2016. augusztus 30., kedd

A CIA finanszírozta az «európai gondolatot»




 


1949-1959, a  hidegháború kellős közepe. Az amerikai kormány titkosszolgálatain és az «Egyesült Európért bizottságon» keresztül mai áron 50 millió eurós támogatást nyújtott mindenféle «európapárti» mozgalomnak, közöttük a brit Winston Churchillnak és a francia Henri Frenaynek.

Az akkor 82 éves Henri Frenay 1988-as interjúban beszélt álmáról, az 1948-1954 közötti szövetségről, mely csak ábránd maradt. De az adósságról is, amelyet siker esetén a «vén Európa» köteles lett volna visszafizetni a «Bizottságnak». Mi ez a «Bizottság az Egyesült Európáért», amely állandóan vissza-visszatér az interjúban? Bizony, a CIA ezen bizottságon  – American Committee for United Europe – keresztül segítette a szövetségi Európai Unió gondolatát, melynek Frenay volt az elnöke.
1948 őszén a kettészakadt Európában a nyugati burzsoázia a szovjet hadsereg inváziójától, a kommunista hatalomátvételtől tartott. 1949. jan. 5-én hivatalosan megalakult az American Committee for United Europe (ACUE) New Yorkban. Magasrangú kormánytisztviselők (Robert Paterson, James Webb, Paul Hoffman, Lucius Clay) vesznek részt vezetésében bankárokkal, jogászokkal, de valódi gazdája a CIA – a Bizottság elnökén, William Donovanon,  alelnökén, Walter Bedell Smithen keresztül. De főként Allen Dulles, a kémkedés mestere az irányítója.
1946-ban Dulles lemondott a titkosszolgálati pozíciójárol és szürke eminenciássá lett - ő az, aki az olasz kommunista párt által «fenyegetett» kereszténydemokráciát is pénzeli –, majd 1950 után hivatalosan is visszatér a “céghez".
A Szovjetunióval szemben két kulcsfontosságú stratégia született: a «gátak közé szorítás” és a Marshall terv. Előbbi ötlete George Kennané (megjelent a Foreign Affairs cikkében: hosszú időre meggátolni a Szovjetunió térnyerését); utóbbi pedig a háborús tábornoké, George Marshallé (kihúzni a talajt a nyugat-európai kommunisták alól az életszínvonal gyors növelésével, a burzsoázia számára a termelés fellendítése és új piacok nyitása).
Ehhez csatlakozik a Bizottság (ACUE) természetesen az USA érdekeit nem hagyva szem elől. Amerika, a fenyegetett szabadság világítótornya, elsőként találta meg az európai szövetség ötletét. ”Szeretném, ha úgy emlékeznének rám, mint aki hozzájárult Európa egységéhez“, sóhajtott fel Donovan 1952 októberében.
Churchill 1946. szept.19-én Zürichben angol-francia-német tengelyt hirdet az egyesült európai államok területére, 1948-ban Churchill létrehozza az European Movementet, ennek lesz tiszteletbeli tagja az olasz Alcide De Gasperi és a német Konrad Adenauer, valamit két szocialista, a francia Léon Blum és a belga Paul-Henri Spaak. Az ”amerikai barátok“ számára ez a unionista irányzat csak nagyon limitált javaslatokat hordoz. Gazdasági, politikai együttműködés igen, de a szuverenitásból nem enged. A Bizottság és a ”szövetségi“ irányzat, benne Henri Frenay emblematikus figurája, sokkal messzebb akar menni a nemzetekfelettiség bázisán…
1949-ben Churchill találkozik Donovannal Washingtonban, néhány nappal később veje, Sandys kér sürgősen pénzt, hogy Churchill Európai Mozgalma össze ne omoljon. A Bizottság és a CIA kb. kétmillió eurónak megfelő összeget bocsát rendelkezésre, amely lehetővé tette, hogy a strasbourgi Európa Tanács első ülései létrejöhessenek.
Az ACUE és a CIA európai barátait ettől kezdve összesen 5 millió eurónak megfelelő összeggel támogatja 1949-51 között. Az Európai Mozgalom vezetői kezelik: Churchill, Joseph Retinger, Edward Beddington-Behrens. Az 1949 és 1953 közötti az összeg (átszámolva) már több mint 15 millió euróra emelkedik – de már a rivális unionisták és föderálisok között osztják meg.
Tehát világos, a «kommunista előretörés» ellen szövetségi Európa kell. De hogyan? Tény, hogy 1950 novemberétől az ACUE titokban finanszírozza a hivatalos Európa Tanáccsal párhuzamos Európai Népek Kongresszusát …
A projekthez csatlakoznak szocialisták (Edouard Depreux), egyházi személyek (Chaillet atya), szakszervezeti felelősök, a szövetkezeti szektor aktivistái, a munkáltatók képviselői, és olyan gaulle-isták is, mint Michel Debré vagy Jacques Chaban-Delmas. 1951-ben Frenay hosszú utazást tesz az USA-ban, találkozik a Bizottsággal, a Ford-alapítvány vezetőivel (de a CIA-val sosem tart közvetlen kapcsolatot). Anyagi segítséget kér.
Ekkor Braden még nincs az ACUE hivatalos vezetői között, a titkosügynök  Dullesnél dolgozik a CIA-nál. A két ember egyetért, hogy a kommunistákkal szemben nem a konzervatívoknál kell kereskedni, hanem az eurónapi baloldali antisztálinista körökben. Erre Frenay az egyik legalkalmasabb. Braden messzebbre megy: ”a  Kominform ellenségeit értelmiségiekből, fiatal reformista szakszervezetisekből,  mérsékelt baloldaliakból világszinten strukturáljuk … “. Rendben, feleli Dulles. Eképpen született meg a CIA Nemzetközi szervezeteinek divizíiója. Braden vezeti, ez fogja össze az európai föderalistákat. 1952-ben az American Committee for United Europe finanszírozza a rövid életű «Kezdeményező Bizottság az Európai Alkotmányozó Gyűlésért» szervezetet, elnöke Spaak, főtitkára Frenay.
A jobboldali riválisok eddig csak közvetítő szerepet töltöttek be a CIA-ACUE pénzei körül. Bradennek magán- vagy nemlétező alapítványokon át ezúttal közvetlenül kell utalnia a baloldali föderalistáknak. Párizs, Frankfurt – a CIA-operációk helyszíne az eredetileg a Szén- és Acélközösség kapcsolati részeként létrejött Office of Special Representative-on vagy a US Information Service-en (USIS). keresztül. Ezután pedig az ACUE megnyitja saját irodáját.
Jean Monnet lett a Ceca elnöke. Frenay ekkor még egy európai hadsereg ötletével játszik. Az 1952-es londoni szerződés alapján a hadseregnek német kontingensek is tagjai lettek volna, és ez a legkényesebb pont. A nemzeti parlamenteknek ratifikálniuk kellett volna…
Az 1954-es év vereséget hoz számukra, a CED-t el lehet földelni.  
1955-ben ”amerikai barátaik” reményeiket az újonnan jött Jean Monnet-ba helyezik («Akcóbizottság az Europai Egyesült Államokért»). Közvetlenül nem fogadná el a CIA dollárjait, így 1956-ben a Ford Alapítvány ajánl 150 ezer eurónak megfelelő összeget. Monnet jobbnak látja, ha a pénz a svájci európabarát Henri Riebennél landol, aki teljesen legálisan használja fel az Európai Kutatási Központban.
1958-ban a radikális föderalista-ellenes De Gaulle visszatérésével az amerikai és európai barátok utolsó reménye is meghal. A titkos pénzelés azonban nem szűnik, a CIA 12 év alatt 50 millió eurónak megfelelő összeget csorgat a sokféle arcú «európabarátoknak». De titokban maradhat-e?
Már 1962-ben robban az ügy, Georges Rebattet túlzott precízitással nézi át  az amerikai finanszírozást. A 60-as évek közepén jön a második földrengés: az amerikai sajtó (a New York Times és a balos Ramparts) vetődik rá a Braden-Meyer «trösztcsoport» egyik lányvállalalára, a baloldali entellektüelek Szabadságért és Kultúráért Kongresszusára. Braden a Saturday Evening Post hasábjain tárja fel a titkos finanszírozást. 1970 júniusában az európabarát konzervatív Edward Heath érkezik a Downing Streetbe. Kérésére hatalmas népszerűsítő kampányba kezd az Information Research Department és 1973-ban Anglia belép a Közös Piacba, ’75-ben népszavazás dönt mellette..

Rémi Kaufer munkájának felhasználásávalhttp://www.historia.fr/la-cia-finance-la-construction-europ%C3%A9enne

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.