2021. július 12., hétfő

Figyelmeztető kiáltvány 8. rész

 


A 4. Internacionálé rekonstrukciójának szervezőbizottsága (CORQI) figyelmeztető kiáltványa:

a dolgozókhoz, fiatalokhoz, az egész világ munkásaktivistáihoz és mindazokhoz, akik végezni akarnak a tőkés kizsákmányolással

(2020. november 8-9-10.)

 

22/ «Helyet a fiatalságnak! Helyet a dolgozó nőknek!»

Ez a jelszó, amely a IV. Internacionálé alapító programjának záróoldalain olvasható, tükröződik a CORQI szervezeteinek tevékenységében.

A női munkavállalók különleges jogainak védelme a jelenlegi helyzetben különösen fontos. Ők a kormányzati politikák első számú áldozatai. Az elmúlt hónapok helyzete is ezt igazolja: a Covid-válság idején a frontvonalban voltak a munkahelyük miatt (a kórházi szektorban, kereskedelemben, takarításban, házi segítségnyújtásban stb.), de a sok országban kialakult bezártság miatt a távoktatás által okozott nehézségekkel is szembe kellett nézniük, a számítógépes felszerelés hiánya vagy elégtelensége, a szűkös lakáskörülmények stb. miatt.

Az elmúlt néhány évben a CORQI szervezetei számos országban kezdeményezték, hogy harcoljanak e specifiikus kettős kizsákmányolás és kettős elnyomás ellen, és így válaszoljanak a dolgozó nők aggodalmaira, különösen március 8-a alkalmából Pakisztánban, Franciaországban, az Egyesült Államokban, Olaszországban... Mexikóban a dolgozó nők elleni gyilkosságok elleni kampány kapcsolódik a kapitalista kizsákmányolás elleni harchoz, amely ennek a barbárságnak az oka.

Ezen eredmények fényében a CORQI szervezetei a legnagyobb jelentőséget tulajdonítják ennek a küzdelemnek, és kezdeményezéseken gondolkodnak a meghozandó átfogó, nemzetközi szintű kampány megvalósításán a női munkavállalók érdekében.

Hasonlóképpen, a CORQI szervezetei a legnagyobb figyelmet a fiatal generációra fordítják. Jelzésértékű, hogy az elmúlt időszakban ők voltak az osztályharcok és népfelkelések élvonalában, mivel a kapitalista barbarizmus őket sújtotta a legsúlyosabban. A chilei középiskolásoknak a metrójegyek emelése elleni lázadásától kezdve azon különlegességig, amely augusztusban Maliban következett be, amikor az összes politikai erő tűzszünetre szólított fel az Ibrahim Boubacar Keïta rezsimje elleni konfrontációban, az iraki felkelésektől a hongkongi tömeges mozgósításokig, a harcosok új generációja különböző formákban, a munkásosztály és szervezetei mellett a kapitalista rezsim elleni konfrontációban invesztálja fegyvereit, gyűjti tapasztalatait.

A CORQI 3. Nemzetközi Konferenciája üdvözli az Ifjúság a Szocializmusért Nemzetközi Szövetségének (AIJS) megalakulását, amely 2019 augusztusában a párizsi régióban 63 fiatalt hozott össze Németországból, Algériából, Azánia/Dél-Afrikából, Belgiumból, Brazíliából, Burundiból, az Egyesült Államokból, Franciaországból, Indiából, Mexikóból, Palesztinából és Oroszországból (a Burkina Fasóból és Marokkóból érkező küldöttek a hatóságok vízumkérelmének elutasítása miatt nem tudtak eljönni). Különösen pozitív, hogy a kapcsolattartó bizottság havonta ülésezik, olyan fiatalok részvételével, akik nem feltétlenül a CORQI aktivistái - ez a vita és a cselekvés kerete, valamint a közlemények, brosúrák, cikkek és állandó nemzetközi kampányok kidolgozásáé.

A fiatalok ellenállnak és harcolnak a szocializmusért folytatott harcban az ettől való eltérítési kísérletek és a munkásmozgalomtól elkülönült, speciális kérdésekre való korlátozásukra tett számos kísérlet ellenére. A fiatalok ragaszkodnak a jövőhöz való jogukhoz és mindenütt csatlakoznak a szocialista forradalom világpártjának soraihoz.

23/ Eltökéltek vagyunk a IV. Internacionálé történelmi programja alapján történő újjáalakítására, és tudatában vagyunk annak, hogy az osztályharc, bár tartalmát tekintve nemzetközi, formáját tekintve nemzeti marad. Úgy gondoljuk, hogy minden országban fel kell vetni a városi és vidéki munkások kormányáért folytatott harc kérdését, tekintettel az összes jelenlegi kormány kudarcára, amelyek képtelenek a járvány ellen fellépni, legyenek azok "klasszikus" kapitalista kormányok vagy olyanok, amelyekben a munkásmozgalomból született régi pártok vesznek részt, vagy akár alapvetően ezekből állnak.

Az Átmeneti Programmal megerősítjük: "A IV. Internacionálé központi feladata, hogy megszabadítsa a proletariátust a régi vezetéstől, amelynek konzervativizmusa teljes ellentmondásban áll a hanyatló kapitalizmus katasztrofális helyzetével, és a történelmi fejlődés fő akadályát képezi. A fő vád, amit a IV. Internacionálé a proletariátus hagyományos szervezeteivel szemben állít, hogy azok nem akarnak elszakadni a politikailag haldokló burzsoáziától".

Az Átmeneti Programmal megerősítjük: "Minden olyan párttól és szervezettől, amely a munkásokra és parasztokra támaszkodik, és az ő nevükben beszél, követeljük, hogy politikailag szakítsanak a burzsoáziával, és lépjenek a munkások és parasztok kormányzásáért folytatott harc útjára".

24/ Március 24-i nyilatkozatunkban azt írtuk: "Milyen intézkedéseket hozna egy olyan kormány, amely aggódik a nagy többség egészségének védelméért?

«Az ilyen kormány állami felügyelet alá venné a teljes termelőapparátust, hogy azonnal a járvány elleni javak előállítására fordítsa (maszkok, tesztek, fertőtlenítőszerek, gyógyszerek, stb.), szisztematikusan megszervezné az egész népesség szűrését. Nem tétovázna elkobozni a nagyvállalatok és a bankok tulajdonát (kezdve a gyógyszergyártással).

Egy ilyen kormány azonnal megnyitná a bezárt kórházakat, elrekvirálná a szükséges épületeket, hogy a legrövidebb időn belül biztosítsa a szükséges kórházi intenzív struktúrát.

Egy ilyen kormány onnan venné el a milliárdokat, ahol azok vannak és azért, hogy milliók számára biztosítsa az ingyenes gyógyítást, a gyógyító személyzet és felszerelés finanszírozását.

Egy ilyen kormány úgy szervezné a kijárási tilalmat az egész lakosság számára, hogy a bérek fizetésére kötelezné a vállalatokat. A dominált (periferiális/félperiferiális) országokban pedig, ahol egy jelentős többség az «informális szektor» fekete és szürkegazdaságában dolgozik, melyben sem rendszeres jövedelem, sem garancia nincs, egy ilyen kormány garantálná mindenki számára a méltó életet, megszervezné az élelmiszerellátást, az alapvető cikkekkel ellátást.

Egy ilyen kormány állami tulajdonba venné a vírus és egyéb betegségek alapkutatását, megfelelő eszközökkel látná el a tudományos csoportokat.

Egy ilyen kormány azonnal lakóépületeket sajátítana ki a hajléktalanok, rossz körülmények között élők számára (akiknek e híján semmit nem jelent a «kijárási tilalom»).

Egy ilyen kormány azonnal leállítaná a kilakoltatásokat, moratóriumot jelentene be a lakás és rezsi fizetésére, azonnal megtiltaná az elbocsátásokat. Egy ilyen kormány az alapvető cikkekre és gyógyszerekre árkontrollt jelentene be tudván, hogy a gyógyszergyárak és -tárak mindenütt emelik az árakat a pandémia és a gazdasági válság ürügyén.

Egy ilyen kormány megszüntetné a katonai kiadásokat, amelyek révén a népellenes imperialista intervenciókat finanszírozzák, és azonnal a járvány felszámolására fordítaná.

Egy ilyen kormány azonnal abbahagyná az adósságfizetést, a belsőt és külsőt. A spekulációból származó milliárdokat elvenné és az óriási többség javára fordítaná.  

Mivelhogy ezek, a népesség túléléséhez szükséges intézkedések ellentétesek a tőkés osztály követeléseivel, nem habozna szakítani vele ez a kormány..

Mi, a CORQI-ban szervezettek, akik a IV. Internacionálé újjászervezéséért küzdünk, mindannyian kijelentjük saját országunkban, hogy az ilyen, az óriási többséget képviselő kormány létrehozásáért mindenekelőtt a munkásszervezetekre támaszkodunk, amelyek ezt a célt tűzték maguk elé: a gyógyszeripari trösztök, nagyvállalatok, bankok tulajdonának elkobzását a dolgozók, a fiatalok életének megmentésére».

(a kilencedik, utolsó rész néhány nap múlva)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.