2021. május 21., péntek

Figyelmeztető kiáltvány 5. rész

 



A 4. Internacionálé rekonstrukciójának szervezőbizottsága (CORQI) figyelmeztető kiáltványa:

a dolgozókhoz, fiatalokhoz, az egész világ munkásaktivistáihoz és mindazokhoz, akik végezni akarnak a tőkés kizsákmányolással

(2020. november 8-9-10.)


16/ Aki hűséges a munkásosztály történelmi küzdelméhez a szocializmus perspektívája iránt, az munkáskormányhoz hű, amely a termelési eszközöket köztulajdonba veszi. Ez biztosítja azonnali módon az emberi nem jövőjét, a dolgozó népek megmentésének sürgős programját. A proletár forradalmároknak van egyedül hatalmuk, hogy ezt a kérdést teljes dimenziójában felvessék. Ilyen program az emberiség, nem a profit igényeiből indul ki (például kötelezően meg kell tiltsa az elbocsátásokat), vagyis abból az elvből, hogy a gazdaság a munkahelyek megőrzésének talapzata legyen. Ez az a pillanat, amikor elő kell vennünk az Átmeneti program jelszavát: «A rendelkezésre álló munka elosztását minden kézbe és bércsökkentés nélkül !», ezzel pedig egyenlő a tőkés profit és a kormányok ajándékozta milliárdok elkobzása, a «felvásárlás, kártalanítás nélküli államosítás», a kisajátítás kérdésének felvetésével.

Korszakunkban a IV. Internacionálé rekonstrukciójának hívei számára az Átmeneti program módszerét kell alkalmazni, kiindulva a dolgozó nép létezése jogának bázisán nyugvó termelés és társadalom együttesének újraszervezését. A proletár rekonstrukció elsőbbséget biztosít a tudományos kutatás rentabilitásánál és a profittól megszabadult szárnyalásnak; a vakcinák, maszkok és tesztek termelését, az államosított kórházi ágyak létrehozásának (mihelyt a köztulajdon helyreáll), ápolók, gondozók, orvosok képzésének a nemzeti prioritás legelejére helyezve. Építsünk kórházakat, nyisuk meg a becsukottakat, indítsuk be a termelést, a szükséges tömegközlekedést, vegyünk fel pedagógusokat, nyissunk iskolákat, hogy kicsoportokban, a távolságtartást betartva lehessen oktatni. Ez az a pillanat, amikor vonatokat kell gyártani, beállítani ott, ahol megszüntették, számítógépeket minden gyereknek, kötelezni a kormányokat a távtanításra, elérhetőségre, stb. Libanontól az USA-ig, Belorussziától Franciaországig minden tömegmozgalomban ott rezonál a «forradalom» szó. Milliók fejezik ki a fennálló rendszerek, a fennálló intézmények megszüntetésének vágyát. Ezek folyamata aláhúzza a permanens forradalomról szóló marxista elmélet aktualitását: a legkisebb demokratikus követelés, az elnyomott népek legkisebb nemzeti függetlenségi követelése is ütközik az rothadó imperializmussal. A munkásosztály az egyetlen társadalmi erő, amely élén áll a demokrácia és szuverenitás követeléseinek összekötve azokat a szocializmusért vívott küzdelem feladataival.

Szakadék választja el az objektív proletártermészetet a folyó egyéb forradalmi folyamattól és a benne résztvevők tudatosságától. Ez a szakadék fejezi ki, hogy emberiség válságának megoldása a munkásosztály vezetése válságának megoldását kívánja. Ahogyan az Átmeneti program megerősíti, «a IV. Internacionáléhoz tartozás értelmét az ellentmondás legyőzése jelenti az objektív körülmények érettsége és a proletariátus és élcsapata éretlensége között. Ez a feladat sürgűsebb, mint valaha». Ez a IV. Internacionálé újjáépítéséért való küzdelem tétje.

17/ A második imperialista háború első heteiben Trockij ezt prognosztálta a

«SZU a háborúban» c. írásában (1939. szept. 25): «Ha ez a háború kiprovokálja, ahogyan határozottan gondoljuk, a proletárforradalmat, az elkerülhetetlenül a szovjet bürokrácia megdöntéséhez vezet és a szovjet demokrácia feltámadásához olyan gazdasági és kulturális bázison, amely végtelenül magasabb, mint 1918-ben. (…) Ha pedig ellenkezőleg, feltesszük, hogy a jelenlegi háború nem a forradalmat, hanem a proletariátus kudarcát eredményezi, csak egy alternatíva marad:  a monopolkapitalizmus későbbi felbomlása, későbbi fuzionálása az állammal és a demokrácia eltűnése ott, ahol még megvan - a totalitárius rendszer hasznára. A proletariátus tehetetlensége a társadalom vezetésének megragadására ilyen körülmények között vezethet egy új, a bonapartista és fasiszta demokráciában gyökerező kizsákmányoló osztály kiemelkedéséhez Minden valószínűség szerint ez egy dekadens rendszer lenne, jelezné a civilizáció alkonyát. Analóg eredményhez vezetne abban az esetben is, ha a fejlett országok proletariátusa megszerezvén a hatalmat képtelen lenne azt megtartani és átadná, mint a Szovjetunióban a privilegizált bürokráciának. Tehát kénytelenek lennénk hozzátenni, hogy a bürokratikus visszaesés nem az ország elmaradottságának és a tőkés hatalmak általi bekerítésének tudható, hanem a proletariátus vezető osztállyá válása szempontjából organikus tehetetlenségének. Utólag is meg kéne állapítani, hogy alapvető vonásaiban a jelenlegi Szovjetunió nemzetközi szinten egy új kizsákmányoló rezsim elődje».

Ennek az alternatívának egy másik formáját véve Trockij pontosít: «Ha minden valószínűség ellenére az Októberi forradalom ezen  háború alatt vagy közvetlenül utána nem talál meghosszabbításra egyik vagy másik fejlett országban; és ha fordítva, a proletariátus mindenhol minden téren háttérbe kerül, akkor kell megvizsgálnunk jelenlegi teóriánk és vezérszála felülvizsgálatának kérdését, nem arról lenne szó, hogy a SZU-ra vagy a sztálini klikkre milyen etikettet ragasszunk, hanem a világprespektívák évtizedekre, ha nem évszázadokra vonatkozó átértékeléséről: beléptünk-e a társadalmi forradalom és szocialista forradalom korszakába, vagy ellenkezőleg, a totalitárius bürokrácia dekadens társadalma korába?»

Ez az alternatív prognózis nem egészen evidens módon realizálódott úgy, ahogyan Trockij megformálta. A kérdés többé kevésbé fennmaradt, amíg a Szovjetunió sorsa nem dőlt el. Bizonyos erővel 1989-1991után merült ismét fel, amikor világos lett, hogy a kétségtelen munkásfelkelések ellenére a volt SZU munkásosztálya nem tudott politikai forradalmat végrehajtani a bürokráciát szétzúzva és a szovjetek hatalmát megteremve. Trockij prognózisa nem abban a formában realizálódott, ahogyan megjelölte – mivel a proletárforradalom sem győzött a II. világháború után –, de ebből az a következtetést kell levonni, hogy a proletárforradalom le is került a napirendről? Az kell levonni, hogy a IV. Internacionálénak nincs értelme?

Trockij alternatív előrejelzésére érdemes visszatérni. Mindenekelőtt azonban emlékeztetünk azokra, akik ironizáltak és tévedésnek tartották. Trockij ezt írta: «A történelmi előrejelzés mindig feltételes, minél inkább konkrét, annál inkább feltételes.  Nem egy váltó, amely kifizetését egy meghatározott napon követelhetjük. A prognózis csak fényt deríthet a fejlődés meghatározott tendeciáira, de ugyanakkor más erők és tendenciák is hatnak, amelyek előtérbe kerülhetnek. Aki a konkrét események pontos jóslását kéri számon, forduljon a csillagjósokhoz. A marxizmus csak az orientálódást segíti elő» (A finn kísérlet mérlege, 1940 ápr. 25.).

Bizonyos, hogy az alternatíva első ága (a proletárforradalom győzelme a második világháború másnapján) nem következett be. De meg kell állapítanunk, hogy a második ága sem: a monopolkapitalizmus nem fúzionált az állammal, sem a demokrácia nem tünt el a totalitárius állam javára (annak ellenére, hogy a politikai demokrácia elemei nemzetközi szinten egyre vékonyabbak, a totalitárius rendszereké pedig miden fejlett tőkésállamban hangsúlyosabbak). Ebben a stádiumban nincs privilegizált bürokrácia kialakulása, hegemóniája. A bürokrácia 1989-91 után eltűnt, diszlokalizálódott, átalakult többé-kevésbé egymáshoz kötődő maffiózó bandákhoz és főként a világ-imperializmusnak alárendelve. Nem pontos az sem, hogy a proletariátus a második világháború után minden téren visszavetődött. A történelmi folyamatokból kiindulva kell elemezni, hogy Trockij prognózisa miért nem vált be, másrészt pedig megállapítani szigorúan a tények folyamatát, valamint hatását a mára.

A második világháború végén világszinten volt egy forradalmi folyamat: forradalmi robbanások, az európai kontinens kvázi teljességén munkásszervek létrejötte, India függetlensége pedig egy egész ciklust nyitott a dekolonizációnak, Kínában győzött a forradalmi folyamat (bizonyos, hogy a politikai hatalmat azonnal ekonfiskálta a sztálinizmusban gyökerező bürokrácia, de mégiscsak megszüntette a tőkés tulajdont a világ legnépesebb országában). A bürokratikus-katonai eszközök a tőkét kisajátították Európa keleti felében más formában, és Koreában, Vietnamban a kínaihoz hasonló folyamatok zajlottak.

Magukban a tőkés országokban is hatalmas proletárforradalmi hullám nyílott fenyegetve a tőkés dominációt Franciaországban, Olaszországban. Az imperializmus és a sztálinista bürokrácia között minden ellenforradalmi kooperációra szükség volt, hogy Európát és a világot kötelezzék a befolyási zónák általi megosztásra. A fejlett tőkés országokban az apparátusok, különösen a sztálinista apparátusok fontos helyet foglaltak el a burzsoá rend visszaállításában, dicsfénnyel övezve a nácizmus elleni győzelmet (amelyben a szovjet nép játszotta a főszerepet). De ennek ára volt, az kellett, hogy a burzsoázia engedjen jelentős munkásvívmányokat illetően. Ez volt a tőkés kizsákmányolás rendszere helyreállításának az ára. Ellentmondásosan, de dialektikus módon, jelentősen megerősítette a proletariátus társadalmi, politikai súlyát, lehetővé téve ezen elért vívmányokra támaszkodását, amelyeket még 70 év múlva sem lehet lebontani teljesen (holott jelentős csapásokat szenvednek el bevezetésük óta). E folyamatnak lett a hatása a bérvívmányokon és másokon keresztül a fejlett országok fogyasztói piacának létrejötte, amely a termelés fellendülését bizonyos ideig táplálta. Nemzetközi szinten az a tény, hogy az emberi populáció közel fele az 1940-1950-es években olyan társadalmakban élt, ahol a tőkés tulajdon kisajátításra került, szintén támpontot nyújtott a munkásosztály mozgalma számára. De ellentmondásosan ennek szintén lett olyan hatása, hogy megerősítette a sztálinizmus elleforradalmi apparátusát, általánosabban szólva a munkásmozgalomban résztvevő ellenforradalmár apparátusoknak nagyobb kapacitást nyújtva a forradalmi hullám kézben-, majd visszatartására. 

Az 1980-s évek végéig aztán az imperializmus megragadta az összes alkalmat, hogy offenzívát folytasson megcélozva, hogy minden országban, ahol tulajdonától megfosztották, ellenforradalmi szövetséget kínáljon a sztálinista bürokráciának (mivel ez volt a munkásosztály elleni világrend fenntartásának ára).

Azt azért tudjuk, hogy a sztálini bürokrácia, melynek sorsa az ex-SZU állami tulajdonának fenntartásától függött, képtelen volt megvédeni és felfedte magát (Trockij prognózisának megfelelően). A magyarországi, lengyelországi, csehszlovákiai politikai forradalmi folyamattal, valamint az egyre erősebb proletármozgalmi fejlődéssel konfrontálva (ideértve az ex-SZU-t is) végülis halálos csapást kapott a németországi forradalmi folyamat révén, amely 1989-ben a német munkásosztály egységét kikövetelte az imperializmus és a bürokrácia szentszövetsége ellen.

Ugyanakkor a Németország szocialista egységéért küzdő IV. Internacionálé forradalmi pártja hiányában az apparátusoknak sikerült a német proletariátus forradalmi mozgalmát kordában tartani. A német egység kikövetelése során az imperializmus és az apparátusok érték el, hogy egész Németországra a termelési eszközök magántulajdonának kiterjesztése történt (és nem az állami tulajdonnak). Következményeként az állami tulajdon lebontása és a privatizáció szörnyű pusztításhoz vezetett.

Ugyanakkor meg kell állapítanunk, hogy ez a folyamat nem eredményezte egy bürokrata kaszt megjelenését világszinten, a kapitalizmus ezzel nem kapott újabb lendületet. Ez lett viszont a kezdete (ahogyan elemeztük a IV. Internacionálé újjáhirdetésének konferenciáján) a kapitalizmus felbomlása felgyorsított folyamatának. A volt bürokrácia maffiái előrevetítették a világggazdaság általános «maffiásodását». A parazita és fosztogató gazdaság lett a norma.

Az utóbbi harminc évben ezzel a dekompozíciós folyamattal szemben az osztályharc jobban mint valaha a történelem motorjává vált. A fennálló társadalmi rend az erőszakos kizsákmányolásé, az értéktöbblet kizsarolásáé a tőkeértékesítés egyre nehezebb körülményei között. Jobban mint valaha, ez a kizsákmányoló rendszer maga táplálja az ellenállást a kizsákmányolás ellen. A tőke törvényei egyre nehezebb körülmények között érvényesülnek, minden esetben aláhúzva a tőkés rendszer jövő nélküli zsákutcáját, amely a barbársághoz vezet, Trockij prognózisának megfelelően.

De a barbárság még nem egy befejezett dolog. Soha ennyire nem vált egyértelművé, hogy a társadalmasított termelőeszközökre alapozott szocializmus az egyetlen alternatíva. Soha kevésbé nem lehet elhagyni a proletariátus terét. Akik 2015-ben kiprovokálták a szakadást, a legrosszabb reformistákhoz csatlakoztak, azokhoz, akik az ellenreformokhoz asszisztálnak. Csatlakoztak Bouteflikához, az USA-ban a Demokrata Párthoz, Braziliában Lulához, és a munkásosztály függetlenség ellen Franciaországban olyan mozgalmakhoz, mint a sárgamellényesek. De a munkásosztály mozgalma folytatja az egyetlen kiút megrajzolását. Ez feltételezi, hogy fontosságot tulajdonítsunk a segítségnek ahhoz, új tengelyen formálódjon újjá a munkásmozgalom, az osztályfüggetlenség tengelyén. A IV. Internacionáléért küzdő aktivisták különleges szerepét ez jelenti, az ehhez való hozzájárulást - a marxizmus talaján.

(a hatodik rész néhány nap múlva)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.