Az a különbség, ami a dolgozók bére és a termelés/szolgáltatás értéke között található. Két kategórája van:
·
abszolút
·
relatív
Mindkettőt a dolgozók állítják elő munkájuk által.
Azért,
hogy jobban megértsük a két fajta értéktöbbletet, vegyünk példának egy
munkanapot.
Jánosunk
egy autóalkatrész üzemben dolgozik. Napi munkaideje 8 óra, de 1 óra alatt létrehozza
azt az értéket, ami megfelel a bérének. A 7 óra a munkáltatójának
jár.
Persze a munkáltató
nem tesz mindent zsebre. Fizeti az anyagköltséget, gépeket, szerszámokat. Erre használja fel a többletérték egy részét, amely persze nem a tiszta profit, a haszon,
de mégis János a munkájával fizeti meg.
A
8 óra munkából tehát 7 ingyen jár a tőkés főnöknek.
A főnök nagyon
egyszerűen tudja növelni az értéktöbbletet, Úgy, hogy megemeli a napi munkaidőt
anélkül, hogy a munkabért is emelné. Igy Jánosunk 10 órát dolgozik 8 helyett,
azaz az értéktöbblet közel 30%-kal emelkedik!
Ezt
nevezzük abszolút értéktöbbletnek. Ez
a bázisa minden kizsákmányolásnak.
De nem lehet a
végletekig emelni a napi munkaidőt: Jánosnak
aludni is kell, enni, pihenni, stb. Van tehát egy biológiai határ, amelyhez hozzáadódik
a szociális dimenzió, a munkásosztály ereje, harca megszabja a munkaidő hosszát.
A tőkés számára
az is megoldás, ha intenzívebben dolgozunk. Ugyanúgy 8 órás munkanap alatt 100 autóalkatrész
helyett János 150-et fog elkészíteni.
Ezt nevezzük relatív értéktöbbletnek.
Kronométerrel
mérik János gesztusait, minél gyorsabb munkatempóra kényszerítve. Emelik a normát,
termelési kvótákat állítanak fel számára.
Természetesen,
a cél nem tisztán az értéktöbblet emelése, benne van az is, hogy lássa a proli,
ki a gazda… De a metódus terjed, már nem csak János dolgozik így, de Pál is az
irodában, Ilonka a bolti kasszában, Béla a vendéglátásában …
Bejegyzések
A fenti magyarázat forrása : https://tantquil.net/2012/03/01/quest-ce-que-cest-la-plus-value-2-relative-et-absolue/
VálaszTörlésEgy komment Nandras részéről, amit nem sikerült elküldeni:
Kissé primitívre (ha durva akarnék lenni - sztálinistára) sikerült a magyarázat.
Mindenek előtt Marx nem abszolút és relatív értéktöbbletről írt (csak egyféle értéktöbblet van: a munkabér fedezetéül szolgáló szükséges termék felett termelt többlet-termék értéke), hanem az értéktöbblet növelés kétféle módjáról - az abszolút és a relatív értéktöbbletnövelésekről (persze valahol a vitacikk is ezt teszi - "nem tudja, de csinálja" - hogy Marxot idézzem).
Nagyobb baj, hogy a megadott értelmezések pontatlanok. Valójában mindkét kifejtett módszer csupán az abszolút értéktöbblet-növelés kétféle fajtája. A munkaidő növelése az abszolút értéktöbblet-növelés EXTENZIV formája, a munkaintenzitás növelése az abszolút értéktöbblet-növelés INTENZIV formája. A közös bennük, hogy mindkettőnek biológiai korlátai vannak, ezért nem szolgálhatnak az értéktöbblet-növelés tartós formáiként.
A relatív értéktöbblet-növelés kulcsszava a MŰSZAKI HALADÁS, lényege a munka termelékenységének növelése. Az abszolút értéktöbblet-növelés (úgy az extenzív, mint az intenzív formájában) attól abszolút, hogy VÁLTOZATLAN szükséges termék-érték mellett sajtol ki egyre több összértéket, ezáltal abszolút módon növelve az értéktöbbletet. A relatív értéktöbblet-növelés akár CSÖKKENŐ összérték-kibocsátás mellett is növeli az értéktöbbletet, mert a szükséges termék értéke az összérték-tömegnél JOBBAN CSÖKKEN. Ennek szintén két módja van. Az első a bérek csökkentése - ami fejlettebb munkásmozgalom mellett igen erős ellenállást vált ki. A másik, a "ravaszabb", a műszaki fejlesztés révén csökkenti a munkások által elfogyasztott termékek értékét, vagyis a munkás életszínvonala nem csökken a szükséges termék értékcsökkenése miatt.
Itt azonban a kapitalizmus egyik legsúlypsabb ellentmondása erősödik fel, igen romboló módon. A munka termelékenységének - a műszaki haladás következtében beálló - növekedése a munkaerőt alkalmazó tőkés vállalkozókat arra késztetik, hogy mivel a piac az értékcsökkent áruból nem fogad be annyit (ezt az ellentmondás lényegi momentumát meg kell magyarázni), amennyi változatlan foglalkoztatás esetén megtermelődne, csökkenteni kell a termelést és el kell bocsátani a munkások egy részét (miközben a megtartottaknak akár némi béremelést is lehet adni, munkaidő és munkaintenzitás csökkentés mellett). Ez vezet egyre pusztítóbb relatív túltermelési válságokhoz.
Mi tehát a fentebb jellemzett ellentmondás lényege? Ez az ellentmondás a kapitalista termelési mód alapellentmondásának (társadalmi termelés versus magánelsajátítás) talán legpusztítóbb megjelenési formája: a munkabér az elkülönúlt tőkés vállalkozók számára a termelési folyamat egyik legnagyobb MEGTAKARÍTANDÓ költségeleme, a társadalmi össztőke számára viszont a legfontosabb, ezért BŐVÍTENDŐ fizetőképes kereslete. Az abszolút értéktöbblet-növelés (mindkét formájában) ezt az ellentmondást csekély mértékben élezi, viszont a relatív értéktöbblet-növelés, annak termelékenység nővelő formája igen rohamosan élezi ki azt, a műszaki haladást önmaga ellentétébe fordítva - az nem növeli, hanem katasztrófálisan rontja a társadalmi jólétet.