2016. július 16., szombat

Az újbaloldal nagy tabuja: a kilépés az EU-ból


http://reflektor.hu/velemeny/az-ujbaloldal-nagy-tabuja-a-kilepes-az-eu-bol
Istvánffy András | 

Ha az újbaloldal az „EU vagy halál” mellett van, akkor az igazságos Európa mindig csak másodlagos követelés marad. Az elitek minden válság és konfrontáció alkalmával könnyen sarokba szorítják őket a kérdés élére állításával: szétessen az EU vagy nem?

A Brexit mindenkit meglepett. Nemcsak az európai elitet, hanem láthatóan a kilépés támogatóit is. Ez a sokkhatás jó alkalom arra, hogy felülvizsgáljuk az újbaloldal viszonyát az EU-hoz.

Az újbaloldal EU-val szembeni kritikája akár egy mondatban is megfogalmazható: csak a piacokat integrálta, a szociális rendszert nem. Minden más probléma, az európai szintű demokratikus rendszer és az európai szintű aktív fejlesztési politika hiánya, vagy az, hogy az uniós transzfereket úgy alakították ki, hogy azokkal érdemi gazdaságfejlesztést nem lehet végrehajtani, csak ennek a velejárója.

Az EU-ban az erősebbek erősebbek, a gyengék még gyengébbek lesznek. Nincs ebben a kijelentésében ma már semmi radikális, a periférián lassan politikai hovatartozástól függetlenül mindenki beárazta már, hogy az EU-n belüli felzárkózás lehetősége csak illúzió volt.

Ez a cikk nem is akar belemenni az EU részletes balos kritikájába. Csak egyetlen kérdés fontos most: az, hogy a rendszerkritikus újbaloldal milyen csapdába került.

A baloldal, amit túszul ejtett az EU

A rendszerkritikus európai baloldal mainstreamjében egy olyan álláspont vált uralkodóvá, ami egyrészt nem fogadja el az EU jelenlegi szerkezetét, másrészt az EU-t a nagybetűs Történelem megkérdőjelezhetetlen irányának fogja fel.

Vehemensen kritizálják az EU jelenlegi, az egyenlőtlenségeket fokozó berendezkedését, és a Social Europe jelszavával vázolják fel egy szociálisan is integrálódó, közös európai fejlesztéspolitikát folytató unió képét. Másrészt azonban az EU-ellenes mozgalmakkal szemben totálisan EU-párti álláspontra helyezkednek, és az EU-ból való távozást ugyanolyan szent borzadállyal utasítják el, mint azok az elitek, amelyeket egyébként támadnak.

A tisztán intellektuális okfejtés szintjén ez persze lehet koherens gondolatmenet, azonban a gyakorlati politikai cselekvés szintjén ez lehetetlen és vesztes pozíció.

A baloldali próféták vergődése

Ez a hozzáállás a gyakorlatban teljesen megbénította a rendszerkritikus baloldalt, és a valódi játékteret átengedte az Unióval szakítani merő jobboldalnak, illetve a piacpárti EU-s projektet képviselő eliteknek.

Ennek a pozíciónak a katasztrófáját láthattuk a Sziriza esetében, amelyről kiderült, hogy úgy próbálták zsarolgatni Merkelt, hogy közben sosem gondolták komolyan az euróval való szakítást. Amikor Brüsszel végül élére állította a kérdést, kiderült, hogy Cipraszéknak B-terv hiányában nincs is ütőkártya a kezében. Így nem maradt más választásuk, mint hogy lehajtott fejjel visszasomfordáljanak a karámba, és Merkel görögországi helytartóiként folytassák a kormányzást.

Mintha a Sziriza katasztrófája nem lett volna elég, a baloldal egyik új reménysége, a brit Munkáspárt nemrég megválasztott új vezetője, az európai Sanders, Jeremy Corbyn is nekirohant a falnak az EU miatt.

Jóllehet maga Corbyn egész pályafutása alatt kritikus volt az EU-val szemben, és pártja szavazóinak jelentős része is a kilépés mellett volt, valamint a brit balos értelmiség egy része is a kilépés mellett érvelt, a Labour az „EU vagy halál” dogma jegyében behúzta a kéziféket.

Nem merték bevállalni azt, amit a konzervatívok igen: a párt egyik része a kilépés, másik része a bennmaradás mellett kampányol, mindenki meggyőződése szerint, a népszavazás kimenetelének pedig majd közvetlen hatása lesz arra, hogy ki vezeti tovább a pártot.

Ehelyett a félmegoldás az lett, hogy a Munkáspárt felsorakozott a bennmaradás mellett, és Corbyn (csakúgy mint az Angliában turnézó Varoufakis) lagymatagon, félszívvel kampányolgatott az EU, mint történelmi sorszerűség mellett.

Az eredmény: a munkáspárti szavazók jelentős része így is a kilépésre szavazott, jobban hallgatott Nigel Farage-ra, mint Jeremy Corbynra, maga a párt a vesztes pozícióba került, és az a szárny, ami őszintén a maradás mellett volt, most belső puccson dolgozik.

Mennyivel más lett volna az eredmény, ha Corbyn mert volna szabadságot adni a pártjának, a kilépéspárti szárnyat vezette volna, azzal az ígérettel, hogy a maradás győzelme esetén lemond, most pedig nyertes pozícióból követelhetné a válságban lévő konzervatívoktól az új általános választást, hogy a Brexit a hétköznapi emberek, és ne az elit érdekeit figyelembe véve valósuljon meg.

Bohóckodás vagy kockáztatás

Az újabb és újabb pofonok azt mutatják, hogy a baloldalnak az EU kapcsán csak két lehetősége van: 
Vagy hozzáköti magát az elitek „EU vagy halál!” álláspontjához, vagy be meri vállalni, hogy az EU-nak kizárólag akkor van értelme, ha az Social Europe lesz.

Ha az „EU vagy halál” mellett van, akkor a szociális Európa kérdése mindig csak másodlagos követelés marad. Ez a baloldal azt mondja, hogy hát igen, jó lenne a szociális integráció, de ha nem kapjuk meg, akkor nélküle is elfogadjuk az EU-t, mert az EU még mindig jobb, mintha nem lenne.

Ezt a baloldalt az elitek minden válság és konfrontáció alkalmával könnyen sarokba szorítják a kérdés élére állításával: szétessen az EU vagy nem? Ezek a balosok minden alkalommal vissza fognak állni a sorba, és rossz lelkiismeretük megnyugtatására a nacionalizmus veszélyeiről fognak prédikálni.

Ennek a baloldalnak a tevékenysége kimerül abban, hogy egy állandó, de tökéletesen hatástalan kritikai hangot képviseljen, amivel valódi változást nem, de az EU-s intézményektől, illetve az európai egyetem- és konferenciaipartól rendes fizetést el lehet érni.

Ez a baloldal magát arra kárhoztatja, hogy tevékenysége tétnélküli bohóckodássá zülljön, miközben a valós politikai cselekvés terepét átengedi az EU-kritikus jobboldalnak.

Egy másik baloldal azonban merné élére állítani a kérdést, mert pontosan tudná, hogy az európai szociális integráció az elitek könyöradományaként soha nem fog megvalósulni.

Pontosan tudná, hogy egyetlen esélye annak elérésére, hogy igazságosabb legyen az Európai Unió, ha kész felállni az asztaltól.

Ez a baloldal nem akarna mindenáron bennmaradni az unióban. Ez a baloldal ki merné mondani, hogy nincsen szükség olyan unióra, ami csak a gazdasági elit érdekeit szolgálja.


Egy olyan újbaloldal, ami kész távozni az unióból, paradox módon az EU igazságos megújításának hatékony motorjává válhat.


(Az kérdés az, hogy ez, a szabadpiaci szerződéseken és direktivákon, nem pedig a Chartán (!!!) alapuló Európai Unió átalakulhat-e. A válasz egyértelmű NEM - ahogy a IV. Internacionálé a kezdetektôl fogva tudja és azt a tények alátámasztják. Ekként nyilatkozott egy sor brit és egyéb szakszervezet is; a Brexit-re szavazók 64 %-a munkás. Az eu-baloldal diszkvalifikálja magát azzal, hogy ragaszkodik az EU-hoz - és nem a szabad népek szabad együttmüködésén alapuló egyenrangú szövetséget tűzi ki célul...)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.