigvinné a tervgazdaság tapasztalatát. A politikai forradalom útján, a bürokrácia megdöntése után a proletariátusnak igen fontos reformokat kellene végrehajtania a népgazdaságban, de nem lenne szükség új társadalmi reformra.
(...) Ha a szovjet rendszert átmenetinek vagy közbülsőnek minősítjük, akkor mellőzzük az olyan kialakult társadalmi kategóriákat, mint a kapitalizmus (beleértve az „államkapitalizmust” is) és a szocializmus. Ez a meghatározás azonban önmagában véve teljességgel elégtelen, és azt a hamis gondolatot sugallhatná, hogy a jelenlegi szovjet rendszer számára egyedül lehetséges átmenet a szocializmushoz vezet. Csakhogy semmi nem zárja ki a kapitalizmushoz való visszakanyarodás lehetőségét. A teljesebb meghatározás szükségképpen hosszadalmasabb és nehézkesebb lesz.
A Szovjetunió a kapitalizmus és szocializmus közötti átmeneti társadalom, amelyben: a) a termelőerők még nagyon is elégtelenek ahhoz, hogy az állami tulajdonnak szocialista jelleget adjanak; b) az eredeti felhalmozásnak az ínségből született hajlama a tervgazdálkodás valamennyi pórusában megmutatkozik; c) az elosztás burzsoá természetű normái alkotják a társadalmi differenciálódás alapjait; d) a gazdasági fejlődés, bár lassan megjavítja a dolgozók helyzetét, hozzájárul egy kiváltságos réteg gyors kialakulásához; e) a bürokrácia a társadalmi antagonizmusok felhasználásával a szocializmustól idegen, ellenőrizhetetlen kaszttá vált; f) a társadalmi forradalom, amelyet a kormányzó párt elárult, él még a tulajdonviszonyokban és a dolgozók tudatában; g) a felhalmozott ellentmondások fejlődése vagy a szocializmusba torkollik, vagy visszavezeti a társadalmat a kapitalizmushoz; h) a kapitalizmus felé tartó ellenforradalomnak meg kell törnie a munkások ellenállását; i) a szocializmus felé tartó munkásoknak meg kell dönteniük a bürokráciát.
2009. október 31., szombat
Világ Körüli Menet a Békéért és Erőszakmentességért
Kedves Barátok!
Már csak 21 nap és megérkezik a Világ Körüli Menet a Békéért és Erőszakmentességért nemzetközi delegációja Magyarországra!
Tarts velük, velünk Te is november 4-én 18 órától a 0. km kőtől a Sándor-palotáig a világ legnagyobb összefogása részeként egy fáklyás menetben az Erőszakmentességért és a Békéért!
Kérlek, jelezd nálam, hogy hányan jöttök!
Fáklyajegyek már kaphatók 900 Ft-os áron, ami az önkéntes delegáció támogatását is szolgálja.
Küldd tovább ezt a meghívót és a video meghívókat barátoknak, ismerősöknek e-mail-en, wiw-en stb.
Ha segítenél a szervezésben, várunk vasárnap 18 órától a BúgóCsigatanyán (VII. Rózsa u. 27.)
Jusson el mindenkihez az erőszakmentes tudatosság ezen üzenete!
Kérlek, jelezz vissza, hogy számíthatunk-e Rád!
Köszönjük!
Németh Kati
06-20-9586212
www.vilagbekemenet.hu
www.theworldmarch.org (minden napról videók)
Video meghívók terjesztésre:
http://vimeo.com/groups/eroszakmentesseg/videos/6934598
http://vimeo.com/6936113
A menet indulása Új-Zélandról: http://vimeo.com/6896681
2009. október 28., szerda
Nemzetközi információk 359.sz.
2009.okt.21.
A Dolgozók és népek Nemzetközi Egyetértése hetilapja
Tartalom:
Franciaország: a Független Munkáspárt (POI) nyilatkozata 2009.okt.17-18. «Meddig folytathatja a Sarkozy-kormány, hogy mindent tönkretesz?»
Honduras: publikációnk
— az Nemzeti Ellenállási Front okt. 15-i kommünikéje «Az ellenállás nem hátrál, nem fog hátrálni az Alkotmányozó Nemzetgyűlés követelésében!»
— Juan Barahona beszéde a hondurasi társadalombiztosítási intézetben (IHSS) «Az Alkotmányozó Nemzetgyűlés a nép joga, amiről nem mondhatunk le».
Oroszország: 2000 munkás és szakszervezete megerősíti: «Követeljük vállalatunk államosítással való megmentését!» Interjú egy munkással, a Rabocsije Izvésztyija levelezőjével.
Mexikó: 2009. okt.19. a Dolgozók Politikai Képviseletéért Bizottság nyilatkozata.
«A szakszervezeti vezetés feladata kell legyen a tüntetésben résztvett összes társadalmi és politikai szervezetet támogatásával, felszólítás az országos sztrájkra.»
Honduras
A Nemzetközi információk több számában publikálta a hondurasi eseményeket (344; 345; 346; 347; 348; 349; 350; 356; 357; 358)
«Az ellenállás nem hátrál, nem fog meghátrálni az Alkotmányozó Nemzetgyűlés követelésében!»
A Nemzeti Ellenállási Front az Amerikai Államok Szervezete (OEA) kérésére felállított bizottság utóbbi eseményei kapcsán ezt nyilatkozza:
Elvtársunk, Juan Barahona, a Front képviselője, Zelaya elnök delegációjának tagja visszavonul a dialógusból.
A puccsista küldöttség a tárgyalások előtti akadályként megpróbálta a párbeszédet megbénítani avval, hogy elutasította képviselőnk részvételét, melyet a 3.sz. egyezményben rögzítettünk. Megjegyezzük, hogy nem hátrálunk az Alkotmányos Nemzetgyűlés összehívását illető követelésünkben, mely a hondurasi nép követelése is egyben.
Tudjuk, hogy egy olyan menőverről van szó, mellyel a puccsista fél a párbeszéd kudarcára törekszik különböző ürügyekkel, így lehetőséget akarunk biztosítani Zelayának arra, hogy tetszése szerint helyettesítse küldöttünket. Eképpen Rodil Rivera Rodil ügyvéd került helyébe.
- Mindez azt jelenti, hogy a Nemzeti Ellenállási Front elhagyja a Guaymuras-párbeszédet, harcunkat az utcán folytatjuk a jún. 28. előtti követeléseink teljesítéséért, mint: «visszatérés az alkotmányos rendhez, Zelaya elnök funkciójába visszahelyezése, az Alkotmányozó Nemzetgyűlés összehívása».
- Elnökünk döntését respektálni fogjuk összes feltételeivel, ha a San José-egyezményt aláírja, teljes mértékben egyetértünk vele, hogy a puccsistáknak el kell hagyniunk funkciójukat és a köztársasági elnöki feladatkörnek helyre kell állnia.
- Figyelmeztetjük a puccsistákat, ha az elnöki hatáskört helyreállító egyezmény nem jön létre okt. 15. előtt, az Ellenállás országos szinten akciókat folytat a nov. 29-re várható választások obstruálására.
- Felhívást intézünk a népi szervezetekhez, hogy duplázzák meg erőfeszítéseiket a katonai-munkáltatói diktatúra feletti győzelemért, az alkotmányt limitáló határozatokkal szemben, a politikai foglyok szabadon bocsájtására, a cenzúra eltörlésére, a Globo, Canal 36 elektronikus és a független sajtó média szabad működése vissszaállítása érdekében.
«108 napos küzdelem után sem adja meg magát senki»
Tegucigalpa, 2009.okt.15.
«Az Alkotmány a nép joga, amiről nem mondhatunk»
Juan Barahona beszéde az IHSS, a hondurasi társadalombiztosítás intézetben
Tegucigalpa, szept.16.
A dolgozók egyesültek a néppel, velünk jöttek, az ellenállást választották. Tegnap verték őket.
Optimistának kellene érzeni magunkat a tegucigalpai gigantikus mozgósítás láttán, hiszen még a kis falvakból is olyan sokan jöttek! Ez a mozgósítás, Elvtársak, azt jelenti, hogy a hondurasi nép győzelme közeleg. Egyenesen haladunk a győzelem felé, Zelaya elnök visszatéréséhez és az Alkotmányozó Nemzetgyűlés összehívásához.
Az alkotmányhoz eleve joga van a népnek. Erről nem mondhatunk le. Ennek a jognak győznie kell.
Ez az alkotmányozás fogja megnyitni az utat a hondurasi társadalmi átalakulás felé, amiért küzdünk. Ezért a változásért harcolunk évek óta. Ma az államcsínnyel az oligarchák ellentmondásos módon felgyorsították az eseményeket a hondurasi nép társadalmi átalakulása felé.
Új hajnal felé tartunk. 81 napja kezdtük és senki sem adta meg magát, senki nem vesztette el tartását, senki nem szomorú, mindannyian céltudatosak vagyunk a közelgő győzelem miatt. Ezért nem hagyjuk abba az ellenállást, amely mellett elköteleztük magunkat jún. 28-án.
Elvtársak, népünk győzelmével megszabadulunk a neoliberális modelltől, mely elnyom bennünket, a privatizációkkal megfoszt minket az állami vagyontól. Mindent, amit elvettek, visszaszerzünk! Ismét a nép tulajdona lesz! A földek a parasztok társadalmi tulajdonába kerül!
Ebben a küzdelemben kell definiálnunk azt a rendszert, melyet akarunk. Milyen egészségügyi rendszert, milyen oktatásit akar a hondurasi nép? Ezért kell harcolnunk, Elvtársak!
Ma a közkórházakban fizetni kell a konzultációért. Receptet írnak, gyógyszert kell venni, fizetni kell a röntgenért, meg kell vásárolni a gézt, a kötést is. Ezt kell megváltoztatnunk, Elvtársak! Senki se feledje!
Az oligarchák államcsínyt hajtottak végre, mert nem változtatásokat akarnak, nem új Alkotmányt a választások után, csak szavazást! Nekünk új alkotmány kell! A választások közelegnek. Lehet, hogy meg sem tartják őket, lehet, hogy a jelölteket elutasítja a hondurasi nép és a nemzetközi közvélemény. Nem választhatunk olyat, aki a puccsista rendszer folyamatosságát képviseli! Azt hiszitek, a puccsisták demokrata elnököt adnának? Soha!
Azt akarják, hogy ez a társadalom soha ne legyen demokratikus. Burzsoá diktatúrát, oligarcha diktatúrát akarnak. Ezt választotta a Liberális párt, a Nemzeti párt és a hadsereg, azok, akik 100 évig irányították ezt az országot.
A jún. 28-i államcsíny azért zajlott le, hogy soha induljon demokratikus folyamat ebben az országban. Mert ez fenyegetné az ő érdekeiket és privilégiumaikat. Most értette meg a nép.
Folytatjuk harcunkat, hogy ezt a demokráciát megkapjuk, részvételi demokráciát, melyben a nép irányít, szabja meg saját sorsát, jövőjét, amit akar és amit nem akar.
Eddig ennek az oligarchiának alávetettek bennünket, gazdasági és politikai előjogaikat velünk szemben juttatják érvényre. Az országot kifosztották, a közszolgáltatásokból lettek milliárdosok. Ezért kell a győzelmet kivívnunk, Elvtársak, ezért kell az alkotmányunk.
Ti, Elvtársak, egyetértetek-e azzal, hogy az alkotmányt leállítsák? Az emberek azt kiáltják: nem! Akkor meg kell küzdenünk érte, meg kell védenünk azt, mert ez fogja meghozni a társadalmi változást. Ebben tudunk dönteni arról, milyen típusú államot akarunk, milyen demokráciát, milyen gazdasági modellt, milyen rendszert.
Ezért az Ellenállás harca nem áll le : most vagy soha! Most vagy soha! Most vagy soha!
Várnunk kellett arra a pillanatra, hogy a 81 napos megszakítatlan ellenállás után országos és a 18 megyében folytathassuk a harcot. De senki nem állt le! Sem a csaták, sem a rendőrség puskáival, pisztolyaival, tankjaival, könnygázbombáival nem tudtak megállítani minket. Előre megyünk azon az úton, melyen majd a nép dönt a folytatásról, egy jobb jövőről, egy új hazáról.
Azért harcolunk, hogy gyermekeinknek, akik velünk haladnak, az új generációnak új hazát nyújtsunk, olyat, mely méltó erre a névre, mely hazája lesz mindenkinek.
Franciaország
PARTI-OUVRIER-INDEPENDANT
Az országos szövetségi tanács nyilatkozata
(2009.okt.17-18.)
Meddig folytathatja a Sarkozy-kormány, hogy
mindent tönkretesz?
«A bankokat bónusz-őrülettel állítják talpra» volt a közelmúlt Le Monde címe. A bankok és spekulánsok számára a business újra folyik. A lakosság, a munkásság, a parasztság, a fiatalok, a nyugdíjasok számára:
• elbocsátások;
• a paraszti jövedelmek összeomlása;
• a kózházak és társadalombiztosítás pénzügyi fojtogatása;
• a jövedelmek vásárlóértékének szabadesése.
A dolgozók, a parasztság, a fiatalok, a nyugdíjasok tudják jól és nem hajlandók elfogadni.
A hírmagyarázók is beismerik, hogy a piac a csőd felé halad. Mégis, ha a lakosság összes rétege is elutasítja, ez a válságkormány folytatja…
Hogy lehet megérteni?
«A dolgozók elutasítják…»
Nem a dolgozók harci akarata hiányzik. Nagy sztrájkok és tüntetések zajlanak az év eleje óta. Az elbocsátások provokálta sztrájkok, a munkakörülmények súlyosbodása okozta sztrájkok. A France Télécom spontán munkabeszüntetése az öngyilkossági hullám után csakúgy, mint az okt.16-i, az ország minden részéből összgyűlt 50 ezer paraszté.
A dolgozók jogosan teszik fel a kérdést: «Ki teszi lehetővé ennek a Sarkozy-kormánynak (mely 11 %-os eredményt ért el a legutóbbi választásokon), hogy folytassa?»
Hogy válaszolni tudjunk, be kell mutatni a tényeket.
«Az elbocsátások megtiltása…»
Harc az elbocsátásosk ellen?
Egy év óta a POI javasolja az országos egységmenetet az elbocsátások megtiltásának követeléséért. Az e célból létrehozott bizottságokban részt vesz. Több konvenciót, országos találkozót tartott a POI-aktivisták, dolgozók, más irányzatok aktivistái és felelősei részvételével, a szoc. párt, a komm. párt, az antikapitalista párt, a balpárt tagjaival, mondván «A megosztáson átlépve, egyesüljünk közös menetben az elbocsátások megtiltásáért.» Az első országos összejövetelt nov. 28-ra hívtuk össze.
Ennek ellenére megállapíthatjuk, hogy a legfőbb „baloldali” pártok vezetői elutasítják az elbocsátások megtiltása terhének vállukra vételét.
«… vagy részvétel Sarkozy dialógusaiban?»
A komm. és szoc. párt vezetői elfogadják Sarkozy javaslatát az «ipari területekről folyó párbeszédet» illetően. A párbeszéd, mely Estrosi miniszter szerint: «a nagy szakszervezeti tömörülések képviselői – és rajtuk keresztül Franciaország» a «vállalati vezetőkkel (…), a pénzügyi vezetőkkel» és az állammal «új iparpolitikát, új gazdasági és szociális paktumot» hozhatnak létre.
«Új szociális paktum» a munkáltatókkal, akik elbocsátanak, a kormánnyal, mely támogatja őket és maga is tömegesen csökkenti a a közszolgáltatási munkahelyeket? «Új szociális paktum» a munkahelyek megszűnésének elkísérésére?
Ezeket a «dialógusokat», melyekbe a szakszervezeteket is be akarják vonni, Sarkozy mint a szakszervezeti vezetők számára vonzó javaslatot merte bemutatni.
Hogy lehet megérteni, hogy nem utasították azonnal vissza? Ugyancsak érthetetlen, hogy Bernard Thibault (a CGT szakszervezeti vezetője) azt nyilatkozta, mikor a Molex 283 dolgozója közül 268-ot elküldtek: «Megmentettük az ipart, de a munkahelyeket nem». A dolgozók számára az ipar megmentése semmit sem mond munkahelyek nélkül. A munkahely életbevágó!
Ha a Sarkozy-kormány, melyet senki nem támogat, folytatja, nem azért van, mivel azok, akiknek opponálniuk kellene, nem azt teszik, politikájának kísérőivé váltak?
«Hogyan lehet megakadályozni a postaprivatizációt …»
Ez a kormány milliárdok százait bocsájtotta a bankárok és spekulánsok rendelkezésére. A tőzsde újra virul. Ugyanaz a kormány pedig képes elmenni a postaprivatizáció legvégéig, és az SNCF-et (vasút) kitenni az általános versenynek.
A Posta-ügyben kétmillió honpolgár mondott nemet a privatizációra. Aztán pedig? A kormány fenntartja a törvényt. Mit lehet tenni?
Jean-Marc Ayrault, a Nemzetgyűlés szoc. elnöke népszavazási törvénytervezetet nyújtott be, azonnal elutasította a Nemzetgyűlés. Ezt nyilatkozta: «Bebizonyosodott, hogy a népszavazás lehetetlen.» Akkor? Akkor muszáj a postaprivatizációt végigvinni?
A L’Humanité arra biztat, szervezzünk aláírásgyűjtést mindenütt, kövessük a «harc új formáját». Kell-e az összes területen (pl. a nyugdíjasoknál) informális véleménykérés, mely semmi eredményt nem hoz… és szabad kezet adni a kormánynak?
Lehetetlen! Sürgős a dolog: nov. 2-án a törvénytervezet a Szenátus előtt lesz. A Roquebrun-bizottság 6 500 képviselőre támaszkodva az aláírásgyűjtés helyett a szervezőknek országos tüntetést javasolt, egységben, Párizsban, a törvényjavaslat visszavonására. Van-e más út arra, hogy a kormányt meghátrálásra késztessük?
36 ezer munkahelyet fenyeget az állami közszolgáltatások csökkentése, 20 ezret a közkórházakban… A tisztviselők jogállását megkérdőjelezve a kormány ugyanilyen elbocsátási tervek előtt nyitja meg a kaput a magánszektorban. És ugyanez privatizálási a folyamat zajlik az államigazgatásban.
«… és követelni a Balladur-Mauroy-Hortefeux ellenreform visszavonását?»
A törvénytervezettel «Franciaország területi szervezéséről», mely a Balladur-Mauroy-jelentésen alapszik (egy volt szoc. és egy volt konzervatív miniszterelnök «szent szövetségének» szimbóluma!), a Sarkozy-kormány még messzebb akar menni. Vége a a települések állampolgári jogegyenlőségének, melyet a Köztársaság garantál! Vége a megyék és az állami köztársasági intézmények egységének! A Köztársaság szétverésén keresztül a közszolgáltatások szétverése folyik minden szinten!
Minden fel akarnak osztani «hasznos Franciaországra» és «haszontalan Franciaországra», egész zónákat igazgatva kinevezett adminisztrációs tanácsokkal (magán és állami) ipari és kereskedelmi vokációval.
Mikor több mint 800, mindenféle politikai irányzatból jövő képviselő válaszolva a POI javaslatára felhívást intéz a Köztársaság egységének fenntartása érdekében, mit csinál a szocialista és kommunista vezetés? Megerősíti akaratát, hogy opponál Sarkozynek és terveinek.
Akkor hogyan értsük, hogy a szoc. és komm. párt vezette régiókban, megyékben szintén privatizálják a közszolgáltatásokat, a munkahelyeket tömegesen szüntetik meg sztrájkokhoz vezetve (mint Toulouse-ban vagy Bagnolet-ben)?
«Nem ezért tartja még mindig magát a Sarkozy-kormány?»
Időközi választásokról időközi választásokra kiderül, a távolmaradás gyakran meghaladja a 70 %-ot. Honfitásaink óriási többsége – kezdve a dolgozóktók városon és falun – úgy találja, hogy semmi értelme nincs szavazásának. A demokrácia válsága mutatkozik meg ebben, mert ez is, mint a szervezkedési szabadaság – a demokrácia elválaszthatatlan kelléke.
A POI fáradhatatlanul harcol a munkásosztály sorainak egységéért és a demokráciáért. A Független Munkáspárt semmilyen felételt nem szab a jelszó követeléséhez: az elbocsátások megtiltása. Sőt, semmi feltételt a postaprivatizációs, a területi törvény visszavonásáért folytatandó országos tüntetés megvalósítása elé.
«Ha a munkásosztály képviseletét és a demokrácia védelmét hirdető pártok kivezető utat akarnak nyitni …»
Ha ma ezek a pártok valóban akarják, úgy, ahogyan hirdetik a dolgozóknak megfelelő politikai kivezető utat, minden logika szerint ki kell állniuk:
• az elbocsátások megtiltása mellett;
• a Posta, a France Télécom, a SNCF, az EDF-GDF monopóliumának helyreállítása mellett;
• a területi reform törvénytervezete leállítása mellett.
Konstatálnunk kell, hogy nem teszik.
Hogyan érthetnénk meg azt, hogy helyeslik az Európai Unió politikáját és direktíváit?
Hogyan érthetnénk meg, hogy lemondanak mindarról, ami az összes baloldali párt jelszava kell legyen országunkban, az V. Köztársaság intézményeinek demokratikus megóvásáról?
A POI számára a lakosság megmentése követeli az antidemokratikus intézményekkel szembeni védekezést.
Az eszközök léteznek a gazdasági, politikai és szociális összeomlás megelőzéséhez. Egyszerűek, tökéletesen megvalósíthatóak. Azzal kell kezdeni, hogy el kell kobozni azt a 420 milliárd eurót, melyet a tőkések rendelkezésére bocsájtottak, össze kell kötni az elbocsátások megtiltásával és vissza kell térni a közszolgáltatások monopóliumához.
«Valódi politikai demokráciáért valódi szuverén alkotmányozó nemzetgyűlésért …»
Az összes párt, mely a dolgozókat szándékozza képviselni, köteles mozgósítani, hogy ezeket az eszközöket vessék be. Ezeknek a pártoknak a dolgozók azt üzenik jogosan: «Semmiféle támogatást Sarkozynek, az Európai Uniónak vagy a munkáltatóknak és spekulánsoknak. Csak a népet és az ifjúságot valóban védő kormány tud megfelelni ennek a várakozásnak.»
Számunkra ez a jövőkép kapcsolódik össze a valódi és autentikus demokráciával. A romokon újra kell építeni a demokrácia és intézményei épületét. Az oszthatatlan, világi Köztársaságot, a nagy francia forradalom örökségét. A legszélesebb küzdelemben az európai szabad népek szabad uniójának létrehozásáért, szakítva az Európai Unióval.
Ebben az értelemben áll ki a Független Munkáspárt a szuverén alkotmányozó nemzetgyűlés választása mellett, melyben a népképviselők autentikusan maguk határoznák meg a demokratikus intézményeket. Meghoznák azokat a sürgős intézkedéseket – újraállamosítást, a közszolgáltatások visszaállítását –, melyeket a demokráciának a nép szolgáltatában kell tennie.
Dolgozók, fiatalok! Nehéz időszakot vészeltek át a vezetők politikája következtében, melyek ahelyett, hogy a harcot választanák, a csődbe jutott rendszerrel békélnek meg...
Városi és falusi ddolgozók, fiatalok, Ti, akik soha nem hiányoztok egyetlen tüntetésen sem, hogy saját legitim jogaitokért küzdjetek, sztrájkoltok, üzemet foglaltok el …
A Független Munkáspárt meghív benneteket 2.kongresszusára Párizsba 2010.jan.22-23-24-re.
A demokrácia és a Köztársaság helyreállításáért!
Az elbocsátások megtiltásáért!
A demokratikus munkásjogok együttesének visszaszerzéséért és megvédéséért!
A legnagyobb küzdelem előttünk áll!
Csatlakozzatok a Független Munkáspárthoz!
Mexikó
Bizottság a Dolgozók Politikai Képviseletéért - 2009. okt. 19-i nyilatkozat
A több mint 300 000 dolgozó, fiatal a nemzet védelméért ezt mondja:
- Nemet az LyFC kioltására!
- Nemet az SME eltűnésére!
- ”A haza nem eladó, a hazát meg kell védeni!”
A szakszervezeti vezetés feladata legyen a sztrájkfelhívás megtétele a tüntetésben részvett összes társadalmi és politikai szervezet támogatásával.
Okt. 15. Több mint 300 000 ember vonul fel Angel de la Independenciától Zocalo de Mexicoig az elektromossági szakszervezetet (SME) és a nemzeti vállalat, az LyFC védelmében: a STUNAM, SITUAM, CNTE, INAH dolgozói, az energiatitkárság, bányászok, pilóták, az IMSS, a metró dolgozói, UNAM, IPN, UAM diákjai, értelmiségiek, stb. A tüntetés minden várakozáson felül sikerült!
“SME! SME!” és “Itt látni az SME erejét!”, ezek a jelszavak, melyek mindenünnen felhangzanak.
Nagyon pontos tartalmuk van: a mexikói nép és a nemzet nem fogadja el az államosított üzem bezárását, nem fogadja el a szakszervezet kollektív szerződésének tönkretételét. Ami a tét, az a szervezett munkásság sorsa, jogaié, vívmányaié, a nemzeti érdekeké.
A tüntetésen hatalmas a harci szellem. A tüntetés végén az emberek folytatják a demonstrációt a Madero utcában.
A tüntetést olyan pillanatban szervezték, mikor a szakszervezetek egységben léptek fel más társadalmi és politikai szervezetekkel, a Lopez Obrador (aki szintén jelen volt a «sorban» a La Jornada kifejezésével) vezette Népgazdaság, az Olaj és Szuverenitás Védelmi Mozgalmával.
Az alapvető problémák körül létrejött az egység, melyet egy transzparens világít meg jól: «Nemet az LyFC bezárására! A haza nem eladó!».
A zárómeetingen Martin Esparza, az SME főtitkára: «hatalmas mozgalom indult el ma (…). Vissza kell, hogy adják nekünk a vállalatot, a kollektív szerződést(…). Privilégiumokról beszélnek(…). A havi átlagfizetés 6 600 peso, míg a társaság igazgatójáé 240 000 (…). Mexikó is tudja működtetni ezt a vállalatot (…). Nem fogadjuk el likvidálását!».
A Bányászszakszervezet képviselője többek közt emlékeztetett a kormány megtorló intézkedéseire, melyeket azok ellen hozott, akik a kormányellenes Nemzeti Szakszervezeti Frontot hozták létre. Agustin Rodriguez, a STUNAM főtitkára, visszatért javaslatával az országos sztrájk szervezésére, melyet az egész mozgalomban Martin Esparza hangoztatott.
Egy tucat államban szintén tüntetések zajlottak az SME támogatására.
A Calderon-kormány nem hajlandó hátrálni az LyFC és SME kérdésében, melyet úgy minősít sok vezető, mint államcsínyt a munkásosztály és a nemzet ellen. A kormány jelszava: «tűnjetek el, aztán majd meglátjuk».
Az LyFC és a kollaktív szerződések tönkretételének óhaja, a 41 ezer dolgozó elbocsátása és a 25 000 nyugdíjas elleni merénylet minőségileg súlyosbítja a kormány offenzíváját: az ISSSTE szolidáris jellegű nyugdíja megszüntetése, a Pemex kotrareformja, a «Szövetség a minőségi oktatásért» a nemzeti oktatási rendszer privatizációja érdekében, szervezett erőszak ezrekkel szemben a drogkereskedelem elleni harc ürügyén, Mérida-terv, az észak-amerikai államokkal kötött szabadkereskedelmi egyezmény, mely az ipart és mezőgazdaságot rombolja le, stb.
Mindehhez hozzá kell adni a különösen súlyos 2010-es költségvetést, mely háborút üzen a dolgozó népnek.
A kormány minőségi ugrást akar tenni a barbárság politikájában. Támadja a kollektív szerződéseket és a nemzeti vállalatokat. A béreket és a munkahelyeket. Calderon szóvivői azt állítják, hogy 6 600 peso «privilegizált» fizetés jelent! Szerintük csökkenteni kell, hogy «versenyképes» legyen.
Az okt. 15-i tüntetés megmutatta, hogy az egység lehetséges, a dolgozók, szakszervezeteik, társadalmi és politikai szervezeteik, mint Lopez Obrador mozgalmában, szükséges. Ahogy egy elektromossági dolgozó mondta: «Az kell, hogy a szakszervezeti vezetés országos munkabeszüntetést hirdessen, és, hogy most, rögtön rögzítsék annak dátumát!».
A Független Politikai Képviseletért Küzdő Bizottság, melyet szervezetek, dolgozók és szakszervezeti vezetők hoztak létre, kampányt folytat a munkahelyek és -bérek védelméért. Úgy ítéli, hogy ennek a kampánynak ma az LyFC védelmére kell összpontosítania a 41 ezer elbocsátás ellen, a SME és a kollektív szerződések megőrzésére.
A bizottság erre a munkára készen áll.
Aláírások:
A Bizottság részéről:
Hernán López López, az UGOCP Chiapas állambeli vezetése tagja. Juventino Méndez Arreola, az SNTE szakközépiskolai 7.szekciója képviselője, Dolgozók Szocialista Szervezete (IV. Internacionalé). Szövetség a Szociális Tarifákért, Mexicali, B.C., Trujillo Vargas, a PRD regionális vezetője, Chiapas.
A CND-Ajusco Medio delegátusai: Zacarías Mesino Patiño, Ricardo Ortega Ortega, Sergio Andraca Patrón.CND Ajusco Medio, DF.
Informes: política_indep@gmail.com
(55) 5547 0161
Oroszország
2000 munkás és szakszervezete megerősíti:
«Követeljük vállalatunk államosítással való megmentését»
Interjú egy munkással, a Rabocsije Izvésztyija független munkásújság levelezőjével
Mi a helyzet nálatok Togliattiban az AVTOVAZ-nál (105.000 dolgozót foglalkoztató) miután az igazgatóság bejelentette a 26.700 fő elbocsátását a hivatalos ASM-szakszervezet beleegyezésével?
A «Jegyinsztvo» független szakszervezet okt.17-én gyűlést tartott. Ismét 2 ezer fő gyűlt össze (1). Itt szót kapott a Jegyinsztvo volt felelőse, ma a Duma (parlament) tagja, Anatolij Ivanov, csakúgy mint a gyári munkások, politikai szervezetek képviselői. A város különböző munkásszakszervezetetei szintén képviseltették magukat.
Az üzemi rádió napokkal előtte arra próbálta rávenni az embereket, hogy ne vegyenek részt a gyűlésen, mert hogy azt nem engedélyezték a helyi hatóságok. Okt. 17-én szombaton is behívták dolgozni a munkásokat – dupla bérért – a Lada Kalina-gépsorra.
Igen, igaz, a Nicolas Karagin vezetéséhez kötődő «sárga szakszervezet» vezetője a meeting ellen foglalt állást és arra biztatta a munkásokat, ne menjenek el erre. Ami a Kalina szerelésére vonatkozó javaslatot illeti, mindössze 200 munkás vállalkozott rá, alapjában fiatalok, akik a környező falvakból járnak be és nem tagjai a szakszervezetnek. Tény, hogy inkább gazdasági, mint politikai érdekből dolgoztak ezen a napon. Előző nap a szamarai milicia (rendőrség) letartóztatta Grigorij Isszajevet (2) és elvtársát Viktor Kotyelnikovot, akik a gyűlésre készülődtek. Kotyelnikovot gyorsan szabadon engedték, de Isszajevet csak 17-én 17 órakor, hogy megakadályozzák részvételét. Két másik aktivistát szintén letartóztattak, akik a «VAZ munkásdemokrációja» újságot terjesztették.
Ilyen körülmények között hogy zajlott le a meeting?
Határozatot fogadtunk el az Orosz Föderáció kormányához fordulva. Ebben: «Azt mondták: maradjatok nyugton, ne riasszátok el a külföldi befektetőket, felül mindent el fognak intézni. Kategorikusan ellenezzük ezt(…). A mai napon nyilatkozatot teszünk, hogy nem várjuk meg türelmesen üzemünk a bankok érdekében történő felszámolását. Követeljük vállalatunk államosítással való megmentését».
Az aug. 6-i meeting követelését megerősítettük: «Államosítás, az újraprivatizálás lehetősége nélkül, a szakszervezet munkásellenőrzésével» hozzátéve újabb követeléseket, mint a privatizált munkáslakások önkormányzati kézbe adását, a jún. óta tartó techikai munkanélküliséggel felfüggesztett 40 órás munkahéthez visszatérést.
Dominique FERRÉ
(1) 2000 dolgozó már összegyűlt a szakszervezeti meetingen aug. 6-án
(2) Grigorij Isszajev: Szamarában ismert munkásaktiva, a 80-as években a KGB letartóztatta és deportáltatta 6 évre.
Kapcsolattartás
Informations internationales
Entente internationale .des travailleurs et des peuples
87, rue du Faubourg-Saint-Denis 75010 - Paris -France
Tél : (33 1) 48 01 88 28 Fax : (33 1) 48 01 88 36 E.mail eit.ilc@fr.oleane.com
Directeur de la publication : Daniel Gluckstein - Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75010 Paris (France) - Commission paritaire n° 0713 G 82738
Edité par “Les Amis de l’Entente , 18, allée Colbert, 78470 Saint-Rémy-lès-Chevreuse
A Dolgozók és népek Nemzetközi Egyetértése hetilapja
Tartalom:
Franciaország: a Független Munkáspárt (POI) nyilatkozata 2009.okt.17-18. «Meddig folytathatja a Sarkozy-kormány, hogy mindent tönkretesz?»
Honduras: publikációnk
— az Nemzeti Ellenállási Front okt. 15-i kommünikéje «Az ellenállás nem hátrál, nem fog hátrálni az Alkotmányozó Nemzetgyűlés követelésében!»
— Juan Barahona beszéde a hondurasi társadalombiztosítási intézetben (IHSS) «Az Alkotmányozó Nemzetgyűlés a nép joga, amiről nem mondhatunk le».
Oroszország: 2000 munkás és szakszervezete megerősíti: «Követeljük vállalatunk államosítással való megmentését!» Interjú egy munkással, a Rabocsije Izvésztyija levelezőjével.
Mexikó: 2009. okt.19. a Dolgozók Politikai Képviseletéért Bizottság nyilatkozata.
«A szakszervezeti vezetés feladata kell legyen a tüntetésben résztvett összes társadalmi és politikai szervezetet támogatásával, felszólítás az országos sztrájkra.»
Honduras
A Nemzetközi információk több számában publikálta a hondurasi eseményeket (344; 345; 346; 347; 348; 349; 350; 356; 357; 358)
«Az ellenállás nem hátrál, nem fog meghátrálni az Alkotmányozó Nemzetgyűlés követelésében!»
A Nemzeti Ellenállási Front az Amerikai Államok Szervezete (OEA) kérésére felállított bizottság utóbbi eseményei kapcsán ezt nyilatkozza:
Elvtársunk, Juan Barahona, a Front képviselője, Zelaya elnök delegációjának tagja visszavonul a dialógusból.
A puccsista küldöttség a tárgyalások előtti akadályként megpróbálta a párbeszédet megbénítani avval, hogy elutasította képviselőnk részvételét, melyet a 3.sz. egyezményben rögzítettünk. Megjegyezzük, hogy nem hátrálunk az Alkotmányos Nemzetgyűlés összehívását illető követelésünkben, mely a hondurasi nép követelése is egyben.
Tudjuk, hogy egy olyan menőverről van szó, mellyel a puccsista fél a párbeszéd kudarcára törekszik különböző ürügyekkel, így lehetőséget akarunk biztosítani Zelayának arra, hogy tetszése szerint helyettesítse küldöttünket. Eképpen Rodil Rivera Rodil ügyvéd került helyébe.
- Mindez azt jelenti, hogy a Nemzeti Ellenállási Front elhagyja a Guaymuras-párbeszédet, harcunkat az utcán folytatjuk a jún. 28. előtti követeléseink teljesítéséért, mint: «visszatérés az alkotmányos rendhez, Zelaya elnök funkciójába visszahelyezése, az Alkotmányozó Nemzetgyűlés összehívása».
- Elnökünk döntését respektálni fogjuk összes feltételeivel, ha a San José-egyezményt aláírja, teljes mértékben egyetértünk vele, hogy a puccsistáknak el kell hagyniunk funkciójukat és a köztársasági elnöki feladatkörnek helyre kell állnia.
- Figyelmeztetjük a puccsistákat, ha az elnöki hatáskört helyreállító egyezmény nem jön létre okt. 15. előtt, az Ellenállás országos szinten akciókat folytat a nov. 29-re várható választások obstruálására.
- Felhívást intézünk a népi szervezetekhez, hogy duplázzák meg erőfeszítéseiket a katonai-munkáltatói diktatúra feletti győzelemért, az alkotmányt limitáló határozatokkal szemben, a politikai foglyok szabadon bocsájtására, a cenzúra eltörlésére, a Globo, Canal 36 elektronikus és a független sajtó média szabad működése vissszaállítása érdekében.
«108 napos küzdelem után sem adja meg magát senki»
Tegucigalpa, 2009.okt.15.
«Az Alkotmány a nép joga, amiről nem mondhatunk»
Juan Barahona beszéde az IHSS, a hondurasi társadalombiztosítás intézetben
Tegucigalpa, szept.16.
A dolgozók egyesültek a néppel, velünk jöttek, az ellenállást választották. Tegnap verték őket.
Optimistának kellene érzeni magunkat a tegucigalpai gigantikus mozgósítás láttán, hiszen még a kis falvakból is olyan sokan jöttek! Ez a mozgósítás, Elvtársak, azt jelenti, hogy a hondurasi nép győzelme közeleg. Egyenesen haladunk a győzelem felé, Zelaya elnök visszatéréséhez és az Alkotmányozó Nemzetgyűlés összehívásához.
Az alkotmányhoz eleve joga van a népnek. Erről nem mondhatunk le. Ennek a jognak győznie kell.
Ez az alkotmányozás fogja megnyitni az utat a hondurasi társadalmi átalakulás felé, amiért küzdünk. Ezért a változásért harcolunk évek óta. Ma az államcsínnyel az oligarchák ellentmondásos módon felgyorsították az eseményeket a hondurasi nép társadalmi átalakulása felé.
Új hajnal felé tartunk. 81 napja kezdtük és senki sem adta meg magát, senki nem vesztette el tartását, senki nem szomorú, mindannyian céltudatosak vagyunk a közelgő győzelem miatt. Ezért nem hagyjuk abba az ellenállást, amely mellett elköteleztük magunkat jún. 28-án.
Elvtársak, népünk győzelmével megszabadulunk a neoliberális modelltől, mely elnyom bennünket, a privatizációkkal megfoszt minket az állami vagyontól. Mindent, amit elvettek, visszaszerzünk! Ismét a nép tulajdona lesz! A földek a parasztok társadalmi tulajdonába kerül!
Ebben a küzdelemben kell definiálnunk azt a rendszert, melyet akarunk. Milyen egészségügyi rendszert, milyen oktatásit akar a hondurasi nép? Ezért kell harcolnunk, Elvtársak!
Ma a közkórházakban fizetni kell a konzultációért. Receptet írnak, gyógyszert kell venni, fizetni kell a röntgenért, meg kell vásárolni a gézt, a kötést is. Ezt kell megváltoztatnunk, Elvtársak! Senki se feledje!
Az oligarchák államcsínyt hajtottak végre, mert nem változtatásokat akarnak, nem új Alkotmányt a választások után, csak szavazást! Nekünk új alkotmány kell! A választások közelegnek. Lehet, hogy meg sem tartják őket, lehet, hogy a jelölteket elutasítja a hondurasi nép és a nemzetközi közvélemény. Nem választhatunk olyat, aki a puccsista rendszer folyamatosságát képviseli! Azt hiszitek, a puccsisták demokrata elnököt adnának? Soha!
Azt akarják, hogy ez a társadalom soha ne legyen demokratikus. Burzsoá diktatúrát, oligarcha diktatúrát akarnak. Ezt választotta a Liberális párt, a Nemzeti párt és a hadsereg, azok, akik 100 évig irányították ezt az országot.
A jún. 28-i államcsíny azért zajlott le, hogy soha induljon demokratikus folyamat ebben az országban. Mert ez fenyegetné az ő érdekeiket és privilégiumaikat. Most értette meg a nép.
Folytatjuk harcunkat, hogy ezt a demokráciát megkapjuk, részvételi demokráciát, melyben a nép irányít, szabja meg saját sorsát, jövőjét, amit akar és amit nem akar.
Eddig ennek az oligarchiának alávetettek bennünket, gazdasági és politikai előjogaikat velünk szemben juttatják érvényre. Az országot kifosztották, a közszolgáltatásokból lettek milliárdosok. Ezért kell a győzelmet kivívnunk, Elvtársak, ezért kell az alkotmányunk.
Ti, Elvtársak, egyetértetek-e azzal, hogy az alkotmányt leállítsák? Az emberek azt kiáltják: nem! Akkor meg kell küzdenünk érte, meg kell védenünk azt, mert ez fogja meghozni a társadalmi változást. Ebben tudunk dönteni arról, milyen típusú államot akarunk, milyen demokráciát, milyen gazdasági modellt, milyen rendszert.
Ezért az Ellenállás harca nem áll le : most vagy soha! Most vagy soha! Most vagy soha!
Várnunk kellett arra a pillanatra, hogy a 81 napos megszakítatlan ellenállás után országos és a 18 megyében folytathassuk a harcot. De senki nem állt le! Sem a csaták, sem a rendőrség puskáival, pisztolyaival, tankjaival, könnygázbombáival nem tudtak megállítani minket. Előre megyünk azon az úton, melyen majd a nép dönt a folytatásról, egy jobb jövőről, egy új hazáról.
Azért harcolunk, hogy gyermekeinknek, akik velünk haladnak, az új generációnak új hazát nyújtsunk, olyat, mely méltó erre a névre, mely hazája lesz mindenkinek.
Franciaország
PARTI-OUVRIER-INDEPENDANT
Az országos szövetségi tanács nyilatkozata
(2009.okt.17-18.)
Meddig folytathatja a Sarkozy-kormány, hogy
mindent tönkretesz?
«A bankokat bónusz-őrülettel állítják talpra» volt a közelmúlt Le Monde címe. A bankok és spekulánsok számára a business újra folyik. A lakosság, a munkásság, a parasztság, a fiatalok, a nyugdíjasok számára:
• elbocsátások;
• a paraszti jövedelmek összeomlása;
• a kózházak és társadalombiztosítás pénzügyi fojtogatása;
• a jövedelmek vásárlóértékének szabadesése.
A dolgozók, a parasztság, a fiatalok, a nyugdíjasok tudják jól és nem hajlandók elfogadni.
A hírmagyarázók is beismerik, hogy a piac a csőd felé halad. Mégis, ha a lakosság összes rétege is elutasítja, ez a válságkormány folytatja…
Hogy lehet megérteni?
«A dolgozók elutasítják…»
Nem a dolgozók harci akarata hiányzik. Nagy sztrájkok és tüntetések zajlanak az év eleje óta. Az elbocsátások provokálta sztrájkok, a munkakörülmények súlyosbodása okozta sztrájkok. A France Télécom spontán munkabeszüntetése az öngyilkossági hullám után csakúgy, mint az okt.16-i, az ország minden részéből összgyűlt 50 ezer paraszté.
A dolgozók jogosan teszik fel a kérdést: «Ki teszi lehetővé ennek a Sarkozy-kormánynak (mely 11 %-os eredményt ért el a legutóbbi választásokon), hogy folytassa?»
Hogy válaszolni tudjunk, be kell mutatni a tényeket.
«Az elbocsátások megtiltása…»
Harc az elbocsátásosk ellen?
Egy év óta a POI javasolja az országos egységmenetet az elbocsátások megtiltásának követeléséért. Az e célból létrehozott bizottságokban részt vesz. Több konvenciót, országos találkozót tartott a POI-aktivisták, dolgozók, más irányzatok aktivistái és felelősei részvételével, a szoc. párt, a komm. párt, az antikapitalista párt, a balpárt tagjaival, mondván «A megosztáson átlépve, egyesüljünk közös menetben az elbocsátások megtiltásáért.» Az első országos összejövetelt nov. 28-ra hívtuk össze.
Ennek ellenére megállapíthatjuk, hogy a legfőbb „baloldali” pártok vezetői elutasítják az elbocsátások megtiltása terhének vállukra vételét.
«… vagy részvétel Sarkozy dialógusaiban?»
A komm. és szoc. párt vezetői elfogadják Sarkozy javaslatát az «ipari területekről folyó párbeszédet» illetően. A párbeszéd, mely Estrosi miniszter szerint: «a nagy szakszervezeti tömörülések képviselői – és rajtuk keresztül Franciaország» a «vállalati vezetőkkel (…), a pénzügyi vezetőkkel» és az állammal «új iparpolitikát, új gazdasági és szociális paktumot» hozhatnak létre.
«Új szociális paktum» a munkáltatókkal, akik elbocsátanak, a kormánnyal, mely támogatja őket és maga is tömegesen csökkenti a a közszolgáltatási munkahelyeket? «Új szociális paktum» a munkahelyek megszűnésének elkísérésére?
Ezeket a «dialógusokat», melyekbe a szakszervezeteket is be akarják vonni, Sarkozy mint a szakszervezeti vezetők számára vonzó javaslatot merte bemutatni.
Hogy lehet megérteni, hogy nem utasították azonnal vissza? Ugyancsak érthetetlen, hogy Bernard Thibault (a CGT szakszervezeti vezetője) azt nyilatkozta, mikor a Molex 283 dolgozója közül 268-ot elküldtek: «Megmentettük az ipart, de a munkahelyeket nem». A dolgozók számára az ipar megmentése semmit sem mond munkahelyek nélkül. A munkahely életbevágó!
Ha a Sarkozy-kormány, melyet senki nem támogat, folytatja, nem azért van, mivel azok, akiknek opponálniuk kellene, nem azt teszik, politikájának kísérőivé váltak?
«Hogyan lehet megakadályozni a postaprivatizációt …»
Ez a kormány milliárdok százait bocsájtotta a bankárok és spekulánsok rendelkezésére. A tőzsde újra virul. Ugyanaz a kormány pedig képes elmenni a postaprivatizáció legvégéig, és az SNCF-et (vasút) kitenni az általános versenynek.
A Posta-ügyben kétmillió honpolgár mondott nemet a privatizációra. Aztán pedig? A kormány fenntartja a törvényt. Mit lehet tenni?
Jean-Marc Ayrault, a Nemzetgyűlés szoc. elnöke népszavazási törvénytervezetet nyújtott be, azonnal elutasította a Nemzetgyűlés. Ezt nyilatkozta: «Bebizonyosodott, hogy a népszavazás lehetetlen.» Akkor? Akkor muszáj a postaprivatizációt végigvinni?
A L’Humanité arra biztat, szervezzünk aláírásgyűjtést mindenütt, kövessük a «harc új formáját». Kell-e az összes területen (pl. a nyugdíjasoknál) informális véleménykérés, mely semmi eredményt nem hoz… és szabad kezet adni a kormánynak?
Lehetetlen! Sürgős a dolog: nov. 2-án a törvénytervezet a Szenátus előtt lesz. A Roquebrun-bizottság 6 500 képviselőre támaszkodva az aláírásgyűjtés helyett a szervezőknek országos tüntetést javasolt, egységben, Párizsban, a törvényjavaslat visszavonására. Van-e más út arra, hogy a kormányt meghátrálásra késztessük?
36 ezer munkahelyet fenyeget az állami közszolgáltatások csökkentése, 20 ezret a közkórházakban… A tisztviselők jogállását megkérdőjelezve a kormány ugyanilyen elbocsátási tervek előtt nyitja meg a kaput a magánszektorban. És ugyanez privatizálási a folyamat zajlik az államigazgatásban.
«… és követelni a Balladur-Mauroy-Hortefeux ellenreform visszavonását?»
A törvénytervezettel «Franciaország területi szervezéséről», mely a Balladur-Mauroy-jelentésen alapszik (egy volt szoc. és egy volt konzervatív miniszterelnök «szent szövetségének» szimbóluma!), a Sarkozy-kormány még messzebb akar menni. Vége a a települések állampolgári jogegyenlőségének, melyet a Köztársaság garantál! Vége a megyék és az állami köztársasági intézmények egységének! A Köztársaság szétverésén keresztül a közszolgáltatások szétverése folyik minden szinten!
Minden fel akarnak osztani «hasznos Franciaországra» és «haszontalan Franciaországra», egész zónákat igazgatva kinevezett adminisztrációs tanácsokkal (magán és állami) ipari és kereskedelmi vokációval.
Mikor több mint 800, mindenféle politikai irányzatból jövő képviselő válaszolva a POI javaslatára felhívást intéz a Köztársaság egységének fenntartása érdekében, mit csinál a szocialista és kommunista vezetés? Megerősíti akaratát, hogy opponál Sarkozynek és terveinek.
Akkor hogyan értsük, hogy a szoc. és komm. párt vezette régiókban, megyékben szintén privatizálják a közszolgáltatásokat, a munkahelyeket tömegesen szüntetik meg sztrájkokhoz vezetve (mint Toulouse-ban vagy Bagnolet-ben)?
«Nem ezért tartja még mindig magát a Sarkozy-kormány?»
Időközi választásokról időközi választásokra kiderül, a távolmaradás gyakran meghaladja a 70 %-ot. Honfitásaink óriási többsége – kezdve a dolgozóktók városon és falun – úgy találja, hogy semmi értelme nincs szavazásának. A demokrácia válsága mutatkozik meg ebben, mert ez is, mint a szervezkedési szabadaság – a demokrácia elválaszthatatlan kelléke.
A POI fáradhatatlanul harcol a munkásosztály sorainak egységéért és a demokráciáért. A Független Munkáspárt semmilyen felételt nem szab a jelszó követeléséhez: az elbocsátások megtiltása. Sőt, semmi feltételt a postaprivatizációs, a területi törvény visszavonásáért folytatandó országos tüntetés megvalósítása elé.
«Ha a munkásosztály képviseletét és a demokrácia védelmét hirdető pártok kivezető utat akarnak nyitni …»
Ha ma ezek a pártok valóban akarják, úgy, ahogyan hirdetik a dolgozóknak megfelelő politikai kivezető utat, minden logika szerint ki kell állniuk:
• az elbocsátások megtiltása mellett;
• a Posta, a France Télécom, a SNCF, az EDF-GDF monopóliumának helyreállítása mellett;
• a területi reform törvénytervezete leállítása mellett.
Konstatálnunk kell, hogy nem teszik.
Hogyan érthetnénk meg azt, hogy helyeslik az Európai Unió politikáját és direktíváit?
Hogyan érthetnénk meg, hogy lemondanak mindarról, ami az összes baloldali párt jelszava kell legyen országunkban, az V. Köztársaság intézményeinek demokratikus megóvásáról?
A POI számára a lakosság megmentése követeli az antidemokratikus intézményekkel szembeni védekezést.
Az eszközök léteznek a gazdasági, politikai és szociális összeomlás megelőzéséhez. Egyszerűek, tökéletesen megvalósíthatóak. Azzal kell kezdeni, hogy el kell kobozni azt a 420 milliárd eurót, melyet a tőkések rendelkezésére bocsájtottak, össze kell kötni az elbocsátások megtiltásával és vissza kell térni a közszolgáltatások monopóliumához.
«Valódi politikai demokráciáért valódi szuverén alkotmányozó nemzetgyűlésért …»
Az összes párt, mely a dolgozókat szándékozza képviselni, köteles mozgósítani, hogy ezeket az eszközöket vessék be. Ezeknek a pártoknak a dolgozók azt üzenik jogosan: «Semmiféle támogatást Sarkozynek, az Európai Uniónak vagy a munkáltatóknak és spekulánsoknak. Csak a népet és az ifjúságot valóban védő kormány tud megfelelni ennek a várakozásnak.»
Számunkra ez a jövőkép kapcsolódik össze a valódi és autentikus demokráciával. A romokon újra kell építeni a demokrácia és intézményei épületét. Az oszthatatlan, világi Köztársaságot, a nagy francia forradalom örökségét. A legszélesebb küzdelemben az európai szabad népek szabad uniójának létrehozásáért, szakítva az Európai Unióval.
Ebben az értelemben áll ki a Független Munkáspárt a szuverén alkotmányozó nemzetgyűlés választása mellett, melyben a népképviselők autentikusan maguk határoznák meg a demokratikus intézményeket. Meghoznák azokat a sürgős intézkedéseket – újraállamosítást, a közszolgáltatások visszaállítását –, melyeket a demokráciának a nép szolgáltatában kell tennie.
Dolgozók, fiatalok! Nehéz időszakot vészeltek át a vezetők politikája következtében, melyek ahelyett, hogy a harcot választanák, a csődbe jutott rendszerrel békélnek meg...
Városi és falusi ddolgozók, fiatalok, Ti, akik soha nem hiányoztok egyetlen tüntetésen sem, hogy saját legitim jogaitokért küzdjetek, sztrájkoltok, üzemet foglaltok el …
A Független Munkáspárt meghív benneteket 2.kongresszusára Párizsba 2010.jan.22-23-24-re.
A demokrácia és a Köztársaság helyreállításáért!
Az elbocsátások megtiltásáért!
A demokratikus munkásjogok együttesének visszaszerzéséért és megvédéséért!
A legnagyobb küzdelem előttünk áll!
Csatlakozzatok a Független Munkáspárthoz!
Mexikó
Bizottság a Dolgozók Politikai Képviseletéért - 2009. okt. 19-i nyilatkozat
A több mint 300 000 dolgozó, fiatal a nemzet védelméért ezt mondja:
- Nemet az LyFC kioltására!
- Nemet az SME eltűnésére!
- ”A haza nem eladó, a hazát meg kell védeni!”
A szakszervezeti vezetés feladata legyen a sztrájkfelhívás megtétele a tüntetésben részvett összes társadalmi és politikai szervezet támogatásával.
Okt. 15. Több mint 300 000 ember vonul fel Angel de la Independenciától Zocalo de Mexicoig az elektromossági szakszervezetet (SME) és a nemzeti vállalat, az LyFC védelmében: a STUNAM, SITUAM, CNTE, INAH dolgozói, az energiatitkárság, bányászok, pilóták, az IMSS, a metró dolgozói, UNAM, IPN, UAM diákjai, értelmiségiek, stb. A tüntetés minden várakozáson felül sikerült!
“SME! SME!” és “Itt látni az SME erejét!”, ezek a jelszavak, melyek mindenünnen felhangzanak.
Nagyon pontos tartalmuk van: a mexikói nép és a nemzet nem fogadja el az államosított üzem bezárását, nem fogadja el a szakszervezet kollektív szerződésének tönkretételét. Ami a tét, az a szervezett munkásság sorsa, jogaié, vívmányaié, a nemzeti érdekeké.
A tüntetésen hatalmas a harci szellem. A tüntetés végén az emberek folytatják a demonstrációt a Madero utcában.
A tüntetést olyan pillanatban szervezték, mikor a szakszervezetek egységben léptek fel más társadalmi és politikai szervezetekkel, a Lopez Obrador (aki szintén jelen volt a «sorban» a La Jornada kifejezésével) vezette Népgazdaság, az Olaj és Szuverenitás Védelmi Mozgalmával.
Az alapvető problémák körül létrejött az egység, melyet egy transzparens világít meg jól: «Nemet az LyFC bezárására! A haza nem eladó!».
A zárómeetingen Martin Esparza, az SME főtitkára: «hatalmas mozgalom indult el ma (…). Vissza kell, hogy adják nekünk a vállalatot, a kollektív szerződést(…). Privilégiumokról beszélnek(…). A havi átlagfizetés 6 600 peso, míg a társaság igazgatójáé 240 000 (…). Mexikó is tudja működtetni ezt a vállalatot (…). Nem fogadjuk el likvidálását!».
A Bányászszakszervezet képviselője többek közt emlékeztetett a kormány megtorló intézkedéseire, melyeket azok ellen hozott, akik a kormányellenes Nemzeti Szakszervezeti Frontot hozták létre. Agustin Rodriguez, a STUNAM főtitkára, visszatért javaslatával az országos sztrájk szervezésére, melyet az egész mozgalomban Martin Esparza hangoztatott.
Egy tucat államban szintén tüntetések zajlottak az SME támogatására.
A Calderon-kormány nem hajlandó hátrálni az LyFC és SME kérdésében, melyet úgy minősít sok vezető, mint államcsínyt a munkásosztály és a nemzet ellen. A kormány jelszava: «tűnjetek el, aztán majd meglátjuk».
Az LyFC és a kollaktív szerződések tönkretételének óhaja, a 41 ezer dolgozó elbocsátása és a 25 000 nyugdíjas elleni merénylet minőségileg súlyosbítja a kormány offenzíváját: az ISSSTE szolidáris jellegű nyugdíja megszüntetése, a Pemex kotrareformja, a «Szövetség a minőségi oktatásért» a nemzeti oktatási rendszer privatizációja érdekében, szervezett erőszak ezrekkel szemben a drogkereskedelem elleni harc ürügyén, Mérida-terv, az észak-amerikai államokkal kötött szabadkereskedelmi egyezmény, mely az ipart és mezőgazdaságot rombolja le, stb.
Mindehhez hozzá kell adni a különösen súlyos 2010-es költségvetést, mely háborút üzen a dolgozó népnek.
A kormány minőségi ugrást akar tenni a barbárság politikájában. Támadja a kollektív szerződéseket és a nemzeti vállalatokat. A béreket és a munkahelyeket. Calderon szóvivői azt állítják, hogy 6 600 peso «privilegizált» fizetés jelent! Szerintük csökkenteni kell, hogy «versenyképes» legyen.
Az okt. 15-i tüntetés megmutatta, hogy az egység lehetséges, a dolgozók, szakszervezeteik, társadalmi és politikai szervezeteik, mint Lopez Obrador mozgalmában, szükséges. Ahogy egy elektromossági dolgozó mondta: «Az kell, hogy a szakszervezeti vezetés országos munkabeszüntetést hirdessen, és, hogy most, rögtön rögzítsék annak dátumát!».
A Független Politikai Képviseletért Küzdő Bizottság, melyet szervezetek, dolgozók és szakszervezeti vezetők hoztak létre, kampányt folytat a munkahelyek és -bérek védelméért. Úgy ítéli, hogy ennek a kampánynak ma az LyFC védelmére kell összpontosítania a 41 ezer elbocsátás ellen, a SME és a kollektív szerződések megőrzésére.
A bizottság erre a munkára készen áll.
Aláírások:
A Bizottság részéről:
Hernán López López, az UGOCP Chiapas állambeli vezetése tagja. Juventino Méndez Arreola, az SNTE szakközépiskolai 7.szekciója képviselője, Dolgozók Szocialista Szervezete (IV. Internacionalé). Szövetség a Szociális Tarifákért, Mexicali, B.C., Trujillo Vargas, a PRD regionális vezetője, Chiapas.
A CND-Ajusco Medio delegátusai: Zacarías Mesino Patiño, Ricardo Ortega Ortega, Sergio Andraca Patrón.CND Ajusco Medio, DF.
Informes: política_indep@gmail.com
(55) 5547 0161
Oroszország
2000 munkás és szakszervezete megerősíti:
«Követeljük vállalatunk államosítással való megmentését»
Interjú egy munkással, a Rabocsije Izvésztyija független munkásújság levelezőjével
Mi a helyzet nálatok Togliattiban az AVTOVAZ-nál (105.000 dolgozót foglalkoztató) miután az igazgatóság bejelentette a 26.700 fő elbocsátását a hivatalos ASM-szakszervezet beleegyezésével?
A «Jegyinsztvo» független szakszervezet okt.17-én gyűlést tartott. Ismét 2 ezer fő gyűlt össze (1). Itt szót kapott a Jegyinsztvo volt felelőse, ma a Duma (parlament) tagja, Anatolij Ivanov, csakúgy mint a gyári munkások, politikai szervezetek képviselői. A város különböző munkásszakszervezetetei szintén képviseltették magukat.
Az üzemi rádió napokkal előtte arra próbálta rávenni az embereket, hogy ne vegyenek részt a gyűlésen, mert hogy azt nem engedélyezték a helyi hatóságok. Okt. 17-én szombaton is behívták dolgozni a munkásokat – dupla bérért – a Lada Kalina-gépsorra.
Igen, igaz, a Nicolas Karagin vezetéséhez kötődő «sárga szakszervezet» vezetője a meeting ellen foglalt állást és arra biztatta a munkásokat, ne menjenek el erre. Ami a Kalina szerelésére vonatkozó javaslatot illeti, mindössze 200 munkás vállalkozott rá, alapjában fiatalok, akik a környező falvakból járnak be és nem tagjai a szakszervezetnek. Tény, hogy inkább gazdasági, mint politikai érdekből dolgoztak ezen a napon. Előző nap a szamarai milicia (rendőrség) letartóztatta Grigorij Isszajevet (2) és elvtársát Viktor Kotyelnikovot, akik a gyűlésre készülődtek. Kotyelnikovot gyorsan szabadon engedték, de Isszajevet csak 17-én 17 órakor, hogy megakadályozzák részvételét. Két másik aktivistát szintén letartóztattak, akik a «VAZ munkásdemokrációja» újságot terjesztették.
Ilyen körülmények között hogy zajlott le a meeting?
Határozatot fogadtunk el az Orosz Föderáció kormányához fordulva. Ebben: «Azt mondták: maradjatok nyugton, ne riasszátok el a külföldi befektetőket, felül mindent el fognak intézni. Kategorikusan ellenezzük ezt(…). A mai napon nyilatkozatot teszünk, hogy nem várjuk meg türelmesen üzemünk a bankok érdekében történő felszámolását. Követeljük vállalatunk államosítással való megmentését».
Az aug. 6-i meeting követelését megerősítettük: «Államosítás, az újraprivatizálás lehetősége nélkül, a szakszervezet munkásellenőrzésével» hozzátéve újabb követeléseket, mint a privatizált munkáslakások önkormányzati kézbe adását, a jún. óta tartó techikai munkanélküliséggel felfüggesztett 40 órás munkahéthez visszatérést.
Dominique FERRÉ
(1) 2000 dolgozó már összegyűlt a szakszervezeti meetingen aug. 6-án
(2) Grigorij Isszajev: Szamarában ismert munkásaktiva, a 80-as években a KGB letartóztatta és deportáltatta 6 évre.
Kapcsolattartás
Informations internationales
Entente internationale .des travailleurs et des peuples
87, rue du Faubourg-Saint-Denis 75010 - Paris -France
Tél : (33 1) 48 01 88 28 Fax : (33 1) 48 01 88 36 E.mail eit.ilc@fr.oleane.com
Directeur de la publication : Daniel Gluckstein - Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75010 Paris (France) - Commission paritaire n° 0713 G 82738
Edité par “Les Amis de l’Entente , 18, allée Colbert, 78470 Saint-Rémy-lès-Chevreuse
2009. október 23., péntek
1956
’56-ot, a munkástanácsok forradalmát mindegyik rendszer meghamisította, a kádári csakúgy mint a rendszerváltás utáni tőkés kormányok. Mindegyik ellenforradalmat csinált belőle – egyik így, másik úgy. Ezért nem érzi a nép sajátjának, ezért nem fogadja el ünnepnapként.
’56-ban szintén volt, mint minden forradalmi eseményben (az angol, a francia forradalomtól napjainkig), lincselés, gyilkosság, bosszúállás. Ilyenkor a lerakódott szemét is felbukkan a felszínen, a volt uralkodó osztály is keresi az utat hatalma visszakaparintásához. Közel volt a munkásosztályhoz, az erőltetett iparosítás nagy számban bekényszerítette az újonnan kialakult nagyüzemekbe, a munkásosztály felszívta azt – amitől persze mindkét osztály ugyanaz maradt, ami!
Mégis, ha marxisták akarunk maradni, a történelmet egésze folyamatában kell szemlélni, ez az egész pedig politikai forradalomra mutat. A munkástanácsok nem a termelőeszközök magántulajdonát akarták, ragaszkodtak a mezőgazdaság és ipar közösségi tulajdonához. Unos-untalan, minden röplapban, minden nyilatkozatban, minden cselekedetükben ezt ismételték (ezt még az öreg Rácz se tagadja egyébként borzalmas kétkötetetésben). Politikai forradalmat hajtottak végre a valódi munkáshatalom, a nemzeti függetlenség reményében. A sztálinista bürokráciától való megszabadulás („ruszkik, haza!” és ugyanakkor barátkozások a szovjet katonákkal...) nem a szocializmustól való szakítást jelentette, ellenkezőleg: annak kiteljesedését. ’56 tragédiája abban van éppen, hogy politikai képviseletet nem sikerült létrehoznia a forradalmi munkásságnak, sem Nagy Imre, sem Kádár nem állt melléje. Arról hosszan lehetne vitatkozni, hogy milyen jövő várt volna a munkástanácsok(=szovjetek!) hatalmára, de a történelemben nincs értelme a „mi lett volna, ha..” típusú feltevéseknek...
Akkor is, ma is igaz: a mozgalom válsága csak vezetése válságát jelenti.
’56-ban szintén volt, mint minden forradalmi eseményben (az angol, a francia forradalomtól napjainkig), lincselés, gyilkosság, bosszúállás. Ilyenkor a lerakódott szemét is felbukkan a felszínen, a volt uralkodó osztály is keresi az utat hatalma visszakaparintásához. Közel volt a munkásosztályhoz, az erőltetett iparosítás nagy számban bekényszerítette az újonnan kialakult nagyüzemekbe, a munkásosztály felszívta azt – amitől persze mindkét osztály ugyanaz maradt, ami!
Mégis, ha marxisták akarunk maradni, a történelmet egésze folyamatában kell szemlélni, ez az egész pedig politikai forradalomra mutat. A munkástanácsok nem a termelőeszközök magántulajdonát akarták, ragaszkodtak a mezőgazdaság és ipar közösségi tulajdonához. Unos-untalan, minden röplapban, minden nyilatkozatban, minden cselekedetükben ezt ismételték (ezt még az öreg Rácz se tagadja egyébként borzalmas kétkötetetésben). Politikai forradalmat hajtottak végre a valódi munkáshatalom, a nemzeti függetlenség reményében. A sztálinista bürokráciától való megszabadulás („ruszkik, haza!” és ugyanakkor barátkozások a szovjet katonákkal...) nem a szocializmustól való szakítást jelentette, ellenkezőleg: annak kiteljesedését. ’56 tragédiája abban van éppen, hogy politikai képviseletet nem sikerült létrehoznia a forradalmi munkásságnak, sem Nagy Imre, sem Kádár nem állt melléje. Arról hosszan lehetne vitatkozni, hogy milyen jövő várt volna a munkástanácsok(=szovjetek!) hatalmára, de a történelemben nincs értelme a „mi lett volna, ha..” típusú feltevéseknek...
Akkor is, ma is igaz: a mozgalom válsága csak vezetése válságát jelenti.
2009. október 21., szerda
Költségvetési hiány Belgiumban
Belgiumban is megszorítások várhatók, mint mindenütt. A kormány „némi erőlködést kér a lakosságtól” már megint, a költségvetés hiányai befoltozásra. A bankoknak adott milliárdok hiányoznak, persze arról szó nincs, hogy a válságért felelősöktől is kérjenek egy kis nadrágszíjszorítást. Ehelyett a közszolgáltatásokból faragnak le, az állami tisztviselők létszámát csökkentik, a pedagógusok óraszámát növelik, közkórházak kiadásait limitálják, a közvetett adókat pedig emelik (jövedéki, dohány, diesel-olaj, stb.), ahogyan azt elvárja az Unió, az IMF, stb. A „szigorú intézkedések” még 6 évig fognak tartani, mondta a kormányfő, miközben az elkövetkező két évben 200 ezerrel nő majd a munkanélküliek száma.
Volna pedig honnan pótolni a büdzsé bevételi oldalát. A Tobin-adót ugyan kész lenne bevezetni a parlament, de attól még nagyon messze áll. Pillanatnyilag nem hajlandó még a nagy vagyonokat sem megadóztatni, pedig ez egy csomó ország megteszi, pl. Franciaország is (Brüsszel tele is van a francia „menekültekkel”) – csak a munkajövedelmeket. Pedig ez lenne a megoldás: ha csak a 86 ezer leggazdagabb családot 2 %-os adóval illetnék, 18 milliárd euróval gazdagodna évente a költségvetés elvileg, a lyuk máris be lenne foltozva.
A PTB, a Belga Munkapárt (nem különösen forradalmi) gondolatmenete a következő:
Az országban 4 millió 300 ezer család lakik (az adózás családi). 100részre osztva (10x43 ezer család), az alsó 10 réteg, a legszegényebb 430 000 családot jelenti, a 91-100 pedig a leggazdagabbat. Ennek is csak a 99–100-as felső rétegét kellene adóztatni, melybe a 2.465.957 eurótól a 8.787.143 euróig terjedő vagyonok tartoznának (saját, a család által lakott állandó lakhelyek értékét nem számítva), ez is progresszív lehetne: 2 % az alsó szeletben, 3 % a másodikon, stb. az 5 %-os maximumig.
Hát igen, nincs százféle megoldás: vagy a dolgozókat (nyugdíjasokat, munkanélkülieket is ideértve) adóztatjuk, vagy a gazdagokat.
Volna pedig honnan pótolni a büdzsé bevételi oldalát. A Tobin-adót ugyan kész lenne bevezetni a parlament, de attól még nagyon messze áll. Pillanatnyilag nem hajlandó még a nagy vagyonokat sem megadóztatni, pedig ez egy csomó ország megteszi, pl. Franciaország is (Brüsszel tele is van a francia „menekültekkel”) – csak a munkajövedelmeket. Pedig ez lenne a megoldás: ha csak a 86 ezer leggazdagabb családot 2 %-os adóval illetnék, 18 milliárd euróval gazdagodna évente a költségvetés elvileg, a lyuk máris be lenne foltozva.
A PTB, a Belga Munkapárt (nem különösen forradalmi) gondolatmenete a következő:
Az országban 4 millió 300 ezer család lakik (az adózás családi). 100részre osztva (10x43 ezer család), az alsó 10 réteg, a legszegényebb 430 000 családot jelenti, a 91-100 pedig a leggazdagabbat. Ennek is csak a 99–100-as felső rétegét kellene adóztatni, melybe a 2.465.957 eurótól a 8.787.143 euróig terjedő vagyonok tartoznának (saját, a család által lakott állandó lakhelyek értékét nem számítva), ez is progresszív lehetne: 2 % az alsó szeletben, 3 % a másodikon, stb. az 5 %-os maximumig.
Hát igen, nincs százféle megoldás: vagy a dolgozókat (nyugdíjasokat, munkanélkülieket is ideértve) adóztatjuk, vagy a gazdagokat.
2009. október 20., kedd
Nemzetközi információk 358.sz.
2009.okt.14.
A Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértésének hetilapja
Tartalom:
Oroszország: 27000 elbocsátás az AVTOVAZ orosz gépkocsiüzemben, 2010 elején 22.000-nak kell követnie. A «Jegyinsztvo» független szakszervezet gyűlésre hív. (levelezőinktől)
Románia: 800 000 sztrájkoló okt. 5-én az IMF diktátumai ellen. Interjú egy román munkásaktivával, a Dolgozók Egyenjogúsága Szövetség tagjával. «A szakszervezeti vezetőknek, akik a kormányzati intézkedéseket eddig elfogadták, most tüntetést és sztrájkot kellett szervezniük, hogy a felháborodott tömegeknek megfeleljenek» mondja.
USA: a Unity & independence újság számot ad a «Mentsétek meg oktatási rendszerünket!» konferenciáról, melyet szept. 29-én tartottak San Franciscoban az Állami Egyetemen.
Részletek Jack Gerson, az oaklandi (Kalifornia) pedagógusszövetség adminisztrációs tanácsa (OEA) tagja hozzászólásából: «Sztrájkot kell tartanunk a teljes közoktatásban». Reyes Savalza bemutatja a kaliforniai Berkeley egyetem költségvetési megszorításának néhány elemét.
Mexikó: az El Trabajo újságban közzétett felhívás «Mindnyájan egyesülünk az elektromossági szakszervezettel (SME)». «Dolgozók, szakszervezeti vezetők, az egész nemzet együtt kell kérje (…)annak újraállamosítását, ami a mexikói népé, (…) meg kell védeni jogainkat, munkánkat, bérünket!».
Szomália: cikk a Fraternitéből, az algériai Parti des travailleurs újságából, mely mérleget von a szomáliai katonai intervenció nyomán: «Szomália eltűnt».
Szerkesztőségi cikk a «Represszióellenes nemzetközi bizottság (a szakszervezeti és politikai jogok védelmében)» közlönyéből «15 év küzdelem Guadeloupe-ben az egyéni és kollektív szabadságjogok védelmében»
Honduras: a jún. 28-i államcsíny óta eltelt idő eseményei.
27000 elbocsátás az AVTOVAZ-nál
Gyűlés a «Jegyinsztvo» független szakszervezet felhívására
A «Rosztehnologia» társaság, melynek az orosz állam átadta AVTOVAZ-részvényeit, 27 ezer elbocsátást jelentett be a a 105 ezer dolgozót foglalkoztató togliatti üzemben.
Az 5000 első ember okt. 14-én kapja meg a felmondólevelet, 22 ezer pedig követi a 2010-es év elején.
A döntés a volt hivatalos szakszervezet (ASM) vezetőivel egyetértésben történt.
Szept. 28-án a «Jegyinsztvo» független szakszervezet végrehajtó bizottsága okt. 17-re összehívta a munkásokat a Kultúrpalota előtt.
Még korábban, aug. 6-án a Jegyinsztvo hívására kétezer munkás gyűlt össze, kik egyhangúlag követelték az «AVTOVAZ államosítását, annak későbbi privatizációs lehetősége kizárásával» és «a termelés munkásellenőrzését».
A bejelentés akkor történt, mikor a TAGAZ 14.000-es elbocsátást jelentett be, az Aeroflot pedig 2000-rel fenyeget.
Románia
800 000 sztrájkoló okt. 5-én az IMF diktátumai ellen
Interjú egy román munkásaktivával, a Dolgozók Egyenjogúsága Szövetség tagjával
Mi a helyzet országodban?
A kormány 200 milliárd eurós kölcsönt vett fel «a válság megoldására». A memorandumot a Nemzetközi Valutaalappal, az Európai Unióval és a Világbankkal írták alá és drámai következményekkel jár: a költségvetés csökkentése 1,1 %-kal, a tisztviselők prémiumrendszere megszüntetésével és kötelező fizetetlen szabadság bevezetésével.
A kormány azt kéri, hogy bizalmi indítványban szavazzanak a «nyugdíjreformról», mely a nyugdjkorhatárt 65 évre emeli 2030-ra (szemben a férfiak mai 63 éves és a nők 58 éves korhatárával). A munkanélküliség megduplázódott egy év alatt, az év végére valószínűleg meghaladja az egymilliót. Ezzel a helyzettel szembenézve reagált a munkásosztály.
A szakszervezeti vezetőknek, akik eddig jórészt elfogadták a kormány intézkedéseit, most tüntetést és sztrájkot kellett szervezniük, hogy a felháborodott tömegek igényének megfeleljenek. Tüntetnek a vasutasok, a tanárok, a köztisztviselők.
Évek óta első ízben ezek a szakszervezeti harcok egységet követeltek a föderációk és konföderációk között.
Mi volt a dolgozók reagálása az IMF és az EU követelte intézkedésekre?
Miután a kormány elfogadta az IMF és az EU követeléseit, a közszolgáltatási szektor szakszervezetei összegyűltek és felhívást tettek az okt. 5-i általános sztrájkra. 800 000 pedagógus, orvos és egyéb közalkalmazott vett részt benne.
Augusztusban a miniszterelnök egy tévébeszélgetésben bejelentette, hogy 10-15 ezer köztisztviselő lesz a költségvetési nyirbálások áldozata és ezt provokatív stílusban tette: «A túl sok alkalmatlannak, aki tisztviselői állást tölt be, el kell mennie.»
Az okt. 5-i sztrájk alkalmával 20 000 dolgozó, szakszervezetével együtt a bukaresti kormánypalota előtt gyűlt össze. Egyik szakszervezeti vezető, Jacob Baciu ezt mondta: «Embermilliókat üldözött el munkahelyéről a spekuláció és a kapzsiság, mely a deregularizáció és a szabadpiaci verseny ideológiáján alapuló gazdasági modell bázisa.»
Szept. 13-án és okt. 4-én a Szövetség a Dolgozók Egyenjogúságáért kezdeményezésére széleskörű gyűléseket tartottunk aktivákkal és szakszervezeti felelősökkel a problémák megbeszélésére és a dolgozók előtt álló akadályok megvitatására.
Dominique FERRÉ
USA
«Sztrájkot kell tartanunk a kaliforniai teljes közoktatásban»
Részletek a Unity & Independence cikkéből
Részletek Jack Gerson, az oaklandi (Kalifornia) pedagógusszövetség adminisztrációs tanácsa (OEA) tagja hozzászólásából az észak-kaliforniai «Mentsétek meg oktatási rendszerünket!» konferencián, s San Francisco-i Állami Egyetemen szept. 29-én és Reyes Savalza bemutatja a kaliforniai Berkeley egyetem költségvetési megszorításának néhány elemét.
Nem titok: a közoktatása lerombolása folyik.
2003 szeptemberében, mikor tanítani kezdtem az oaklandi Castlemont gimnáziumban, több mint 40 tanár dolgozott. Ebből a csapatból csak 4 tanár maradt. Az éves fluktuáció meghaladja a 40 %-ot. Akiket ez leginkább érint, a fekete és latíno diákjaink. Így lehet némi elképzelésetek a városközponti negyedek közintézményeiről (1) nem csak Oaklandban, hanem egész Kaliforniában.
A kaliforniai egyetem szept. 24-i hatalmas tüntetése reménysugarat jelent az ország közoktatásban dolgozó pedagógusai számára.
Azt igérték nekünk: «Harcolni fogunk, hogy megőrizzük, ami van». De ami van, az teljességgel elégtelen. Rendszerünkben diszkrimináció rejlik, pontosan azokkal szemben, akiknek szükségük van az oktatásra. Ami kell, az a mindenki számára hozzáférhető ingyenes és minőségi oktatás. Ezért kell harcolni.
Az OEA-ban (Oaklandi Pedagógus Szövetség) követeljük az osztályonkénti tanulólétszám csökkentését 20-ra, és 15-re ott, ahol a siker foka a legalacsonyabb, az oaklandi legrosszabb helyzetű negyedek iskoláiban.
A jelenlegi helyzet diszkriminatív: a város magasszintű intézményeinek eleve van pénze, a szülők foglalkozni tudnak a gyermekekkel, a siker szintje magasabb. Például Montclairben és Rockridgeben nagyon jó inztézmények vannnak, de Oakland egyes kerületeiben a dolgok egyre gyatrábban mennek.
7 évig Oakland állami gyámság alatt áll. Az állam az igazgatást átadta az iskolai vezetőtanácsnak, de a pénzügyi felügyeletet megőrizte magának. Az állam beavatkozott, mert Oakland úgymond képtelen volt az 50 millió dolláros adósság miatt a pénzügyi igazgatásra. Ma, közel hat évvel ezután, az állam visszaadta az igazgatást. Adósságunk 118 millióra emelkedett. Csak annyit értek el, hogy az adósság megduplázódott, holott gyakorlatilag minden kollégiumi könyvtárat becsuktak, sőt a gimnáziumokban is, ahol én tanítok, Castlemontben is.
Szisztematikusan csökkentették a fakultatív lehetőségeket. A gyámság első évében az oaklandi iskolamesterek 40 %-tól megszabadultak. Az iskolákat valósággal lerombolták.
Ugyanakkor az államtól 20%-ot kaptak az élet drágulása miatt. A pedagógusok ebből 1 %-nyival részesültek. Hová lett a pénz? Árengedményeket adtak, de nekünk egy fillért sem. Zsebre vágták és kijelentették: «pénz nincs».
Szemmel láthatólag arra van, hogy évente 80 millió dollárt fizessenek a «költségvetésen kívüli» kiadásokra konzultánsokra és alvállakozókra. Ez a pénz szolgál a közoktatás privatizációjára majd Oaklandban – olyan metódus ez, melyet ismerünk minden államunkban és a világ minden országában.
Mi, az OEA-ban azt mondjuk: «Végezni kell mindezzel... Nekünk minőségi közoktatás kell. Az kell, hogy a pénz oda menjen, ahol szükség van rá!»
Nincs pénzügyi válság, a prioritások válsága van. A költségvetésben van válság, mert ebben az országban megfordították a prioritásokat!
Tanulnunk kell a Berkeley Egyetem szept. 24-i, a személyzetet, a diákokat, a tanárokat egységbe foglaló lelkes harcából és messzebbre kell mennünk. Nagy pillanat volt, de elmúlik, ha ezen az alapon nem lépünk előre.
Arról kell vitatkoznunk, hogyan. Két pontot szeretnék kiemelni.
Azt gondolom, az első dolog, amit napirendre kell tűzni, főként az alsó- és középfokú oktatásban, hogy szakszervezetünk, a CTA vezetése szervezzen egy akciónapot a kaliforniai közoktatás védelmében. Felhívást kell intézni a Pedagógusok Kaliforniai Föderációjához (CFT), hogy alkosson egységet a CTA-val és más pedagógus szakszervezetekkel, így minden oktatási szint bevonható és valódi sztrájkot lehet szervezni. Már ma el kell kezdeni.
Magam a CTA Tanácsa tagja vagyok. Los Angelesben okt. végén fogunk gyűlést tartani. Be akarunk nyújtani egy indítványt ennek az akciónak a megszervezésére. Szükségünk van minden pedagógusra, a szülőkre, a személyzetre a nyomás gyakorlására, hogy a CTA vezetésére meghirdesse ezt az akciót.
A CTA a szept. 24-i UC tüntetéssel szolidáris nyilatkozatot adott ki, de ezt nem előtte, csak ugyanazon a napon publikálták. Nekünk olyan szolidaritásra van szükségünk, mely kiveszi a részét a mozgalomból, szervez. Örülünk, hogy a vezetők szolidárisak velünk és támogatnak bennünket, de reméljük, hogy ettől kezdve építkezni is fognak és szervezni is, ami valódi szolidaritás lesz.
Visszatérve a pénz problémájához. Ki kell mondani : «Először a nép – nem pedig a nagy pénzügyi intémények profitja!»
A kormány a bankárok kezébe adott összesen 13 000 milliárdot.
A Szövetségi Tartalékalap, melynek nincs szüksége a Kongresszus engedélyére, a részére adott garanciális összegekből dollármilliárdok ezreit adta át a bankoknak. A Szövetségi Tartalékalap elnöke, Timothy Geithner, akit Obama nevezett ki, a bankok eszköze. Ez nem megy, ez fordított világot jelent.
Nekünk egy második megmentési terv kell – olyan, melyik sokkal fontosabb az elsőnél. Az elsőbbséget élvező feladatok sorrendjét meg kell fordítani. Garantálni, őrizni és szélesíteni kell a közszolgáltatásokat, melyre szüksége van a köznek. Ezt kell a kormánynak megtenni és nem a bankoknak osztogatni.
Minden áldott nap elhangzik a kormány és a politikusok szájából, hogy gazdaságunk nem éli túl, ha a banki intézmények rosszul mennek. Azt mondják, nélkülük halottak vagyunk. Ostobaság. Pontosan ez a logika visz újból minket a kapitulációba és az új pénzügyi buborékba, ami az arcunkba fog pukkanni és sajnos megfullaszt mindannyiunkat.
Meg kell változtatni a prioritásokat, azonnal. Második megmentési tervet kell követelni, valódit. Életbevágó.
Ennek a küzdelemnek van egy másik dimenziója is. Kalifornia államban 30 éve válság volt, mikor a 13. sz. javaslat került szavazásra. Ezután lett Kalifornia, az Államok egyik legjobb alsó- és és középfokú oktatása az ország valószínűleg legrosszabika.
A 13-as el kell törölni (2). A helyére kétsebességes hivatásos adórendszer kell, mely a nagyvállalkozásokra konzekvensebb. Itt van az a rész, mely az államnak bevételt jelent. De ez nem megy szövetségi komponens nélkül.
Ha nem tesszük ezt, ahhoz kell asszisztálnunk, ami Oaklandban történik, ahol már közkönyvtárak becsukásáról beszélnek és állatmenhelyek bezárásáról. Mindenre sor kerül, az egész országot becsukják lassan, mert a tőkét a bankoknak kell biztosítanunk!
Nagyon világosnak kell lennünk, mindez igen rossz irányba halad. Meg kell szerveznünk a közoktatás sztrájkját Kaliforniában és minden államban. Az OEA ezen lesz. Pénz van, csak meg kell szerezni.
Köszönöm.
(1) Az USA-ban a városközponti negyedek a szegény rétegek lakóhelye.
(2) A 13-as javaslat, teljes nevén «Népi kezdeményezés a tulajdoni adó limitálására». 1978-ben népszavazás döntött és behatárolta az állam által beszedendő, járadék utáni adót. Az indítványt megszavazása után 1978. jún. 6-án hozzáadták a kaliforniai alkotmány 13-as cikkelyéhez.
A kaliforniai Berkeley Egyetem költségvetési megszorításának néhány eleme
A kaliforniai közoktatási rendszer lerombolása folyik, azé a rendszeré, mely valaha az egész világon elismert volt minőségéért.
Ma a közoktatás 9 milliárd dolláros költségvetési csökkenéséhez asszisztálunk. Az egyetemek, alsó- és középfokú intézmények az iskoláztatás költségeit fel kellett emeljék, a szolgáltatásban munkahelyeket kellett megszüntetniük, az egyetemi tanárokat technikai munkanélküli állományba küldik, a könyvtárakat bezárják, az órákat nagymértékben csökkentik. A tanuláshoz való jog a gazdagok privilégiuma lesz.
Ez történik a Berkeley-n is. A latínók és a feketék eddig is alulreprezentáltak voltak, 2001 óta a tanulás költségei 277%-kal nőttek. Ma az anyagilag kedvezőtlen helyzetű diákoknak kvázi lehetetlen egyetemen továbbtanulniuk.
A U.C. Berkeley-n az állami finanszírozás csak egy kis részt képez, 20 %-ot, ami az egyetemből gyakorlatilag magánegyetemet faragott, ti. a magánszektor adja a 80 %-ot. Az intézménynek van 5,3 milliárd dolláros tartaléka, ez azonban sem dotációra, sem nyugdíjakra nem fordítható. Ez a pénz rendelkezésre áll, de nem szabad hozzányúlni.
A tanárok Adminisztrációs Tanácsát teljes mértékben mellőzi Yudof elnök, aki maga döntött ez év őszén az iskolázási költségek 9,3%-os emeléséről. Ezen felül 2010 őszén újból 32 %-os emelés lesz. Techikai munkanélküli állományt vezettek be, a könyvtári nyitvatartást csökkentették, a diákokat szolgáló egészségügyi személyzet 20 %-át elbocsátották, a könyvvásárlások értékét csökkentették, és pluszban 900 munkahely megszűnését határozták el!
Ugyanakkor a U.C igazgatása több mint 50 000 dollárt számolt el a működtetésre. Sőt, a vezetők bére, mely 200 ezer dollárnál is több, megtriplázódott ez utóbbi évek alatt. Úgy tűnik, túlzásaiknak nincs határa. Birgeneau dékán több mint 600 000 dollárt keres, Yudof elnök pedig 828 000 dollárt – ez több mint duplája Obama elnök fizetésének!
Mialatt a vezetés hatalmas béreket és prémiumokat kap úgymond az egyetemi nívó és versenyképesség fenntartásáért, az egyetemet megfosztják összes forrásától. Előrebocsájtják – mint ürügyet – az iskoláztatás költségének emelésére és az egyéb költségvetési megszorításokra, hogy ezek szükségesek a büdzsé deficitjének befoltozására. De ezt könnyedén meg lehetne tenni az egyetem 5,3 milliárdos tartalékalapja felhasználásával – ezek ugyanazok az alapok, melyeket a vezetők fosztogatnak engedély nélkül saját fizetésük és prémiumaik kielégítésére.
A diákok, a pedagóguskar és az alkalmazottak szept. 24-i üzenete egyszerű. A tanításnak jogai vannak. A pénz létezik. Elutasítjuk, hogy Yudof elnök és a UC egyetemi tanácsa vezetői folytassák oktatási rendszerünk tönkretételét.
Reyes Savalza
Mexikó
A El Trabajoban megjelent felhívás:
«Mindnyájan egyesülünk az elektromossági szakszervezettel (SME)»
A központi «Fény és Erő » védelme (LyFC) az államosított vállalatok védelmét jelenti!
Mindenki az SME okt.15-i menetére!
A LyFC megszüntetésére hozott dekrétum eltörlését!
Az SME kollektív szerződésének tiszteletben tartását!
Az UNT, a CNTE vezetői, bányászok, a nemzeti szuverenitás védelmezői, felelősek vagytok az SME és a nemzeti vállalatok védelmére hirdetett országos tüntetésért!
A bitorló Calderon-kormány a Fény és Erő társaság likvidálásáról határozott. Ez az intézkedés minőségi lépés az elektromos vállalatok átjátszására a nagy külföldi energiatársaságok számára. Nemzeti érdekekeinket mélyen sérti.
A Calderon-kormány júliusi választási kudarca után dekrétumokkal kormányoz. Ekként határozott a nemzeti vállalatok, a nemzet anyagi bázisának tönkretételére.
A kormány most a központi Fény és Erő társaságot fenyegeti. Holnap az UNAM kerül sorra és az állami egyetemek, azzal, hogy «túl sokba» kerülnek! Ez annyit jelent, hogy a hatalombitorló kormány dollármilliárdokat ad a külföldi nagyvállalatoknak, hogy a váláságból kisegítse őket és mentesítse az adózás alól.
A kormány csapása világosan bizonyítja, hogy idegen érdekeket szolgál és a Munkáltatók Kamarája irányítja az ország politikáját. A dolgozó nép és a nemzeti érdekek veszélyben vannak.
A több mint 20 000 dolgozó okt. 11-i tüntetése az SME felhívása nyomán megmutatta a mexikói nép akaratát arra, hogy megvédi a nemzeti érdekeket és a munkásosztályt. Lehetséges a kormány legyőzése és a dekrétum semmisnek nyilvánítása!
Az UNT, a CNTE vezetői, a bányászok, a Lopez Obrador vezette Nemzeti Szuverenitás Védelme Mozgalom és más szervezetek, melyek a nemzeti szuverenitás és a dolgozó nép érdekeinek védelmét hirdetik, kötelesek felsorakozni az SME mögött és feltételek nélkül támogatni! Nekik is szervezniük kell az országos sztrájkot a szakszervezet és az állami vállalat védelmében!
A FAP képviselőinek úgyszintén kötelességük a dekrétum visszavonásáért való küzdelemhez csatlakozás.
A dolgozóknak, a szakszervezeti vezetésnek, a nemzetnek fel kell tennie a kérdést, nincs-e itt az ideje a Lopez Obrador által 2006-ben felvetett kérdés napirendre tűzésének. Ördögbe is az illegitim intézményekkel, melyek a nemzetet idegen érdekek alá vetik! Szuverén nemzeti alkotmányozó országgyűlést!
Igen, országgyűlést mindannak az újraállamosítására, mely a mexikói népé: a kőolaj, a bányák, a bankok …, hogy annulláljuk a TLCAN-t, mely az ipart és a vidéket tönkreteszi, hogy a dolgozók érdekeit, a munkást és a béreket megvédjük!
2009.okt.12.
Információ: Hortensia 109/Santa Ma. la Ribera, DF/5547 61/eltrabajo@gmail.com/www.eltrabajo.org
Honduras
A 28 juin 2009.jún.28-i államcsíny óta történtek
Jún.
A hondurasi hadsereg és az oligarchia szervezte államcsíny Manuel Zelaya elnököt funkcióját kívül helyezte. Céljuk az volt, hogy az Alkotmányozó Nemzetgyűlés összehívásához vezető utat elbarikádozzák. Zelayát «helyettesítették» a Kongresszus elnökével, Roberto Michelettivel. Később megtudhattuk, hogy Hillary Clinton amerikai államtitkár két tanácsosa részt vett az államcsíny vezérkarában. Dolgozók, fiatalok, parasztok tízezrei mentek ki az utcákra. A hadsereg és a tüntetők között véres összecsapások zajlottak. Megalakult a Nemzeti Ellenállási Front az államcsíny ellen három szakszervezeti konföderáció kezdeményezésére, az összes munkás- és demokratikus szervezet részvételével.
Júl.
Az Amerikai Államok Szervezete (OEA) Zelaya visszaállítása mellett nyilatkozik és felajánlja «békítési» közbenjárását. Elkezdődik az «Arias-terv», Costa Rica szociáldemokrata elnöke nevére utalva. Oscar Arias Zelaya visszatérését javasolja és Micheletti lemondását, «cserébe» az alkotmányozó nemzetgyűlés elhagyásáért. A békéltetés csődöt mond. Minden nap az egész országban dolgozók, diákok, parasztok tüntetnek az államcsínnnyel dacolva.
Aug.
Barack Obama, aki eddig diszkréten a háttérben maradt, nyilatkozik, szerinte Zelaya a legitim elnök. De adminisztrációjának környezetéből azt magyarázzák, hogy Zelaya attitüdje közrejátszott az államcsíny bekövetkeztében és elítélik az Alkotmányozó Nemzetgyűlés ötletét.
11-én nagy nemzeti demonstráció Tegucigalpában az államcsíny ellen. Az OEA újból kudarcot vallott a válság rendezésének kisérletében.
Szept.
Új Zelaya-Clinton találkozó Washingtonban. Az USA a gazdasági segítség felfüggesztéséről dönt a katonai junta számára.
Manuel Zelaya 21-én titokban visszatér Hondurasba. Brazilia követségére menekül és a hondurasiakat arra hívja fel, meneteljenek a fővárosba. Hillary Clinton azt nyilatkozza, hogy ez a visszatérés lehetőséget nyújthat a válság megoldására.
Roberto Micheletti puccsista kormánya fegyverszünetet hirdet.
Roberto Micheletti kijelenti, hogy kész a tárgyalásokra Manuel Zelayával.
Az erőszakszervezetek körülzárják a brazil követséget és a mintegy 15 ezer tüntetőt szétzavarják. Zelaya közli, hogy a katonákkal megkezdi a tárgyalásokat a krízis megoldására.
A Nemzeti Ellenállási Front az Államcsíny Ellen nem fogad el semmilyen más megoldást Zelaya feltétel nélküli visszatérésén és az alkotmányozás megkezdésének folyamatán kívül. Több tízezres tüntetések 22-én, 23-án és 26-án Tegucigalpában.
Részletek a «Represszióellenes nemzetközi bizottság (a szakszervezeti és politikai jogok védelmében)» közlönyéből
«15 év küzdelem Guadeloupe-ben az egyéni és kollektív szabadságjogok védelmében»
Szerkesztőség
A 33 éve alapított Represszióellenes Nemzetközi Bizottságot a szakszervezeti és politikai jogok védelmében mindig kettős elvek vezérelték.
Elsőként a kormányzattól és nemzetközi intézményektől való függetlenség. Másodjára pedig, ami elválaszthatatlan az elsőtől, az államérdek elutasítása, bármi is legyen annak iránya.
Ha tudjuk is, hogy az egyéni és közösségi szabadságjogok, a demokratikus és szociális jogok gyakorlatát illetően a helyzet országonként, földrészenként és időszakonként különböző — melyet nem becsülünk alá, természetesen fontosnak tartunk — soha nem utasítottunk el semmilyen módon az alapvető szabadságjogok védelmét, bármi is volt az ilyen vagy olyan ország ilyen-olyan rezsimjének vagy demokratikus elismertségű, esetleg annak hitt intézményének érvelése.
Eképpen történt az elmúlt időszakban is a szakszervezeti jogok védelmében cselekedve pl. Romániában vagy Spanyolországban, kampányunk a román szakszervezeti vezetők bebörtönzése ellen (egy közülük a börtönben meg is halt) és folytatjuk a spanyol kampányt is a Francotól örökölt törvények ellen, melyek lehetővé teszik a sztrájkoló szakszervezetisek elzárását, elítélését, súlyos büntetését.
Általánosabban elegendő volna pl. az Európai Uniót – mint intézményt – megvizsgálni, hogyan teszi tönkre szisztematikusan a több mint félévszázados menedékjogot (a genfi egyezményt), vagy ahogyan ugyanezek az európai intézmények százával és ezrével utasítják ki az emigránsokat és családjukat, annak barbár következményeire fittyet hányva, hogy fogalmunk legyen ezen intézmények természetéről.
A kérdések együttese tanusítja, hogy azok, akik a demokrácia kitüntetésével dekorálják magukat, ha szükségesnek látják, habozás nélkül átgázolnak az általuk korábban olyannyira védett értékeken.
Híven államérdekek és intézmények feletti függetlenségünkhöz, folytatjuk harcunkat a francia hatóságok súlyos és ismétlődő tevékenysége ellen a guadeloupe-i lakossággal, különösen a dolgozókkal és szervezeteikkel szemben.
Ebben az írásban nem kívánunk teljes elemzést adni Guadeloupe gazdasági és szociális helyzetéről, nem ez a feladatunk. Konkrét tényeken keresztül (némelyek zsarolással, ismételten végrehajtott tettek), melyeket a guadeloupe-i aktivisták voltak kénytelenek elviselni, nyilvánvalóvá vált, ami a bérből és fizetésből élők, a szakszervezetisek, a fiatalság ellen irányul, ami ellen évek óta felemeljük szavunkat.
Ahogy kimutatjuk, amire a figyelmet fel kell hívnunk, az az, hogy a gyarmatosító állam (más kifejezést nem lehet találni) és végrehajtó ügnökei semmiképpen sem akarnak megszabadulni, még csak formálisan sem a jogállami szabályok együttes, alkotmányban rögzített szabályozásának megsértésétől.
A 44 napos általános sztrájk 2009 első negyedévében, az LKP által vezetve megvilágította a gazdasági, szociális és politikai helyzet valóságát, az egymást követő kormányok szerepét, melyek a gyarmati fehérek (béké) uralmát váltották fel.
Megmutatta a nemzetközi közvéleménynek is a karibi népek sorsát, erejét, határozottságát, egységét a kizsákmányolás, az elnyomás ellen, az LKP szakszervezetekre támaszkodó (különösen az UGTG-re) vezető összefogó erejét.
Ez az általános sztrájk nyilvánvalóvá tette azt a módszert is, ahogyan a francia állam revánsvágyát igyekszik kielégíteni, nem habozva az aláírt egyezmény szabotálásában, viszont széleskorú üldözés indításában az UGTG, az LKP és ügyvédeik ellen.
Kettős célunk van ezzel az írással. Az első a represszió tényeiről való beszámolás, melynek áldozatai dolgozók, szakszervezeti felelősök, demokraták és számadás magunkról, amit tesz bizottságunk, gyakran a Nemzetközi Egyetértéssel karöltve. A második célunk pedig a figyelem felhívása az egyéni és közösségi szabadságjogokra avégett, hogy együttes küzdelemmé szélesítsük harcunkat a megtorlás ellen.
Gérard Bauvert
Szomália
A Fraternité, az algériai Parti des Travailleurs (PT, Dolgozók Pártja) cikke a szomáliai katonai beavatkozás mérlege apropóján
Szomália, a több mint 8 millió lakosú ország mint állam nem létezik többé. A közszolgáltatások csökevényesek vagy nincsenek.
A szomáliaiak elborzasztó hétköznapjai 1991-ben az amerikai katonai beavatkozással kezdődtek.
A korabeli amerikai nagykövet Szomáliában előérzete: «a szomáliaknak joguk van ahhoz, hogy ne legyen kormányuk, ha nem akarnak nemzeti államot, ez az ő dolguk. Szomália nincs többé. Ami lesz, az hasonlítani fog a XIX. századi Szomáliára, államocskák, városkák, telepek sorozatára».
Ma ez a szegény ország a kalózok hadmüveleti területeként ismert, polgárháborúhoz hasonló erőszakos cselekményeiről, a szomszédos országok által hatalomra segített riválisok vetélkedéséről, a távoli etióp hadsereg és az USA «Al-Kaida táborainak» bombázásairól tudunk.
Az Afrikai Unió békefenntartó erői soha nem tudták kordában tartani a nehezen azonosítható felfegyverzett bandák háborúit. Humanitárius téren a szomáliaiak közel fele él totális nélkülözésben.
Az ENSZ több ügynöksége által felállított, a humanitárius helyzet javítására irányuló misszió megállapítja, hogy «3,76 millió személy végveszélyben van», «segélyre szorul» és 1,42 millió szomáliai menekült el az erőszak elől.
Szomália kapcsán a táplálkozási elemző és élelmezésbiztonsági egység (FAO/FSNAU) meghúzza a vészharangot, mivel «a 2009-és év eleje óta 40 %-kal nőtt a menekültek száma és a harcok olyan körzetbe összpontosulnak leginkább, ahol a legnagyobbak a táplálkozási és élelmiszer problémák» (La Tribune, aug.26.).
A külföldi intervenciók jótettjei, a szuverén országokban a demokrácia állítólagos bevezetése, a «terrorizmus elleni harc» mindössze fedőszervei a nemzetek diszlokációjának, mely ezeket egy évszázaddal hátrább veti. Ez igaz Szomáliában, igaz Irakban, Afganisztánban, Haitiben, az ex-Jugoszláviában…
Aghilès K.
Kapcsolattartás
Informations internationales
Entente internationale .des travailleurs et des peuples
87, rue du Faubourg-Saint-Denis 75010 - Paris -France
Tél : (33 1) 48 01 88 28 Fax : (33 1) 48 01 88 36 E.mail eit.ilc@fr.oleane.com
Directeur de la publication : Daniel Gluckstein - Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75010 Paris (France) - Commission paritaire n° 0713 G 82738
Edité par “Les Amis de l’Entente”, 18, allée Colbert, 78470 Saint-Rémy-lès-Chevreuse
A Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértésének hetilapja
Tartalom:
Oroszország: 27000 elbocsátás az AVTOVAZ orosz gépkocsiüzemben, 2010 elején 22.000-nak kell követnie. A «Jegyinsztvo» független szakszervezet gyűlésre hív. (levelezőinktől)
Románia: 800 000 sztrájkoló okt. 5-én az IMF diktátumai ellen. Interjú egy román munkásaktivával, a Dolgozók Egyenjogúsága Szövetség tagjával. «A szakszervezeti vezetőknek, akik a kormányzati intézkedéseket eddig elfogadták, most tüntetést és sztrájkot kellett szervezniük, hogy a felháborodott tömegeknek megfeleljenek» mondja.
USA: a Unity & independence újság számot ad a «Mentsétek meg oktatási rendszerünket!» konferenciáról, melyet szept. 29-én tartottak San Franciscoban az Állami Egyetemen.
Részletek Jack Gerson, az oaklandi (Kalifornia) pedagógusszövetség adminisztrációs tanácsa (OEA) tagja hozzászólásából: «Sztrájkot kell tartanunk a teljes közoktatásban». Reyes Savalza bemutatja a kaliforniai Berkeley egyetem költségvetési megszorításának néhány elemét.
Mexikó: az El Trabajo újságban közzétett felhívás «Mindnyájan egyesülünk az elektromossági szakszervezettel (SME)». «Dolgozók, szakszervezeti vezetők, az egész nemzet együtt kell kérje (…)annak újraállamosítását, ami a mexikói népé, (…) meg kell védeni jogainkat, munkánkat, bérünket!».
Szomália: cikk a Fraternitéből, az algériai Parti des travailleurs újságából, mely mérleget von a szomáliai katonai intervenció nyomán: «Szomália eltűnt».
Szerkesztőségi cikk a «Represszióellenes nemzetközi bizottság (a szakszervezeti és politikai jogok védelmében)» közlönyéből «15 év küzdelem Guadeloupe-ben az egyéni és kollektív szabadságjogok védelmében»
Honduras: a jún. 28-i államcsíny óta eltelt idő eseményei.
27000 elbocsátás az AVTOVAZ-nál
Gyűlés a «Jegyinsztvo» független szakszervezet felhívására
A «Rosztehnologia» társaság, melynek az orosz állam átadta AVTOVAZ-részvényeit, 27 ezer elbocsátást jelentett be a a 105 ezer dolgozót foglalkoztató togliatti üzemben.
Az 5000 első ember okt. 14-én kapja meg a felmondólevelet, 22 ezer pedig követi a 2010-es év elején.
A döntés a volt hivatalos szakszervezet (ASM) vezetőivel egyetértésben történt.
Szept. 28-án a «Jegyinsztvo» független szakszervezet végrehajtó bizottsága okt. 17-re összehívta a munkásokat a Kultúrpalota előtt.
Még korábban, aug. 6-án a Jegyinsztvo hívására kétezer munkás gyűlt össze, kik egyhangúlag követelték az «AVTOVAZ államosítását, annak későbbi privatizációs lehetősége kizárásával» és «a termelés munkásellenőrzését».
A bejelentés akkor történt, mikor a TAGAZ 14.000-es elbocsátást jelentett be, az Aeroflot pedig 2000-rel fenyeget.
Románia
800 000 sztrájkoló okt. 5-én az IMF diktátumai ellen
Interjú egy román munkásaktivával, a Dolgozók Egyenjogúsága Szövetség tagjával
Mi a helyzet országodban?
A kormány 200 milliárd eurós kölcsönt vett fel «a válság megoldására». A memorandumot a Nemzetközi Valutaalappal, az Európai Unióval és a Világbankkal írták alá és drámai következményekkel jár: a költségvetés csökkentése 1,1 %-kal, a tisztviselők prémiumrendszere megszüntetésével és kötelező fizetetlen szabadság bevezetésével.
A kormány azt kéri, hogy bizalmi indítványban szavazzanak a «nyugdíjreformról», mely a nyugdjkorhatárt 65 évre emeli 2030-ra (szemben a férfiak mai 63 éves és a nők 58 éves korhatárával). A munkanélküliség megduplázódott egy év alatt, az év végére valószínűleg meghaladja az egymilliót. Ezzel a helyzettel szembenézve reagált a munkásosztály.
A szakszervezeti vezetőknek, akik eddig jórészt elfogadták a kormány intézkedéseit, most tüntetést és sztrájkot kellett szervezniük, hogy a felháborodott tömegek igényének megfeleljenek. Tüntetnek a vasutasok, a tanárok, a köztisztviselők.
Évek óta első ízben ezek a szakszervezeti harcok egységet követeltek a föderációk és konföderációk között.
Mi volt a dolgozók reagálása az IMF és az EU követelte intézkedésekre?
Miután a kormány elfogadta az IMF és az EU követeléseit, a közszolgáltatási szektor szakszervezetei összegyűltek és felhívást tettek az okt. 5-i általános sztrájkra. 800 000 pedagógus, orvos és egyéb közalkalmazott vett részt benne.
Augusztusban a miniszterelnök egy tévébeszélgetésben bejelentette, hogy 10-15 ezer köztisztviselő lesz a költségvetési nyirbálások áldozata és ezt provokatív stílusban tette: «A túl sok alkalmatlannak, aki tisztviselői állást tölt be, el kell mennie.»
Az okt. 5-i sztrájk alkalmával 20 000 dolgozó, szakszervezetével együtt a bukaresti kormánypalota előtt gyűlt össze. Egyik szakszervezeti vezető, Jacob Baciu ezt mondta: «Embermilliókat üldözött el munkahelyéről a spekuláció és a kapzsiság, mely a deregularizáció és a szabadpiaci verseny ideológiáján alapuló gazdasági modell bázisa.»
Szept. 13-án és okt. 4-én a Szövetség a Dolgozók Egyenjogúságáért kezdeményezésére széleskörű gyűléseket tartottunk aktivákkal és szakszervezeti felelősökkel a problémák megbeszélésére és a dolgozók előtt álló akadályok megvitatására.
Dominique FERRÉ
USA
«Sztrájkot kell tartanunk a kaliforniai teljes közoktatásban»
Részletek a Unity & Independence cikkéből
Részletek Jack Gerson, az oaklandi (Kalifornia) pedagógusszövetség adminisztrációs tanácsa (OEA) tagja hozzászólásából az észak-kaliforniai «Mentsétek meg oktatási rendszerünket!» konferencián, s San Francisco-i Állami Egyetemen szept. 29-én és Reyes Savalza bemutatja a kaliforniai Berkeley egyetem költségvetési megszorításának néhány elemét.
Nem titok: a közoktatása lerombolása folyik.
2003 szeptemberében, mikor tanítani kezdtem az oaklandi Castlemont gimnáziumban, több mint 40 tanár dolgozott. Ebből a csapatból csak 4 tanár maradt. Az éves fluktuáció meghaladja a 40 %-ot. Akiket ez leginkább érint, a fekete és latíno diákjaink. Így lehet némi elképzelésetek a városközponti negyedek közintézményeiről (1) nem csak Oaklandban, hanem egész Kaliforniában.
A kaliforniai egyetem szept. 24-i hatalmas tüntetése reménysugarat jelent az ország közoktatásban dolgozó pedagógusai számára.
Azt igérték nekünk: «Harcolni fogunk, hogy megőrizzük, ami van». De ami van, az teljességgel elégtelen. Rendszerünkben diszkrimináció rejlik, pontosan azokkal szemben, akiknek szükségük van az oktatásra. Ami kell, az a mindenki számára hozzáférhető ingyenes és minőségi oktatás. Ezért kell harcolni.
Az OEA-ban (Oaklandi Pedagógus Szövetség) követeljük az osztályonkénti tanulólétszám csökkentését 20-ra, és 15-re ott, ahol a siker foka a legalacsonyabb, az oaklandi legrosszabb helyzetű negyedek iskoláiban.
A jelenlegi helyzet diszkriminatív: a város magasszintű intézményeinek eleve van pénze, a szülők foglalkozni tudnak a gyermekekkel, a siker szintje magasabb. Például Montclairben és Rockridgeben nagyon jó inztézmények vannnak, de Oakland egyes kerületeiben a dolgok egyre gyatrábban mennek.
7 évig Oakland állami gyámság alatt áll. Az állam az igazgatást átadta az iskolai vezetőtanácsnak, de a pénzügyi felügyeletet megőrizte magának. Az állam beavatkozott, mert Oakland úgymond képtelen volt az 50 millió dolláros adósság miatt a pénzügyi igazgatásra. Ma, közel hat évvel ezután, az állam visszaadta az igazgatást. Adósságunk 118 millióra emelkedett. Csak annyit értek el, hogy az adósság megduplázódott, holott gyakorlatilag minden kollégiumi könyvtárat becsuktak, sőt a gimnáziumokban is, ahol én tanítok, Castlemontben is.
Szisztematikusan csökkentették a fakultatív lehetőségeket. A gyámság első évében az oaklandi iskolamesterek 40 %-tól megszabadultak. Az iskolákat valósággal lerombolták.
Ugyanakkor az államtól 20%-ot kaptak az élet drágulása miatt. A pedagógusok ebből 1 %-nyival részesültek. Hová lett a pénz? Árengedményeket adtak, de nekünk egy fillért sem. Zsebre vágták és kijelentették: «pénz nincs».
Szemmel láthatólag arra van, hogy évente 80 millió dollárt fizessenek a «költségvetésen kívüli» kiadásokra konzultánsokra és alvállakozókra. Ez a pénz szolgál a közoktatás privatizációjára majd Oaklandban – olyan metódus ez, melyet ismerünk minden államunkban és a világ minden országában.
Mi, az OEA-ban azt mondjuk: «Végezni kell mindezzel... Nekünk minőségi közoktatás kell. Az kell, hogy a pénz oda menjen, ahol szükség van rá!»
Nincs pénzügyi válság, a prioritások válsága van. A költségvetésben van válság, mert ebben az országban megfordították a prioritásokat!
Tanulnunk kell a Berkeley Egyetem szept. 24-i, a személyzetet, a diákokat, a tanárokat egységbe foglaló lelkes harcából és messzebbre kell mennünk. Nagy pillanat volt, de elmúlik, ha ezen az alapon nem lépünk előre.
Arról kell vitatkoznunk, hogyan. Két pontot szeretnék kiemelni.
Azt gondolom, az első dolog, amit napirendre kell tűzni, főként az alsó- és középfokú oktatásban, hogy szakszervezetünk, a CTA vezetése szervezzen egy akciónapot a kaliforniai közoktatás védelmében. Felhívást kell intézni a Pedagógusok Kaliforniai Föderációjához (CFT), hogy alkosson egységet a CTA-val és más pedagógus szakszervezetekkel, így minden oktatási szint bevonható és valódi sztrájkot lehet szervezni. Már ma el kell kezdeni.
Magam a CTA Tanácsa tagja vagyok. Los Angelesben okt. végén fogunk gyűlést tartani. Be akarunk nyújtani egy indítványt ennek az akciónak a megszervezésére. Szükségünk van minden pedagógusra, a szülőkre, a személyzetre a nyomás gyakorlására, hogy a CTA vezetésére meghirdesse ezt az akciót.
A CTA a szept. 24-i UC tüntetéssel szolidáris nyilatkozatot adott ki, de ezt nem előtte, csak ugyanazon a napon publikálták. Nekünk olyan szolidaritásra van szükségünk, mely kiveszi a részét a mozgalomból, szervez. Örülünk, hogy a vezetők szolidárisak velünk és támogatnak bennünket, de reméljük, hogy ettől kezdve építkezni is fognak és szervezni is, ami valódi szolidaritás lesz.
Visszatérve a pénz problémájához. Ki kell mondani : «Először a nép – nem pedig a nagy pénzügyi intémények profitja!»
A kormány a bankárok kezébe adott összesen 13 000 milliárdot.
A Szövetségi Tartalékalap, melynek nincs szüksége a Kongresszus engedélyére, a részére adott garanciális összegekből dollármilliárdok ezreit adta át a bankoknak. A Szövetségi Tartalékalap elnöke, Timothy Geithner, akit Obama nevezett ki, a bankok eszköze. Ez nem megy, ez fordított világot jelent.
Nekünk egy második megmentési terv kell – olyan, melyik sokkal fontosabb az elsőnél. Az elsőbbséget élvező feladatok sorrendjét meg kell fordítani. Garantálni, őrizni és szélesíteni kell a közszolgáltatásokat, melyre szüksége van a köznek. Ezt kell a kormánynak megtenni és nem a bankoknak osztogatni.
Minden áldott nap elhangzik a kormány és a politikusok szájából, hogy gazdaságunk nem éli túl, ha a banki intézmények rosszul mennek. Azt mondják, nélkülük halottak vagyunk. Ostobaság. Pontosan ez a logika visz újból minket a kapitulációba és az új pénzügyi buborékba, ami az arcunkba fog pukkanni és sajnos megfullaszt mindannyiunkat.
Meg kell változtatni a prioritásokat, azonnal. Második megmentési tervet kell követelni, valódit. Életbevágó.
Ennek a küzdelemnek van egy másik dimenziója is. Kalifornia államban 30 éve válság volt, mikor a 13. sz. javaslat került szavazásra. Ezután lett Kalifornia, az Államok egyik legjobb alsó- és és középfokú oktatása az ország valószínűleg legrosszabika.
A 13-as el kell törölni (2). A helyére kétsebességes hivatásos adórendszer kell, mely a nagyvállalkozásokra konzekvensebb. Itt van az a rész, mely az államnak bevételt jelent. De ez nem megy szövetségi komponens nélkül.
Ha nem tesszük ezt, ahhoz kell asszisztálnunk, ami Oaklandban történik, ahol már közkönyvtárak becsukásáról beszélnek és állatmenhelyek bezárásáról. Mindenre sor kerül, az egész országot becsukják lassan, mert a tőkét a bankoknak kell biztosítanunk!
Nagyon világosnak kell lennünk, mindez igen rossz irányba halad. Meg kell szerveznünk a közoktatás sztrájkját Kaliforniában és minden államban. Az OEA ezen lesz. Pénz van, csak meg kell szerezni.
Köszönöm.
(1) Az USA-ban a városközponti negyedek a szegény rétegek lakóhelye.
(2) A 13-as javaslat, teljes nevén «Népi kezdeményezés a tulajdoni adó limitálására». 1978-ben népszavazás döntött és behatárolta az állam által beszedendő, járadék utáni adót. Az indítványt megszavazása után 1978. jún. 6-án hozzáadták a kaliforniai alkotmány 13-as cikkelyéhez.
A kaliforniai Berkeley Egyetem költségvetési megszorításának néhány eleme
A kaliforniai közoktatási rendszer lerombolása folyik, azé a rendszeré, mely valaha az egész világon elismert volt minőségéért.
Ma a közoktatás 9 milliárd dolláros költségvetési csökkenéséhez asszisztálunk. Az egyetemek, alsó- és középfokú intézmények az iskoláztatás költségeit fel kellett emeljék, a szolgáltatásban munkahelyeket kellett megszüntetniük, az egyetemi tanárokat technikai munkanélküli állományba küldik, a könyvtárakat bezárják, az órákat nagymértékben csökkentik. A tanuláshoz való jog a gazdagok privilégiuma lesz.
Ez történik a Berkeley-n is. A latínók és a feketék eddig is alulreprezentáltak voltak, 2001 óta a tanulás költségei 277%-kal nőttek. Ma az anyagilag kedvezőtlen helyzetű diákoknak kvázi lehetetlen egyetemen továbbtanulniuk.
A U.C. Berkeley-n az állami finanszírozás csak egy kis részt képez, 20 %-ot, ami az egyetemből gyakorlatilag magánegyetemet faragott, ti. a magánszektor adja a 80 %-ot. Az intézménynek van 5,3 milliárd dolláros tartaléka, ez azonban sem dotációra, sem nyugdíjakra nem fordítható. Ez a pénz rendelkezésre áll, de nem szabad hozzányúlni.
A tanárok Adminisztrációs Tanácsát teljes mértékben mellőzi Yudof elnök, aki maga döntött ez év őszén az iskolázási költségek 9,3%-os emeléséről. Ezen felül 2010 őszén újból 32 %-os emelés lesz. Techikai munkanélküli állományt vezettek be, a könyvtári nyitvatartást csökkentették, a diákokat szolgáló egészségügyi személyzet 20 %-át elbocsátották, a könyvvásárlások értékét csökkentették, és pluszban 900 munkahely megszűnését határozták el!
Ugyanakkor a U.C igazgatása több mint 50 000 dollárt számolt el a működtetésre. Sőt, a vezetők bére, mely 200 ezer dollárnál is több, megtriplázódott ez utóbbi évek alatt. Úgy tűnik, túlzásaiknak nincs határa. Birgeneau dékán több mint 600 000 dollárt keres, Yudof elnök pedig 828 000 dollárt – ez több mint duplája Obama elnök fizetésének!
Mialatt a vezetés hatalmas béreket és prémiumokat kap úgymond az egyetemi nívó és versenyképesség fenntartásáért, az egyetemet megfosztják összes forrásától. Előrebocsájtják – mint ürügyet – az iskoláztatás költségének emelésére és az egyéb költségvetési megszorításokra, hogy ezek szükségesek a büdzsé deficitjének befoltozására. De ezt könnyedén meg lehetne tenni az egyetem 5,3 milliárdos tartalékalapja felhasználásával – ezek ugyanazok az alapok, melyeket a vezetők fosztogatnak engedély nélkül saját fizetésük és prémiumaik kielégítésére.
A diákok, a pedagóguskar és az alkalmazottak szept. 24-i üzenete egyszerű. A tanításnak jogai vannak. A pénz létezik. Elutasítjuk, hogy Yudof elnök és a UC egyetemi tanácsa vezetői folytassák oktatási rendszerünk tönkretételét.
Reyes Savalza
Mexikó
A El Trabajoban megjelent felhívás:
«Mindnyájan egyesülünk az elektromossági szakszervezettel (SME)»
A központi «Fény és Erő » védelme (LyFC) az államosított vállalatok védelmét jelenti!
Mindenki az SME okt.15-i menetére!
A LyFC megszüntetésére hozott dekrétum eltörlését!
Az SME kollektív szerződésének tiszteletben tartását!
Az UNT, a CNTE vezetői, bányászok, a nemzeti szuverenitás védelmezői, felelősek vagytok az SME és a nemzeti vállalatok védelmére hirdetett országos tüntetésért!
A bitorló Calderon-kormány a Fény és Erő társaság likvidálásáról határozott. Ez az intézkedés minőségi lépés az elektromos vállalatok átjátszására a nagy külföldi energiatársaságok számára. Nemzeti érdekekeinket mélyen sérti.
A Calderon-kormány júliusi választási kudarca után dekrétumokkal kormányoz. Ekként határozott a nemzeti vállalatok, a nemzet anyagi bázisának tönkretételére.
A kormány most a központi Fény és Erő társaságot fenyegeti. Holnap az UNAM kerül sorra és az állami egyetemek, azzal, hogy «túl sokba» kerülnek! Ez annyit jelent, hogy a hatalombitorló kormány dollármilliárdokat ad a külföldi nagyvállalatoknak, hogy a váláságból kisegítse őket és mentesítse az adózás alól.
A kormány csapása világosan bizonyítja, hogy idegen érdekeket szolgál és a Munkáltatók Kamarája irányítja az ország politikáját. A dolgozó nép és a nemzeti érdekek veszélyben vannak.
A több mint 20 000 dolgozó okt. 11-i tüntetése az SME felhívása nyomán megmutatta a mexikói nép akaratát arra, hogy megvédi a nemzeti érdekeket és a munkásosztályt. Lehetséges a kormány legyőzése és a dekrétum semmisnek nyilvánítása!
Az UNT, a CNTE vezetői, a bányászok, a Lopez Obrador vezette Nemzeti Szuverenitás Védelme Mozgalom és más szervezetek, melyek a nemzeti szuverenitás és a dolgozó nép érdekeinek védelmét hirdetik, kötelesek felsorakozni az SME mögött és feltételek nélkül támogatni! Nekik is szervezniük kell az országos sztrájkot a szakszervezet és az állami vállalat védelmében!
A FAP képviselőinek úgyszintén kötelességük a dekrétum visszavonásáért való küzdelemhez csatlakozás.
A dolgozóknak, a szakszervezeti vezetésnek, a nemzetnek fel kell tennie a kérdést, nincs-e itt az ideje a Lopez Obrador által 2006-ben felvetett kérdés napirendre tűzésének. Ördögbe is az illegitim intézményekkel, melyek a nemzetet idegen érdekek alá vetik! Szuverén nemzeti alkotmányozó országgyűlést!
Igen, országgyűlést mindannak az újraállamosítására, mely a mexikói népé: a kőolaj, a bányák, a bankok …, hogy annulláljuk a TLCAN-t, mely az ipart és a vidéket tönkreteszi, hogy a dolgozók érdekeit, a munkást és a béreket megvédjük!
2009.okt.12.
Információ: Hortensia 109/Santa Ma. la Ribera, DF/5547 61/eltrabajo@gmail.com/www.eltrabajo.org
Honduras
A 28 juin 2009.jún.28-i államcsíny óta történtek
Jún.
A hondurasi hadsereg és az oligarchia szervezte államcsíny Manuel Zelaya elnököt funkcióját kívül helyezte. Céljuk az volt, hogy az Alkotmányozó Nemzetgyűlés összehívásához vezető utat elbarikádozzák. Zelayát «helyettesítették» a Kongresszus elnökével, Roberto Michelettivel. Később megtudhattuk, hogy Hillary Clinton amerikai államtitkár két tanácsosa részt vett az államcsíny vezérkarában. Dolgozók, fiatalok, parasztok tízezrei mentek ki az utcákra. A hadsereg és a tüntetők között véres összecsapások zajlottak. Megalakult a Nemzeti Ellenállási Front az államcsíny ellen három szakszervezeti konföderáció kezdeményezésére, az összes munkás- és demokratikus szervezet részvételével.
Júl.
Az Amerikai Államok Szervezete (OEA) Zelaya visszaállítása mellett nyilatkozik és felajánlja «békítési» közbenjárását. Elkezdődik az «Arias-terv», Costa Rica szociáldemokrata elnöke nevére utalva. Oscar Arias Zelaya visszatérését javasolja és Micheletti lemondását, «cserébe» az alkotmányozó nemzetgyűlés elhagyásáért. A békéltetés csődöt mond. Minden nap az egész országban dolgozók, diákok, parasztok tüntetnek az államcsínnnyel dacolva.
Aug.
Barack Obama, aki eddig diszkréten a háttérben maradt, nyilatkozik, szerinte Zelaya a legitim elnök. De adminisztrációjának környezetéből azt magyarázzák, hogy Zelaya attitüdje közrejátszott az államcsíny bekövetkeztében és elítélik az Alkotmányozó Nemzetgyűlés ötletét.
11-én nagy nemzeti demonstráció Tegucigalpában az államcsíny ellen. Az OEA újból kudarcot vallott a válság rendezésének kisérletében.
Szept.
Új Zelaya-Clinton találkozó Washingtonban. Az USA a gazdasági segítség felfüggesztéséről dönt a katonai junta számára.
Manuel Zelaya 21-én titokban visszatér Hondurasba. Brazilia követségére menekül és a hondurasiakat arra hívja fel, meneteljenek a fővárosba. Hillary Clinton azt nyilatkozza, hogy ez a visszatérés lehetőséget nyújthat a válság megoldására.
Roberto Micheletti puccsista kormánya fegyverszünetet hirdet.
Roberto Micheletti kijelenti, hogy kész a tárgyalásokra Manuel Zelayával.
Az erőszakszervezetek körülzárják a brazil követséget és a mintegy 15 ezer tüntetőt szétzavarják. Zelaya közli, hogy a katonákkal megkezdi a tárgyalásokat a krízis megoldására.
A Nemzeti Ellenállási Front az Államcsíny Ellen nem fogad el semmilyen más megoldást Zelaya feltétel nélküli visszatérésén és az alkotmányozás megkezdésének folyamatán kívül. Több tízezres tüntetések 22-én, 23-án és 26-án Tegucigalpában.
Részletek a «Represszióellenes nemzetközi bizottság (a szakszervezeti és politikai jogok védelmében)» közlönyéből
«15 év küzdelem Guadeloupe-ben az egyéni és kollektív szabadságjogok védelmében»
Szerkesztőség
A 33 éve alapított Represszióellenes Nemzetközi Bizottságot a szakszervezeti és politikai jogok védelmében mindig kettős elvek vezérelték.
Elsőként a kormányzattól és nemzetközi intézményektől való függetlenség. Másodjára pedig, ami elválaszthatatlan az elsőtől, az államérdek elutasítása, bármi is legyen annak iránya.
Ha tudjuk is, hogy az egyéni és közösségi szabadságjogok, a demokratikus és szociális jogok gyakorlatát illetően a helyzet országonként, földrészenként és időszakonként különböző — melyet nem becsülünk alá, természetesen fontosnak tartunk — soha nem utasítottunk el semmilyen módon az alapvető szabadságjogok védelmét, bármi is volt az ilyen vagy olyan ország ilyen-olyan rezsimjének vagy demokratikus elismertségű, esetleg annak hitt intézményének érvelése.
Eképpen történt az elmúlt időszakban is a szakszervezeti jogok védelmében cselekedve pl. Romániában vagy Spanyolországban, kampányunk a román szakszervezeti vezetők bebörtönzése ellen (egy közülük a börtönben meg is halt) és folytatjuk a spanyol kampányt is a Francotól örökölt törvények ellen, melyek lehetővé teszik a sztrájkoló szakszervezetisek elzárását, elítélését, súlyos büntetését.
Általánosabban elegendő volna pl. az Európai Uniót – mint intézményt – megvizsgálni, hogyan teszi tönkre szisztematikusan a több mint félévszázados menedékjogot (a genfi egyezményt), vagy ahogyan ugyanezek az európai intézmények százával és ezrével utasítják ki az emigránsokat és családjukat, annak barbár következményeire fittyet hányva, hogy fogalmunk legyen ezen intézmények természetéről.
A kérdések együttese tanusítja, hogy azok, akik a demokrácia kitüntetésével dekorálják magukat, ha szükségesnek látják, habozás nélkül átgázolnak az általuk korábban olyannyira védett értékeken.
Híven államérdekek és intézmények feletti függetlenségünkhöz, folytatjuk harcunkat a francia hatóságok súlyos és ismétlődő tevékenysége ellen a guadeloupe-i lakossággal, különösen a dolgozókkal és szervezeteikkel szemben.
Ebben az írásban nem kívánunk teljes elemzést adni Guadeloupe gazdasági és szociális helyzetéről, nem ez a feladatunk. Konkrét tényeken keresztül (némelyek zsarolással, ismételten végrehajtott tettek), melyeket a guadeloupe-i aktivisták voltak kénytelenek elviselni, nyilvánvalóvá vált, ami a bérből és fizetésből élők, a szakszervezetisek, a fiatalság ellen irányul, ami ellen évek óta felemeljük szavunkat.
Ahogy kimutatjuk, amire a figyelmet fel kell hívnunk, az az, hogy a gyarmatosító állam (más kifejezést nem lehet találni) és végrehajtó ügnökei semmiképpen sem akarnak megszabadulni, még csak formálisan sem a jogállami szabályok együttes, alkotmányban rögzített szabályozásának megsértésétől.
A 44 napos általános sztrájk 2009 első negyedévében, az LKP által vezetve megvilágította a gazdasági, szociális és politikai helyzet valóságát, az egymást követő kormányok szerepét, melyek a gyarmati fehérek (béké) uralmát váltották fel.
Megmutatta a nemzetközi közvéleménynek is a karibi népek sorsát, erejét, határozottságát, egységét a kizsákmányolás, az elnyomás ellen, az LKP szakszervezetekre támaszkodó (különösen az UGTG-re) vezető összefogó erejét.
Ez az általános sztrájk nyilvánvalóvá tette azt a módszert is, ahogyan a francia állam revánsvágyát igyekszik kielégíteni, nem habozva az aláírt egyezmény szabotálásában, viszont széleskorú üldözés indításában az UGTG, az LKP és ügyvédeik ellen.
Kettős célunk van ezzel az írással. Az első a represszió tényeiről való beszámolás, melynek áldozatai dolgozók, szakszervezeti felelősök, demokraták és számadás magunkról, amit tesz bizottságunk, gyakran a Nemzetközi Egyetértéssel karöltve. A második célunk pedig a figyelem felhívása az egyéni és közösségi szabadságjogokra avégett, hogy együttes küzdelemmé szélesítsük harcunkat a megtorlás ellen.
Gérard Bauvert
Szomália
A Fraternité, az algériai Parti des Travailleurs (PT, Dolgozók Pártja) cikke a szomáliai katonai beavatkozás mérlege apropóján
Szomália, a több mint 8 millió lakosú ország mint állam nem létezik többé. A közszolgáltatások csökevényesek vagy nincsenek.
A szomáliaiak elborzasztó hétköznapjai 1991-ben az amerikai katonai beavatkozással kezdődtek.
A korabeli amerikai nagykövet Szomáliában előérzete: «a szomáliaknak joguk van ahhoz, hogy ne legyen kormányuk, ha nem akarnak nemzeti államot, ez az ő dolguk. Szomália nincs többé. Ami lesz, az hasonlítani fog a XIX. századi Szomáliára, államocskák, városkák, telepek sorozatára».
Ma ez a szegény ország a kalózok hadmüveleti területeként ismert, polgárháborúhoz hasonló erőszakos cselekményeiről, a szomszédos országok által hatalomra segített riválisok vetélkedéséről, a távoli etióp hadsereg és az USA «Al-Kaida táborainak» bombázásairól tudunk.
Az Afrikai Unió békefenntartó erői soha nem tudták kordában tartani a nehezen azonosítható felfegyverzett bandák háborúit. Humanitárius téren a szomáliaiak közel fele él totális nélkülözésben.
Az ENSZ több ügynöksége által felállított, a humanitárius helyzet javítására irányuló misszió megállapítja, hogy «3,76 millió személy végveszélyben van», «segélyre szorul» és 1,42 millió szomáliai menekült el az erőszak elől.
Szomália kapcsán a táplálkozási elemző és élelmezésbiztonsági egység (FAO/FSNAU) meghúzza a vészharangot, mivel «a 2009-és év eleje óta 40 %-kal nőtt a menekültek száma és a harcok olyan körzetbe összpontosulnak leginkább, ahol a legnagyobbak a táplálkozási és élelmiszer problémák» (La Tribune, aug.26.).
A külföldi intervenciók jótettjei, a szuverén országokban a demokrácia állítólagos bevezetése, a «terrorizmus elleni harc» mindössze fedőszervei a nemzetek diszlokációjának, mely ezeket egy évszázaddal hátrább veti. Ez igaz Szomáliában, igaz Irakban, Afganisztánban, Haitiben, az ex-Jugoszláviában…
Aghilès K.
Kapcsolattartás
Informations internationales
Entente internationale .des travailleurs et des peuples
87, rue du Faubourg-Saint-Denis 75010 - Paris -France
Tél : (33 1) 48 01 88 28 Fax : (33 1) 48 01 88 36 E.mail eit.ilc@fr.oleane.com
Directeur de la publication : Daniel Gluckstein - Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75010 Paris (France) - Commission paritaire n° 0713 G 82738
Edité par “Les Amis de l’Entente”, 18, allée Colbert, 78470 Saint-Rémy-lès-Chevreuse
2009. október 14., szerda
Nemzetközi információk 357.sz.
2009.okt.7.
A Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértésének hetilapja
Tartalom:
Burundi: publikációnk a «Tribune libre des travailleurs», a «Parti des travailleurs et de la démocratie - PTD» havilapjából: «Sürgősen meg kell fordítani a dolgok menetét».
Írország: az okt. 2-i Lisszaboni szerződés népszavazásának estéjén egy kommentátor felteszi a kérdést – nem minden irónia nélkül: «A választókat hirtelen meghódította a Szerződés bája?» A referendum eredményének valódi háttere.
Németország: az SPD történelmi vereségét tükröző törvényhozási választások után, mely a szövetségi köztársaságot válságba sodorta, az SPD-aktivisták, volt SPD-aktivisták és szakszervezetisek szerkesztette «Soziale Politik und Demokratie» felhívása.
Afganisztán: levelezőnktől a választási eredményekről: «Köszönet korrekt álláspontotokért az afgán probléma megítélésében és szolidaritásotokért a néppel és ellenállási mozgalmával.»
Belgium: a TRIBUNE DES TRAVAILLEURS, a Mouvement de Défense des Travailleurs (Dolgozók védelmi mozgalma - MDT) újsága közli a Comité unité - Eenheidscomite (Egységbizottság franciául és hollandul) nyilatkozatát: «A helyzet szükségessé teszi az általános sztrájkra támaszkodó nagy nemzeti demonstráció megszervezésének napirendre tűzését, hogy az elbocsátások ellen küzdő és azt megtiltani akaró minden dolgozót közös csatasorba állítson.»
Kína: részletek a Franciaországban kiadott "Kína- információs levél"-ből: «5.000 bányász sztrájkja a privatizáció ellen»; «Chengduban az Intel dolgozóinak sztrájkja egyenlő bérekért.»
Burundi
TRIBUNE LIBRE DES TRAVAILLEURS
IKINYAMAKURU C’ABAKOZI MENSUEL DU PARTI DES TRAVAILLEURS
Numéro 14-octobre 2009 ET DE LA DEMOCRATIE-PTD-
Prix 400F «TWUNGURUNANI»
B.P. 1032 BUJUMBURA
Szerkesztőség: sürgősen meg kell fordítani a dolgok menetét
A piacgazdaság strukturális válsága a munkás és népi jogok, a demokrácia elleni csapásokat megduplázza.
Az intézményes pártok, a Cndd-Fdd, az Uprona és a Frodebu, miután hátat fordítottak annak, amiben korábban egyetértettek, az országgyűlést és a szenátust illető választási kódexet fogadtak el, melyet a köztársasági elnök már ki is hirdetett. A politikai pártok egyetlen szavazólap használata mellett döntöttek a 2010-es választásokon. A kódex tartalmazza azt is, hogy az elnökválasztási jelölteknek 15 millió burundi frankot kell kaucióként letenni, 500.000-et a törvényhozási jelölteknek, 400.000-et a szenátoriaknak. Mindez azt jelenti, hogy csak a privatizálók és a mindenféle spekulánsok tudnak jelöltséget szerezni, következtetésképpen tovább folyik az ország Világbank, IMF és Európai Unió által bátorított tönkretétele.
A Regideso (víz és elektomosság) privatizációja előttünk áll, az ürügy az, hogy ez az árakat csökkenteni fogja. Azonban már ma is egyre hosszabb áramszünetek vannk az egész országban és különösen Bujumbura városában.
Mindez káros következménnyel jár az egészségügyre, az ipari tevékenységre és kézműiparra, tönkremennek a háztartási gépek, sőt tűzesetekkel is jár. A Regideso szerint ez a helyzet 2013-ig is eltarthat!
A lakosság az ivóvíz hiányával kell szembenézzen, a közterületi forrásokat lezárták, a vizet meg kellene venni. Terjed a kolera Bujumbura városi területein és Bubanza, Cibitoke vidékén – ez a privatizáció következménye.
A 2009-2010-es iskolai tanév kezdése különösen nehéznek igérkezik. Nincsenek megfelelő épületek, tantermek (előfordul 180 gyermek egy osztályban, kik a földön kénytelenek ülni), oktatási felszerelések, laboratóriumok hiányoznak, nincs elég kollégium a középiskolásoknak, azokban elég ágy ... és főként elegendő tanár (pedagógusok ezrei hiányoznak). Ezévben a pedagógusok szakszervezeteikkel (STEB, SLEB, CONAPES) beszüntették már a munkát tiltakozásul a közalkalmazottak 2007-ben bevezetett státusza, a kifizetetlen bérek és a szakszervezeti tagdíjak állami elkobzása ellen. Komoly sérelem érte az ILO 87. és 98. konvencióját, a szakszervezeti szabadságot, a szakszervezeti jogok védelmét és a kollektív tárgyalásokat.
2009 szeptemberében újabb 12 AMISOM-katonát öltek meg Szomáliában, a burundi áldozatok száma ezzel 23-ra emelkedik. Az AMISOM-csapatok missziója az állítólagos békefenntartás ebben az országban. Az idegen csapatok jelenléte valójában mélyen sérti a népek önrendelkezésének elvét. Miközben Burundi maga is ENSZ és az Afrikai Unió csapatainak megszállását kénytelen elviselni, melyek az IMF, a Világbank és az EU arushai egyeményének betartását biztosítják az amerikai multinacionális vállalatok szolgálatában, Szomália gazdagságának, a kőolajnak, a gáznak, különféle ásványainak fosztogatása tovább folyik, melyhez hozzájárul stratégiai fontosságú helyzete is.
Ez a néhány aspektus rámutat arra, hogy Burundiban sürgősen változtatni kell az eseményeken azért, hogy a népet, az ifjúságot meg lehessen menteni:
- A választási kaució és az egyetlen szavazólap eltörlését!
- Az elektromos áram és a víz szolgáltatásának helyreállítását a lakosság szükségleteinek megfelelően!
- Nemet a Regideso privatizálására!
- A privatizált vállalatok és közszolgáltatás újraállamosítását kártérítési és visszavásárlási lehetőség nélkül!
- Tervet a nemzeti oktatás fejlesztésére!
- Vaskos közmunkaprogramot a munkanélküliség megszüntetésére!
- A burundi katonai erők erők azonnali kivonását Szomáliából!
Németország
Németországi szövetségi választások
Az SPD válságba vezető történelmi kudarca
2009.okt.1-én Düsseldorfban a «Soziale Politik und Demokratie» szerkesztősége (SPD-aktivisták, volt SPD-aktivisták és szakszervezetisek) kezdeményezte találkozó felhívása a választások estéjén
Nincs vesztegetni való idő, azonnal össze kell gyűlnünk még az SPD pártgyűlése előtt.
A választásokon a részvétel rekord alacsony szintű volt, 70,8%. Több mint 4 millóval kevesebb, mint 2005-ben. A Steinmeier/Steinbrück/Müntefering tiró vezetése alatt az SPD 1949 óta legrosszabb eredményét érte le. E két választás között 6 millió szavazatot veszített, 34,2%-ról 23%-ra csökkent. 11,2%-ot veszített! Soha nem volt olyan párt, mely – vezetése hibájából – ekkorát bukott volna. A Schröder-éra, 1998 óta az SPD 10 millió választót veszített.
A CDU 27,3%-ot kapott (-0,5%), a CSU 6,5% (-0,9%), az FDP 14,6 % (+4,7%), a Die Linke (A Bal) 11,9% (+3,27%), a zöldek 10,7% (+2,6%). Észak-Rajna-Vesztfália szintén a lagalacsonyabb részvételt produkálta, az SPD 40%-ról 28,5%-ra csökkent.
Kölni országos összejövetelünkön döntöttünk, az SPD vezetésétől triójától meg kell szabadulnunk. Ez a vezetés akadályozza olyan kormány alakulását, mely a szükséges intézkedéseket meghozhatná a munkásosztály megmentése érdekében. A tőkés válság diktátumai ellen, a munkanélküliség ellen, a bankok és a spekulánsok megmentésének drámai következményeivel szemben.
Merkel és Westerwelle népellenesek. Dolgozóellenes politikájukat erősíteni fogják a liberálisok (FDP) segítségével, erre szól a szerződésük. A burzsoá koalició stabil többséggel fog kormányozni. A polgári pártok, melyeket Merkel és Westerwelle képvisel, ugyanakkor meggyengültek ezen a választáson. Az FDP ugyan 1 millió 665 ezer szavazatot nyert, de a CSU/CDU 1 millió 976 ezret veszített.
A CSU is története egyik legrosszabb eredményét könyvelheti el. Százalékosan a CSU/CDU és az FDP többséget kap a parlamentben, de a nép megvonta tőlük bizalmának egy részét, az új kormány gyenge lesz. Merkel és Westerwelle tudatában van ennek, számolnak avval, hogy a munkások nagy többségének ellállásába fognak ütközni.
Az ipari munkásszakszervezetek már bejelentették, hogy harcolni fognak a kollektív szerződések megsemmisítése ellen és az elbocsátások elleni törvényért. B.HUBER ugyanakkor «együttműködésről és nem konfrontációról» beszél. Az SPD vezetése szintén tudja, hogy az új kormány gyenge. Steinmeier egyébként már tegnap este a parlamenti ellenzék vezetőjének deklarálta önmagát. Profitálni akar, Müntefering pedig a pártelnöki helyet követeli magának mindenáron, így akarják mederbe terelni a tőkések csapásai elleni munkástiltakozásokat, folytatni akarják ugyanazt a politikát, amely a pártot a vereségbe hajszolta. Merkel és Westerwelle csak az SPD hanyatlásának köszönhetően tarthatja magát.
Steinmeier gúnyos nevetéssel megerősítette a tévében az eredmények láttán, hogy semmi oka nincs döntései és pozíciója feladására és nagy vehemenciával védelmezte a 67 éves nyugdíjkorhatárt... Steinbrück pedig sokkoló merevséggel tette hozzá, hogy semmiféle lehetőség nem lesz «forradalmi tribünök» létrehozására. Steinbrück, aki 22 000 szavazatot veszítve hallatlan vereséget szenvedett el Mettmannban.
Az egyetlen mód, amivel meg lehet menteni ezt a 150 éves pártot, hogy vezetését és ezt a triót el kell küldeni, csakúgy, mint a Schröder-éra és Merkel reformjait. Az SPD sok szimpatizánsa osztja ezt a véleményt. Nem lehet együttműködés a munkásosztály és az ifjúság elleni övön aluli ütések tekintetében.
Újságunk, a «Társadalompolitika és demokrácia» a mi eszközünk a párbeszédhez, a véleménycseréhez és javaslatok fomálásához. Munkás- és szociáldemokrata tagjainak soha ennyire nem volt szüksége erre a platformra a valódi társadalompolitikához és demokráciához!
V.i.S.d.P.: H.-W. Schuster, Fax: 7599092, E-Mail: grotjohann.schuster@t-online.de
Belgium
a TRIBUNE DES TRAVAILLEURS, a Mouvement de Défense des Travailleurs (Dolgozók védelmi mozgalma - MDT) újsága közli a Comité unité-Eenheidscomite (Egységbizottság franciául és hollandul) nyilatkozatát Részletek a bizottság szept.8-i nyilatkozatából
Mozgalom az egész ország dolgozóinak egysége létrehozásáért
A helyzet szükségessé teszi az általános sztrájkra támaszkodó, nagy nemzeti demonstráció megszervezésének napirendre tűzését, hogy az elbocsátások ellen küzdő és azt megtiltani akaró minden dolgozót közös csatasorba állítsa
A kormány, az Európai Unió, a munkáltatók, mindenki azt mondja, hogy a munkanélküliség 200 ezerrel fog emelkedni 2011-ig, amihez hozzáadódik a részleges munkanélküliség és, hogy szigorú intézkedéseket kell hozni (...). Guy Vanhengel, a szövetségi költségvetési miniszter bejelentette: «abszolut szigorúság lesz, nem tudjuk elkerülni». (La Libre, júl.29.).
És ezek a zord intézkedések, nyilván antiszociálisak, «közösségi» tárgyalásokat igényelnek. «Vége az átcsoportosításnak a Régiók és Közösségek felé».(...)
Bizonyos «szakértők» «visszavételről» beszélnek.
Milyen «visszavételről» és kiknek?
A bankok, általánosabban a pénzügyi alapok számára (...).
Azoknak a vállalatoknak, melyek a béreket és a munkakörülményeket megkérdőjelezik, munkahelyeket szüntetnek meg tömegesen azért, hogy a profitjukat növeljék részvényeseik számára, melyek számára a törvényeket diktáló pénzügyi alapok az alapvetőek. (...)
A lakosság óriási többsége számára – a dolgozók, a szociális ellátottak, a holnap munkaerőpiacra érkező fiatalok számára – semmi «visszavétel» nincs a horizonton, csak szociális hátrálás szüntelenül. Senki nem fogadhatja el ezt a megoldást.
Beszélnek az államháztartási hiányról, az adósság növekedéséről.
A Belga hírügynökség május. 15-én pontosította: «a belga állam teljes tőkeinjekciója és garanciája a bankok felé eléri a 45 milliárdot».(...) De az állam olyan pénzt adott, mely nem állt rendelkezésére és így a költségvetési deficitet növelte, amely így elérte 2008-ban a GDP 89,7%-át . (...)
Ennél világosabban nem lehetséges kimutatni, hogy az úgynevezett deficit abból áll, amit a közkiadásokból utaltak át a pénzügyi szektornak. És a dolgozók, a szociális ellátottak fizessék a számlát? Ez képtelenség tolerálni.
Még kevésbé tolerálható, hogy a kormány megakadályozta a Fortis államosítását, mely megnyithatta volna az utat a pénzügyi szektor állami kézbe vétele előtt is. A következmény, hogy a pénzügyi szektor ugyanúgy folytatja a profit hajhászását minden eszközzel, mint korábban, követeli az elbocsátásokat, a szociális jogok megnyirbálását, a spekuláció pedig még inkább kiszélesedik. A kormány szigorúságával kombinálva a lakosság vásárlóererejének csökkenése várható, tehát a válság újabb mélyülése.
A bankok számára nyújtott segitséget megkívánta és ellenőrizte is az Európai Unió, az akadálytalan versenyen alapuló gazdaság szempontjainak alapelve betartását szem előtt tartva.
Most érkeztünk oda, hogy ezen tervek következményeivel találkozunk Belgiumban és más országokban: a deficit emelkedésével. Az Európai Unió pedig szigorúságot reklamál, hogy az «egyensúly» helyreálljon. (...)
Mert az Európai Unió és nem a belga parlament ellenőrzi az ország költségvetését!
A Régiók és Közösségek nógatása a szigorúságra, amire az EU bíztat, csak oda vezet, hogy a «közösségi dosszié» (az ország feldarabolásának ügye - a ford.) újból előkerül (...)
Az EU segíti a Régiókat a szövetségi állam elleni fellépésben. Milyen céllal? Hogy még egyszerűbben megvalósítsa a drákói szigorúságot a szövetségi törvények félretételével, különösen a társadalombiztosítást, a kollektív szerződéseket és a munkajogokat illetően. (...)
Az egész helyzet napirendre kívánja a dolgozói érdekek, a szociális vívmányok megvédésének ügyét.
Ennek a tervnek tartalmaznia kell:
- a végtelennek igérkező elbocsátások leállítását, erre pedig csak egy mód van: meg kell tiltani.
- minden szociális hátrálást elutasítását, bármelyik minisztérium is annak forrása.
- jobban, mint valaha, védeni kell a szövetségi szintű szociális vívmányokat, a társadalombiztosítást, a kollektív szerződéseket, a munkajogokat.
- az egész ország munkásosztályának egységét kell megőrizni azokkal szemben, akik nyíltan próbálkoznak a népek egymás ellen fordításával avégett, hogy jobban megkopaszthassák őket. (...)
Természetesen nem tagadható, hogy az EU szerződései (Maastricht) tiltják az ilyen tervek megvalósítását, mert ez nem felelne meg a szabadverseny piacgazdasági elvének. Az EU a közszolgáltatások általános privatizációját írja elő, s ez vezetett a belga köztulajdonú bankok (CGER, Crédit communal) privatizálásához, az ismert pénzügyi összeomláshoz is.
Az FGTB (szakszervezeti szövetség) a nagyvállalatok és bankok privatizációja érdekében tör lándzsát. Ki kell állni mellette, s látni kell, hogy az európai szerződés blokkolja a válságból kitörés folyamatát.
Jelenleg a dolgozói érdekek biztosítása nagyban függ a szakszervezetek vezetőinek hozzáállásától.
Az alapokon a dolgozók készen állnak a mozgósításra. Több hónapja a szociális konfliktusok (sztrájkok, tüntetések, üzemelfoglalások) megsokszorozódnak. Tanúsítják, hogy jogaik védelmében tenni akar a munkásság, öntudata erősebb a válságnál. A proletariátus tudja, hogy a krízis a tőkések felelőssége és csak a dolgozók tudják megoldani.
Sikerül-e? Meg kellett állapítanunk, a 2007-es törvényhozói választások idején a szövetségi szociális vívmányok, sőt, magának Belgiumnak az eltűnése hivatalosan is aktuális volt. A Bizottságot ekkor hoztuk létre, hogy segítsük az ellenállás megszerveződését, hogy a szakszervezeti vezetők felelősségük tudatában mozgósítsanak. Munkánkban dolgozók, aktivisták, több irányzathoz tartozó szakszervezeti felelős vesz részt. Támaszkodunk az FGTB állásfoglalásaira, magán a szakszervezeten belüli ellenállásra, így értük el 2007 végén a nagy tüntetést, 2008-ban az általános sztrájkot.
Ma új mozgósítás van soron.
2009 júniusában regionális választásokra került sor. A lakosságnak úgy tűnik, a liberálisok (MR és VLD) a munkáltatók érdekeit képviselik. A verdikt világos volt, az egész országban vesztettek. Minden várakozás ellenére a két (a vallon és flamand) szoc. párt tartja magát. (...)
A burzsoázia nem rejti el, hogy szüksége van a szocialista vezetőkre a szigorúság terveihez. A szocialista pártra szavazók pont fordítva gondolják: azért szavaztak így, mert védelmet várnak tőlük. A háború óta a minoritás (tőkések) és a többség (a dolgozók) ellentéte soha nem tűnt ennyire ellentmondásosnak. A tőkés rendszer a válság eredete, s csak a szervezett munkásosztály tudja és csak nemzetközi szinten megszüntetni. Ezért gondoljuk azt, hogy a dolgozók megmentésére szolgáló tervnek az elbocsátások megtiltásának moblizációjával kell kezdődnie.
A szakszervezeteknek követelniük kell a két szocialista párttól, hogy ezt a tervet felvállalják és a szövetségi, regionális vagy közösségi kormányzati törekvéseket meggátolják minden eszközzel.
Ezért van napirenden a nagy országos tüntetés, melynek általános sztrájkra kell támaszkodnia, hogy az összes dolgozó egységesen lépjen fel az elbocsátások megtiltásáért.
Írország
Fittyet hányva a demokráciára, az Európai Unió megsemmisítette a 2008. júniusi írországi nemet
A Lisszaboni szerződés ratifikációja “Európát még inkább kormányozhatatlanná teszi”, nyugtalankodnak hívei.
«A kormány szerint a nép “elárulta a rendszer bizalmát” (…). Ebben az esetben nem volna egyszerűbb, hogy a kormány a népet feloszlassa és újat válasszon?»
Berthold Brecht híressé vált szavai lehettek volna az okt. 2-i írországi második referendum refrénje.
2008. jún. 12.-én a hivatalos kampány ellenére a 27 tagállamból ez az egy nép utasíthatta el a Lisszaboni szerződést. Munkások, alkalmazottak, parasztok, fiatalok tömegesen nemmel szavaztak szakszervezeteik felszólítására a privatizációs politika elutasítására, a deregularizációra, NATO-nak való alávetésre.
De a brüsszeli demokratáknak nem tetszett a nem, újra kellett tehát szavazni, addig, amíg jó nem lett.
A demokrácia kutyába vevése, nem is először.
1992. jún-ban a dán nép utasította el a Maastrichti szerződést.
1993 májusában újra kellett szavazniuk!
Franciaországban, miután a Lisszaboni szerződésről szóló referendumjavaslatot is leszavazták, a parlament ratifikálta azt, a szoc.pártot is beleértve.
Úgy tűnik, az Európai Unió és a demokrácia egymásal nem kompatibilis.
Az okt. 2-i népszavazás eredményének valódi háttere.
«A választókat hirtelen meghódítja a Lisszaboni szerződés bája?» tette fel kérdést egy kommentátor a vasárnapi sajtóban nem minden irónia nélkül, mikor az előzetes felmérések az igen győzelmét jelezték.
A munkásnegyedeket nézzük: Délkelet-Dublinban és Észak- és Közép-Corkban 3 választó közül kettő nemet mondott 2008-ban. Ma az eredmény fordított lett, mivel az igenre szavazók tábora kibővült a távolmaradás miatt;
2008-ban erős szakszervezeti mozgósítás történt a nem érdekében, az ICTU szakszervezeti konföderáció vezetése, a SIPTU — a legnagyobb szakszervezet — az igen mellett nem állt ki. Emiatt a TEEU és a UNITE nem-kampánya sokkal nagyobb hatással bírt.
2009-ben Brüsszel, az Európai Bizottság és szakszervezeti karja, a CES (Európai Szakszervezetek Szövetsége) nyomására az ICTU és SIPTU beállt az igenlők táborába, a TEEU és UNITE elszigetelődött, így a munkások, akik korábban nemet mondtak, ez alkalommal tömegesen távolmaradtak.
Ez kombinálódott az ír állam zsarolásával. A csőd szélén tántorgó ország a bankokat állította talpra újabb adósságok felvételével, mégpedig az Európai Központi Banktól. Világos: ha nem szavaztok igennel, az EKB-csapot elzárjuk. A brit tévében az egyik képvielő: «általános a félelem a vészes gazdasági helyzet miatt». Természetesen az EKB- és IMF-kölcsönök feltétele itt is a közszolgáltatások privatizációja és a kiszervezés.
Nem kellett sokat várni, hogy az igen kijátsza kártyáit, a Sunday Independent vezércikke megadja a kormány feladatát: «Brian Cowennek (miniszterelnök) most szembe kell fordulnia a szakszervezetekkel. Az állam nem engedheti meg, hogy ekkora közszolgáltatást tartson fenn, sem pedig ekkora számú alkalmazottat fizessen.» Ez vezetett a közszolgáltatási szakszervezetek országos sztrájkja meghirdetéséhez nov. 6-ra, a bérek és a «szociális partenerség» egyezményének felmondása miatt.
J.-P. BARROIS
Kína
Részletek: "Kína - információs levél" 319.sz. - 2009.szept.15.
• Szerkesztőségi cikk
Xinjiang vidéke: kinek érdeke a tények és a közvélemény manipulálása?
A júliusi tragikus végű tüntetések után, aug-ban, szept-ben pánikhangulat jellemezte Xinjiang vidéket az injekcióstűs támadások miatt Urumquiban, a fővárosban. 531 személy jelentkezett a kórházakban mondván, valaki megszúrta őket, többségük ujgur nemzetiségű. Mindössze 106-an viseltek magukon szúrásnyomot, valójában pedig csak huszat tartottak bent megfigyelésre. Mindegy! A központi kormány katonaorvosokat küldött a helyszínre, akik viszont azt nyilatkozták, hogy a virusfertőzés lappangása akár hónapokig is eltarthat. A han nemzetiségű fiatalok tüntetésen ítélték el a biztonság hiányát és a bíróság lassúságát. Először néhány százan követelték a komm. párt xinjangi titkára, Wang Lequan ((Hu Jintaoelnök barátja) lemondását, másnap már ezrek. A mérleg: öt halott. A közbiztonsági miniszter az injekcióstűs támadások elkövetőiről mint szeparatistákról beszélt. Groteszk és drámai eredmény: 3 fiatal ujgurt elítéltek, egyet 15 évre (mert egy nőnek megcsípték a fenekét!) és két fiatal toxikománt, akik egy taxisofőrtől vették el bevételét injekcióstűvel fenyegetve…
Ellentétek a felsőbb vezetésben?
Xinjiangban az ügy a komm. párt titkári és a rendőrkapitányi posztjába került. Hu Jintao hivatalos látogatása a tartományban megelőzte ezt (a G8-at Rómában hirtelen el kellett hagynia júliusban). A júliusi zavargások nyomán felelősségre vonandók számáról ellentmondásos hírek keringenek, a «Global Times» 83-ról beszél, a «China Daily» több mint 200-ról. Az eljárásnak aug. végén kellett volna kezdődni, de a felsőbb helyeken, úgy látszik, nincs egység…
A Központi Bizottság plénuma a múlt héten ült össze. Vajon asszisztált a xinjiangi titkár leváltásához? Az elnökhelyettes Xi Jinping, Hu Jintao feltételezett utóda átlépett egy bizonyos határt?
«Forgatókönyv orosz módra...».
A «Sydney Herald» (szept.7.) ezt sugallja: «A változások ablaka kicsi. Több forgatókönyv is megkontrázhatja Kína modernizációját és reformjait… A következő vezetésben senkinek nem lesz valódi legitimitása, minden döntés kompromisszum lesz… fontosabb lesz a hatalom őrzése, mint a nép ügyeivel foglalkozás.» Olyan gazdasági helyzetben, melyben «hiányzik a stabilitás», a miniszterelnök Wen Jiabao szept. 10-i, a davosi csúcson elhangzott szavaival: 41 millió munkahely szűnt meg Kínában a válság kezdete óta. 150 millió migráns dolgozó a városokban keresi a munkát, s aki talál, azé is időszaki, rosszul fizetetett. Nem nehéz elképzelni a társadalom közérzetét. Milyen érdekeket szolgál az állami vállalatok privatizációjának folytatása, a munkaszerződések eltörlése? És az, hogy közel 2 millió xinjiangi parasztot más tartományokba küldtek, hogy a jobban fizetett munkásokkal rivalizáljanak? Milyen érdekeket szolgál a xinjiangi magánvállalkozások favoralizálása, holott ezek nem foglalkoztatják az ujgurokat?
Más megoldás nincs, mint a dolgozók jogainak helyreállítása. A szabad szervezkedés, a tárgyalások jogának helyreállítása, a megtorlás nélküli sztrájk szervezési joga, politikájuk szabad megválasztása, mindenkinek munka és az erre a névre méltó szociális védelem. Ehhez akadályokat kell leküzdeni… Néhány lecke: az egyetlen legális szakszervezet, az ACFTU felelősei a dolgozókat nem informálták a restrukturációs-privatizációs tervekről, nem tartottak gyűléseket, holott a Munka Törvénykönyve előírja. Titokban tárgyaltak.
Az Intel sztrájkja a szecsuani szegény tartományban új követelést vetett fel: a bérek egyenlőségéét.
5.000 bányász sztrájkja a privatizáció ellen
Aug. 22-én Jinzhushan egyik bányájában, mely a hunani állami szénbányák része, a vezetés a bányászokkal új szerződést akart aláíratni, az elbocsátás esetére járó végkielégítés záradékával. Gyakran előfordul az ilyesmi, azért, hogy azután előnytelenebb szerződéssel vehessenek fel dolgozókat. Gyakran, hogy újakat ne is vegyenek fel. A tőzsdére való bevezetés óta folyik a privatizáció előkészítése. Fenyegetőzött a vezetés, így sokan olvasás nélkül is aláírták, így azt sem tudják, hogy pl. a bányában töltött éveket nem veszik figyelembe a végkielégítésnél (ami törvényellenes is).
A hadművelet azonban rosszult sült el, a bányászok a környékbeli másik három bányát is értesítették, 5 ezer bányász kezdett sztrájkba. Az irodákban aludtak. A vezetés megpróbálta megtörni a sztrájkot, a helyi hatóságok azonban a helyzet eldurvulásától tartva megakadályozták.
A hatóságok a sztrájkot illegálisnak nyilvánították, letartóztatásokkal fenyegetőztek, a sajtót megakadályozták a tudósításban (kivéve a hongkongi sajtót).
A hongkongi «South China Morning Post» beszámolt. Egy bányász: «Senkit sem vertünk meg, senkit sem tartottunk túszként, semmit nem tettünk tökre a vállalatnál. Amit akarunk: választ a kérdéseinkre». 10 nappal később a sztrájk még mindig tartott. Azóta: black-out...
(Forrás :«China Labour Bulletin», «SCMP»)
Chengduban az Intel dolgozói sztrájkolnak a bérek egyenlőségéért
«Legnagyobb beruházásunk a személyzetünk» jelentette ki büszkén az Intel, a világ elsőszámú elektronikus alkatrészgyártója, amely «szociális programmal» is dicsekszik. A kvalifikált, egyetemi végzettségű munkaerő ezt nem érzi így. Nyomorúságos a bérük (1000-1400 yüan), 20%-kal kevesebb, mint akármelyik kis- vagy középvállalkozásnál ugyanabban a városban, a «China Business Journal» szerint. Az Intel pofitálni akart a sanghaji székhelye és a chengdui fizetések közötti különbségből, ahol pedig a városvezetéstől jelentős kedvezményeket kapott. A sanghaji üzem bezárásával ide vitte át jól képzett és kvalifikált személyzetét. A helyben regrutáltak bére négyszer kevesebb lett ugyanazért a munkáért… hiába kértek béremelést, semmi nem történt.
Aug. 18-án közülük 400-500-an úgy döntöttek, hogy a kantinban maradnak és nem folytatják a munkát. «A sztrájk illegális, negyedórátok van, hogy felvegyétek a munkát!» ez volt az egyetlen válasz.
Végül az igazgatóság meghátrált, elfogadta a követelések megvizsgálását, szeptemberre választ ígérve. A követelések:
— a technikusok bérének megduplázása azonnal, szerződésükben rögzítve;
— a felvételi és előmeneteli rendszer javítása, a sanghaji dolgozók prémiumának elérése.
Szept. 5-én az Intel igazgatósága csak a prémium emelését engedélyezte, semmi mást.
(forrás: «China Labour Bulletin»)
Röviden...
• 4l millió munkahely elvesztése! A Népességi és Munkaügyi Intézet igazgatója éves zöld könyvének számai. Caï 23 millióra becsüli a munkanélküliek számát. Ugyancsak szót ejt 4 000 milliárd yüan invesztálásáról, munkahelyteremtő program helyett a gazdasági fejlesztésbe, ez az összeg 72,3 millió munkahely teremtésének felel meg. Chen Xiwen, a falusi munkaügyi miniszter állítottta, hogy jún. vége óta 150 millió vidéki dolgozó hagyta el a falvakat, hogy a városban találjon munkát. Ez a legnagyobb migráció, amit valaha is feljegyeztek.
• Han Dongfaag, a «China Labour Bulletin» munkatársa és a szakszervezeti függetlenség híve interjút adott a «Charlie Hebdo»-nak aug. 19-én. Részlet: «Kína modern piacgazdaság szabályozás nélkül. A mi célunk, hogy legyenek kollektív tárgyalások Kínában. Ha lennének erős szakszervezetek, minden vállalatnál sor kerülhetne tárgyalásokra. Canton mellett Dangguanban 30 személy dolgozik a Munkaügyi irodában, több tízezer vállalat felügyeletével vannak megbízva, amit lehetetlen teljesíteniük. A migráns dolgozóknál fejlődés tapasztalható: azelőtt parasztok voltak, most munkások. Osztálytudatuk az osztályharcban alakul.»
• Zhang Haichao, 28 éves, migráns munkás volt egy hinani téglagyárban, mielőtt súlyos munkahelyi ártalomban megbetegedett. Két éve harcol, hogy ismerjék el ezt és térítsék meg gyógyszereinek árát. Végül 615.000 yüant kapott, mintegy nyolcéves bérének megfelelő összeget. «Remélem, hogy ezután jobban figyelnek a migráns dolgozók problémáira és a többiek könnyebben érik el azt, amire joguk van», mondta.
• Ítélet. Xie Changfa, 57 éves. 13 éves börtönbüntetésre ítélték, amiért a Kínai Demokrata Párt országos gyűlését szervezte. Ügyvédje: «Az ilyen szervezkedés nem bűncselekmény, hanem alkotmányos joga minden állampolgárnak». Hiába.
• 700 újságíró és támogatója tüntetett Hong Kongban szept. 13-án szakmai szervezetük felhívására a három, Xinjiangban megvert és a speciális helyi erők által kihallgatott riporter miatt.
Afganisztán
Az afgán választások után
Levelezőnk
Egyetértés és POI (Független Munkáspárt)
Kedves Elvtársak!
Testvéri üdvözletem Hozzátok.
Megkaptuk felhívásotokat és nyilatkozatotokat Afganisztán francia és NATO-csapatok megszállása ügyében (1.), melyben követelitek ezek kivonását országunkból, s ezzel a demokrácia és újjáépítés ürügyén beállott barbár állapotok megszüntetését.
Tudjátok, hogy a választások utolsó kisérletként szolgáltak a kabuli rendszer legitimizálására. A választásokat gyalázatos trükkök sorozata kísérte, melyhez asszisztált a NATO és az USA. A megfigyelők és azok beavatkozásai ellenére nem lehetett elérni átláthatóságukat. A jelöltek tiltakozásai, még az európaiaké és az amerikaiaké is hiábavalóak voltak.
A hivatalos adatok szerint 17 millió személy szerepelt a választási jegyzékeken és mindössze 5 millió szavazott! Ezek a számok hamisak. Főként Délen és Nyugaton sokan maradtak távol a választásokról, mivel biztonságos választási iroda nem volt.
Köszönet korrekt álláspontotokért az afgán probléma ügyében, szolidaritásokért népünkkel és az afgán ellenállással.
Testvéri üdvözlettel:
Nasir Loyand
LRA - Afganisztán
1. lásd a 354 számot
Kapcsolattartás
Informations internationales
Entente internationale .des travailleurs et des peuples
87, rue du Faubourg-Saint-Denis 75010 - Paris - France
Tél : (33 1) 48 01 88 28 Fax : (33 1) 48 01 88 36 E.mail eit.ilc@fr.oleane.com
Directeur de la publication : Daniel Gluckstein - Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75010 Paris (France) - Commission paritaire n° 0713 G 82738
Edité par “Les Amis de l’Entente”, 18, allée Colbert, 78470 Saint-Rémy-lès-Chevreuse
A Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértésének hetilapja
Tartalom:
Burundi: publikációnk a «Tribune libre des travailleurs», a «Parti des travailleurs et de la démocratie - PTD» havilapjából: «Sürgősen meg kell fordítani a dolgok menetét».
Írország: az okt. 2-i Lisszaboni szerződés népszavazásának estéjén egy kommentátor felteszi a kérdést – nem minden irónia nélkül: «A választókat hirtelen meghódította a Szerződés bája?» A referendum eredményének valódi háttere.
Németország: az SPD történelmi vereségét tükröző törvényhozási választások után, mely a szövetségi köztársaságot válságba sodorta, az SPD-aktivisták, volt SPD-aktivisták és szakszervezetisek szerkesztette «Soziale Politik und Demokratie» felhívása.
Afganisztán: levelezőnktől a választási eredményekről: «Köszönet korrekt álláspontotokért az afgán probléma megítélésében és szolidaritásotokért a néppel és ellenállási mozgalmával.»
Belgium: a TRIBUNE DES TRAVAILLEURS, a Mouvement de Défense des Travailleurs (Dolgozók védelmi mozgalma - MDT) újsága közli a Comité unité - Eenheidscomite (Egységbizottság franciául és hollandul) nyilatkozatát: «A helyzet szükségessé teszi az általános sztrájkra támaszkodó nagy nemzeti demonstráció megszervezésének napirendre tűzését, hogy az elbocsátások ellen küzdő és azt megtiltani akaró minden dolgozót közös csatasorba állítson.»
Kína: részletek a Franciaországban kiadott "Kína- információs levél"-ből: «5.000 bányász sztrájkja a privatizáció ellen»; «Chengduban az Intel dolgozóinak sztrájkja egyenlő bérekért.»
Burundi
TRIBUNE LIBRE DES TRAVAILLEURS
IKINYAMAKURU C’ABAKOZI MENSUEL DU PARTI DES TRAVAILLEURS
Numéro 14-octobre 2009 ET DE LA DEMOCRATIE-PTD-
Prix 400F «TWUNGURUNANI»
B.P. 1032 BUJUMBURA
Szerkesztőség: sürgősen meg kell fordítani a dolgok menetét
A piacgazdaság strukturális válsága a munkás és népi jogok, a demokrácia elleni csapásokat megduplázza.
Az intézményes pártok, a Cndd-Fdd, az Uprona és a Frodebu, miután hátat fordítottak annak, amiben korábban egyetértettek, az országgyűlést és a szenátust illető választási kódexet fogadtak el, melyet a köztársasági elnök már ki is hirdetett. A politikai pártok egyetlen szavazólap használata mellett döntöttek a 2010-es választásokon. A kódex tartalmazza azt is, hogy az elnökválasztási jelölteknek 15 millió burundi frankot kell kaucióként letenni, 500.000-et a törvényhozási jelölteknek, 400.000-et a szenátoriaknak. Mindez azt jelenti, hogy csak a privatizálók és a mindenféle spekulánsok tudnak jelöltséget szerezni, következtetésképpen tovább folyik az ország Világbank, IMF és Európai Unió által bátorított tönkretétele.
A Regideso (víz és elektomosság) privatizációja előttünk áll, az ürügy az, hogy ez az árakat csökkenteni fogja. Azonban már ma is egyre hosszabb áramszünetek vannk az egész országban és különösen Bujumbura városában.
Mindez káros következménnyel jár az egészségügyre, az ipari tevékenységre és kézműiparra, tönkremennek a háztartási gépek, sőt tűzesetekkel is jár. A Regideso szerint ez a helyzet 2013-ig is eltarthat!
A lakosság az ivóvíz hiányával kell szembenézzen, a közterületi forrásokat lezárták, a vizet meg kellene venni. Terjed a kolera Bujumbura városi területein és Bubanza, Cibitoke vidékén – ez a privatizáció következménye.
A 2009-2010-es iskolai tanév kezdése különösen nehéznek igérkezik. Nincsenek megfelelő épületek, tantermek (előfordul 180 gyermek egy osztályban, kik a földön kénytelenek ülni), oktatási felszerelések, laboratóriumok hiányoznak, nincs elég kollégium a középiskolásoknak, azokban elég ágy ... és főként elegendő tanár (pedagógusok ezrei hiányoznak). Ezévben a pedagógusok szakszervezeteikkel (STEB, SLEB, CONAPES) beszüntették már a munkát tiltakozásul a közalkalmazottak 2007-ben bevezetett státusza, a kifizetetlen bérek és a szakszervezeti tagdíjak állami elkobzása ellen. Komoly sérelem érte az ILO 87. és 98. konvencióját, a szakszervezeti szabadságot, a szakszervezeti jogok védelmét és a kollektív tárgyalásokat.
2009 szeptemberében újabb 12 AMISOM-katonát öltek meg Szomáliában, a burundi áldozatok száma ezzel 23-ra emelkedik. Az AMISOM-csapatok missziója az állítólagos békefenntartás ebben az országban. Az idegen csapatok jelenléte valójában mélyen sérti a népek önrendelkezésének elvét. Miközben Burundi maga is ENSZ és az Afrikai Unió csapatainak megszállását kénytelen elviselni, melyek az IMF, a Világbank és az EU arushai egyeményének betartását biztosítják az amerikai multinacionális vállalatok szolgálatában, Szomália gazdagságának, a kőolajnak, a gáznak, különféle ásványainak fosztogatása tovább folyik, melyhez hozzájárul stratégiai fontosságú helyzete is.
Ez a néhány aspektus rámutat arra, hogy Burundiban sürgősen változtatni kell az eseményeken azért, hogy a népet, az ifjúságot meg lehessen menteni:
- A választási kaució és az egyetlen szavazólap eltörlését!
- Az elektromos áram és a víz szolgáltatásának helyreállítását a lakosság szükségleteinek megfelelően!
- Nemet a Regideso privatizálására!
- A privatizált vállalatok és közszolgáltatás újraállamosítását kártérítési és visszavásárlási lehetőség nélkül!
- Tervet a nemzeti oktatás fejlesztésére!
- Vaskos közmunkaprogramot a munkanélküliség megszüntetésére!
- A burundi katonai erők erők azonnali kivonását Szomáliából!
Németország
Németországi szövetségi választások
Az SPD válságba vezető történelmi kudarca
2009.okt.1-én Düsseldorfban a «Soziale Politik und Demokratie» szerkesztősége (SPD-aktivisták, volt SPD-aktivisták és szakszervezetisek) kezdeményezte találkozó felhívása a választások estéjén
Nincs vesztegetni való idő, azonnal össze kell gyűlnünk még az SPD pártgyűlése előtt.
A választásokon a részvétel rekord alacsony szintű volt, 70,8%. Több mint 4 millóval kevesebb, mint 2005-ben. A Steinmeier/Steinbrück/Müntefering tiró vezetése alatt az SPD 1949 óta legrosszabb eredményét érte le. E két választás között 6 millió szavazatot veszített, 34,2%-ról 23%-ra csökkent. 11,2%-ot veszített! Soha nem volt olyan párt, mely – vezetése hibájából – ekkorát bukott volna. A Schröder-éra, 1998 óta az SPD 10 millió választót veszített.
A CDU 27,3%-ot kapott (-0,5%), a CSU 6,5% (-0,9%), az FDP 14,6 % (+4,7%), a Die Linke (A Bal) 11,9% (+3,27%), a zöldek 10,7% (+2,6%). Észak-Rajna-Vesztfália szintén a lagalacsonyabb részvételt produkálta, az SPD 40%-ról 28,5%-ra csökkent.
Kölni országos összejövetelünkön döntöttünk, az SPD vezetésétől triójától meg kell szabadulnunk. Ez a vezetés akadályozza olyan kormány alakulását, mely a szükséges intézkedéseket meghozhatná a munkásosztály megmentése érdekében. A tőkés válság diktátumai ellen, a munkanélküliség ellen, a bankok és a spekulánsok megmentésének drámai következményeivel szemben.
Merkel és Westerwelle népellenesek. Dolgozóellenes politikájukat erősíteni fogják a liberálisok (FDP) segítségével, erre szól a szerződésük. A burzsoá koalició stabil többséggel fog kormányozni. A polgári pártok, melyeket Merkel és Westerwelle képvisel, ugyanakkor meggyengültek ezen a választáson. Az FDP ugyan 1 millió 665 ezer szavazatot nyert, de a CSU/CDU 1 millió 976 ezret veszített.
A CSU is története egyik legrosszabb eredményét könyvelheti el. Százalékosan a CSU/CDU és az FDP többséget kap a parlamentben, de a nép megvonta tőlük bizalmának egy részét, az új kormány gyenge lesz. Merkel és Westerwelle tudatában van ennek, számolnak avval, hogy a munkások nagy többségének ellállásába fognak ütközni.
Az ipari munkásszakszervezetek már bejelentették, hogy harcolni fognak a kollektív szerződések megsemmisítése ellen és az elbocsátások elleni törvényért. B.HUBER ugyanakkor «együttműködésről és nem konfrontációról» beszél. Az SPD vezetése szintén tudja, hogy az új kormány gyenge. Steinmeier egyébként már tegnap este a parlamenti ellenzék vezetőjének deklarálta önmagát. Profitálni akar, Müntefering pedig a pártelnöki helyet követeli magának mindenáron, így akarják mederbe terelni a tőkések csapásai elleni munkástiltakozásokat, folytatni akarják ugyanazt a politikát, amely a pártot a vereségbe hajszolta. Merkel és Westerwelle csak az SPD hanyatlásának köszönhetően tarthatja magát.
Steinmeier gúnyos nevetéssel megerősítette a tévében az eredmények láttán, hogy semmi oka nincs döntései és pozíciója feladására és nagy vehemenciával védelmezte a 67 éves nyugdíjkorhatárt... Steinbrück pedig sokkoló merevséggel tette hozzá, hogy semmiféle lehetőség nem lesz «forradalmi tribünök» létrehozására. Steinbrück, aki 22 000 szavazatot veszítve hallatlan vereséget szenvedett el Mettmannban.
Az egyetlen mód, amivel meg lehet menteni ezt a 150 éves pártot, hogy vezetését és ezt a triót el kell küldeni, csakúgy, mint a Schröder-éra és Merkel reformjait. Az SPD sok szimpatizánsa osztja ezt a véleményt. Nem lehet együttműködés a munkásosztály és az ifjúság elleni övön aluli ütések tekintetében.
Újságunk, a «Társadalompolitika és demokrácia» a mi eszközünk a párbeszédhez, a véleménycseréhez és javaslatok fomálásához. Munkás- és szociáldemokrata tagjainak soha ennyire nem volt szüksége erre a platformra a valódi társadalompolitikához és demokráciához!
V.i.S.d.P.: H.-W. Schuster, Fax: 7599092, E-Mail: grotjohann.schuster@t-online.de
Belgium
a TRIBUNE DES TRAVAILLEURS, a Mouvement de Défense des Travailleurs (Dolgozók védelmi mozgalma - MDT) újsága közli a Comité unité-Eenheidscomite (Egységbizottság franciául és hollandul) nyilatkozatát Részletek a bizottság szept.8-i nyilatkozatából
Mozgalom az egész ország dolgozóinak egysége létrehozásáért
A helyzet szükségessé teszi az általános sztrájkra támaszkodó, nagy nemzeti demonstráció megszervezésének napirendre tűzését, hogy az elbocsátások ellen küzdő és azt megtiltani akaró minden dolgozót közös csatasorba állítsa
A kormány, az Európai Unió, a munkáltatók, mindenki azt mondja, hogy a munkanélküliség 200 ezerrel fog emelkedni 2011-ig, amihez hozzáadódik a részleges munkanélküliség és, hogy szigorú intézkedéseket kell hozni (...). Guy Vanhengel, a szövetségi költségvetési miniszter bejelentette: «abszolut szigorúság lesz, nem tudjuk elkerülni». (La Libre, júl.29.).
És ezek a zord intézkedések, nyilván antiszociálisak, «közösségi» tárgyalásokat igényelnek. «Vége az átcsoportosításnak a Régiók és Közösségek felé».(...)
Bizonyos «szakértők» «visszavételről» beszélnek.
Milyen «visszavételről» és kiknek?
A bankok, általánosabban a pénzügyi alapok számára (...).
Azoknak a vállalatoknak, melyek a béreket és a munkakörülményeket megkérdőjelezik, munkahelyeket szüntetnek meg tömegesen azért, hogy a profitjukat növeljék részvényeseik számára, melyek számára a törvényeket diktáló pénzügyi alapok az alapvetőek. (...)
A lakosság óriási többsége számára – a dolgozók, a szociális ellátottak, a holnap munkaerőpiacra érkező fiatalok számára – semmi «visszavétel» nincs a horizonton, csak szociális hátrálás szüntelenül. Senki nem fogadhatja el ezt a megoldást.
Beszélnek az államháztartási hiányról, az adósság növekedéséről.
A Belga hírügynökség május. 15-én pontosította: «a belga állam teljes tőkeinjekciója és garanciája a bankok felé eléri a 45 milliárdot».(...) De az állam olyan pénzt adott, mely nem állt rendelkezésére és így a költségvetési deficitet növelte, amely így elérte 2008-ban a GDP 89,7%-át . (...)
Ennél világosabban nem lehetséges kimutatni, hogy az úgynevezett deficit abból áll, amit a közkiadásokból utaltak át a pénzügyi szektornak. És a dolgozók, a szociális ellátottak fizessék a számlát? Ez képtelenség tolerálni.
Még kevésbé tolerálható, hogy a kormány megakadályozta a Fortis államosítását, mely megnyithatta volna az utat a pénzügyi szektor állami kézbe vétele előtt is. A következmény, hogy a pénzügyi szektor ugyanúgy folytatja a profit hajhászását minden eszközzel, mint korábban, követeli az elbocsátásokat, a szociális jogok megnyirbálását, a spekuláció pedig még inkább kiszélesedik. A kormány szigorúságával kombinálva a lakosság vásárlóererejének csökkenése várható, tehát a válság újabb mélyülése.
A bankok számára nyújtott segitséget megkívánta és ellenőrizte is az Európai Unió, az akadálytalan versenyen alapuló gazdaság szempontjainak alapelve betartását szem előtt tartva.
Most érkeztünk oda, hogy ezen tervek következményeivel találkozunk Belgiumban és más országokban: a deficit emelkedésével. Az Európai Unió pedig szigorúságot reklamál, hogy az «egyensúly» helyreálljon. (...)
Mert az Európai Unió és nem a belga parlament ellenőrzi az ország költségvetését!
A Régiók és Közösségek nógatása a szigorúságra, amire az EU bíztat, csak oda vezet, hogy a «közösségi dosszié» (az ország feldarabolásának ügye - a ford.) újból előkerül (...)
Az EU segíti a Régiókat a szövetségi állam elleni fellépésben. Milyen céllal? Hogy még egyszerűbben megvalósítsa a drákói szigorúságot a szövetségi törvények félretételével, különösen a társadalombiztosítást, a kollektív szerződéseket és a munkajogokat illetően. (...)
Az egész helyzet napirendre kívánja a dolgozói érdekek, a szociális vívmányok megvédésének ügyét.
Ennek a tervnek tartalmaznia kell:
- a végtelennek igérkező elbocsátások leállítását, erre pedig csak egy mód van: meg kell tiltani.
- minden szociális hátrálást elutasítását, bármelyik minisztérium is annak forrása.
- jobban, mint valaha, védeni kell a szövetségi szintű szociális vívmányokat, a társadalombiztosítást, a kollektív szerződéseket, a munkajogokat.
- az egész ország munkásosztályának egységét kell megőrizni azokkal szemben, akik nyíltan próbálkoznak a népek egymás ellen fordításával avégett, hogy jobban megkopaszthassák őket. (...)
Természetesen nem tagadható, hogy az EU szerződései (Maastricht) tiltják az ilyen tervek megvalósítását, mert ez nem felelne meg a szabadverseny piacgazdasági elvének. Az EU a közszolgáltatások általános privatizációját írja elő, s ez vezetett a belga köztulajdonú bankok (CGER, Crédit communal) privatizálásához, az ismert pénzügyi összeomláshoz is.
Az FGTB (szakszervezeti szövetség) a nagyvállalatok és bankok privatizációja érdekében tör lándzsát. Ki kell állni mellette, s látni kell, hogy az európai szerződés blokkolja a válságból kitörés folyamatát.
Jelenleg a dolgozói érdekek biztosítása nagyban függ a szakszervezetek vezetőinek hozzáállásától.
Az alapokon a dolgozók készen állnak a mozgósításra. Több hónapja a szociális konfliktusok (sztrájkok, tüntetések, üzemelfoglalások) megsokszorozódnak. Tanúsítják, hogy jogaik védelmében tenni akar a munkásság, öntudata erősebb a válságnál. A proletariátus tudja, hogy a krízis a tőkések felelőssége és csak a dolgozók tudják megoldani.
Sikerül-e? Meg kellett állapítanunk, a 2007-es törvényhozói választások idején a szövetségi szociális vívmányok, sőt, magának Belgiumnak az eltűnése hivatalosan is aktuális volt. A Bizottságot ekkor hoztuk létre, hogy segítsük az ellenállás megszerveződését, hogy a szakszervezeti vezetők felelősségük tudatában mozgósítsanak. Munkánkban dolgozók, aktivisták, több irányzathoz tartozó szakszervezeti felelős vesz részt. Támaszkodunk az FGTB állásfoglalásaira, magán a szakszervezeten belüli ellenállásra, így értük el 2007 végén a nagy tüntetést, 2008-ban az általános sztrájkot.
Ma új mozgósítás van soron.
2009 júniusában regionális választásokra került sor. A lakosságnak úgy tűnik, a liberálisok (MR és VLD) a munkáltatók érdekeit képviselik. A verdikt világos volt, az egész országban vesztettek. Minden várakozás ellenére a két (a vallon és flamand) szoc. párt tartja magát. (...)
A burzsoázia nem rejti el, hogy szüksége van a szocialista vezetőkre a szigorúság terveihez. A szocialista pártra szavazók pont fordítva gondolják: azért szavaztak így, mert védelmet várnak tőlük. A háború óta a minoritás (tőkések) és a többség (a dolgozók) ellentéte soha nem tűnt ennyire ellentmondásosnak. A tőkés rendszer a válság eredete, s csak a szervezett munkásosztály tudja és csak nemzetközi szinten megszüntetni. Ezért gondoljuk azt, hogy a dolgozók megmentésére szolgáló tervnek az elbocsátások megtiltásának moblizációjával kell kezdődnie.
A szakszervezeteknek követelniük kell a két szocialista párttól, hogy ezt a tervet felvállalják és a szövetségi, regionális vagy közösségi kormányzati törekvéseket meggátolják minden eszközzel.
Ezért van napirenden a nagy országos tüntetés, melynek általános sztrájkra kell támaszkodnia, hogy az összes dolgozó egységesen lépjen fel az elbocsátások megtiltásáért.
Írország
Fittyet hányva a demokráciára, az Európai Unió megsemmisítette a 2008. júniusi írországi nemet
A Lisszaboni szerződés ratifikációja “Európát még inkább kormányozhatatlanná teszi”, nyugtalankodnak hívei.
«A kormány szerint a nép “elárulta a rendszer bizalmát” (…). Ebben az esetben nem volna egyszerűbb, hogy a kormány a népet feloszlassa és újat válasszon?»
Berthold Brecht híressé vált szavai lehettek volna az okt. 2-i írországi második referendum refrénje.
2008. jún. 12.-én a hivatalos kampány ellenére a 27 tagállamból ez az egy nép utasíthatta el a Lisszaboni szerződést. Munkások, alkalmazottak, parasztok, fiatalok tömegesen nemmel szavaztak szakszervezeteik felszólítására a privatizációs politika elutasítására, a deregularizációra, NATO-nak való alávetésre.
De a brüsszeli demokratáknak nem tetszett a nem, újra kellett tehát szavazni, addig, amíg jó nem lett.
A demokrácia kutyába vevése, nem is először.
1992. jún-ban a dán nép utasította el a Maastrichti szerződést.
1993 májusában újra kellett szavazniuk!
Franciaországban, miután a Lisszaboni szerződésről szóló referendumjavaslatot is leszavazták, a parlament ratifikálta azt, a szoc.pártot is beleértve.
Úgy tűnik, az Európai Unió és a demokrácia egymásal nem kompatibilis.
Az okt. 2-i népszavazás eredményének valódi háttere.
«A választókat hirtelen meghódítja a Lisszaboni szerződés bája?» tette fel kérdést egy kommentátor a vasárnapi sajtóban nem minden irónia nélkül, mikor az előzetes felmérések az igen győzelmét jelezték.
A munkásnegyedeket nézzük: Délkelet-Dublinban és Észak- és Közép-Corkban 3 választó közül kettő nemet mondott 2008-ban. Ma az eredmény fordított lett, mivel az igenre szavazók tábora kibővült a távolmaradás miatt;
2008-ban erős szakszervezeti mozgósítás történt a nem érdekében, az ICTU szakszervezeti konföderáció vezetése, a SIPTU — a legnagyobb szakszervezet — az igen mellett nem állt ki. Emiatt a TEEU és a UNITE nem-kampánya sokkal nagyobb hatással bírt.
2009-ben Brüsszel, az Európai Bizottság és szakszervezeti karja, a CES (Európai Szakszervezetek Szövetsége) nyomására az ICTU és SIPTU beállt az igenlők táborába, a TEEU és UNITE elszigetelődött, így a munkások, akik korábban nemet mondtak, ez alkalommal tömegesen távolmaradtak.
Ez kombinálódott az ír állam zsarolásával. A csőd szélén tántorgó ország a bankokat állította talpra újabb adósságok felvételével, mégpedig az Európai Központi Banktól. Világos: ha nem szavaztok igennel, az EKB-csapot elzárjuk. A brit tévében az egyik képvielő: «általános a félelem a vészes gazdasági helyzet miatt». Természetesen az EKB- és IMF-kölcsönök feltétele itt is a közszolgáltatások privatizációja és a kiszervezés.
Nem kellett sokat várni, hogy az igen kijátsza kártyáit, a Sunday Independent vezércikke megadja a kormány feladatát: «Brian Cowennek (miniszterelnök) most szembe kell fordulnia a szakszervezetekkel. Az állam nem engedheti meg, hogy ekkora közszolgáltatást tartson fenn, sem pedig ekkora számú alkalmazottat fizessen.» Ez vezetett a közszolgáltatási szakszervezetek országos sztrájkja meghirdetéséhez nov. 6-ra, a bérek és a «szociális partenerség» egyezményének felmondása miatt.
J.-P. BARROIS
Kína
Részletek: "Kína - információs levél" 319.sz. - 2009.szept.15.
• Szerkesztőségi cikk
Xinjiang vidéke: kinek érdeke a tények és a közvélemény manipulálása?
A júliusi tragikus végű tüntetések után, aug-ban, szept-ben pánikhangulat jellemezte Xinjiang vidéket az injekcióstűs támadások miatt Urumquiban, a fővárosban. 531 személy jelentkezett a kórházakban mondván, valaki megszúrta őket, többségük ujgur nemzetiségű. Mindössze 106-an viseltek magukon szúrásnyomot, valójában pedig csak huszat tartottak bent megfigyelésre. Mindegy! A központi kormány katonaorvosokat küldött a helyszínre, akik viszont azt nyilatkozták, hogy a virusfertőzés lappangása akár hónapokig is eltarthat. A han nemzetiségű fiatalok tüntetésen ítélték el a biztonság hiányát és a bíróság lassúságát. Először néhány százan követelték a komm. párt xinjangi titkára, Wang Lequan ((Hu Jintaoelnök barátja) lemondását, másnap már ezrek. A mérleg: öt halott. A közbiztonsági miniszter az injekcióstűs támadások elkövetőiről mint szeparatistákról beszélt. Groteszk és drámai eredmény: 3 fiatal ujgurt elítéltek, egyet 15 évre (mert egy nőnek megcsípték a fenekét!) és két fiatal toxikománt, akik egy taxisofőrtől vették el bevételét injekcióstűvel fenyegetve…
Ellentétek a felsőbb vezetésben?
Xinjiangban az ügy a komm. párt titkári és a rendőrkapitányi posztjába került. Hu Jintao hivatalos látogatása a tartományban megelőzte ezt (a G8-at Rómában hirtelen el kellett hagynia júliusban). A júliusi zavargások nyomán felelősségre vonandók számáról ellentmondásos hírek keringenek, a «Global Times» 83-ról beszél, a «China Daily» több mint 200-ról. Az eljárásnak aug. végén kellett volna kezdődni, de a felsőbb helyeken, úgy látszik, nincs egység…
A Központi Bizottság plénuma a múlt héten ült össze. Vajon asszisztált a xinjiangi titkár leváltásához? Az elnökhelyettes Xi Jinping, Hu Jintao feltételezett utóda átlépett egy bizonyos határt?
«Forgatókönyv orosz módra...».
A «Sydney Herald» (szept.7.) ezt sugallja: «A változások ablaka kicsi. Több forgatókönyv is megkontrázhatja Kína modernizációját és reformjait… A következő vezetésben senkinek nem lesz valódi legitimitása, minden döntés kompromisszum lesz… fontosabb lesz a hatalom őrzése, mint a nép ügyeivel foglalkozás.» Olyan gazdasági helyzetben, melyben «hiányzik a stabilitás», a miniszterelnök Wen Jiabao szept. 10-i, a davosi csúcson elhangzott szavaival: 41 millió munkahely szűnt meg Kínában a válság kezdete óta. 150 millió migráns dolgozó a városokban keresi a munkát, s aki talál, azé is időszaki, rosszul fizetetett. Nem nehéz elképzelni a társadalom közérzetét. Milyen érdekeket szolgál az állami vállalatok privatizációjának folytatása, a munkaszerződések eltörlése? És az, hogy közel 2 millió xinjiangi parasztot más tartományokba küldtek, hogy a jobban fizetett munkásokkal rivalizáljanak? Milyen érdekeket szolgál a xinjiangi magánvállalkozások favoralizálása, holott ezek nem foglalkoztatják az ujgurokat?
Más megoldás nincs, mint a dolgozók jogainak helyreállítása. A szabad szervezkedés, a tárgyalások jogának helyreállítása, a megtorlás nélküli sztrájk szervezési joga, politikájuk szabad megválasztása, mindenkinek munka és az erre a névre méltó szociális védelem. Ehhez akadályokat kell leküzdeni… Néhány lecke: az egyetlen legális szakszervezet, az ACFTU felelősei a dolgozókat nem informálták a restrukturációs-privatizációs tervekről, nem tartottak gyűléseket, holott a Munka Törvénykönyve előírja. Titokban tárgyaltak.
Az Intel sztrájkja a szecsuani szegény tartományban új követelést vetett fel: a bérek egyenlőségéét.
5.000 bányász sztrájkja a privatizáció ellen
Aug. 22-én Jinzhushan egyik bányájában, mely a hunani állami szénbányák része, a vezetés a bányászokkal új szerződést akart aláíratni, az elbocsátás esetére járó végkielégítés záradékával. Gyakran előfordul az ilyesmi, azért, hogy azután előnytelenebb szerződéssel vehessenek fel dolgozókat. Gyakran, hogy újakat ne is vegyenek fel. A tőzsdére való bevezetés óta folyik a privatizáció előkészítése. Fenyegetőzött a vezetés, így sokan olvasás nélkül is aláírták, így azt sem tudják, hogy pl. a bányában töltött éveket nem veszik figyelembe a végkielégítésnél (ami törvényellenes is).
A hadművelet azonban rosszult sült el, a bányászok a környékbeli másik három bányát is értesítették, 5 ezer bányász kezdett sztrájkba. Az irodákban aludtak. A vezetés megpróbálta megtörni a sztrájkot, a helyi hatóságok azonban a helyzet eldurvulásától tartva megakadályozták.
A hatóságok a sztrájkot illegálisnak nyilvánították, letartóztatásokkal fenyegetőztek, a sajtót megakadályozták a tudósításban (kivéve a hongkongi sajtót).
A hongkongi «South China Morning Post» beszámolt. Egy bányász: «Senkit sem vertünk meg, senkit sem tartottunk túszként, semmit nem tettünk tökre a vállalatnál. Amit akarunk: választ a kérdéseinkre». 10 nappal később a sztrájk még mindig tartott. Azóta: black-out...
(Forrás :«China Labour Bulletin», «SCMP»)
Chengduban az Intel dolgozói sztrájkolnak a bérek egyenlőségéért
«Legnagyobb beruházásunk a személyzetünk» jelentette ki büszkén az Intel, a világ elsőszámú elektronikus alkatrészgyártója, amely «szociális programmal» is dicsekszik. A kvalifikált, egyetemi végzettségű munkaerő ezt nem érzi így. Nyomorúságos a bérük (1000-1400 yüan), 20%-kal kevesebb, mint akármelyik kis- vagy középvállalkozásnál ugyanabban a városban, a «China Business Journal» szerint. Az Intel pofitálni akart a sanghaji székhelye és a chengdui fizetések közötti különbségből, ahol pedig a városvezetéstől jelentős kedvezményeket kapott. A sanghaji üzem bezárásával ide vitte át jól képzett és kvalifikált személyzetét. A helyben regrutáltak bére négyszer kevesebb lett ugyanazért a munkáért… hiába kértek béremelést, semmi nem történt.
Aug. 18-án közülük 400-500-an úgy döntöttek, hogy a kantinban maradnak és nem folytatják a munkát. «A sztrájk illegális, negyedórátok van, hogy felvegyétek a munkát!» ez volt az egyetlen válasz.
Végül az igazgatóság meghátrált, elfogadta a követelések megvizsgálását, szeptemberre választ ígérve. A követelések:
— a technikusok bérének megduplázása azonnal, szerződésükben rögzítve;
— a felvételi és előmeneteli rendszer javítása, a sanghaji dolgozók prémiumának elérése.
Szept. 5-én az Intel igazgatósága csak a prémium emelését engedélyezte, semmi mást.
(forrás: «China Labour Bulletin»)
Röviden...
• 4l millió munkahely elvesztése! A Népességi és Munkaügyi Intézet igazgatója éves zöld könyvének számai. Caï 23 millióra becsüli a munkanélküliek számát. Ugyancsak szót ejt 4 000 milliárd yüan invesztálásáról, munkahelyteremtő program helyett a gazdasági fejlesztésbe, ez az összeg 72,3 millió munkahely teremtésének felel meg. Chen Xiwen, a falusi munkaügyi miniszter állítottta, hogy jún. vége óta 150 millió vidéki dolgozó hagyta el a falvakat, hogy a városban találjon munkát. Ez a legnagyobb migráció, amit valaha is feljegyeztek.
• Han Dongfaag, a «China Labour Bulletin» munkatársa és a szakszervezeti függetlenség híve interjút adott a «Charlie Hebdo»-nak aug. 19-én. Részlet: «Kína modern piacgazdaság szabályozás nélkül. A mi célunk, hogy legyenek kollektív tárgyalások Kínában. Ha lennének erős szakszervezetek, minden vállalatnál sor kerülhetne tárgyalásokra. Canton mellett Dangguanban 30 személy dolgozik a Munkaügyi irodában, több tízezer vállalat felügyeletével vannak megbízva, amit lehetetlen teljesíteniük. A migráns dolgozóknál fejlődés tapasztalható: azelőtt parasztok voltak, most munkások. Osztálytudatuk az osztályharcban alakul.»
• Zhang Haichao, 28 éves, migráns munkás volt egy hinani téglagyárban, mielőtt súlyos munkahelyi ártalomban megbetegedett. Két éve harcol, hogy ismerjék el ezt és térítsék meg gyógyszereinek árát. Végül 615.000 yüant kapott, mintegy nyolcéves bérének megfelelő összeget. «Remélem, hogy ezután jobban figyelnek a migráns dolgozók problémáira és a többiek könnyebben érik el azt, amire joguk van», mondta.
• Ítélet. Xie Changfa, 57 éves. 13 éves börtönbüntetésre ítélték, amiért a Kínai Demokrata Párt országos gyűlését szervezte. Ügyvédje: «Az ilyen szervezkedés nem bűncselekmény, hanem alkotmányos joga minden állampolgárnak». Hiába.
• 700 újságíró és támogatója tüntetett Hong Kongban szept. 13-án szakmai szervezetük felhívására a három, Xinjiangban megvert és a speciális helyi erők által kihallgatott riporter miatt.
Afganisztán
Az afgán választások után
Levelezőnk
Egyetértés és POI (Független Munkáspárt)
Kedves Elvtársak!
Testvéri üdvözletem Hozzátok.
Megkaptuk felhívásotokat és nyilatkozatotokat Afganisztán francia és NATO-csapatok megszállása ügyében (1.), melyben követelitek ezek kivonását országunkból, s ezzel a demokrácia és újjáépítés ürügyén beállott barbár állapotok megszüntetését.
Tudjátok, hogy a választások utolsó kisérletként szolgáltak a kabuli rendszer legitimizálására. A választásokat gyalázatos trükkök sorozata kísérte, melyhez asszisztált a NATO és az USA. A megfigyelők és azok beavatkozásai ellenére nem lehetett elérni átláthatóságukat. A jelöltek tiltakozásai, még az európaiaké és az amerikaiaké is hiábavalóak voltak.
A hivatalos adatok szerint 17 millió személy szerepelt a választási jegyzékeken és mindössze 5 millió szavazott! Ezek a számok hamisak. Főként Délen és Nyugaton sokan maradtak távol a választásokról, mivel biztonságos választási iroda nem volt.
Köszönet korrekt álláspontotokért az afgán probléma ügyében, szolidaritásokért népünkkel és az afgán ellenállással.
Testvéri üdvözlettel:
Nasir Loyand
LRA - Afganisztán
1. lásd a 354 számot
Kapcsolattartás
Informations internationales
Entente internationale .des travailleurs et des peuples
87, rue du Faubourg-Saint-Denis 75010 - Paris - France
Tél : (33 1) 48 01 88 28 Fax : (33 1) 48 01 88 36 E.mail eit.ilc@fr.oleane.com
Directeur de la publication : Daniel Gluckstein - Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75010 Paris (France) - Commission paritaire n° 0713 G 82738
Edité par “Les Amis de l’Entente”, 18, allée Colbert, 78470 Saint-Rémy-lès-Chevreuse
2009. október 13., kedd
Hírkommentár
Véget ért a jászsági gyalogos menet - átadtuk a petíciót az államfői hivatal képviselőjének
A jászladányiak kezdeményezésére Borsod-Abaúj-Zemplén megyei cigányság, főleg ózdiak és környékbeliek reagáltak.
- A cigány önkormányzatiság a hatalom szolgálója, a helyi hatalom eszköze - adta hírül Aradi Pál a megyei szervezet elnöke. A BCKSZ ezért csatlakozott az Ózdon és környékén évek óta képviseleti tevékenységet folytató Ózdi Cigányok Egyenlő Jogokért Mozgalmához, amelyet Pákó Ferenc vezet. Ózdról 2009. október 11-én, vasárnap délelőtt 3 autóbusz zsúfolásig megtelve indult Budapestre a demonstrációra. Ózdi cigányok mellett a térség egy tucat településéről jöttek.
Nem jöttek a szociális gettóban élő cigányok a polgári jogi demonstráció támogatására, azonban az Országos Cigány Önkormányzat képviselői és többnyire a helyi hatalom által tokkal-vonóval felvásárolt cigány kisebbségi önkormányzati elnökök, képviselők igen. Ez az esemény most is jól mutatta, hogy a cigányság igen nagy bajban van. Ez persze nem csak a cigányság érdekképviseletére vonatkozik, hanem az ország dolgozóinak, képviseletre szorulóinak képviseletét is jellemzi. Általában is, de a roma/cigány képviselet és a közvetlen részvétel demokratikus formái teljességgel esetlegesek, a hatalom és a helyi hatalom érdekeitől vezérelve működnek. Hiányzik a jelenlegi cigány vezetők többségénél elsősorban az identitástudat, a megfelelő politikai, közéleti rátermettség - képzettség és az iskolai végzettség.
Ma a cigányság választott képviselőinek többsége önérvényesítő, megélhetési közfigura. S ebben nyílván annak is szerepe van, hogy a szociál-liberális álbaloldali hatalom bizonyos társadalmi „kétes világgal” szövetkezett, amelyben mindenféle gazdasági érdek, gazdaságinak nevezett tevékenység és összefonódás van, csak éppen érdekképviselet nincs. Ebben az értelemben is megbukott országosan és például Ózdon az MSZP! A cigányság csak látszólag tűnik homogénnek. Egyik feltűnő jellegzetessége éppen a cigány közéletiek tényleges távolsága a cigányság valódi érdekeitől, valamint a mentalitásbeli és kulturális különbségekben rejlik. Például, az ózdi cigány elnökről az a hír járja, hogy együtt koszorúzott a Magyar Gárda helyi vezetőivel és ebédre hívta meg. De az gyakorlati valóság, hogy csak rendőrségi segítséggel, azok kocsijában pöffeszkedve mer csak a szociális gettólakó cigányokhoz menni, ha a helyi hatalom „feladattal” küldi. 2009 februárjában, amikor a cigányok közel fél ezren tüntettek a helyi gárdaavatás ellen, a helyi cigány önkormányzati elnök csak rendőrségi járőrkocsival jött oda, a demonstrálók el is zavarták. A többi kisebbségi képviselők nem is jelentek meg.
Ózdon is tombol a helyi hatalom szegények, a szociális gettóban élő cigányok feletti diktatúrája.
Ezért csatlakozott az elnyomott nép egy csoportja, s ha lett volna pénzünk még több buszra, vagy éppen a cigány kisebbségi önkormányzatok részt vettek volna, akkor több ezren is jöttek volna Budapestre.
Vasárnap 13 órára ért be a Hősök terére a 150 demonstráló Ózdról. A téren közel ezer cigány és sok nem cigány pártoló gyülekezett, hallgatta meg a fellépő együttesek szolidaritásból adott műsorát. Beszédek hangzottak el, majd az egybegyűltek a Köztársasági Elnöki Palotához való indulása előtt meghallgatták az átnyújtandó petíciót. Délután 4 óra körül felért a Várba, a Köztársasági Elnöki Palotához a Jászsági Roma Polgárjogi Szervezet által szervezett, az ország és a nemzetközi közvélemény figyelmét felhívó 1500 fős menete. Fegyelmezetten, méltóságteljesen vonult végig az Adrássy úton, át a Lánchídon és fel a kaptató lépcsőfeljárón. A menet csendes vonulását azért megtörték a skandálások, pl. ilyenek: Mi is élni akarunk! Munkát, kenyeret! Nézzétek,a Magyar Parlament a becsület palotája! - Hol vannak a cigányság jólfizetett vezérei, Kolompár Orbán, Teleki László, Farkas Flórián? Majd 2010–ben rátok nem szavazunk, stb.
(Egyébként megjegyzendő, hogy a cigányok tudnak arról az MSZP-s tervről, amit Teleki Lászlónak kell végrehajtani. Ennek lényege, hogy mint más pártok, az MSZP is áldoz arra, hogy alamizsnát osszon a cigányoknak a szavazatokért, számítanak is közel 200 ezer szavazatra, no meg a fasizmussal való riogatással mossák a még gondolkodó roma közösségek „mujálóit” –hangadók a közösségben. Persze, ha tudjuk, teszünk is ellene. A fülkében mindenki egyedül lesz…)
Visszatérve a menetre, amely felért a Sándor-palota előtti térre, a Jászsági Roma Polgárjogi Szervezet vezetői átadták petíciójukat a Köztársasági Elnöki Hivatal protokollfőnökének. Hát persze, hogy a Köztársasági Elnök Úr nem ért rá!
Manapság a magyar kisebbséggel van elfoglalva, és ettől nem ismeri fel ő sem, hogy csak annyit kap a magyarság odakint, amennyit ad az itt élő kisebbségeknek, pl. a cigányságnak. A vallásos Köztársasági elnök Úrnak éppen hitéből adódóan kellene tudni: annyit várhatsz, amennyit adsz! Ez már csak így van korrektéknél.
Kállai László, a Jászsági Roma Polgárjogi Szervezet elnöke és kísérete gyalog tette meg a több mint 100 kilométeres utat, hogy összefogásra szólítsa fel a romákat és petíciót adjon át a köztársasági elnöknek.
Kállai László és a többtucat kísérőből álló menet október 3-án indult el gyalog Jászladányból, hogy egyebek mellett felhívja a figyelmet az oktatásban tapasztalt szegregációra. A Jászsági Roma Polgárjogi Szervezet elnöke három éve járja az országot aktivistáival. Kállai László korábban hangsúlyozta: civil kezdeményezésről van szó, ezért nem engedtek egyetlen politikust sem felszólalni az ügyben, de bárkit szívesen láttak, aki csatlakozni akart a menethez.
Ez egyedülálló, és igen helyes döntésként értékelte az Ózdi és Ózd környéki cigány közösség minden egyes tagja. Végre egy olyan menet, amiben nem jelenhet meg egy párt manipulációja, a hatalom aljas szándékával befejezve. A választást is így szeretnénk, függetlenül, önakaratból mi válasszunk és ne például a vesztésre álló SZDSZ, és nem kevésbé az MSZP, amely 2006-ban megalázóan avatkozott be a cigányság ügyébe, és eklatáns például szolgál az Országos Cigány Önkormányzat elnökének megválasztása körüli pártpolitikai aljasság, mely pártérdeknek adott nyomatékot és taposta sárba a cigányok 1993. évi LXXVII. törvényben szavatolt jogait.
A Jöjj és lásd! névre keresztelt menet üzenet a jóérzésű emberek millióinak, Magyarországon és több száz millió emberi jogi harcosnak Európában.
Kállai László azt mondta: a gyalogosmenet csak az első kis lépés volt, a küzdelmet folytatni kell. Hozzátette: határozottan fel kell lépni a roma gyermekek jövőjéért, az esélyegyenlőségért és a szegregáció ellen.
A peticióban azt írták: „Nem jó ma Magyarországon cigánynak lenni. Nem elég, hogy a gazdasági válság azt a cigányságot sújtja a legkeményebben, amely már évtizedek óta küzd a nyomorral és a munkanélküliséggel, de még a saját nyomorúságunkért is minket tesznek felelőssé.”
A dokumentumban minden megfogalmazódott, amely az álbaloldali és neoliberális kormány 8 éve alatt is folyt. Árnyaltan kimondja, hogy ma Magyarországon a cigányság szociális gettóban él, helyzete megoldásra vár. Elég csak arra utalni, hogy a roma gyermekek hátrányos helyzetére hívták fel a figyelmet az oktatás terén, de jelezték problémáikat Sólyom Lászlónak a szociális helyzet, a lakhatás és a foglalkoztatás terén is.
Jön a tél, vajon hányan fagynak meg, lesz–e köztük gyermek, miközben az biztos, hogy a tavalyinál több gyermeknek nem lesz karácsonyfája, de sajnos inkább kenyere, kalácsa, és álmainak álma: az egy szem cukorka.
Lehet, hogy emberek szeretetük ölelésében pusztulnak, a rideg és aljas bal, liberális és esztelen jobboldali politikai harca közben, amely mindössze arról szól, hogy az IMF és az országot gyarmattá tevő hatalmaknak ki adja el még jobban a Nemzetet.
A demonstráció alatt semmilyen rendbontás nem történt. Az egész rendezvény méltóságot adott a cigányság ügyének, és erkölcsi csapást mért a hatalmat kiszolgáló szoldateszka közéletiségre. A Jöjj és lásd! névre keresztelt menet tagjai hazaindultak, a buszokon folyt a szervezkedés, nem más ellen, hanem a gyerekekeink jövőjéért, legyen az cigány és nem cigány gyermek!
Aradi Pál BCKSZ
A jászladányiak kezdeményezésére Borsod-Abaúj-Zemplén megyei cigányság, főleg ózdiak és környékbeliek reagáltak.
- A cigány önkormányzatiság a hatalom szolgálója, a helyi hatalom eszköze - adta hírül Aradi Pál a megyei szervezet elnöke. A BCKSZ ezért csatlakozott az Ózdon és környékén évek óta képviseleti tevékenységet folytató Ózdi Cigányok Egyenlő Jogokért Mozgalmához, amelyet Pákó Ferenc vezet. Ózdról 2009. október 11-én, vasárnap délelőtt 3 autóbusz zsúfolásig megtelve indult Budapestre a demonstrációra. Ózdi cigányok mellett a térség egy tucat településéről jöttek.
Nem jöttek a szociális gettóban élő cigányok a polgári jogi demonstráció támogatására, azonban az Országos Cigány Önkormányzat képviselői és többnyire a helyi hatalom által tokkal-vonóval felvásárolt cigány kisebbségi önkormányzati elnökök, képviselők igen. Ez az esemény most is jól mutatta, hogy a cigányság igen nagy bajban van. Ez persze nem csak a cigányság érdekképviseletére vonatkozik, hanem az ország dolgozóinak, képviseletre szorulóinak képviseletét is jellemzi. Általában is, de a roma/cigány képviselet és a közvetlen részvétel demokratikus formái teljességgel esetlegesek, a hatalom és a helyi hatalom érdekeitől vezérelve működnek. Hiányzik a jelenlegi cigány vezetők többségénél elsősorban az identitástudat, a megfelelő politikai, közéleti rátermettség - képzettség és az iskolai végzettség.
Ma a cigányság választott képviselőinek többsége önérvényesítő, megélhetési közfigura. S ebben nyílván annak is szerepe van, hogy a szociál-liberális álbaloldali hatalom bizonyos társadalmi „kétes világgal” szövetkezett, amelyben mindenféle gazdasági érdek, gazdaságinak nevezett tevékenység és összefonódás van, csak éppen érdekképviselet nincs. Ebben az értelemben is megbukott országosan és például Ózdon az MSZP! A cigányság csak látszólag tűnik homogénnek. Egyik feltűnő jellegzetessége éppen a cigány közéletiek tényleges távolsága a cigányság valódi érdekeitől, valamint a mentalitásbeli és kulturális különbségekben rejlik. Például, az ózdi cigány elnökről az a hír járja, hogy együtt koszorúzott a Magyar Gárda helyi vezetőivel és ebédre hívta meg. De az gyakorlati valóság, hogy csak rendőrségi segítséggel, azok kocsijában pöffeszkedve mer csak a szociális gettólakó cigányokhoz menni, ha a helyi hatalom „feladattal” küldi. 2009 februárjában, amikor a cigányok közel fél ezren tüntettek a helyi gárdaavatás ellen, a helyi cigány önkormányzati elnök csak rendőrségi járőrkocsival jött oda, a demonstrálók el is zavarták. A többi kisebbségi képviselők nem is jelentek meg.
Ózdon is tombol a helyi hatalom szegények, a szociális gettóban élő cigányok feletti diktatúrája.
Ezért csatlakozott az elnyomott nép egy csoportja, s ha lett volna pénzünk még több buszra, vagy éppen a cigány kisebbségi önkormányzatok részt vettek volna, akkor több ezren is jöttek volna Budapestre.
Vasárnap 13 órára ért be a Hősök terére a 150 demonstráló Ózdról. A téren közel ezer cigány és sok nem cigány pártoló gyülekezett, hallgatta meg a fellépő együttesek szolidaritásból adott műsorát. Beszédek hangzottak el, majd az egybegyűltek a Köztársasági Elnöki Palotához való indulása előtt meghallgatták az átnyújtandó petíciót. Délután 4 óra körül felért a Várba, a Köztársasági Elnöki Palotához a Jászsági Roma Polgárjogi Szervezet által szervezett, az ország és a nemzetközi közvélemény figyelmét felhívó 1500 fős menete. Fegyelmezetten, méltóságteljesen vonult végig az Adrássy úton, át a Lánchídon és fel a kaptató lépcsőfeljárón. A menet csendes vonulását azért megtörték a skandálások, pl. ilyenek: Mi is élni akarunk! Munkát, kenyeret! Nézzétek,a Magyar Parlament a becsület palotája! - Hol vannak a cigányság jólfizetett vezérei, Kolompár Orbán, Teleki László, Farkas Flórián? Majd 2010–ben rátok nem szavazunk, stb.
(Egyébként megjegyzendő, hogy a cigányok tudnak arról az MSZP-s tervről, amit Teleki Lászlónak kell végrehajtani. Ennek lényege, hogy mint más pártok, az MSZP is áldoz arra, hogy alamizsnát osszon a cigányoknak a szavazatokért, számítanak is közel 200 ezer szavazatra, no meg a fasizmussal való riogatással mossák a még gondolkodó roma közösségek „mujálóit” –hangadók a közösségben. Persze, ha tudjuk, teszünk is ellene. A fülkében mindenki egyedül lesz…)
Visszatérve a menetre, amely felért a Sándor-palota előtti térre, a Jászsági Roma Polgárjogi Szervezet vezetői átadták petíciójukat a Köztársasági Elnöki Hivatal protokollfőnökének. Hát persze, hogy a Köztársasági Elnök Úr nem ért rá!
Manapság a magyar kisebbséggel van elfoglalva, és ettől nem ismeri fel ő sem, hogy csak annyit kap a magyarság odakint, amennyit ad az itt élő kisebbségeknek, pl. a cigányságnak. A vallásos Köztársasági elnök Úrnak éppen hitéből adódóan kellene tudni: annyit várhatsz, amennyit adsz! Ez már csak így van korrektéknél.
Kállai László, a Jászsági Roma Polgárjogi Szervezet elnöke és kísérete gyalog tette meg a több mint 100 kilométeres utat, hogy összefogásra szólítsa fel a romákat és petíciót adjon át a köztársasági elnöknek.
Kállai László és a többtucat kísérőből álló menet október 3-án indult el gyalog Jászladányból, hogy egyebek mellett felhívja a figyelmet az oktatásban tapasztalt szegregációra. A Jászsági Roma Polgárjogi Szervezet elnöke három éve járja az országot aktivistáival. Kállai László korábban hangsúlyozta: civil kezdeményezésről van szó, ezért nem engedtek egyetlen politikust sem felszólalni az ügyben, de bárkit szívesen láttak, aki csatlakozni akart a menethez.
Ez egyedülálló, és igen helyes döntésként értékelte az Ózdi és Ózd környéki cigány közösség minden egyes tagja. Végre egy olyan menet, amiben nem jelenhet meg egy párt manipulációja, a hatalom aljas szándékával befejezve. A választást is így szeretnénk, függetlenül, önakaratból mi válasszunk és ne például a vesztésre álló SZDSZ, és nem kevésbé az MSZP, amely 2006-ban megalázóan avatkozott be a cigányság ügyébe, és eklatáns például szolgál az Országos Cigány Önkormányzat elnökének megválasztása körüli pártpolitikai aljasság, mely pártérdeknek adott nyomatékot és taposta sárba a cigányok 1993. évi LXXVII. törvényben szavatolt jogait.
A Jöjj és lásd! névre keresztelt menet üzenet a jóérzésű emberek millióinak, Magyarországon és több száz millió emberi jogi harcosnak Európában.
Kállai László azt mondta: a gyalogosmenet csak az első kis lépés volt, a küzdelmet folytatni kell. Hozzátette: határozottan fel kell lépni a roma gyermekek jövőjéért, az esélyegyenlőségért és a szegregáció ellen.
A peticióban azt írták: „Nem jó ma Magyarországon cigánynak lenni. Nem elég, hogy a gazdasági válság azt a cigányságot sújtja a legkeményebben, amely már évtizedek óta küzd a nyomorral és a munkanélküliséggel, de még a saját nyomorúságunkért is minket tesznek felelőssé.”
A dokumentumban minden megfogalmazódott, amely az álbaloldali és neoliberális kormány 8 éve alatt is folyt. Árnyaltan kimondja, hogy ma Magyarországon a cigányság szociális gettóban él, helyzete megoldásra vár. Elég csak arra utalni, hogy a roma gyermekek hátrányos helyzetére hívták fel a figyelmet az oktatás terén, de jelezték problémáikat Sólyom Lászlónak a szociális helyzet, a lakhatás és a foglalkoztatás terén is.
Jön a tél, vajon hányan fagynak meg, lesz–e köztük gyermek, miközben az biztos, hogy a tavalyinál több gyermeknek nem lesz karácsonyfája, de sajnos inkább kenyere, kalácsa, és álmainak álma: az egy szem cukorka.
Lehet, hogy emberek szeretetük ölelésében pusztulnak, a rideg és aljas bal, liberális és esztelen jobboldali politikai harca közben, amely mindössze arról szól, hogy az IMF és az országot gyarmattá tevő hatalmaknak ki adja el még jobban a Nemzetet.
A demonstráció alatt semmilyen rendbontás nem történt. Az egész rendezvény méltóságot adott a cigányság ügyének, és erkölcsi csapást mért a hatalmat kiszolgáló szoldateszka közéletiségre. A Jöjj és lásd! névre keresztelt menet tagjai hazaindultak, a buszokon folyt a szervezkedés, nem más ellen, hanem a gyerekekeink jövőjéért, legyen az cigány és nem cigány gyermek!
Aradi Pál BCKSZ
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Bejegyzések
