2019. április 15., hétfő

MSZP-program az EP-választásokra




MSZP-program az EP-választásokra – azonnali reagalás pirossal

- Valósuljon meg a szociális Európa programja, ami az embert állítja a középpontba és biztonságot, széleskörű jogokat garantál minden európai polgárnak. Természetesen, valósuljon meg. Csakhogy nem tud ennek az EU-nak a kereteiben, amely – szerzôdései alapján – a szabadpiacot, a versenyt állítja a központba, az ember helyére.

- Vezessük be az európai minimális bért, számoljuk fel a bérszakadékot és törekedjünk arra, hogy ugyanazért a munkáért minden európai országban ugyanazt a bért kapják a dolgozók. Vezessük – de melyik lesz az, a luxemburgi vagy a bulgáriai?

- Vezessük be az európai minimális nyugdíjat, ami kiszámítható jövőt és méltányos megélhetést biztosít a tisztességgel ledolgozott évtizedek után. Valami "fantasztikus véletlen egybeesés" következtében, a tagországok azonos időszakban sorban felemelték a nyugdijkorhatárt, ezzel eleve sok évnyi nyugdíjtól fosztják meg a tisztességgel ledolgozott évtizedek után az öregeket, de azzal is, hogy a feltételeket módosítgatták. Merre tovább, minimálnyugdíj, irány Bulgária vagy Luxemburg?

- Dolgozzuk ki és érvényesítsük az Európai Munka Törvénykönyvét, amely egységesen véd minden dolgozót a kizsákmányolással és az az igazságtalansággal szemben. Marxot elfelejtették a szocialisták.A kizsákmányolástól nem véd semmilyen munkatörvénykönyv Európában (sem), tudnillik minden magántulajdon kizsákmányolással jár

- Garantáljuk a munkások gazdasági és szociális érdekeinek biztosításához az őket megillető sztrájkjogot, erősítsük meg a szakszervezetek érdekérvényesítő képességét. A tagországok szép sorban korlátozzák, semmisítik meg – az európai «szocialisták» aktív részvételével, kormányzásával.  Éppen.

- Magyarország haladéktalanul csatlakozzon az Európai Munkaügyi Ügynökséghez, amely képes a munkavállalók mobilitására vonatkozó uniós szabályokat minden tagállamban méltányosan, egyszerűen és maradéktalanul érvényre juttatni. Emlékszünk még az Európai Bíróságnak a  Laval, Viking, Rüffert, Luxembourg, Lindsey-olajfinomito-ügyben hozott ítéleteire ? Mindegyik ügy jellemzôje, hogy a (svéd, finn, német és brit, stb szakszervezetek) a kihelyezett és bevándorolt munkások érdekében (azonos bérért, munkahelyi körülményekért, a helyi szabályok betartásáért) léptek fel, az EU-biróság pedig elutasitotta, sôt, megbüntette ôket, országukat pedig törvényeik megváltoztatására kötelezte.

- Hozzunk létre egy olyan uniós szintű munkanélküli biztosítási alapot, amely nagy gazdasági visszaesések esetén kisegíthetik a tagországok, így Magyarország hasonló alapjait. Vicckategória. A kapitalizmus válságból válságba bukdácsol, ráadásul azok globálisak. Olyan időkben meg vak vezet világtalant..

- Valósítsuk meg a nemek közti valós egyenlőséget, szüntessük meg a férfiak és nők fizetése és nyugdíja közötti szakadékot. Jelenleg ez átlagosan 16,1 százalékos, a «törekvés» pedig helyet kapott az 1957. évi római szerződésben is, majd 1975-ben irányelv tiltott meg minden díjazásbeli megkülönböztetést az egyenlő vagy egyenlő értékű munkát végző nők és férfiak között. Legyen elég ennyi kritika.

- Készüljön egy olyan európai ifjúsági akcióterv, amely a meglévő uniós programokkal összhangban gyermekkortól egészen a munkaerőpiacra való kilépésig kíséri a fiatalokat. Nem inkább olyan program kellene, hogy minden gyereknek hozzáférése legyen az iskolához, az közoktatás legyen, ne pedig szegregáció a magán- és egyházi oktatás fenntartásával?  

- Legyen átlátható és egységes bérrendszer a közigazgatásban, valósuljon meg a folyamatos munkahelyi átképzés és oktatás fenntartható rendszere. Na, itt megakadtam. Mit akarnak mondani ezzel? De legyen persze, képezzük àt a közigazgatàsi dolgozókat asztalossá, abból úgysincs elég ...  Komolyabban: miért ne? csak az ördög a részletekben rejlik.

- Legyen valódi társadalmi párbeszéd a munkavállalókkal a dolgozók és munkások életét, munkakörülményeit befolyásoló változásokról ne lehesen javaslataik és érdekeik valós érvényesítése nélkül dönteni. Törvényesen most sem lehet. De hát más a papír, más a valóság … S amíg az EU tartja el az Európai Szakszervezeti Szövetséget...  



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.