Az akkor 82 éves Henri Frenay 1988-as interjúban beszélt álmáról, az 1948-1954
közötti szövetségről, mely csak ábránd maradt. De az adósságról is, amelyet
siker esetén a «vén Európa» köteles lett volna visszafizetni a «Bizottságnak». Mi ez a «Bizottság az
Egyesült Európáért», amely állandóan vissza-visszatér az interjúban? Bizony,
a CIA ezen bizottságon – American Committee for United Europe – keresztül segítette
a szövetségi Európai Unió gondolatát, melynek Frenay volt az elnöke.
1948 őszén a kettészakadt Európában a
nyugati burzsoázia a szovjet hadsereg inváziójától, a kommunista hatalomátvételtől
tartott. 1949. jan. 5-én hivatalosan megalakult az American
Committee for United Europe (ACUE) New Yorkban. Magasrangú kormánytisztviselők (Robert
Paterson, James Webb, Paul Hoffman, Lucius Clay) vesznek részt vezetésében bankárokkal,
jogászokkal, de valódi gazdája a CIA – a Bizottság elnökén, William Donovanon, alelnökén, Walter Bedell Smithen keresztül. De
főként Allen Dulles, a kémkedés mestere az irányítója.
1946-ban Dulles lemondott a titkosszolgálati pozíciójárol és szürke eminenciássá
lett - ő az, aki az olasz kommunista párt által «fenyegetett»
kereszténydemokráciát is pénzeli –, majd 1950 után hivatalosan is visszatér a
“céghez".
A Szovjetunióval szemben két kulcsfontosságú stratégia született: a «gátak
közé szorítás” és a Marshall terv. Előbbi ötlete George Kennané (megjelent a Foreign
Affairs cikkében: hosszú időre meggátolni a Szovjetunió térnyerését); utóbbi
pedig a háborús tábornoké, George Marshallé (kihúzni a talajt a nyugat-európai
kommunisták alól az életszínvonal gyors növelésével, a burzsoázia számára a
termelés fellendítése és új piacok nyitása).
Ehhez csatlakozik a Bizottság (ACUE) természetesen az USA érdekeit nem
hagyva szem elől. Amerika, a fenyegetett szabadság világítótornya, elsőként találta
meg az európai szövetség ötletét. ”Szeretném, ha úgy emlékeznének rám, mint aki
hozzájárult Európa egységéhez“, sóhajtott fel Donovan 1952 októberében.
Churchill 1946. szept.19-én Zürichben angol-francia-német tengelyt hirdet
az egyesült európai államok területére, 1948-ban Churchill létrehozza az
European Movementet, ennek lesz tiszteletbeli tagja az olasz Alcide De Gasperi és
a német Konrad Adenauer, valamit két szocialista, a francia Léon Blum és a
belga Paul-Henri Spaak. Az ”amerikai barátok“ számára ez a unionista irányzat csak nagyon limitált
javaslatokat hordoz. Gazdasági, politikai együttműködés igen, de a szuverenitásból
nem enged. A Bizottság és a ”szövetségi“ irányzat, benne Henri Frenay
emblematikus figurája, sokkal messzebb akar menni a nemzetekfelettiség bázisán…
1949-ben Churchill találkozik Donovannal
Washingtonban, néhány nappal később veje, Sandys kér sürgősen pénzt, hogy
Churchill Európai Mozgalma össze ne omoljon. A Bizottság és a CIA kb. kétmillió
eurónak megfelő összeget bocsát rendelkezésre, amely lehetővé tette, hogy a
strasbourgi Európa Tanács első ülései létrejöhessenek.
Az ACUE és a CIA európai barátait ettől
kezdve összesen 5 millió eurónak megfelelő összeggel támogatja 1949-51 között. Az Európai Mozgalom vezetői kezelik: Churchill, Joseph Retinger, Edward
Beddington-Behrens. Az 1949 és 1953 közötti az összeg (átszámolva) már több
mint 15 millió euróra emelkedik – de már a rivális unionisták és föderálisok között
osztják meg.
Tehát világos, a «kommunista előretörés» ellen szövetségi Európa kell. De hogyan? Tény, hogy
1950 novemberétől az ACUE titokban finanszírozza a hivatalos Európa Tanáccsal párhuzamos
Európai Népek Kongresszusát …
A projekthez csatlakoznak szocialisták (Edouard
Depreux), egyházi személyek (Chaillet atya), szakszervezeti felelősök, a
szövetkezeti szektor aktivistái, a munkáltatók képviselői, és olyan gaulle-isták
is, mint Michel Debré vagy Jacques Chaban-Delmas. 1951-ben Frenay hosszú utazást
tesz az USA-ban, találkozik a Bizottsággal, a Ford-alapítvány vezetőivel
(de a CIA-val sosem tart közvetlen kapcsolatot). Anyagi segítséget kér.
Ekkor Braden még nincs az ACUE hivatalos
vezetői között, a titkosügynök Dullesnél
dolgozik a CIA-nál. A két ember egyetért, hogy a kommunistákkal szemben nem a
konzervatívoknál kell kereskedni, hanem az európai baloldali antisztálinista
körökben. Erre Frenay az egyik legalkalmasabb. Braden messzebbre megy: ”a Kominform ellenségeit értelmiségiekből, fiatal
reformista szakszervezetisekből,
mérsékelt baloldaliakból világszinten strukturáljuk … “. Rendben, feleli
Dulles. Eképpen született meg a CIA Nemzetközi szervezeteinek diviziója. Braden
vezeti, ez fogja össze az európai föderalistákat. 1952-ben az American Committee
for United Europe finanszírozza a rövid életű «Kezdeményező Bizottság az Európai
Alkotmányozó Gyűlésért» szervezetet, elnöke Spaak, főtitkára Frenay.
A jobboldali riválisok eddig csak közvetítő
szerepet töltöttek be a CIA-ACUE pénzei körül. Bradennek magán- vagy nemlétező
alapítványokon át ezúttal közvetlenül kell utalnia a baloldali föderalistáknak.
Párizs, Frankfurt – a CIA-operációk helyszíne az eredetileg
a Szén- és Acélközösség kapcsolati részeként létrejött Office of Special
Representative-on vagy a US Information Service-en (USIS). keresztül. Ezután pedig az ACUE megnyitja
saját irodáját.
Jean Monnet lett a Ceca elnöke. Frenay ekkor még egy európai hadsereg ötletével játszik.
Az 1952-es londoni szerződés alapján a hadseregnek német kontingensek is tagjai
lettek volna, és ez a legkényesebb pont. A nemzeti parlamenteknek ratifikálniuk
kellett volna…
Az 1954-es év
vereséget hoz számukra, a CED-t el lehet földelni.
1955-ben ”amerikai barátaik”
reményeiket az újonnan jött Jean Monnet-ba helyezik («Akcóbizottság az Európai
Egyesült Államokért»). Közvetlenül nem fogadná el a CIA dollárjait, így 1956-ben
a Ford Alapítvány ajánl 150 ezer eurónak megfelelő összeget. Monnet jobbnak látja,
ha a pénz a svájci európabarát Henri Riebennél landol, aki teljesen legálisan
használhatja fel az Európai Kutatási Központban.
1958-ban a radikális föderalista-ellenes
De Gaulle visszatérésével az amerikai és európai barátok utolsó reménye is
meghal. A titkos pénzelés azonban nem szűnik, a CIA 12 év alatt 50 millió eurónak
megfelelő összeget csorgat a sokféle arcú «európabarátoknak». De titokban
maradhat-e?
Már 1962-ben robban az ügy, Georges
Rebattet túlzott precízitással nézi át
az amerikai finanszírozást. A 60-as évek közepén jön a második
földrengés: az amerikai sajtó (a New York Times és a balos Ramparts) vetődik rá
a Braden-Meyer «trösztcsoport» egyik lányvállalalára, a baloldali entellektüelek
Szabadságért és Kultúráért Kongresszusára. Braden a Saturday Evening Post hasábjain tárja fel a titkos finanszírozást.
1970 júniusában az európabarát konzervatív Edward Heath érkezik a Downing
Streetbe. Kérésére hatalmas népszerűsítő kampányba kezd az Information Research
Department és 1973-ban Anglia belép a Közös Piacba, ’75-ben népszavazás dönt mellette..
Rémi Kaufer munkájának
felhasználásával: http://www.historia.fr/la-cia-finance-la-construction-europ%C3%A9enne