A dolgozókhoz, fiatalokhoz, a munkásaktívákhoz
az egész világon,
a IV. Internacionálé minden hívéhez
Dolgozók, aktivisták,
fiatalok!
Mi, a IV.
Internacionálé hívei, a Munkás Internacionálé hívei, a szocializmusért vívott
küzdelem hívei 2016. február 4,5,6-án összeültünk az olaszországi Torinóban.
Meg kell állapítanunk,
hogy a horizonton mindenütt háború, káosz, népelnyomás.
Az amerikai
imperializmus égisze alatt a tőkés nagyhatalmak kormányai katonai
intervenciókat hajtanak végre a népeket feldarabolva, káoszt hintve.
Az emberiség ezen szakaszában
a háború az egész világon általánossá lett. Embermilliókat a legrosszabb
körülmények között menekülésbe kerget; a gyalázatos emberkereskedés karmaiban
gyermekek ezrei tűnnek el. A nemzetek létezése forog kockán.
A horizonton az üzemek
felszámolása, a dolgozók kollektív jogainak megkérdőjelezése rajzolódik ki. A
tőkés kormányok, bármilyen legyen is politikai színük, a «munkaerő ára
csökkentése» nevében próbálják a munkaerő értékét megsemmisíteni. Az
ipartalanítás és a munkahelyek megszűnése, amely korábban a nagy ipari
országokat érintette, szétterjedt az egész világra. Az ún. «feltörekvő
országokat» (Brazília, Dél-Afrika, Oroszország és India) is érinti a sokezer
üzembezárás, a milliós és tízmilliós munkanélküliség. A bürokrácia megnyitotta
Kínát a világpiac előtt, most pedig rákerült a sor az új gazdasági csodaként
bemutatott országra is, hogy megismerkedjen a munkahelyek megszűnésével.
A munkanélküliség, a
nyomor, az elsivatagosodás, a fiatalság alulképzettsége, a köszolgáltatások
tönkretevése: ez az egyetlen «jövő», amit a rothadó rendszer a termelő
osztályok óriási többségének kínál.
A multinacionális
vállalatok elűzve földjeikről a parasztságot már annak létét fenyegetik az
egész világon. Migránssá válik sokszázezer dolgozó.
A csődbe jutott rendszer
semmilyen kiutat nem nyújt az emberiségnek.
A bérmunka lerombolása,
a tőke kivonulása a termelésből csak a spekuláció határtalan fejlődését
szolgálja. Ma a monetáris és financiális válság kísértete még a
2008-asnál is ijesztőbb. Még súlyosabb lesz következményeiben a világ népeire.
Mi, akik febr. 5-6-7-én összegyűltünk, azt
valljuk, semmi nem elkerülhetetlen a barbárság és káosz felé menetelésben. Az
nem a fatalitás terméke. Arról van szó, a termelőeszközök magántulajdonán
alapuló tőkés rendszer az oka.
Nincs szó semmiféle végzetszerűségről. Sok
évtizede már annak, hogy a profitnövelésre épített tőkés rendszer elérte azt a
stádiumot, amelyben nem képes az emberiség termelőerejének fejlesztésére. A
termelőeszközök magántulajdonán alapuló rendszer csak arra képes, hogy a
destruktív erőket növelje: a fegyvekezést, a háborús gazdaságot, a drog-,
ember- és szervkereskedelmet, a prostitúciót, a feketegazdaságot.
100 évvel azután, hogy a forradalmár Rosa
Luxemburg megfogalmazta, megerősítjük: «szocializmus vagy barbárság», ez az
emberiség előtt álló alternatíva. A szocializmusért vívott harc ideje eljött.
Eljött a termelőeszközök társadalmi tulajdonbavételének ideje, mert szocialista
forradalom nélkül az egész emberiség eltűnhet.
25 évvel ezelőtt a Szovjetunió
összeomlott, a burzsoá ideológusok pedig a «történelem végéről beszéltek». A
munkásmozgalom képviseletét vállaló politikai irányzatok túlnyomó többsége
felsorakozott még abban az időben azon állítás mellett, hogy a szocializmusnak
nincs jövője, csak a piacgazdaságnak újrakeresztelt kapitalizmusnak. A
munkásmozgalom összes irányzata hivatalosan is beiratkozott a piacgazdaság
elfogadásának kereteibe, mindnyájan kijelentették, hogy az 1917-es októberi
forradalom könyve végleg idejét múlta. Abban az időben egyedül egy irányzat, az
1993-as újrahirdetési konferenciáját tartó IV. Internacionálé merte
kijelenteni, hogy a szocializmusért vívott küzdelem jogos maradt.
A bolsevizmusban eredő, a
világforradalomért harcoló és a szovjet állam elbürokratizálódása, a
szocializmus egy országban hamis «teóriája» ellen küzdő IV. Internacionálé
számára a SZU összeomlása nem a tőkés fejlődés új szakaszát nyitja meg.
Ellenkezőleg. A volt Szovjetunió gazdaságát megkaparintó maffiaakció azt
kiszolgáltatta a tőke erejének, és az egész világgazdaság maffia-fertőzése
ennek is következménye.
25 évvel a Szovjetunió összeomlása után a
széthullás dominál, a háború, a káosz, a nyomor, az ipartalanítás és a
termelőerők tönkretétele. Tény: soha a történelemben nem volt ekkora érték
felhalmozva az emberi társadalom egyik oldalán és ekkora, növekvő nyomor a
másikon.
Pedig a munkásosztály harcol. Minden
földrészen, minden országban a dolgozók, a fiatalok megsokszorozzák
mozgósításaikat, akcióikat, sztrájkjaikat, tüntetéseiket, felkeléseiket az IMF,
a Világbank, az Európai Unió és a multik diktálta romboló politika ellen.
Felemelkednek Indiában és Görögországban, Portugáliában és Brazíliában,
Koreában és Kínában – mindenütt keresi a munkásosztály, hogy erejét egyesítse,
hogy szervezeteivel együtt küzdjön, mivel saját túlélése a tét.
Mi, a IV. Internacionálé hívei, akik
február 5-6-7-én ültünk össze, megerősítjük, hogy nincs más kiút, mint a
szakítás a termelőeszközök magántulajdonán alapuló tőkés rendszerrel.
Ne mondják nekünk, hogy a barbárság felé
menetelés és a rombolás elkerülhetetlen, hogy az emberiség eltűnésre ítéltetett.
A technika, dolgozók képzettségének jelenlegi szintje, a világpiaci realitás, a
termelőerők fejlettsége lehetővé teszi olyan körülmények teremtését, amelyben
az egész emberiség anyagi és szellemi színvonala a legmagasabb szintre kerül.
Az anyagi feltételek minden országban, az egész Földön megengednék a gazdasági
élet korrekt, tudományos, ésszerű, általános terv szerinti szervezését. De ha
tovább tart a trösztök dominanciája, vagyis a tőkés klikkek egymás közötti
harca a piacokért, az alapanyagforrásokért, az egymáson felülkerekedéséért,
akkor ez az élethalálharc elkerülhetetlenül egyre inkább destruktív jellegű
lesz.
Ugyanolyan hosszú ideig, ameddig a
gazdaság a profitkeresés felé orientálódik a munkaerőtől elrabolt többletérték
zsarolása által, ugyanolyan hosszú ideig, ameddig a termelés nem orientálódik
az óriási többség szükségleteinek kielégítése felé, az emberiség káoszt és
barbárságot volt tapasztalni.
Megerősítjük: amíg a kapitalizmus dominál,
túl sok az áru, a javak ahhoz, hogy azokat a világggazdaság felszívja. Viszont,
ha az egész emberiség igényeinek kielégítéséről van szó, akkor nincs túl sok
gép, nincs túl sok üzem, nincs túl sok munkaerő, nincs túl sok munkás, nincs
túl sok paraszt.
Viszont mindez csak azzal a feltétellel
lehetséges, hogy az emberiség szükségletei szerint legyen újraszervezve minden,
nem pedig a tőkés profit szerint, vagyis minden a társadalmi szükségletek felől
induljon ki. Egyszóval, az ár a szocializmusért való küzdelem.
Megragadni az államhatalmat, a ragadozó
imperialista klikkek kezében levő gazdaságot csak úgy lehetséges, hogy a
munkásosztály maga vezessen akciókat a forradalmi küzdelem útjára lépve.
Dolgozók, aktivisták, fiatalok!
Az, hogy a tőkés rezsim megmarad, holott
már nagyon régóra kimerültek fejlődési lehetőségei, hogy a munkásosztály és a
nép ezzel a nehéz helyzettel találja magát szemben, azért van, mert – ki kell
mondanunk világosan –: a munkásosztály képviseletét történemileg magukra
vállaló szervezetek vezetése (a komunista pártoké, szocialista pártoké és
másoké) nem hajlandó szakítani a tőkés osztállyal. Sorsát ennek a rendszernek a
túléléséhez köti. Ezen pártok vezetői ott vannak a kormányokban:
Franciaországban, Görögországban, Portugáliában, tegnap még Spanyolországban,
holnap Nagy-Britanniában, vagy koalícióban, mint Németországban. Ezek képezik a
pénzügyi tőke romboló politikája élcsapatát, a megvalósítási eszközt. Ezek azok
a kormányok, pártok, amelyek elfogadják, és földig borulnak az IMF, az Európai
Unió, az Európai Központi Bank előtt, ezek a munkásosztály megsemmisítésének
ügynökei.
Ezek azok a vezetők, akik lefekszenek a
tőke előtt, akik azt akarják, hogy a munkásosztály és a nép fogadja el saját
öngyilkossságát.
Nincs más magyarázat azokra a
nehézségekre, amelyekkel a munkásmozgalom találkozik, ideértve magát a
szakszervezetek nehézségeit, mint a világ munkásmozgalma vezetésének válsága.
Mi, aki febr. 5-6-7-én összegyűltünk,
megerősítjük, hogy itt az idő arra, hogy a Munkás Internacionálé zászlaját
magasba emeljük.
A munkásmozgalom hajnala óta – beleértve
feladata egyetemes jelentését is – az öntudatos munkásság mindig igényelte a
nemzetközi szövetséget. Így volt az I. Internacionálé idején, amelyet a
Dolgozók Nemzetközi Szövetségének is hívtak, s amely a párizsi Kommün leverése
után megszűnt, de mégis megtette az első lépéseket a nemzetközi munkásmozgalom
kialakítása felé. Így volt a II. Internacionálé esetében, amely hatalmas
pártokat hozott létre, s ezek az egész világon jelentős reformeredményeket
értek el. Valódi munkásintézmények születtek a tőkés társadalomban: az első
szakszervezetek, a nyugdíjrendszerek, a kollektív szerződések. De ez mégsem
akadályozta a vezetők egy rétegét abban, hogy 1914-ben az imperialista háború
mellé álljon. Aztán eljött 1917 októbere. Az orosz forradallom – századik
évfordulóját az egész világon meg fogják ünnepelni szervezeteink – megmutatta,
hogy a dolgozók a legnehezebb körülmények között is meg tudták szervezni a
párizsi Kommün folytonosságában munkástanácsaikat, és győzelemre vitték az oroszországi
proletárforradalmat.
Azok ellenére, akik jóideje elhagyták az
orosz forradalom lobogóját, megismételjük, hogy 1917 októbere legitim, sőt,
szükségszerű volt. Akármilyen is lett folytatása, akárhogy is árulták el, az
oroszországi dolgozók, parasztok megmutatták, hogy lehetséges a tőkés osztály
kezéből kicsavarni a hatalmat. Készek vagyunk a XXI. században a világ
elnyomottai és kizsákmányoltjai segítésére az új Október előkészítésében.
Mindenki tudja, hogy Október az elnyomott
tömegek, kizsákmányoltak határtalan lelkesedését váltotta ki a világon, a
forradalmi küzdelem fellángolt. De az orosz forradalom elszigeteltsége, a német
forradalomnak a globális ellenforradalom okozta ismételt kudarca táplálta az
októberi forradalom elfajulását. A sztálinizmus nagyrészben felelős a német
proletariátus 1933-as tragikus vereségéért. A világforradalom megfojtása idején
jött létre a IV. Internacionálé, hogy folytassa az előző három internacionálé
forradalmi hagyományait, őrizze a szocializmusért folyó küzdelmet.
Mi, a IV. Internacionálé hívei, akik febr.
5-6-7-én összegyűltünk, tudjuk, hogy a munkásosztály csak annyiban osztály,
amilyen mértékben szervezett. Ezért – megalapítása óta – a IV. Internacionálé
úgy tartja, hogy a szakszervezeti függetlenség védelme központi kérdés. Ez a
kérdés ma méginkább meghatározó aspektus lett, mivel a rothadó imperializmus
minden irányulása a munkásszervezetek destrukciója, korporatista integrációja
felé mutat, vagyis a demokrácia alapjainak megsemmisítése felé. Az offenzíva olyan
formát is vett, amely megkísérli a munkásszervezetek felszívódását
«civilszervezetekbe», azokat «NGO»-sítani akarja.
A munkásmozgalmi szervezetek
függetlenségének védelme, ahogy az összes demokratikus vívmány védelme is,
feltételezi a munkásmozgalom független akcióit, az integráció elutasítását, a
tőke intézményeibe való beilleszkedés visszautasítását.
A IV. Internacionálé, aktivistái, szekciói
minden országban ott vannak, hogy segítsék a dolgozókat abban, saját független
munkáspártjuk legyen, amely az osztályharc és a Munkás Internacionálé talaján
cselekszik.
Ez olyan feladat, amely minden országra
érvényes. Olyan feladat, amely nemzetközi.
Mi, a IV. Internacionálé hívei, 25 éve
kombinálva küzdünk szekcióink létrehozásáért és a Dolgozók és Népek Nemzetközi
Egyetértése égisze alatt nemzetközi akciókért az egész munkásmozgalom minden
szektorának, aktivistájának, csoportjának és szervezetének részvételével, bármi
is volt eredetük. 1991-ben Barcelonában egyesültünk közös harcunkban a Háború
és kizsákmányolás elleni kiáltvány bázisán ezzel a jelszóvel: «Le a háborúval!
Le a kizsákmányolással!»
A negyed évszázados kiáltvány, és az
akciók a Nemzetközi Egyetértés kereteiben az osztályharc védelmét és
elismerését, a munkásszervezetek föggetlenségét, védelmét és elismerését
helyezi központba.
A IV. Internacionálé számára a
munkásdemokrácia nem a körülmények függvénye. A munkásdemokrácia tartalma
összefüggésben van annak céljával: «A dolgozók felemelkedése a dolgozók
saját műve lesz». A történelmi igazságot majdnem két évszázada
állapították meg a marxizmus alaptói, a IV. Internacionálé számára pedig ez nem
egy szlogen, hanem a politikai program. Ha a dolgozók felemelkedése csak saját
maguk műve lehet, az azt jelenti, hogy a munkásdemokrácia rendszerének
megteremtését, a munkástanácsok egyetemes köztársaságát is csak a
munkásdemokrácia valósíthatja meg. Ezért kell tiszteletben tartani a
munkásmozgalomben létező különféle irányzatokat, amelyeknek mindnek joga van
saját nézőpontja védelmére és másokkal szabad véleményütköztetésére. De ez
szintén megkívánja a munkásdemokrácia realizálásának módszeres segítését, a
munkásosztály akcióját saját maga által megvalósítva politikai téren,
szakszervezeti téren, a közvetlen osztályharc terén.
A IV. Internacionálé aktivistái mindenütt
a független autentikus pártok építéséért folyó küzdelem részesei, melyek a
munkásmozgalom minden áramlatát magukba foglalják az ország sajátosságainak
megfelelő formában.
Természetesen a
feltételek országonként különbözőek. Természetesen a ritmus, a nemzeti
hagyományok mások, de az osztályharc tartalma egyetemes, a világpiac pedig
realitás. Ezért szükséges a Munkás Internacionálé.
Mi, a IV. Internacionálé
szekcióinak febr. 4-5-6-án összegyűlt tagjai, akik 2013-ben részt vettünk a
szervezet 8. kongresszusán, tagok, csoportok, szimpatizánsok, azokhoz
fordulunk, akik a független osztályakciók útját keresik.
Az 1993-ban újjáalakult
IV. Internacionálé ma
válságban van.
Tudjuk jól, hogy az
újjáalakulás egy hosszú folyamat része volt, melyben küzdöttünk a revizionista
likvidátor pablisták provokálta széthullás ellen, mely a IV. Internacionálét és
szervezeteit a sztálinizmus alá akarta gyűrni.
Ma a IV. Internacionálét
ismét válság sújtja. Egy párt vezetésének egy része kizárta a vezetés másik
részét, többszáz aktivistát, egész szervezeteket. A szakadás plusz akadályt
képez a Munkás Internacionálé szükségszerű megszületése előtt.
Tudjuk, hogy a IV.
Internacionálét sújtó krízis nem választható el a világ nemzetközi
munkásmozgalmának válságától. Ennek központjában pedig ott található az
osztályfüggetlenség kérdése, vagyis a munkásszervezetek függetlensége, melyet a
sorsát a termelőeszközök magántulajdonán alapuló rothadó rendszerhez kötő
vezetésének politikája fenyegeti.
Mi, akik febr. 4-5-6-án
összegyűltünk, bízunk a munkásosztály képességében, hogy az előtte álló
akadályokat le fogja küzdeni. Bízunk a munkásdemokrácia erejében, semmilyen
adminisztratív diktátum nem tudja megakadályozni a vitát, a vélemények
ütköztetését.
Felhívjuk a dolgozókat,
aktivistákat, fiatalokat minden országban, hogy osztályharcban kötelezzék el
magukat a tőke ellen a IV. Internacionálé zászlaja alatt.
Felhívjuk a IV.
Internacionálé programjának híveit, hogy zárják soraikat, együtt folytassák a vitát
az 1938-ban Trockij által meghirdetett, majd 1993-ban Pierre Lambert-rel, a
küzdelem egyik vezetőjével újrahirdetett IV. Internacionálé bázisán.
Nekünk kell ma újraformálnunk a IV. Internacionálé kereteit a munkásosztály és a
világforradalom szolgálatában.
Bejegyzések
