Ez az Európa nem a mienk!

A barbárság milyen fokáig süllyedünk még?

Suite page 2 >>>

Június 24-én az európai kormányok 16 vezetője részvételével zajlott Brüsszelben a «migránskérdésnek» szentelt rendkívüli találkozó.

Az ezt megelőző napokban több mint kétszázan fulladtak bele a Földközi tengerbe. Az ENSZ menekülügyi biztosának adatai szerint az év eleje óta több mint ezren veszítették el így életüket.

Kik voltak ezek a tragikus véget ért migránsok? A hivatalos nomenklatúra által legitim «menedékkérőknek» tituláltak? Vagy abból a kategóriából, akiket vissza kell küldeni országukba? Soha nem tudjuk meg.

A Brüsszelben a jún. 24-én összegyűlt állam- és kormányfőknek pedig ez a különbség számít. Ezen a ponton mind egyetértenek. Mindnyájan: a szélsőjobboldali olasz miniszterelnök, Angela Merkel és koalíciós kormánya, a spanyol szocialista miniszterelnök és Emmanuel Macron. Angela Merkel örvendett a «jószándéknak» és «közös álláspontnak», Macron elégedett, hogy a vita lehetővé tette «a nem megfelelő megoldások kiszűrését értékeinkből». Giuseppe Conte elégedetten távozott, hogy a többi európai vezető megvizsgálja javaslatait.

Milyen «értékekről» beszélt Macron? Az lenne, hogy a maradásra érdemesnek ítélt maroknyi migránst kiválogatják a visszaküldésre szánt túlnyomó többségből.

Persze, nüansznyi különbségek vannak. Pl. Franciaország és Spanyolország közös javaslattal zárt központokat hozna létre biztosnak tartott kikötőkben az EU-n kívül.  

Vannak nüansznyi különbségek a szélsőjobboldali osztrák kormányjavaslathoz képest, amely szerint a tengerből kimentetteket ki kell toloncolni az EU-n kívüli országokba… a javaslatot kollégái növekvő számban követik.

Nüanszok.. de ezen túl megvan a konszenzus: ki a migránsokkal!

Ugyanilyen konszenzus vezetett 3 évtizede óta a líbiai, iraki, szíriai, különféle afrikai intervenciós háborúkhoz: csapatokat küldeni, a természeti kincseket kifosztani, a multi nagyvállalatoknak teljes hatalmat adni, s a népeket az imperialista rablás következtében extrém szegénységre kárhoztatni.

Ki mer akkor beszélni az Európai Unió értékeiről?

Országaink dolgozóihoz, bármely munkás- és demokratikus irányzathoz tartozó aktivistához fordulunk: ne hagyjátok magatokat a kormányaink csapdájába húzni. Az EU erénye és értéke lenne a béke és a társadalmi haladás? Ezek az «értékek»: a nyugdíjak, a munkásjogok destrukciója, a privatizáció. A népek közötti testvériségnek nincs helye ebben az Unióban. A népek közötti békének nincs helye ebben az Unióban. A társadalmi haladás azt követelné, hogy megsemmisítsék azokat a törvényeket, amelyek a migráns dolgozók túlzott kizsákmányolását eredményezik és versenyeztetik más dolgozókkal. Ennek nincs helye az EU-ban. Csak a multik, a bankok, a spekulánsok szervezte rablásnak van helye, azokat támogatja az Európai Unió, annak intézményei és megtorlószervei. Csak azoknak az intézkedéseknek van itt helyük, amely a Maasrichti szerződésbe illenek, ideértve a háborúk és az imperialista fosztogatás áldozatainak elutasítását.

Május 12-13-án európai konferenciánkon kimondtuk, ez az Európa nem a mi Európánk. A munkásmozgalomnak – történelmi küldetésének megfelelően - meg kell tagadnia a gazdasági és politikai menekültek közötti különbségtételt. Karját ki kell tárnia más földrészről, országból jött kizsákmányolt és elnyomott fivérei, nővérei felé és nyomatékkal hirdetnie a spekulánsok, elnyomok és kizsákmányolók osztályával szemben, hogy egyetlen egységes munkásosztály létezik Németországtól Afrikáig, a Közel-Kelettől Spanyolországig, Ez a munkásosztály követelheti ki a munkásérdekeknek megfelelő megoldást.

2018.jún.26

Heinz-Werner Schuster, a Freie Plattform für Arbeiterpolitik punlikációs igazgatója (Németország)

Lorenzo Varaldo, a Tribuna Libera publikációs igazgatója (Olaszország)

Daniel Gluckstein,a La Tribune des travailleurs publikációs igazgatója (Franciaország)

Nyugdíj: vissza a múltba?

A 19. század végi néhány próbálkozás után (bányászpénztárak pl.) az első nyugdíjtörvény 1912-ben született az állami tisztviselők számára, majd egy ennél általánosabb 1928-ban, amely ugyan a magánszektor alkalmazottainak 90 %-át fedte, mégis meglehetősen szűk maradt: a nyugdíjbavonulás ideje 65 év, holott a születéskor várható életkor férfiaknál csak 47 év, nőknél is csak 50 év volt. A háború után a rendszer szolidárissá vált, de a 60-as évekig még nem vonatkozott pl. a mezőgazdasági lakosságra.

1995-ig a nők 55 éves korban, a férfiak 60 éves korukban mehettek nyugdíjba, de bizonyos előnyök érvényesültek (előrehozott nyugdíj, magas szolgálati idő, nehéz mesterség, betegség, stb esetén), így ténylegesen a nők átlagos nyugdíjba vonulása 54 év, férfiaké 56 év lett (a statisztikák szerint).

A tőkés restaurációval apránként minden megváltozik. Jelenleg a nyugdíjat 63,5 éves korunkban igényelhetjük, ez emelkedik fokozatosan (minden 6 hónapban egy évet) 65 éves korig, és ez egyaránt érvényes férfiakra és nőkre. Az első (teljes) nyugdíj összege körülbelül az utolsó fizetés 66 %-a. Ezt valorizálják évente a hivatalos infláció százalékával, így tehát az veszít értékéből, a nyugdíjasok elszegényednek az aktív dolgozókhoz képest. A 2017-es statisztikák szerint 2,85 millió az aktív dolgozók száma (bruttó átlagbér 288 600 Ft, nettó 192 100 Ft), az átlagnyugdíj pedig csak 111 500 Ft.

A szerzett jogok megőrzéséért folytatott küzdelem elég halványnak bizonyult: a szakszervezetek tiltakoztak néhányszor (erőtlenül és akciók nélkül). Csak mostanában kezdik reklamálni az előnyönyös(ebb) nyugdíjakat, de a küzdelmet most is «tripartit fórum» formában képzelik.

Amikor a fegyveres testületek dolgozói elvesztették vívmányaikat, közöttük nyugdíjukat (helyette járadék lett), egyetlen szakszervezet, a Tettrekész kelt fel a kerekasztal mellől ezzel: «a szerzett jogokról nem vitatkozunk, még csak tárgyalást sem nyitunk». A többiek elfogadták a «reformot», a Tettrekész vezetőjét, Szima Juditot pedig az «igazságszolgáltatás» koholt vádak alapján elítélte, ma már több mint egy éve börtönben ül.  

Pedig marad még megvédenivaló, pl. a nők 40 éves munkaviszony utáni nyugdijba vonulása. Vagy ott is lenne tennivaló, hogy már a 67 év betöltése utáni nyugdíjról, sőt, már 70 évről is beszélnek.   

Az alapvető magyarországi «nyugdíjreformok» persze ugyanazok, mint az Unióban bárhol, a jogok felszámolását célozzák. Így a kormányzati kommunikáció az „önfinanszírozás fontosságára” teszi a hangsúlyt (vagyis fizessünk még plusz összeget a magánszektor kasszáiba), mert «a rendszer csak a 2030-as évekig teszi lehetővé a nyugdíjak fedezését». Nyilvánvaló, ha arra gondolunk, a jövő évben már 40 milliárd forinttal rövidíti meg a kormány a nyugdíjalapokat, és a munkáltatói hozzájárulás 30 éve szünet nélkül csökken.

Ahogyan egy munkás mondja: «munkával töltött fiatalságom után a nyugodt öregség helyett nyomor vár. A nettó béremet teljes egészében meg kéne spórolnom és nem beszélek akkor még a lakhatásomról, a gyerekeim tanítattásáról… ». Egy másik: «a korral gyakran arra is számítani kell, hogy a béred csökken. Öreg lettél, a piacnak nincs már rád szüksége… pedig 40-50 évesen a mesterségünk csúcsán vagyunk. Normális dolog, hogy így kell dolgoznunk 70 éves korunkig?». Egy nő: «14 évig fizettem a kiegészítő nyugdíjat a magánszektornak. 25 Ft lett a nyereségem, még egy eurót sem ér el … Minden privatizáltak, mindent, amit köztulajdon volt. Miért hagytuk?».   

Semmi közúti büntetés: a belügyminisztérium 24 óra alatt meghátrált

2018. jún. 07.

© Regis Duvignau Source: Reuters

Rendőrség, Bordeaux, illusztráció

Vigyázat, ha a rendőrök megharagudnak! A szakszervezeti együttműködés a dolgozók több mint 90 százalékát egyesítve június 7-től a «semmiféle közúti bünetés kiszabása» akció mellett döntött. 24 óra sem telt el és a belügyminisztérium beadta a derekát…

A kormány és a rendőrségi dolgozókat képviselő szakszervezetek között hetek óta feszült volt a légkör, amikor a szakszervezetek megálljt mondtak. A szektor 3 legnagyobb szervezete (az Unsa police, az Unité SGP és az Alliance) közös akciót hirdetett, mégpedig azt, hogy beszüntetik Franciaország területén a közúti büntetések osztogatását (kivéve a súlyos eseteket).

Philippe Capon, az Unsa police főtitkára szerint az akció naponta több tízezer eurós veszteséget jelentett volna a minisztérium számára. Csodák csodája, a kormánynak még egy teljes nap sem kellett ahhoz, hogy visszakozzon.

A szakszervezetek goromba döntésének eredete az elégedetlenség, mivel a kormány a munkaidő szervezését illető tárgyalások folyamán semmibe veszi őket. A szakszervezetek – hátuk mögött a dolgozókkal – meg vannak győződve arról, hogy a készülő rendelet az összes alkalmazott pihenőidejét teszi kérdésessé, amit nem lehet hagyni. A «terrorista fenyegetés» és a számos esetben erőszakba torkolló tüntetések miatt máris túl nagy a nyomás rajtuk, az állam megsebzi a testületet. «Megálljt a megvetésnek» akarja az Unsa police.

Eléggé ritka alkalom, így ki kell emelni, hogy a három nagy szakszervezet egyesült ebben a mozgalomban (holott konkurensek az ezévi szakszervezeti képviseleti választásokon).

Az Unsa police jelezte, hogy a mozgalom nem lesz kérészéletű. Vajon  Gérard Collomb belügyminisztert a sajátjai térítették józan belátásra a mozgalom következményei miatt? Mindenesetre a rendőrök számára hátrányos intézkedéseket konkretizálandó jún. 12-i bizottsági aktust törölték. De Philippe Capon (Unsa police) figyelmeztet: «Ha a kormány nem adja elő a konkrét elemeket, de gyorsan, megkezdjük a «semmi büntetés» akciót. Minden készen áll erre.»

Forrás : https://francais.rt.com/france/51400-operation-zero-pv-colere-monte-encore-dun-cran-dans-police-nationale

Szabadságot ...

A rendszerváltást követő években a közszolgáltatásban/rendfenntartó erőknél is megindult a dolgozói jogok megnyirbálása: a kedvezményes nyugdíjat - visszamenőleg is elvették, magát a nyugdíjat járadékká minősítették, a munkatörvénykönyvet a dolgozók hátrányára változtatták meg, stb. 

A létező szakszervezeti vezetés nem állt az ellenállás élére, az érdekvédelmi tevékenység beszűkült – az ezzel elégedetlen rendőrök egy csoportja 2004-ben létrehozta a Tettrekész szakszervezetet, amely néhány év alatt e terület legnagyobb szervezetévé nőtt, tagjai között ma már jogászok, pedagógusok, tisztviselők is megtalálhatók. Minden kormány alatt keményen képviselte a dolgozói érdekeket, számonkérte a szakmaiságot, a tárgyalásokban kikényszerített egyezségeket nem írta alá, a szerzett jogokról nem mondott le, tüntetéseket szervezett, bírósági ügyeket indított tagjai jogsegélyezésére.

Az első támadás még a szocialista kormány alatt érte a szervezet vezetőit, főtitkárát lázadással vádolták, lefokozták. Az ezt követő 7 évben egyéb módszerekkel kereste a «fogást» a konzervatív kormány: áttért a közbűntényes vádakra. 2016 novemberéig számos adóhatósági, ügyészségi, bírósági vizsgálat zajlott – mind tisztának találta a szakszervezeti vezetést a kérdéses sikkasztásos ügyekben -, mígnem 8 havi előzetes letartóztatás, lakhelyről kitiltás után a főtitkárt és 9 társát bűnösnek találták (az eljárásban hemzsegtek a formai hibák, bizonyítékok tűntek el, a vád tanuival alkut kötöttek, stb). Jogerős ítélet született, a főtitkár, Szima Judit 4 év börtönt és 22 millió Ft büntetést kapott, társaira pedig egszisztenciájukat súlyosan veszélyeztető ítéletet mértek. 

Szima Juditnak 2017 május 11-én börtönbe kell vonulnia, a mellette kezdeményezett számos és széleskörű petíció, tüntetés, a  többi hazai és nemzetközi szakszervezetek riadóztatása ellenére. 

Úgy véljük, a beavatkozás egy szakszervezet életébe, annak «lefejezése» megengedhetetlen, ahogy ezt tiltja is Magyarország Alaptörvénye és az ILO-egyezmények. Egy szakszervezet elleni támadás és beavatkozás belső ügyeibe, minden dolgozót érint!

Szabadságot a koncepciós eljárással elítélt Szima Juditnak!