Franciaország: éljen a köztársaság?

Vasárnap, 17 h 18: Bagnolet (Seine-Saint-Denis) nagy népi negyedében mintha a föld indult volna meg, amely a húszemeletes tornyot is összedőléssel fenyegeti, őrült lelkesedés, sípok, füttyök, dobok hangja fogadja a futballfinálé első gólját (és a többit).

Ugyanakkor a moszkvai stadionban Macron mutatja be demonstratív műsorát - ugyanaz az esemény váltja ki.

Aztán a hasonlóság itt le is áll.  

A munkás- és népi negyedek ifjai számára, a munkások számára, a munkanélküliek számára, a gyermekeiket egyedük nevelő anyák számára a francia csapat győzelme olyan, mint a reménysugár, egy olyan társadalom víziója, amelyben megtalálja mindenki azt a helyet, ami jelenleg neki nem jár. Illúzió minden bizonnyal, de mégis kifejezi a vágyakozást a haladásra, a társadalmi igazságra, valódi egyenlőségre a megaláztatás, diszkrimináció, kizsákmányolás és elnyomás, nyomor helyett.

Macron és kormánya számára a vasárnap esti eredmény csak alkalom volt a nemzeti összefogás hirdetésére… és a függöny mögött tovább folytatják munkás-, népellenes politikájukat.

A csapatuk győzelme miatt lelkesedő fiatalok vágyai ütköznek Macron politikájával, aki kórházakat zárat be, a nyugdíjakat fenyegeti és minden dolgozói jogot, elbocsátásokat támogat, az oktatásban kétségbe vonja az érettségit és az egyetemhez való hozzáférést, a munkanélküliséget növeli - miközben milliárdokat és millárdokat költ a szaporodó háborúkra

Úgy kellene, hogy egyszerre kiáltsuk «szabadság, egyenlőség, testvériség» és «éljen a köztársaság».

Éljen?

A köztársaság akkor fog élni, ha a háborúkra költött pénzt a tönkrement iskolákra és kórházakra költik, ha a köszolgáltatásokat helyreállítják, ha mindenkinek joga lesz valódi munkára, valódi bérre.

A köztársaság akkor fog élni, amikor az ellenreformokat (munkatörvénykönyv, privatizációk) hatályon kívül helyezik.

A köztársaság akkor fog élni, ha a migránsokat testvéri szeretettel fogadjuk és nem mint ma, a Főldközi tenger fenekére küldjük őket.

Akkor fog élni, ha a kormányt, amely ma szétveri a köztársaságot, elzavarjuk, s vele együtt az V. Köztársaság és az Európai Unió intézményeit.

Akkor fog élni, amikor a túlnyomó többséget, dolgozókat és fiatalokat képviselő kormány fogja azt éltetni… *

* Persze, egyetértünk a volt futballista Vikash Dhorasoo megjegyzésével – aki nem mulaszt el egyetlen alkalmat sem, hogy emlékeztessen munkás felmenőire, szervezett dolgozó szüleire és az osztályharc valóságára – : «De megéri egyetlen este is örülni»…

(Daniel Gluckstein)