2020. február 24., hétfő

Hol tart a világgazdaság? 2. rész


LInternationale 17

Hol tart a világgazdaság?
2. rész

Pierre CISE és Daniel GLUCKSTEIN





...  a «reálgazdaság» stagnál...

A «reálgazdaság», vagyis az árucikkek kereskedelme, annak fejlődése terén már egyáltalán nem akkora az ünneplés. Ha hihetünk az elemzéseknek, a nagy tőkés hatalmak állapotára a gazdasági stagnálás a jellemző, bizonyos esetekbén még recesszió is. A 2017-es év végi csúcs óta az aktivitási jelek nemigen mutatkoznak. Az OECD szeptemberi előrejelzésében lefelé korrigálta a 2020-as növekedéscsökkenési tendenciáját gyakorlatilag mind a 36, hivatalosan legfejlettebbnek tartott tagországban. Globálisan a világon 2,9 %-os növekedést tart lehetségesnek, vagyis a legalapcsonyabbat a recessziós 2007-2008-as válság óta. Az IMF úgyanígy, 2019-ről pedig max. 3 %-ot: «3 % esetén pedig nincs helye a politikai tévedéseknek», nyilatkozott vezető közgazdásza felvázolva az USA-Kína közötti kereskedelmi háborút és annak negatív következményeit a világkereskedelem szempontjából.

... és a kilátások riasztóak

Ha az előrejelzésekből indulunk ki (vagyis abból, amit a tőke és intézményeik közölnek), azt látjuk, hogy fenyeget a krach, a pénzügyi válság, a gazgasági krízis, a helyzet hasonló (vagy súlyosabb is), mint az ezt megelőző nagy 2007-2008-as világválság.  
A Natixis Investment Partner francia tőkekezelő közzétett egy olyan tanulmányt, melyet 500 ázsiai, amerikai, európai intézményes befektető bevonálásával készített (nyugdíalaapok, befektetési alapok, biztosítótársaságok, stb), csak az észak-amerikaiak 15 ezer milliárd dollárnyi tőke felett rendelkeznek. (5) A « szereplők » tehát komolyak. A tanulmány kimutatja, hogy ezen szervezetek 83 %-a úgy gondolja, 5 éven belül itt a pénzügyi válság (63%-uk pedig szerint pedig már 3 éven belül).

Az ellentmondás a pénzügyi, valamint tőzsdeeredmények és a reálgazdaság között nyilvánvaló, de semmi konjunkturális vagy véletlenszerű nincs benne. A tőkés rendszer természetének felel meg. Mielőtt belemennénk a részletekbe,  jóindulattal meg kell jegyezni, ha a társadalom egyik pólusán egyre nagyobb vagyont halmoznak fel (a leghivatalosabb tanulmányok is azt jelzik, hogy a gazdagok egyre gazdagabbak, a szegények egyre szegényebbek), ha a gazdagság koncentrálódik a társadalom egyik sarkában gyorsuló ütemben, az valahonnan jön, valahol létrehozzák. (6)
Két alapvető forrása lehet:
1.   A munkaerő (a termelők egyben fogyasztók is) úgy alakul, hogy annak hozzáadott értékét közvetlenül megcsapolva az új gazdagság teszi magáévá (méginkább súlyosbítva a kapitalizmus válságát).
2.   Előrehozott javak: itt van a növekvő adósságnak a szerepe. A világ adóssága rekordot vert 2019-ben. A háztartások, vállalatok és állam együttes adóssága majdnem három és félszer akkora, mint a világ össztermelése, s ez a tőkés gazdaság előrehozott kiadása ... persze azzal a rizikóval, hogy egyik pillanatról a másikra összeomolhat.

Ez nem tartható, nem kéne tartania.. mégis tart. De meddig?  

Nem tartható... és mégis...

Vissza kell térni a tőkés rendszer és strukturális válságának gyökeréhez. A tőké-ben, Marx elmagyarázza, hogy a tőkés termelési mód állandó ellentmondását - válságainak forrását – a termelőerők határtalan növelésének (tehát a termelés) tendenciája és a «tőke bázisán való fogyasztás csökkent dimenziója» okozza. A tőkés termelési mód a «népességnek arányosan nem elégséges anyagi (lét)feltételt biztosít. Ellenkezőleg. Túl keveset termel ahhoz, hogy a népesség tömegeit humánusan és méltó módon kielégíthesse. (…) Viszont időről időre túl sok munkaeszközt és anyagi javakat hoz létre, hogy azokat a munkáskizsákmányolás eszközeként egy bizonyos profitrátával működtesse. Túl sok kereskedelmi árucikket termel, hogy megvalósítsa és új tőkébe fordítsa az értéket és többletértéket, amelyek a tőkés termelés elosztási és fogyasztási körülményei révén magukban rejtenek, vagyis anélkül zajlik és ismétlődik a folyamat szünet nélkül, hogy a helyzet robbanna».(7)

Ez az ellentmondás, lévén, hogy a tőke azt az általa használt eszközökkel próbál feloldani, billentette át a kapitalizmust legfelsőbb szintjére, az imperializmusba, melyben az ellentmondás megmarad, csak magasabb szinten. Ezt az imperialista szakaszt jellemzik a domináns monopóliumok, a létrehozott globális piac - koncentrált, ezért a tőke valorizációs lehetőségeit behatárolja és a túltermelés potenciális vagy valós veszélyét jelenti a «túl sok munkaeszköz és anyagi javak létrehozása, azoknak a munkáskizsákmányolás eszközeként egy bizonyos profitrátával működtetése».

Azonban a tőke, amelyet Marx úgy definiál, hogy «mindig rügyező, növekedő pénz (…), pénz, amelyik pénzt fial, bankjegy, mely saját kicsinyeit hozza létre» megállíthatatlan mozgásban van és csak azáltal létezik, tehát a tőkének állandóan meg kell találnia értékesülése újabb területeit, újabb piacok megnyitását. Lévén, hogy a világpiac telített, csak mesterséges úton lehet ezt megtenni vagy a létező piacok lerombolásával, az imperialista versenytársak, tőkéscsoportok állandó és halálos harcában.

A kapitalizmusnak ez az alapvető ellentmondása – a fogyasztási kapacitáshoz mérten túl nagy mennyiségben hoz javakat létre, hogy ez váljék a profit forrásává, ugyanakkor pedig nem bír megállni, hogy még többet ne akarjon, hogy a pénz «rügyezzen», Az előző év gazdasági tevékenysége megvalósulásában mérettik meg... valamint a tőkés osztály túlélési kisérletének mesterséges és parazita eszközei valóságában.

5 - Az USA központi bankja, Federal Reserve szerint 2019-ben a leggazdagabb amerikaiak 10 %-a az ország vagyonának  63,8 % -át birtokolta, míg 2005-ben « csak » 57,4 %-ot.
6 - Karl Marx, A tőke, III kötet,  XV.fejezet
7 - Karl Marx,  az előzőleg idézett mű

(Folyt. köv)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.