új sorozat 25.sz. (394) – 2010.dec.25.
A háború és kizsákmányolás elleni nyílt világkonferencia (Algír, 2010.nov.)
Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése
Nyílt világkonferencia
a háború és kizsákmányolás ellen
Algír, 2010.nov.27-28-29.
54 ország 463 első aláírója
összehívására
Kapcsolattartás:
Informations internationales
Entente internationale des travailleurs et des peuples
87, rue du Faubourg-Saint-Denis - 75010 Paris - France
Tél : (33 1) 48 01 88 28. E.mail : eit.ilc@fr.oleane.com
Sajtókonferencia
A háború és kizsákmányolás elleni algíri konferencia után, nov. 30-án a Parti des travailleurs (Dolgozók Pártja) irodájában sajtótájékoztatóra került sor.
Louisa Hanoune az algériai Parti des travailleurs, Julio Turra a brazil CUT, Norbert Benissan a togói UNSIT, J.-P. Barrois a Nemzetközi Egyetértés (Franciaország) és Rubina Jamil a pakisztáni APTUF szakszervezet képviseletében mutatták be a médiának a tanácskozás munkáját és döntéseit.
Néhány részlet:
A tájékoztatót Louisa Hanoune, az algériai Parti des travailleurs és Abdelmadjid Sidi-Saïd, az UGTA szakszervezet főtitkára nyitották meg köszöntve a sajtót, mely végig figyelemmel kísérte a konferencia munkáját.
«Az építőipari szakszervezet társadalombiztosításának üdülőjében három napig tartó nemzetközi konferencián 257 nemzetközi és mintegy 120 algériai küldött gyűlt össze, kik a viták során sokkal jobban megértették, mi történik a világban, a háborúkat, a kizsákmányolást, de a harcot is», magyarázta Louisa Hanoune. «A kínai küldöttségtől tudjuk, hogy Kínában a munkásosztály a közelmúltban igen fontos győzelmeket aratott a Munka törvénykönyve és a szakszervezeti jogok betartásában közel 100 ezer sztrájkkal és szociális mozgalommal.
Az imént mondta el Rubina Jamil, hogy a háború és terror ellenére a szakszervezeti aktivisták kongresszusukat készítik elő decemberre Pakisztánban. Nagyon fontos dolog. Tudjuk, ha nálunk az UGTA megsemmisülne a háború és a terrorizmus következtében, ez az ország ezer darabra törne, s ha a pártok dezintegrálódnának, semmiféle gát nem tudná megállítani az áradatot.
Sidi Saïd megvilágította azt, ami a világ szakszervezeti mozgalmában történik. Egy szakszervezeti G20 fenyeget bennünket, veszélyben van a demokrácia, a szakszervezeti szabadságjogok. A küldöttek nagyra értékelték beszédét. Aláhúzták, hogy minden országban fenyeget a «világkormányzat» és a «szociális partnerség».
Számunkra, az UGTA és a Parti des travailleurs számára óriási esemény a Nemzetközi Egyetértés kezdeményezése a VIII. Világkongresszus megtartására. Algériában a politikai gyakorlati körülmények újraalkalmazása idejét éljük; ha a béke realitás lett, akkor is; ha marad sok minden tennivaló is, hogy Algéria mint nemzet visszafoglalja helyét Afrikában, helyét a világban. És, hogy az UGTA, az algériai mozgalom nemzetközi keretekben elfoglalhassa helyét.
Demokratikus vitákban vettünk részt: 97 szóbeli hozzászólás történt, plusz írásbeliek és üzenetek.
Nagy harcok összfoglalóiról hallottunk, nem csak Európában és az USA-ban, hanem az egész világon. Öröm volt hallgatni az orosz küldötteket az Októberi Forradalomról, a kontinuitásról, arról, hogy jogaikat vissza akarják szerezni és a társadalmi tulajdont megvédeni.
Nagyon sok afrikai küldött érkezett. Az OUSA (Afrikai Szakszervezeti Egység Szervezete, melyhez 53 szakszervezeti tömörülés tartozik) titkárhelyettese is jelen volt. Meghallgattuk ezt a kiváló aktivistát, aki elmondta, hogy ha a szakszervezeti vezetés nem csinál semmit, el fognak tűnni a szakszervezetek, mert országainkban nincs, csak prekaritás, deregularizáció, a politika szimpla kísérete.
A tanácskozás, mely nem fórum vagy meeting, nyitott volt mindazok számára, akik aláírták a felhívást, egyesek kommunista pártokat képviseltek, mások szocialistákat, vagy a független munkásmozmozgalmat, itt voltak az Egyetértés alapítótagjai és olyanok is, akik először vettek részt benne.
Ez új kezdet. A koordinációs bizottság reprezentálja - ha kissé limitálva is - az összes kontinenst. A koordinációt Párizs és Algír együtt biztosította. Franciaország imperialista ország, Algérián pedig uralkodnak: de számunkra nincs különbség. Egyébként kaptam is meghívást Párizsba dec. 17-re egy meetingre, hogy számoljak be a világkonferenciáról.»
Julio Turra (CUT, Brazília):
Deklarálva, hogy kétségtelenül az 1991-es barcelonai első világkonferencia «veteránjai» egyike, Julio Turra arra figyelmeztetett, hogy «akkor az első iraki háború idejét éltük. A berlini fal leomlása után a világ megingott, létrehoztuk az Egyetértést, hogy demokratikus fórum szülessen a világ munkás- és népi mozgalma különböző komponensei számára». A háborúk és a kizsákmányolás felelőseire utalt: «A multinacionális vállalatok, a nagyhatalmak kormányai, az USA, az Európai Unió - ezek azok, akik a népekkel akarják megfizettetni a válság árát.»
«Ez nem olyan tanácskozás, amelyik egyszerűen nemet mond a háborúkra és a kizsákmányolásra. Elemeket ad az összes földrészről érkezett delegált számára. Hogyan kell szembeszállni a jelenlegi helyzettel? Az első lecke : őrizni kell a dolgozók szervezeteinek függetlenségét. Nem érthetünk egyet velük, ha a szakszervezetek valami más dologgá alakulnak, civil szervezet-félévé, mely részt vesz az IMF, a Világbank és a G20 összejövetelein.»
A Nemzetközi Szakszerveti Szövetség apropóján: «Togói elvtársunk és jómagam részt vettünk az NSZSZ kongresszusán, ahol meghívottak voltak az IMF, a Világkereskedelmi Szervezet, a davosi gazdasági fórum emberei, vagyis ellenségeink. Sidi Saïd, aki az NSZSZ tagja is, még pontosabb információkat adott arról az alakuló csoportról, melynek «szakszervezeti G20» a neve. A leggazdagabb országok szakszervezetei fognak beszélni az egész nemzetközi szakszervezeti mozgalom nevében. Vissza kell vennünk a szervezeteink feletti ellenőrzést, nem csak helyi, hanem nemzetközi szinten is. Semmiféle mandátummal nem rendelkezik az NSZSZ egyetlen intézménye sem, hogy ezt a szakszervezeti G 20-at létrehozza. Főtitkára azt mondta, hogy nyomást kell gyakorolni az összes kormányra, de ez nem kongresszusi döntés. Ahhoz, hogy visszaszerezzük szervezeteinket, hogy védjük függetlenségüket, szakszervezeti demokrácia kell.
A CUT konföderális irodája két tagja, magam és Mineras Gerais, az állami kohászati szakszervezettől a brazil delegáció tagjai vagyunk. Csakúgy, mint a Dolgozók pártja képviselője, a pártvezetők és fiatalok.»
Julio Turra beszélt a brazil delegáció kezdeményezéséről is: «Nyílt levelet intéztünk Dilma Roussefhez, a Dolgozók pártja tagjához, akit köztársasági elnökké választottak, hogy vessen véget Haiti katonai megszállásának. A brazil kormány 6 éve vezeti a 41 ország katonai erejéből álló megszálló csapatokat. Konferenciánkon jelentős haiti küldöttség vett részt, a CATH főtitkára, Fignolé Saint-Cyr elvtárs, a népi és társadalmi mozgalom vezetője, Yves Pierre-Louis és egy fiatal egyetemista. Mindnyájan a csapatok kivonását akarják és Haiti függetlenségét. Erre van szüksége Haitinak, orvosokra, ápolókra, nem pedig megtorlást alkalmazó csapatokra.»
Rubina Jamil (APTUF, Pakisztán):
«Tudják, országom háborúban áll. Ez nem a pakisztáni nép háborúja, ezt a háborút az amerikai imperializmus hozta létre. Irak megtámadása és elfoglalása után, Afganisztán megtámadása és elfogadása után most már Pakisztánra is kiterjed a háború, nap mint nap asszonyok és gyermekek halálát okozva.
Ez a háború alapvetően két régióban zajlik, a pastuban és Beludzsisztánban. Ebben a két régióban gyakorlatilag az egész ipar leállt a háború miatt. Több mint 600 üzemet zártak be, 400 ezer személy veszítette el a munkáját, közöttük nagy számban asszonyok és fiatalok.
Elképesztő inflációnk van az IMF-től és a Világbankról felvett kölcsönök következtében, melynek kamatai akkorák, hogy azonnali hatással a népesség elszegényedését okozták.
De ezen felül, Pakisztán népe messze van attól, hogy elveszítse a reményt. A mindennapos szakszervezeti tiltakozó mozgalom a szakszervezeteket, a dolgozókat és a béreket illető jogok megvédése tanusítja a pakisztáni munkásosztály létezését, akaratát a szervezeteivel együtti létezésre.
Most folytatunk kampányt az újságírók szakszervezetével a szakszervezeti föderáció teljes támogatásával, a törvény embereivel avégett, hogy segítsük az újságíró áldozatokat számos régióban.
Itt van az eltűntek problémája, a titkosszolgálatok tízezreket tüntettek el. Kampányt indítottunk megtalálásuk érdekében és ki akarjuk deríteni sorsukról az igazságot.
Ez a tanácskozás lehetőséget adott nekünk arra, hogy barátokkal és elvtársakkal találkozzunk Afganisztánból, Dél-Afrikából, az egész világból, akikkel megerősítettük a háborúk és a kizsákmányolás elleni harchoz szükséges egységünket.
Az, amit a PT, az UGTA és a Nemzetközi Egyetértés tett lehetővé számunkra, akik Pakisztánban és Ázsia országaiban harcolunk és a háborúk áldozatai vagyunk, rendkívül fontos. Elengedhetetlen, hogy találkozhassunk más országokbéli barátainkkal, hogy harcolni tudjunk a háború és a kizsákmányolás ellen.
Az APTUF, melynek egyik vezetője vagyok, dec. 28-án kezdi országos kongresszusát ezzel a jelszóval: “Le a háborúval, le a kizsákmányolással”. Az algíri konferencia támpontot ad kongresszusi előkészületeinkhez.»
A La Nouvelle République újságírójának kérdése:
«A NATO-csapatok afganisztáni kudarcuk után Pakisztánt használják eszközül, hogy lehetővé váljon az USA-nak «emelt fejjel» kivonulni az ügyből?
Rubina Jamil:
«Ténylegesen mindennaposak a Pentagon magasrangú tisztjeinek látogatásai. Csak a szakszervezeti, a munkásmozgalmi konstrukciók teszik lehetővé, hogy ellenálljunk és opponáljunk ennek a politikának.
Igen, a helyzet kritikus. Szükségünk van a nemzetközi szolidaritásra. Leírtam azt a különösen nehéz szituációt, amelyben élünk. Tudni kell, hogy a szakszervezeti kádereknek, a főtitkárnak és magamnak is, veszélyben az életünk munkánk során.»
Louisa Hanoune:
«Ezért javasoltam az algériai-pakisztáni baráti csoport elnökségét a nemzeti-népi gyűlésnek, mert Pakisztánban barátaink vannak, a veszélyben lévő nép, mert szolidaritást és védelmet nyújthatunk. Erre szolgál a Nemzetközi Egyetértés.»
Ezután Jean-Pierre Barrois (Franciaország) az európai helyzetről számolt be:
«A nemzeti szuverenitás problémája egészen másként jelentkezik a világ ama táján, ahonnan én jövök, de nálunk, Európában is létezik a nemzeti szuverenitásért való küzdelem. Azért, mivel alávetettek bennünket a népek ellen dolgozó gazdasági intézményeknek, az Európai Uniónak. Az összes kormány alkalmazza az Unió és a Bizottság terveit. Biztosan hallottak már arról a hatalmas küzdelemről, melyet a francia munkásosztály vívott a nyugdíj reformja ellen. A harc nem fejeződött be. Az a harc, amelyet a dolgozók elé emelt akadályok ellen kellett megvívnunk. De azt tudni kell, hogy a francia nyugdíj likvidálásának terve a 2002-es barcelonai csúcstalálkozón született és ez az Európai Unió által kikényszerített projekt.
Dolgozók százezrei vonultak fel Dublin utcáin Írországban a múlt szombaton az IMF és a Világbank, az Európai Unió egyöntetű tervei ellen, melyek a bankok megmentését, az adósság fizetését célozzák, mely adósság nem a dolgozóké. Likvidálják a közszolgáltatás teljességét, a következő hónapokban valószínűleg háromból egy egyetem marad meg Írországban csakúgy, mint Angliában. Ez a sors vár az európai országok mindegyikére az EU és az IMF kettős diktatúrája alatt.
Más módon vizsgálva a konferenciát, és ez az én benyomásom, van egy olyan aspektus, ami paradoxnak tűnhet, de megmagyarázható: egyszerre tűnik fel a különbözőség és a homogenitás. Számomra, aki 1991-es megalakítása óta végigasszisztálta a Nemzetközi Egyetértést, ez nagyra értékelendő jelenség, melyet szeretnék most itt aláhúzni.»
Jean-Pierre Barrois pontosította:
«A homogenitás, amit alá szeretnék húzni, a «kormányzás» elleni harcot jelenti. A világkormányzás csak annyi, hogy világszinten próbálkoznak azzal, amit az Európai Unió kísérel meg európai szinten.
És lehetetlen harcolni ezekkel a tervekkel szemben, ha nem vagyunk teljesen függetlenek a világkormányzattól és intézményeitől.
Az imént egy kérdés hangzott el a célokról és perspektívákról. Például, Európa számára az aktivisták első gyűlését hívjuk össze január végén azért, hogy meg tudjuk vitatni a helyzetet mindazzal együtt, ami Görögországban, Írországban, Franciaországban, Angliában történik, ahol az ifjúság éppen cáfolja azt a hazugságot, amit Blair állított, miszerint ott nincsenek sztrájkok. London és más angol városok utcáira most a fiatalok mentek ki, hogy kimondják: “nem akarjuk, hogy az egyetemeket likvidálják, jövőt akarunk, munkát akarunk, nem fogadjuk el az egészségügy megsemmisítését, fontsterlingek milliárdjainak megspórolását olyan adósság nevében, melyet nem mi csináltunk, hogy minden megsemmisüljön a bankokért, amelyek saját maguk idézték elő a válságot ”. A fiatalok azt mondják: “Nem akarunk olyanért fizetni, amelyért nem vagyunk felelősek”. Ez a mozgalom kezdi a munkásszervezetek támogatását élvezni. Láttam a vasutasszakszervezet múlt heti kommünikéjét – ez a szakszervezet hallatlanul erős a brit politikában –, teljes mértékben támogatja ezt a mozgalmat és maga is általános sztrájkra szólít az összes brit dolgozó közös küzdelmében. A mi egyik törekvésünk ezt segíteni.»
Norbert Benissan (USIT, Togo) emlékeztetett:
«1991-ben, amikor a Nemzetközi Egyetértést megalapítottuk, azt mondtuk: “Vigyázat! A kapitalizmus a kiigazítási tervek, az úgynevezett etnikai háborúk által tönkretett Afrika sorsát szánja a világnak”. Ma, 20 évvel később itt is vagyunk. Mit is jelent tulajdonképpen az Európában erőltetett «költségvetési kiigazítás» az IMF felügyeletével, hitelminősítő ügynökségekkel, ha nem strukturális kiigazítást? Azt pedig nagyon jól tudják Önök is, mennyi afrikai, latin-amerikai országban idézték elő éppen ezek a kiigazítási tervek az alávaló szegénységet.
1991 óta a háborús borzalmak több mint 6 millió halottat eredményeztek a Kongói Demokratkus Köztársaságban. Olyan mértékű ez, hogy ha egy afrikai országban – avagy másutt – kőolajat találnak, akkor ez az ország népének legnagyobb aggodalma. Mi eshet meg még? A világkonferencián egy burundi elvtársunk pontosan elmagyarázta a folyamatot, hogyan készítik elő az új gyilkos erőszakot. Ezek mögött ott van a tőkés kizsákmányolás. Jaurès szavai sosem voltak ennyire aktuálisak: “a kapitalizmus magában hordja a háborút, ahogyan a felhő magában hordja a vihart”.
Mikor hazamegyünk, aktív munkába kezdünk. Először is informálni fogunk. Hogy megismerje mindenki azt, ami fojtogat bennünket, ami a halálhoz vezet. Nyilvánvaló, hogy mihelyt megtudjuk, mivel állunk szemben, mire képesek ezek az erők, együtt képesek leszünk pontot tenni a parádé végére, s lehetővé lesz majd, hogy végre győzzünk és a Föld élhető legyen.
A Nemzetközi Egyetértésen keresztül, a világkonferenciákon keresztül, azon a munkán keresztül, amit az NE hálózatában végzünk, a függetlenség kérdése számomra úgy tűnt, mint a szakszervezeteket érintő központi kérdés. Nagyon fontos dolog, mert a szakszervezetek az első munkásszervezetek. Azután pedig azért, mert a szakszervezetek függetlenségén keresztül a demokráciáért harcolunk. Mert mi a demokrácia, ha nem a sajátságos érdekek szabad megjelenítésének kifejezése? A küzdelem, melyet most folytatunk központilag is a szakszervezetek függetlenségéért, elsőrendű szerepű. Miért próbálkoznak a szakszervezetek belerángatásával mindenféle szociális dialógusba? Végülis egy olyan nemzetközi szervezet, mint a Szakszervezetek Nemzetközi Szövetsége, miért nem hív meg olyan szónokokat, akik képesek elmagyarázni, mi a gazdaság? Rendelkezésükre áll 6-7 Nobel-díjas, akik többé-kevésbé szakítottak a globális intézményekkel, ehelyett találkoztunk Papandreuval, Dominique Strauss-Kahnnal, az IMF igazgatójával, aztán Pascal Lamy-val, a Kereskedelmi Világszervezet igazgatójával és végül a davosi, az ultraliberális gazdaságot képviselő fórum egyik igazgatójával, mert nincs más gazdaság, mint a “határok nélküli gazdaság”.»
* *
*
Egy újságíró kérdése:
«A munkásosztály azon helyzetében, melyben számára ilyen terveket jelöltek ki, hogyan mutatja meg az emigráns munkásokkal szembeni támogatását az európai területeken?»
J.-P. Barrois válasza:
«Ha nem léteznének a szakszervezetek kebelén azok a tényezők, amiket mi a munkásosztály függetlensége akadályainak, a követelések elérése előtti akadályoknak hívunk, az ember ember általi kizsákmányoló rendszere régen megszűnt volna. A háborúk és a kizsákmányolás régóta a múlté lenne. Nemzetközi szinten olyan helyzetben vagyunk, ami motiválta ezt a tanácskozást valamilyen módon, pontosan azért, mert sajnos a szándékosan teremtett akadályok fennállnak, s a konferencia célja éppen a véleménycsere, a vita az akadályok leküzdésének módjáról.
Az emigráns dolgozókat illetően legyünk világosak. Minden munkásaktiva számára egy adott ország bevándorló dolgozói, akármilyen nemzetiségűek is legyenek, az ország munkásosztályának részét képezik. Adok egy példát is. Mikor az Európai Bíróság eldöntötte, hogy Svédországban a kollektív szerződéseket nem alkalmazhatják többé az itt dolgozó külföldi – ezesetben lett – dolgozókra, a svéd szakszervezetekkel együtt cselekedtünk a következő, teljes mértékben igaz jelszó alapján: “Svéd dolgozó-lett dolgozó, azonos érdek, azonos kollektív szerződés”.»
Egy másik kérdés:
«Nem gondolják, hogy az ultraliberalizmus elleni harcnak először is nemzeti szinten kell kezdődnie, mindenkinek saját hazájában?»
Louisa Hanoune válasza:
«Ami Algériát illeti, azt hiszem, az újságírók tökéletesen ismerik a jelenleg folyó harcot. Bizonyos, a strukturális kiigazítás elleni harc és ellenállás nélkül nem szerezhettük volna meg a döntések olyan jelentős sorozatát, mint az 51/49-es szabály, mint többszáz vállalat újranyitása, mint a 2003 óta privatizált vállalatok felülvizsgálata. Például pillanatnyilag az ALVERRE-cég sorsának követésével vagyunk elfoglalva, melyet néhány éve teljességében privatizáltak a Saint-Gobain javára. A dolgozók, az UGTA ellenálltak. Most a partneriátus kérdése van napirenden. A 2009-es és 2010-es kiegészítő pénzügyi törvény értelmében és az 51/49-es szabály szerint külföldi csak 49 %-kal bírhat a partner-egyezményben. Tehát, ha egy külföldi lépni akar, minimálisan 51 %-nak nemzetinek kell lennie. S mivel itt közvállalatról van szó, államosítani kell. Számunkra ez vívmány. Mikor a bérek emeléséről vagy a meghozott intézkedésekről szólunk, akkor is, ha elégtelennek tartjuk, tudni kell, hogy mégiscsak vannak küzdelmek. Mindenki tudja, hogy tömeges sztrájkok vannak ebben az országban, hogy ezek a sztrájkok eredményt hoztak, béremelést. Az algériai harc nem áll le. Még amikor terrorizmus is létezett, akkor is harcoltak a dolgozók a fizetések megcsapolása ellen. 2001-ben az UGTA felhívására általános sztrájk volt. 2003-ban szintén az UGTA felhívására általános sztrájk volt. Vannak autonóm szakszervezetek, melyek a közszolgáltatásban is harcolnak. Gyakran egységben érik el a győzelmet. Mert mindenütt a világban felmerül az egység problémája, az, hogy hogyan érjük el ezt.»
Más kérdéseket is tettek fel egyéb témát érintve mielőtt Louisa Hanoune saját és minden algériai küldött nevében büszkén összefoglalta: «Igaz, Algériában van egy párt, a Parti des travailleurs (Dolgozók Pártja), mely soha nem lankadt. Büszkék vagyunk, hogy ma földünkön fogadhattuk a háború és kizsákmányolás elleni VIII. Világkonferenciát.»
Directeur de la publication : Daniel Gluckstein - Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75010 Paris (France) - Commission paritaire n° 0713 G 82738
Edité par “Les Amis de l’Entente, 18, allée Colbert, 78470 Saint-Rémy-lès-Chevreuse
A háború és kizsákmányolás elleni nyílt világkonferencia (Algír, 2010.nov.)
Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése
Nyílt világkonferencia
a háború és kizsákmányolás ellen
Algír, 2010.nov.27-28-29.
54 ország 463 első aláírója
összehívására
Kapcsolattartás:
Informations internationales
Entente internationale des travailleurs et des peuples
87, rue du Faubourg-Saint-Denis - 75010 Paris - France
Tél : (33 1) 48 01 88 28. E.mail : eit.ilc@fr.oleane.com
Sajtókonferencia
A háború és kizsákmányolás elleni algíri konferencia után, nov. 30-án a Parti des travailleurs (Dolgozók Pártja) irodájában sajtótájékoztatóra került sor.
Louisa Hanoune az algériai Parti des travailleurs, Julio Turra a brazil CUT, Norbert Benissan a togói UNSIT, J.-P. Barrois a Nemzetközi Egyetértés (Franciaország) és Rubina Jamil a pakisztáni APTUF szakszervezet képviseletében mutatták be a médiának a tanácskozás munkáját és döntéseit.
Néhány részlet:
A tájékoztatót Louisa Hanoune, az algériai Parti des travailleurs és Abdelmadjid Sidi-Saïd, az UGTA szakszervezet főtitkára nyitották meg köszöntve a sajtót, mely végig figyelemmel kísérte a konferencia munkáját.
«Az építőipari szakszervezet társadalombiztosításának üdülőjében három napig tartó nemzetközi konferencián 257 nemzetközi és mintegy 120 algériai küldött gyűlt össze, kik a viták során sokkal jobban megértették, mi történik a világban, a háborúkat, a kizsákmányolást, de a harcot is», magyarázta Louisa Hanoune. «A kínai küldöttségtől tudjuk, hogy Kínában a munkásosztály a közelmúltban igen fontos győzelmeket aratott a Munka törvénykönyve és a szakszervezeti jogok betartásában közel 100 ezer sztrájkkal és szociális mozgalommal.
Az imént mondta el Rubina Jamil, hogy a háború és terror ellenére a szakszervezeti aktivisták kongresszusukat készítik elő decemberre Pakisztánban. Nagyon fontos dolog. Tudjuk, ha nálunk az UGTA megsemmisülne a háború és a terrorizmus következtében, ez az ország ezer darabra törne, s ha a pártok dezintegrálódnának, semmiféle gát nem tudná megállítani az áradatot.
Sidi Saïd megvilágította azt, ami a világ szakszervezeti mozgalmában történik. Egy szakszervezeti G20 fenyeget bennünket, veszélyben van a demokrácia, a szakszervezeti szabadságjogok. A küldöttek nagyra értékelték beszédét. Aláhúzták, hogy minden országban fenyeget a «világkormányzat» és a «szociális partnerség».
Számunkra, az UGTA és a Parti des travailleurs számára óriási esemény a Nemzetközi Egyetértés kezdeményezése a VIII. Világkongresszus megtartására. Algériában a politikai gyakorlati körülmények újraalkalmazása idejét éljük; ha a béke realitás lett, akkor is; ha marad sok minden tennivaló is, hogy Algéria mint nemzet visszafoglalja helyét Afrikában, helyét a világban. És, hogy az UGTA, az algériai mozgalom nemzetközi keretekben elfoglalhassa helyét.
Demokratikus vitákban vettünk részt: 97 szóbeli hozzászólás történt, plusz írásbeliek és üzenetek.
Nagy harcok összfoglalóiról hallottunk, nem csak Európában és az USA-ban, hanem az egész világon. Öröm volt hallgatni az orosz küldötteket az Októberi Forradalomról, a kontinuitásról, arról, hogy jogaikat vissza akarják szerezni és a társadalmi tulajdont megvédeni.
Nagyon sok afrikai küldött érkezett. Az OUSA (Afrikai Szakszervezeti Egység Szervezete, melyhez 53 szakszervezeti tömörülés tartozik) titkárhelyettese is jelen volt. Meghallgattuk ezt a kiváló aktivistát, aki elmondta, hogy ha a szakszervezeti vezetés nem csinál semmit, el fognak tűnni a szakszervezetek, mert országainkban nincs, csak prekaritás, deregularizáció, a politika szimpla kísérete.
A tanácskozás, mely nem fórum vagy meeting, nyitott volt mindazok számára, akik aláírták a felhívást, egyesek kommunista pártokat képviseltek, mások szocialistákat, vagy a független munkásmozmozgalmat, itt voltak az Egyetértés alapítótagjai és olyanok is, akik először vettek részt benne.
Ez új kezdet. A koordinációs bizottság reprezentálja - ha kissé limitálva is - az összes kontinenst. A koordinációt Párizs és Algír együtt biztosította. Franciaország imperialista ország, Algérián pedig uralkodnak: de számunkra nincs különbség. Egyébként kaptam is meghívást Párizsba dec. 17-re egy meetingre, hogy számoljak be a világkonferenciáról.»
Julio Turra (CUT, Brazília):
Deklarálva, hogy kétségtelenül az 1991-es barcelonai első világkonferencia «veteránjai» egyike, Julio Turra arra figyelmeztetett, hogy «akkor az első iraki háború idejét éltük. A berlini fal leomlása után a világ megingott, létrehoztuk az Egyetértést, hogy demokratikus fórum szülessen a világ munkás- és népi mozgalma különböző komponensei számára». A háborúk és a kizsákmányolás felelőseire utalt: «A multinacionális vállalatok, a nagyhatalmak kormányai, az USA, az Európai Unió - ezek azok, akik a népekkel akarják megfizettetni a válság árát.»
«Ez nem olyan tanácskozás, amelyik egyszerűen nemet mond a háborúkra és a kizsákmányolásra. Elemeket ad az összes földrészről érkezett delegált számára. Hogyan kell szembeszállni a jelenlegi helyzettel? Az első lecke : őrizni kell a dolgozók szervezeteinek függetlenségét. Nem érthetünk egyet velük, ha a szakszervezetek valami más dologgá alakulnak, civil szervezet-félévé, mely részt vesz az IMF, a Világbank és a G20 összejövetelein.»
A Nemzetközi Szakszerveti Szövetség apropóján: «Togói elvtársunk és jómagam részt vettünk az NSZSZ kongresszusán, ahol meghívottak voltak az IMF, a Világkereskedelmi Szervezet, a davosi gazdasági fórum emberei, vagyis ellenségeink. Sidi Saïd, aki az NSZSZ tagja is, még pontosabb információkat adott arról az alakuló csoportról, melynek «szakszervezeti G20» a neve. A leggazdagabb országok szakszervezetei fognak beszélni az egész nemzetközi szakszervezeti mozgalom nevében. Vissza kell vennünk a szervezeteink feletti ellenőrzést, nem csak helyi, hanem nemzetközi szinten is. Semmiféle mandátummal nem rendelkezik az NSZSZ egyetlen intézménye sem, hogy ezt a szakszervezeti G 20-at létrehozza. Főtitkára azt mondta, hogy nyomást kell gyakorolni az összes kormányra, de ez nem kongresszusi döntés. Ahhoz, hogy visszaszerezzük szervezeteinket, hogy védjük függetlenségüket, szakszervezeti demokrácia kell.
A CUT konföderális irodája két tagja, magam és Mineras Gerais, az állami kohászati szakszervezettől a brazil delegáció tagjai vagyunk. Csakúgy, mint a Dolgozók pártja képviselője, a pártvezetők és fiatalok.»
Julio Turra beszélt a brazil delegáció kezdeményezéséről is: «Nyílt levelet intéztünk Dilma Roussefhez, a Dolgozók pártja tagjához, akit köztársasági elnökké választottak, hogy vessen véget Haiti katonai megszállásának. A brazil kormány 6 éve vezeti a 41 ország katonai erejéből álló megszálló csapatokat. Konferenciánkon jelentős haiti küldöttség vett részt, a CATH főtitkára, Fignolé Saint-Cyr elvtárs, a népi és társadalmi mozgalom vezetője, Yves Pierre-Louis és egy fiatal egyetemista. Mindnyájan a csapatok kivonását akarják és Haiti függetlenségét. Erre van szüksége Haitinak, orvosokra, ápolókra, nem pedig megtorlást alkalmazó csapatokra.»
Rubina Jamil (APTUF, Pakisztán):
«Tudják, országom háborúban áll. Ez nem a pakisztáni nép háborúja, ezt a háborút az amerikai imperializmus hozta létre. Irak megtámadása és elfoglalása után, Afganisztán megtámadása és elfogadása után most már Pakisztánra is kiterjed a háború, nap mint nap asszonyok és gyermekek halálát okozva.
Ez a háború alapvetően két régióban zajlik, a pastuban és Beludzsisztánban. Ebben a két régióban gyakorlatilag az egész ipar leállt a háború miatt. Több mint 600 üzemet zártak be, 400 ezer személy veszítette el a munkáját, közöttük nagy számban asszonyok és fiatalok.
Elképesztő inflációnk van az IMF-től és a Világbankról felvett kölcsönök következtében, melynek kamatai akkorák, hogy azonnali hatással a népesség elszegényedését okozták.
De ezen felül, Pakisztán népe messze van attól, hogy elveszítse a reményt. A mindennapos szakszervezeti tiltakozó mozgalom a szakszervezeteket, a dolgozókat és a béreket illető jogok megvédése tanusítja a pakisztáni munkásosztály létezését, akaratát a szervezeteivel együtti létezésre.
Most folytatunk kampányt az újságírók szakszervezetével a szakszervezeti föderáció teljes támogatásával, a törvény embereivel avégett, hogy segítsük az újságíró áldozatokat számos régióban.
Itt van az eltűntek problémája, a titkosszolgálatok tízezreket tüntettek el. Kampányt indítottunk megtalálásuk érdekében és ki akarjuk deríteni sorsukról az igazságot.
Ez a tanácskozás lehetőséget adott nekünk arra, hogy barátokkal és elvtársakkal találkozzunk Afganisztánból, Dél-Afrikából, az egész világból, akikkel megerősítettük a háborúk és a kizsákmányolás elleni harchoz szükséges egységünket.
Az, amit a PT, az UGTA és a Nemzetközi Egyetértés tett lehetővé számunkra, akik Pakisztánban és Ázsia országaiban harcolunk és a háborúk áldozatai vagyunk, rendkívül fontos. Elengedhetetlen, hogy találkozhassunk más országokbéli barátainkkal, hogy harcolni tudjunk a háború és a kizsákmányolás ellen.
Az APTUF, melynek egyik vezetője vagyok, dec. 28-án kezdi országos kongresszusát ezzel a jelszóval: “Le a háborúval, le a kizsákmányolással”. Az algíri konferencia támpontot ad kongresszusi előkészületeinkhez.»
A La Nouvelle République újságírójának kérdése:
«A NATO-csapatok afganisztáni kudarcuk után Pakisztánt használják eszközül, hogy lehetővé váljon az USA-nak «emelt fejjel» kivonulni az ügyből?
Rubina Jamil:
«Ténylegesen mindennaposak a Pentagon magasrangú tisztjeinek látogatásai. Csak a szakszervezeti, a munkásmozgalmi konstrukciók teszik lehetővé, hogy ellenálljunk és opponáljunk ennek a politikának.
Igen, a helyzet kritikus. Szükségünk van a nemzetközi szolidaritásra. Leírtam azt a különösen nehéz szituációt, amelyben élünk. Tudni kell, hogy a szakszervezeti kádereknek, a főtitkárnak és magamnak is, veszélyben az életünk munkánk során.»
Louisa Hanoune:
«Ezért javasoltam az algériai-pakisztáni baráti csoport elnökségét a nemzeti-népi gyűlésnek, mert Pakisztánban barátaink vannak, a veszélyben lévő nép, mert szolidaritást és védelmet nyújthatunk. Erre szolgál a Nemzetközi Egyetértés.»
Ezután Jean-Pierre Barrois (Franciaország) az európai helyzetről számolt be:
«A nemzeti szuverenitás problémája egészen másként jelentkezik a világ ama táján, ahonnan én jövök, de nálunk, Európában is létezik a nemzeti szuverenitásért való küzdelem. Azért, mivel alávetettek bennünket a népek ellen dolgozó gazdasági intézményeknek, az Európai Uniónak. Az összes kormány alkalmazza az Unió és a Bizottság terveit. Biztosan hallottak már arról a hatalmas küzdelemről, melyet a francia munkásosztály vívott a nyugdíj reformja ellen. A harc nem fejeződött be. Az a harc, amelyet a dolgozók elé emelt akadályok ellen kellett megvívnunk. De azt tudni kell, hogy a francia nyugdíj likvidálásának terve a 2002-es barcelonai csúcstalálkozón született és ez az Európai Unió által kikényszerített projekt.
Dolgozók százezrei vonultak fel Dublin utcáin Írországban a múlt szombaton az IMF és a Világbank, az Európai Unió egyöntetű tervei ellen, melyek a bankok megmentését, az adósság fizetését célozzák, mely adósság nem a dolgozóké. Likvidálják a közszolgáltatás teljességét, a következő hónapokban valószínűleg háromból egy egyetem marad meg Írországban csakúgy, mint Angliában. Ez a sors vár az európai országok mindegyikére az EU és az IMF kettős diktatúrája alatt.
Más módon vizsgálva a konferenciát, és ez az én benyomásom, van egy olyan aspektus, ami paradoxnak tűnhet, de megmagyarázható: egyszerre tűnik fel a különbözőség és a homogenitás. Számomra, aki 1991-es megalakítása óta végigasszisztálta a Nemzetközi Egyetértést, ez nagyra értékelendő jelenség, melyet szeretnék most itt aláhúzni.»
Jean-Pierre Barrois pontosította:
«A homogenitás, amit alá szeretnék húzni, a «kormányzás» elleni harcot jelenti. A világkormányzás csak annyi, hogy világszinten próbálkoznak azzal, amit az Európai Unió kísérel meg európai szinten.
És lehetetlen harcolni ezekkel a tervekkel szemben, ha nem vagyunk teljesen függetlenek a világkormányzattól és intézményeitől.
Az imént egy kérdés hangzott el a célokról és perspektívákról. Például, Európa számára az aktivisták első gyűlését hívjuk össze január végén azért, hogy meg tudjuk vitatni a helyzetet mindazzal együtt, ami Görögországban, Írországban, Franciaországban, Angliában történik, ahol az ifjúság éppen cáfolja azt a hazugságot, amit Blair állított, miszerint ott nincsenek sztrájkok. London és más angol városok utcáira most a fiatalok mentek ki, hogy kimondják: “nem akarjuk, hogy az egyetemeket likvidálják, jövőt akarunk, munkát akarunk, nem fogadjuk el az egészségügy megsemmisítését, fontsterlingek milliárdjainak megspórolását olyan adósság nevében, melyet nem mi csináltunk, hogy minden megsemmisüljön a bankokért, amelyek saját maguk idézték elő a válságot ”. A fiatalok azt mondják: “Nem akarunk olyanért fizetni, amelyért nem vagyunk felelősek”. Ez a mozgalom kezdi a munkásszervezetek támogatását élvezni. Láttam a vasutasszakszervezet múlt heti kommünikéjét – ez a szakszervezet hallatlanul erős a brit politikában –, teljes mértékben támogatja ezt a mozgalmat és maga is általános sztrájkra szólít az összes brit dolgozó közös küzdelmében. A mi egyik törekvésünk ezt segíteni.»
Norbert Benissan (USIT, Togo) emlékeztetett:
«1991-ben, amikor a Nemzetközi Egyetértést megalapítottuk, azt mondtuk: “Vigyázat! A kapitalizmus a kiigazítási tervek, az úgynevezett etnikai háborúk által tönkretett Afrika sorsát szánja a világnak”. Ma, 20 évvel később itt is vagyunk. Mit is jelent tulajdonképpen az Európában erőltetett «költségvetési kiigazítás» az IMF felügyeletével, hitelminősítő ügynökségekkel, ha nem strukturális kiigazítást? Azt pedig nagyon jól tudják Önök is, mennyi afrikai, latin-amerikai országban idézték elő éppen ezek a kiigazítási tervek az alávaló szegénységet.
1991 óta a háborús borzalmak több mint 6 millió halottat eredményeztek a Kongói Demokratkus Köztársaságban. Olyan mértékű ez, hogy ha egy afrikai országban – avagy másutt – kőolajat találnak, akkor ez az ország népének legnagyobb aggodalma. Mi eshet meg még? A világkonferencián egy burundi elvtársunk pontosan elmagyarázta a folyamatot, hogyan készítik elő az új gyilkos erőszakot. Ezek mögött ott van a tőkés kizsákmányolás. Jaurès szavai sosem voltak ennyire aktuálisak: “a kapitalizmus magában hordja a háborút, ahogyan a felhő magában hordja a vihart”.
Mikor hazamegyünk, aktív munkába kezdünk. Először is informálni fogunk. Hogy megismerje mindenki azt, ami fojtogat bennünket, ami a halálhoz vezet. Nyilvánvaló, hogy mihelyt megtudjuk, mivel állunk szemben, mire képesek ezek az erők, együtt képesek leszünk pontot tenni a parádé végére, s lehetővé lesz majd, hogy végre győzzünk és a Föld élhető legyen.
A Nemzetközi Egyetértésen keresztül, a világkonferenciákon keresztül, azon a munkán keresztül, amit az NE hálózatában végzünk, a függetlenség kérdése számomra úgy tűnt, mint a szakszervezeteket érintő központi kérdés. Nagyon fontos dolog, mert a szakszervezetek az első munkásszervezetek. Azután pedig azért, mert a szakszervezetek függetlenségén keresztül a demokráciáért harcolunk. Mert mi a demokrácia, ha nem a sajátságos érdekek szabad megjelenítésének kifejezése? A küzdelem, melyet most folytatunk központilag is a szakszervezetek függetlenségéért, elsőrendű szerepű. Miért próbálkoznak a szakszervezetek belerángatásával mindenféle szociális dialógusba? Végülis egy olyan nemzetközi szervezet, mint a Szakszervezetek Nemzetközi Szövetsége, miért nem hív meg olyan szónokokat, akik képesek elmagyarázni, mi a gazdaság? Rendelkezésükre áll 6-7 Nobel-díjas, akik többé-kevésbé szakítottak a globális intézményekkel, ehelyett találkoztunk Papandreuval, Dominique Strauss-Kahnnal, az IMF igazgatójával, aztán Pascal Lamy-val, a Kereskedelmi Világszervezet igazgatójával és végül a davosi, az ultraliberális gazdaságot képviselő fórum egyik igazgatójával, mert nincs más gazdaság, mint a “határok nélküli gazdaság”.»
* *
*
Egy újságíró kérdése:
«A munkásosztály azon helyzetében, melyben számára ilyen terveket jelöltek ki, hogyan mutatja meg az emigráns munkásokkal szembeni támogatását az európai területeken?»
J.-P. Barrois válasza:
«Ha nem léteznének a szakszervezetek kebelén azok a tényezők, amiket mi a munkásosztály függetlensége akadályainak, a követelések elérése előtti akadályoknak hívunk, az ember ember általi kizsákmányoló rendszere régen megszűnt volna. A háborúk és a kizsákmányolás régóta a múlté lenne. Nemzetközi szinten olyan helyzetben vagyunk, ami motiválta ezt a tanácskozást valamilyen módon, pontosan azért, mert sajnos a szándékosan teremtett akadályok fennállnak, s a konferencia célja éppen a véleménycsere, a vita az akadályok leküzdésének módjáról.
Az emigráns dolgozókat illetően legyünk világosak. Minden munkásaktiva számára egy adott ország bevándorló dolgozói, akármilyen nemzetiségűek is legyenek, az ország munkásosztályának részét képezik. Adok egy példát is. Mikor az Európai Bíróság eldöntötte, hogy Svédországban a kollektív szerződéseket nem alkalmazhatják többé az itt dolgozó külföldi – ezesetben lett – dolgozókra, a svéd szakszervezetekkel együtt cselekedtünk a következő, teljes mértékben igaz jelszó alapján: “Svéd dolgozó-lett dolgozó, azonos érdek, azonos kollektív szerződés”.»
Egy másik kérdés:
«Nem gondolják, hogy az ultraliberalizmus elleni harcnak először is nemzeti szinten kell kezdődnie, mindenkinek saját hazájában?»
Louisa Hanoune válasza:
«Ami Algériát illeti, azt hiszem, az újságírók tökéletesen ismerik a jelenleg folyó harcot. Bizonyos, a strukturális kiigazítás elleni harc és ellenállás nélkül nem szerezhettük volna meg a döntések olyan jelentős sorozatát, mint az 51/49-es szabály, mint többszáz vállalat újranyitása, mint a 2003 óta privatizált vállalatok felülvizsgálata. Például pillanatnyilag az ALVERRE-cég sorsának követésével vagyunk elfoglalva, melyet néhány éve teljességében privatizáltak a Saint-Gobain javára. A dolgozók, az UGTA ellenálltak. Most a partneriátus kérdése van napirenden. A 2009-es és 2010-es kiegészítő pénzügyi törvény értelmében és az 51/49-es szabály szerint külföldi csak 49 %-kal bírhat a partner-egyezményben. Tehát, ha egy külföldi lépni akar, minimálisan 51 %-nak nemzetinek kell lennie. S mivel itt közvállalatról van szó, államosítani kell. Számunkra ez vívmány. Mikor a bérek emeléséről vagy a meghozott intézkedésekről szólunk, akkor is, ha elégtelennek tartjuk, tudni kell, hogy mégiscsak vannak küzdelmek. Mindenki tudja, hogy tömeges sztrájkok vannak ebben az országban, hogy ezek a sztrájkok eredményt hoztak, béremelést. Az algériai harc nem áll le. Még amikor terrorizmus is létezett, akkor is harcoltak a dolgozók a fizetések megcsapolása ellen. 2001-ben az UGTA felhívására általános sztrájk volt. 2003-ban szintén az UGTA felhívására általános sztrájk volt. Vannak autonóm szakszervezetek, melyek a közszolgáltatásban is harcolnak. Gyakran egységben érik el a győzelmet. Mert mindenütt a világban felmerül az egység problémája, az, hogy hogyan érjük el ezt.»
Más kérdéseket is tettek fel egyéb témát érintve mielőtt Louisa Hanoune saját és minden algériai küldött nevében büszkén összefoglalta: «Igaz, Algériában van egy párt, a Parti des travailleurs (Dolgozók Pártja), mely soha nem lankadt. Büszkék vagyunk, hogy ma földünkön fogadhattuk a háború és kizsákmányolás elleni VIII. Világkonferenciát.»
Directeur de la publication : Daniel Gluckstein - Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75010 Paris (France) - Commission paritaire n° 0713 G 82738
Edité par “Les Amis de l’Entente, 18, allée Colbert, 78470 Saint-Rémy-lès-Chevreuse
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.