2020. január 6., hétfő

"Boldog új évet, Gáza!"


A Khan Younes menekülttábor perifériáján egy palesztin család igyekszik felmelegedni szilveszter éjszakáján (AP Photo/Khalil Hamra)

"Ez történik, miközben ünneplünk", írja Gideon Levy a Haaretzben

"Nyolc éve már annak, hogy az ENSZ kimondta, ha nem sikerül a helyzeten javítani, 2020-ra Gáza élhetetlenné válik,. Most pedig ennél az előrejelzésnél is rosszabb.
Egy órányi út Tel Avivtől a gázai Csernobil, de ki foglalkozik vele? Pedig a katasztrófa nem természetes. Izrael a felelős érte. Miután 1948-ban a népesség elűzésébe kezdett minden segítség nélkül hagyva, blokádjával még börtönt is csinált belőle.
Nem tudom, van-e még a Földön hely, amely 70 éve kell elviselje az emberi rosszakarat eredményét.
Ennek a helyzetnek éjjel-nappal kisértenie kellene bennünket. De senki nem gondol rá. Egyedül egy Qassam-rakéta emlékeztet időről időre a létezésére.

Amikor az ENSZ 2012-ben közzétette jelentését, Gázában a munkanélküliség 29 %-os volt. Ma, a Világbank szerint a fiatalok esetében 67 %.
Kinek tudja elképzelni ezeknek a fiataloknak az életét, akiknek se jelenük, se jövőjük?

Mindig a Hamasra hivatkozik Izrael, ha Gázáról van szó. A Hamas a felelős mindenért.
Az kötelez ostromra, bombázza a népességet, öli halomra civilek ezreit,  megsemmisít megszámláltatatlan házat, épületet, lő a halászokra, megakadályozza a rákos betegek gyógyítását.
Milyen hazugságok, milyen kegyetlenség, milyen agymosás tudja elhitetni mindezt?

Izrael, amely nem habozik humanitárius segítséget küldeni a világ négy sarkába, csak gúnyolódik azon, amit maga csinált és folytat határainál.

Gáza lakosságának közel fele napi kevesebb, mint 5,5 dollárból él, Cisjordániában 9 %. A Hamas a felelős?
A 2012-es ENSZ-jelentés kimondta, hogy 2020-ban Gázának legalább ezer plusz orvosra lesz szüksége. Ehelyett az utóbbi 3 évben 160 orvosnak - a túélésért - el kellett hagynia Gázát.
Egy fiatal sebész, Dr. Sara al-Saqqa a Shifa kórházban 
40 naponta 300 dollárt keres, s ha öreg anyja nem volna, ő is elhagyta volna Gázát. 
Ami a vizet illeti: 97 %-a emberi fogyasztásra alkalmatlan és napi 100.000 köbméter szennyvíz ömlik a Földközi-tengerbe.
Három évvel a 2012-es után az ENSZ új jelentést publikált, jelezve, hogy az izraeli mészárszék 2014-ben félmillió személyt vetett Gázában otthon nélkül, a romok közé.
Csak egy hatalmas ásítást tudott Izraelben provokálni.
Dögöljenek meg."


Gideon Levy, izraeli újságíró

Forrás: Haaretz, 2020. jan. 2.


*******
A «visszatérés menetének» felfüggesztése #OpenGaza

Gáza: március 30-ig a «visszatérés meneteinek» ideiglenes felfüggesztését jelentette be szervezőbizottság, de felhívja a nemzetközi közvéleményt a gázai blokád megszüntetésének, Izrael emberiségellenes háborús bűnei szankcionálásának nyomatékos követelésére. A palesztinok a 2008-as izraeli agresszió civil áldozataira emlékeznek ezekben a napokban (a 23 nap alatt 1470 halott és sokezer sebesült), a "Legal and International Advocacy Committee" azt kéri, ne feledkezzünk meg a 2018 március 30. óta folyó békés tüntetések 316 áldozatáról sem.

"A Nemzetközi Büntetőbíróság megkapta a feljelentő dokumentumokat és számon kell kérje azokat Izraelen, a 316 gázait, közöttük 62 gyermeket (kilenc fogyatékos), két nőt, 4 mentőst, 2 újságírót." 
"A 35 703 sebesültről nem is beszélve, felét kórházba kellett vinni, közöttük 4987 gyermeket és 864 nőt. Közel 10 ezer személyt lőtt sebbel kellett kezelni és 185 palesztinnek amputálást kellett elszenvednie."
"Március 30. után, a Föld Napja alkalmából újrakezdjük a meneteket, jelzi a Bizottság, amely megerősíti, hogy Izrael folyamatosan megsérti a a Római Egyezményben lefektetett, a Nemzetközi Büntetőbíróság, az ENSZ és a 4. Genfi Konvenció által megállapított nemzetközi és emberi jogokat.

Felhívjuk a nemzetközi jog védelmére hivatott intézményeket erkölcsi feladatuk felelősségteljes ellátására. 
Felhívjuk a gázai civil lakosságot nemzeti egysége restaurálására és olyan nemzeti stratégia formálására, amely lehetővé teszi, hogy ellenállhassunk földjeink amerikai-izraeli annexiójának
Felhívjuk a palesztin kormányt és elnökét a Gázát sújtó büntetőintézkedések megszüntetésére, a földrajzi alapon nyugvó diszkrimináció megállítására, a nagy visszatérési menetek modelljének és egész Palesztinában a népi ellenállás népszerűsítésére.
Felhívjuk a nemzetközi közösséget, hogy gyakoroljon nyomást a megszálló hatalomra Gáza blokádjának leállítása, a palesztin foglyok jogainak tiszteletbentartása érdekében, hogy vessen véget a gyarmatosító bűncselekményeknek, Ciszjordánia kolonizációjának, annektálásának csakúgy, mint a ’48 óta a palesztinokat sújtó rasszista diszkrimináiónak és Kelet-Jeruzsálem judaizálásának.

A visszatérés jogát, alkalmazását, a menekültek kártérítését úgy, ahogyan az ENSZ 194-es határozata előírja!"


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.