2010. szeptember 8., szerda

Nemzetközi információk

új széria 17.sz. (386) – 2010. szept. 3.


A háború és kizsákmányolás elleni nyílt világkonferencia (Algír, 2010.nov.) előkészítése


Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése

Nyílt világkonferencia
A háború és kizsákmányolás ellen
Algír, 2010.nov.27-28-29.

54 ország 463 első aláírója
összehívására


Tartalom:

Afganisztán:
Titkos dossziék szabják meg az USA és a NATO barbár misszióit Afganisztánban.

Európa:
A Dolgozók Európai Egyetértésének 2. sz. lapja

India:
Interjú Subash Naik Jorgéval

Azánia:
Interjú Lybon Mabasával




AFGANISZTÁN



Titkos dossziék szabják meg az USA és a NATO barbár misszióit Afganisztánban


A Wikileaks-ban publikált kiszivárogtatott titkos dossziék ismét felfedték az USA- és a NATO-missziók kriminális és illegális voltát Afganisztánban. A Wikileaks szintén nyilvánosságra hozta a "terrorizmus elleni küzdelem", a "béke és demokrácia" jegyében meghirdetett törvénytelen megszállás dokumentumait.

Az ilyen dokumentumok fokozatos nyilvánosságra hozatala ki fogja nyitni azok szemét, akiket az Obama-adminisztráció becsapott az afganisztáni misszió természetét illetően és akik azt hiszik, hogy a háború garantálja stratégiai érdekekeik teljesülését a térségben. Határozottan tudjuk, hogy ennél fontosabb dokumentumok is vannak, melyek még nem jutottak el a sajtóba, de ennél is pregnánsabban bizonyítják az Obama-vezetés véres, bűnös arculatát.
A titkosnak minősített dossziék, melyek – minden bizonnyal az elmúlt 6 év okából – igyekeznek meggyőzni bennünket arról, hogy a háborúnak véget akarnak vetni, nem is annyira újdonsültek és katonai szempontból kényesek, mint azt az USA és kiszolgáló sajtója feltételezi. Csak ezek a dokumentumok pl. 150 tömeggyilkosságot, afgán civil áldozatokat érintő incidenst bizonyítanak, melyet az USA és szövetségesei provokáltak szándékosan.

Nem szabad a közvéleményre gyakorolt hatását lebecsülni, csakúgy, mint az imperialista táborban provokált szakítást sem. A több, mint 90 ezer dosszié sajtóban landolása fel fog vetni a közvéleményben az USA agresszív politikáját és gyakorlatát érintő kérdéseket, különösen Afganisztánt illetően.

A Pentagon archivumából származó titkos iratok kimutatják, hogy az amerikai kormány semmibe veszi saját népe akaratát, abból csak a «választások» általi legitimitását vonja le.

Itt az ideje, hogy Amerika népe, mely a jelenlegi rezsimet megszavazta, elutasítsa pénze kiadását és ugyanakkor fiainak küldését ennek a brutális és csaló rezsimnek a szolgálatában, mely a nép előtt elrejti az igazságot.

A 90 000 dokumentum feltárja az USA bűneit és törvénytelen akcióit. Ez több, mint elég ahhoz, hogy az Obama-adminisztrációt és az ügybe belekeveredett intézményeket bíróság elé citálják, felelősségüket kimondják avégett, hogy az afganisztáni háború áldozatainak elégtétellel szolgáljanak.

Ugyanakkor azért, hogy a közvéleményt ismét becsapják, az imperialisták információkkal látták el a sajtót, az intézményeket, az «emberi jogokat védő szervezeteket» ("Afghanistan Independent Human Rights Commission", " Amnesty International", "Human Rights Watch" vagy a "Riporterek határok nélkül"), melyek ahelyett, hogy támogatnák a Wikileaks merészségét és a normális újságírói munkát, mely abból állna, hogy az olvasókat tájékoztassa a jogokon történt erőszaktételről, a Pentagon mellett sorakoztak fel, hogy elítéljék a Wikileakset az USA afganisztáni háborús missziójának leleplezését. Megfenyegették a Wikileakset, hogy az hagyja abba az USA afganisztáni bűneinek leleplezését, mindezt pedig az «újságírás elveinek» respektálása nevében!!!

A megjelent dokumentumoknak, melyek kétségtelenül nem az egész történetről szólnak, fel kell ébreszteniük az európai, kanadai, ausztráliai és japán embereket, hogy követeljék kormányaiktól, vessenek véget segítségüknek és finanszírozásuknak az USA vezette afganisztáni illegális misszióban, mely, ahelyett, hogy a helyzetet javítaná és a fejlődést garantálná, oka a növekvő instabilitásnak, küzdelemnek és gyilkosságoknak, a szegénységnek és korrupciónak, a 2001 óta folyamatosan növekvő drogkereskedelemnek.


Left Radicals of Afghanistan (LRA)
2010. aug. 20.


2. sz. kiadvány
Bizottság a Dolgozók Európai Egyetértéséért
2010. aug .27.




A DGB* követelése, «a 67 éves nyugdíjkorhatár eltörlése minden egyéb feltétel nélkül»,
a szakszervezetek szervezte tömeges mobilizációt igénylő feladat

*Deutscher Gewerkschaftsbund (DGB – a német szakszervezetek legnagyobb szövetsége 7 millió taggal)

Európa minden országában a dolgozók, a népesség igyekszik ellenállni az IMF és az EU diktátumainak, melyek a szigorítási programok keretében a nyugdíjbavonulás idejének több éves emelését akarják kikényszeríteni.

Németországban 2007 márciusában a (burzsoá CDU/CSU és az SPD közötti) nagykoalíció döntött a “67 éves nyugdíjkorhatárról”, a jelenlegi 65 év 67 évre emeléséről. 2012-től az öregségi nyugdíjba vonulás ideje progresszívan emelkedik. A saját soraiban fellépő ellenállás megtörésére az SPD vezetése kimondta, hogy ezt a döntést 2010-ben újból megvizsgálják abból a szempontból, van-e elég 60-65 év közötti aktív dolgozó, akire érvényes lehet aktivitása meghosszabbítása. Az SPD vezetése azt javasolja, hogy az öregségi nyugdíjkorhatár emelését függesszék fel addig, míg a 60-64 éves korosztály 50 %-a a társadalombiztosítási fedezettel bíró aktivitással rendelkezik. Jelenleg ez csak 21,5%.

A “67 éves nyugdíjkorhatárról” szóló törvény a nyugdíjakat illető történelmi vívmányaink elleni ellenreform intézkedések sorában valóságos tőrdöfés, melyet már Schröder (SPD) kormánya bevezetett az ún. Agenda politikai kereteiben: a nyugdíjcsökkentés és részleges kötelező privatizáció a dolgozók egy része számára – életszínvonaluk hátrányára, s ha lehetséges, ennek a kiegészítő magánbiztosításnak kompenzációja bérükben.

Ezeknek az intézkedéseknek lett következménye az idős személyek szegénységének lényeges kiszélesedése és a «67 éves nyugdíjkorhatár» azzal fenyeget, hogy ez a szegényszég kiterjed több millió dolgozóra is. A “67 éves nyugdíjkorhatárra”, a nyugdíjak csökkentésének ilyen brutális kiegészítő intézkedésére összpontosul a lakosság teljes gyűlölete a nyugdíjakra vonatkozó regresszió együttesében. A DGB szakszervezetei évek óta reklamálják eltörlését. A Merkel-kormánynak most végső döntést kell hoznia ebben a témában, hogy ne kockáztassa teljes szigorítási és pauperizációs programjának bukását.
Ebben a helyzetben az SPD vezetése «nemzeti felelősségével» érvelve «kompromisszumot» keres a törvény teljes visszavonása követelésével szemben, hogy megakadályozza a Merkel-kormány csődjét és a nyugdíjak elleni eddig hozott összes intézkedés hatályon kívül helyeztetését.

Az SPD igazgatásának eme határozata után elnöke, Michael Sommer világosan elmagyarázta a központ és szakszervezeteinek álláspontját: «Kisöpörni (mindössze) a 67 év nyugdíjkorhatárt». Hozzátette, hogy ennek a jelszónak kell lennie «a tiltakozó akciók» központjában, melyekre a DGB hív az ősszel.

Egyre több hang szólal meg a szakszervezetekben, mely a szakszervezeti tömegmobilizációs egységet reklamálja a vállalatoknál és az adminisztrációban azzal a világos követeléssel, hogy a 67 éves nyugdíjkorhatárt minden feltétel nélkül el kell hagyni. Nem a szakszervezet szerepéhez tartozik, hogy ősszel teljesen szétszórt tiltakozó akciókra hívjon «társadalmilag elfogadott» korrekció céljából az Unió és az IMF diktálta kormánypolitika ellen.

Szociáldemokraták és szakszervezetisek harcolnak a dolgozók és az ifjúság egyesült mozgósításért a DGB és az SPD szervezésében a szigorítási program és a 67 éves nyugdíjkorhatás eltörlése ellen, a mobilizáció és az akciók központosításáért és egy berlini, a kormány székhelye előtti tüntetésért. Ez az egyetlen út a dolgozók egyesült erejének harcbavetésére, az egyetlen arra, hogy a kormány, az Európai Unió és a Valutaalap politikájával szembeszálljunk.

Carla Boulboullé

Németország

«A bérből élők együttesének szakszervezetek által szervezett valódi mozgósítása megállíthatja a Merkel-kormány szigorítási és megnyomorító programját»

(Rainer Döring és Gotthard Krupp, a Ver.di berlini regionális vezetése tagjai)

A DGB és szakszervezeteinek őszi akcióelőkészülete az Európai Szakszervezeti Szövetség (ESZSZ/CES/ETUC) felhívásának keretében számtalan kérdést vetett fel és a szakszervezetekben számos vitát indított.

A Merkel vezette burzsoá koaliciós kormány «80 milliárdos szigorítási program bevezetéséről döntött, mely a közkiadásokat és a szociális szolgáltatásokat érinti Németországban a békeidőkben sosem tapasztalt szörnyű módon (…). Mindez brutális támadást jelent a német munkásmozgalom eredményei ellen.» Matthias Cornely a DGB-től elvtársaival együtt levélben fordult Michael Sommerhez, a DGB elnökéhez és Berthold Huberhez, az IG Metall elnökéhez.

Ezzel a vad szigorítási és pauperizációs programmal Merkel a munkás- és fiatal lakosságon akar eret vágni, hogy az állam óriási eladósodását fedezze, mellyel a spekulációt, a tőkéseket és az eurót akarja megmenteni az EU és az IMF diktátuma alapján.

A lakosság több mint 80 %-a teljes egészében elutasítja ezeket az intézkedéseket. Ezért meghatározó a «nemzeti felelősség» nevében az SPD és a DGB, a dolgozók érdekképviseletét hirdető szervezetek integrálásása a szigorítási politika megvalósításába. Annak ellenére, hogy bizonyos antiszociális intézkedéseket kritikával illet, az SPD deklarálta alapvető együttműködését a kormánnyal «értelmes paktumban a válság leküzdéséért».
A DGB kongresszusán Merkel világosan megmondta a szakszervezeteknek, hogy elismeri jogukat a tiltakozásra és a szociális intézkedések elutasítására, de elvárja, hogy folytassák a munkáltatók és a kormány melletti «szociális partnerséget» a válságkezelésben.

A DGB-hez tartozó szakszervezetek a szigorítási tervet, mint társadalmilag igazságtalant, elítélték. A szociális költségvetés drámai megkurtítása, az egészségügy reformterve a szolidáris alapú betegbiztosítást és annak paritásos finanszírozását kérdőjelezi meg, a helyzet elviselhetetlen súlyosbodásához vezet. A Ver.di szakszervezet megállapítja, hogy «A kormány a szociális államot darabokra szaggatja.»

Jelenleg a kormány intézkedései még csak tervek, szeptember elején kerülnek a parlament elé. Nem az lenne a dolgozói érdekvédelem elemi szakszervezeti mandátuma, hogy a bérből élők mozgósítását szervezze mindez ellen?

Ezért reagált számos szakszervezeti tag értetlenséggel és vehemens tiltakozással, miután megtudta, hogy néhány nappal a 80 milliárdos szigorítási terv bejelentése után a DGB vezetése részt vett azon a válságkezelő tárgyaláson, melyre Merkel hívta meg a «szociális partnereket», és ahol a szakszervezetek beintegrálásának kísérlete folyt azzal, hogy felelőssé tegyék őket az állami eladósodás költségvetési konszolidációjára irányuló intézkedéseiben (a bankok megmentése céljából).

«Titkos találkozó folyt a szakszervezeti tagok háta mögött», írják M. Cornely és elvtársai ebben a levélben és követelik: «Orientációnkról semmiféle tárgyalást a kormánnyal, mivel ha a vitába belemegyünk, ez annyi, mintha el is fogadtuk volna!»

Az ESZSZ (CES/ETUC) a DGB akcióinak keretében abból indul ki, hogy nincs alternatívája a tőkések és bankok megmentésése érdekében megvalósítandó töbmillió eurós terveknek a drasztikus szigorításokban, amit az EU és az IMF akar minden európai a kormányra rákényszeríteni, csak szociálisabb változatot követel.

Ne tévesszenek meg senkit a szép megfogalmazások, amelyek a finánctőke szerény részvételét illetik a terhek méltányos megosztásának nevében.

A szakszervezetek feladata nem az, hogy a kormányt segítsék néhány korrekciós javaslattal pauperizációs programja «szociálisan korrektebbé és elfogadhatóbbá» fogalmazásában. Elvtársaink a DGB-nél Sommerhez írott levelükban azt írják: «Azt mondtad, hogy a DGB kiviszi a tiltakozást a vállalatokhoz, csak alá kell írnunk (…). De szakszervezetünk felelőssége az, hogy szervezzük meg a dolgozók mozgósítását (s ne csak tiltakozzunk és korrigáljunk, de végülis elfogadjuk) világos jelszavak alapján:
A 80 milliárdos szigorítási terv egyszerű visszavonása! Az állami költségvetést hozzák helyre a «pénzügyi piacok megmentésére» szánt milliárdokkal!»

Meg vagyunk győződve arról, hogy valamennyi dolgozó valódi szakszerveti mozgósítása ezen követelés alapján elégséges lesz a kormány terveinek leállítására. De ez azt is jelenti, hogy a szakszervezetek nem oldódhatnak fel az ATTAC, a szociális paktumok, a civilszervezetek tevékenységében, ahogyan jún. 12-én történt, ahol a tüntetők között lobogott a DGB zászlaja.

Számunkra égő aktualitással merül fel a probléma: a DGB szakszervezeteinek vissza kell nyerniük alapvető jogukat a szakszervezeti harc és sztrájk szervezésére a kormány döntései ellen, ami a dolgozók gazdasági és szociális érdekeit illeti.

A szakszervezeti felelősök számára esztelenség a sztrájkok és szakszervezeti küzdelmek alkotmányellenes tiltásának betartása, mely az ’50-es évek méltánytalan bírósági ítéletén alapszik, s mely önkényesen határt szab a szakszervezetek helyének és mandátumának a munkásérdekek védelmében. A szervezett szakszervezeti küzdelem sztrájkjog nélkül (az Alkotmány 9. cikke) nekünk, dolgozóknak csakúgy, mint szakszervezeteinknek annyit jelent, hogy csak «kollektív kolduláshoz» és hiábavaló tiltakozásokhoz van jogunk. Egyébként pedig minden tiltás dacára szakszervezeteink szerveztek már nagyon sikeres munkabeszüntetéseket bizonyos ágazatokban és vállalatoknál, kombinálva a szakszervezetek szervezte központi tüntetésekkel.

A Soziale Politik und Demokratie-ban a szociáldemokrata aktivisták az SPD összes tagjához fordulnak azért, hogy a szervezett dolgozók mellett kötelezzék el magukat avégett, hogy a dolgozók és az ifjúság együttes mobilizációja megszerveződjék a Merkel-kormány rettenetes szigorítási terve ellen. Meg vagyunk győződve arról, hogy egy ilyen egyesült mozgósítás képes lesz arra, hogy Merkel politikáját, mely a válság terhét a lakosságra akarja hárítani, elvesse.


Franciaország


Egységakció vagy szakszervezeti magánszám? Sokk készülődik szeptember 7-re

(Pascal Samouth, szakszervezeti felelős)


Szept. 7-én lesz a Nemzetgyűlésben az első vitanap a nyugdíjellenes törvényről és a szakszervezetek együttesen hívnak «sztrájknapra és tüntetésekre».

E szervezetekhez tartozó dolgozók egység iránti igénye a nyugdíjprojekt visszavonásáért egyre növekszik, de a CGT és a CFDT apparátusainak csúcsán próbálkoznak a követeléseknek hátat fordító «szakszervezeti magánszám» erőltetésével.

A június közepén a kormány által bejelentett új törvény brutálisan súlyosbítja a nyugdíjhoz fűződő jogokat. Az Európai Unió és az IMF parancsainak megfelelve a következőkre akar kötelezni:
- a járulékfizetés meghosszabbítása 41,5 évre
- az öregségi nyugdíjkorhatár felemelése 60-ról 62 évre
- a tisztviselők speciális szabályozásának hatályon kívül helyezése

Ez az offenzíva a bérből és fizetésből élők nyugdíjának jogaival szemben a kormány globális szigorítási tervének első lépése a francia munkásosztály ellen.

2010. jún 15. óta az CGT-FO, a három alapvető konföderáció egyike, 70 ezer tüntetőt hívott az utcára Párizsban. Ezen a napon tette közzé javaslatát az akcióegységről főtitkára, Jean-Claude Mailly a törvénytervezet elleni közös szakmaközi sztrájkfelhívással.

Az FSU, az oktatás legfőbb szakszervezete kongresszusán szintén a törvény visszavonása mellett foglalt állást. Ugyanez a helyzet több más föderációnál is és az CGT számos szakszervezeténél csakúgy, mint a Solidaires szervezetnél.

De a manőverek sokasodnak. Egy belső körlevélben az CGT, a legnagyobb szövetség «konföderális irodája» addig megy, hogy azt magyarázza, a visszavonás akaratlanul a kormány malmára hajtaná a vizet, mert ebben az esetben a törvénytervezetben elért módosítások nem érvényesülhetnének.

Ez az állásfoglalás fejeződik ki a CFDT, a keresztény eredetű szakszervezet poziciója körüli szakszervezeti magánszámban, mely nyíltan kiáll a járulékfizetés meghosszabbítása, a tisztviselők úgynevezett «előnyei» visszavonása, sőt, a nyugdíjkorhatár felemelésének támogatása mellett is. Ez – a minden szervezet megfegyelmezésére irányuló – szándék közös körlevél kiadásának ötletéig ment el, hogy együttes felhívás szülessen az ESZSZ (CES/ETUC) által meghirdetett szept. 29-i napra (mely ajánlatot a CGT-FO már elhárította).

Még a nyáron parlamenti bizottság ült össze a törvénytervezet tanulmányozására. A legfőbb ellenzéki pártok, a PS (szoc.párt), a PCF (komm.párt) és a Parti de Gauche (Baloldal pártja) megsokszorozták módosító javaslataikat, tisztán jelezve a munkásosztálynak, hogy ők sem képviselik a visszavonás követelését.

A kormányt botrányok aknázták alá felfedvén szoros kapcsolatait az üzleti világgal, a brüsszeli és washingtoni parancsok végrehajtásában így ennél nagyobb támogatásról álmodni sem tudna. Azért, hogy kibontakozzanak ebből a halálos ölelésből, a szakszervezeti felhívások nagy számban a szept. 7-i sztrájk esetében a megyékben és vállalatoknál kifejezetten a törvénytervezet visszavonására irányulnak és állást foglalnak a szakmaközi sztrájk mellett. Néhány:

Keleti Pirenneusok – «Ez a terv végzetes a bérből élőkre nézve, ezért a CFDT, CFTC, CGT, FO, FSU szakszervezetek elutasították (…) A szakszervezetek a törvénytervezet egyszerű és tiszta elutasítását kérik.»
Felső-Loire – A CGT, FSU, CFTC, CFDT, CGT-FO, UNSA és Solidaires megyei szövetségei nyilatkozata: «Semmi hátrálás sem a nyugdíjkorhatárt, sem a járulékfizetési időt, sem pedig összegük csökkentését illetően (…). Követeljük a kormány tervének visszavonását (…). Itt az ideje a szakmaközi sztrájknak.»
Atlanti- Loire – «Azért, hogy ezt az ellenreformot meghiusíthassuk és a minimális követeléseket elérjük, az FSU 44, a Solidaires 44 és az UD CGT-FO 44 szükségesnek ítéli a sztrájkelőkészületet a kormány tervének visszavonásáig.»

Szept. 7. tehát már tét a munkásosztály csatájában, az egység követelése nyilvánul meg a nyugdíjtörvény visszavonásáért, az Európai Unió és az IMF követelte szigorítási terv kudarcának feltételeképpen.


Görögország

(Hélène Zografaki-Teleme, az OLME, a görög pedagógus szakszervezet vezetőségi tagja)

Kivonat felszólalásából a 2010. jún. 19-20-i európai munkáskonferencián

«Kedves Barátaim, Hélène Zografaki vagyok a 60 ezer tagot számláló OLME végrehajtó bizottsági tagja (…).

Európában a verseny vált a végső céllá. Azért, hogy ezt a versenyt támogassák (…) a strukturális politikát helyezték előtérbe (piacliberalizáció, privatizávió, a munka rugalmassága). A Lisszaboni stratégia jelenleg a munkásellenes reformok eszköze, mely egyszerre akarja megszüntetni a szociális modellt (…) és a munka védelmének szabályozási kereteit, hogy olcsó munkaerővel szolgálhasson a tőke számára (…).
A harcban megszerzett munkás- és szociális jogok kerültek megkérdőjelezésre és végül likvidálásra (…). Ha abból az elvből indulunk ki, hogy országunk soha nem volt különösen ismert szociális politikájáról, könnyen megérthetjük, hogy a munka törvényi hátterét illetően visszatérőben vagyunk a középkor felé (…).

A görög dolgozók ellen a «Stabilitási és fejlesztési paktumban» és a görög kormány- IMF- EU-EKB által aláírt Memorandumban hozott drasztikus intézkedések híre bejárta az egész világot, még a legeldugodtabb zugokba is eljutott. A pénzügyi intézkedések tartalmazzák a tisztviselők bérének csökkentését (…), a bérek, a pótlékok befagyasztását három évre, úgyszintén a tisztviselők számának csökkentését (…).
Az adózás is sújt a dolgozókra: a közvetlen adók emelkedése a vásárlóerőt gyengíti (…). Intézkedések történtek az elbocsátások megkönnyítésére és a rugalmasság bátorítására. De a legrosszabb csak ezután jön a nyugdíjakra vonatkozó új törvénnyel (…). Ami már most tudható, a 65 éves öregségi nyugdíjkorhatár 40 éves munkaviszony alapján (…).
Szakszervezetem kezdettől fogva megjelölte a válság felelőseit, szervezi a harcot, az intézkedésekkel való szembenállást annak ellenére, hogy a Papandreu-kormány élvezi a kis sajtópapagájok támogatását az intézkedések «muszáj-átmenetként» való bemutatásával, «nemzeti szükségletként az ország csődtől való megmentésére».
Szerveztük a küzdelmet, tüntetéseket mindenütt Görögországban, Athénban, a nagyvárosokban (…) a közszolgáltatás szakszervezeteivel együttműködve (…).
Január óta 8 sztrájkot vittünk végbe, közöttük 4 általános munkabeszüntetés a közszférában és a magánszektorban együttesen, mindegyikben jelentős részvétellel és harci elszántsággal (…).
Nagy érdeklődéssel figyeljük az Európa más részén folyó szakszervezeti kezdeményezéseket és mozgósításokat (…). Azt gondoljuk, hogy a dolgozókat érő támadások olyan intenzitásúak, hogy egymagában egyetlen szakszervezet, egyetlen ország sem boldogulhat (…). Remélem, hogy ez a tanácskozás egy lépést előre tett ezen az úton!»





INDIA

“India, Afganisztán, Pakisztán… új háborús zóna”

Subash Naik Jorge

Subash Naik Jorge 1977 óta dolgozik a banki alkalmazottak szakszervezetében.
Elnöke Goa államban a Banki Alkalmazotti Társulásnak és tagja az AIBEA (India Banki Alakalmazotti Társulása) központi bizzottságának.
Más szakszervezetekben is vállal szerepet, a HEFOI (hotelszemélyzet konföderációja) főtitkára, az NTUI (Új Szakszervezeti Kezdeményezés) alelnöke.


Indiában megsokszorozódtak a konfliktusok a mezőgazdaság körül. Mi az oka?
Az indiai lakosság zömének létfenntartása a mezőgazdaság függvénye. Annak ellenére, hogy 60 év telt el országunk felszabadulása óta, a parasztság helyzete nem változott. Inkább csak túlélnek, mint élnek. Ha a termés elégtelen, tömegesen követnek el öngyilkosságot, mert nem tudják fizetni a föld megműveléséhez kapott kölcsönöket. Ebben a kontextusban fogadta el a parlament a kormány 2005-ös speciális gazdasági zónákról szóló törvényét.
A speciális gazdasági zónák semmiféle előnyt nem jelentenek sem az országnak, sem a lakosságnak. Az itt található ipar nem fizet adót. A parasztok földjét elragadják egy falat kenyérét, hogy aztán óriási profitot hozva a gyáriparosoké legyen, akik már a föld árából is hasznot húznak. Nincs is szükségük az üzem felépítésére, a terület egy részét eladják ingatlancélokra.

Mi szakszervezetek állásfoglalása ebben a témában?
A szakszervezetek együttese radikálisan szembehelyezkedett a gazdasági zónákról hozott törvénnyel, mivel itt semmilyen munkatörvény nem alkalmazható és a dolgozók kizsákmányolása totális.
Indiában mindenütt, ahol ezek a zónák létrejöttek, a parasztok erősen ellenálltak. A kommunista párt vezette nyugat-bengáliai kormány ellen nagyon erőszakos ragálások történtek, mert az Singurban meg akarta kaparintani a földeket, hogy átadja a Tata vállalatnak, végül a kormány is, a vállalat vezetése is meg kellett hátráljon. De hasonló lázadások mindenütt voltak az országban a speciális zónák ellen. Goában, mely egy kis állam Indiában, látván a lakosság szembenállását be lettek tiltva, a kiadott engedélyeket bevonták.
A 2005-ös törvény visszavonását mi kezdeményeztük és az első visszhangok nagyon bátorítóak.

Milyen különleges okok motiválnak arra, hogy az algíri konferencián küldött legyél?
Az algíri tanácskozás témája jelenleg a lehető legaktuálisabb. India, ahogy az egész világ, jobban élne, ha a kizsákmányolásnak és a háborúknak véget vetnénk.
Indiában a közvetlen probléma a szegénység. Országunk nem képes drága fegyvereket és bombákat fizetni. Holott a háború kiterjedésének fenyegetése, a Pakisztánnal fenálló feszült állapot nevében a költségvetés óriási összegeket szán katonai célokra. Mindez kidobott pénz. Minden ország ilyen romboló kiadások mellett kötelezi el magát a háborús fenyegetés ürügyén. Ez a pénz szolgálhatna a népesség jólétének emelésére. Létre kell hozni egy háborúellenes mozgalmat és szembehelyzekedni azokkal, aki háborús apológiával a fegyveriparból profitálnak.
Meg kell szabadítani a Földet az ember ember általi kizsákmányolásától is. Az egész világon azt mondják, hogy India és Kína teljes kibontakozását éli. De mire szolgál ez a gazdasági fejlődés, ha csak kevesen nyernek vele, és azon alapszik, hogy kisszámú gyáros zsákmányol ki embermilliókat és halmoz fel óriási gazdagságot? Mire jó ez a fejlődés, ha India lakosságának 77 %-a muszájból napi 20 rúpia alatti összegből él és ha 5 milliárdos kezében összpontosul akkora vagyon, mint amennyit a társadalmi létra alján 300 millió keres?
A legszegényebbeket és a kihalással fenyegett törzsi népességet érintő problémák a nagymértékű kizsákmányolásnak tudhatók be, annak, hogy hagyományos forrásaiktól eltávolítják őket, s az országot vezető burzsoá politikai formáció ezt nem veszi tudomásul.
Szemben állunk az India és az USA közötti nukleáris egyezménnyel, mivel ez nem felel meg nemzeti érdekeinknek. Most akarja az indiai kormány a parlamentnek bemutatni törvénytervezetét a nukleáris felelősségviselésről, mellyel felmenti a nukleáris reaktorokat szállító amerikai multinacionális vállalatokat a nukleáris baleset esetére vonatkozó kártérítés minden kötelessége alól. Teljes mértékben ellene vagyunk, hogy ezt a törvényt a parlament elfogadja.
Mint szakszervezeti aktivista már 30 éve türelmetlenül várom az algíri konferenciát, mert mindkét témája, a háború és a kizsákmányolás ellen, engem szívből érint, ahogyan az egész munkásosztályt is. Azt várom a konferenciától, hogy segítsen előbbre vinni a dolgokat, közelebb hozzon bennünket, akik a békéért és a társadalmi javak igazságos elosztásáért vagyunk. Meg kell mondjam mindazoknak, akik a tanácskozás előkészítésében részt vesznek, hogy mellettük vagyunk, ha sokezer kilométer is választ el bennünket. Nagy sikert kívánok a konferenciának, és türelmetlenül várom, hogy ott lehessek novemberben.

AZANIA

16 évvel az apartheid hivatalos vége után

Lybon Mabasa

Lybon Mabasa, aki egyike volt a Steve Biko által szervezett Fekete Öntudat Mozgalom fiatal aktivistáinak a sowetoi (1976) felkelés folyamán és ezután az 1978-ben Steve Biko küzdelmének folytatására létrejött Azanian People Organization (AZAPO) egyik felelőse lett, ma a Socialist Party of Azania (SOPA) vezetői között van. A SOPA a Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértésének kampányaiban és aktivitásában rendszeresen részt vesz. Lybon Mabasa Algírban lesz a világkonferencián.
A Nemzetközi információk 2010.aug. 5-i számában országa helyzetének bizonyos aspektusairól szólt.


Miközben a labdarúgó világbajnokság körül forgott a világ, a hivatalos állításokkal ellenkezőleg Dél-Afrika helyzete ugyanolyan kritikus, sőt a Világkupa következményei folytán még súlyosbodott is.
Több mint 8 milliárd euróba került, különösen a hatalmas stadionok építése az ország kilenc régiójában, a nagysebességű vasút kiépítése bizonyos irányokba (megfizethetetlen áron), és a repülőterek feljavítása. Feltételezték, hogy ezek az infrastruktúrális beruházások Dél-Afrika számára tartós hasznot hoznak. Ebből semmi sem lett, mert a nagy többség számára elérhetetlenek. A stadionok többsége kihasználatlanul marad.
Eközben csak egy példára utalok, 22 millió dél-afrikai (az alapvetően fekete lakosság több mint 44 %-a) továbbra is bádogvárosokban él és még ivóvízhez sincs hozzáférése. A dél-afrikaiak többsége számára lakhatásuk tragikus helyzete általános életkörülményeiknek csak egyik jellemzője.
A lakosság közel 50 %-a egy dollárnál kevesebb összegből él, a hivatalos szegénységi küszöb alatt. Az aktív korú lakosság 40 %-a munkanélküli. A hajléktalanok, munkanélküliek óriási többsége, kb. 90 %-a, fekete.

Hogyan lehetséges 16 évvel azután, hogy a fajgyűlölő rendszer intézményeit megdöntötték?
A föld helyzete adja az első választ: az apartheid rendszer a feketék földtől való megfosztásán alapult. Ma, 16 évvel bukása után még mindig a megművelhető földek 80 %-a a 62 ezer fehér család tulajdona. Másképpen szólva, a rendszerváltozás nem érintette az apartheid gazdasági bázisát. Ez nem csak a földre érvényes, hanem az ország alapvető kincseire, pl. az ásványokra, melyek az apartheid multinacionális vállalatokhoz közeli nagy családjainak magántulajdonában maradtak.
A kompromisszumot az apartheid kormánya és a nemzeti mozgalom (ANC) vezetése kötötte kifejezetten a magántulajdon védelmében, vagyis az apartheid nagytőkései érdekében.

Hogyan reagál Dél-Afrika fekete népe erre az alkura, mely éppen az apartheidellenes küzdelem központjában álló kérdést érinti?
Ma már mozgalomsorozaton, nevezetesen sztrájkokon át Dél-Afrika fekete népe, munkásosztálya lázad a dolgok ilyen állása ellen. Ami nem jelenti, hogy a dolgozók denunciálják az ANC vezetését, de a változást akarnak. Ezért a SOPA, mely a demokráciáért küzd, tehát azért, hogy az elnyomott és kizsákmányolt többség gyakorolja a hatalmat, azt javasolja a többi, a nemzeti mozgalomban született demokratikus és munkásmozgalmi szervezetnek, hogy egyesüljünk népünk lesürgősebb követelései körül:
- az elbocsátások megszüntetéséért;
- a bányák, nagyipar, a pénzügyi rendszer államosításáért, hogy az ország rendelkezésére álló hallatlan forrás a szegénység leküzdésére fordítassék;
- valódi agrárreformért, mely visszaszolgáltatja a fekete parasztoknak a jogos jussukat, a földet;
- hogy azonnal legyen vége az apartheid által ránkhagyott adósságszolgáltatásnak.
Valószínűtlen és botrányos, hogy dél-afrikaiak milliói ki vannak szolgáltatva a legnagyobb nyomornak, de az ország áldozatosan folytatja a megdöntött rabszolgatartó rezsim felhalmozta adósság fizetését.

Küld-e a SOPA delegációt az algíri világkonferenciára?
Igen. Mivel a háború- és a kizsákmányolás elleni harc jegyében lett meghirdetve, hogyan is tudnánk távolmaradni? A háború és kizsákmányolás kifejezések pontosan leírják azt, ami ma Afrikában történik a fosztogatás eredményeképpen, országaink szuverenitásának megszüntetése nyomán, népeink imperialista manipulásása következtében. Harcolni az IMF és a Világbank halálos tervei ellen, melyek ma, a világválságban vadabbak, mint valaha, parancsoló szükséglet népeink túlélése érdekében. Ez a küzdelem kötelezi a ragadozó államtól és intézményeitől független szervezeteket. Magába foglalja, hogy ezek a szervezetek erőfeszítéseiket koordinálják, mert Afrika népeinek megmentése csak nemzetközi szinten lehetséges. Ezért leszek ott Algírban.

Kapcsolattartás
Informations internationales
Entente internationale des travailleurs et des peuples
87, rue du Faubourg-Saint-Denis 75010 - Paris -France
Tél : (33 1) 48 01 88 28 Fax : (33 1) 48 01 88 36 E.mail eit.ilc@fr.oleane.com




Directeur de la publication : Daniel Gluckstein - Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75010 Paris (France) - Commission paritaire n° 0713 G 82738
Edité par “Les Amis de l’Entente, 18, allée Colbert, 78470 Saint-Rémy-lès-Chevreuse

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.