November 7.

Nov.7-én, szombaton a kommunistàk az egész vilàgon megünneplik az 1917-es októberi forradalom évfordulójàt.
A link videójàn angolul énekli a Szovjetunió himnuszàt az amerikai kommunista Paul Robeson, a moszkvai 1945-ös felvonulás képeivel kísérve.

http://www.youtube. com/watch?v=OFPw5NTi1NQ&feature=related

Trockij : Az elárult forradalom (1936) (Részletek)
Államkapitalizmus?
(…) A szovjet rejtvényt megpróbálták az « államkapitalizmus » fogalmával leplezni, amelynek az az előnye, hogy senki sem tudja, mi a pontos jelentése. Elsősorban annak az esetnek a jelölésére szolgál, amikor a burzsoá állam átveszi a közlekedési eszközök és bizonyos iparágak irányítását. Az efféle intézkedések szükségessége az egyik tünete annak, hogy a kapitalizmus termelőerői meghaladják a kapitalizmust, és arra késztetik, hogy részben maga tagadja önmagát a gyakorlatban. (...)
A háború óta, és főleg a fasiszta gazdaság tapasztalatai nyomán, legtöbször az állami beavatkozás és gazdasági irányítás rendszerét nevezik „államkapitalizmusnak”. A franciák hasonló esetben egy jóval megfelelőbb fogalmat használnak: az etatizmusét. Az államkapitalizmusnak és az etatizmusnak kétségtelenül vannak közös pontjaik, de mint rendszerek inkább ellentétesek, semmint azonosak. Az államkapitalizmus a magántulajdonnak állami tulajdonnal való felváltását jelenti, és éppen ezért megőriz egyfajta radikális jelleget. Az etatizmus – Mussolini Olaszországban, akár Hitler Németországban, Rooselvelt Amerikájában, vagy Léon Blum Franciaországában – az állam beavatkozását jelenti a magántulajdon alapján, az utóbbinak megmentésére. Bármi is legyen a kormányok programja, az etatizmus elkerülhetetlenül a gyengék vállára helyezi át az erősekéről a rothadó rendszer terheit. (...) nem a termelőerők fejlesztésének szükséglete vezérli, hanem az igyekezet, hogy a magántulajdont az ellene lázadó termelőerők rovására is fenntartsa. (...) egyszóval, mélységesen reakciós.
A termelési eszközöknek az állam kezében való összpontosítását a történelemben először a proletariátus hajtotta végre társadalmi forradalom útján, nem pedig a kapitalizmus a trösztök államosítása útján. Ez a rövid elemzés elég ahhoz, hogy kimutassuk, mennyire abszurd az államkapitalizmus azonosítása a szovjet rendszerrel. Az első reakciós, a második nagy fejlődést valósít meg.
Szovjetunió társadalmi jellegének kérdését a történelem nem döntötte még el.
(...) Tegyük fel, hogy a bürokráciát egy forradalmi párt megfosztja a hatalomtól, egy olyan párt, mely rendelkezik a régi bolsevizmus összes kvalitásával, és ezenkívül az utóbbi idők nemzetközi tapasztalataival. (...) A tulajdonviszonyokat illetően nem kellene forradalmi intézkedésekhez folyamodnia. Folytatná és végigvinné a tervgazdaság tapasztalatát. A politikai forradalom útján, a bürokrácia megdöntése után a proletariátusnak igen fontos reformokat kellene végrehajtania a népgazdaságban, de nem lenne szükség új társadalmi reformra.
(...) Ha a szovjet rendszert átmenetinek vagy közbülsőnek minősítjük, akkor mellőzzük az olyan kialakult társadalmi kategóriákat, mint a kapitalizmus (beleértve az „államkapitalizmust” is) és a szocializmus. Ez a meghatározás azonban önmagában véve teljességgel elégtelen, és azt a hamis gondolatot sugallhatná, hogy a jelenlegi szovjet rendszer számára egyedül lehetséges átmenet a szocializmushoz vezet. Csakhogy semmi nem zárja ki a kapitalizmushoz való visszakanyarodás lehetőségét. A teljesebb meghatározás szükségképpen hosszadalmasabb és nehézkesebb lesz.
A Szovjetunió a kapitalizmus és szocializmus közötti átmeneti társadalom, amelyben: a) a termelőerők még nagyon is elégtelenek ahhoz, hogy az állami tulajdonnak szocialista jelleget adjanak; b) az eredeti felhalmozásnak az ínségből született hajlama a tervgazdálkodás valamennyi pórusában megmutatkozik; c) az elosztás burzsoá természetű normái alkotják a társadalmi differenciálódás alapjait; d) a gazdasági fejlődés, bár lassan megjavítja a dolgozók helyzetét, hozzájárul egy kiváltságos réteg gyors kialakulásához; e) a bürokrácia a társadalmi antagonizmusok felhasználásával a szocializmustól idegen, ellenőrizhetetlen kaszttá vált; f) a társadalmi forradalom, amelyet a kormányzó párt elárult, él még a tulajdonviszonyokban és a dolgozók tudatában; g) a felhalmozott ellentmondások fejlődése vagy a szocializmusba torkollik, vagy visszavezeti a társadalmat a kapitalizmushoz; h) a kapitalizmus felé tartó ellenforradalomnak meg kell törnie a munkások ellenállását; i) a szocializmus felé tartó munkásoknak meg kell dönteniük a bürokráciát.