Szíriai krokodilkönnyek

Trump, Putyin, Marine Le Pen, Hollande és mások a régi szép időkön merengenek, amikor Kadhafi, Ben Ali, Mubarak és diktátor barátaik csináltak rendet a Közel-Keleten. Szerintük a létrejött káosz nem az imperializmus és lakájainak műve, hanem azoké, akik forradalmat indítottak, mert egy fiatalember felgyújtotta magát…

A nagyhatalmak, az USA, Nagy-Britannia, Németország, Franciaország felháborodott deklarációi szaporodnak az orosz bombázások civil áldozatai láttán. Szaud-Arábia jemeni hadműveletei – az ENSZ szerint 3 ezer civilt öltek meg– a sajtó aktuális híreiben nem szerepel. Az amerikai légierők lebombázták az «Orvosok határ nélkül» kórházát az afganisztáni Kandar tartományban: 19 halott, közöttük a kórház igazgatója, az orvoscsapat 9 tagja. Hogyan minősítsük azokat, akik azt akarják elhitetni, lehet egy háború a civilkímélő, «tiszta»?

Az USA és öbölbeli partnerei vitatják Oroszország döntését a «lázadó» vagy «terrorista» célpontok bombázásáról a szíriai rezsim védelmében. 20-30 közötti azon csoportok száma, amelyeket Törökország, Katar, Szaud-Arábia vagy az Öböl-államok támogatnak (megjegyezzük, ezek közül egy sem harcol az Iszlám Állam ellen). Néhány nappal az orosz beavatkozás előtt az USA bejelentette, hogy egy (a CIA által kiképzett) «mérsékelt» szíriai ellenzéki csoport csatlakozott az al-Nosra fronthoz, amely pedig az al-Kaida hivatalos szíriai szárnya. Hollande, aki az ENSZ tribünjéről hirdette, hogy az Iszlám Állam elleni háborút intezívebbé kell tenni, most hozzáadhatja az al-Nosrát is. Törökország a kurd rebellisek, elsősorban a PKK elleni megtorlást növelte, az Iszlám Államot pedig úgy tartja, hogy az kurdellenes offenzívájának támogatója. A francia elnök köti az ebet a karóhoz Bachar al-Assad hatalomból távozása ügyében, Angela Merkel pedig azt akarja, az vegyen részt a szíriai helyzet rendezésének tárgyalásában, melynek viszont a brit Cameron opponál.

Négy éve, hogy ugyanazok a forgatókönyvek ismétlődnek, a szír népnek pedig, már ami maradt belőle, el kell viselnie az összes háborúcsináló bombázásait, pusztítását, a fizikai megsemmisítést. A csoportok csakúgy, mint a rezsim, mind kötődnek a nagyhatalmakhoz, amelyek fegyverrel szerelik fel őket a konfliktus fennmaradása érdekében és a gyakorlatban mutatják be a káosz hintésén kívül bármire képtelenségüket. Itt vannak a szíriai lakosság több mint fele exodusának felelősei.

Az orosz beavatkozás beíródik az amerikai imperializmus mély válságába. Obama szeretne beavatkozni, de országának belső feltételei – amelyek az osztályharc jegyei – nem engedik, az amerikai népesség tömegesen utasítja el a háborút. A domináns tőkésosztályon belüli ellentétek nem teszik lehetővé a közvetlen intervenciót. Obama úgy döntött – ahogyan Putyin –, hogy az európaiak ne vegyenek részt Szíriai jövőjéről szóló «tárgyalásokon», mégha Franciaország meg is próbálja beledugni az orrát. Az orosz bombázások csatlakoznak az amerikai hatalmi érdekhez, amelyek nem csak Szíria összeomlását, hanem az egész régióét kívánja, de azt egyedül képtelen véghezvinni.

A berlini fal ledőlte óta az amerikai imperializmus állandó jelleggel nyomást gyakorol alárendelt szövetségeseire a világrend, tehát az amerikai érdekek fenntartása érdekében. Az USA a legnagyobb világhatalom, a szénhidrogének legnagyobb fogyasztója, messze a legtöbb fegyvert gyártja. Mégis, a politikai hatalom gyengesége totális ellentétben áll az amerikai tőke súlyával a világgazdaságban, és ez olyan réseket üt, amelyekben szövetségesei és Oroszország is saját érdekei védelmét keresi – de a világrend védelmének közös keretei között. A közös konszenzus tartalma: megtiltani a népek számára, hogy saját magukról saját maguk döntsenek.

Mindez persze további válságokat provokál. De egyszercsak mindenki számára elérkezik, hogy az események átcsapnak a feje fölött.