2019. április 19., péntek

Mai taxis


"Mivel úgy alakult, hogy egy csomó, igen nehéz cuccosat kelletett volna cepelnem az MTVA Kunigunda útjai fellegvárától Csillaghegy határáig, kivételesen taxiba vágtam magam. Nagyon kedves taxis sofőröm volt, önként betette a cuccost a csomagtartóba, kiszálláskor meg kivette.
50-60 év közötti volt a koma, kérdezte, mit dolgozom én itten? Mondtam, hogy 2007. óta semmit, sőt, én csak elnöki külön engedéllyel léphetnék eme szent föld területére, mert Gyurcsány kedvenc rádióelnöke és Orbán kabinetfőnöke - jelenleg az Országgyűlési Hivatal igazgatója és a Jégkorong egylet elnöke - megkülönböztetett figyelmességgel rúgott ki.

Az út hátralévő részében jobbára hallgattam, mert emberem - vajon miért? - politizálni kezdett. Azt mondta, hogy őt a rendszerváltásig nem érdekelte a politika, a Tungsramnál dolgozott, jól fizetett szakmunkásként. De nem sokkal azt követően, hogy Németh Miklós elkótyavetyélte az Izzót, 6 000 embert rúgtak ki a cégtől. Azóta taxizik, legszebb élménye a taxisblokád volt. Mert akkor még azt hitte, mégis lesz valami jó a rendszerváltásban. De ő csak azt látta, hogy minden párt és pártvezető hazudott. Mindegyik jót ígért, aztán ahogy hatalomra került, csak a népet nyúzta Antalltól kezdve Horn Gyulán keresztül Orbánig, és Gyurcsányt meg a Bajnait se felejtsük ki. Elmondta még, hogy neki valami baja van a fülével évtizedek óta, de utoljára rendesen az átkosban vizsgálták meg. Mert akkor a különböző szakorvosok - fül-orr-gégész, neurológus, belgyógyász - összedolgoztak az egykori BM kórházban, ami szintén nincs már meg. A szakorvosok most nem mondják meg, hogy hová menjen tovább, neki kell kitalálnia.
Mondtam neki, hogy azért annyira rossz, mint amilyen most, nem volt. Azt mondta, hogy mindegyik rontott, ha hatalmon maradtak volna, még tovább rontottak volna azok is. Mert Gyurcsány mit csinált? Rombolt. Orbánnak most több ideje van rombolni. Nem hiszik az emberek, hogy ha újból visszajönnének azok, jobb volna. Sok utassal beszélgetett ő már, azért szavaznak a Fideszre, mert mindegy, viszont így legalább nem izélgetik őket a környezetükben. Ő mindenesetre nem megy el szavazni, úgysem változik semmi."
(CSKP)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.