Vissza a normális kerékvágásba?

 

"'Franciàk' vagy 'bevàndoroltak', mindnyàjunk ellensége Macron és kormánya! (PT, a Dolgozók pàrtja)"

A kormány bejelentette a villamosenergia-tarifák közel 10%-os emelését, és azt állította, hogy ez a "visszatérés a normális kerékvágásba". Vissza a normális kerékvágásba? Két év alatt már volt egy 44%-os emelésünk, és Le Maire miniszter úr azt ígérte, hogy nem lesz még egy... jövő évig!

Vissza a normális kerékvágásba? Azok a családok, akik már most sem tudnak fizetni, még kevesebbet fognak tudni fizetni, és le kell mondaniuk a fűtésről és a világításról...

Vissza a normális kerékvágásba? Jónéhány pék már arra készül, hogy bezárja kapuit, mert - ahogy egyikük fogalmazott - "az emberek nem fognak 2 vagy 3 euróért bagettet venni".

És az orvosi önrész megduplázása a dobozos gyógyszerek és orvosi beavatkozások esetében, szintén vissza a normális kerékvágásba?

Egyáltalán, mire jó ez az egész? A kormánynak 12 milliárd euróra van szüksége, mondja józanul Le Maire miniszter. Honnan máshonnan, ha nem a munkavállalók zsebéből?

Tegnap a közüzemi energiaszolgáltatás szerepe az volt, hogy mindenki számára biztosítsa a villamos energiához való hozzáférést. A múltban a társadalombiztosítás garantálta minden munkavállaló és családjaik számára az élet veszélyeivel való szembenézést, különösen a betegségekkel szemben. Ma az állam mindkettőt eszközzé akarja változtatni, hogy kifossza a legszegényebb családok millióinak szűkös anyagi forrásait, és lerombolja a jogaikat!

Két ellentétes logika van: a jogok garantálása vagy a jogok lebontása.

A munkásmozgalomból született szervezetek számára a válasznak magától értetődőnek kellene lennie: vissza kell térnünk a közszolgáltatások monopóliumához, egyetlen, az egész országot lefedő állami vállalattal, amely garantálja a befagyasztott áramdíjakat, amelyekhez minden család hozzáférhet; és vissza kell térnünk a halasztott béreken alapuló szociális biztonsághoz, amely mindenkinek védelmet biztosít az élet veszélyeivel szemben. Egyszóval: visszatérés az 1945-1946-os forradalmi munkáshullám által kivívott győzelmekhez.

Ennek kellene lennie az egész munkásmozgalom közös álláspontjának. És ne essünk a "hiány", az "adósság" és egyéb ostobaságok csapdájába. Végül is... miért ne lehetne az állam által követelt 12 milliárdot elvenni a katonai programozási törvény 413 milliárdjából, vagy a CAC 40 vállalatok részvényeseinek 2023-ban kifizetett 100 milliárdos osztalékból?

Semmi sem akadályozza meg, hogy a munkavállalók összefogjanak az 1945-ös állami monopólium és a szociális biztonság visszaszerzéséért két olyan vívmány érdekében, amelyekről minden munkavállaló tudja, hogy nagyon hatékonyak, akár a betegség elleni védelem, akár az energiához való hozzáférés tekintetében. A munkásszervezetek szilárd egységfrontja ennek kikényszerítésére hozzájárulhat ahhoz a mozgósításhoz, amely a kormányt meghátrálásra kényszeríti.

És ne mondják nekünk, hogy a kormány úgyis visszautasítja. Kétségtelenül ezt fogja tenni, mert ez a kormány a tőkések szolgálatában áll. Tehát vagy nekünk kell majd rákényszerítenünk, vagy egy másik kormánynak kell majd helyreállítania a jogainkat. Melyik kormány? A nagy többség szolgálatában álló kormány. A munkások és a demokrácia kormánya.

(A La Tribune des Travailleurs nº424 szerkesztőségi cikke)