Megemlékezés a buchenwaldi internacionalista kommunisták nyilatkozatának 80. évfordulóján

 

Az Arbeiter und Soldat (munkás és katona) Baráti Egyesület 2025. október 11-én megemlékező rendezvényt és szimpóziumot szervezett Buchenwaldban és Weimarban a nyilatkozat 80. évfordulója alkalmából. Ez volt a második ilyen jellegű rendezvény. 2024. október 5-én az egyesület két emléktáblát avatott Brestben, és megtartotta első szimpóziumát (1).

A buchenwaldi koncentrációs tábor helyszínén...

Október 11-én német és francia aktivisták tisztelegtek Buchenwaldban a deportáltak, a meggyilkoltak és a Negyedik Internacionálé aktivistái előtt, akik túlélték a buchenwaldi és a mittelbau-dorai táborok poklát. A ravensbrücki női koncentrációs táborba deportált női aktivistákról is megemlékezték. Túlélték a tábort. Tisztelgés hangzott el a Franciaországban meggyilkolt elvtársak előtt is.

A tizenhét túlélő aktivista közül négy (a jelenlegi információk szerint) a Buchenwaldi Internacionalista Kommunisták Nyilatkozatának szerzője: két osztrák aktivista, Karl Fischer és Ernst Federn; egy francia, Marcel Baufrère; és egy belga, Florent Galloy. Tizennégy elvtársukat gyilkolták meg vagy haltak meg a nácik általi kínzás és munkaerejük gyilkos kizsákmányolása következtében (2).

Olivier Doriane, a Negyedik Internacionálé francia tagozatának, az ICT-nek az aktivistája a Nyilatkozatot megfogalmazó négy elvtárs emlékére mondott beszédében (3) feltette a központi kérdést: „Hogyan lehetséges, hogy ezek az aktivisták képesek voltak egy ilyen dokumentumot megfogalmazni, még a táborokban is, a nyomor és az elnyomás legsúlyosabb körülményei között, miközben a halál leselkedett rájuk?” Így válaszolt: „Azt kell mondanunk, hogy ezeknek az embereknek az elszántsága, tagadhatatlan egyéni tulajdonságaikon túl, kollektív munkán alapult, egy szervezet részét képezte, és egy program támogatta. (...) Ez egyszerre az internacionalista politika kifejeződése és egy politika folytonossága.” Ez a Negyedik Internacionálé alapító programja, az egyetlen, amely képes volt „az internacionalista testvériség terepén maradni az imperialista háborúval szemben”. Az elvtárs felidézte a Negyedik Internacionálé 1940-es „riadókiáltványát”, az SWP küzdelmét az Egyesült Államokban. Felidézte az 1941-es sztálini táborokban harcoló baloldali ellenzéki harcosokat, akik önként jelentkeztek a Szovjetunió védelmére; az indiai munkások és parasztok küzdelme a gyarmatosítás ellen (1942); az olaszországi proletárforradalom (1943); a munkássztrájkok és tüntetések Görögországban (1944); és a kínai trockisták küzdelmét... Harcokat, amelyekben a Negyedik Internacionálé mindig is részt vett, védve a munkásosztály függetlenségét a burzsoáziával és az imperializmussal szemben. Az elvtárs ezekkel a szavakkal zárta: „A buchenwaldi internacionalista kommunisták nyilatkozata és az Arbeiter und Soldat kiadása a proletár internacionalizmusért folytatott évszázados küzdelem láncszemei.”

A weimari szimpózium

Torsten Lerche, a DGB (Német Szakszervezeti Szövetség) weimari és környékbeli helyi fiókjának elnöke köszöntő beszédében kijelentette, hogy korábban nem tudott a Buchenwaldi Internacionalista Kommunisták Nyilatkozatáról. Csak beszéde előkészítése során ismerkedett meg ezzel a szöveggel, amely véleménye szerint széles körű terjesztést érdemel.

Vallomások és dokumentumok a Negyedik Internacionálé aktivistáinak küzdelméből – a fiatalok küzdeni akarásának és harciasságának bizonyítékai!

François Preneau, a szövetség elnöke, felvázolta a Brestben és Nantes-ban működő Negyedik Internacionálé bizottságainak munkáját, amely 1943 decemberének végén létrehozta az Internacionalista Munkáspártot, egy olyan munkát, amely elválaszthatatlan újságjaik, nevezetesen az Arbeiter und Soldat kiadásától. Hangsúlyozza, hogy "ezek a fiatal forradalmárok, akik Brestben és Nantes-ban kiadták a Front ouvrier-t (a haditengerészeti bázis munkásainak szóló újság, a szerkesztő megjegyzése), mindannyian fiatal munkások voltak", 1940-ben 17 és 20 év közöttiek. Titkos sejteket hoztak létreb nőkből és férfiakból. Politizáló német egyenruhás munkások csatlakoztak a Negyedik Internacionáléhoz. Ez a munka hirtelen véget ért a Gestapónak tett feljelentés után. Az összes német katonát letartóztatták, lelőtték vagy a keleti frontra küldték. Közel negyven francia aktivistát Buchenwaldba és Dorába, a nőket Ravensbrückbe deportáltak. Martin Monathot és Robert Cruaut lelőtték. François Preneau idézi a Front ouvrier utolsó számát (1943. szeptember vége), amely tiszteleg a szeptember 17-én lelőtt tizenkilenc breszti kommunista harcos előtt: „Mindannyian tudták, hogy a háború csak a burzsoáziának kedvez. Nem a bankárokért harcoltak. Nem a nemzetközi finanszírozókért harcoltak. Valami másért harcoltak. A munkásosztályért, egy új társadalomért, amely megszabadul az imperialista klikktől.” A testvériség munkája nem állt meg a háború vége után (4).

A holland történész Jan Willem Stutje (5) bemutatta A buchenwaldi kínzógyár című könyvét, amelyben jelentős helyet szán a kápók szerepének. „Federn (a nyilatkozat egyik szerzője – ​​szerkesztői megjegyzés) a politikai kápók, különösen a sztálinista beállítottságúak elítélésével feltárta a helyzet tragikus jellegét. Federn szerint nem az SS-tiszt, hanem a vörös háromszöggel jelölt rab volt a koncentrációs tábor legmegdöbbentőbb szimbóluma, aki kirabolta és agyonverte rabtársait.” A „vörös” kápók (6) fontos szerepet játszottak a nácik vereségei (nevezetesen Sztálingrád) után: ezek a vereségek „arra ösztönözték a buchenwaldi tábor vezetését, hogy növeljék a termelést, és így kápókként elsőbbséget biztosítsanak az úgynevezett vörös politikai foglyoknak a „zöld” bűnözőkkel szemben. (...) A „vörösök” hírneve fegyelmükön és a kényszermunka megszervezésében való tehetségükön alapult; a „zöldek” kegyetlenségükről, lopásukról és korrupciójukról voltak ismertek – hasznosak voltak a terror és a megsemmisítés légkörében, de nem egy hatékony és produktív munkatáborban. Egy 1945. június 19-i jelentésben a párizsi Negyedik Internacionálé vezetőinek Ernst Federn ezt a következőképpen jellemezte: „A német „kommunista” frakció hozzáállása nem volt egységes. (...) Két csoportot kell megkülönböztetnünk: az 1917–1923-as évek régi militánsait és az őket követő KP-vezetőket. A régi militánsok általában helyesen és elvtársakként viselkedtek velünk szemben. (...) A fiatalabb frakció, néhány kivételtől eltekintve, üldözött minket és ártott nekünk, amennyire csak tudott. (...) A tábort irányító fegyveresek többnyire nem érdeklődtek a politika vagy az elméleti kérdések iránt.”

Loïc Le Bars, az Egyesület Elnökségének tagja, előadását „Marcel Baufrère-nek, a Negyedik Internacionálé munkásharcosának” szentelte, aki 13 évesen fordult a kommunizmus felé. Felidézi Marcel Baufrère politikai életét, amelyből itt csak egy fontos epizódot említünk meg: 1943. október 7-én körülbelül tizenöt breton társával együtt letartóztatták, a Gestapo megkínozta, mielőtt Buchenwaldba deportálták. Ott találkozott Ludwig Woicherrel (a Szocialista Munkáspárt, SAP aktivistájával) és Ernst Federnnel. „Egy, az SS által a tábor igazgatásával megbízott KPD (Német Kommunista Párt) tisztviselő  trockistának ismerte fel, »SS-ügynökként« feljelentette a PCF (Francia Kommunista Párt) vezetői előtt. Woicher és Federn a vizsgálat után cáfolták a francia sztálinisták vádjait, és német kommunistákkal és cseh elvtársaikkal folytatott közbenjárásuknak köszönhetően többször is megmenekült a megsemmisítő táborba történő deportálástól, illetve a „kísérleti nyúl blokkba” való áthelyezéstől. Ezután különböző nemzetiségű aktivistákból álló trockista sejtet hozott létre.” Loïc Le Bars egy idézettel zárja az 1947-es forradalmi harcostól, „amely ma aktuálisabb, mint valaha”: „Buchenwald és Auschwitz nemcsak szörnyű emlékek, hanem tanúbizonyságok arra is, hogy mit fog mindig tenni a burzsoázia, amíg a munkások el nem veszik tőle az uralom eszközeit.”

Claudius Naumann, a szövetség igazgatótanácsának tagja, kiemeli a különbséget az Internacionalista Kommunisták Nyilatkozata és például a szociáldemokraták nyilatkozata között, „amely megállapította a német nép kollektív bűnösségét”, valamint a sztálinisták álláspontját, akik a polgári parlamenti köztársaságot az osztályfüggetlenség helyébe tették. A Nyilatkozat a nemzeti burzsoázia elleni forradalmi küzdelem hagyományát követte: „Csak a munkásosztály független és győztes fellépése a kapitalizmus ellen képes kiirtani a fasizmus gonoszságát és gyökereit.” Claudius Naumann így összegzi: „Az Internacionalista Kommunisták Buchenwaldi Nyilatkozatát nyolcvan évvel ezelőtt írták. De ma is aktuális. Annak a kockázata, hogy a jelenlegi háborúk új világháborúvá fajulnak, nagyobb, mint valaha. Az a veszély sem zárható ki, hogy a burzsoázia uralma ismét fasiszta formákat ölt, amint azt aggodalommal jegyezzük meg.” A breszti elvtársak küzdelme és a Buchenwaldi Internacionalista Kommunisták Nyilatkozata nem volt hiábavaló. Megmutatták, hogy van alternatívája a gyilkos háborúknak, amelyekben különböző országok egyenruháit viselő munkások ölik egymást: a testvériség, amely az osztály közös érdekén alapul. A munkásosztály az egyetlen erő, amely képes szembeszállni az imperialista háborús uszítókkal, felszámolni uralmát, és így megmenteni az emberiséget a barbárságtól.

A történész Ernst Neweling átfogó áttekintést adott a németországi munkásosztály forradalmi kezdeményezéseiről: „Az 1933 és 1945 közötti fasizmus elleni ellenállást soha nem lehetett megtörni, minden terror és barbárság ellenére. Az 1943. februári sztálingrádi vereség után az ellenálló csoportok megsokszorozódtak, különösen a munkások körében.” Befejezésében többek között megjegyzi: „Az üzemi tanácsmozgalom és az úgynevezett Antifa mozgalom, amely Németország-szerte a megszálló erőktől függetlenül fejlődött ki, eszközt jelentett a munkásmozgalom újjáépítésére és átszervezésére 1945-ben. A munkások nagyon gyorsan és határozottan demonstrálták teljes cselekvőképességüket és szervezőképességüket. Ezen az alapon fejlődtek ki a kettős hatalmi szervek kezdetei, amilyeneket forradalmi helyzetekben ismerünk a munkásmozgalom történetében.” (...) Ellentétben azzal, ami az első világháború után történt, ez a tanácsmozgalom, amely ellen a szövetséges hatalmak mindig is óva intettek, nem tudott úgy fejlődni és központosulni, mint 1918/1919-ben. (...) Ezen testületek alapján jöttek létre a Kelet és Nyugat között megosztott nagy szakszervezetek, amelyekkel a munkások meg akarták vívni küzdelmüket, így állandó konfliktusba kerültek a vezetéssel. Ez a független munkásmozgalom kudarcot vallott a megszálló erők brutális elnyomása, katonai beavatkozása, és a mozgalom szétválasztása miatt. Egy új vezető forradalmi párt hiányában, amely mellett többek között a buchenwaldi internacionalisták is kiálltak, végső soron a munkásmozgalom azon erői tudtak érvényesülni, amelyek alkalmazkodtak a megszálló hatalmakhoz, vagy megvalósították céljaikat. A munkásmozgalom akarata, hogy küzdjön céljaiért, sem Keleten, sem Nyugaton nem hiányzott."

Záróbeszédében a cikk szerzője a következő kérdést tette fel: „Milyen tanulságokat vonhatunk le, milyeneket kellene levonnunk a Nyilatkozatból?” Amíg a kapitalista osztály és pártjai hatalmon vannak, nem fognak habozni az „erős állam” eszközeihez, a diktatúrához, az elnyomáshoz és a fasiszta rezsimekhez folyamodni. Az ellenállást, amellyel a Nyilatkozat szembesült, „ma is ismerjük: ugyanazon erők politikai örökösei szervezik, amelyek nyolcvan évvel ezelőtt mindent megtettek, hogy megakadályozzák a nélkülözhetetlen munkásegység-front kialakulását, amely 1914-ben megkötötte a Szent Uniót, és amely ma is ragaszkodik hozzá. Ezért szükséges, hogy a munkásmozgalom, mentesen mindenféle uniótól a burzsoáziával, független harcot vívjon: a szocializmusért folytatott harcot. Ha a kapitalizmus leküzdhetetlen horizont lenne, az azt jelentené, hogy a szocializmus feltételei nem lennének teljesülve. Az emberi fejlődést a kapitalizmusban és a kapitalizmus által kellene biztosítani. Az imperialista világháború és a nemzetközi osztályharcok azonban az emberi fejlődésben az ellenkezőjét mutatják: a barbársághoz vezető utat és magát a barbárságot. Ezért a „szocializmus vagy barbárság” alternatívájával kerülünk szemben.”

H.-W. Schuster, 2025.okt.14.

____________________

(1) Lásd a L’Internationale 36. számát, 33–36. oldalt.

(2) Az Arbeiter und Soldat Barátai egyesület feladata, hogy alapos kutatást végezzen további nevek és útvonalaik azonosítása érdekében. Ugyanez vonatkozik az egyenruhás német munkásokra is, akiket kivégeztek vagy a keleti frontra küldtek, és akik az Arbeiter und Soldat (Munkás és Katona) című havi földalatti újság körül csoportosultak. A Claudius Naumann, az egyesület végrehajtó bizottságának tagja által felolvasott nevek a jelentés végén találhatók.

(3) A Buchenwaldban elhangzott összes beszédet és a Weimarban előadott előadásokat az Arbeiter und Soldat Barátai egyesület francia és német nyelven is kiadja, és (nyomtatás után) megrendelhetők az arbeiterundsoldat@gmail.com címen. További információkért lásd a https://arbeiter-und-soldat.org/fr/ vagy a https://arbeiter-und-soldat.org/de/ weboldalakat.

(4) A teljes prezentáció megtalálható a következő címen: Robert Hirsch/Henri Le Dem/François Preneau: Náciellenes, munkásosztálybeli és internacionalista ellenállás. Nantes-tól Brestig, a trockisták a háborúban (1939-1945), Éditions Syllepse, Párizs 2023.

(5) Jan Willem Stutje átfogó beszámolója: Folterfabriek Buchenwald. Amszterdam, 2024.

(6) A színek a foglyok ruházatán található háromszögre utaltak: kommunisták (piros), bűnözők (zöld), homoszexuálisok (rózsaszín).

A Buchenwaldban 1940 és 1945 között meggyilkolt, elhunyt vagy eltűnt internacionalista aktivisták:

Georges Barthomé

Yves Bodenez

Constant Boucault

Henri Colliard

Leib Ehrlich

André Floch

Albert Goavec

Walter Herz

Marcel Hic

Eduard Kalischer

Erich Melcher

Fritz Reuter

Werner Scholem

Walter Wint

Túlélők:

Henri Barthomé

Marcel Baufrère

Jean-René Chauvin

Matthias Corvin

André Darley

Ernst Federn

Roland Filiâtre

Karl Fischer

Philippe Fournié

Florent Galloy

Gerhard Grabs

Gustav Gronich

Fritz Ohlhof

Erich Persson

Karl Plättner

David Rousset

Gérard Trevien

Ravensbrücki túlélők:

Anna Kervella

Marguerite Metayer

Eliane Rönel

Franciaországban meggyilkoltak között:

Martin Monath

Robert Cruau

*************

Dokumentum

A buchenwaldi internacionalista kommunisták nyilatkozata 

1. A kapitalizmus nemzetközi helyzete

A második világháború végével Olaszország, Németország és Japán elvesztette nagy imperialista hatalmi pozícióját, míg Franciaország komolyan megrendült.

Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia közötti imperialista ellentmondások és konfliktusok uralták a világ imperialista politikájának viharos övezeteit. E világháború kezdetétől fogva Oroszország kilábalt elszigeteltségéből, és jelenleg azzal a problémával szembesül, hogy politikai és katonai sikereit a győztes imperialista hatalmak törekvéseivel szemben érje el. Kína, nagy erőfeszítései ellenére, továbbra is a nagy imperialista hatalmak célpontja; ez a kínai burzsoázia kínai proletariátus feletti győzelmének szükséges következménye.

A nemzetközi imperialista békekonferenciákon oly demonstratívan megerősített egyhangúságnak el kell rejtenie a tömegek elől a kapitalista hatalmak inherens ellentmondásait. A Németországgal szembeni egybehangzó katonai érdekek azonban nem akadályozhatják meg az ellentmondások kitörését a szövetséges táboron belül. Ezekhez az ellentmondásokhoz járulnak hozzá a hanyatló kapitalista termelési mód elkerülhetetlen válságai és társadalmi felfordulásai. A nemzetközi helyzet pontos elemzése, a marxizmus-leninizmus módszereinek alkalmazásával, a sikeres forradalmi politika nélkülözhetetlen feltétele.

2. A munkásosztály nemzetközi helyzete

Ez a fejlemény lehetőséget ad a német proletariátusnak arra, hogy gyorsan felépüljön legmélyebb vereségéből, és ismét az európai proletariátus élére álljon a kapitalizmus megdöntéséért folytatott küzdelemben. Az orosz forradalom, amelyet az európai forradalom kudarca elszigetelt, olyan irányt vett, amely egyre inkább elidegenítette az európai és a nemzetközi proletariátus érdekeitől. Az „egy országban szocializmus” politikája kezdetben az uralkodó bürokratikus klikk kizárólagos érdekeit képviselte, és jelenleg az orosz államot a nacionalizmus politikája felé vezeti az imperialista hatalmak mellett. Bármilyen fejlemény is történjen Oroszországban, a nemzetközi proletariátusnak meg kell szabadulnia minden illúziótól ezzel az állammal kapcsolatban, és világos marxista elemzés révén arra a következtetésre kell jutnia, hogy a jelenleg hatalmon lévő bürokratikus és katonai kaszt kizárólag a saját érdekeit védi, és hogy a nemzetközi forradalomnak le kell mondania minden támogatásról ettől a kormánytól.

A német burzsoázia teljes katonai, politikai és gazdasági bukása megnyitja az utat a német proletariátus felszabadulása előtt. A német burzsoázia imperialista ellentmondások által táplált újjáéledésének megakadályozása érdekében a munkásosztálynak minden országban forradalmi harcot kell vívnia a saját burzsoáziája ellen. A munkásosztályt forradalmi vezetésétől megfosztotta a két nemzetközi munkásszervezet politikája, amelyek aktívan harcoltak és szabotálták a proletárforradalmat; egyedül ők akadályozhatták volna meg ezt a háborút. A Második Internacionálé a burzsoázia eszköze. A Harmadik Internacionálé Lenin halála óta az orosz bürokrácia külpolitikai ügynökségévé vált. Mindkettő aktívan részt vett ennek az imperialista háborúnak az előkészítésében és lebonyolításában, amelyért közösen felelősek. Azok, akik a munkásosztályt teszik felelőssé vagy közösen felelőssé ezért a háborúért, egyszerűen továbbra is a burzsoáziát szolgálják.

A proletariátus csak egy új forradalmi világpárt vezetésével teljesítheti történelmi feladatát. Ennek a pártnak a felépítése a munkásosztály összes legfejlettebb elemének közvetlen feladata. A kapitalizmus és reformista, valamint sztálinista ügynökei elleni küzdelemben a nemzetközi forradalmi káderek már összegyűltek, hogy felépítsék ezt a világpártot. E nehéz feladat elvégzéséhez nem lehetséges kitérőt tenni egy új Két és fél Internacionálé békülékeny jelszava felé. Egy ilyen köztes formáció megakadályozza a szükséges ideológiai tisztázást és gátolja a forradalmi hatékonyságot.

3. Soha többé 1918. november 9-ét!

A közelgő forradalom előtti időszakban a munkástömegek mozgósításáról van szó a burzsoázia elleni harcban, és egy új forradalmi Internacionálé felépítésének előkészítéséről, amely egyesíti a munkásosztályt a forradalmi cselekvésben.

A „népi állammal” vagy a „népi demokráciával” kapcsolatos összes elmélet és illúzió a munkásosztályt a legvéresebb vereségekhez vezette a kapitalista társadalom osztályharcai során. Csak a kapitalista állam elleni megalkuvást nem ismerő küzdelem akadályozhatja meg a további vereségeket. A gyökereitől megfosztott burzsoázia és kispolgárság juttatta hatalomra a fasizmust. A fasizmus a kapitalizmus szüleménye. Csak a munkásosztály kapitalizmus elleni független és győztes fellépése irthatja ki a fasizmus gonoszságát gyökerénél fogva. Ebben a harcban a tétovázó kispolgárság követni fogja a forradalmi proletariátust az előrenyomulásban, ahogy a nagy forradalmak története is megtanította nekünk.

Ahhoz, hogy győztesen maradjon az elkövetkező osztályharcokban, a német munkásosztálynak a következő követelések megvalósításáért kell harcolnia:

– Szervezkedési, gyülekezési és sajtószabadságot! Egyesülési szabadságot és az 1933 előtti összes társadalmi vívmány azonnali helyreállítása!

– Minden fasiszta szervezet teljes felszámolását! Vagyonuk lefoglalását a fasizmus áldozatai számára! A fasiszta állam minden képviselőjét szabadon választott népbíróságok elé kell állítani!

– A Wehrmacht feloszlatása és munkásmilíciákkal való helyettesítése!

– A munkás- és paraszttanácsok azonnali és szabad választását egész Németországban, valamint a tanácsok általános kongresszusának összehívását!

– A burzsoázia összes parlamenti intézményének forradalmi propagandára való felhasználása mellett a tanácsokat fenn kell tartani és ki kell bővíteni!

– A bankok, a nehézipar és a földbirtokosok kisajátítását! A termelés ellenőrzését szakszervezetek és munkástanácsok által!

– Egyetlen embert, egyetlen fillért sem a burzsoázia háborús és jóvátételi adósságaira! A burzsoáziának fizetnie kell!

–  A németországi szocialista forradalomért, Németország feldarabolása ellen!

– Forradalmi barátkozás az megszálló hadseregek proletárjaival! A tanácsok Németországáért a tanácsok Európájában! A világ proletárforradalmáért!

 

Buchenwald, (a Negyedik Internacionálé) internacionalista kommunistái, 1945. április 20.: Karl Fischer, Marcel Baufrère, Ernst Federn, Florent Galloy

  

 Forrás: L'Internationale 40.sz.